Címke: Fernando Alonso

  • Honda: Egyértelmű, hogy Alonso menni akar

    Honda: Egyértelmű, hogy Alonso menni akar

    Yusuke Hasegawa, a Honda főnöke szerint „nagyon is egyértelmű”, hogy Fernando Alonso nem szeretne a továbbiakban együttműködni a japán gyártóval, amennyiben nem mutatnak fel szemmel látható fejlődést.

    Alonso szerződése az idei szezon végén lejár (ha még esetleg nem hallottátok volna), mclarenes jövője azonban még korántsem biztos. Lassan eljön a spanyol által saját magának kitűzött döntési határidő, és míg a csapat képességeit sokra tartja – egyenesen úgy vélve, hogy a McLarennél „megvannak a bajnoki hozzávalók” –, a Honda-erőforrás folyamatosan gyengélkedése erősen hátráltatja a wokingi istálló és versenyzője esélyeit ennek elérésére.

    Más lehetősége azonban nem sok akad a McLarennek: a Mercedes és a Ferrari nevetve mondtak nemet riválisuk érdeklődésére, és habár még egy Renault-szerződés összejöhet, a franciák nem repesnének egy negyedik ügyfél becsatlakozása láttán. Alonso mantrája, miszerint „csak egy versenyképes autót akarok” nyomán olyan pletykák is napvilágot láttak, amelyek alapján a spanyol ’vagy velem, vagy a Hondával’ ultimátumot adott a McLarennek – ezt viszont Alonso vehemesen tagadta csütörtökön, de Hasegawa szkepticizmusát ez sem oszlatta el.

    „Nagyon is egyértelmű, hogy jelenleg nem akar a Hondával maradni – ez kristálytiszta” – nyilatkozta Hasegawa. „Emellett azonban azt is kijelentette, hogy még nem vesztette el minden, hogy is mondjam, reményét vagy elvárását a Honda irányában: amennyiben meg tudjuk neki mutatni, hogy képesek vagyunk fejlődni, talán megváltoztatja a véleményét.”

    A Honda tehát saját magát is kutyaszorítóban érzi, és kulcsfontosságúnak tartja, hogy a fejlesztésekkel meggyőzzenek mindenkit maguk körül.

    „Nem lazsálhatunk fejlesztések terén” – erősítette meg Hasegawa. „Meg kell mutatnunk, hogy fejlődőképesek vagyunk. Egyértelmű a helyzet: ha nem vetünk be semmit és a jelenlegi szinten maradunk, a McLaren vagy Fernando az elkövetkezőkben nem fog velünk dolgozni.”

     

  • Vandoorne is rajtbüntetést kap

    Vandoorne is rajtbüntetést kap

    Stoffel Vandoorne ma délelőtti motorcseréjét követően csatlakozik a mezőny végéhez, ahol hat, hasonló balszerencsével sújtott sorstársával együtt várhatja az Olasz Nagydíj rajtját.

    A belga pilótának jó időmérője volt: habár a Q3-ban kisebb motormegakadások miatt nem tudott érdemleges kört menni és a 10. helyen végzett, a két Red Bull-versenyző hátrasorolása miatt a nyolcadikról rajtolhatott volna. A „kisebb motormegakadások” azonban olyannyira komollyá váltak vasárnapra, hogy a Honda inkább a majdnem komplett erőforrás cseréje mellett döntött. Probléma csak az MGU-K tengelyével volt, amit elméletileg büntetés nélkül is ki lehetett volna cserélni, a japánok viszont úgy vélték, erre már nincsen idő a kettőkor rajtoló verseny előtt, így inkább vadonatúj, 3.7-es specifikációjú belsőégésű motort, MGU-K-t, MGU-H-t és turbófeltöltőt szereltek Vandoorne McLarenjébe.

    A kozmetikázás 25-helyes rajtbüntetésnek és a már nem olyan előkelő 18. rajtpozíciónak felel meg, csapattársa Fernando Alonso és a haasos Romain Grosjean előtt. Érdekesség, hogy a csoportos hátrasorolás következményeképp a Q1-ben kieső Kevin Magnussen végül a 10. helyről rajtolhat, közvetlenül a szintén lassacskán körbeközlekedő két Sauber elől.

  • A múltja miatt nem érdekli Alonso a Mercedest

    A múltja miatt nem érdekli Alonso a Mercedest

    Toto Wolff egyértelműen kijelentette, hogy a Mercedesnek biztosan nem kell Fernando Alonso 2018-ra.

    „Ezt már kommentáltuk korábban.” – mondta Wolff a BBC-nek. „Fernandonak van némi múltja a Mercedesszel, és ez nem feltétlenül jó. Ő határozottan egy nagyon jó képességekkel rendelkező versenyző, de nálunk nem megfontolás tárgya jelenleg.”

    Alonso 2007-ben a McLaren-Mercedes versenyzője volt. Ekkor volt a nagy port kavaró kémbotrány is, melyet Alonso fedett fel, és melynek következtében a csapat 100 millió dolláros pénzbírságot kapott, valamint kizárták a csapatbajnokságból. A szezon után a spanyol versenyző el is hagyta a csapatot.

    „Ahogy a dolgok most állnak, szeretnénk Valtterivel folytatni.” – mondja Wolff 2018-ra vonatkozóan. „Látni akarom, hogyan alakul a pilótapiac 2019-re és 2020-ra. Lesznek megüresedő helyek, és több versenyző lesz a piacon. Szóval a jelenlegi helyzet szerint rövidtávon semmi nem szól Valtteri ellen.”

  • A Red Bull pilóták, és Sainz is rajtbüntetést kapott

    A Red Bull pilóták, és Sainz is rajtbüntetést kapott

    Daniel Ricciardo, Max Verstappen és Carlos Sainz Jr. is csatlakozik Fernando Alonsohoz a rajtbüntetettek sorában.

    Ricciardo autójába a hatodik MGU-H került be, melynek köszönhetően tíz rajthelyet kapott, emellett az ötödik belsőégésű motor és az ötödik turbófeltöltő is öt-öt rajthelyet von maga után, így összesen húsz hellyel várhatja hátrébbról a rajtot, mint az időmérőn megszerzett pozíciója.

    Verstappen „csak” tizenöt rajthelyes büntetésre számíthat az ötödik MGU-H, illetve az ötödik belsőégésű motor került be ugyanis az autójába.

    Sainz tíz rajthelyes büntetését az ötödik MGU-H-nak köszönheti. Mind neki, mind pedig Verstappennek ez az első ilyen idei hátrasorolásra.

    Alonso pedig 35 rajthellyel várja a rajtot, számára ez már azonban megszokott.

  • Alonso jobban járna az IndyCarral?

    Alonso jobban járna az IndyCarral?

    A Forma-1-et is megjárt, korábbi Indy 500 győztes, Alex Rossi úgy véli, hogy Fernando Alonso úgy tudná ismét visszaszerezni győztes formáját, ha az IndyCarba igazolna. Mivel a McLaren-Honda finoman szólva sem versenyképes, és már amúgy is belekóstolt a spanyol versenyző idén az IndyCarba.

    „Szerintem Fernandonak nem okozna gondot az alkalmazkodás.” – vélekedik Rossi. „Láttam Indianapolisban, bár azt hiszem újra és újra meglepődne, ahogy velem is volt, hogy milyen jók a többiek és hogy egy aprócska hiba is tizedeket jelenthet, ez pedig jelentheti azt is, hogy mondjuk 5. helyett, csak 12. vagy. ”

    „Szerintem jót tenne a bajnokságnak. Láttuk, milyen nézettséget hozott az Indy 500-as szereplése, nyilvánvaló, hogy sokkal nagyobb globális érdeklődés övezte azt a versenyt, mint a többit a versenynaptárban.”

    Rossi véleményét maga az IndyCar széria is közzétette Twitteren, mire Alonso csak egy GIF képpel reagált.

    https://twitter.com/alo_oficial/status/902990632393863170?ref_src=twsrc%5Etfw&ref_url=http%3A%2F%2Fen.f1i.com%2Fnews%2F278180-alonso-responds-alex-rossis-indycar-call.html

     

  • Olasz Nagydíj, tíz éve

    Olasz Nagydíj, tíz éve

    Tíz évvel ez előtt két McLarenes állhatott a dobogó két legfelső fokára Monzában, győzni ráadásul a most is McLarenes Fernando Alonso tudott. Idén azonban aligha van esély arra, hogy ezt reprodukálja…

    Alonso, Hamilton Räikkönen
    Fotó: Ferrari media
  • Röviden: 35 helyes büntetés Alonso számára

    Röviden: 35 helyes büntetés Alonso számára

    A Honda megerősítette, hogy Fernando Alonso 35 rajthelyes büntetést kap majd az Olasz Nagydíjra, mert kicserélték McLarenjében 3.7 specifikációjú erőforrást.

    Alonso idén már a kilencedik turbófeltöltőt, a kilencedik MGU-H-t, a hetedik belsőégésű motort, a hetedik MGU-K-t, a hatodik energiatárolót, és az ötödik vezérlő elektronikát fogyasztja.

  • Alonso belga motorja még használható

    Alonso belga motorja még használható

    Fernando Alonso múlt heti kiállását követően a Honda a rakoncátlankodó motor megvizsgálása után úgy találta, az erőforrás nem szenvedett semmilyen problémát.

    A Belga Nagydíj rajtját követően Alonso a hetedik helyen találta magát, onnan azonban folyamatosan csúszott lefele, egészen a 12. pozícióig. A verseny közben egyszer csak megkérdezte a McLarent, van-e esély egy kis esőzésre, majd a nemleges választ követően nem sokkal „motorproblémára” panaszkodva kiállt a versenyből. A Honda már a helyszínen azt nyilatkozta, hogy a telemetrián semmilyen anomáliát nem észleltek, ezt pedig a japán gyártó Milton Keynes-i bázisán elvégzett vizsgálatok is alátámasztották – az erőforrás így visszakerült Alonso talonjába.

    Élesben azonban nem valószínű, hogy látni fogjuk, a Honda ugyanis újabb fejlesztésekkel érkezik Monzába, amelyeket majd a pénteki szabadedzés során próbálnak ki a spanyol autóján. Ez – a megszokott módon – rajtbüntetést jelent majd Alonsónak, jelen esetben egy 35-helyest. Stoffel Vandoorne a Belgiumban megkapott motorjával versenyez majd a hétvégén, a két McLaren-pilóta így friss reményekkel várhatja a két hét múlva rendezendő Szingapúri Nagydíjat, ahol a wokingi istállónak jelentősen nagyobb esélye lesz a pontszerzésre, mint Spában volt vagy Monzában lesz.

  • Hülkenberg nem fél Alonsotól

    Hülkenberg nem fél Alonsotól

    A Ranult német versenyzőjét nem izgatják az Alonsoval kapcsolatos pletykák.

    Az elmúlt hetekben gyakorlatilag nem volt olyan csapat, amellyel nem hozták kapcsolatba Fernando Alonsot. Ilyen a Renault csapata is, ahová azonban sokan Robert Kubicát is várják jövőre.

    Hülkenberg viszont elmondta, nem tart senkitől.

    „Nem igazán érdekelnek a 2018-as pletykák. Nem gondolom, hogy ez közvetlenül érint engem.” – fogalmazott. „Hosszú távú szerződésem van a Renault csapatával. Nagyon élvezem, hogy részt vehetek az istálló fejlődésében és a fejlesztésben.”

    „Természetesen tudom, hogy sokan említik egy lapon a csapattal Alonsot és Kubicát. Robert visszatérése pedig nagyon jót tenne nemcsak neki, hanem az egész sportnak is. Fernando pedig nagyon komoly kihívás lenne számomra. Nagyon jót tenne a csapatnak, és nem gondolnám, hogy el kellene bújnom mögötte. Sokkal inkább motiválna.” – zárta a német pilóta.

  • A Williams tagadja Alonso szerződtetését

    A Williams tagadja Alonso szerződtetését

    Claire Williams tisztázta, soha nem is tárgyalt a spanyollal.

    Sok pletyka látott már napvilágot Alonso jövőjével kapcsolatban. Annyi biztos, hogy a spanyol finoman szólva sem érzi jól magát jelenlegi csapatával, így többek között a Williams is szóba került, mint a spanyol jövő évi csapata.

    Claire Williams azonban a Bild-nek nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.

    „Meglepődve olvastam ezeket a híreket.” – mondta. „Nem tudok erről semmit. Soha nem is tárgyaltam vele. Soha nem ültünk le vele tárgyalni.”

    Williams egyben azt is tagadta, hogy Alonso hatalmas fizetését Lawrence Stroll állná, aki a legjobb csapattársat szeretné fiának.

    „Ezt felejtsd el. Mr. Stroll egy sikeres üzletember, mert nem dobja ki ilyen dolgokra a pénzét.” – zárta Williams.