Címke: Fernando Alonso

  • Bottas motorja és Stroll torpedózása sem tudta kicsavarni a kínai győzelmet Verstappen kezéből

    Bottas motorja és Stroll torpedózása sem tudta kicsavarni a kínai győzelmet Verstappen kezéből

    Max Verstappen pályafutása 58. győzelmét aratta a Kínai Nagydíjon, miközben nem volt teljes a Red Bull-uralom, a második helyre ugyanis Lando Norris ért oda a McLarennel. A wokingiak a biztonsági autó megjelenéséből profitáltak, Bernd Mayländernek ráadásul kétszer is pályára kellett hajtania, de Verstappent sem Valtteri Bottas lerobbanó Sauberje, sem Lance Stroll és Daniel Ricciardo, valamint Kevin Magnussen és Cunoda Júki balesete nem tréfálta meg. A harmadik hely Sergio Pérezé lett a két Ferrari előtt.

    Akárcsak szombaton, vasárnap is borús, de száraz idő várt a mezőnyre a 2019 után visszatérő Kínai Nagydíjon. Az első sort a Red Bull bérelte ki Max Verstappen–Sergio Pérez sorrendben, míg mögülük Fernando Alonso és Lando Norris várhatta a lámpák kialvását a második sorból.

    A 20 versenyző többsége közepes gumin kezdett, míg Lewis Hamilton, Logan Sargeant és Cunoda Júki lágy, Kevin Magnussen pedig a kemény gumikra szavazott.

    A rajtnál Verstappen könnyedén megtartotta a vezetést, Pérez azonban pozíciót veszített a 3. helyről remekül elrugaszkodó Alonsóval szemben – a spanyol egy pillanatra még Verstappen mellé is odaért az első kanyar külső ívén, de aztán besorolt a címvédő mögé.

    Az első kör végén Verstappen, Alonso, Pérez, Norris, Piastri, Russell, Leclerc, Hülkenberg, Sainz, Stroll volt a sorrend az első tízben, azaz a két Ferrari nem kezdett jól, hiszen mindketten visszaestek. A 18. helyről rajtoló Lewis Hamilton eközben egy pozíciót még bukott is, és csak a bokszutcából rajtoló Logan Sargeant nevét lehetett az övé mögött olvasni az eredményjelzőn.

    Alonsón látszott, hogy jó rajt ide vagy oda, az Aston Martin versenytempója nem az igazi. Pérez végül az 5. kör elején meg is előzte őt, de Verstappen ekkorra már 5 másodperces előnyt autózott ki. Az Aston Martin veteránját ekkor Norris kezdte szorongatni, míg mögöttük volt egy kis szünet, lévén Oscar Piastri közel 3 másodperccel lemaradva követte csapattárást. Az ausztrálra George Russell tapadt DRS-távolságon belül, míg a Mercedes mögött Leclerc, utána pedig Sainz sorjázott 1 másodpercnél kisebb különbséggel.

    Pérez előzése Alonso ellen:

    Alonso Norrist sem tudta sokáig visszatartani: a McLaren a 7. körben elment mellette a hajtűben. Hátrébb a 9. körben Leclerc is bemutatott egy remek előzést Russell ellen az első kanyar külső ívén és átvette a 6. helyet, miközben Hülkenberg, Cunoda és Csou nyitották meg a kerékcserék sorát.

    Hamilton csupán a 10. körig bírta a lágyakon, amikor a 17. helyről meglátogatta a szerelőit – vele együtt Stroll, Hülkenberg, Bottas, Ocon és Albon is így tett.

    Leclerc a 11. körben Piastrit is lehagyta, és mivel Alonso közvetlenül ezután kiállt, fellépett a 4. helyre. Hátrébb Russell is a kerékcsere mellett döntött, és éppen, hogy visszaért a már korábban cserélő Stroll elé.

    Nem sokkal ezután a két Red Bull is letudta az első kiállását, és Alonsóhoz hasonlóan a kemény gumikon folytatták, míg Russell korábban közepeseket kapott. Verstappen a 3., Pérez a 6. helyre tért vissza, de az élen álló Norris és Leclerc, valamint a 4.-5. pozícióban haladó Piastri és Sainz még nem cseréltek kereket.

    A 16. körben Verstappen sima előzéssel eggyel hátrébb pöckölte a monacóit és feljött a 2. helyre, míg Pérez ugyanezt próbálta megtenni Sainz-cal, de hatalmasat fékezve majdnem belerohant a Ferrariba, amely a kör végén aztán kiállt kemény gumikért. Piastri a 4. helyről egy körrel hamarabb jött, és ő közepeseket vételezett.

    Verstappen a 2. helyen ezután rohamosan közeledett a vezető Norrisra, és a 19. körben el is viharzott a még mindig az első közepes szettjét nyúzó brit mellett. A 3. helyen Leclerc ugyanígy kitartott, és mint azt a 21. körben megláthattuk, ez remek döntésnek bizonyult, Valtteri Bottas motorhiba miatt félreállt Sauberje miatt ugyanis virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, így Leclerc jóval kevesebbet veszített a kerékcserével, és közvetlenül Alonso mögé jött vissza az 5. helyre.

    Úgy tűnt, hogy Norris nem tudja kihasználni a VSC-t, mert már elhaladt a bokszbejárat mellett, amikor a versenyirányítás igen nagy késlekedéssel végre megnyomta az aktiváló gombot, ám végül annyira elhúzódott Bottas autójának mentése, hogy a brit pilóta a következő körben megejtethette a VSC alatti cserét. Hátrébb Hamilton és Stroll is kapott az alkalmon, és vételezett egy-egy új kemény szettet.

    A 23. körben aztán jött a meglepetés: mivel nem tudták elmozdítani a sebességben ragadt Saubert, be kellett küldeni a rendes biztonsági autót, ami aztán mindent megkavart. A két Red Bull, majd Alonso és Russell is kijött az első tízből, az Aston Martin pedig meglepő módon lágyakat tett fel Alonso AMR24-esére. Egy körrel később jött Piastri is keményekért, a sereghajtók közül pedig szintén többen cseréltek.

    A mezőny Verstappen, Norris, Leclerc, Pérez, Sainz, Alonso, Russell, Piastri, Ricciardo sorrendben várhatta a biztonsági autó kiállását, Pérez tehát veszített két helyet. Az utcai Mercedes a 26. kör végén hagyta el a pályát, Norrisnak pedig szóltak, hogy az élmezőnyből Alonso kivételével mindenki eljuthat kerékcsere nélkül az 56 körös futam végéig.

    Az eleje simán eljött az újraindításnál, hátrébb azonban kaotikus jelenetek zajlottak, úgyhogy jöhetett is vissza Bernd Mayländer. Előbb Stroll találta telibe Daniel Ricciardót a hajtűkanyarban, amitől az ausztrál pilóta autója a levegőbe emelkedett – és eltalálta Piastrit, akinek az autója szintén jelentősen sérült –, majd Kevin Magnussen a 6-os kanyar kijáratán megpöckölte Cunoda Júkit. A keresztbe álló japán pilóta azonnal kiesett, míg a Haas versenyzője Strollhoz hasonlóan a boksz felé vette az irányt kerék- és szárnycserére. Ricciardo ugyan maradt a 9., de sérült a padlólemeze, ami nem sok jóval kecsegtetett. Stroll és Magnussen később 10 másodperces büntetést kapott.

    Stroll és Ricciardo, valamint Magnussen és Cunoda ütközése:

    A sorrend az élen egy helyen változott, Alonsónak ugyanis még az újabb SC előtt sikerült megelőznie Sainzot, amivel feljött az 5. helyre.

    A pályára szóródott törmelékek eltakarításának végeztével a 31. körben próbálkozhatott ismét a mezőny az újraindítással, és ezúttal megúszták dráma nélkül a pilóták a versenytempóra kapcsolást. Verstappen egy kör alatt több mint 1 másodperces előnyt épített ki, míg hátrébb Ricciardo sérült autója elkezdett mozgó útakadályként funkcionálni, amelyet sorra kerültek ki a többiek. Az ausztrál pilótát végül a bokszba rendelték, hogy adja fel a versenyt.

    A 36. körtől Pérez elkezdte szorongatni Leclerc a dobogóért, és míg néhány körön át nem tudott támadni, a 39. körben aztán bevetődött a 6-os kanyarban és kifékezte a monacóit, majd a tőle 5,5 másodpercre elhúzó Norris nyomába eredt. A McLaren versenyzője 4,4 másodperccel követte Verstappent, aki kényelmesen autózott az élen.

    Leclerc ugyanakkor egy ideig még nem eresztette el a Red Bullt és maradt DRS-távolságon belül, ami elmondható volt Russellről is, aki Sainz autójába akasztotta be a kampót, ám idővel mindkettejük lendülete alábbhagyott, így időlegesen szoros csata nélkül maradtunk.

    De csak addig, amíg Alonso a 43. körben meg nem érkezett a bokszba leadni a lágy gumikat, majd közepeseken a 12. helyre tért vissza. Az Aston kockázatott, ami nem jött be, viszont még mindig ott volt a lehetőség, hogy Alonso valahogy visszakapaszkodjon az 5. helyre. Ez végül nem sikerült, neki, de a 7. helyért azért több látványos előzést bemutatva felzárkózott, miközben egyszer kis híján eldobta az autóját az utolsó kanyarban, de kivételes reflexekkel menteni tudott.

    Az élen Verstappen végül 13,7 másodperces előnnyel szerezte meg idei 4. győzelmét Norris előtt, akit további 5,3 másodperccel Pérez követett a 3. helyen. A két Ferrari a 4. és az 5. helyen ért célba, majd Russell, Alonso, Piastri, Hamilton és Hülkenberg volt a pontszerzők további sorrendje.

    A Kínai Nagydíj végeredménye:

  • Alonso felfedte a döntését, ami megmentette az időmérőjét

    Alonso felfedte a döntését, ami megmentette az időmérőjét

    Nem sokon múlott, hogy egy hiba teljes mértékben tönkretegye Fernando Alonso időmérő edzését Sanghajban. Az Aston Martin spanyol versenyzője ugyanis majdnem elvette a gázt az utolsó gyorskörén, miután már az egyes kanyarban hibázott.

    A 32-szeres futamgyőztes lenyűgözte a sportág szerelmeseit az időmérő edzésen nyújtott teljesítményével, miután többek között a McLareneket és a Ferrarikat megelőzve végzett a 3. helyen. Alonso ezzel az eredményével a második sorba repítette az Aston Martint, és így a holnapi rajtnál csak a két Red Bull foglalhat majd el nála előkelőbb pozíciót a rajtrácson.

    Hamilton 18., Sainz csattanás után állt vissza, Verstappen 1999-es rekordot állított be az időmérőn

     

    Azonban a spanyol helyzete az utolsó próbálkozások elején még egyáltalán nem nézett ki jól, mivel már a köre elején hibázott a kínai pálya kezdetén található technikás részen, aminek következtében fontos tizedmásodperceket veszített.

    „Az első szektorban volt egy meleg pillanatom az egyes és kettes kanyar között, amikor majdnem elveszítettem az autót – nyilatkozta Alonso, aki a sprintfutam után egy 10 másodperces időbüntetést kapott a versenybíráktól. – Utána kérdéses volt, hogy folytatom-e a kört, mert két kanyar alatt buktam két-három tizedet. Végül nem adtam fel, nyomtam neki keményen, és sikerült egy jó időt elérnem.”

    A spanyol azt is elmondta, hogy éltek a vadonatúj, parc fermére vonatkozó szabály által biztosított lehetőséggel, aminek értelmében a csapatok a sprintfutamokat követően is változtathatnak az autóik beállításain. Szerinte a folyamatosan változó körülmények nehézzé tették ezt, ami miatt egy érmedobáshoz hasonlította a folyamatot.

    „Szerintem az autó jobb lett reggel óta, változtattunk pár dolgon. Meglátjuk, hogy ezt sikerül-e holnap jó pontokra átváltanunk. Nem lehet átvariálni mindent, mert már van egy kialakult ritmusod a hétvégén. Apróbb cseréket viszont lehet eszközölni.”

    „Egyes változtatások a jobb egyensúly elérését szolgálják, de vannak olyanok is, amik csak találomra történnek, és így olyanok, mintha feldobnál egy érmét. Ezekre a kérdésekre holnap délutánig biztosan nem kapunk majd választ. Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Soha nem adjuk fel, és ugyan jelenleg nem abban a pozícióban vagyunk, mint ahol lenni szeretnénk, azonban ennek ellenére próbáljuk nyomni neki.”

    Az Aston Martin pilótájának már a sprintfutamon is megvolt az esélye egy jó eredményre, de a Carlos Sainzcal való kerék a kerék elleni csatája során jobb első defektet kapott, ami miatt végül pontot sem tudott szerezni. Ugyan az utólagos időbüntetés nem változtatott az eredményén, a büntetőpontjainak a száma viszont hatra nőtt a szankció értelmében.

  • Alonsót vétkesnek találták a Sainz elleni csatában, egészen furcsa büntetést kapott

    Alonsót vétkesnek találták a Sainz elleni csatában, egészen furcsa büntetést kapott

    Fernando Alonso és Carlos Sainz koccantak, miközben a harmadik helyért csatáztak a Kínai Nagydíj sprintversenyén. A felügyelők utólag úgy adtak hozzá 10 másodpercet az Aston Martin pilótájának idejéhez, hogy a spanyol célba sem ért.

    A két spanyol összecsapása a 19 körös sprint 16. körében történt, miután Sainz hosszú üldözés után fogást talált Alonsón. A ferraris a 6-os kanyar kijáratánál bújt be honfitársa mellé, s úgy tűnt, a két autó egyszer már össze is ért a 9-es kanyar elérése előtt, ahol aztán kulminált a párharcuk. Alonso belső íven próbálkozott, de az Aston Martin és a Ferrari is kisodródott, így Sergio Pérez mindkettőjük mellett elbújva átvette a harmadik helyet. Alonso a két autó koccanása következtében defektet kapott és a bokszba hajtott, Sainz pedig végül ötödikként ért célba.

    Ütközésüket a leintés után megvizsgálták a felügyelők, és Alonsót találták érte hibásnak, akire így tíz másodperces utólagos időhozzáadást róttak ki. Igen ám, de az Aston pilótája a verseny végén a bokszba hajtott, nem is jutott el a célig, így az időbüntetésnek semmiféle hatása nincs. A felügyelők az ítéletükhöz hozzátették, a sprintversenyre vonatkozó szabályok egyértelműsítését kérik az FIA-tól, mert azok keretében jelenleg csak ilyen büntetést lehetett kiosztani.

    Alonso és Sainz párharca ide kattintva visszanézhető.

    „Egy pár kanyaron keresztül egymás mellett haladtunk, kerék a kerék ellen csatázva, végül pedig valakinek engednie kellett – értékelte a történeteket Alonso a Sky Sportsnak, még az ítélethirdetés előtt. – Én átengedtem az ideális ívet a 8-as kanyarban, hogy elkerüljük az ütközést, de ő nem engedett a 9-esben, így ott már nem kerültük el az ütközést.”

    Sainz szemszögéből természetesen minden ellentétes előjellel történt: „Fernando mögül a 7-es kanyarban szerintem jó manővert indítottam. Utána viszont úgy tűnt, mindent vagy semmit játszik a 9-esben, ami mindkettőnknek a versenyébe került, mert az optimista megmozdulása miatt megsérült az autóm és koszosak lettek a gumijaim.”

    Az Alonsóra kiosztott büntetésnek egy hatása mégis van, hiszen három büntetőpontot is kapott a tettéért, s mivel ugyanennyit kiosztottak rá két futammal ezelőtt, az Ausztrál Nagydíjon a George Russell előtti lassításért, rövid idő alatt eljutott az eltiltáshoz szükséges mennyiség feléig.

  • Leclerc szerint az őt leterelő Sainz túlment a határon a sprintfutamon

    Leclerc szerint az őt leterelő Sainz túlment a határon a sprintfutamon

    Charles Leclerc kijelentette, Carlos Sainz átlépett egy határt a Kínai Nagydíj sprintfutamán, de hozzátette, ezt korábban ő is megtette, és nem aggódik amiatt, hogy ne tudnák megbeszélni az ügyet. A spanyol versenyző elmondta, a Fernando Alonsóval történt összeérés következtében megsérült az autója, és szerinte ez is okozta az incidenst, ezzel együtt elnézést kért.

    Látványos akciót hozott a a Kínai Nagydíj sprintfutamának hajrája. Minden azzal kezdődött, hogy a 16. körben Carlos Sainz megtámadta Fernando Alonsót, és bár megelőzte, Sergio Pérez mindkettőjük mellett elment, így megszerezte a harmadik helyet. A kör végén aztán Charles Leclerc is bement csapattársa mellé, aki rendkívül keményen védekezett.

    A monacói versenyző először a 14-es kanyar külső ívén próbálkozott, ám Sainz egyszerűen leterelte őt a pályáról, sőt, kicsit össze is érhettek. Leclerc aztán a következő kör elején felülkerekedett, de a leintés után kinyilvánította nemtetszését. Beszéljünk! – mondta a rádióban. – Jobban harcolunk egymással… Jobban harcol velem, mint másokkal.” A futam utáni interjúk során bővebben is kifejtette álláspontját.

    Szerintem igen, de őszintén szólva korábban én magam is átléptem a határt – válaszolta a Sky Sportsnak arra a kérdésre, hogy Sainz túlment-e egy bizonyos ponton. – Amikor ilyesmi történik, normál esetben van egy megbeszélésünk, és tisztázzuk a helyzetet, amin a múltban már átmentünk, és nagyon jól alakult. Szóval nem aggódom azzal kapcsolatban, hogy ezen a hétvégén is így lesz, de ma kicsit túlment a határon. Összeértünk, úgy, hogy más versenyhelyzetben voltunk. Én eléggé spóroltam a gumival, a végén jó helyzetben voltam. Kár érte, hogy nőtt a különbség Pérezzel szemben, és nem tudtam megelőzni, de ez ilyen. Negyedik hely, lehetett volna harmadik is, egy ponttal több. Mindig lehet jobb, de a délutánra koncentrálunk, mert a jó időmérő lesz a kulcs, ami nekem az előző versenyhétvégéken nem volt meg. Magabiztos vagyok azt illetően, hogy tettem lépéseket előre, most pedig rajtam múlik, hogy ezt bizonyítom-e. Szerintem a tegnapi SQ1 és SQ2 remek volt, ezt kell megismételnem délután.”

    Az ötödikként célba érő Sainzot természetesen szintén megkérdezték az utolsó körökben eseményeiről. A 29 esztendős pilóta inkább az Alonsóval történtekről beszélt, és szavaiból kivehető, hogy nem igazán nyerte el tetszését honfitársa manővere. A háromszoros F1-es futamgyőztes úgy véli, a későbbi incidens valamilyen szinten ennek a következménye.

    Hamilton hibája után Verstappen óriási fölénnyel nyerte a sprintet, Alonso lett a remek csata áldozata

    „Jól rajtoltam – kezdte. – Az elején keményen nyomtam. Ez vélhetően kissé tönkretette a gumijaimat, és a futam hátralévő részében menedzseltem őket. Egészen addig, amíg utol nem értem Fernandót, aki mögött szerintem szép manővert hajtottam végre a hetes kanyar külső ívén. Aztán úgy döntött, hogy »mindent vagy semmit« alapon a kilences kanyarban bemegy mellém, amin elment a versenyünk, mert úgy vélem, összeszedtem némi sérülést, a gumim pedig koszos lett az optimista manőver miatt. Innentől csúszkáltam a sérült autóval és a koszos abroncsokkal. Mindent megtettem, hogy védekezzek, de a csúszkálás okozott egy kissé necces pillanatot Charles-lal. Elnézést kérek, ha valamivel átléptem a határt, de ma mindannyian keményen versenyeztünk, és mindent megpróbáltam, hogy kontroll alatt tartsam a helyzetet.”

    Leclerc és Sainz esetét a sportfelügyelők ugyan jegyezték, ám végül nem indítottak vizsgálatot. Ellentétben a két spanyol versenyző között történt incidensre, amelynek következtében Alonso egyébként defektet kapott. Igaz, az erről szóló dokumentumokban kissé érthetetlen módon a 7-es kanyart említették meg, pedig a kérdéses esemény két kanyarral később zajlott le.

  • Csapata örül, hogy Alonso a magánélete fölé helyezte az F1-et

    Csapata örül, hogy Alonso a magánélete fölé helyezte az F1-et

    Az Aston Martin csapatával 2026-ig szerződést hosszabbított Fernando Alonso, de csak némi töprengés után írt alá, és az istállónál úgy érezték, benne van a pakliban, hogy elhagyja a sportágat.

    A 42 éves spanyol teljesítményén egyáltalán nem látszanak az öregedés nyomai. Alonso azt mondta, nem tudja elképzelni az életét versenyzés nélkül, noha az F1 egyre bővülő naptára és az ezzel járó megnövekedett kötelezettségek és utazások miatt gondolkodási időt kért, mielőtt rászánta magát a döntésre.

    Ezt talán a vártnál hamarabb meghozta, de csapatánál volt némi bizonytalanság, hogy tényleg maradni akar-e az F1-ben. „Nem voltam meggyőződve róla. Fernando egyértelműen jelezte, hogy a versenynaptár és az utazások sok energiáját leszívják, főleg akkor, ha úgy akarja intézni a dolgokat, ahogy szokta – nyilatkozta Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke. – Sokszor hangoztatta, hogy a versenyzés mellett nincs élete, vagy 100%-ban elkötelezett iránta, vagy nem.”

    Volt bennem aggodalom, hogy azt fogja mondani, mást akar csinálni az életében, ezért nagyon örültem, hogy kiderült, jobban imádja az F1-et, mint a magánéletét.

    Előzőleg sok találgatás látott napvilágot Alonso jövőjéről, különösen azután, hogy a Red Bullnál Max Verstappen potenciális korai távozását kezdte pedzegetni a sajtó, és a Mercedesszel is összeboronálták. 

    Krack kitért Lance Stroll jövőjére is, a szavai alapján a következő hetekben róla is bejelentést tesznek. (Spoiler: számítsunk a szerződéshosszabbításra, elvégre az apjáé az Aston Martin F1-es csapata.)

    Alonso eldöntötte, hogy az elmúlt 50 év legidősebb F1-es versenyzője lesz

  • Leclerc Alonso hosszabbításáról: „Ennyi idősen már biztosan nem leszek itt”

    Leclerc Alonso hosszabbításáról: „Ennyi idősen már biztosan nem leszek itt”

    A csütörtöki napon vált hivatalossá, hogy Fernando Alonso egy hosszú távú szerződéssel biztosította be a jövőjét az Aston Martinnál. Charles Leclerc a hírek megjelenését követően nem sokkal elárulta, hogy a spanyol kiválósággal ellentétben 43 éves korára már nem a száguldó cirkuszban szeretne lenni.

    Alonso – aki az új szerződésének köszönhetően még 45 éves korában is F1-es pilóta lesz – jövője sokáig bizonytalan volt, és számtalan olyan pletykát lehetett olvasni, ahol a Red Bullnál vagy a Mercedesnél képzelik el őt. Azonban a spanyol kétszeres világbajnok mindig is hangsúlyozta, hogy a silverstone-i istálló az első számú opciója, és a zöldek is hasonlóan gondolkodtak e téren.

    Alonso eldöntötte, hogy az elmúlt 50 év legidősebb F1-es versenyzője lesz

    Nem számít meglepetésnek, hogy a két fél 2024 után is folytatni fogja a tavaly megkezdett közös munkát, és a média képviselői Charles Leclerc véleményére is kíváncsiak voltak ezzel kapcsolatban.

    „Fernando a mostani mezőny egyik legtehetségesebb versenyzője, egyértelműen helye van a Forma-1-ben – árulta el az 5-szörös futamgyőztes, aki az idei évben egyelőre nem találja a régi önmagát. – Sok olyan fiatal van, aki megérdemelne egy esélyt a sportban, de nehéz megtalálni az optimális egyensúlyt.”

    „Személy szerint 43 évesen már nem valószínű, hogy itt leszek, még akkor sem, ha nagyon szeretek itt versenyezni. Számos másik kategóriában is szeretném kipróbálni magam, például a Le Mans-i 24 órás versenyen.”

    Leclerc-nek számos házi feladatot el kell végeznie a Kínai Nagydíj előtt, mert az idei szezonban eddig jelentősen el van maradva a csapattársa, Carlos Sainz teljesítményétől. A monacói pilóta az eddigi mindhárom idei közös futamukon a spanyol mögött ért célba, aki Szaúd-Arábiában nem tudott rajthoz állni a vakbélgyulladása miatt.

    A monacói kiválóság az utóbbi időben a szimulátorban próbálja meg az egyik legnagyobb idei gyengeségét, ami a gumikkal kapcsolatos. Leclerc arra panaszkodott az utóbbi hétvégéken, hogy az időmérőkön nem volt képes optimális hőmérsékleti tartományt elérni, ami miatt a Pirellijei csak a kör utolsó harmadára keltek életre.

    A Ferrari csillaga Kínára már szeretne készen állni, de a sprintfutamos formátum biztosan meg fogja nehezíteni a dolgát. Emiatt ugyanis az időmérők előtt mindösszesen egyetlen szabadedzésen ismerkedhet majd a pályával, ahol 2019-ben versenyzett utoljára.

    Leclerc az elmúlt öt évében soha nem érezte olyannak a Ferrarit, mint idén

  • A Hondát izgatottan váró Alonso nem tudja elképzelni az életét versenyzés nélkül

    A Hondát izgatottan váró Alonso nem tudja elképzelni az életét versenyzés nélkül

    Fernando Alonso kifejtette az Aston Martinnal való szerződéshosszabbításának hátterét, hozzátéve, hogy ha úgy érzi, 45. életévéhez közeledve már romlani érzi képességeit, közölni fogja ezt a csapatával – egyelőre azonban még nem tart ettől.

    Alonso csütörtökön csak egy rövid üzenetben közölte, hogy a találgatásoknak véget vetve az Aston Martinnal írt alá új szerződést, de pénteken egy sajtóbeszélgetésen már részletesebben is beszélt motivációiról. Elmondta, bár a szezon elején még arról beszélt, 2024 végeztével akár be is fejezheti a karrierjét, valójában ez a gondolat nem igazán fordult meg a fejében.

    „Amikor befejezem a Forma-1-et, máshol fogok versenyezni, talán a Dakaron. Nagyon nehezen tudnám elképzelni az életemet kormány nélkül. Ilyen egyhamar biztos nem fog megtörténni. 99%-ig biztos voltam benne, hogy folytatni fogom a versenyzést jövőre, szóval a visszavonulás sohasem volt igazán benne a pakliban” – idézi a Racefans Alonsót, aki a legalább két évre szóló versenyzői szerződésének kitöltése esetén 45 éves korában még biztosan a rajtrácson lesz, ilyen idős pilóta pedig fél évszázada volt utoljára az F1-ben.

    Alonsót az előző hetekben a Mercedesszel és a Red Bull-lal is szóba hozták, elmondása szerint azonban semelyik másik csapattal nem fordultak komolyra az egyeztetések.

    „Amikor egy versenyző tárgyalási szakaszhoz ér, teljesen szokványos, hogy körülnéz, mi a kínálat a mezőnyben – ismerte el. – Meghallgattam minden ajánlatot és figyeltem a mozgásokat a pilótapiacon. De végig az Aston volt számomra a logikus választás, és részükről is éreztem a legjobban, hogy akarnak engem. Az összes többi csak lazább beszélgetés volt és sohasem jutott el a konkrétumokig – ehhez több idő kellett volna. Számomra nem lett volna semmi értelme, hogy egy évre köteleződjek el valahol – na nem mintha lett volna ilyen ajánlatom. Nagyon fontos volt, hogy a következő szabályrendszernek egy új projekttel vágjak neki, ezt pedig itt az új szélcsatorna és a Honda érkezése révén megkapom.”

    Alonso eldöntötte, hogy az elmúlt 50 év legidősebb F1-es versenyzője lesz

    Mondja ezt a spanyol annak dacára, hogy legutóbbi tapasztalatai a Honda-motorral három évnyi keserűséget hoztak, amikor a McLarennél 2015 és 2017 között vakvágányra futott a régi motorpartnerrel való újbóli élre törés terve. Azóta a Honda a Red Bull oldalán persze már bajnoki címeket szerez, de 2026-ban az Aston Martin partnere lesz. Alonso pedig már ennél is nagyobb távlatokban gondolkodik – elárulta ugyanis, hogy a szerződésének értelmében valamilyen formában azt követően is a csapattal marad, amikor már befejezi velük a versenyzést az F1-ben.

    „Nem csak 2026-ról van szó, ez életre szóló projekt. Ez a leghosszabb időre szóló szerződés, amit valaha aláírtam a karrieremben, és sok-sok évre összeköt az Astonnal. Majd meglátjuk, hogy milyen szerepben. De még a versenyzés után is ott lesz a Forma-1-ből 25, a Forma-1-en kívülről pedig további 10-15, vagyis összesen közel 40 évnyi autósportos tapasztalatom, amivel hasznára válhatok a csapatnak, amely most megadta nekem ezt a lehetőséget” – fogalmazott a spanyol, miközben a márkával való kapcsolata óhatatlanul is felveti annak lehetőségét, hogy a WEC hypercar-kategóriájába a Valkyrie-vel jövőre beszálló Aston színeiben a Le Mans-i 24 óráson is újból elinduljon – amit a Toyotával korábban kétszer már megnyert.

    „Való igaz, hogy 45 éves koromig vagy még annál is tovább fogok versenyezni. De ha egy napon azt érzem, hogy már nem vagyok motivált, nem vagyok jó formában vagy egyszerűen nem vagyok elég gyors, én leszek az első, aki felteszi a kezét. Viszont nem számítok rá, hogy a következő néhány évben ez még megtörténne. Amint azt már elmondtam, öt nappal ezelőtt Japánban futottam a valaha volt egyik legjobb versenyem, szóval semmiféle problémát nem érzek. Jövő januárban pedig Lewis (Hamilton) is 40 éves lesz, szóval legalább nem én leszek az egyetlen 40 fölötti, akiről beszélni lehet!”

  • Alonso eldöntötte, hogy az elmúlt 50 év legidősebb F1-es versenyzője lesz

    Alonso eldöntötte, hogy az elmúlt 50 év legidősebb F1-es versenyzője lesz

    Azzal, hogy Fernando Alonso még legalább további két évre elkötelezte magát az Aston Martin mellett, hamarosan olyan idős pilótája lesz a Forma-1-es mezőnynek, amilyet csak nagyon kevés mai néző láthatott.

    Alonso csütörtökön jelentette be, hogy többéves szerződéshosszabbítást írt alá jelenlegi csapatával, az Aston Martinnal, a folytatás iránti ezen elköteleződése pedig azt jelenti, hogy – ha semmi váratlan nem történik – legalább még két évig, a nagy szabályváltozásokat hozó 2026-os szezon végéig a rajtrácson marad. Úgy tűnik, az Astonnál hasonló forgatókönyv mentén szeretik intézni a nagy bejelentéseket, hiszen Alonso mostani videójának is ugyanaz volt a koreográfiája, mint amikor 2022-ben Sebastian Vettel a Magyar Nagydíj előtt tudatta a világgal a visszavonulását: mindketten besétáltak a képbe, leültek egy székre és elmondták a monológjukat, csak Alonso ezt lényegesen rövidebbre zárta: „Itt maradok.”

    A spanyol már most is a legidősebb tagja a mezőnynek, 381 nagydíjrajtja pedig a legtöbb, amit F1-es versenyző valaha teljesített, a számok pedig csak tovább fognak nőni. Alonso idén július 29-én betölti 43. életévét, ami ugyan kirívóan magas egy aktív F1-es versenyzőtől, de nem példa nélküli a közelmúltban: ha idén év végén visszavonulna, a majdnem 44 éves koráig a pályán lévő Michael Schumacher még mindig előtte lenne, és Kimi Räikkönen is 42 éves koráig húzta, mígnem 2021 végén szögre akasztotta a sisakját.

    Azzal viszont, hogy Alonso esetén immár legalább még két további évvel kell számolni, a spanyol felülír mindent, amit életkor tekintetében az elmúlt fél évszázadban láttunk.

    2026 novemberének végére, amikor véget érhet az aktuális szezon, Alonso 45 éves és 4 hónapos lesz, amivel várhatóan a 43. helyre jön majd előre a legidősebb korban rajthoz álló F1-es versenyzők örökranglistáján. Noha ez a helyezés még mindig nem tűnik valami impozánsnak, ám ez azért van, mert a Forma-1 első évtizedeiben, és különösen az 1950-es években még rengetegen versenyeztek 40-en vagy akár 50-en is túl, az újonnan elindult világbajnokságon pótolva a világháború által elvett éveket.

    Hivatalos: Alonso többéves szerződéshosszabbítást írt alá az Aston Martinnal

    Ez a trend viszont hamar letört, már a 60-as években is elenyésző volt a negyvenen túl versenyzők száma, a 70-es években pedig Graham Hill igazi kuriózumnak számított azzal, hogy még 45 évesen is nevezett versenyekre saját csapatával. Hill már néhány hét híján a 46-ot is betöltötte, amikor az 1975-ös Brazil Nagydíjon utoljára rajthoz állt, így bár két év alatt Alonso őt még nem éri utol, de a spanyol lesz Hill óta, vagyis 50 év óta a legidősebb versenyző, aki elindul egy F1-es futamon.

    A legtovább aktív világbajnokok közül a következő két évben megelőzi Schumachert és Jack Brabhamet, s ha két és fél év múlva visszavonulna, már csak Hill, Juan Manuel Fangio és Giuseppe Farina maradnának azok a világbajnokok, akik nála is tovább versenyeztek az F1-ben.

    Ahhoz viszont, hogy komoly korossági rekordokat dönthessen meg, 2026-nál is kicsit tovább kellene maradnia. A valaha volt legidősebb pole-pozíciós a 47 éves Giuseppe Farina még az 1954-es Argentin Nagydíjról – őt leghamarabb csak egy 2028 végi rajtelsőséggel tudná letaszítani a trónról. A legidősebb futamgyőztes rekordját a szinte biztosan soha be nem fogható 53 éves Luigi Fagioli tartja – bár az ő helye véleményes, hiszen Fangióval osztott autóval nyerték meg az 1951-es Francia Nagydíjat, amiből nem Fagioli vállalt oroszlánrészt – maga egy körig sem állt az élen, és a táv harmadánál is kevesebbet vezetett. Ha tőle eltekintünk, itt is Farina a legidősebb teljes értékű győztes, de ebben is leghamarabb 2028-ban tudná őt megelőzni Alonso. Azt viszont, hogy átugorja a legidősebben világbajnoki címet szerző Fangiót, már 2027-ben elérhetné.

    A mindenkori legidősebb rajthoz állót pedig tényleg már csak az érdekesség kedvéért említjük meg: az 1955-ös Monacói Nagydíjon a hazai Louis Chiron 55 évesen vett részt – ahhoz még sokat kell fejlődnie az orvostudománynak, a táplálkozástudománynak, a fizioterápiának és még sok más területnek, hogy a mai profi környezetben is tudja tartani a legjobbakkal a lépést valaki abban az életkorban.

    Hamilton és Alonso új korszakot nyithatnak meg, ha 40 fölött is nyernek

  • Hivatalos: Alonso többéves szerződéshosszabbítást írt alá az Aston Martinnal

    Hivatalos: Alonso többéves szerződéshosszabbítást írt alá az Aston Martinnal

    Az Aston Martin bejelentette, hogy Fernando Alonso szerződést hosszabbított a csapattal. Ráadásul Mike Krack csapatfőnök elárulta, többéves megállapodásról van szó, így a spanyol versenyző elméletileg az új korszak kezdetén is ott lesz a mezőnyben.

    Pont került a Fernando Alonso jövőjével kapcsolatos találgatások végére, ugyanis a spanyol pilóta szerződést hosszabbított az Aston Martinnal, így jövőre is a silverstone-i csapatnál fog versenyezni. A kétszeres F1-es világbajnokkal kapcsolatban az elmúlt időszakban több másik istálló is felmerült mint lehetséges célpont, és persze az is, hogy nem folytatja pályafutását, de csapata elejét vette a spekulációknak.

    A most 42 éves pilóta tavaly debütált az Aston Martinnál, ahol remekül kezdett, és egy ideig ő számított a harmadik erőnek a Red Bullok mögött. Összesen nyolcszor állhatott fel a dobogóra, beleértve a monacói, a kanadai és a zandvoorti második helyeket. Ő maga a bajnokság negyedik pozíciójában zárt, csapata viszont a jó kezdés után visszaesett az ötödik helyre, de így is két pozíciót javítottak az előző évhez képest, pontjaikat pedig majdnem megnégyszerezték.

    Az Alonso jövőjével kapcsolatos pletykák már tavaly elindultak, amikor a nemzetközi sajtóban megjelent, hogy idén Sergio Pérez helyére igazol a Red Bullhoz. Ezt akkor felháborodva utasította el, és persze nem is lett belőle semmi, február 1-e óta viszont ismét a pilótapiaccal kapcsolatos hírek középpontjába került.

    Egyre közelebb a szomorú vég Alonso számára? – a spanyol veterán szavai erre utalnak

    Ekkor vált hivatalossá, hogy Lewis Hamilton jövőre a Ferrarihoz igazol, vagyis felszabadul egy hely a Mercedesnél. A Japán Nagydíj hétvégéjén viszont már arról lehetett hallani, hogy Alonso számára nem vonzó a csillagos istálló, és velük szemben a jelenlegi csapatát preferálja. Azonban a Red Bull ismét felmerült mint opció, hiszen Péreznek idén jár le a szerződése, ráadásul a belháború miatt Max Verstappen távozása is felvetődött.

    A mostani bejelentéssel viszont eldőlt, hogy Alonso jövőre marad az Aston Martinnál, amellyel 2025-ben aligha fog tudni győzelmekért és a világbajnoki címért küzdeni. Csakhogy az is kiderült, hogy a spanyol versenyző nem csupán egy évre írt alá, és bár a szerződés pontos részletei nem ismertek, ez azt jelenti, hogy elméletileg a 2026-ban, az új szabályok első évében is ott lesz a mezőnyben, 45 évesen. Ekkor az Aston Martin előtt is új távlatok nyílhatnak, hiszen onnantól kezdve gyári támogatású istállóként vesznek részt a világbajnokságon. A motorpartnerük ugyanis a Mercedes helyett a Honda lesz, és úgy tűnik, hogy ez a korábbi viszály és odamondogatások után Alonso és a japánok számára sem jelent kizáró tényezőt a másik. A többéves megállapodásról egyébként Mike Krack csapatfőnök beszélt.

    Fernando Alonso hosszú távú jövőjének biztosítása az Aston Martin Aramcóval fantasztikus hír – jelentette ki. – Az elmúlt tizennyolc hónap során szoros munkakapcsolatot építettünk ki, és ugyanolyan eltökélten törekszünk arra, hogy sikeres legyen a projekt. Az elmúlt hónapokban folyamatos párbeszédet folytattunk, és Fernando állta a szavát: amikor úgy döntött, hogy folytatni akarja a versenyzést, először velünk beszélt. Fernando megmutatta, hogy hisz bennünk, és mi is hiszünk benne. Fernando éhes a sikerre, jobban vezet, mint valaha, fittebb, mint bármikor, és teljes mértékben elkötelezett az iránt, hogy az Aston Martin Aramco versenyképessé váljon. Ez a többéves megállapodás Fernandóval elvisz minket 2026-ig, amikor megkezdjük a Hondával a gyári motorpartnerségünket. Alig várjuk, hogy még több hihetetlen emléket teremtsünk, és további sikereket érjünk el közösen.”

  • Alonso az újabb trükközésről: Nem merek semmit mondani, mert még kizárnak a bajnokságból

    Alonso az újabb trükközésről: Nem merek semmit mondani, mert még kizárnak a bajnokságból

    A balesettel és büntetéssel végződő Ausztrál Nagydíj után újabb „lassítási ügy” miatt került rivaldafénybe Fernando Alonso a Japán Nagydíjon. Az áldozat ismét George Russell, aki ezúttal iróniával reagált a spanyol húzására.

    A szuzukai futam végén a hatodik helyen haladó Alonso azáltal igyekezett kivédeni a mögötte frissebb gumikon érkező George Russell támadásait, hogy DRS-közelségbe engedte magához Oscar Piastrit, így elodázva azt, hogy a brit a McLaren megelőzésével közvetlen támadási pozícióba kerüljön hozzá képest. Ebben a szándékos lassításba semmi kivetnivaló nem volt, mások által is használt módszer a védekezéshez, így a Russell balesetével és Alonso büntetésével végződött melbourne-i esettel csak abban mutatott hasonlóságot, hogy történetesen most is ez a két pilóta volt a főszereplője – de a pufferként használt Piastri is beszélt az esetről.

    „Fernando játszmázik, ez újdonság!” – kommentálta ezúttal csak némi iróniával az ügyet Russell, aki az utolsó körben végül Piastrit megelőzte, Alonsónak viszont már nem ért a nyomába.

    A spanyol két hete húsz másodperces büntetést kapott, amiért a felügyelők szerint indokolatlanul korán fékezett Russell előtt, ezzel balesetbe hajszolva a britet – azzal a büntetéssel máig nem ért egyet, aminek fényében most ő is kicsit viccesre fogta a magyarázatát.

    „Ausztrália után nem tudom, mit mondjak, mert még kizárnak a szezon hátralévő részéből” – kezdte, majd azért mégis belement a történtek értelmezésébe.

    Alonso már megint lassítással próbált kiszúrni Russell-lel

    „Az, hogy Piastri mögöttem volt, esélyt adott arra, hogy védjem magam Russell-lel szemben. Ő pedig biztosan több energiát használt, hogy egy másodpercre kerüljön Piastrihoz képest a célegyenesben. De ugyanezt alkalmazta Carlos is tavaly Szingapúrban, DRS-t adva a második helyezettnek, hogy védje magát a harmadiktól. Ez teljesen normális dolog, minden versenyen csináljuk.”

    Alonso egyébként F1-es karrierje legjobb futamai közé sorolja a számára hatodik hellyel záruló Japán Nagydíjat, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy erre pár nap múlva rajta kívül alighanem már senki nem fog emlékezni.

    „Nehéz számszerűsíteni, hogy ez volt-e a legjobb versenyem. De mindenképpen a legjobb volt az elmúlt több mint egy évben. Szerintem tavaly április-május óta nem volt olyan hétvégém, amely ennyire tökéletes lett volna, mint ez a mostani. Valószínűleg ott van a valaha volt öt legjobb versenyem között” – idézi a spanyolt a motor.es.

    „De senki nem fog emlékezni arra, hogy mi történt velem Szuzukában 2024-ben. Ötödikként kvalifikáltam és hatodikként értem célba, de mindezt úgy, hogy egyértelműen csak az ötödik legerősebb autóval rendelkezünk. A Red Bull és a Ferrari más ligában vannak, de a McLaren és a Mercedes is előttünk áll, szóval a természetes helyezésünk a 9. és a 10. lenne minden időmérőn és versenyen. Én örökké megőrzöm az emlékeimben ezt a versenyt, de a közönség 2-3 nap múlva elfelejti.

    Piros zászlós rajt után Verstappen kettős győzelemre vezette a Red Bullt Szuzukában