Címke: Fernando Alonso

  • Meredek feltevés a spanyoloktól: Alonso a Ferrarival tárgyalt?

    Meredek feltevés a spanyoloktól: Alonso a Ferrarival tárgyalt?

    Nem tudni, hogy mennyi a valóságalapja, de a spanyol Diario Gol nevű weboldal arról számolt be, hogy Fernando Alonso az elmúlt héten, Barcelonában titkos találkozón volt a Ferrarival, és feltehetően nem az egykori közös múlton nosztalgiáztak.

    Mint az utóbbi években mindig, most is az a kérdés hogy az olasz csapat meghosszabbítja-e Kimi Räikkönen szerződését.

    Nem biztos, hogy jól sülne azonban el az esetleges Sebastian Vettel – Fernando Alonso páros, hiszen két dudás egy csárdában ritkán fér meg, és Vettel aligha támogatná Alonso érkezését, ahogy Alonso sem akarná alárendelni magát Vettelnek.

    Érdekes tehát a spanyolok felvetése, de valószínűbb, hogy ez csak ő vágyálmuk…

  • Alonso: Utolértük a Haast és a Renault-t

    Alonso: Utolértük a Haast és a Renault-t

    A Spanyol Nagydíj eredményei ugyan nem ezt tanúsítják, de Fernando Alonso szerint a McLaren pariban van a Haasszal és a Renault-val.

    A McLaren jelentős fejlesztési csomaggal érkezett Barcelonába, ami hozzájárult a csapat első idei Q3-as szerepléséhez. Alonso a nyolcadik hely rajtkockát szerezte meg Kevin Magnussen mögött és Carlos Sainz előtt, ám a futamon mindkét rivális előtte végzett, Magnussen egyenesen 40 másodperccel. Ez az apró stilisztikai hiba nem szegte Alonso kedvét, amikor az újdonságokról kérdezték.

    „Tudtuk, hogy a fejlesztések hatására előrébb keveredünk a középmezőnyben” – bizonygatta a spanyol. „Kétségtelenül előreléptünk: Bakuban nyolc tizeddel voltunk a Renault mögött, Kínában kilenccel, de itt Spanyolországban ugyanolyan időt autóztunk az időmérőn és a futamon is. Szerintem utolértük a Renault-t és valószínűleg a Haast is, de az első három csapat ugyanolyan tempóban fejleszti az autóját, mint mi, szóval ott sajnos maradt a hátrányunk.”

    A Q3-ba jutásnak ára volt, Alonso volt ugyanis az egyetlen versenyző, akinek a problémásnak kikiáltott szuperlágyakon kellett rajtolnia. Mivel a spanyolnak korán ki kellett állnia, a biztos pontszerzéshez elengedhetetlen volt a jó rajt, Romain Grosjean ámokfutása azonban bekavart és Alonso a 11. helyig visszacsúszott, majd jó néhány körre beragadt Charles Leclerc Sauberje mögé.

    „Leclerc mögött töltöttem a futam felét, nagyon nehéz volt” – mondta Alonso. „Az előzéshez még mindig nincsen elegendő tempónk az egyenesekben, de ezen már dolgozunk. Tisztában vagyunk az autó gyengeségeivel, és remélhetőleg hamar ki tudjuk őket küszöbölni.”

    Alonso jelenleg a hetedik helyen tartózkodik az egyéni pontversenyben Max Verstappen mögött, míg a McLaren a Renault barcelonai hetedik helye révén lecsúszott az ötödik helyre, egyetlen ponttal a Renault mögé.

  • A McLaren a szezon közepén tárgyalna Alonsoval a jövőjéről

    A McLaren a szezon közepén tárgyalna Alonsoval a jövőjéről

    A McLaren a tervei szerint Fernando Alonsoval a nyár közepén kezdene egyeztetni a 2019-es évről. Ez a hír pedig egyenesen Zak Browntól származik, ami elég fontos, ha figyelembe vesszük azt, hogy olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy a spanyol nem maradna tovább a Forma-1-ben, és év végével lelépne a McLarentől. Alonso 36 éves, tavaly indult az Indy 500-on, idén pedig teljes szezont megy a hosszútávú világbajnokságon is, melynek a része Le Mans is.

    Brown azt állítja az AS-nek, hogy a McLaren szeretné ha maradna Alonso:
    „Szeretnénk, ha velünk maradna még további éveket, azt akarjuk, hogy folytassa a McLarennél.”

    Ugyanakkor a McLaren kötelékében van az egyik legjobb fiatal pilótapalánta, Lando Norris, aki már nagyon is szeretne bizonyítani a legfelső szinten is. Brown szerint azonban a brit csapat továbbra is Alonsora koncentrál:
    „A Forma-1 a szenvedélye, de már jó ideje csinálja, és elért mindent. Meglátjuk. Szereti ugyanakkor a McLarent, azt ahogy dolgozunk, mindent. Nem hinném, hogy más csapatnál valaha is boldogabb volt. Le fogunk ülni nyár közepén, és kiderül, hogy mi lesz. Láthatja majd, miképp fejlődik az autó és a további fejlesztéseket amikkel előállunk majd. Szerintem Fernando szíve a Forma-1-ért és a McLarenért dobog. És nyerni akar.”

  • Romantika Alonsoéknál

    Romantika Alonsoéknál

    A Spanyol Nagydíj végeztével Fernando Alonso tud egy kis időt szánni barátnőjére, Lindára is. Ezt pedig meg is mutatták. Legalábbis részben. 😉

    https://www.instagram.com/p/BiwwcAEBwDo/

  • Alonso cáfolja hogy kiszállna a Forma-1-ből

    Alonso cáfolja hogy kiszállna a Forma-1-ből

    Fernando Alonso cáfolja azon értesüléseket, mely szerint az év végével kiszállna a Forma-1-ből. A spanyol pilóta ezt még csütörtökön mondta, és elárulta, hogy már nem hajtja annyira a nagydíj győzelem. Azt is elmondta ugyanakkor, hogy ha nyerne Le Mansban, az többet jelentene számára, mint egy újabb győzelem a Forma-1-ben.

    Zak Brown, a McLaren elöljárója is nyilatkozott Barcelonában:
    „Nem aggódom. Azért mondja ezt, mert Le Mansban még sosem nyert, a spanyol győzelem meg nem számít bele a „Triple Crownba”. Egy dolog van, ami Fernandonál megkérdőjelezhetetlen, mégpedig az elhivatottsága abban, hogy a maximumot hozza, teljesen mindegy, hogy milyen kategóriában is versenyezzen épp.”

    Alonso inkább elviccelte a kérdést a visszavonulásával kapcsolatban:
    „2014 óta azt hiszem, hogy minden évben ezen a pontján a szezonnak jön az, hogy ez az utolsó évem. Július-augusztusban jön majd az, hogy megyek a Ferrarihoz, szeptemberben csatlakozom a Mercedeshez, aztán a Renaulthoz, majd a Red Bullhoz. Október-novemberben meg majd az jön, hogy majd meglátom, hogy mit teszek.”

  • Alonso rajongó kisfiú szerzett életre szóló élményt

    Alonso rajongó kisfiú szerzett életre szóló élményt

    Tavaly szinte egész évben téma volt az a Spanyol Nagydíjon történt eset, mikor Kimi Räikkönen kiesése után egy síró Ferrari rajongó kisfiút szúrt ki a kamera a nézőtéren. A kisfiút, Thomast megkeresték, beinvitálták a paddockba és találkozhatott is Räikkönennel. Thomas persze idén is ott van Barcelonában és idén is találkozott már a finn versenyzővel.

    Hozzá hasonlóan ma ismét életre szóló élményt kapott egy kisfiú. Fernando Alonso Q3-ba jutásának örült tegnap a nézőtéren. Miután ezt kiposztolta az F1 Twitterre, Alonso reagált is rá, hogy ezt a fiút be kell hozni a paddockba. Erre ma sor is került. A kisfiú találkozhatott kedvencével, beülhetett autójába, és most is épp a McLaren boxából nézi a versenyt.

    Fernando Alonso meets the kid, that Fernando asked to come to the paddock for today
    byu/AmerosBG informula1

  • Alonso szerint nem lenne jó, ha a rajongók is bemehetnének a paddockba

    Alonso szerint nem lenne jó, ha a rajongók is bemehetnének a paddockba

    Fernando Alonso úgy véli, hogy az a rajongók számára is nyitott paddock, a WEC-et jellemzi, nem tudna működni a Forma-1-ben.

    A Forma-1-et gyakran kritizálják amiért túl zárt világ, és nem nyit eléggé a rajongók felé, de Alonso szerint a WEC-féle nyitottság nem lenne jó az F1-ben.

    „Azt hiszem az F1-es rendszert preferálom.” – mondta a spanyol versenyző. „Jobban kontrollálva vannak a paddock belépők.”

    „A WEC-ben szabad a belépés a paddockba, és ez egy kicsit túl sok, gyakran stresszesebb, de itt (az F1-ben) ez kontroll alatt van, és ha itt is szabadon be lehetne jönni a paddockba, akkor lépni se tudnánk. Még jobban bújkálnánk, még jobban bezárkóznánk a motorhome-ba, mert nem tudnánk normális dolgokat csinálni. Ez valószínűleg nem az az irány lenne, amit akarunk.”

    „Ha kinyitjuk a rajongók számára a paddockot, azt fogják gondolni, hogy többet tudnak velünk kommunikálni, de valószínűleg épp az ellenkezőjét eredményezné.”

     

  • Alonso: Reális esélyünk lehet a Q3-ra

    Alonso: Reális esélyünk lehet a Q3-ra

    Fernando Alonso, a McLaren kétszeres világbajnok spanyol versenyzője úgy véli, a 2018-as évben először a hétvégi Spanyol Nagydíjon lehet reális esélyük az időmérőn való top tízbe kerülésre.

    „Sikerült előrelépnünk, kényelmesebben éreztem magam az autóban, jobb volt az autó tapadása. A szél és a magas hőmérséklet miatt trükkösek voltak ma a körülmények, majd holnap meglátjuk, hogy mekkorát fejlődtünk a többiekhez képest” – kezdte Alonso.

    „Nehéz volt összerakni egy jó kört, holnap valószínűleg ugyanez lesz. A hőmérséklet talán lejjebb megy, és érkezik néhány felhő, sőt, vasárnap még eső is lehet. Nem volt egyszerű nap, de ugyanakkor pozitívak lehetünk. Minden újítást pályára vittünk, néhány alkatrészről még döntenünk kell, hogy megtartjuk-e vagy sem.”

    „Úgy érzem idén az eddigi legeredményesebb pénteki napot zártuk, talán most lehet először reális esélyünk a Q3-ba kerülni” – tette hozzá.

    Stoffel Vandoorne, Alonso csapattársa is pozitív szavakkal illette a mai napot, ám a belga versenyző elmondta, nem fő céljük, hogy ott legyenek a Q3-ben, ám természetesen mindketten a legjobbjukat nyújtják majd.

  • Alonso egyszerűen csak gyorsabb autót vár a McLaren fejlesztéseitől

    Alonso egyszerűen csak gyorsabb autót vár a McLaren fejlesztéseitől

    Fernando Alonso, a McLaren kétszeres világbajnok spanyol versenyzője a Racingline.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy nincs különleges elvárása a McLaren Barcelonába hozott fejlesztései alapján, csupán egy gyorsabb autóval szeretne pályára gurulni hazai közönsége előtt.

    „Egy gyorsabb autót” – felelte Alonso a kérdésre, hogy a szimulátorban gyűjtött adatok alapján mekkora előrelépést vár csapatától.

    Alonso már a sajtótájékoztató legelején sem mondott sokat a McLaren potenciális előrelépéséről, és ennél többet nekünk sem árult el.

    A mai napon délután láthattuk a wokingiak innovatív fejlesztéseit, délelőtt a bokszutcában oldaldobozokat és motorborítást (meg persze a lecsupaszított autót) kivéve nem találtunk mást.

    A szokásos menetrendnek megfelelően a Spanyol Nagydíj első két szabadedzése pénteken, a harmadik edzés és az időmérő szombaton, a futam pedig vasárnap kerül megrendezésre.

  • A Williams több bakui eset felülvizsgálását kéri

    A Williams több bakui eset felülvizsgálását kéri

    A Williams panaszt nyújtott be az Azerbajdzsáni Nagydíj versenybíráinak, Fernando Alonso ellen, azzal kapcsolatban, hogy a spanyol versenyző visszatért a boxba az első körben. Emellett a Williams azt is kérte, hogy vizsgálják felül az első körben történt incidenst Szergej Szirotkin, Alonso és Nico Hülkenberg között. Ugyanis Szirotkin három rajthelyes büntetést kapott a soron következő Spanyol Nagydíjra, és két büntetőpontot. Alonso a hetedik helyen ért célba, a Williamses, Lance Stroll előtt, míg Szirotkin kiesett.

    A versenybírák közleményében az áll: „A csapat (Williams) kérte a versenybíráktól a 17-es, (a közleményben 17-es szerepel, de ez vélhetően elírás, mivel, a 14-es autóról van szó – a szerk.) 27-es és 35-ös autók az első körben, a második kanyarban történt incidensének felülvizsgálatát, valamint a 14-es autó visszatérését a boxba.”

    A Williams ezen kívül kérte az Esteban Ocon és Kimi Räikkönen közti eset, és a Kevin Magnussen és Pierre Gasly közti incidensek felülvizsgálatát is.

    A meghallgatás az ügyben ma lesz Londonban, helyi idő szerint 10 órakor, melyen a csapatok képviselői telefonos konferenciabeszélgetés által lesznek „jelen”.