Címke: Fernando Alonso

  • Három F1-es versenyző is van a 100 legjobban fizetett sportoló között

    Három F1-es versenyző is van a 100 legjobban fizetett sportoló között

    Három Forma-1-es versenyző is szerepel a Forbes 2018-as Top 100 legjobban fizetett sportoló listáján.
    A boxolók, focisták, kosárlabdázók között a legjobban fizetett F1-es Lewis Hamilton. Ezzel ő a lista 12. helyén áll, a becslések szerint 51 millió dollárral. Ebből 42 millió származik a Mercedestől, 9 millió pedig a személyes dolgaiból jött.

    A lista élén egyébként  Floyd Mayweather boxoló ál, évi 285 millió dollárral. Mindezt 36 perccel kereste meg, hiszen ennyit töltött tavaly a ringben Conor McGregor ellen.
    Mögötte két focista, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo állnak.

    A következő F1-es a 18. helyen szerepel, ő Sebastian Vettel, 42,3 millió dollárral, melyet a Ferraritól kap. Ez meg is egyezik Hamilton F1-es pénzével, Hamilton többletét az F1-en kívüli tevékenységei adják. Vettel személyes szponzoraitól „mindössze” 300 000 dollár bevételhez jut.

    A listán szerepel még Fernando Alonso is, aki 32 millió dollárt kap a McLarentől és 1 millió dollár bevétele származik az egyéb tevékenységeiből.
  • Norris nem mehet a Toro Rossóba, ragaszkodik hozzá a McLaren!

    Norris nem mehet a Toro Rossóba, ragaszkodik hozzá a McLaren!

    A McLaren elutasította a Toro Rosso ajánlatát, akik örömmel látták volna Lando Norrist Brendon Hartley helyén már az Osztrák Nagydíjtól kezdve. Anglia új reménysége idén a Formula 2-ben indul a Carlinnal, de ugyanakkor a McLaren tartalékpilótája is egyben.

    Hartleynak azóta problémái vannak a Forma-1-ben, mióta bemutatkozhatott a Toro Rossónál a múlt év végén, és egyre inkább az a spekuláció, hogy nincs már nagy jövője a csapatnál. A 28 éves korábbi gyári Porsche versenyző és Le Mans győztest ugyan zavarják ezen pletykák, de kitart. A faenzaiak terve az volt, hogy kölcsön kérnék Norrist a McLarentől, amit reményeik szerint kiterjeszthettek volna a következő szezonra is.

    Fernando Alonso is billeg, hogy maradjon-e a Forma-1-ben, és Stoffel Vandoorne jövője is Wokingban egyelőre kérdőjeles, Norris így a lehető legjobb helyen van logikusan ahhoz, hogy 2019-ben a királykategória mezőnyének a tagja lehessen, így az, hogy a McLaren most „elhajtotta” a Toro Rossót, számára fél sikerként könyvelhető el.

    Másrészt, ahogy arra a volt BBC-s Jake Humphrey is rávilágított Twitter üzenetében: a McLaren nem szívesen adná oda a tartalékpilótáját annak a csapatnak, akik azt a motort voltak kénytelenek megörökölni, amitől ők örültek, hogy megszabadultak.

    Akárhogy is alakul a dolog, Hartley felé egyre nagyobb a nyomás, így ő lehet a következő áldozata a kegyetlen dr. Helmut Markónak.

  • Alonso nehéz Kanadai Nagydíjra számít

    Alonso nehéz Kanadai Nagydíjra számít

    Fernando Alonso feltehetően nem örül neki, hogy a montréali pályán az egyenesek dominálnak, ez ugyanis kidomborítja majd a McLaren gyenge pontját.

    A Hondáról Renault-ra váltás ellenére a McLaren a szezon kezdete óta az egyik leglassabb autónak számít a mezőnyben végsebesség terén. Nincs benne tehát semmi meglepő, hogy Alonso félve szemléli a kanadai pálya hosszú egyeneseit.

    „Barcelonában és Monacóban bejutottunk a Q3-ba” – kezdte a pozitívumokkal Alonso. „Jó lenne, ha sikerülne fenntartanunk ezt a sorozatot a következő futamokon, ezzel alátámasztva az előrelépést. Kanada azonban nagy erőpróbát fog jelenteni. Egy kemény pályáról van szó, ahol sok hosszú egyenes található és ahol a sebességhiányunk jelentős hátrány lesz. De pont ezért jó teszt lesz számunkra.”

    A Renault Montréalban veti be legújabb specifikációjú erőforrását. Ez remek hír lehet a McLaren (és a Red Bull) számára, viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az MCL33 még az ugyanolyan motort használó csapatokkal szemben is jócskán lassabbnak bizonyul, a tempóhiány oka tehát nem csupán a motorban keresendő. Stoffel Vandoorne-t nem lepte meg a lemaradás, ám hisz a McLaren feltámadásában.

    „Egyértelműen tudjuk, milyen irányba kell haladnunk az autó fejlesztését illetően” – magyarázta a belga. „Az elmúlt hetek során szerintem sikerült kicsit előrelépnünk, a gyárban pedig folyamatosan gőzerővel dolgoznak, hogy az elkövetkező időszakban még nagyobbat ugorjunk előre.”

  • Alonso volt a leggyorsabb a 24 órás Le Mans tesztjén

    Alonso volt a leggyorsabb a 24 órás Le Mans tesztjén

    Fernando Alonso először indul a 24 órás versenyen Le Mansban, de jól kezdett, hiszen a hivatalos tesztnap legjobb ideje lett az övé a június 16-17-én megrendezendő legendás viadal előtt. A spanyol pilóta 3:19.066-os köridőt ért el a 13.6 km hosszú La Sarthe pályán a Toyota TS050 Hybriddel, és ezzel 0.6 tizedet (sic!) adott a legközelebbi LMP1-es riválisnak. A két Toyota közé a #3-as rajtszámú Rebellion Racing R13-Gibson tudott beékelődni. Mathias Beche 3:19.680-as időeredménnyel bizonyult jobbnak a #7-es Toyotánál.

    Az LMGTE Pro kategóriában keményen küzdött a Ford az élen a reggeli edzésen, de végül egy Porsche bizonyult a legjobbnak: Patrick Pilet ideje a piros zászlós leintésnél 3:52.551 volt. A #93-as rajtszámú 911-es 0.096 másodperccel bizonyult jobbnak a Gianmaria Bruni vezette Porschénál. Őket követte csak a négy Ford GT, az élükön a #67-es autót vezető Andy Priaulx 3:53.008-as időt ért el.

    Az LMP2-ben a #31-es Dragonspeed Oreca vitte a prímet Nathanael Berthonnal a volánnál, és 3:55.970-es kört tudhatnak a magukénak. A második helyen a #48-as IDEC Sport Oreca áll Paul Loup Chatin vezetésével, és lemaradása csak 0.024 másodperc.

    Az LMGTE Am kategóriát szintén a Porsche uralja, itt a #77-es Dempsey-Proton Racing 911-esével ment 3:55.970-ös kört Julien Andlauer, őt követi 0.299 másodpercnyi lemaradással Giancarlo Fisichella, és az #54-es rajtszámú Spirit of Race Ferrari.

    A piros zászló kétszer került elő, mert több autó is a szalagkorlátban végezte, és azokat javítani kellett. Ezek versenyzőinek szerencsére nem esett bajuk. A csapatoknak most egy hetük van a további készülődésre, mert utána már kezdődik a 86. alkalommal megrendezésre kerülő verseny, előbb azzal, hogy bemutatják Le Mans központjában, Le Pesageban az autókat tizedikén vasárnap és hétfőn. A pályán az aktivitás szerdán kezdődik majd, a verseny pedig június 16-án szombaton, 15:00-kor rajtol el.

  • Sainz szerint is kiábrándult Alonso

    Sainz szerint is kiábrándult Alonso

    Egyre inkább azt pletykálják, hogy Fernando Alonso hamarosan véget vet F1-es karrierjének, és helyette inkább az IndyCarban folytatja, bár továbbra is a McLarennel.

    „Beszéltem Alonsóval Monacóban és az volt a benyomásom, hogy nem fogja folytatni (az F1-ben).” – mondta Martin Brundle.

    Nem csak ő vélekedik azonban így, idősebb Carlos Sainz, aki jó kapcsolatot ápol Alonsóval, hasonlóan látja a helyzetet.

    „Olyan periódusban van, hogy valami más helyzetre vágyik.” – mondta Sainz az EFE hírügynökségnek. „Dobogós helyekért és győzelmekért akar csatázni. Ha valaki már nyert korábban, márpedig ő már nyert két világbajnoki címet, akkor ha nem tud dobogós helyekért, futamgyőzelmekért és bajnoki címekért küzdeni, akkor logikus, hogy nem boldog. Ez különösen igaz, ha olyan tapasztalt és olyan karakterű versenyzőről beszélünk, mint amilyen Fernando.”

    „Idén a McLaren helyzete egy kicsit jobb és reméljük, hogy fejlődik még, de az is igaz, hogy ő (Alonso) és mindannyian akik a legjobbat akarjuk neki, valamivel többre számítottunk.”

  • Összeáll az IndyCar-Alonso történet?

    Összeáll az IndyCar-Alonso történet?

    Néhány hete erősödött fel a pletyka, miszerint a McLaren kétszeres világbajnok versenyzője 2019-ben már az IndyCar mezőnyét erősítheti, felhagyva Forma-1-es karrierjével.

    Alonso 2015-ben nagy reményekkel szerződött az akkor még McLaren-Hondához, ám az együttműködés jelentősen alulteljesített az elvártakhoz képest, azóta pedig már meg is szűnt, a wokingiak Renault erőforrásokra váltottak a 2018-as szezontól kezdve.

    Habár Alonsóék a hondás évek alatt többször is elmondták, hogy az egyik legjobb kasztnival rendelkeznek, csupán az erő hiánya az, ami hátráltatja őket az élen való harcolásban. Nos, az idei évben ez eddig nem látszik beigazolódni, ami Alonso F1-es pályafutásának végét jelentheti.

    A hírek szerint jövő hétvégén Zak Brown, a McLaren nagyfőnöke és Luis Garcia Abad, a spanyol versenyző menedzsere is ott lesz a Belle Isle Parkban rendezett IndyCar versenyen.

    Az egyik legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Alonso marad a McLaren tagja, és a wokingi gárda megállapodik egy az IndyCarban jelenleg is működő csapattal 2019-re, ahogy az tették tavaly az Andretti Motorsporttal, amikor Alonso az Indy500-on indult.

  • Linda és Fernando, illetve Minttu és Kimi is kétkeréken közlekedett Monacóban

    Linda és Fernando, illetve Minttu és Kimi is kétkeréken közlekedett Monacóban

    Monacóban a legtöbb versenyző motorral közlekedik a pálya és a szállása között, Alonsónak és Räikkönennek pedig utasa is volt. 🙂

    A kritikusoknak azonban szemet szúrt, hogy Fernandóval és Lindával ellentétben Kimi és Minttu nem viseltek sisakot…

    https://www.youtube.com/watch?v=SH6OFEBi7G4

    https://www.youtube.com/watch?v=o_vasBc36kc

  • Alonso szerint a Forma-1 történetének talán legunalmasabb futama volt a tegnapi

    Alonso szerint a Forma-1 történetének talán legunalmasabb futama volt a tegnapi

    A McLaren kétszeres világbajnok versenyzője szerint a Forma-1 mezőnye történetének talán legunalmasabb futamát futotta a 2018-as Monacói Nagydíjon.

    „Elképesztően unalmas volt. Valószínűleg a Forma-1 történelmének legunalmasabb versenyén vagyunk túl. Nem volt Safety Car, nem volt sárga zászlós szakasz… A sportnak el kell gondolkodnia a showról, mert a mai nagyon csalódást keltő volt” – mondta a spanyol.

    „Talán meg kellene ajándékoznunk a kilátogató szurkolókat, hogy kapjanak valamit a jegyekre költött pénzért cserébe.”

    Alonso szerint nem az autókkal van probléma, egyszerűen a monacói pálya vonalvezetése miatt alakult így a mai verseny.

    „Ez Monaco, ennyi az egész. Safety Car nélkül nagyon unalmas volt” – tette hozzá a kétszeres világbajnok, aki sebességváltó probléma miatt feladni kényszerült a futamot.

    Nem Alonso az egyetlen, aki nem találta kalandosnak a versenyt, Lewis Hamilton is nagyon unatkozott vasárnap délután.

    Alonso azóta twitter oldalára posztolt bejegyzéséből kiderül, hogy nagyon várta az Indy500-as futam rajtját, melyet a nap versenyének nevezett.

  • Fernando Alonso az IndyCarba tart?

    Fernando Alonso az IndyCarba tart?

    Ugyan a McLaren idén már lecserélte a Honda erőforrásokat Renault-ra, mégsem akarnak jönni azok az eredmények, amikkel Fernando Alonso elégedett lenne.

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szeretné megtartani a spanyolt, más kérdés, hogy ő hajlandó lesz-e maradni. Főleg, hogy olyan pletykák is szárnyra keltek már, hogy Alonso Flavio Briatoréval karöltve megkeresték a Ferrari vezetőit

    Mindemellett a Speed Week információi szerint a McLaren azt fontolgatja, hogy jövőre teljes szezont teljesítsenek az IndyCarban. Egy másik pletyka szerint azonban 2020 előtt „csak” egy már ott meglévő csapat partnerei lennének.

    Az IndyCaros köteléket és pletykákat csak erősíti, hogy a McLaren új tanácsadója az Indy 500 győztes Gil de Ferran.

    Vannak akik pedig azt sejtik, hogy Fernando Alonso már jövőre az IndyCarban versenyezhet.

    „Vizsgáljuk a motorsport más formáit, leginkább az IndyCar-t.” – erősítette meg Zak Brown.

    „Nekem semmi közöm de Ferran kinevezéséhez.” – mondta Alonso. „Zak felhívott pár hete és mondta, hogy a csapat új lehetőségek után néz és ő tud segíteni ebben. Jelenleg ő (dr Ferran) többet hallgat, mint beszél, később fog többet hozzátenni ehhez.”

  • Kajacsata Kimi-módra, avagy hogyan amortizáltak le egy hotelszobát

    Kajacsata Kimi-módra, avagy hogyan amortizáltak le egy hotelszobát

    Már régebben, Budapesten is a belvárosi szobák vastag függönye mögül kiszivárogtak olyan információk, hogy bizony ha Kimi Räikkönen hangulatban van, akkor ott nem kicsi szokott lenni a #bulika. Anélkül, hogy feszegetnénk a honi eseményeket, most felszínre jött egy ilyen eset Marc Priestley könyvében, amely neves egyszerűséggel a „The Mechanic” címet kapta.

    Talán annyira nem is meglepő, de még Kimi McLarenes korszakában vagyunk, és Marc egy ekkor történt esetet ír le. Ő egyébként szerelőként maradt még tovább is a McLarennél, így testközelből láthatta Lewis Hamilton és Fernando Alonso egymásnak feszülését, valamint az elhíresült Spygate sztorit is, amikor a Ferrari és a McLaren 2007-ben a legmagasabb szinten szivatták egymást, ő azt az egyik oldalról, belülről élte meg.

    Térjünk is vissza azonban oda, hogy mi történt egy közelebbről meg nem nevezett szállodában:

    „Reggel hatkor Kimi felhívta a recepciót, és rendelt tíz angol reggelit, és pár sört. Amikor meghozták, megköszöntük a kissé ideges és zavart pincérnőnek, betoltuk a zsúrkocsit, és magunkra zártuk a hotel ajtaját. Minden nyugodt volt.

    Tíz tányérnyi forró tojás, bacon, kolbászok, bab, és az egyéb díszítés szét lett osztva közöttünk, és harminc másodpercen belül az első barna cuccot elhajították valakire a szobában. Az ezt követő kb. fél órában háborús övezetté vált a szoba. Sült bab volt a hajamban, a fehér ingemet beterítette a ketchup, úgy néztem ki, mint aki komolyan megsérült. A falakon és a drága szőnyegeken mindenütt kajamaradványok, és a függönyök is leszaggatva, mert valaki abba bugyolálta volna magát, egyféle védőköpenyt képezve.

    Ami még felrémlett, miközben elindultam a reptérre, hogy hazarepüljek, hogy Kimi a szoba sarkába bújt a laptopja mögé azt elég béna pajzsként használva, miközben tojás és pirítós szeletek potyognak le a fejéről…”