Címke: Fernando Alonso

  • A pilóták nem vevők az új pontrendszerre

    A pilóták nem vevők az új pontrendszerre

    A pilóták egy része nem ért egyet azzal, hogy a Liberty Media felforgatná a pontozás szabályait. A kezdeményezés lényege az volt, hogy kibővítik a pontot érő pozíciókat 10-ről 15-re. Fernando Alonso sem értett egyet:

    „Emlékszem, mikor Jules (Bianchi) kilencedikként futott be Monacóban, ez egy kisebb csodának számított, és jót is tett az F1-nek. Ha mindenki pontot szerezne, elveszne az egésznek a varázsa.” – érvelt a spanyol.

    Esteban Ocon az RMC Sportnak elmondta, egyetért Alonsoval.

    „A pontrendszer a jelenlegi formájában is nagyon érdekes. Nehéz bekerülni a TOP 10-be, de ha sikerül, eléggé meg vagy jutalmazva.”

    Romain Grosjean is ezen a véleményen volt: „A legjobb megoldásnak a TOP 10 jutalmazása tűnik.”

    A Sauberes Charles Leclerc is a jelenlegi rendszer mellett van.

    „Először azt gondoltam ez jó döntés, pont az olyan csapatok miatt, mint mi vagyunk. Nem lenne mindegy, hogy 14. vagy 15. vagy. De ahogy jobban belegondoltam, egyre jobban Fernandoval értettem egyet. Ha bekerülünk a legjobb 10-be és úgy kapunk pontot, sokkal jobb annál, mintha már alapból kapna mindenki.”

    (Szerző: Czuth Csaba)

  • Magnussen Neymarhoz hasonlította Alonsót

    Magnussen Neymarhoz hasonlította Alonsót

    Fernando Alonsót elég gyakran hallani panaszkodni a csapatrádión, Kevin Magnussen szerint azonban ez csak „Neymar-féle” siránkozás.

    A két versenyző Silverstone-ban talált egymásra, mikor a spanyol versenyző előzni próbálta dán kollégáját, ám az ellenállt. És nem ez volt az első alkalom, hogy Alonso „veszélyes vezetéssel” vádolta a dánt. Mikor Magnussent erről kérdezték, a brazil futballsztár Neymarhoz hasonlította Alonsót. Neymar pedig a nemrégiben véget ért foci vb-n azzal vált mémmé, hogy egy sérülését(?) rendkívül túlszínészkedte.

    „Ő nagyon sokat panaszkodik a rádión, de, más sportokban is látni ilyesmit.” – mondta Magnussen. „Még az olyan nagy sportolók is, mint Neymar, meg ilyenek, is szoktak túlozni kicsit.”

  • Button szerint eljött a váltás ideje Alonso számára

    Button szerint eljött a váltás ideje Alonso számára

    Az egykori McLaren versenyző, Jenson Button jól tudja milyen a középmezőnyben versenyezni úgy, hogy nincs remény a győzelemre, így aztán megérti ex-csapattársa, Fernando Alonso jelenlegi helyzetét.

    A spanyol versenyző folyamatosan mondogatja, hogy van remény a McLarennél, és hogy fejlődnek, de valójában csak saját magát próbálja meggyőzni erről.

    „Még mindig élvezi (a versenyzést), de kétszeres világbajnokként örülni annak, ha a kilencedik helyen végzel, az nem olyasmi, amihez hozzá akarsz szokni.” – mondta Button a Sky Sportsnak, Silverstone-ban. „Nem tudom, hogy mit fog csinálni jövőre, de szerintem nagy fordulatra van szükségük (a McLarennek), és neki nagyon kell hinnie abban, hogy jövőre sikeresek lehetnek, különben menni fog.”

    Button 2016 végén unt rá az F1-re, és állítja, hogy kiváló döntést hozott. Szerinte Alonso számára is itt az idő felhagyni a Grand Prix versenyzéssel.

    „Tudom, hogy milyen frusztrált, hallom a rádión.” – mondta Button. „Az ad neki ambíciót, hogy megnyerje az Indy 500-at és így a Triple Crownt, és szerintem ez jó lehetőség neki a következő évre.”

  • McLaren: Csak az első tíz kapjon pontot!

    McLaren: Csak az első tíz kapjon pontot!

    Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne szkeptikusan állnak hozzá az F1 legújabb ötletéhez, miszerint minden célbaérő versenyző pontot kapna.

    A Strategy Group múlt heti ülésén szóba került a sport jelenlegi pontrendszerének megreformálása, ami alapján az első 15 vagy akár az összes célbaérő pilóta erőfeszítéseit ponttal jutalmaznák. Vandoorne berzenkedik az ötlettől.

    „Szerintem komoly eredményként kellene tekinteni a pontszerzésre” – mondta a belga. „Nem tartom jó ötletnek, hogy mindenki csak úgy kapjon pontokat.”

    Amikor csapattársa 2001-ben debütált, még csak az első hat helyezett szerzett pontot. Ezt 2003-ban kibővítették nyolcra, majd 2010-ben a jelenleg is érvényben lévő tízre.

    „Az F1-ben mindig is nehéz volt pontokat szerezni” – magyarázta Alonso. „Az élmenők tulajdonképpen megszerzik mindet, és hatalmas élmény és pillanat volt, amikor neked sikerült két pontot összegyűjtened. Emlékszem, amikor Jules [Bianchi] Monacóban a kilencedik helyen ért célba; ez valamiféle csoda volt, egy nagy pillanat a sport történetében. Ha mostantól mindenki kapna pontokat, elvesztenénk az F1 egyediségét, valamit, ami más szériákból hiányzik. Akárhogy is döntenek, nem lesz nagy probléma, de az F1-nek sokkal szűkmarkúbban kellene bánnia a pontokkal.”

    A megszerzett pontoknak anyagi következményei is vannak mind a versenyzőkre, mind a csapatokra nézve, ugyanis a szuperlicensz ára és a nevezési díj egyenes összefüggésben áll az előző évben összegyűjtött pontok számával.

    „Ha kihatással lesz a licenszek árára, akkor nem tartom jó hírnek!” – riposztolt Alonso.

  • Verstappen szerint Le Mans-ba csak azok az F1-esek mennek, akik elvesztették motivációjukat

    Verstappen szerint Le Mans-ba csak azok az F1-esek mennek, akik elvesztették motivációjukat

    Max Verstappen úgy gonolja, hogy Fernando Alonso azért próbál ki más versenysorozatokat is az F1 mellett, mert ott már eltűnt a motivációja.

    Sokan méltatják a spanyolt, amiért ennyi mindent kipróbál, és szinte úttörőnek számít, hogy utat nyit az F1-esek számára Le Mans-ba, vagy az Indy 500-ra. Meg persze nem titkolt szándéka Graham Hill után a második Triple Crown-t szerzett versenyzővé válni. Ehhez már csak egy Indy500-as győzelemre van szüksége.

    Max Verstappent azonban nem hozza lázba ilyesmi.

    „Az F1-en kívüli tevékenységeknek általában akkor lesz szerepük, mikor egy (F1-es) versenyzőnek nem sikerül nyerni.” – mondta a fiatal holland.

    Arra a kérdésre, hogy ő is kipróbálná-e magát Amerikában, vagy Le Mans-ban, Verstappen így felelt: „Talán. Ha majd öreg leszek és lassú, akkor kipróbálom.”

    „Ha a mezőny legjobb autója van alattad, úgy bárki tud nyerni. Bármelyik F1-es versenyző tudna nyerni a Mercedesben, ha az elmúlt négy évet nézzük. Ezt mindenki tudja. Ezért nem látni olyat, hogy Hamilton ilyenekbe fog (IndyCar vagy WEC), mert nincs rá szüksége. Ugyanez a helyzet velem is. Olyan helyzetben vagyok, hogy győzelmekért tudok harcolni, szóval elég komoly a motivációm és nem akarok Le Mans-ba menni, vagy az IndyCarba, vagy ilyesmi.”

    „Az apámnak ugyanez volt a problémája. Az F1-ben volt, de nem nyert és ilyenkor van az a pont, mikor eltűnik a motiváció, és ez megöl belülről.”

  • Abiteboul: Alonso jöhet, de nem csak egy évre

    Abiteboul: Alonso jöhet, de nem csak egy évre

    A Renault nem tagadta azon pletykákat miszerint Fernando Alonso 2019-ben újra náluk versenyezhet. A csapatfőnök Cyril Abiteboul viszont elmondta, hogy erről csak akkor lehet szó, ha több évre érkezne a spanyol bajnok.

    A francia istálló jelenleg Nico Hülkenberggel és Carlos Sainz-cal versenyez, de utóbbi csak kölcsönben szerepel náluk idén, és egyelőre nem tudni, hogy a Red Bullnak mik a tervei vele.

    „Nem sietünk, meg kell néznünk, hogy milyen mellékhatása van annak, hogy jövőre már nem mi adjuk a motort a Red Bullnak. A pilóták remek munkát végeznek és szeretnénk megtartani őket. Viszont nyugodt vagyok abban az értelemben, hogy ha fejlődünk, és csapatként is jobbak leszünk, akkor válogathatunk azon pilóták közül, akik nálunk szeretnének versenyezni.” – nyilatkozta a francia csapatfőnök.

    Ezek közül az egyik ilyen versenyző Fernando Alonso lehet, akinek szép emlékei vannak a franciákról, ugyanis velük szerezte mindkét világbajnoki címét.

    A 36 éves spanyol jelenleg a McLaren versenyzője, de a csapat versenyképessége nem javult, hiába szakítottak a Hondával.

    „Nem szeretnék lökést adni ezen pletykáknak. Fernandonak először is el kell döntenie, hogy mit szeretne csinálni, vagyis, hogy az F1-ben marad vagy sem. Nagyon tiszteljük Fernandot, de mi jobban szeretnénk egy olyan pilótát, akire hosszú távon számíthatunk. Ettől függetlenül még megállapodásra juthatunk Alonsoval, de csak akkor, ha nem egy évre jön, mert ennek nem lenne értelme.” – tette hozzá.

  • Alonso: Nincs közöm az átszervezéshez

    Alonso: Nincs közöm az átszervezéshez

    A héten jelntette be a McLaren, hogy némileg átszerveződik a csapat, melynek legjelentősebb változása az, hogy Eric Boullier versenyigazgató távozott a csapattól.

    Fernando Alonso azonban tagadja azon feltevéseket, melyek szerint neki is köze lenne ehhez az átalakuláshoz. Elmondása szerint nem ő kérte ezt Zak Browntól, ő „csak vezet”.

    „Ha Zak úgy gondolja, hogy más munkát végezzenek az egyes emberek a csapatnál, az azért van, mert ő úgy véli, hogy ez a legjobb dolog, amit tehet.” – mondta Alonso Silverstone-ban.

    „Én 100%-ig megbízom Zakben, és 100%-ig bíztam Ericben is, mindig bízom a főnökökben, mivel mindig ők azok, akik minden információ birtokában vannak.”

    „Nem konzultáltak velem, épp úgy tájékoztatta a változásokról és új lehetőségekről, mint Stoffelt.”

    „Teljesen megbízom a döntésben, bármi legyen is az és csak előre tekintek, ez a legfontosabb dolog az autó fejlődéséhez és ahhoz, hogy versenyképesebbek legyünk, és remélhetőleg ezen a hétvégén léphetünk egyet előre.”

  • Alonso szerint ez volt az idei legjobb időmérőjük

    Alonso szerint ez volt az idei legjobb időmérőjük

    Fernando Alonso szerint a brit időmérő az idei legjobb volt a csapat számára, még ha az eredmény nem is ezt tükrözi.

    A spanyol pilóta idén eddig háromszor indulhatott az első tízből, ám Silverstone-ban ez nem jött össze, ahol csupán a tizenharmadik lett, ami az elmúlt négy versenyt tekintve így is a legjobb.

    A brit pálya komoly leszorítóerőt és motorerőt is igényel, emiatt előzetesen az egyik leggyengébb pályájuknak gondolták ezt a McLarennél.  Az időmérő után a spanyol televízió neki szegezte Alonsonak azt a kérdést, hogy a határon volt-e a kvalifikáción.

    „A határon is túl.” – felelte Alonso. „Ma kétségkívül a legjobb időmérőnket futottuk eddig ebben az évben, és összességében eddig ez a legjobb hétvégénk is. Minden szombaton jól mentünk és a lehetőségeinkhez versenyképesek is voltunk. Emiatt most nagyon boldog vagyok és remélhetőleg holnap pontokat tudunk majd szerezni.

    „A pozíciónk többé-kevésbé ugyanaz, mint mindig, de ez egy hosszú pálya, ami nagy leszorítóerőt igényel. Tisztában voltunk azzal, hogy itt problémáink lehetnek. Szerintem viszont sikerült egy jó eredményt elérni a nehézkes időmérőn és így a rajtrács tiszta oldaláról indulhatunk.” – tett hozzá.

    Alonso azonban kitart amellett is, hogy a közeljövőben muszáj fejlesztéseket hozniuk, hogy elkapják a középmezőny elejét, különösen azt a Saubert, amelyik szerinte már előttük van.

    „Összességében boldogok vagyunk, de tudjuk, hogy hol vannak a határaink, amelyek ugyanazok, mint Franciaországban és Ausztriában, mert az autó nem változott azóta. Remélhetőleg Hockenheimbe tudunk majd újításokat vinni, és majd a Hungaroringre is ugyanígy. Még néhány tizedre szükségünk van, hogy ott legyünk, ahol a Haas és a Sauber, mert ők már ott vannak a Haas szintjén.” – fogalmazott a kétszeres bajnok.

    Ami Alonso csapattársát illeti, Stoffel Vandoorne már a Q1-ben elbúcsúzott, ugyanis csak a 17.lett. Kettejük időmérős párharcában pedig egyértelműen a spanyol vezet méghozzá, 10-0-ra

  • Sainz hasznos tanácsot kapott a „versenyzés mesterétől”, Alonsotól

    Sainz hasznos tanácsot kapott a „versenyzés mesterétől”, Alonsotól

    Kissé fura helyzetbe csöppent Carlos Sainz, hiszen jelenleg egy Renault-t hajt, Red Bullosként, a Red Bull azonban hamarosan Hondás lesz. Az Osztrák Nagydíj versenyhétvégéjén kérdeztük meg a spanyol versenyzőt arról, hogyan is érzi magát ebben a helyzetben.

    „Úgy érzem kiváló helyzetben vagyok, hiszen egy olyan gyári csapatnál lenni, mint a Renault, igazi megtiszteltetés. Még szerződésben vagyok a Red Bullal, de igazából mindkét szituáció előnyös lehet.” – mondta Sainz a MotorsportMania.hu-nak.

    Valóban lehetséges, hogy ezen tények tükrében még ő van a legjobb helyzetben, noha még nem tudni pontosan, hogy hol is folytatja 2019-ben, hiszen az ő sorsa is Daniel Ricciardo Red Bullnál való maradásán, vagy onnan való távozásán múlhat.

    Annyi azonban bizonyos, hogy Sainz mintha magára talált volna, mióta a Toro Rossótól átkerült a Renault-hoz.

    „Idén minden alkalommal bejutottam a Q3-ba, sok pontot gyűjtök (Idén eddig csak Bahreinben, valamint épp az interjú helyszínén, Ausztriában nem tudott pontot gyűjteni a spanyol versenyző. – a szerk.), ez mindenképp segít. A csapat negyedik a bajnokságban, és nagyon várom is, hogy folytatni tudjuk ezt a tendenciát.”

    Az is közismert, hogy igen jó kapcsolatot ápol honfitársával, Fernando Alonsóval, így hát megkérdeztük tőle azt is, hogy kapott-e valaha olyan tanácsot a kátszeres világbajnoktól, ami igazán hasznos volt, és azóta mindig észben tartja?

    „Talán 4-5 évvel ezelőtt, még a Forma-1-es karrierem előtt.” – felelte Sainz. „Mikor először jártam Monacóban a World Series by Renault-val, robogóval körbementünk a pályán és körülbelül minden trükköt elárult nekem, amiket próbáltam is alkalmazni a monacói versenyeimen.”

    S valóban, Sainz rendre kiválóan teljesít monacói versenyein, négy Forma-1-es Monacói Nagydíja mindegyikén pontot tudott szerezni.

    „Ezen kívül nem nagyon beszéltünk ilyesmiről.” – folytatta. „Persze azért szóba kerül a versenyzés, hiszen ő egy versenyző-mester, így mindig lehet tőle tanulni az autókról, Forma-1-ről, WEC-ről, IndyCarról…”

  • Alonsót meglepte a pontszerzés

    Alonsót meglepte a pontszerzés

    Fernando Alonso egyáltalán nem számított arra, hogy a boxutcából rajtolva pontot tud szerezni az Osztrák Nagydíjon.

    Habár a futam elején nagyon nem úgy állt a zászló, három ponttalan versenyt követően Alonso visszatért a top10-be, miután sikerült megkaparintania a nyolcadik helyet Spielbergben.

    „A nyolcadik hely teljességgel váratlanul ért a boxutcai rajt után” – nyilatkozta a spanyol. „Az elején beragadtunk, még az autó egyensúlyáról sem tudtam semmilyen érdemlegeset mondani, mert olyan sok autó volt közvetlenül előttünk. A verseny második felében minden a kezünkre játszott: sokaknál hólyagosodtak a gumik, amit mi ki tudtunk használni és megelőztük őket.”

    A váratlanul meleg körülmények között valóban komoly problémát okozott a hólyagosodás, ami alól a McLaren sem volt kivétel.

    „Meglepően meleg volt, a hólyagosodás valódi problémává lépett elő” – fűzte hozzá Alonso. „Az első etapban a piros [szuperlágy] gumikon mi is szenvedtünk, így a sárga [lágy] gumikon igyekeztünk az etap elején jobban odafigyelni. Ennek ellenére nehéz volt felülkerekedni rajta és egyáltalán befejezni a futamot.”