Címke: Fernando Alonso

  • Alonso nem ért egyet Vandoorne-nal, szerinte fejlődött a McLaren

    Alonso nem ért egyet Vandoorne-nal, szerinte fejlődött a McLaren

    Fernando Alonsót a McLaren szokásos csütörtöki délutáni sajtótájékoztatóján kérdeztük, hogy egyetért-e csapattársa véleményével, miszerint a csapat idei autója a szezon kezdete óta alig fejlődött.

    Alonso a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon azt nyilatkozta, hogy valószínűleg a melbourne-i hétvége lesz számukra a legkeményebb hétvége a 2018-as év során. Azóta kiderült, hogy ez nem így van, Alonso ötödikként fejezte be az ausztrál futamot, és azóta sem tudott ilyen előkelő pozícióban végezni.

    „Az autó egyértelműen fejlődött a fejlesztéseinknek köszönhetően. A riválisaink közül többen is nagyobbat léptek előre” – mondta a kétszeres világbajnok versenyző.

    „Melbourne-höz képest tiszta tempó terén kevésbé vagyunk versenyképesek a körülöttünk lévőkhöz képest, de a hátralévő néhány versenyen megpróbáljunk visszatérni arra a szintre, ahol korábban voltunk” – tette hozzá.

    Alonso azt is elmondta, hogy Spához hasonlóan Monzában is nehéz hétvégére számít, ami a teljesítményt illeti, így örömmel fogadna egy kis esőt a folytatásban.

  • Montoya véleménye Alonso lehetséges „Triple-Crown”-járól!

    Montoya véleménye Alonso lehetséges „Triple-Crown”-járól!

    A volt Forma-1-es versenyző és Indy 500 győztes Juan Pablo Montoya úgy véli, hogy egy teljes szezon kellene Észak-Amerikában Fernando Alonsonak ahhoz, hogy megnyerje a klasszikus Indianapolis 500-as futamot, amivel teljesíthetné a „Triple-Crown”-t. A motorsport-total.com kérdésére így válaszolt ezzel kapcsolatban a kolumbiai fenegyerek:

    „Ez az az út, amivel a legnagyobb esélye nyílik rá, mert addig is megismerkedne különféle ovál pályákkal, és így felkészültebben érkezhetne meg oda.”

    Ennek pedig realitása is lehet. Alonso elbúcsúzott a Forma-1-től, és akár a McLarennel is egész évre nevezhet az IndyCarba, nyilván mindez attól függ, hogy a csapat beleáll-e ezen projektbe, amiket már hónapok óta vizsgálnak. Montoya jól ismeri a McLarent is, hiszen versenyzett náluk, így erről is van véleménye:

    „Amennyiben ez összejön, akkor egy vagy két évet kellene mennie ott, és akkor ez egy kerek dolog lenne, és adna sok beszédtémát.”

    Természetesen a 42 éves kolumbiai sem tett le a saját „Triple Crown”-járól, hiszen ő is nyert 2003-ban a Forma-1-ben Monacóban, kétszer is Indianapolisban, neki egyedül csak a 24 órás győzelem hiányzik Le Mansból. Ezzel kapcsolatban Montoya már furcsán lelkes:

    „Őrületes lenne, ugyanakkor már nem érdekel annyira.”

    Idén debütálhatott az LMP2-es kategóriában La Sartheban is, amivel rendkívül elégedett volt, de a kategóriában csak a harmadik helyet sikerült megszerezniük. Jelenleg az amerikai sportkocsi bajnokságban az IMSA-ban indul teljes szezonban, de el tudja képzelni még azt, hogy újra vendégszerepeljen az Indy 500-on. A további versenyzésével kapcsolatos kérdéseket így zárja le végül:

    „Egyszerűen csak nyerni akarok. Amennyiben Le Mansban esélyem lenne az összetett győzelemre, az igazán nagyszerű lenne, ugyanakkor sosem lehet tudni azt, hogy mi egy ilyen kalandnak a vége.”

  • Alonso állítja, hogy 2019-re a Renault-hoz igazolhatott volna

    Alonso állítja, hogy 2019-re a Renault-hoz igazolhatott volna

    Fernando Alonso elmondása szerint lett volna lehetősége 2019-re a Renaulthoz igazolni, bár a csapatfőnök Cyril Abiteboul szerint a spanyol nem volt opció.

    Alonso 2005-ben és 2006-ban a Renaultnál lett világbajnok, azóta pedig járt a Ferrarinál és a McLarennél is, de egyik csapatnál sem sikerült megismételni a Renault-s sikert.

    „Volt lehetőségem rá, hogy csatlakozzak a Renault-hoz, hogy azzal a csapattal töltsem utolsó (F1-es) éveimet, mellyel kétszer bajnok lettem.” – mondta a spanyol versenyző a Sky Sports F1-nek. „De nehéz volt meglátnom a kihívást abban, hogy a top hat, vagy 10 pozícióért harcoljak, összehasonlítva az F1-en kívüli kihívásokkal. Nem titok, hogy a tripla koronával szimpatizálok. Ez egy kicsit jobban érdekel jelenleg.”

    Mindeközben bár Abiteboul nagyra értékeli Alonsót, azt állítja, egyáltalán nem volt olyan opció, hogy ő jövőre a Renault-hoz igazoljon.

    „Őszintén, annak ellenére, hogy nagyon tisztelem Fernandót, aki valószínűleg az egyik legjobb versenyző a világon, a válaszom: nem.” – mondta a francia a Crash.Net-nek. „Átérezzük, hogy karrierjének abban a szakaszában van, hogy olyan autót akar, ami azonnal alkalmas a győzelemre. Ő ezt várja, de mi nem vagyunk ebben a pozícióban. Olyan versenyzőkre van szükségünk, akik értik a projektet, akik hosszú távon a projekt mellé tudnak állni. Nem hiszem, hogy ez az, amit Fernando keres. Szóval a rövid válasz: nem.”

  • Vandoorne: A McLaren semmit nem fejlődött idén

    Vandoorne: A McLaren semmit nem fejlődött idén

    Egy pocséknál is pocsékabb Belga Nagydíjat követően Stoffel Vandoorne végre kimondta, amit sokan már gyanítottak: a McLaren semmit nem lépett előre 2018 elejéhez képest.

    Vandoorne hazai futamát az utolsó célbaérőként fejezte be a 15. helyen, a McLaren pedig mindkét autóval kiesett még az időmérő Q1-es szakaszában. Miután az elmúlt nyolc futamon csak háromszor tudtak pontot szerezni, a konstruktőri tabellán a McLaren közelebb találja magát a Toro Rosso-Hondához, mint az év elején prognosztizált negyedik helyért csatázó Haas—Renault pároshoz.

    „Nehéz lenne ennél rosszabb hétvégét összehoznunk” – mondta a csalódott belga. „A teljesítményünk nagyon messze van attól, hogy jónak nevezhessük, de magyarázatot nem tudunk rá találni. A valóság az, hogy év eleje óta semmit nem fejlődtünk, a többiekhez képest egy tapodtat sem mozdultunk előre.”

    Vandoorne kritikáját Fernando Alonso is pedzegette már, amikor kijelentette, hogy idén egyedül a Barcelonában látottak illethetők a fejlesztéscsomag névvel, azelőtt és azóta semmi. A 2018-as McLarennek egyértelmű aerodinamikai hiányosságai vannak, Spában viszont ezt még tetézte a motorerőbeli hátrány is; míg tavaly a Honda-motorral a wokingi istálló csak egy tizeddel csúszott le a Q3-ról, idén héttizedes elmaradásban voltak még a Q2-t érő időtől is. További nehézség, hogy a McLaren a hírek szerint félreszámolta az év elején kötelezően rögzítendő váltóáttételeket, így Spa hosszú egyeneseiben túl hamar dobta őket vissza a sebességkorlátoló.

    „Muszáj elismernünk, hogy nehéz szezonunk van eddig” – próbálta finomítani a helyzetet Gil de Ferran. „Nehéz autóról beszélünk, és különösen ez a hétvége rengeteg hiányosságunkra rámutatott. A legnagyobb problémát az egyenesbeli tempóhiány jelenti, de emellett vannak egyéb bajok is az autóval.”

    Hétvégén következik az Olasz Nagydíj, Monza hosszú-hosszú egyenesei pedig nem kecsegtetnek sok jóval McLaren-szempontból.

    „Monza ismét nagyon nehéz lesz, megint egy egyenesekkel teli pálya” – vallotta be Vandoorne. „Majd meglátjuk, mi lesz, de talán a szezon későbbi felében, például Szingapúrban több esélyünk lesz a pontszerzésre.”

  • Massa beszólt az IndyCarnak, de válaszoltak neki

    Massa beszólt az IndyCarnak, de válaszoltak neki

    Felipe Massa leminősítette az IndyCar biztonsági előírásait, szerinte ugyanis az amerikai széria nem fordít kellő figyelmet a versenyzők biztonságára.

    Vasárnap a Belga Nagydíjon miután Nico Hülkenberg beleszállt Fernando Alonso autójába, a spanyol versenyző átugratott Charles Leclerc feje felett, így aztán jó szolgálatot tett az autóra szerelt Halo. Egy héttel korábban ugyanakkor az IndyCar poconói versenyén Robert Wickens szenvedett súlyos balesetet, jelenleg is kórházban van.

    „Ha megnézzük az elmúlt évek baleseteit az F1-ben és az IndyCarban. Elmondhatjuk, hogy az F1 mindig próbált fejlődni a Haloval, pályamódosításokkal, virtuális safety carral, stb, a biztonság növelése érdekében, míg az IndyCar nem sokat tesz…” – írta Massa Twitteren. „Hihetetlen azt látni, hogy egy olyan pályán, mint Pocono, ahol az átlagsebesség 360 km/h körül van, alacsonyabbak a falak és a kerítések, és nagyon veszélyes biztonsági szempontból!!! Bocs, hogy ezt mondom, de figyelniük kéne a versenyzők biztonságára…”

    Erre persze felbolydult az IndyCar közösség is.

    „Nem értek egyet ezzel, az IndyCar nagyon sok kutatást végez ezen a területen. 100%-ig biztosak akarnak lenni a dolgokban, mielőtt bevezetik.” – reagált Michael Andretti.

    „Kicsit könnyebb ezeket a dolgokat úgy véghezvinni, hogy több száz milliós büdzsé van rá évente, minden évben új kaszni, stb.” – vélekedik Graham Rahal. „Az IndyCar keményen dolgozik, az új windscreen nem csak bevezetve lesz, de sokkal esztétikusabb is lesz. Az oválon való versenyzéshez 100%-ig akadálytalan kilátásra van szükség, a halo ezt nem tenné lehetővé számunkra. Megjegyezném továbbá, hogy az első nyitott területek (a halo esetén) még mindig lehetővé teszik, hogy törmelék repüljön a pilótafülkébe, az új windscreen azonban nem teszi lehetővé. Azt a jelentős tényt se felejtsük el, hogy az IndyCar és orvosink, mint például Dr. Trammel dolgoztak az F1-ben is és ahogy nézem sokan, ha megsérülnek, még mindig eljönnek az Egyesült Államokba, hogy Dr T nézze meg őket! Az IndyCar piszkosul sokat tesz a nemzetközi motorsportok biztonságáért!”

    A Forma-1-ből távozó és minden bizonnyal az IndyCarba igazoló Fernando Alonso véleménye pedig a következő: „Őszintén szólva bármi megtörténhet a motorsportban. Nem csak az IndyCarban, itt az F1-ben is, és mindenféle motorsportban. Minél magadabb a sebesség, annál nagyobb a kockázat, a legnagyobb tempójú a világon pedig az Indy 500. A teljes bajnokság összességében nem extra kockázat, összehasonlítva az Indy 500-zal, ami valószínűleg a legnagyobb (legveszélyesebb).”

  • Leclerc: Szerencsésnek érzem magam

    Leclerc: Szerencsésnek érzem magam

    A Sauber halója által felfogott ütésnyomok láttán Charles Leclerc szerencsésnek érzi magát, amiért nem történt komolyabb baja a Belga Nagydíj rajtbalesetében.

    Leclerc ártatlan harmadik fél volt Nico Hülkenberg és Fernando Alonso ütközésében, ám egyértelműen ő járt (volna) legrosszabbul az érintettek közül, a McLaren ugyanis a Sauber halójáról pattant le, de az idénre bevezetett biztonsági elem jelesre vizsgázott és a monacói sértetlenül szállt ki az autóból.

    „Nem tudom, mi lett volna, ha nincs ott, de összességében örülök, hogy nem kellett megtapasztalnom” – foglalta össze Leclerc a szituációt. „Szerencsém volt, a halo egyáltalán nem néz ki jól. A tévében látványosnak tűnt a baleset, de az autóban ülve nem éreztem ekkorának az ütést. Az anyukám mindenesetre már többször is felhívott, ő nagyon aggódott!”

    Az egész eseménysor olyan gyorsan zajlott le, hogy Leclerc-nek esélye sem volt felfogni, pontosan mi történt; eredetileg azt hitte, Alonso volt a ludas, ám a visszajátszások után számára is egyértelművé vált, hogy a láncreakciót Hülkenberg indította el, akit tízhelyes rajtbüntetéssel sújtottak a versenybírák az Olasz Nagydíjra. Az eset félelmetesen hasonlított a 2012-es rajtbalesetre, ahol az eseményeket kiváltó Romain Grosjeant egy futamra eltiltották, ám a monacói fiatal nem haragszik és szerinte az eltiltás túlzás lett volna Hülkenberg esetében.

    „Nico nem egy ’rossz múlttal’ rendelkező versenyző, nem direkt tette” – vette védelmébe a németet Leclerc. „Nem hiszem, hogy az eltiltás megfelelő büntetés lett volna egy ilyen hibára. Ha valaki szándékosan okozna veszélyt, akkor ez lenne a megoldás, de nem itt és most.”

  • Kimi Räikkönen bármelyik versenyhétvégéje 2018-ban!

    Kimi Räikkönen bármelyik versenyhétvégéje 2018-ban!

    Remek vicces videó készült Kimi Räikkönen idei tevékenységéről. Az egyszerűcske animációban végigkövethetjük a finn versenyző mindennapjait egy versenyhétvégén. Betekintést nyerhetünk az időmérő edzésbe és az azt követő kommunikációjába, megtudhatjuk azt, hogy miképp sikerül Kimi rajtja. Közelről láthatjuk a küzdelmét Fernando Alonsoval, és a Red Bullos versenyzők csatározásait is élvezhetjük. Azt pedig már mindannyian tudjuk, hogy mi történik Räikkönennel általában az utolsó körben…

    Íme, a szenzációs videó.

  • Hülkenberg magára vállalta a felelősséget a rajtbalesetért

    Hülkenberg magára vállalta a felelősséget a rajtbalesetért

    Nico Hülkenberg elismerte, ő hibázott a Belga Nagydíj rajtbaleseténél, aminek következtében öten is kiestek.

    A Renault német versenyzője saját bevallása szerint „elmérte” a féktávot és a közvetlen előtte feltorlódó autók mögött nagyon sok leszorítóerőt vesztett, a kettő kombinációjának eredményét pedig mindenki a saját szemével látta.

    „Az autóval nem volt probléma” – magyarázta Hülkenberg. „Hihetetlen, mennyire érzékenyek ezek az autók az aerodinamikára: néhány autó elég ahhoz, hogy tapadást és terhelést veszíts. Amikor rátapostam a fékekre, azonnal blokkoltam az első kerekeket és belecsúsztam Fernandóba. Valószínűleg kissé elmértem a helyzetet, túl későn fékeztem. Nem hiszem, hogy Fernando túl elégedett lenne most, de ugyanez elmondható Charles-ról és magamról is.”

    Hülkenberg egymaga eliminálta a mezőny negyedét, a fentebb említett Alonsón és Leclerc-en (és persze saját magán) kívül ugyanis Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen is a balesetben összeszedett sérülések következményeképpen álltak ki a versenyből. Alonso nem először élt át ilyet Spában, a baleset kísértetiesen hasonlított a 2012-es elsőkanyaros ütközéshez, ahol a főkolompos Romain Grosjeant egy futamra eltiltották a versenybírák.

    „Csalódott vagyok” – foglalta össze lelkiállapotát a McLaren spanyolja. „Jó rajtom volt, nyílt előttem néhány lehetőség az egyes kanyarba érkezve. Megpróbálod óvatosan kezelni a helyzetet, normális helyen fékezel, majd belenézel a tükörbe és azt látod, hogy a mögötted lévő srácok úgy versenyeznek, mintha a bajnokság utolsó kanyarjában volnának. Az ilyesféle hibákat, amiket magas kockázatú szituációkban követnek el, keményebben kellene büntetni.”

    A versenyirányítás jelenleg is vizsgálja az esetet.

  • Alonso: Romain ilyenért eltiltást kapott

    Alonso: Romain ilyenért eltiltást kapott

    Fernando Alonso számára nem tartott túl sokáig a Belga Nagydíj, ugyanis Nico Hülkenberg mögötte érkezvén „megröptette” a spanyol versenyzőt, így mindketten kiestek. Velük együtt pedig Charles Leclerc is idő előtt kiszállhatott autójából, miután Alonso az ő feje felett bucskázott át.

    „Megint egy nagyszerűen elszalasztott fékezési pont.” – mondta Alonso az eset után a BBC-nek, utalva arra, hogy 2012-ben hasonlóan járt.

    „Akkor azt hiszem, hogy Romaint (Grosjean) egy versenyre eltiltották. Ezúttal majd meglátjuk. Nehéz megérteni, hogy lehet ennyire benézni. Azon a pár méteren már akkora sebességgel lehetetlen bevenni a kanyart, de szerencsére mind jól vagyunk.”

    „Szerencsére a pozitív oldala ennek, hogy mind a hárman rendben vagyunk. Különösen Charles, miután átrepültem az autója felett, a Halo nagyon jó dolog volt ma. A visszajátszást nézve, szerintem ez segítségére volt. És igen, az én 2012-es esetemkor is boldogabb lettem volna, ha lett volna Halo. Nem kell már bizonyítani, hogy jó, hogy van.”

  • Kubica a Force India majdnem csődje miatt térhet vissza

    Kubica a Force India majdnem csődje miatt térhet vissza

    Mivel elég körültekintően szerződött Robert Kubica 2018-ra tesztpilótaként, amennyiben Lance Stroll a Racing Pointhoz igazol, a lengyel visszatérhet a Forma-1-be. Így a Force India csődje után kifejezetten jók az esélyei annak, hogy visszatérhet. A legtöbb szakértő a paddockban úgy véli, hogy a divatguru Lawrence Stroll márpedig át fogja vinni a fiát a Williamstől a Racing Pointhoz. Akkor pedig szabad az út a Williamsbe Kubicának.

    A 33 éves lengyel pilóta 2010 óta nem indult versenyen, és a téli szünet alatt nagyon reménykedett abban, hogy újra versenyüléshez juthat. A Williams akkor mégis Szergej Szirotkin mellett döntött, aki fizetős pilóta. A „motorsport-total.com” azonban úgy értesült, hogy olyan szerződést kötöttek Kubicával, hogy biztosan övé lehet a versenyülés, amennyiben bármilyen oknál fogva az állandó pilóták közül a szezon folyamán felszabadulna egy hely, ő kap lehetőséget. Ez a kitétel akkor azt a célt szolgálta, hogy elfogadhatóbbá tegyék a lengyelnek a tesztpilótai szerepkört.

    Jelenleg még nem ismert, hogy ténylegesen és mikor igazol Stroll a Racing Pointhoz. Elméletileg ez akár már Monzában is megtörténhet, de lehet, hogy csak Szingapúrban. Otmar Szafnauer csapatfőnök egyelőre ennyit mond:

    „Ma jelenleg annyit mondhatunk, hogy a jelenlegi párosunkkal maradunk.”

    Tehát Sergio Perez és Esteban Ocon. Azonban kevesen hisznek neki. Kubica mindenesetre nyugodtan veszi a híreket:

    „Készen állok, hiszen ha nem lennék az, nem írtam volna alá a szerződést a Williamsszel. Pontosan tudom, hogy készen kell állnom akkor, ha történne valami, hiszen akkor szükségük lesz rám! Persze sosem könnyű az, ha a szezon közepén kell beugranod a világ legjobb pilótái ellen. Volt pár alkalmam tesztelni az autóval, de még mindig kevés a tapasztalatom. A Williams azonban ezt szerepet szánta nekem, így nincs kétségük afelől, hogy adott esetben teljesíteni is tudok.”

    Egy podcast műsorban elárulta Kubica, hogy leginkább a jelenlegi autókkal még mindig kevés a tapasztalata, és ez az, ami leginkább hátráltatja. Akár Szingapúrban, a kanyarokban gazdag és trükkös pályán is szívesen debütálna újra, a testi limitációi ellenére is, pedig az különösen nehéz terep lenne neki. Kubica azonban csak legyint erre:

    „Ha azt mondom, hogy alkalmas vagyok vezetni, akkor az egész szezonra gondoltam.”

    Most a Force India krízise lehet neki a nagy esélye, de az egyszeres futamgyőztes a realitás talaján próbál maradni:

    „Olykor a megfelelő időben a megfelelő helyen kell lenned, és egy kis szerencse is szükséges valamint olyan emberek, körülötted, akik hisznek benned.”

    Amennyiben ténylegesen is összejönne a nagy visszatérés, Kubica úgy érzi, hogy jó tempóra lenne képes a Williamsszel. Nemrég a lengyel azt is elárulta, hogy amikor 2011 februárjában megtörtént a rali balesete, már aláírt szerződése volt 2012-re a Ferrarihoz, ahol Fernando Alonso csapattársa lett volna. Ez a pletyka évekig tartotta magát a Forma-1-es paddockban. Most Kubica először erősítette meg ezt, mely szerint igaz volt a híresztelés.