Címke: Fernando Alonso

  • Alonso életének egyik legjobb suzukai köre a 18. helyre volt elég

    Alonso életének egyik legjobb suzukai köre a 18. helyre volt elég

    Fernando Alonso elmondta, „egy milliméternyit” sem hagyott benne „élete egyik legjobb körében”, amivel végül a 18. helyet szerezte meg a Japán Nagydíj időmérőjén.

    A McLaren szenvedése folytatódott, csak az időmérő elején falnak ütköző Marcus Ericssont tudta megverni Alonso és Vandoorne. Bár a spanyol szerint az autó jól kezelhető, mégis nagyon lassú, hiszen a Q1-ben 1,8 másodpercre volt a legjobb időtől, csapattársánál pedig 5 tizeddel futott gyorsabb kört.

    „Jó volt az egyensúly és a köröm is” – mondta Alonso. „Amikor átszeltem a célvonalat, meg voltam győződve arról, hogy simán bejutottunk a Q2-be. Valószínűleg életem egyik legjobb suzukai körét futottam. Láttam a belsőkamerás felvételt a mérnöki szobában. Ha van lehetőséged, nézd meg. Azért, mert egy milliméternyit sem vétettem a kanyarokban, se kijáraton, se bejáraton, se rázókövön. Maximum kockázat volt.”

    Igaz, szenvedett a McLaren a szezon nagy részében, mégsem voltak utolsók, hiszen a Williams mindig ott volt mögöttük, ám most még a groveiak is megelőzték őket, így a McLaren a leglassabb autó Japánban.

    „Oroszországban is gyengélkedtünk, de egy jobb stratégiával sikerült a Williams előtt végezni. Most még a tempót sem bírtuk velük tartani. Ez nem meglepő, hiszen ugyanazzal az autóval megyünk, mint Szocsiban. Tisztában voltunk vele, hogy ez fájdalmas hétvége lehet.”

    Alonso véleménye szerint a McLaren keveset fejlesztett, emiatt maradt le ennyire.

    „A többi középcsapat folyamatosan fejleszt, ezt láthatjuk minden hétvégén. Viszont, nekünk a Spanyol Nagydíj óta nem volt komolyabb frissítésünk, emiatt vagyunk ilyen gyengék. Mondjuk talán a pálya karakterisztikája is benne van, nem fekszik nekünk túlságosan.”

  • Massa is támogatja a Mercedes csapatutasítását

    Massa is támogatja a Mercedes csapatutasítását

    Egyik legismertebb áldozata a Forma-1 csapatutasításainak Felipe Massa volt, mégis támogatja a Mercedes döntését, amiért nem engedték meg Valtteri Bottasnak, hogy nyerjen Oroszországban.

    Hockenheimben 2010-ben a Ferrari az azóta legendássá vált mondattal tette őt félre az akkori csapattársa elől, ami így hangzott a csapatrádióban: „Fernando (Alonso) is faster than you.” azaz, „Fernando gyorsabb nálad.”

    Massa a Corriere della Seranak mégis azt mondta, hogy a Mercedes nem tett semmi rosszat Szocsiban, amikor megmanipulálták a dolgot úgy, hogy a bajnokságot vezető Lewis Hamilton kerüljön előre:

    „Megcserélni egy győztest soha nem a legjobb dolog, de ez is a játék része. Talán nem volt erre akkora szükség, persze mindenki szabadon dönthet. Talán a Ferrari is eltaktikázta magát ebben az évben. Nem szeretem ezt a dolgot, de amíg a szabályok ilyenek, ez megtörténhet. A csapatutasítások a Forma-1 történelmének a része.”

  • Alonso szerint a McLaren nem volt elég bevállalós

    Alonso szerint a McLaren nem volt elég bevállalós

    Fernando Alonso szerint a McLaren nem volt elég bevállalós az Orosz Nagydíjon, amikor meg akarta futni a verseny leggyorsabb körét.

    A spanyol ugyanúgy megpróbálta ezt a bravúrt még a Szingapúri Nagydíjon, de végül Kevin Magnussen lett ebben a tekintetben a befutó, miután friss gumikat tett fel a verseny végén.

    A McLarenes pilóta ezúttal nem volt versenyben a pontokért, a 15. hely környékén haladt és a csapatának ekkor egyértelműen el is mondta, hogy nem érdekli az, ha esetleg van esélye 1-2 pozíciót javítani. Később viszont megkérdezte, hogy „mi a leggyorsabb kör?”, azt a választ kapta, hogy ez „1.36.3”. Alonso volt az, aki a legkorábban állt ki és nem is jött már ki a depóba másodjára. Ezért az egyéni legjobbja bő három másodperccel maradt el ettől a bizonyos időtől.

    A verseny után Alonso csalódottan nyilatkozott, hogy nem kapta meg az esélyt sem arra, hogy megpróbáljon leggyorsabb kört futni: „Ha a 14. vagy 15. helyen vagy, szerintem legalább a csapattagoknak jó lenne ez a kis löket, akik folyamatosan maximális erőbedobással dolgoznak. Örülnének a szponzorok és a partnereink is. Azonban ehhez szerintem nem voltunk elég ambiciózusak.”

    Alonsónak volt egy új szett lágy gumija, szóval hamar kiállt, ezzel arra sarkallva a többieket, hogy ők is hamarabb cseréljenek gumit.

    „Eléggé magányos verseny volt. A 4-5 kör környékén jöttünk ki új gumikért, megpróbáltunk néhány pilótának alávágni és arra kényszeríteni őket, hogy hamarabb álljanak ki. Mivel nekünk 2, nekik pedig csak 1 lágy szettjük volt, így ebből előnyt kovácsolhattunk volna. De ma a sárga oldalfalú gumik az egész versenyt gond nélkül kibírták. Ez nem úgy történt, ahogy terveztük. Viszont összességében már a verseny előtt számítottunk rá, hogy itt nem lesz meg a tempónk” – zárta gondolatát Alonso.

  • Alonso nem fog ralizni

    Alonso nem fog ralizni

    Fernando Alonso szerint ralizni biztosan nem fog F1-es pályafutása után, mivel szerinte ahhoz nincs tehetsége.

    A Forma-1 mellett több versenysorozatban is kipróbálta már magát a spanyol versenyző, a rali azonban nincs köztük, és vélhetően nem is lesz a jövőben sem.

    „Nem fogok ralizni, mert őszintének kell lennem magammal és tudnom kell, hol vannak a határaim és ehhez nincs meg a tehetségem.” – mondta Alonso.

    „Tisztában vagyok a limitációimmal. Ugyanakkor tudom, hogy az F1 egy nagyon, nagyon kicsi világ.”

    „Mind azt gondoljuk, hogy ez itt a motorsportok maximuma, miközben vagy nyolc versenyző arcát nem is ismerik a mezőnyben.”

    Amikor kifejezetten a Dakar Rally-ról kérdezték, a spanyol versenyző határozottan felelt: „Nem. Nem hiszem.”

    „Számos lehetőséget kell megfontolnom és értékelnem, de vannak dolgok, melyek kapcsán őszonzének kell lennem és tudom, hogy ehhez (rali) nincs tehetségem.”

    Alonso korábban azt is elmondta, hogy a Formula E-s szereplés lehetőségét is elveti, legalábbis egyelőre.

  • Alonso: Az F2 szórakoztatóbb, mint az értelmetlen időmérő

    Alonso: Az F2 szórakoztatóbb, mint az értelmetlen időmérő

    Fernando Alonso szerint az Orosz Nagydíj Forma 2-es főversenye volt „a nap legszórakoztatóbb eseménye” a rajongóknak, miután az F1-es időmérő „nonszensz és unalmas” szakaszokat tartogatott.

    Alonso már annak tudatában vágott neki az időmérőnek, hogy a vasárnapi versenyre hátrasorolják az erőforrásegységek cseréje miatt. Ezért egyetlen célt tűzött ki magának: megfutni a 107%-on belüli időt.

    Az időmérő második szakaszában 5 autó ki sem jött a pályára, így tulajdonképpen már megvoltak a kiesők. A két Red Bull és Pierre Gasly fölöslegesnek ítélte a körözést, mert rájuk is hátrasorolásos büntetést szabtak ki motorcsere miatt. Ott van még a két Renault, akik stratégiai okok miatt nem hajtottak ki a pályára: a 11. és 12. helyet szabad gumiválasztással jobbnak ítélték, mint egy esetleges Q3-ba jutást.

    „Számunkra ez rendben van, hozzá vagyunk ehhez szokva, bármit figyelemmel kísérünk” – válaszolt Alonso a Motorsport.com kérdésére. „A rajongók szemszögéből nézve már problémásabb a dolog. Jobb lenne őket megkérdezni, mit gondolnak egy értelmetlen Q1-ről és egy nem túl fontos Q2-ről. Szerintem legalább az F2-es versenyt élvezték, hiszen az volt a nap leglátványosabb eseménye külső szemlélőként.”

    A Renault pilótája, Nico Hülkenberg a versenyen a 12. helyről rajtol, míg riválisai bejutottak a Q3-ba. A német elismerte, hogy frusztrált emiatt, de tudja, ez a legjobb taktika a versenyre.

    „Mindennél unalmasabb volt. Nem ezt akarod, amikor megkezded az időmérőt. De néha áldozatot kell hozni, hogy jobb helyzetben legyünk a versenyen és ezt csináltuk ma” – mondta a német.

    Daniel Ricciardót is csak a Q1-ben láthattuk, a Q2-ben már nem jött ki a pályára, mert a Red Bull úgy döntött, inkább visszavált egy korábbi specifikációjú Renault motorra és ezért a cseréért is járt a büntetés.

    „Furcsa, amikor tudod, hogy nem fogsz kimenni. Felkelsz és tudod, hogy 8 körnél többet nem nagyon fogsz megtenni” – ismerte be az ausztrál.

    A Mercedes főnökének, Toto Wolffnak sem tetszett, amit látott. Bizarrnak és nem túl jónak nevezte azt, hogy 5 autó részt sem vett a Q2-ben. Habár csapata azért a végén szolgáltatott egy kis izgalmat azzal, hogy kimentek hiperlágyakon. Egyébként mindkét Ferrari és mindkét Mercedesnek sikerült továbbmennie a Q3-ba ultralágyakon, így el tudják kerülni a hiperlágyas indulást. A második szakasz végén viszont mégis kimentek a pályára a leglágyabb gumikon, hogy fussanak egy amolyan Q3-ra felkészülő kört, ilyet pedig eddig nem nagyon láthattunk tőlük.

    A McLaren sportigazgatója, Gil de Ferran szerint teljesen más lesz a verseny, mint amit az időmérőt láthattunk.

    „Érdekes verseny lesz ez a különböző gumistratégiák miatt. Egyértelműen lehetett látni, hogy sokan a futamra koncentráltak inkább.”

  • Alonso Vandoorne-t próbálta bejuttatni a Q2-be

    Alonso Vandoorne-t próbálta bejuttatni a Q2-be

    Fernando Alonso elmagyarázta a McLaren Orosz Nagydíjon alkalmazott időmérős taktikáját, amelyben neki az a szerep jutott, hogy Stoffel Vandoorne Q2-be kerülését segítse.

    Mivel Alonsóval ellentétben Vandoorne nem kapott büntetést erőforrásegységek cseréje miatt, így a spanyol autóját arra próbálták használni, hogy szélárnyékot adjon Vandoornenak, ezzel növelve a belga egyenesbeli tempóját. Alonso „egyáltalán nem ment rendes kört” az időmérőn és „biztonsági üzemmódban végiggurult a pályán, amivel próbált segíteni a csapattársának”.

    „Két feladatom volt: Először is, fussak egy 107%-on belüli köridőt [ezen belül futva tud csak elrajtolni], másodszor pedig, segítsek Stoffelnek az egyenesekben. Szerintem mind a kettőt sikerült véghezvinni és nyilván inkább a versenytempóra koncentráltunk egész hétvégén. Remélhetőleg holnap remek eredményt tudunk elérni.”

    Vandoorne végül nem jutott be a Q2-be és a 19. leggyorsabbként zárt, 4 tizeddel Alonso mögött.

    „Tudtuk, hogy nehéz hétvége lesz ez” – mondta a belga. „Szerintem ma reggel láttuk igazán, hogy nem az igazi az autó tempója. A célunk az időmérőre annyi volt, hogy a Williamsek előtt végezzünk. Egyiküket sikerült legyőznöm, de nem tudom pontosan, hogy alakul a rajtrács a sok büntetéssel.”

  • Alonso kizártnak tartja, hogy a Formula E-ben szerepeljen

    Alonso kizártnak tartja, hogy a Formula E-ben szerepeljen

    A spanyol Szocsiban közölte, nem tartja kizártnak, hogy az F1-be visszatérjen, annak ellenére, hogy búcsút vesz a kategóriától jövőre.

    Alonso következő lépése még ismeretlen. Annyi biztos, hogy részt fog venni az Indy 500-as futamon, hogy teljesítse a „hármas koronát”, ugyanakkor az sem kizárt, hogy egy teljes szezont fog teljesíteni az Indycarban.

    ,,Meglátjuk – nyilatkozta a 37 éves versenyző Szocsiban.  „Ahogy már sokszor említettem, én akarok lenni a legjobb versenyző a világon.”

    Nemrég a Formula E főnöke Alejandro Agag elárulta, céljai közt szerepel Fernando Alonso megszerzése, de a McLaren pilótája, egyelőre nem érdeklődik a lehetőség iránt.

    ,,Viszonylag egy új széria, ahol is a versenyek és helyszínek még nem szereztek elég tekintélyt. De ki tudja mi lesz még a jövőben?”

    ,,Nem csak szórakozásból versenyzek, ezért olyan eseményeken fogok részt venni, ami segít, hogy jobb pilóta és személy legyek, valamint megpróbálok nyomot hagyni a motorsport történelmében is.”

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Öten is rajtbüntetéssel vágnak neki az Orosz Nagydíjnak

    Öten is rajtbüntetéssel vágnak neki az Orosz Nagydíjnak

    A mezőny negyede motorcsere miatt csak a mezőny végéről rajtolhat majd az Orosz Nagydíj során.

    A Red Bull mindkét autójába új belső égésű motort, turbót, MGU-H-t, és MGU-K-t szerelt be, beleértve Max Verstappen komplett új erőforrás egységét is. A vörös bikák ezzel visszatérnek a B specifikációjú Renault motorra.

    A Toro Rosso párosa szintén vadi új komplett motort kap, mivel a Honda egy új fejlesztéssel rukkolt elő. A japánok így a hazai versenyüket tartották szem előtt, hogy inkább Szocsiban kapjanak rajthely büntetést.

    Az ötödik pilóta pedig Fernando Alonso lesz, aki szintén új motort kapott erre a hétvégére. A spanyol pilóta egyébként kihagyta a pénteki első szabadedzést, a helyén Lando Norris vezetett.

  • Brown szerint legyenek az F1-ben is akár egy alkalomra festett autók

    Brown szerint legyenek az F1-ben is akár egy alkalomra festett autók

    A McLaren vezetője, Zak Brown hisz abban, hogy a Forma-1-nek ideje lenne átgondolnia azon szabályzását, mely szerint egy csapat szigorúan csak azonos festéssel indulhat. 1999-ben a BAR csapata megpróbálta két különféle dohánygyárnak köszönhető festéssel feltolni a rajtrácsra az autóit, de ezt a lehetőséget az akkori irányítás nem vette jó néven, és hamar leszabályozta. A csapat viszont kreatívan megoldotta a problémát, és gyakorlatilag két oldalasra festette az autóit, középen egy cipzárral elválasztva, és mégiscsak megjelent a két hirdetés.

    Brown szerint ugyanakkor a Forma-1 is követhetné azon kereskedelmi gyakorlatot ami a NASCAR-ban vagy az IndyCarban már bizonyított és elterjedt, mely szerint akár egy alkalmas egyedi festések is segítik akár egy csapat marketing tevékenységét. Londonban, a Motorsport Leaders Forumon fakadt ki:

    „Azt hiszem, sejthetitek hogy mi az, amit támogatnék, de jelenleg nem megengedett. Az IndyCar és a NASCAR viszont ezt teszi, hogy az adott évben megengedett az, hogy akár változtassanak is egy autó festésén. Persze én is inkább a két autós megoldást szeretem, de ha például ott vagyunk Monacoban, és lenne egy jelentős aktivitásunk egy partnerünkkel arra a hétvégére, és mondjuk Dell Technologies autóvá vagy hasonlóvá varázsolnánk át, attól az autók még ugyanazok lennének. A rajongók pontosan tudnák, hogy ez egy McLaren, az egy Ferrari, teljesen mindegy, hogy melyik csapatról van szó. Azt gondolom, hogy ez egy újítás lenne a Forma-1-es üzleti kapcsolatokban, ami nem is lenne annyira extrém, másrészt a rajongók amúgy is inkább a versenyzőre koncentrálnak.”

    Brown persze azért maga sem szeretne látni egy színes 20 autós forgatagot, teljesen eltérő festéssel:

    „Véleményem szerint 20 különböző festésű autó azért főleg a rajtnál zavaros lenne, hiszen be kell azonosítani azt, hogy ki kicsoda. A NASCAR rajongók jobban versenyzőre koncentráltak, ők simán felismerik Jimmie Johnson-t a Lowes autóban, ahogy akár Fernando Alonsót is egy McLarenben. Ennyiben azért más a két sport.

  • Monzai beállítással megy majd Szocsiban a McLaren

    Monzai beállítással megy majd Szocsiban a McLaren

    A McLaren az Olasz Nagydíj hétvégéje során kikísérletezett és letesztelt alacsony légellenállású beállításokkal tervezi teljesíteni az Orosz Nagydíjat.

    A McLaren MCL33-as kifejezetten rossz légellenállási mutatóval bír, ami a szocsi pálya hosszú egyeneseiben különösen fájó lehet. A csapat az időveszteség minimalizálása végett a Monzában már tesztelt beállításokat tervezi bevetni a mostani hétvégén is.

    „Monzában teszteltünk néhány verziót, aminek a légellenállás csökkentése volt a célja” – magyarázta Fernando Alonso. „Úgy tűnt, szombatra sikerült is kicsit javulnunk, így amennyire én tudom, az elkövetkező futamokhoz is így állunk hozzá. Remélhetőleg Oroszország lesz az első lehetőség, ahol ismét tesztelhetjük ezeket a beállításokat.”

    A McLarennek más esélye nem is lesz már a pontszerzésre az idei szezon során, mivel a csapat leállította a 2018-as masina fejlesztését és kizárólag a 2019-es kasztnira koncentrálnak.

    „Mindig igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből és előrelépni” – fűzte hozzá Gil de Ferran, a McLaren sportigazgatója. „Minden futamra igyekszünk kisebbfajta aerodinamikai újításokkal érkezni, de emellett a különféle térbeállításokkal is kísérletezünk. Ahogyan Fernando említette, Monzában teljesen más irányelvet követtünk és az olyan típusú pályán ez sikeresnek is bizonyult. Talán Oroszországban is kipróbáljuk ezt az irányelvet.”