Címke: Fernando Alonso

  • Alonso: A teljes IndyCar szezon túl megerőltető lenne jövőre

    Alonso: A teljes IndyCar szezon túl megerőltető lenne jövőre

    Fernando Alonso nem zárja ki, hogy 2020-ban visszatér az F1-be és azt is elmondta, hogy azért nem vállalt teljes IndyCar szezont 2019-ben, mert túl megerőltetőnek találja.

    Sokan gondolják, hogy Alonso belefáradt az F1-be és ezért távozik. Némi meglepetésre azonban az is kiderült, hogy az IndyCarban sem fut teljes szezont, viszont így is nyitott egy Indy500-as beugrásra.

    „Szívesen megcsinálnám, hogy őszinte legyek. Varázslatos verseny volt tavaly, hatalmas a vonzereje számomra, főleg a Le Mans-i sikerem után. A terveim között szerepel a jövő évre” – mondta a spanyol a Marcának.

    Igazából az a célja 2019-el kapcsolatban, hogy kicsit lelassítson.

    „Pihennem kell és vissza kell nyernem a motivációmat, ezért nem akarok egy teljes IndyCar szezont. Ha odamennék, az szinte olyan, mintha maradtam volna az F1-ben, ahová akár vissza is térhetek 2020-ban.”

    Alonso azt is elmondta, hogy mit gondol azokról a pletykákról, melyek szerint megszerezte Spanyolországban az IndyCar közvetítésének jogait.

    „Hallottam, de tudomásom szerint nem tárgyaltunk erről. Viszont ez jó ötletnek tűnik, átgondolom majd.”

  • Alonso nem használhatja a különleges sisakkamerát

    Alonso nem használhatja a különleges sisakkamerát

    A Forma-1 menedzsment elutasította Fernando Alonso azon kérését, hogy használhasson a hétvégén egy speciális sisakkamerát, mivel annak minősége nem alkalmas a televíziós közvetítéshez.

    A részhez információi szerint Alonso arra kérte a FOM-ot, hogy egy olyan különleges Bell sisakot használjon melyen szemmagasságban található egy kamera.

    A FOM tesztelte a kamerát De úgy ítélték meg hogy a minőséget túl alacsony az F1 es televíziós közvetítésekbe. Ezenkívül a speciális sisak használatához extra technikai és elektronikus támogatás szükséges ami nem állt rendelkezésre.

    A sisak melyet Alonso használni szeretett volna olyan kamerával rendelkezik mely szemmagasságban helyezkedik el így annak képe azt mutatja amit a versenyző valójában lát. A sisakrostély miatt azonban a kamera kép némileg torz, de legalábbis nem alkalmas arra hogy a televíziós közvetítések ben szerepeljen.

    „Azt gondoltuk hogy tesztelhetik a kamerát közösen a Bellel és a FOM-mal, de végül úgy alakult hogy erre nem kerül sor a hétvégén.” – mondta Alonso a RaceFans-nek.

    „Azt nem tudom hogy a következő hétvégéken sor kerülhet-e erre. De jó tapasztalat lenne.”

    „Talán az utolsó versenyen vagy valami ilyesmi. kKllemes emlék lenne.” – mondta Alonso aki a következő hónapban Abu Dhabiban teljesíti majd utolsó Forma-1-es versenyét.

    azonban ezen kamera bevezetéséhez Annyi fejlesztésre lenne még szükség hogy nem sok esély van rá hogy ez a teszt még az idén bekövetkezhet.

  • Alonso: Bottas és Leclerc nem harcolhat jövőre a bajnoki címért

    Alonso: Bottas és Leclerc nem harcolhat jövőre a bajnoki címért

    Fernando Alonso szerint jövőre ugyanúgy Lewis Hamilton és Sebastian Vettel meccsel majd a bajnoki címért.

    Jövőre Kimi Räikkönen távozik a Ferraritól és helyet cserél az idén a Saubernél debütáló újonccal, Charles Leclerc-kel. Ugyan Leclerc többször is elmondta, nem másodszámúnak érkezik, azonban Alonso szerint a monacói nem nagyon szövögethet bajnoki álmokat 2019-ben:

    „Vagy Lewis, vagy Sebastian nyer jövőre. Nem hiszem, hogy más csapatoknak lesz esélye és szerintem a csapattársaik sem szállhatnak harcba.”

  • Alonso nem is akart teljes szezont futni az IndyCarban

    Alonso nem is akart teljes szezont futni az IndyCarban

    Tegnap kiderült, hogy a McLaren nem fut teljes szezont az IndyCarban jövőre, így Alonso sem megy az amerikai sorozatba teljes szezonra, ami állítása szerint nem is szerepelt a tervei közt.

    „Egyszer meg akarom csinálni, de nem jövőre” – mondta a spanyol az El Mundo Deportivonak Austinban. „Nem is szerepelt a terveim között, hogy megcsináljam a teljes szezont, a McLarennel sem.”

    Ezzel nem sok más opciója maradt 2019-re, az biztos, hogy a jövő éve nem lesz olyan intenzív, mint az idei, tudniillik a WEC-ben és a Forma-1-ben is teljes szezont fut.

    „Még mindig gondolkozom, néhány tervet pedig véglegesítek. Nagyjából megvan a fejemben, mit akarok, már csak idő kérdése mindent aláírni, lefixálni, bejelenteni. Ez csendesebb szezon lesz, mint az idei, a 28 versennyel. Nem veszek részt ennyi futamon, de így is elég lesz, fontos versenyek lesznek ezek. Nekem megfelel, remélem, majd a szurkolóknak is.”

    Ugyan teljes szezont nem fut, de Indy500-ra még mehet Alonso. A McLaren erról még nem döntött, sőt csak december környékén várható végleges megerősítés erről. Logikus lenne, ha Alonso 2017 után jövőre újra megpróbálná megnyerni az ikonikus versenyt, hiszen már csak ez hiányzik neki a hármas koronához, ugyanis Monacóban és a Le Mans-i 24 óráson már nyert.

  • A versenyzők örülnek a 80 kg-os minimumsúlynak

    A versenyzők örülnek a 80 kg-os minimumsúlynak

    A paddockban örömmel fogadták a versenyzők minimális súlyát 80 kg-ban meghatározó 2019-es szabálymódosítást.

    Jövőre minden versenyzőnek az üléssel, vezetői felszerelésekkel és a szükséges ballasztokkal együtt minimum 80 kg-ot kell nyomnia. Az új szabály az alacsonyabb és ezáltal könnyebb pilóták súlyelőnyét igyekszik kiküszöbölni, mindenki legnagyobb örömére.

    „Eddig sem tetszett, hogy koplalnunk kellett és nem ehettük azt, amit akartunk, szóval ez a néhány kiló plusz nagyszerű” – mondta a szakácskönyveiről is híres Romain Grosjean. „Kihívás lesz a csapat számára, mert nem lesz könnyű elérni a minimum 80 kg-os pilóta-és-ülés súlyt, de másfelől az életvitelünk jelentősen feljavul majd.”

    Daniel Ricciardo is alátámasztotta, hogy a versenyzők nagy része a határokig fogyasztotta magát, akkora teljesítményelőnnyel jár az alacsonyabb súly.

    „A versenyhétvégéken nagyon sokan szinte koplalunk” – magyarázta az ausztrál. „Edzés közben is nagyon koncentrálnunk kell, mire is edzünk, nehogy túl sok izomsúlyt tegyünk magunkra. De [a szabálynak köszönhetően] keményebben edzhetünk és többet ehetünk majd. Természetesen nem növesztünk hirtelen sörhasat, viszont erősebbek leszünk, ami csak jó lehet.”

    Habár Fernando Alonso idén év végén távozik a mezőnyből, egyéb versenykategóriákban már megtapasztalta a szabály lehetséges előnyeit.

    „Nem tartozom a magasabbak közé, szóval ez inkább a magas srácoknak fontos, de legalább kiegyenlítődik a mezőny” – kezdte a spanyol. „Más sorozatokban, mint például a WEC-ben, nincsen súlyminimum és ezáltal a könnyebb pilóták előnyhöz jutnak, ami valamilyen szinten nem korrekt a többiekkel szemben. Az F1 jól tette, hogy meghozta ezt a szabályt.”

  • Nem megy a McLaren az IndyCarba

    Nem megy a McLaren az IndyCarba

    Mióta Fernando Alonso részt vett a 2017-es Indy500-on a McLaren-Andrettivel, a wokingiakat folyamatosan hírbe hozták a szériával, hogy akár teljes szezont is futhatnak, most viszont cáfolta ennek lehetőségét Zak Brown, a Forma-1-es csapat vezetője.

    A legvalószínűbb lehetőségnek az tűnt, hogy a McLaren csakúgy, mint a tavalyi Indy500-on, az Andrettivel lép szövetségbe. Brown azonban Austinban mindent tisztázott, tehát 2019-ben nem fut teljes szezonos IndyCar programot a McLaren, elmondásuk szerint kifutottak az időből.

    „Úgy döntöttünk, hogy végül nem futunk teljes szezont 2019-ben” – mondta Brown néhány riporternek a COTA-n. „Egyszerűen nem állunk készen és a Forma-1-re kell koncentrálnunk. Viszont, ahogy említettük korábban, szeretnénk a közeljövőben kipróbálni magunkat a szériában. Amíg az Indy500 benne van a programban, addig érdeklődőek vagyunk” – ismerte be. Ezen vélhetően Fernando Alonsóval vennének részt, hiszen a spanyolnak az a célja, hogy a történelem során a második ember legyen, aki megnyeri az autósport úgynevezett „hármas koronáját”.

    „Az Indy500-ról csak a holtszezonban döntünk, Fernando nagyon szeretne részt venni rajta. Viszont most a Forma-1-el foglalkozunk.”

    A McLaren szénája nem áll túl jól az F1-ben, jelenleg a 6. helyen állnak összetettben. Még az is elképzelhető, hogy a Racing Point Force India, ami 5 verseny óta létezik, átugorja őket a bajnokságban. Ha a wokingi alakulat tényleg az F1-re akar koncentrálni, akkor nem engedhetnek meg maguknak semmiféle elterelést, így az IndyCart sem. Igazából az is benne van, hogy a McLaren cég magasabb pozíciójú emberei döntöttek így.

  • A bajnokok szerint Mick Schumacher be fog kerülni az F1-be

    A bajnokok szerint Mick Schumacher be fog kerülni az F1-be

    Az egyik „hot topic” a héten az, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick Schumacher megszerezte az F3-as Európa-bajnoki címet. Craig Slater, a Sky Sports riportere arra volt kíváncsi, mit szólnak ehhez a csütörtöki sajtótájékoztatón résztvevő bajnokok, Lewis Hamilton és Fernando Alonso. Áldás, vagy teher lesz-e Mick számára a Schumacher név?

    „Nem hiszem, hogy tehet lesz.” – felelt Hamilton. „Persze minden fiatal, aki érkezik, Michaelt nevezi meg, mint minden idők legjobbja, neki van a legtöbb bajnoki címem szóval száz százalék, hogy a Schumacher (név) vissza fog térni a Forma-1-be, részben a maga a név miatt, másrészt mert (Mick) nagyszerű munkát végez.”

    „Nyilvánvalóan nagyon tehetséges, mint az édesapja volt, ahogy Keke és Nico (Rosberg) esetében is volt és abban is biztos vagyok, hogy ha majd Fernandónak gyerekei lesznek, újra lesz Alonso is a mezőnyben.”

    „Ahogy nekem is, ha lesz egy gyerekem, aki versenyezni szeretne, bekerülhet majd a Forma-1-be, akkor is, ha nem olyan jó, pusztán a neve miatt. De ő (Mick) igazán jó munkát végez és nagyszerű srác. Járt már a csapatunknál pár hétvégén, azt hiszem tavaly, nagyon figyelmes. Nagyon tehetséges, mint az apja, szóval nem hiszem, hogy teher lenne számára (a neve), személyes véleményem szerint. Szerintem ez jó lenne a sportnak is.” – tette hozzá Lewis.

    Alonso azonban nem igazán ismeri az ifjú Schumachert.

    „Nem nagyon van mit hozzáfűznöm. Nem ismerem őt.” – mondta a spanyol. „Talán soha nem is találkoztam vele. Csak kívülről látom az eredményeket, tehetséges és jót tesz majd a sportnak, hogy ismét lesz Schumacher név az F1-ben. Meglátjuk, mit hoz a jövő, nem kell rá extra nyomást helyezni, szerintem így is elég van rajta. Hagyjuk, hogy az idő eldöntse.”

  • Ricky Bobby színrelépett a tegnapi F1-es sajtótájékoztatón

    Ricky Bobby színrelépett a tegnapi F1-es sajtótájékoztatón

    A csütörtöki sajtótájékoztatón többek között – annak ellenére, hogy jövőre már nem lesz az F1-es mezőny tagja – Fernando Alonsotól is megkérdezték, hogy mi a véleménye arról, hogy jövőre a könnyebb versenyzők ballasztot kapnak majd, hogy meglegyenek 80 kiló.

    „A Forma-1-ben én nem vagyok a legmagasabbak közül való, szóval ez inkább a magas srácokat érinti és szerintem ez így elég fair dolog mindenki számára, szóval szerintem ez jó.” – felelt Alonso Dieter Rencken kérdésére. „Más szériákban, különösen a WEC-ben, előnyben lehetnek a könnyebb, alacsonyabb fickók, és ez valahol nem túl fair, szóval a Forma-1 e tekintetben jól csinálja szerintem.”

    „Ricky Bobby” – nyögte be Daniel Ricciardo, és Lewis Hamilton is.

    „Senki más nem látta a Talladega Nights-ot (magyar címén „Taplógáz: Ricky Bobby legendája” – a szerk.)? Ricky Bobby. Nem? Túlsúlyos NASCAR versenyző. A NASCAR versenyzők ma már átjöhetnek a Forma-1-be, ami király.”

    Ricciardo egyébként nagy Ricky Bobby rajongó, és rá is ragadt ez a név amolyan „becenévként”.

  • Alonso: Hamilton minden idők egyik legjobbja

    Alonso: Hamilton minden idők egyik legjobbja

    Fernando Alonso szerint korábbi csapattársa, Lewis Hamilton az F1 valaha volt egyik legnagyobb világbajnoka.

    A duó kezdetben nem ápolt túl jó kapcsolatot egymással, gondoljunk csak a balhés 2007-es évükre, de azóta Alonso beismerte, Hamilton nagy dolgokra hivatott.

    „Akkoriban nehéz volt elképzelni, mit hozhat a jövő Lewisnak és a többieknek a rajtrácson” – mondta Alonso a csütörtöki sajtónapon. „De ő már az első naptól kezdve megmutatta, hogy mit tud, első évében a bajnokságért harcolt, 2008-ban nyert is. Már akkor számíthattunk arra, hogy akár 5-7 bajnoki cím elérhető lesz neki. Aztán pár évre hullámvölgybe került, az autója nem teljesített eléggé. Átigazolt a Mercedeshez, akkor azt gondolhattuk, hogy ez nem egy jó váltás, ugyanis szenvedett a csapat, még 2013-ban is. Egyszer fent, egyszer lent.”

    „Örülök a sikereinek, már a kezdetektől megmutatta, milyen tehetséges. Nyilván tudott nyerni akkor, amikor az autó teljesítménye megvolt hozzá, de néha még akkor is, amikor nem, például 2009-ben, meg még néhányszor. Ez lenyűgöző.”

    A spanyolt megkérdezték, hogy szerinte ki az 5 legnagyobb bajnok. Hamiltont, Schumachert, Sennát, Prostot és Fangio-t mondta. A brit egyébként már most hétvégét egyenlíthet az ötszörös világbajnok Fangio-val.

    „Lewis ötszörös bajnok lehet, tehát utolérheti Fangio-t, ez egy remek teljesítmény. Ha valaki, akkor ő képes erre a mezőnyből. Örülök, hogy ő, hiszen bizonyította tehetségét és elkötelezettségét. Amikor domináns autója volt, behúzta a bajnokságot. Amikor nem volt elég jó, akkor is villantott párszor, ezzel is mutatva, mennyire jó. Ezt nehéz észrevenni manapság.”

    Hamiltont megkérdezték, hogy milyen érzés lenne Schumacher mögött a valaha volt második legsikeresebbnek lenni, számára ez „őrület” lenne.

    „Fangio olyan ennek a sportnak, mintha az atyja lenne. Az elejétől fogva a legjobbak egyike, mindig is nagyra becsültük. Őrület még belegondolni is, hogy ugyanannyi bajnokságot nyerhetek, mint ő.”

  • Alonso: Vandoorne az egyik legnagyobb tehetség a Forma-1-ben

    Alonso: Vandoorne az egyik legnagyobb tehetség a Forma-1-ben

    Mint ismert, a belga Stoffel Vandoorne idény végén elhagyja a Forma-1-et és a Formula E-ben folytatja pályafutását.

    Ennek apropóján kérdezték meg a csapattársát, Fernando Alonsot, hogy mit szól ahhoz, hogy társa nem talált ülést magának a száguldó cirkuszban.

    „Nyilván ez egy bizonyos szempontból szégyen, mert szerintem Stoffel az egyik legnagyobb tehetség.” – kezdte a spanyol. „Csak két pilóta volt, aki dominálni tudta a GP2\Formula 2-t: Charles [Leclerc – a szerk.] és Stoffel. Mindketten számos rekordot állítottak fel, pole-pozíciók számában, győzelmek számában stb. Egyikük jövőre a világbajnoki címért fog harcolni, míg másikuk már az F1-ben sem lesz.”

    „Ez az ami jól mutatja a Formula 1 és a sport jelen helyzetét. A lehető legjobb helyen kell lenned a lehető legjobb pillanatban, és Stoffel talán balszerencsés volt ezzel a helyzettel. Valószínűleg talán mindig is ilyen volt a Forma-1. Talán nem olyan extrémen, mint Stoffel esetében, mert ő az egyike a paddock két hatalmas tehetségének, de egy adott helyzeten ugyanakkor nehéz változtatni.” – tett hozzá.