Címke: Fernando Alonso

  • Hamilton: Alonso döntésein múlt, hogy nem nyert több bajnokságot

    Hamilton: Alonso döntésein múlt, hogy nem nyert több bajnokságot

    Lewis Hamilton szerint a Forma-1-es pályafutása utolsó 2 nagydíjára készülő Fernando Alonsónak meg volt az esélye több bajnoki címet nyerni.

    Hamilton 2007-ben debütált, Alonso csapattársaként a McLaren színeiben. Viharos szezont futottak, aminek Alonso távozása lett a vége. A spanyol visszatért a Renault-hoz, majd a Ferrarihoz ment, sőt még a McLarenhez is visszatért, ám az addig megszerzett 2 világbajnoki címeinek számát már nem tudta növelni.

    Hamilton azóta ötszörös bajnok, ő az egyik a 3 legalább 5 bajnoki elsőséget szerző pilóta közül. Azonban nem sajnálja a 37 éves spanyolt.

    „Nyilván nyerhetett volna több bajnokságot, de megvolt az esélye” – mondta az Auto Motor und Sport hasábjain. „Azon múlik, hogy milyen döntéseket hozol az autón kívül. Ha azt hiszed, hogy a kezedben van a pilótapiac – ezt hitte ő – nem lehetsz meglepve akkor, amikor kicsúsznak a dolgok a kezedből. Mert én és Seb ugyanúgy ott voltunk a piacon. Nagyon tisztelem Fernandót. Fenomenális pilóta, még mindig nagyra becsülik, ennyi év után is. Szerintem az emberek tudják, mit adott az F1-nek, milyen lehetőségeket fedezett fel az F1-en belül és azon kívül.”

  • Alonso: Hamilton a 2019-es vb favoritja

    Alonso: Hamilton a 2019-es vb favoritja

    Lewis Hamilton a hétvégi Mexikói Nagydíjon matematikailag is pontot tett az idei bajnokság végére, és bezsebelte ötödik Forma-1-es bajnoki címét.

    Fernando Alonso, a McLaren szezon végén F1-től visszavonuló versenyzője szerint Hamilton megérdemli, hogy a legnagyobbak között tartsuk számon, valamint a spanyol szerint az immáron ötszörös világbajnok versnenyző a következő évet is favoritként kezdi meg.

    „Nehéz különböző időszakokat, különböző érákat rangsorolni. Néha egészen az utolsó versenyig harcolsz, hogy legyőzd a csapattársad. Vitathatatlanul Lewis elveszített egyet Nico Rosberg ellen” – mondta a kétszeres világbajnok.

    „Mindezek ellenére Hamilton minden idők egyik top versenyzője, amivel elégedett lehet. A sikereinek még nincs vége, úgy gondolom, hogy a következő szezont is favoritként kezdi meg.”

    „Úgy vélem, mindannyian bajnokok lehettünk volna olyan körülmények között, mint Lewis vagy Sebastian, aki négy világbajnoki címet nyert úgy, hogy fél- és egy másodperces előnye volt a rangsorban mögötte álló autóhoz képest. Jó időben volt jó helyen, a megfelelő autóban. Ennek mind össze kell jönnie, ha ennyi világbajnokságot akarsz nyerni” – tette hozzá.

  • Egyeztetett Arrivabene és Kubica: A Ferrari szimulátoros pilótája lesz?

    Egyeztetett Arrivabene és Kubica: A Ferrari szimulátoros pilótája lesz?

    Mexikóban 2019-ről egyeztetett Maurizio Arrivabene és Robert Kubica, melynek eredményeképp betölthetné a lengyel a Danyiil Kvjat által hagyott űrt. És bizony, ez csak szimulátoros szerep lenne, mert Vettel és Leclerc helyére adott esetben Giovinazzi ülhetne be, mint a csapat teszt- és tartalék pilótája.

    A szezonzáró után tehát nem csak Kimi Räikkönen lép le a Ferraritól, és igazol a Sauberbe. Danyiil Kvjat is elhagyja Maranellót ahol szimulátoros pilótaként tevékenykedett, és visszatér igazi versenyzőként a Toro Rossóhoz. Az, hogy Räikkönen helyére ki érkezik, már régóta ismert, és Maranellóban minden készen áll Charles Leclerc fogadására. Kvjat helyére hogy ki jön, az viszont még egyelőre ismeretlen.

    Több névről is suttogtak az elmúlt hetekben, így Robert Kubicáé is felmerült. A lengyel pilóta jelenleg a Williams teszt- és tartalék versenyzője, de még nem ismertette a jövő évi terveit. A képességei pedig megfelelnének a Ferrarinak, és dolgozhatna Maranellóban a versenyhétvégék előtt, vagy alatt.

    Mexikóvárosban elviekben Maurizio Arrivabene és Robert Kubica találkoztak, és ugyan nem érkezett semmiféle megerősítés a két féltől, de feltehetően megszületett valamiféle megállapodás. Robertnak nem lenne épp jelentéktelen ez, hiszen egy álom válna valóra, ami már majdnem megtörtént 2009-ben, amikor Felipe Massát kellett volna helyettesítenie, a Magyar Nagydíjon történt balesete miatt. 2011-ben is már aláírt előszerződése volt a Ferrarival a 2012-es szezonra, és Fernando Alonso csapattársa lehetett volna, de a ralibalesete mindent keresztül húzott.

    Az a munka, amit el kellene látnia Kubicának, nem keverendő össze a harmadik számú pilóta szerepkörével, akit akkor „hívnak be”, ha a két állandó versenyző közül valamelyik alkalmatlan lenne arra, hogy a pályára hajtson. Ebben az esetben a scuderiánál Antonio Giovinazzit keresnék meg.

  • Sainz: Az F1-nek át kell gondolnia, miért távozik Alonso

    Sainz: Az F1-nek át kell gondolnia, miért távozik Alonso

    Carlos Sainz szerint a Forma-1-nek gondolkodnia kellene azokról az okokról, melyek Fernando Alonso távozásához vezettek.

    A Renault pilóta Alonso utódja lesz a McLarennél, szerinte az F1-nek versenyképesebb rajtrácsra lenne szüksége.

    „A Forma-1 számára hatalmas veszteség a távozása” – monda Sainz a csütörtöki sajtónapon a honfitársról. „Nagy veszteség egy olyas valaki távozása, aki az autósport világának legjobbjai között van jelenleg. Ez valami, amit át kell gondolni, hogy miért távozik a mezőny egyik legjobbja. Miért nem lehet egy kicsit versenyképesebb mezőnyünk, ahol sokan harcolhatnak a győzelemért és a dobogóért? Ezt a jövőre nézve fontos mérlegelni.”

    Sainzot Alonso „befolyásolta leginkább”, hogy F1 pilóta legyen.

    „Követtem a Forma-1-et, vele 2005-ben találkoztam. Akkor döntöttem el, hogy én is itt akarok versenyezni és mindent beleadtam, hogy ez sikerüljön. Az elmúlt 4 év és a vele való versenyzés maga a beteljesült álom. Nyilván hiányozni fog.”

    Max Verstappen is úgy gondolja, hogy Alonso azért távozik, mert nincs esélye nyerni.

    „Szerintem Fernando egy győztes és versenyeket akar nyerni” – mondta a holland. „Nem lát erre esélyt a közeljövőben, úgy, hogy nyilván már évek óta folyamatosan próbálkozik. Megértem, miért távozik. Az motiválhatja majd, hogy máshol újra tud nyerni, aztán meglátjuk, visszajön-e.”

    Alonso korábbi csapattársa és 2005-ös bajnoki riválisa, a finn Kimi Räikkönen elmondta, „volt néhány jó csatájuk az évek alatt”.

    „Sajnálatos. Mindegyikünk abbahagyja egy adott ponton. Mindig lesznek új srácok, nekünk, a régieknek pedig lejár az időnk. Így van ez, de biztos vagyok, hogy talál egy olyan helyet, ahol izgalmas versenyeket futhat, és ki tudja, mit hoz a jövő.”

  • Alonso nem azért hagyja ott az F1-et, mert nincs nyerő autója

    Alonso nem azért hagyja ott az F1-et, mert nincs nyerő autója

    Fernando Alonso elutasítja riválisainak azon feltevését, mi szerint a szezon után azért távozik a Forma-1-ből, mert nincs elérhető, versenyképes F1-es ülés számára 2019-re.

    Carlos Sainz és Max Verstappen is azt mondták, szerintük Alonso távozásának oka, hogy nincs olyan autója, amivel esélye lenne nyerni.

    „Lehetne versenyképes autóm.” – reagált Alonso. „Nem azért hagyom abba, mert nincs versenyképes autóm. Ugyanezt mondom augusztus óta.”

    „Azért hagyom abba, mert megtettem mindent a Forma-1-ben, amit akartam. Bekerültem a Forma-1-be, nyertem versenyt a Forma-1-ben, nyertem bajnoki címeket a Forma-1-ben, döntöttem rekordokat a Forma-1-ben. Vezettem a McLarennél, a Renault-nál, a Ferrarinál.

    „37 éves vagyok, és nem tudok többet Forma-1-ezni. Minden, amiről a Forma-1-ben álmodtam, megvalósult. Vannak új dolgok a motorsportban, amik nagyobbak a Forma-1-nél.”

    „Azért akarom abbahagyni, mert többet is elértem a Forma-1-ben, mint amiről álmodtam és ideje még nagyobb dolgokat elétni a Forma-1-en kívül. A Forma-1-ben mindig azt hiszik, hogy ez a legnagyobb dolog a világon. És ha valaki távozik, az emberek nem értik meg, hogy talán menni is akar. Azt hiszik azért megy, mert nem elég versenyképes az autója ahhoz, hogy nyerjen vele.”

    „Lehetne versenyképes autóm, vagy talán a McLaren jövőre szuper-versenyképes versenyképes lesz, ki tudja. De megpróbálni sem akarom. Azért hagyom abba, mert úgy gondolom, hogy jobb versenyző tudok lenni, teljesebb versenyző, és jobb a karrieremnek a Forma-1-en kívül. Mivel ez a fejezet már elkészült, sok sikerrel, véleményem szerint. És talán vannak más dolgok az Forma-1-en kívül, amiket meg kell hódítanom. Nem volt sikerem a motorsport más területein még és meg fogom ezt próbálni.”

    „Nagy tiszteletben érzem magam a teljes Forma-1-es karrieremmel. Mindig tiszteltek és nagyra értékeltek a csapattulajdonosok, csapatfőnökök. Nagyon kiváltságosnak érzem magam, hogy ezeknél a csapatoknál versenyezhettem, tiszteltek a csapattársaim, a többi versenyző, ti srácok, a sajtó, a rajongók. Tökéletes volt. Ez tökéletes idő arra, hogy abbahagyjam.”

  • Alonso egyelőre nem kér a Formula E-ből

    Alonso egyelőre nem kér a Formula E-ből

    Fernando Alonso tagadta azon pletykákat hogy már a következő Formula E bajnokságban rajthoz fog állni.

    Korábban a sorozat első embere Alejandro Agag és a bajnokság egyik újonca Felipe Massa is úgy vélekedett, hogy a spanyol érkezése nagyon jó hatással lenne az elektromos sorozatra.

    Alonso most azonban az AS újságnak nyilatkozva elmondta hogy egyelőre nem kacérkodik a Formula E-vel.

    „Minden kategória érdekel. Szenvedélyem a versenyzés. A Formula E-t is követem a tévében, de egyelőre nem szerepel a terveim között, hogy ott versenyezzek. Jelenleg viszont csak két sorozatot tartok szem előtt, és meglátjuk hogy hogyan tudom még ezeket kombinálni. Viszont F1-en kívüli életemre is szükség van, szóval megvizsgálok majd minden lehetőséget és majd meghozom a döntésemet.”- jelentette ki.

  • Alonso nem elégedett a Q2-ben nyújtott teljesítményével

    Alonso nem elégedett a Q2-ben nyújtott teljesítményével

    Fernando Alonso azt nyilatkozta a Mexikói Nagydíj időmérő edzése után, hogy nem valami büszke a Q2-ben autózott körére. Azonban a spanyolok kétszeres világbajnoka szerint ez az eredmény nagyon jónak számít.

    Alonso a tizenkettedik helyen végzett, miután Szingapúr óta először vett részt a kvalifikáció második szakaszában. A spanyol ezzel elválasztotta a két Force India pilótát, Esteban Ocont és a hazai környezetben versenyző Sergio Perezt. Az eredmény ellenére Alonsot azonban kicsit bántja, hogy nem sikerült egy jobb kört összeraknia.

    „Azon napok egyike volt ez, amikor a körömet befejezve azt gondoltam, hogy ebben még lett volna valamennyi,” – mondta a spanyol. „Alul kormányzással küszködtem az utolsó mért körömön, és amikor áthaladtam a célvonalon, nem voltam elégedett.

    „Amikor közölték velem, hogy tizenkettedik lettem, nagyon boldog voltam, ugyanis ez egy nagyon jó eredmény a csapat számára. Összességében jó napot zártunk, de amint mondtam, egy olyan körrel értem el ezt az eredményt, amire nem vagyok büszke.”

    A McLaren szerint lehet keresnivalójuk a holnapi futamon, ugyanis mindkét McLaren pilótának jó volt a versenytempója a pénteki szabadedzéseken.

    „Jó lehet a versenytempónk, ugyanis a pénteki edzéseken nagyon jó tempót diktáltunk, miközben az autónk rendesen meg volt tankolva. Minden kör, amiben nem kerültünk forgalomba, bíztató volt.

    „Jó helyről rajtolhatunk, és nagyon remélem, hogy holnap pontszerző helyen érek majd célba.”

    Ocon és Perez megpróbáltak nem a leglágyabb gumival bejutni a Q3-ba, ami Alonso szerint nem volt egy jó döntés, ugyanis a versenyt így már használt gumikon fogják megkezdeni.

    Azonban a kétszeres spanyol világbajnok szerint a Force Indiákra érdemes lesz odafigyelni.

    „Kockázatot vállaltak a gumiválasztással,” – mondta Alonso. „Nem a hiperlágy gumikon akartak bejutni a Q3-ba és csúnyán rá is faragtak. Azonban a verseny holnap lesz és nekik is megvan a tempójuk ahhoz, hogy jó eredményt érjenek el.”

  • Massa szerint Alonso elgondolkozhatna a Formula E-n

    Massa szerint Alonso elgondolkozhatna a Formula E-n

    Fernando Alonso korábbi csapattársa, Felipe Massa szerint a spanyol komolyan fontolóra vehetné a Formula E-ben való versenyzést.

    Alonso, aki jövő hónapban, Abu-Dhabiban futja utolsó F1-es versenyét, egyértelműen elmondta, egyelőre nem tervezi kipróbálni az elektromos szériát, de Massa szerint a kétszeres világbajnoknak át kéne ezt gondolnia.

    „Az IndyCar volt a legvalószínűbb, ahol kiköt, de most már szerintem a Formula E-nek nagyobb esélye van megszerezni” – mondta a szériában első szezonjára készülő brazil az AS-nek. „Az Indy500 egy dolog, de ha Fernando bajnokságban is szeretne indulni, rá kéne néznie a Formula E-re. Talán ehhez kellhet szűk 1 év, de nem lepődnék meg, ha kevesebb.”

    Massa úgy érzi, jókor köszönt el az F1-től és a Williamstől tavaly év végén.

    „Ez volt a megfelelő idő. Nem azért, mert nem voltam elég versenyképes, de ha maradtam volna idén, nem biztos, hogy kértem volna abból, hogy az utolsó helyeken autózunk a Williamsszel. Talán 4 verseny után annyit mondtam volna: ’hasta luego’ (viszlát később).”

    A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Formula E első embere, Alejandro Agag is dolgozik az ügyön. Állítólag csak azért kínált 10 millió eurót Alonsónak, hogy a szériában versenyezzen.

    „Akar nyerni a Le Mans-i versenyen és az Indy500-on, de akkor még hiányozna neki a Formula E. Megtiszteltetés lenne őt a mezőnyben tudni” – mondta Agag.

  • Alonso szerint a Liberty hozzáállása jót tesz az F1-nek

    Alonso szerint a Liberty hozzáállása jót tesz az F1-nek

    Fernando Alonso elmondta, hogy szerinte jót tesz a Liberty Media amerikaias hozzáállása a Forma-1-nek.

    Alonsót, aki tavaly szerepelt az Indy500-on, az amerikai autósportos tapasztalatairól kérdezték:

    „Kicsit több dolog szól magáról a showról, a nézőről. Talán kevesebb a technikai információ, több adat van a pilótákról és az autókról. Ezt jó dolognak tartom, remek irányt vett a Forma-1 a Libertyvel. Szerintem a show lesz a legfontosabb mindenki számára.”

  • Alonso hamar kiesett, emiatt kritizálta a versenytársakat

    Alonso hamar kiesett, emiatt kritizálta a versenytársakat

    Fernando Alonso már az első kört sem élte túl az Amerikai Nagydíjon, a rajt után keveredett bele egy ütközésbe, ami rendesen felhúzta, de a visszajátszások megtekintése után kissé megváltozott a véleménye.

    A mezőny vége felé nagy volt a tömörülés és a kapkodás, ez pedig balesethez vezetett a négyes kanyarban. Alonso és Stroll akadtak össze ekkor, ám csak a spanyol esett ki végleg. Alonso a pillanat hevében, amikor a paddockba visszaérés utáni első interjúját adta, elég éles kritikát fogalmazott meg versenytársaival kapcsolatban.

    „A rajtok után ki akarnak ütni. Már csak lökhárítók kellenének, és akkor lehetne ütközni egymással.” – mondta Alonso dühösen. „Alacsonyabb a szint. Versenyzek máshol is, a WEC-ben, ott is eléggé agresszívak, vannak különböző kategóriák, amatőr pilóták, mégsem ütközünk egymásnak. Más a mentalitás.”

    Alonso pár órával a versenyt követően, már kissé lenyugodva, nem kritizálta versenytársait, azt írta ki a közösségi oldalára, hogy a körülmények áldozata lett és ezért esett ki.

    „Csalódáskeltő verseny volt. 600 métert tettem meg, és kiütöttek hátulról. Megnézve a visszajátszásokat, nem sokat tehettek a többiek sem, túl sokan voltunk a négyes kanyarban. Nem volt szerencsénk.”