Címke: Fernando Alonso

  • Alonso: Idén már csak a WEC bajnoki cím számít

    Alonso: Idén már csak a WEC bajnoki cím számít

    Újabb csalódást keltő versenyen van túl a McLaren és Fernando Alonso, a wokingiak már a szabadedzéseken is szenvedtek, a szombati időmérőn pedig a Q1-ben búcsúztak. A futam sem sikerült fényesebben, Alonso és Vandoorne sem tudott pontot szerzeni.

    A kétszeres világbajnok utolsó előtti futamán vett részt a Forma-1-ben tegnap, jövőre pedig az Indy500-on való indulással ismét megpróbálkozik a tripla korona elhódításával, miközben a WEC szuperszezonját is teljesíti.

    „Idén az egyetlen célom az, hogy WEC bajnok legyek” – mondta Alonso a futamot követően.

    „A Forma-1-ben mindig tudjuk, hogy mi lesz az eredmény két hét múlva. Abu Dhabiban is a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari lesznek elől. Őket követi majd a Haas, a Force India, a Renault, a Sauber, a McLaren, a Toro Rosso and a Williams. Majd meglátjuk.”

    Habár az F1 csak két hét múlva folytatódik, Alonso a jövő hétvégén sem fog unatkozni, a WEC mezőnye ugyanis Kínába utazik.

    „Shanghajban megpróbálunk egy jó versenyt teljesíteni, pontokat szerezni, és remélhetőleg ezúttal is ott leszünk a dobogón” – tette hozzá a bajnokságot vezető Alonso.

  • Az Indy500 nem vonja el a McLaren figyelmét az F1-ről

    Az Indy500 nem vonja el a McLaren figyelmét az F1-ről

    A McLaren tagadja, hogy a 2019-es Indy500-indulásuk Fernando Alonsóval a volán mögött elvonná a figyelmüket az F1-es szezonról.

    A brit istálló a Brazil Nagydíj hétvégéjén jelentette be, hogy 2017 után 2019-ben visszatérnek az Indy500-ra, a nagy erőfeszítést igénylő verseny pedig azt is jelenthetné, hogy a McLaren elhanyagolja a jövő évi F1-es szezont.

    “Egy F1-től független, teljesen különálló versenycsapatot alakítunk ki az Indy500-ra” – magyarázta Zak Brown vezérigazgató. “Elég nagy és sok erőforrással rendelkező csapat vagyunk ahhoz, hogy ezt megengedhessük magunknak. Biztos vagyok benne, hogy az F1-re és az Indy500-ra egyaránt maximális energiát tudunk fordítani, máskülönben be sem neveztünk volna. Az Indy500-as indulás szinte magától értetődő volt, de volt néhány kikötésünk: nem akarjuk kompromittálni az F1-es projektet semmilyen formában vagy téren; McLaren Racing néven indulva biztosítani akarjuk, hogy Fernando alatt győzelemre esélyes autó legyen; és üzleti szempontból természetesen fontos volt a szponzorálás és a partnerek megszerzése. Régóta beszéltünk erről és meg akartuk csinálni, de előtte garantálnunk kellett, hogy minden rendben fog zajlani és nem lesz figyelemelvonás.”

    Néhány héttel-hónappal ezelőtt még teljes 2019-es IndyCar-szezonról is szó volt, és habár ezt azóta lefújta a McLaren, 2020-ban akár be is nevezhetnek.

    “Az IndyCar nagyon vonzó prospektus a McLaren Racing számára” – fűzte hozzá Brown. “Nagy célokat tűztünk ki magunk elé, és első helyen az F1-es futamok és bajnokságot megnyerése áll. De a piac, ahol az IndyCar-széria versenyzik és ahogyan versenyeznek, érdekes projekt lehet a McLarennek. A hosszútávú elköteleződés még megbeszélés alatt áll, de a jövőben én örömmel látnám magunkat rendszeres indulóként a sorozatban.”

  • Alonso: Jövőre sokkal jobb lesz a McLaren

    Alonso: Jövőre sokkal jobb lesz a McLaren

    A szezon végén a Forma-1-ből visszavonuló Fernando Alonso úgy véli, hogy a McLaren 2019-ben sokkal jobb autóval áll majd elő. Ezzel együtt hangsúlyozza, hogy nem a csapat gyenge szereplése miatt távozik az F1-ből.

    „Jövőre a McLarennek sokkal versenyképesebb autója lesz.” – mondta Alonso. „Július óta tesztelünk 2019-es elemeket és jelenleg a csapatnak van oka az optimizmusra. Megállapítottuk, hogy jó irányba haladunk.”

    „Tudjuk, hogy mik a problémák. Tavaly nagyon hatékony volt a kasznink, viszont idén gyengébb lett az autó, de tudjuk, hogy miért. Szóval nincs kétségem afelől, hogy a csapat sokkal jobb formában lesz jövőre.”

  • Alonso öt másodperces időbüntetést kapott, 17. lett utolsó előtti versenyén

    Alonso öt másodperces időbüntetést kapott, 17. lett utolsó előtti versenyén

    Fernando Alonsót a 17. helyre sorolták vissza, a spanyol a kék zászló figyelmen kívül hagyásáért kapott öt másodpercnyi időbüntetést a Brazil Nagydíjon.

    Ez nem Alonso napja volt, már a verseny elején sokat veszített a kiállásánál. A verseny végén pedig arra is megkérte a versenymérnökét, hogy ne beszéljen hozzá a leintésig.

    A csapattárs Stoffel Vandoorne-t is ugyanezért büntették, ugyanúgy 5 másodpercet szabtak ki a belgára, aki így a 14. helyről a 15-re esett vissza, Esteban Ocon mögé. A stewardok szerint Vandoorne Strollal való csatája közben nem engedte el Romain Grosjeant: „Vandoorne nem engedte el a 8-as autót [Grosjeant] az első lehetőségnél, annak ellenére, hogy több kanyarban is kék zászlót lengettek neki.”

    Emellett mindkét McLaren pilóta 2 büntetőponttal gazdagodott.

  • Alonso: Megtiszteltetés lesz kipróbálni egy NASCAR autót

    Alonso: Megtiszteltetés lesz kipróbálni egy NASCAR autót

    A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso már alig várja, hogy autót cseréljen a hétszeres NASCAR bajnok legenda, Jimmie Johnsonnal, ám azt még nem tudja, rajthoz áll-e valaha az amerikai szériában.

    Fernando Alonso jelenleg a Forma-1 idei utolsó előtti versenyhétvégéjén, Interlagosban versenyez, pénteken viszont részt vett egy sajtótájékoztatón Jimmie Johnsonnal, melyben autócseréjük részleteit vitatták meg, Skype-on keresztül.

    „Valószínűleg a lehető legjobb információkat kapom Jimmietől” – mondta Alonso. „Igen, eléggé kíváncsi vagyok, nyilván nagyon különleges lesz kipróbálni egy NASCAR gépet, főleg egy ilyen legenda mellett. Nagyon várom, izgalmas lesz.”

    Az eseményre egész pontosan november 26-án, egy nappal az F1-es idényzáró után kerül sor, a bahreini versenypályán.

    Alonsót megkérdezték, mit vár a cserétől: „Nos, először is élvezni szeretném ezt az egészet. Szerintem mindannyian szeretjük a versenyzést, bármilyen típusú is az. Nagyon szeretném megtapasztalni, milyen érzés vezetni ezt az autót, tudjuk, milyen népszerűségnek örvend a széria az autósport világában. És ez most végre megtörténik, már csak pár hét kérdése. Végül pedig, szeretnék tanulni a csapattól, jobb versenyző akarok lenni a jövőben. Jimmietől is tanulok majd dolgokat, különböző vezetési stílusokat, más megközelítést, emiatt válok sokoldalúbbá.”

    Alonso 17 szezon után elhagyja a Forma-1-et, így mostanában folyamatosak a találgatások a jövőjével kapcsolatban. Egyedül az a biztos, hogy a WEC-ben versenyez 2019-ben, a Toyota színeiben. A McLaren pilóta először ki akarja próbálni az autót, és csak utána döntene arról, érdekli-e a széria.

    „Megtapasztalnám, milyen érzés vezetni, mennyire élvezhető, aztán meg ki tudja, mit hoz a jövő? Erre a kérdésre nem tudok pontos választ adni.”

    A spanyolt még arról faggatták, mennyire ismerik a NASCAR-t Amerikán kívül.

    „Nagyon tiszteljük a NASCAR-t. A versenyek részleteivel azonban valószínűleg nem igazán vagyunk tisztában. Nem vagyunk naprakészek a szabályokkal és a playoffal kapcsolatban, de így is az USA autósportjának csúcsára helyezzük, ez sokat elmond. Tudjuk, hogy egy top széria, olyan legendákat adott a motorsportnak, mint Jimmie.”

  • A McLaren Alonsóval indul az Indy500-on 2019-ben!

    A McLaren Alonsóval indul az Indy500-on 2019-ben!

    A McLaren hivatalosan is bejelentette, részt vesznek a 2019-es, május 26-i Indy500-on, Fernando Alonsóval a volán mögött.

    Fernando Alonso nem titkolt vágya a hármas korona megszerzése, ez az autósport három legnagyobb versenyének megnyerése. Ez a három verseny nem más, mint a Forma-1-es Monacói Nagydíj, a Le Mans-i 24 órás és az Indy500. Alonsónak előbbi kettő már megvan, már csak az Indianapolisi 500 mérföldes hiányzik neki. Ezt a bravúrt eddig mindössze egy embernek sikerült véghez vinnie, ő pedig nem más, mint Graham Hill.

    Alonso már egyszer megpróbálta az amerikai versenyt, 2017-ben, amikor szintén a McLaren színeiben állt rajthoz. Vezette is a versenyt, ám végül – kissé ironikus módon – megállt alatta a McLaren-Honda-Andretti. A wokingi csapat azonban már így is nyert három Indy500-at. 1972-ben az általuk ellátott privát csapat, 1974-ben és ’76-ban pedig a gyári csapatuk diadalmaskodott Johnny Rutherforddal. 2019-ben McLaren Racing néven térnek vissza.

    Zak Brown szerint befejezetlen ügyük van a Brickyardon.

    „Örömmel térünk vissza a Brickyardra, erre a csodálatos versenyre. A McLaren és az Indy500 közös történelme régre nyúlik vissza, most pedig van egy befejezetlen ügyünk Fernandóval. Nem lesz gyerekjáték, komoly kihívásra számítunk. Maximálisan tiszteljük a versenyt és az ellenfeleket. Nincsenek illúzióink. De a McLaren a versenyzést tekinti az elsőnek, úgy, mint Fernando. Megküzdünk a győzelemért.”

    Fernando Alonso is megszólalt.

    „Már korábban is egyértelművé tettem, hogy meg akarom szerezni a tripla koronát. Nagyon jó élmény volt a 2017-es Indy500 és a szívem mélyén mindig is tudtam, ha adódik egy lehetőség, vissza kell mennem. Annak különösen örülök, hogy a McLarennel tehetem meg mindezt. Tudtam, hogy mindenképpen velük akarom csinálni, ha amellett döntenek, hogy beneveznek. Ez egy kemény verseny, a legjobbak ellen kell helyt állnunk. Komoly kihívás lesz, de versenyzőnk vagyunk, ezért versenyzünk. Az egyik dolog, amit nagyon várok, hogy újra lássam azt a rengeteg fantasztikus rajongót.”

  • Bottas és Sainz szerint mókás lesz az F1 új tehetségei ellen versenyezni

    Bottas és Sainz szerint mókás lesz az F1 új tehetségei ellen versenyezni

    A Formula 2 jelenlegi tehetségei, tehát George Russell, Alexander Albon és Lando Norris is nagyon valószínű, hogy 2019-ben a Forma-1-es rajtrácson lesznek. Russellnek és Norrisnak máris lett helye a Williamsnél és a McLarennél, míg Albon feltehetően a Toro Rossohoz igazol majd.

    A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso elhagyja a Forma-1-et, de a jelenlegi csapattársa a McLarennél Stoffel Vandoorne is távozik a szériából, ahogy a Force India versenyzője, Esteban Ocon is a partvonalról nézheti csak 2019-ben a királykategóriát. Norrisnak 2019-ben Sainz lesz a csapattársa, és szerinte hihetetlenül felkészültek a Forma-1-be igyekvő tehetségek. Így nyilatkozott az Autosportnak:

    „Azt hiszem, hogy a mezőny minősége magasabb lesz, mint az volt valaha is. Hihetetlen mennyiségű tehetség érkezik manapság a Forma-1-be, és különösen megdöbbentő az, hogy az újoncok mennyire felkészültek. Amikor én megérkeztem, készen álltam. Már az első körömben Ausztráliában azt hiszem, hogy az edzésen az ötödik helyen voltam, egy olyan pályán, amit nem ismertem. Most a szimulátoroknak köszönhetően és a teszteknek, a szabadedzéseken való részvételeknek köszönhetően nagyon is felkészülten érkezhetsz meg Ausztráliába. Ez csak tapasztalatszerzés kérdése, ezért azt gondolom, hogy jövőre a Forma-1 szintje sosem látott magasságban lesz. Lando, George, Max Verstappen, Esteban (ha talál magának ülést), jómagam és a visszatérő Kvjat mindannyiunk nagyon tehetséges.Örömötöket lelitek majd benne, ha láttok minket versenyezni.”

    A Mercedes pilótája, Bottas is egyetért Sainz mondandójával, mely szerint ez a komoly váltás egészséges lesz 2019-re nézve:

    Jó a minőség. Nem véletlen, hogy még mindig a Forma-1-ben vannak a legjobb versenyzők. Mindig öröm látni fiatal versenyzőket, akik jönnek, és már az újonc évükben nagyon bizonyítani akarnak.”

    Véleménye szerint az F1-es csapatok egyre inkább nyitottabbak arra, hogy újoncoknak adjanak versenyülést.:

    „Sok csapat úgy tűnik, hogy megfelelő lehetőséget biztosított fiatal versenyzőknek, hogy kipróbálhassák magukat, és sokan élni is tudtak ezekkel. Talán ez a folyamat is hozzájárul ahhoz, hogy más csapatok is így cselekedjenek, ami jó. Egyértelműen ez megváltozott, mióta én ide igazoltam. És jó dolog azt látni, hogy csapatok lehetőségeket adnak a fiataloknak.”

    Bottas 2011-ben tesztelhetett először a Williamsszel, abban az évben, amikor GP3 bajnok is lett, ezt követően kihagyott egy szezont mint a csapat tesztpilótája, de 2013-ban versenyüléshez jutott náluk.

  • Alonso mégis fontolóra veszi a Formula E-t

    Alonso mégis fontolóra veszi a Formula E-t

    Az e-racing365 értesülései szerint – mely megbízható forrásnak számít a témában – Fernando Alonso nem csak, hogy szemmel tartja a Formula E-t, de akár indulhat is a szériában, ám vélhetően leghamarabb csak a 2019-2020-as szezonban.

    A kétszeres világbajnoknak a WEC-en kívül még nincs más programja 2019-re, hiszen visszavonul az F1-ből, egy teljes IndyCar szezon pedig elmondása szerint nem is volt opció, legalábbis egyelőre. A Formula-E szintén nem tűnik valós leehetőségnek, állítólag csak néhány szóbeli egyeztetés volt a felek között.

    Állítólag reális esély a 2019-2020-as szezonra van, mármint ekkor érkezhet Alonso.

    „Voltak már baráti beszélgetéseink Fernandóval, megkerestük őt és mindig egyenes és őszinte volt velünk” – mondta az e-racing365-nek egy meg nem nevezett Formula E-s szóvivő. „Remélhetőleg figyelemmel kíséri majd a bajnokságot és értékeli majd, mennyit számít itt a pilóta. Ezután pedig megítélheti, szeretne-e csatlakozni.”

    Az e-racing365 arról is értesült, hogy olyanról szó sem volt, hogy Alonso beül a Nissan nemrég megüresedett helyére, a Toyotás csapattársa, Sebastien Bumei mellé. A spanyol semmit sem akar elhamarkodni, csak fel akarja mérni a lehetőségeit, ráadásul ott van még neki a WEC is. Arra szeretne főként koncentrálni, hiszen minél jobban szerepelne a 2018-2019-es „Szuperszezonban”, ahol nyilván a bajnoki címre hajt és még jövő júniusban vár rá egy Le Mans-i 24 órás is.

    Az is felmerült, hogy Alonso nem versenyezhetne egyszerre a két rivális gyártóval, a Toyotával és a Nissannal. De egy egyszerű szerződése van a japánokkal, és amúgy is van egy versenyző, aki mindkét csapatnál versenyez. Ő Sebastien Buemi, akinek ráadásul bonyolultabb a szerződése, de így is képviselheti mindkét márkát.

  • Alonso és Jimmie Johnson autót cserélnek Bahreinben

    Alonso és Jimmie Johnson autót cserélnek Bahreinben

    A motorsport világának két sikeres bajnoka, az F1-es sztár Fernando Alonso és a NASCAR legenda Jimmie Johnson még ebben a hónapban kipróbálják egymás autóit.

    Pénteken egy videó került nyilvánosságra a két nagyágyú szereplésével. Alonso és Johnson bejelentették, hogy november 26-án, egy nappal az F1-es idényzáró után cserélik ki autóikat, Bahreinben. Egy széleskörű eseményre kell számítani, hiszen Johnson mellett ott lesz csapata is, a 48-as számú Hendrick Motorsportos autó legénysége.

    Már korábban több sejtelmes videót is közzétettek ezzel kapcsolatban, szóval lehetett sejteni, hogy valamire készülnek, de most derült fény a konkrétumokra.

    Alonso 2001-ben kezdte Forma-1-es karrierjét, kétszer nyert Monacói Nagydíjat és Forma-1-es világbajnokságot, de most úgy döntött, 17 év után otthagyja a száguldó cirkuszt és más kihívások felé néz. Idén júniusban megnyerte a Le Mans-i 24 órást és már csak az Indy500 hiányzik neki a tripla koronához. Így érthető, hogy Amerika felé kacsintgat, egy teljes IndyCar szezon gondolatát azonban egyelőre elvetette.

    A Motorsport.com értesülései szerint nem csak egy olyan autócseréről van szó a két legenda közt, melyre a közelmúltban volt példa Lewis Hamilton és Tony Stewart között 2011-ben, a Watkins Glenen.

    November 18-án zárul a NASCAR kupa Homestead-i fordulóval. Johnson ezután Londonba repül, majd eltölt a McLaren főhadiszállásán néhány napot, felkészül a szimulátorban. Néhány napja lesz vakációzni, majd az Abu-Dhabiban megrendezésre kerülő F1-es szezonzáróra utazik. Utána egy nappal, november 26-án pedig kipróbálhatja az MCL-33-ast, spanyol kollégája pedig a Hendrick Motorsport 48-as Chevyjét.

  • Alonso egyetért a szigorú pályaelhagyási szankciókkal

    Alonso egyetért a szigorú pályaelhagyási szankciókkal

    Fernando Alonso támogatja az FIA zéró-tolerancia hozzáállását a pályaelhagyásokkal és –levágásokkal kapcsolatban, mégha ennek áldozatul is esett Mexikóban.

    Az F1-es versenybírák elnéző magatartása miatt a legtöbb F1-es pilóta lazán kezeli a pályahatárokat, ám azokra a kanyarokra, ahol relatíve sok jogosulatlan előnyhöz lehet jutni pályaelhagyással, külön figyelmet szentelnek. Mexikóban a 11-es kanyart vizslatták árgus szemekkel, és aki az időmérőn ott négy kerékkel elhagyta a pályát, azonnal törölték a köridejét. Ez történt Alonsóval a Q1-ben, ami megnehezítette a spanyol dolgát a továbbjutás tekintetében, ám teljes mértékben egyetértett a szankcióval.

    „Jobban szeretem a zéró toleranciát” – magyarázta Alonso. „Fudzsiban [a WEC-futamon] egy centiméterrel léptük át a fehér vonalat – törölték a köridőnket és emiatt vesztettük el a pole-t. Nem jutottunk előnyhöz, mert csak egy kis korrekció volt, de a szabályok egyértelműen kimondják, hogy a piros-fehér vonal átlépése esetén törlik az időt. A versenybírákat nem izgatja, hogy hibáztál, csak korrigáltál vagy szimplán időt nyertél; ott a vonal, ha átléped, nullázzák a köröd. Ez mindenhol így megy és jól működik, szóval örülök ennek a megoldásnak.”

    Alonso végül továbbverekedte magát a Q2-be és a 12. helyről rajtolt, ám Esteban Ocon rajt után megsérülő Force Indiájának egyik aeroeleme eltömítette a McLaren radiátorát és fel kellett adnia a versenyt.