Címke: Fernando Alonso

  • 2007 Hungaroring: Alonso megzsarolta a McLarent

    2007 Hungaroring: Alonso megzsarolta a McLarent

    A 2007-es Magyar Nagydíjon Fernando Alonso zsarolás útján megpróbálta rávenni a McLarent, hogy a szükségesnél kevesebb benzint töltsenek Lewis Hamilton autójába a versenyre.

    Egy BBC által közölt cikkben olvasható, hogy hírhedt hungaroringi időmérős kalamajka után Alonso még a zsarolástól sem riadt vissza, hogy bebiztosítsa győzelmét (és első számú pilóta státuszát). Miután Hamilton nem volt hajlandó elengedni Alonsót az időmérőn, a spanyol bosszúból feltartotta újonc csapattársát a boxban, amit az FIA öthelyes rajtbüntetéssel jutalmazott. Ezt követően Alonso vakmerő lépésre szánta el magát és ultimátumot adott Ron Dennis csapatfőnöknek: vagy szabotálják Hamilton futamát azáltal, hogy nem adnak neki a versenytáv megtételéhez szükséges mennyiségű üzemanyagot, vagy a spanyol kiteregeti az FIA-nak a McLaren kémkedését és a bizalmas Ferrari-információk felhasználását.

    Dennis azonban nem engedett és inkább ő maga értesítette Max Mosley FIA-elnököt az Alonso birtokában lévő információkról, aminek következtében az FIA komolyabb nyomozásba kezdett az azóta „Spygate” néven elhíresült üggyel kapcsolatban. A botránynak nem lett szép vége: a McLarent diszkvalifikálták a 2007-es évi konstruktőri bajnokságból és 100 millió dolláros büntetés fizetésére kötelezték, míg Alonso év végén elhagyta a csapatot és visszatért a Renault-hoz, ahol egy évvel később ismét a figyelem középpontjába került a szingapúri „Crashgate” okán.

  • Alonso továbbra sem zárja ki a 2020-as visszatérés lehetőségét

    Alonso továbbra sem zárja ki a 2020-as visszatérés lehetőségét

    Fernando Alonso még augusztusban jelentette be, hogy 2019-ben nem veszt részt a Forma-1-ben, ám továbbra is lehetőségei között szerepel a száguldó cirkuszba való visszatérés 2020-ban.

    A spanyol versenyző jövőre ismét indul az Indy500-on, teljesíti a WEC szuperszezonját, valamint ott lesz a Daytona-i 24 óráson.

    Sokan úgy gondolták, hogy a kétszeres világbajnok teljes szezont teljesít majd az IndyCarban, ám erre jövőre biztosan nem fog sor kerülni.

    „Tizenhét verseny Amerikában, valamint nagyon sokat kellene tanulnom. 2019 valószínűleg nem a legjobb időpont erre” – mondta Alonso.

    „Fel kell töltenem az akkumulátoraimat, és 2020-ban már előfordulhat, hogy teljes szezont megyek az Indyben vagy a Forma-1-ben, esetleg egyéb bajnokságban.”

    Alonso azt is elárulta, van még bejelenti valója a következő szezonnal kapcsolatban.

    „Szembenézek még néhány kihívással 2019-ben a Indy500-on kívül. Ezt jövőre fogjuk bejelenteni, esetleg karácsony környékén.”

    „Tanulmányozom a versenynaptárat, és megnézem, hogy mik a lehetőségek. A Forma-1 nélkül több időm lesz, de a szabadidőmre is gondolni akarok” – tette hozzá.

  • Toyota 1-2 Sanghajban is, a 7-es autó vezetésével

    Toyota 1-2 Sanghajban is, a 7-es autó vezetésével

    A Toyota újabb kettős győzelmet zsebelt be a WEC szuperszezonjának esővel tarkított Sanghaji versenyén.

    Mike Conway, Jose Maria Lopez és Kamui Kobayashi triója zsinórban második diadalukat aratták, a 8-as testvérautó (Fernando Alonso, Sebastien Buemi, Kazuki Nakajima) előtt. Az eső annyira esett, hogy az elején volt két hosszadalmasabb leállás is, és nem egészen 4 óra kellett, mire a körülmények javultak annyira, hogy komolyabb, zöld zászlós versenyt lássunk. Hiába rajtolt csak a 2. helyről, a 8-as autó hamar átvette a vezetést, Buemivel a volán mögött ők diktálták a tempót a futam első szakaszában. Ám az egyik safety car szakasznál a mezőny a boxutcán lett végigvezetve, a 7-es autó pedig egy ekkor elvégzett kiállással vissza tudta venni a vezetést.

    Ezután Alonso következett a 8-as volánja mögött, a spanyol viszont egyből 20 másodpercnyi időt vesztett, mert a boxutca végi piros lámpánál kellett várakoznia. A hátrány már majdnem elérte a fél percet, ám ekkor Nakajima elkezdett közeledni az élen álló Conwayhez. A biztonsági autó még bejött 20 perccel a vége előtt, a 17-es SMP balesete miatt. A Toyotások már nem támadták egymást az újraindítás után, az utolsó 6 percben, Conway 1,6 másodperccel előbb ért célba a csapattárs Nakajima előtt.

    Jenson Button élete első WEC dobogóját szerezte, 1 kör hátránnyal zárt a brit két orosz csapattársával, Vitaly Petrovval és Mikhail Aleshinnel. A Rebellionos Neel Jani, Bruno Senna, Andre Lotterer triónak a 4. hellyel kellett megelégednie. Ugyan a safety car esélyt adott nekik a végén, hogy megtámadják Petrovékat, nem jött össze, 16 másodperccel maradtak le végül. A 3-as Rebellion 2 kört vesztett a többiekhez képest azzal, hogy Thomas Laurent a szalagkorlátnak ütközött a safety car fázis alatt. Az első félbeszakítás viszont kapóra jött nekik, megjavították az autót és az 5. helyig sikerült visszakapaszkodniuk.

    Az LMP2-es kategória élén zsinórban harmadjára zárt a Jackie Chan Racinges autó. Idei második győzelmét aratta Ho-Pin Tung, Gabriel Aubry és Stephane Richelmi hármasa. Úgy is sikerült maguk mögött tartani a 31-es Dragonspeedet (P. Maldonado, A. Davidson, R. Gonzalez), hogy Aubry a vége felé kétszer is megforgott.

    Az Aston Martinosok első győzelmüket aratták a GTE Pro kategóriában az új Vantage GTE-jükkel. Összesítésben 7-ként végeztek, megelőzve az LMP2 győztes 38-as Orecát. Az angol autó minden előnyét kihasználta Nicki Thiim és Marco Sorensen az esőben. A 97-es Aston Alex Lynnel és Maxime Martinnal tartotta egy ideig a 2. helyet, viszont végül fél órával a vége előtt Richard Lietz megelőzte őket a 911-es Porsche volánja mögött, amin Gianmaria Brunival osztozik. A GTE amatőr kategóriában nemrég az idén megszerzett összes pontját elvesztő Dempsey-Protonosok (C.Ried, J.Andlauer, M.Campbell) a győzelemmel vigasztalódhattak.

  • Alonso vissza akar térni a 24 órás Daytonára is

    Alonso vissza akar térni a 24 órás Daytonára is

    Fernando Alonso visszatérhet a Rolex 24-re Daytonában, miután egyike azon versenyeknek, amelyen szívesen indulna, és a 2019-es versenynaptárja részévé tenné. A spanyol jövőre már nem indul a Forma-1-ben, és eddig annyi tudható, hogy az Indy 500-on indul a McLarennel, valamint a Toyotával befejezi a 2018-19-es WEC szezont.

    A Sportcar365 úgy tudja, hogy Alonso menedzsmentje leállt számos csapattal egyeztetni az IMSA bajnokságából azért, hogy a védencük egyszer újra szerepelhessen majd januárban a legendás versenyen. Alonso idén mutatkozott be a sportautózás világában Daytonában, amikor az United Autosports LMP2-es autójával 38. helyen végeztek, miután a Ligier JS P217 Gibsonnal akadt némi probléma.

    Az angol-amerikai csapatot részben a McLaren Racing igazgatója, Zak Brown birtokolja, de ő kizárta azt, hogy 2019-ben induljanak a floridai hosszútávú klasszikuson. A kétszeres Forma-1 világbajnok is egyelőre szűkszavú, ha arról faggatják, hogy ott lesz-e a rajtrácson, és csak ennyit mond:

    „Talán. Ha megnézem a naptáramat, akkor akad majd még pár kihívás az Indy 500-on kívül. A Rolex 24 önmagában is kalandos, az is, hogy Amerikában van, az, ahogy a biztonsági autókat kezelik, hogy közel legyenek a verseny vége felé is. Kifejezetten mókásnak tartom. Január közepén van, olyan időjárással ami kifejezetten előnyös.”

    Az is tény, hogy Alonso nem feltétlenül érzi azt, hogy a Rolex 24-en még különösebb dolga lenne, de elismerte, hogy a versenynek vannak különlegességei, és a téli szünet alatt is az egyik legjobb program lenne. A 37 éves pilótának ugyanis elviekben semmi dolga nincs a Forma-1-es szezonzáró után egészen az 1000 mérföldes WEC versenyig Sebringben, ami március közepén lesz.

    Azt is elárulta, hogy ezen a futamon kívül is keres további lehetőségeket. Autót fog cserélni a hétszeres NASCAR bajnok Jimmie Johnsonnal majd Bahreinben a hónap végén, ami előrevetíti azt, hogy akár láthatjuk őt legalább egy NASCAR versenyen is. Erről így nyilatkozott Alonso:

    „Rengeteg ikonikus hely és verseny van, amit feltehetően hozzáadok a versenynaptáramhoz, mert jelenleg csak három WEC futam és az Indy vár. Ettől azért kicsivel több lesz.”

  • Hiába a sok összetűzés, Magnussen versenyzőként tiszteli Alonsót

    Hiába a sok összetűzés, Magnussen versenyzőként tiszteli Alonsót

    Kevin Magnussen és Fernando Alonso idén nem egyszer balhéztak össze, ám a Haas dánja így is maximálisan elismeri a visszavonuló spanyolt.

    A szezon során Alonso többször is panaszkodott Magnussen vezetési stílusával és védekezésével kapcsolatban. A dán azzal vágott vissza, hogy Silverstone után a McLaren pilótát Neymarhoz hasonlította, akinek az idei focivébén néhányszor egy-egy ellene elkövetett szabálytalanság talán túlságosan is fájt.

    Az indulatok Monzában szabadultak el újra, Magnussen akkor már odáig is elment, hogy azt mondja, alig várja a spanyol visszavonulását. A Haas pilótája azonban most elmondta, tiszteli a spanyolt, és azt, amit elért.

    „Fernandót versenyzőként nagyon tisztelem. Nem kérdés, a mezőny egyik legjobbja. Ugyan volt néhány vitánk és konfliktusunk, de attól még ugyanúgy elismerem versenyzőként.”

    Alonso karrierje a száguldó cirkuszban jövő héten, az Abu Dhabi Nagydíjon ér végét. A spanyol viszont folytatja a versenyzést, biztosan szerepel még a WEC szuperszezon maradék versenyein és a májusi Indy500-on.

  • Alonso csapata indul a Formula Renault-ban

    Alonso csapata indul a Formula Renault-ban

    Fernando Alonso újabb csapatot indít 2019-ben, az F4, a gokart és az eSport után ezúttal a Formula Renault Eurocupban.

    A szóban forgó bajnokság megerősítette a 10 nevező csapatot, jövő évtől pedig új autókkal versenyeznek. Az FA Racing lesz az egyik a 3 új alakulat közül.

    „Nagy megtiszteltetés, hogy a 2019-es Formula Renault szezonban ott lehetünk az FA Racinggel” – mondta Alonso. „Ez egy olyan széria, ahol korábban néhány komoly F1-es ellenfelem is megfordult, és ez rávilágít arra, mennyire versenyképes. A gokart, eSport és az F4 után az FA Racing fejlődése érdekében ez a következő logikus lépés. Jó lehetőség, hogy új autók érkeznek, így mindenki tiszta lappal kezd, a nulláról indul. Alig várjuk, hogy megmutassuk, milyen fából faragtak minket! Nagy öröm számomra, hogy ily módon is tovább íródik a történetem a Renault-val.”

    Egyébként a másik két érkező csapat a talán olasz F4-ből ismerős BhaiTech Racing és az új-zélandi M2 Competition.

  • Perez szerint Alonso sikertelensége mutatja meg a Forma-1 sötét oldalát

    Perez szerint Alonso sikertelensége mutatja meg a Forma-1 sötét oldalát

    Sergio Perez szerint a kétszeres spanyol világbajnok nehézségei rámutatnak az autóversenyzés problémáira.

    A spanyol klasszis a 2014-es szezon végén távozott a Ferraritól a McLarenhez. A McLaren ekkor kötött szerződést a Hondával annak reményében, hogy a wokingiak visszatérjenek a siker útjára.

    Sajnálatos módon a japán gyártó képtelen volt egy erős és egyben megbízható erőforrást előállítani a McLaren számára. Alonso több éven keresztül szenvedett a középmezőnyben. A wokinigaiak az idei szezonban már a Renault erőforrásait használták több kevesebb sikerrel. A szezon Alonso rendkívüli ötödik helyével indult, azonban a csapat azóta folyamatosan le van maradva a középcsapatok versenyzőitől.

    Perez szerint a Forma-1 nagyon rossz irányba hald, ugyanis az élcsapatok évről évre növelik az előnyüket a középcsapatokkal szemben.

    „Ez mutatja meg, hogy mennyire rossz a mostani F1. Mindig csak azért harcolhatsz, hogy te legyél a legjobb pilóta az élcsapatok versenyzői mögött.

    „Ha pedig beülhetnénk a topcsapatok autóiba, mi is képesek lennénk futamokat, bajnokságokat nyerni,” – véli a Force India mexikóija. Jelen pillanatban itt tart a Forma-1. Mindannyian ugyanabban a csónakban evezünk.

    „Fernando ugyanakkor szerencsének mondhatja magát, ugyanis sok évben vezethetett versenyképes konstrukciókat. Két világbajnoki címet és számtalan futamgyőzelmet szerzett pályafutása során. Fernando egy kivételes tehetség, aki megérdemelné a sikert. A legjobbakat kívánom neki, hiányozni fog.”

    A 37 éves Alonsonak már csak egy darab F1-es futamon kell rajthoz állnia: az Abu-Dzabi Nagydíjon. A következő évtől már közel sem lesz olyan sűrű a spanyol versenynaptára az ideihez képest. A Toyotával továbbra is folytatja versenyzést Kazuuki Nakajima és Sebastien Buemi csapattársaként, valamint a következő Indy 500-on is részt fog venni.

    „Fernanddo egy remek versenyző. Ő egy remek karakter, aki páratlan személyiséggel rendelkezik,” – tette hozzá Perez, aki szerint Alonso elvesztése egy komoly veszteség az F1 számára.

    „A vérében van a versenyzés. Rengeteg mindent elért a pályafutása során, rengeteg élcsapat színeiben versenyezhetett. A sportban és a sporton kívül is rengeteg minden sikerült megvalósítania.

    „Véleményem szerint ő egy remek karaktere a sportnak és szégyen, hogy el fogjuk őt veszíteni.”

  • Hamilton soha nem lesz elektromos arc!

    Hamilton soha nem lesz elektromos arc!

    Az ötszörös F1-es világbajnok, Lewis Hamilton elárulta, hogy nem igazán tudja az érzéseit hova tenni az ABB FIA Formula E bajnokságával kapcsolatban. A héten elismerte, hogy nagyon is aggódik a klímaváltozás miatt, és környezetvédőnek titulálta magát, ugyanakkor versenyzőként a száguldás szerelmese. Interlagosban ennyit mondott:

    „Ez nehéz, mert dilemmában vagyok. Azok a gázok, amik az autóinkból jönnek, nem igazán mondhatóak klímabarátnak, és így a világnak nem tesz jót, ami zavar. Másrészről viszont rajongok a versenyekért. Benzin folyik az ereimben, egy igazi „petrol head” vagyok. Soha nem leszek az az arc, aki rajong az elektromos autókért. Remélem, hogy az én életemben még az autókat tankolni fogják és valamilyen V elrendezésű motor lesz bennük, valamiféle hanggal. A Formula E amit csinál, az viszont remek, és egy jó kezdet. Jó látni azt, hogy top márkák, olyanok mint az Audi, BMW Mercedes mind befektetnek ebbe, már csak az utcai autóik miatt is. Naponta ezrek közlekednek az utakon, nagy a forgalom, Ez mindegyik országban így megy, és hamarosan mindegyiket hibridre váltjuk. Azt gondolom, hogy ez már egy jelentős különbség lesz, de sok más dolgot is tenni tudunk azért, hogy csökkentsük a kibocsátási értékeket. Ugyanakkor nem hiszek abban, hogy valaha is a Formula E összehasonlítható lesz a Forma-1-gyel. Öt vagy tíz év múlva talán, de az a technológia amink van, sokkal fejlettebb mint ami nekik van jelenleg. Még lassabbak mint egy Formula-Ford autó, így még egy hosszú út áll előttük, hogy felvehessék a sebességet egy Forma-1-es versenyautóéval. Nem tudom, hogy ez-e a céljuk.”

    Hamilton korábbi csapattársa a Mercedesnél, Nico Rosberg azonban részvényes is a Formula E-ben viszont azon a véleményen van, hogy a Formula E évről-évre jobb:

    Azt hiszem, igazán lenyűgöző az egész. Néztem az autóikat a közösségi médiában, nagyon menő volt a kinézetük, így tényleg mindenkinek csak a legjobbakat kívánom, és hogy lássam azt, ahogy fejlődik a dolog.”

    Felipe Massa, Pascal Wehrlein és Stoffel Vandoorne mindannyian beszállnak a szériába, amely decemberben már az ötödik szezonját kezdi meg. Eddig Fernando Alonso kizártnak tartotta azt, hogy a Forma-1 után a Formula E-ben induljon, de ki tudja…

  • Vandoorne nem akar annyira visszatérni a Forma-1-be

    Vandoorne nem akar annyira visszatérni a Forma-1-be

    Stoffel Vandoorne elárulta, hogy a Formula E-re koncentrál a jövőben, nem igazán foglalkoztatja a F1-be visszatérés gondolata. Mint az ismert, 2019-re a McLaren mindent borít: Caelos Sainz és Lando Norris érkezik Wokingba, míg Fernando Alonso és Vandoorne mennek. Vandoorne elismertsége megrekedt, sőt a földbe állt, miután Alonso 20 versenyen verte eddig időmérőn, és 14 versenyen át nem tudott a belga pilóta pontot szerezni.

    Stoffel így már a Mercedes támogatott HWA alakulatnál próbál szerencsét a Formula E-ben, és nem is érdekli az, hogy visszatérhessen a királykategóriába. Brazíliában így nyilatkozott erről:

    „Egy új kalandba vágok a HWA-val a Formula E-ben, amit már nagyon várok. Nem megyek gyakorlatilag téli szünetre, hanem egyből átváltok abba a szériába. Azon jár az agyam, hogy miképp végezhetnék még jobb munkát ott, így bármi is történik majd, arról most nehéz is lenne beszélni. Láttunk, hogy a versenyzői piac idén nyáron kissé megbolondult, és senki nem azt kapta, amire igazán számított. Ilyesmi előfordulhat még, és ki tudja azt előre, hogy mi fog történni? Jelenleg a Formula E-re koncentrálok, és megpróbálom a legjobbamat nyújtani ott.”

    Vandoorne úgy érzi, hogy tanult a Forma-1-ből, de elismeri, hogy csalódást keltő a két évnyi szereplése a száguldó cirkuszban:

    „Egyértelmű, hogy nem ez volt a két legjobb szezonom. Remek időszakot töltöttem el a McLarennél juniorként, támogattak abban, hogy eljussak a Forma-1-ig. Ez a két év amit eltöltöttem velük az F1-ben az tapasztalatnak jó volt, de örültem volna annak, ha többet lehettem volna harcban. Az időzítés a Forma-1-hez azt hiszem, hogy jó volt, a megfelelő csapatnál voltam, a megfelelő támogatással. A versenyképességünk azonban az elmúlt két évben nem volt jó. Jobb lett volna, ha előrébb küzdhetünk…”

  • Alonso: A pontszerzésre semmilyen stratégiával nem volt esélyünk

    Alonso: A pontszerzésre semmilyen stratégiával nem volt esélyünk

    Fernando Alonso szerint a McLarennel képtelenség volt a pontszerzés a Brazil Nagydíjon.

    A spanyol végül 17. lett, egy büntetésnek köszönhetően, azonban a boxkiállása sem sikerült tökéletesre.

    „Kemény nap volt a mai. Próbálkoztunk egy alternatív stratégiával, ugyanis elég hamar kijöttünk, ám nem működött a dolog. Szerintem a közepes gumik hólyagosodtak, emiatt nem voltunk versenyképesek a verseny második felében. A kiállás nem ment simán, sok időt vesztettünk ott. Összességében nézve, túl lassúak voltunk ezen a hétvégén, nem volt meg a tempónk a TOP 10-hez. Bármilyen stratégiával is próbálkoztunk volna, a pontok elérhetetlenek voltak.”