Címke: Fernando Alonso

  • Nem lesz nyomás Sainzon, hogy egyedüli spanyol lesz a mezőnyben

    Nem lesz nyomás Sainzon, hogy egyedüli spanyol lesz a mezőnyben

    Komoly örökséget vesz át a McLarennél a 24 éves Carlos Sainz, ám nem érzi azt, hogy komoly nyomás lesz rajta, hogy egyedüli képviselője lesz a hazájának a Forma-1-ben.

    Fernando Alonso távozásával Carlos Sainz marad a spanyolok egyetlen aktív Forma-1-es pilótája. A McLaren pilótája szerint azonban ez a tény inkább erősíti őt, mintsem hátráltatja.

    „Nincs extra nyomás rajtam emiatt, talán azért mert, mint pilóta sosem érzed a hazádból érkező élvárásokat nyomásnak. Pozitívumnak tekinthető ez.” – kezdte Sainz.

    „Számomra az a tény, hogy jövőre Spanyolországban mindenki nézni fogja a Forma-1-et és nekem fognak szurkolni az egy remek dolog. Ez az a valami, ami miatt már alig várom. Amikor beugrok az autóba, már nem gondolok erre. Csak nyerni akarok.” – folytatta.

    „Nyerni akarok egy nap a Forma-1-ben, minden egyes autóba szállásnál nyerni akarok. De nincs rajtam plusz teher, mert én vagyok az első, aki mindenáron nyertesnek akar látni engem.”

    Sainz számára hiányozni fog gyerekkori példaképe és későbbi mentora Fernadno Alonso jelenléte a paddockból.

    „Hiányozni fog Fernando. Legjobbakat kívánom neki minden egyes sorozatban, ahol menni fog. Biztos vagyok benne, hogy akárhol is fog versenyezni remek teljesítményt fog nyújtani, mert ő a világ egyik legjobbja. Remélem, hogy egy nap majd le ülünk beszélgetni a McLarenről, lenne pár kérdésem. Természetesen erről nem fogok a nyilvánosság előtt beszélni, de én magamnak tudni fogom.” – zárta a fiatal spanyol.

  • Hamilton őszintén beszélt arról, milyen a kapcsolata Alonsóval

    Hamilton őszintén beszélt arról, milyen a kapcsolata Alonsóval

    Lewis Hamilton lerántotta a leplet arról, valójában milyen a kapcsolata a nemrég az Abu Dhabi Nagydíjon elköszönő Fernando Alonsóval.

    A brit 2007-es debütálásakor Alonso lett a csapattársa, akivel egyből egy elég emlékezetes szezont futott a McLarennél, elég csak a magyarországi balhéra gondolni. Mindössze ebben az egy évben voltak csapattársak, Alonso 2008-ra visszatért a Renault-hoz. Hamilton pedig ennyi év után is az Alonso kollegájaként eltöltött évet tartja pályafutása egyik legkeményebbjének. Az immár ötszörös bajnok nagyon tiszteli Alonsót, sőt elmondása szerint sosem volt problémájuk egymással.

    „Fernando egy igazi legenda” – idézi a britet a Forma 1 hivatalos weboldala. „Igazi megtiszteltetés volt vele egy korszakban versenyezni. Már akkor figyeltem és csodáltam őt, mielőtt bejutottam volna a Forma-1-be. Sokszor megkérdeztek, hiányozni fog-e. Nem hiányoltam még egyetlen versenyzőt sem, de ő a sportnak és nekem is egyértelműen hiányozni fog.”

    „Nem hiszem, hogy bajunk volt egymással, csak le akartuk győzni a másikat és lenyomni a másik köridejét. A pályán kívül együtt játszottunk az NBA 2K nevű videójátékkal, vagy mással, összhangban voltunk.”

    Alonso új célokat tűzött ki magának, szeretné megnyerni az Indy500-at, amivel Graham Hill után ő lenne a második a történelemben, aki megnyeri a hármas koronát (győzelem az F1-es Monacói Nagydíjon, a Le Mans-i 24 óráson és az Indy500-on). Hamilton viszont reméli, összefut még Alonsóval a paddockban.

    „Egyértelmű, hogy ahogy öregszünk, egyre inkább tiszteljük egymást, nem gondolom, hogy ez valaha változni fog. Remélem, hogy visszatér még a paddockba, vagy legalább látom valahol a jövőben, hiszen ő olyasvalaki, akit mindig is nagyra tartottam” – zárta gondolatát.

  • Kubica sajnálja, hogy Alonsóval már nem tud újra versenyezni

    Kubica sajnálja, hogy Alonsóval már nem tud újra versenyezni

    Robert Kubica sajnálja, hogy pont akkor tudott visszatérni a Forma-1-be, amikor Fernando Alonso távozik.

    Kubicát azután kérdezték, miután Lewis Hamilton és Fernando Alonso is nagy örömmel fogadták visszatérését.

    „Mindig jó, hogy tisztelnek, én is tisztelem őket. Jó ideje ismerjük már egymást, sokat versenyeztünk a múltban. Az sajnálatos, hogy Fernando pont most távozik, jó kapcsolatunk van a pályán és azon kívül egyaránt. De ilyen az élet. Megtiszteltetés lesz újra itt versenyezni, a legjobbamat fogom nyújtani.”

  • Alonso: Az Indy500-on bármi megtörténhet

    Alonso: Az Indy500-on bármi megtörténhet

    Mint ismeretes, Fernando Alonso jövőre újra nekifut az Indy500-nak, a McLaren Racing színeiben. Az 500 mérföldes versenyben a spanyol szerint benne van, hogy elég véletlenszerű eredményt hoz.

    „Kemény lesz a verseny és a véletlenek szerepe is nagy lesz. Sok dologgal kell számolni: a stratégiával, a szerencsével, a sárga zászlókkal a végén, a biztonsági autóval. Ezek közül bármi az utadba állhat. Viszont egy új csapattal nulláról indulni kihívás lesz, de rendben kéne, hogy legyen. A McLaren van elég tapasztalt, emellett tehetséges embereket alkalmaz ahhoz, hogy versenyképesek legyünk és harcolhassunk.”

  • A halo nélkül minimum Leclerc rostélya bánta volna Spát

    A halo nélkül minimum Leclerc rostélya bánta volna Spát

    Az FIA hivatalos vizsgálata szerint a Belga Nagydíj rajtbalesetében a halo nélkül Fernando Alonso McLarenjének első szárnya telibetalálta volna Charles Leclerc sisakrostélyát.

    Az augusztusi Belga Nagydíj elsőkanyaros balesete volt az első (és eddigi egyetlen) komolyabb incidens, ahol a halo jelenléte jelentősen befolyásolhatta a kimenetelt, így az FIA alapos vizsgálatnak vetette alá az ügyet. Az eredményt most hozták nyilvánosságra, ebből pedig kiderül, hogy Leclerc súlyos sérüléseket szenvedhetett volna a fejvédő rendszer nélkül.

    Alonso repülő McLarenjének jobb első kereke 58 kN erővel csapódott bele a halóba, amely nemcsak „strukturálisan sértetlen és használható állapotban” maradt (a Sauber minden további probléma nélkül le tudta szerelni az autóról), hanem el is térítette a McLarent, így Leclerc-t csak széntörmelék találták el, míg a halo nélkül Alonso első szárnyvéglapja is a monacói sisakján landolt volna.

    „A rendelkezésünkre álló adatok és videófelvételek alapján azt kijelenthetjük, hogy a kerék nem találta volna el Leclerc sisakját” – magyarázta Adam Baker, az FIA biztonságért felelős igazgatója. „De mivel Alonso autója a saját tengelye körül forgott, úgy véljük, hogy a McLaren első szárnya hozzáért volna Leclerc sisakrostélyához. Ennek az ütközésnek a súlyosságát azonban nehéz lenne pontosan megjósolni.”

    A jelentés megerősítette, hogy a fő ütközési pont Alonso jobb első kereke és Leclerc halójának jobb oldala között volt. Az ütközés majdnem 90°-os szögnek történt, a két autó közötti sebességkülönbség pedig körülbelül 30 km/h volt. Mindez elég volt ahhoz, hogy Alonso felfüggesztése kitörjön, ám a kerék és a gumi sértetlen maradt. Ahogyan fentebb említettük, a halót 58 kN erőbehatás érte, ami „mindössze” 46%-a az FIA által előírt 125 kN-os teherbírási határnak.

  • Norris sokat tanult Alonsótól

    Norris sokat tanult Alonsótól

    Lando Norris elmondta, sokat tanult Fernando Alonsótól és az is segített neki, hogy testközelből figyelhette a McLaren két idei pilótáját.

    Norrist pontosan arról kérdezték, mit tanult Alonsótól.

    „Jó pilótának tartom. Versenyeztem vele Daytonában és nyilván minden F1-es versenyen láttam. Sok dolgot csináltunk együtt, jól kijövünk egymással. Nagyszerű srác, szerintem jó látni, hogy mennyit dolgozik minden egyes versenyhétvégén, mennyire máshogy csinálja a dolgokat, mint Stoffel és Stoffel mennyire máshogy csinálja a dolgokat, mint ő. Szóval sokat tanultam Fernandótól. Mindenki másnál előbb ismertem meg őt. Láttam, miket csinál, hogy éli az életét. Ő az első az F1-ből, akire felnéztem, főleg azért, mert csatlakoztam a McLarenhez és ezáltal kicsit jobban megismertem.”

  • Briatore: Alonso visszatérne valamelyik topcsapattal

    Briatore: Alonso visszatérne valamelyik topcsapattal

    Fernando Alonso visszatérne a Forma-1-be, ha a Mercedes vagy a Ferrari kopogtatna az ajtaján. Ez Flavio Briatore álláspontja, aki korábban is ellátta a menedzseri teendőket Alonso körül, amelynek még mindig részese úgy is, hogy a spanyol kiszállt a királykategóriából. A spanyol lapoknak ezt mondta a korábbi Benetton és Renault főnök:

    „Ha lenne ajánlata a Mercedestől vagy a Ferraritól, azt hiszem, hogy visszatérne. Most persze nem tudom, de elviekben ez akár meg is történhetne.”

    Elárulta, hogy csak ez a két top csapat az, akik visszatéríthetnék a száguldó cirkuszba a 37 éves frusztráltan távozó pilótát:

    „Csak két csapatról beszélhetünk. Bármilyen más esetben csak negyedik, ötödik, hatodik helyekről beszélhetünk. A tehetségével ha egy megfelelő autóban ülhetne, ő lenne az egyik legerősebb pilóta Hamilton mellett. Meglátjuk mi lesz pár hónap, vagy egy év múlva. Akar egy kicsit pihenni, ennyi év után Prost is ugyanígy tett. Most kell némi nyugalom. Keserű évei voltak a McLaren ijesztő teljesítménye mellett, de Fernando mindig kifogástalanul viselkedett, és a legmagasabb szinten vezetett.”

  • Chevrolet motorokkal indul a McLaren és Alonso az Indy500-on

    Chevrolet motorokkal indul a McLaren és Alonso az Indy500-on

    A McLaren hivatalosan is bejelentette, hogy 2019-ben Chevrolet motorokkal fognak indulni az Indy500-on.

    A brit istálló második alkalommal fog részt venni a legendás versenyen Fernando Alonsoval. 2017-ben még Honda motorral indultak, de jövőre már az amerikaik erőforrását fogják használni.

    „Az, hogy Chevrolet erőforrás fog dolgozni mögöttem azt jelenti, hogy meg lesz a lehető legjobb lehetőségünk arra, hogy a legjobbak között zárjunk.” – mondta Alonso.

    Idén a Penske és Will Power Chevrolet motorral nyerték meg az ötszáz mérföldes viadalt. Ráadásul az első négy helyen végző egyaránt Chevrolet motorokat használt.

    A spanyol pilóta nemrégiben Bahreinben az egyik Chevrolet NASCAR autót vezette, illetve januárban visszatér a daytonai 24 órás versenyre, ahol egy Cadillac motor fogja hajtani az autóját, ami a Chevrolet testvérmárkája.

    Bob Fernley, a McLaren IndyCar-os projektjének a vezetője elmondta, hogy ez a megállapodás a kulcs tényezője a jövő év Indy500-as szerepvállalásuknak.

    „Mint a regnáló győztes motor, a Chevrolet rendkívül erős helyzetbe hozhat minket ezen a rendkívül kemény versenyen. Nagyon hamar kialakítottuk a megfelelő munkakapcsolatot velük, akik rendkívül profik, elkötelezettek a kihívások iránt, és igazi versenyzők.”

    A McLaren a hetvenes években egyébként már használta az ő motorjukat, akkor a CanAm sorozatban indultak. Így 47 év szünet után újra közös projektbe vágtak.

  • Szeptemberben jön Fernando Alonso önéletrajzi könyve?

    Szeptemberben jön Fernando Alonso önéletrajzi könyve?

    A Forma-1-es versenyzők, személyiségek nagyon belejöttek a könyv írásba, vagy íratásba. Persze ez nem panasz, sőt. Az utóbbi időben könyvet jelentetett meg többek között Adrian Newey, Damon Hill, Mark Webber, Jenson Button, és Kimi Räikkönen is. Utóbbi kettő magyar nyelven is megjelent.

    Pletykálták már korábban, hogy hamarosan Fernando Alonso is csatlakozhat ehhez a könyves társasághoz, de aztán elült a történet.

    Az Abu Dhabi Nagydíjon azonban a spanyol versenyző a csütörtöki sajtótájékoztatón megemlítette, hogy jövőre érkezik a könyve.
    Valójában Lewis Hamiltont kérdezték, hogy nem tervez-e könyvet kiadni? Miután a brit versenyző közölte, hogy jelenleg nem tervez ilyet, Alonsohoz fordult, hogy úgy tudja, neki viszont lesz könyve…

    „Igen, fogok (könyvet kiadni), jövőre.” – mondta Alonso.

    Zárójelben jegyezzük meg, hogy Lewis Hamiltonnak is van könyve, bár az már több, mint 10 éves. Az immáron ötszörös világbajnok F1-es karrierének egészen az elején állt elő könyvvel, mely magyar nyelven is megjelent „Az én történetem” címmel.

    Utánanéztünk hát, hogy is áll Fernando Alonso önéletrajzi könyve. Némi internetes kutatás után annyi információt tudtunk meg róla, hogy várhatóan 2019 szeptember 1-jén jelenik majd meg angol nyelven a 320 oldalas könyv, a Pan MacMillan kiadó jóvoltából..

    Annyit mindenképp megígérünk, hogy ha több információnk lesz az Alonso-könyvről, netán arról, hogy lesz-e magyar kiadás, mindenképp közöljük majd!

  • Montezemolo: Hamiltonnal nyert volna idén a Ferrari!

    Montezemolo: Hamiltonnal nyert volna idén a Ferrari!

    A vörös csapat korábbi főnöke, Luca di Montezemolo szerint a brit pilótának hihetetlen szezonja volt, de Vettel is remekelt. De milyen is volt az idei Ferrari? Erre így válaszolt:

    „Nagyon más már ez a csapat ahhoz képest, mint amilyen 2014-ben volt, amikor eljöttem. Mások az emberek, talán a mentalitás is, de ez is a játék része. A Ferrari az utóbbi négy évben a világbajnoki címért ment, és néha már megvolt az érzés is, hogy végre olyan autójuk van amivel nyerni is lehet, de ez nem történt meg, és nem sikerült elhódítani a címeket. A Ferrarinak jó autója volt idén, egyes helyzetekben talán jobb is mint a Mercedesé, talán csak a végső löket hiányzik.”

    A korábbi vezér nem titkolja azt sem, hogy tiszteli a Mercedes pilótáját, Lewis Hamiltont, aki idén megnyerte az ötödik világbajnoki címét:

    „Kiemelkedő volt, talán ez volt a legjobb szezonja, mióta itt versenyez. Ugyanakkor még egy egyszerű srác is, aki néha gyenge és krízisbe kerül, de idén Hamilton ezzel a Ferrarival nyert volna. Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy nem hiszek Vettelben, aki egy versenyképes autóval képes teljesíteni.”

    Montezemolo szerint Vettel az év elején el volt egy kicsit tévedve:

    „Mindig is azt hangsúlyoztam, hogy csapategység, együtt nyerünk, együtt veszítünk. Beszéltem tegnap Todttal, és felelevenítettük, hogy még Schumacher is csinált hibákat az első napokban, de mindig is fontos volt az, hogy egyenesen beszéljünk az öltözőben, publikusan pedig támogassuk a versenyzőinket, a mérnökeinket, a csapatot. Vettel hibázott , és talán ez volt a döntő a bajnoki cím elvesztésében, de mindent meg kell tenned azért, hogy koncentrált maradjon, ő egy magasabb szinten álló pilóta, aki mindig is közel állt a csapathoz. Jelenleg frusztrált és támogatásra van szüksége, pláne most, amikor egy nagyon jó fiatalember, Leclerc érkezik, aki előtt nagyszerű jövő áll.”

    Leclercre is külön kitért értékelésében Montezemolo:

    „Ő egy nagyon komoly srác, aki egy fontos szezonon van túl. Lenyűgözött azzal, hogy mindig erős volt, és nagyon keveset hibázott. Arra számítok, hogy fokozatosan épül be a Ferrariba, ahol meg kell értenie, hogy a csapatért dolgozik, és nem csak önmagáért. Ő azonban egy olyan pilóta, aki remekelhet a jövőben, de a Ferrarihoz igazolás egy elég merész lépés.”

    Végül a Scuderia egykori nagyságairól is beszélt Montezemolo, tehát Laudáról, Schumacherről és Alonsóról:

    „Három nagyon fontos ember, különösen az első kettő. Jó barátja vagyok Nikinek, aki nagyon fontos a Ferrari történelmében, intelligens, és mindig közel állt a csapathoz. Schumacher? Nagyszerű harcos, szeretem őt és a családját is. Örülök, hogy Mick is jól halad, hozzá is közel állok. Alonso? Ő egy olyan versenyző, aki a nem egyszerű karaktere miatt nem tudott úgy csapatot építeni, mint Lauda vagy Schumacher. A versenypályán azonban továbbra is egyike a legjobbaknak. Szomorú, hogy az elmúlt években nem volt versenyképes autó alatta.”