Címke: Fernando Alonso

  • Hamilton 2020 után is marad az F1-ben?

    Hamilton 2020 után is marad az F1-ben?

    Tony Jardine, egy motorsportos szakértő szerint Lewis Hamilton nem távozik az F1-ből a 2020 végén, amikor lejár a jelenlegi szerződése.

    Hamiltont az egyik legnagyobb tehetségnek tartják az F1-ben valaha megfordultak közül, ezt pedig azért sikerült is igazolnia, hiszen már öt vb-címnél jár. Idén lett meg neki az ötödik, Sebastian Vettelen sikerült felülkerekednie.

    A brit azért a pályán kívüli életet is próbálja élvezni. A divat világába már megérkezett, és szeretné a zenében is letenni a névjegyét. Az FIA év végi gáláján arról beszélt, nem tudja, mikor zárja le F1-es karrierjét. 2020-ig szinte biztosan nem fogja, hiszen az akkori szezon végéig írt alá szerződést a Mercedesszel, még idén júliusban.  A korábban Goodyearnél, Brabhamnél, McLarennél és Lotusnál is megforduló Jardine nem gondolja, hogy a stevenage-i születésű pilóta szögre akasztaná a sisakot 2020 végén.

    „Egy olyan srácnak tartom, aki a korral egyre jobb lesz” – nyilatkozta Jardine az Express Sportnak. „Szerintem 35 évesen még mindig rendben lesz. Csak nézzük meg Damon Hillt és Nigel Mansellt, 38-39 év körül voltak, sőt Mansell a 40-et is elérte. Michael Schumacher is 38 volt annak idején. Szerintem még mindig a csúcson lesz, azt mondta, a versenyzésre és győzelemre született. Ezt is csinálja. Nem számít, mennyire szereti a divatot, a zenét, vagy akármi mást, nagy hiány lenne az életéből, ha kiszállna. Ha ebben a két évben minden jól megy, szerintem még aláír további két évre.”

    Fernando Alonso idén szállt ki az F1-ből, hogy új álmokat kergessen, ez pedig nem más, mint az a bizonyos tripla korona. Azonban Jardine nem tudja elképzelni Hamiltont Indianapolisban, vagy Le Mans-ban.

    „Szimplán nem látom azt, hogy távozna. Hiába szereti Amerikát, nem tudnám elképzelni a NASCAR-ban vagy az IndyCarban, vagy valami másban, egyszerűen ez nem Forma-1 szint. Az F1 a motorsport csúcsa.”

  • A pilóták is megválasztották az idei F1-es szezon legjobbjait

    A pilóták is megválasztották az idei F1-es szezon legjobbjait

    A Forma-1-es mezőny tagjai is leadták a voksukat az idei esztendő legjobbjaira, ahol Lewis Hamilton végzett az élen.

    A Formula1.com kérte fel a versenyzőket, hogy a teljesítményük alapján rangsorolják a legjobb tízet. A szavazásnál a a bajnokságban is érvényes pontozást használták, vagyis az első 25 pontot, a tizedik pedig egy pontot kapott.

    A pilóták saját magukra is szavazhattak, de azt hogy ki kinek hány pontot adott az nem került nyilvánosságra.

    Hamiltonon, Bottason, Hülkenbergen és Szirotkinon kívül mindenki leadta a voksát. Nem meglepő módon Lewis Hamilton végzett ennek a listának az élén is. A brit pilóta idén 11 győzelmet, 11 pole-pozíciót, 17 dobogós helyet szerzett 21 futamon és megszerezte ötödik világbajnoki címét.

    Remek második féléves teljesítményének köszönhetően Max Verstappen lett a második, a harmadik pedig a visszavonuló Fernando Alonso lett.

    A versenyzők top10-es listája:

    1. Lewis Hamilton
    2. Max Verstappen
    3. Fernando Alonso
    4. Sebastian Vettel
    5. Daniel Ricciardo
    6. Charles Leclerc
    7. Pierre Gasly
    8. Nico Hülkenberg
    9. Kimi Räikkönen
    10. Sergio Pérez
  • Alonso és a McLaren már tárgyalnak is az esetleges jövő évi tesztről

    Alonso és a McLaren már tárgyalnak is az esetleges jövő évi tesztről

    A McLaren már meg is kezdte az egyeztetéseket arról, hogy az Abu Dhabi Nagydíjon elköszönő sztárjuk, Fernando Alonso tesztelheti a jövő évi autójukat.

    A spanyol jövőre is szerencsét próbál azért pár futamon, például újra megpróbálja az Indy500-at (a McLarennel), de lesz néhány WEC versenye is, plusz ott van még a Daytona 24 órás, már egyből januárban. De így is lényegesen kevesebb versenyt vállal, mint amennyije idén volt.

    Tudjuk, hogy Alonso továbbra is a McLaren család tagja marad és több alkalommal is felmerült már, hogy a spanyol kipróbálhatja a wokingiak 2019-es modelljét, amit egyébként Carlos Sainz és Lando Norris, a két jövő évi pilóta is hasznosnak tartana. Most már ott tartunk, hogy Zak Brown megkezdte a tárgyalásokat Alonsóval ennek lehetőségéről.

    „Beszéltünk egy esetleges tesztről, és fogunk is még majd a tél során” – kezdte Brown. „Az egész programunkat kell tekintenünk, és természetesen remek lenne a meghallgatni a benyomásait az autóról. Viszont arról is meg kell győződnünk, hogy pilótáink eleget vezessenek, hiszen mégis csak ők fognak versenyezni a futamokon.”

    Brown biztos abban, hogy Alonso nyomon követi majd a McLaren F1-es fejlődését.

    „Szerintem követni fogja a McLaren fejlődését, hiszen továbbra is tagja a családnak. Egyébként szoktunk üzengetni egymásnak, nem mondanám, hogy naponta, de azért gyakran. Múlt hétvégén épp a GT3-as autónkat figyelte Abu Dhabiban, erről is küldött információkat.”

  • Alonso továbbra is marad a McLaren család tagja

    Alonso továbbra is marad a McLaren család tagja

    Zak Brown megerősítette, hogy Alonso az F1-ből való távozása után is szoros kapcsolatban marad a McLarennel. Arról is szó esett, hogy a spanyol a jövő évi autót is tesztelheti.

    Alonso 17 szezon és két bajnoki cím után továbbáll, és új álmokat kerget. Ez egész pontosan a hármas korona megnyerését jelenti, amihez már csak az Indy500 kell neki (Le Mans-t idén júniusban pipálta ki, Monaco már több mint tíz éve megvan neki). A legendás ötszáz mérföldest meg is próbálja jövőre, természetesen a McLaren színeiben.

    Az Indy500 mellett teljesíti még a WEC szuperszezon 2019-re eső maradék versenyeit – köztük egy Le Mans-i 24 órást. A Daytona 24 órásra is visszatér, ott már januárban láthatjuk. Zak Brown megerősítette, hogy ezek mellett Alonso a színfalak mögött segíti majd a csapat jövő évi pilótáinak munkáját.

    „Fernando hihetetlenül intelligens és tapasztalt. Imádja a Forma-1-et, imádja a versenypályákat” – magasztalta a spanyol Brown. „Ha épp nem a WEC-ben, vagy a Forma-1-ben versenyez, akkor épp egy IndyCar versenyen van, vagy a gokart pályáján, szóval nem lesz egyszerű távol tartani a versenypályától. Szereti a dolgok mérnöki oldalát is, nem olyasvalaki, aki azt mondja, hogy adjatok egy kormányt és vezetek. Az indianapolisi megmérettetésünk volt jó példa erre. Tudni akarja, mi történik, nem elég neki csak annyit tudni, hogy hol kell lennie a pályán.”

    „Szerintem látni fogjuk a McLaren környékén, a család tagja marad. Segíthet pilótáinknak, Carlost már ismeri, Landót is elég jól megismerte. Hasznunkra válik majd a tapasztalata, nagyon értékes lesz majd. A mérnökökkel együtt dolgozva segít jobban megérteni az autót, a pilótáknak tanácsokat ad, mit csinálna ő egyes szituációkban.”

    A tesztet Alonsóval ugyan nem zárja ki Brown, viszont a spanyol futamra való visszatéréséről már máshogy vélekedik.

    „Van két versenyzőnk. Úgy gondolom, hogy amíg nem lehet harmadik autót indítani, nehéz lesz neki ülést biztosítani. Carlos és Lando is izgatott, szerződésük is van, nincs helyünk. Ha tesztelni akar, nyitottak vagyunk, ugyanis értékes visszajelzéseket adhat. Versenyzői ülés azonban nincs.”

  • Keressük a leglegendásabb F1-es rivális párost

    Keressük a leglegendásabb F1-es rivális párost

    Összeszedtünk pár ikonikus rivális párost az Forma-1 történetéből, és arra vagyunk kíváncsiak, hogy szerintetek melyik volt a legmeghatározóbb a sportban. Függetlenül attól, hogy élőben láttátok-e azon csatákat, vagy életkorotokból adódóan csak felvételekről.

    Alábbi szavazásunkban két páros jelölhettek meg.

    Ha egyéb javaslatod van, mely nem szerepel felsorolásunkban, kommenteld a poszt alá Facebook oldalunkon!

    [poll id=”106″]

  • Alonso elárulta, mitől lett összetettebb pilóta

    Alonso elárulta, mitől lett összetettebb pilóta

    Fernando Alonso elmondta, miért érzi magát komplettebb versenyzőnek az F1-ből való visszavonulása után, új álmokat kergetve.

    Alonso utolsó F1-es évei nem hoztak túl nagy sikereket számára, ezért elkezdett máshol is szerencsét próbálni. Új célokat tűzött ki, egész pontosan szeretné megszerezni azt a hármas koronát, ami eddig egyedül Graham Hillnek van meg. Ugye az F1-es Monacói Nagydíjat már kétszer is megnyerte korábban, szóval célja kitűzésekor már csak az Indy500 és a Le Mans-i 24 órás maradt neki.

    Az ötszáz mérföldessel először 2017 májusában próbálkozott meg, ám versenye végül műszaki hiba miatt idő előtt véget ért. 2018-ra bevállalt egy teljes WEC szezont az F1 mellett és első próbálkozásra összejött neki a győzelem Le Mans-ban. Mostanra tehát már csak az Indy500 kell neki, ahova vissza is tér 2019-ben.

    Egy nappal utolsó F1-es versenye után még egy NASCAR autót is kipróbált, Jimmie Johnsonnal való autócseréje alkalmával. Ezen tapasztalatok összessége pedig úgy gondolja, összetettebb pilótát faragott belőle.

    „Nehéz megmondani a pontos sebességedet az autóban. Csak a számokra hivatkozhatsz és ezt az évemet messze a legjobbnak éreztem az időmérős teljesítményt nézve. Versenyképesnek és gyorsnak érzem magam. Az IndyCar teszt és a WEC versenyek még összetettebbé és jobbá tettek.”

    A spanyol nemcsak komplettebb lett, hanem az autóját és a teljesítményét körről-körre is jobban megérti.

    „Jobban megértem az autók viselkedését, vezetési stílusokat, valamint a különböző gumi- és energiaspórolási módokat. Több információm van kívülről, a mérnököktől. Más nézőpontokból is tudok a versenyre tekinteni, amelyek sokszor tágabbak és jobbá tesznek.”

  • Alonso visszatérésre az Indy 500-ra világszerte népszerűsíti a szériát

    Alonso visszatérésre az Indy 500-ra világszerte népszerűsíti a szériát

    Mark Miles, az IndyCar első embere szerint Fernando Alonso Indy500-as szereplése segíti a széria elterjedését is világszerte.

    Az IndyCar egy kis lendületet kapott ezzel, ezt fejtette ki Miles egy podcastben.

    „Alonso visszatérése óriási” – mondta. „Ezzel nem csak az Indy500, de az IndyCar is nagyobb figyelmet kap Spanyolországban, sőt az egész világon. Ez pedig véleményem szerint növekedéshez, nagyobb befektetésekhez vezet.”

    Miles szerint egyre több nemzetközi csapattulajdonos és versenyző érdekelt a szériában, természetesen az amerikaiak mellett. Arra is kitért, hogy nagy mértékben hozzájárulna a fejlődéshez egy két fontos piacon tartott, sikeres nemzetközi verseny. Ott van például az Ausztráliában található Surfers Paradise versenypálya, amelyen a ChampCar 2007-es megszűnéséig versenyzett. Egy évvel később az IndyCar ChampCarral való egyesülése után még futott egy bajnokságon kívüli versenyt, ám azóta nem tértek vissza oda. A futam felélesztése érdekében találkozott tehát Miles Queensland állam első emberével, Annastacia Palaszczukkal.

    „Lenyűgöző volt” – mondta Miles az elnökasszonyról. „Első kézből van tapasztalata, milyen jó verseny van és volt az IndyCarban.”

    Miles elmondta, Palaszczuk úgy hiszi, hogy prioritás lenne egy ekkora látványosság és ilyen remek esemény hatása az ottani piacra. Szerinte a „lelkesedés többet nyom a latba, mint az akarat” a verseny megvalósítása szempontjából: „A cél elrendezni a dolgokat jövő februárra, majd bejelenthetjük, hogy 2020-tól visszatérünk.”

    A bajnokság a közvetítési jogok nemzetközi eladását is saját kézbe vette, ez is segíteni fog a széria első embere szerint.

    „Úgy döntöttünk, inkább nem adjuk el az összes nemzetközi közvetítési jogot az ESPN-nek, hanem mi magunk intézzük mostantól ezt is. Ez az oka, amiért ennyiszer ülök repülőbe ezekben a hónapokban. Ez lehetőséget ad, hogy megismerjük a nemzetközi partnereinket, hogy dolgozzunk azon, miként kapják meg a tartalmakat. Segít, hogy hozzáférhessünk egyes országok pilótáihoz, vonzó videókat készítsünk a rajongóiknak. Ezek mind azon stratégia részei, mellyel a sport értékét szeretnénk növelni.”

  • Alonso korábbi csapattársa csatlakozott a spanyol világbajnok divatmárkájához

    Alonso korábbi csapattársa csatlakozott a spanyol világbajnok divatmárkájához

    Nelson Piquet Jr., Fernando Alonso korábbi Forma-1-es csapattársa a Kimoa divatmárka nagykövete lett.

    Piquet 2008-ban debütált a száguldó cirkuszban, de másfél évet követően, 2009 közepén távozni kényszerült a Renault csapatától gyenge teljesítménye miatt. A brazil versenyzőt Romain Grosjean váltotta, aki azóta is az F1-es mezőny tagja.

    Piquet jelenleg a Formule E-ben vitézkedik, ráadásul az elektromos sorozat első bajnokának mondhatja magát, miután a 2014/2015-ös szezonban ő szerezte a legtöbb pontot.

  • Brawn: Alonso sosem volt jókor jó helyen

    Brawn: Alonso sosem volt jókor jó helyen

    Ross Brawn a Forma-1 motorsport igazgatója nagyon sajnálja, hogy Fernando Alonso kiszállt a száguldó cirkuszból.

    A spanyol pilóta 2005-ben és 2006-ban ünnepelhetett világbajnoki címet, és 17 év alatt 311 futamon indult és 32 futamgyőzelmet szerzett.

    Brawn szerint azonban egy olyan tehetséges pilótának, mint Alonso sokkal több sikert kellett volna elérnie.

    „Szerintem Alonso nem szerzett annyi sikert, mint amennyit a tehetsége alapján megérdemelt volna. Sosem volt jókor jó helyen. De mindig kiállt a döntései mellett és vállalta értük a felelősséget.” – kezdte Brawn a Forma-1 hivatalos oldalának adott interjújában.

    Alonso 2001-ben debütált a Minardival, majd 2003 óta volt tagja megszakítás nélkül a királykategóriának. A Renault-val megszerzett egymás utáni címei után 2007-ben a McLarenhez szerződött. Azt az évet a híres kémbotrány és a Hamiltonnal való viharos viszonya jellemezte, így 2008-ra visszatért a franciákhoz.

    Két kevésbé sikeres év után elfogadta a Ferrari ajánlatát, ám a csapat nem tudott újra schumacheri magasságokba emelkedni, így sorozatosan vesztetett el a bajnoki címeket a Red Bullal és a Mercedes-szel szemben.

    2015-ben visszaigazolt a McLarenhez, ahol remélte, hogy a Hondával kezdődő együttműködés gyümölcsöző lesz. A rémenyei nem jöttek be, hiszen folyamatosan gondok voltak az autó megbízhatóságával és teljesítményével. Ám Alonso tehetsége, hite és kitartása semmit sem kopott ezen idők alatt.

    „Nagyon fogjuk hiányolni őt, különösen a riválisai és csapattársai.” – folytatta Brawn. „Mindenki, de különösen a legjobbak tudják azt, hogy mennyire fontos, hogy legyen egy kiváló versenytársad az élmezőnyben. Ezt bizonyította Hamilton és Vettel is Abu Dhabiban a leintés után. A küzdelem Alonso és a másik két nagy bajnok között gyakori volt, de a tisztelet és az érzelem túlmutatott mindenen.” – tette hozzá.

    A Sky Sports F1-es kommentátora Martin Brundle pedig egyenesen le volt nyűgözve a kétszeres bajnok idei teljesítményétől, amit az MCL33 mögött mutatott. Ám úgy érzi, hogy a spanyol a megfelelő időben köszönt el a sorozattól.

    „Fernando túlteljesítette az autóját és 50 pontot szerzett. Brazília volta talán az első olyan helyszín, amikor azt láttam rajta, hogy elege volt. Elfogyott belőle az F1 iránti elkötelezettség. A legtöbb ember még mindig azt mondaná, hogy a legjobb három pilóta között van, de a Forma-1 nem tudott számára megfelelő autót biztosítani.” – adott hangot szomorúságának Brundle.

  • Íme a csapatfőnökök TOP 10-es listája

    Íme a csapatfőnökök TOP 10-es listája

    Lewis Hamilton megnyerte idén (is) a világbajnoki címet, emellett azonban számos más díjat is kapott idei teljesítményéért.

    Az Autosport pedig anak is utána járt, hogy a Forma-1-es csapatfőnökök szerint kik voltak a legjobbak idén.

    A csapatfőnök 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1 pontot oszthattak ki a 2018-as mezőny 10, szerintük legjobb versenyzőjének. Névtelenül adták le a szavazatokat, hogy mindenki őszinte lehessen, így kialakult a csapatfőnökök top 10-es listája, melyet nem meglepő módon Lewis Hamilton nyert, a második helyre azonban nem az idei legfőbb riválisát, Sebastian Vettelt rangsorolták, hanem Max Verstappent
    Vettel csak a harmadik lett, míg a negyedik helyet Fernando Alonso érdemelte ki.

    A szavazásban részt vett: Toto Wolff (Mercedes), Christian Horner (Red Bull), Cyril Abiteboul (Renault), Gunther Steiner (Haas), Zak Brown (McLaren), Otmar Szafnauer (Force India), Fred Vasseur (Sauber), Franz Tost (Toro Rosso), és Claire Williams (Williams).

    Íme a végeredmény:

    Versenyző Kapott pontok Tavalyhoz képest…
    1. Lewis Hamilton 218
    2. Max Verstappen 139
    3. Sebastian Vettel 105
    4. Fernando Alonso 103 2 helyet javított
    5. Daniel Ricciardo 85 1 helyet rontott
    6. Charles Leclerc 71 új
    7. Kimi Raikkonen 57
    8. Valtteri Bottas 38 3 helyet javított
    9. Esteban Ocon 27 4 helyet rontott
    10. Nico Hulkenberg 23 1 helyet rontott