Címke: Fernando Alonso

  • A Renault Alonsóhoz hasonlítja Ricciardo leigazolását

    A Renault Alonsóhoz hasonlítja Ricciardo leigazolását

    Daniel Ricciardo megszerzését legalább akkora üdvrivalgás követte a Renault-nál, mint amikor Fernando Alonso megnyerte a bajnokságot, mondja Cyril Abiteboul.

    A tavalyi év egyik meglepetése volt Ricciardo Renault-hoz igazolása, a hír pedig a francia istálló személyzetére is nagy érzelmeket kiváltó hatást tett, felidézve Alonso bajnoki duplájának időszakát (legalábbis a csapatfőnök szerint). A többszörös futamgyőztes ausztrál érkezése azonban egyben hatalmas nyomás lesz a bajnoki babérokra törő Renault vállain.

    „Nyilvánvalóan hatalmas megkönnyebbülés és fantasztikus hír volt, a gyárak személyzete Viryben és Enstone-ban pedig lenyűgözően reagált rá” – idézte vissza Abiteboul. „Számítottam valamire, ám közel sem olyanra, mint aminek szemtanúja voltam. Fantasztikus pillanat volt, sosem láttam még ilyen reakciót egyik gyárban sem – Fernando Alonso 2005-ös és 2006-os két címére emlékeztetett a szituáció. Még nem nyertünk semmit, de most már megvan az az érzés a csapatban, hogy jó úton haladunk a győzelmek felé. Kötelességünknek érezzük egy olyan motorral és kasztnival előrukkolni, amit ez a srác megérdemel. Sokkal elkötelezettebben állunk hozzá a Renault-hoz, a szponzorainkhoz, a rajongóinkhoz és a Renault-márka motorsportos örökségéhez, mert nem akarom a következő két évben a csalódottságot és a frusztráltságot látni Daniel szemében. Nem akarom azt érezni, amit a McLaren érezhetett Fernando miatt.”

    Rövidtávú csodára az F1-ben nem lehet számítani, ezzel pedig Ricciardo is tisztában van, a Renault nagy megkönnyebbülésére.

    „Egyértelműen közöltem Daniellel, hogy ha egy azonnal indítható szervezetre számít (olyan értelemben, hogy minden készen áll és csak a beindításra vár), ahol neki csak vezetnie kell, akkor keressen más csapatot” – folytatta Abiteboul. „Megmondtam neki, hogy még mindig építkezünk, fejlődünk, így neki is többet kell hozzáadnia ehhez, mint szimplán a csodálatos vezetését. Elvárjuk tőle, hogy nagykövet és vezéralak legyen, aki tapasztalatával és szakértelmével lendíti előre a csapatot. Rengeteg legókocka került már a helyére, legyen szó emberekről vagy tárgyakról, de még szükségünk van az extra szikrára. Szerintem élvezni fogja a kihívást.”

  • Alonsoék autója zárt az élen a tegnapi teszten

    Alonsoék autója zárt az élen a tegnapi teszten

    A Jordan Taylor, Fernando Alonso, Renger van der Zande és Kamui Kobayashi vezette Wayne Taylor Racing Cadillacet van der Zande repítette ez élre a szombati, daytonai teszten, mely a „Roar Before the Rolex 24” nevet viseli.

    Noha délelőtt még Alonso volt a leggyorsabb, végül a holland szerezte meg az első pozíciót a csapatnak. Van der Zande közel fél másodpercet adott a második helyezettnek, ideje 1:34.534 volt.

    Mögötte Ricky Taylor végzett a #7-es Acurával, a harmadik helyen pedig Olivier Jarvis végzett.

  • Alonsót is „megfertőzte” humoros csapattársa

    Alonsót is „megfertőzte” humoros csapattársa

    Jordan Taylorról már írtunk korábban Fernando Alonso kapcsán. Az amerikai versenyző Alonso csapattársa a Daytona 24 órás versenyen. Mikor kiderült, hogy Alonso indul a versenyen, Taylor egy videóparódiával köszöntötte őt. Amit Alonso utólag díjazott is.

    Taylorról tudni kell, hogy bár ránézésre teljesen másmilyen karakternek tűnik, rendkívül humoros figura, Instagramja ökörködésekkel van tele. Ezen kívül a 27 éves versenyzőnek van egy alteregója, Rodney Sandstorm, aki Jeff Gordon rajongó, és szokása, hogy különböző helyszíneken a „Walk It Talk It” című hip-hop számra adja elő rendkívül bonyolult „táncát”, természetesen Jeff Gordon dzsekiben.

    Ezen produkciót pedig most Alonso és Kamui Kobayashi is előadta. 😀

    https://www.instagram.com/p/BsRRiIwHNGa/

    És íme pár produkció „Rodney-tól”:

    https://www.instagram.com/p/BiK6RhmhrpX/

    https://www.instagram.com/p/BhZ9lnLhzlb/

     

  • Kubica: Nem volt egyszerű nemet mondani a Ferrarinak

    Kubica: Nem volt egyszerű nemet mondani a Ferrarinak

    Mint az ismert, Robert Kubica egyeztetett a Ferrarival arról, hogy átvenné a szimulátoros munkát a csapatnál, miután Antonio Giovinazzi a Sauberhez távozott, Danyiil Kvjat pedig visszatért a Toro Rossohoz. A futamgyőztes lengyel is végül inkább az éles visszatérést választotta a Williams istálló tagjaként, ahol George Russell lesz a csapattársa. Az Autosport rákérdezett Kubicánál, hogy mennyire is volt nehéz meghoznia ezt a döntést:

    „Tudtam, hogy mit szeretnék inkább csinálni, de a dolgok néha komplikáltabbak, mint ahogy az kívülről látszik. Volt pár lehetőségem, amelyek izgalmasak voltak, és nem volt egyszerű rájuk nemet mondani. Végeredményben azonban autóversenyző vagyok, még ha nem is versenyeztem jó ideje. Mégis a versenyzői mentalitásom nyert. Elégedett vagyok a döntésemmel, meg ha ez egy nagy kihívás is lesz nekem.”

    Tavaly Kubica elárulta, hogy igazak voltak azon értesülések, mely szerint 2012-ben a Ferrarinál Fernando Alonso csapattársa lehetett volna, de közbeszólt a 2011-es rali balesete, amely megakasztotta a versenyzői karrierjét, hiszen életveszélyes sérüléseket szerzett. Azzal, hogy 2019-ben visszakerül a rajtrácsra, ez lesz az első éles Forma-1-es versenye a 2010-es szezonzáró óta. Robert azonban hisz abban, hogy felkészült, és megkezdheti a második fázisát az autóversenyzői pályafutásának:

    „Nem egyszerű Forma-1-es versenyzővé válni: nem könnyű meggyőzni embereket arról, hogy képes vagy ezt megcsinálni, és újra a paddock részévé tudsz válni. Sokat kell vezetned, de ezen egyszer már átmentem 12 évvel ezelőtt, és végeredményben azt kell mondanom, hogy volt ehhez újból erőm. Nem aggódom, nem félek ettől a kihívástól, azt hiszem, hogy meg tudok ezzel majd birkózni. Lett egy remek lehetőségem, és boldog vagyok, hogy így alakult mindez egy hosszú út után.”

    Kubica Ferraris szimulátoros munkája hasonló lett volna, mint amikor a Williams csapatánál volt tavaly teszt- és tartalék pilóta, csak kevesebb pályaautós lehetőséggel. Elismerte, hogy ezen helyzetből, hogy versenyülést kaphasson, további munkát igényelt volna:

    „Amikor vezetem az autót, az járt a fejemben, ,hogy minőségi visszajelzést adjak és hogy lássák, hogy képes vagyok jó sebességre, kockázatok vállalása nélkül. Változtatnom kellett emiatt, de most már nem csak a csapatért, hanem magam miatt is teljesítenem kell. Más dolgokra is figyelnem kell majd, amiket hasznosíthatok majd a versenyzésemnél. Ez más hozzáállást kíván.”

  • Alonso már melegít a Daytona 24 órásra

    Alonso már melegít a Daytona 24 órásra

    Ugyan visszavonult az F1-ből és jelentősen nyugodtabb évre számíthat, de már most, januárban megkezdi 2019-es versenyprogramját Fernando Alonso.

    A spanyol a WEC-es kötelezettségei mellé bevállalt még egy Indy500-at, és azt a Daytona 24 órásat, ami január 26-27-én kerül megrendezésre, de már most megkezdik a csapatok a rá való felkészülést egy 3 napos (január 4-7.) teszt keretében. A futamon egyébként az egyik fő esélyes csapat, a Wayne Taylor Racing színeiben vesz majd részt egy Cadillac volánja mögött, olyan csapattársakkal, mint Kamui Kobayashi, Renger van der Zande és a csapatvezető fia, Jordan Taylor.

    Alonso a sajtótájékoztatón egyértelművé tette, hogy nagy várakozásokkal telve várja élete második Daytona 24 órását.

    „Idén sokkal tapasztaltabban érkezem Daytonába” – mondta a spanyol a RACER-nek. Nem ez az első hosszútávú versenyem. Tudom, hogyan kezeljem a forgalmat, az éjszakát, a pályát is ismerem. Idén nagyon versenyképes környezetbe kerültem, egy olyan csapatba, mely már sok sikert aratott ezen a versenyen. Szeretnék idén versenyképesebb lenni, jobban élvezném a futamot is.”

    Kiderült, hogy a csapattulajdonos, Wayne Taylor már a tavalyi verseny után megkezdte a tárgyalásokat Alonsóval, azonban a bejelentésre december közepéig várni kellett.

    „A tavalyi versenyen találkoztam Alonsóval, a verseny után nem sokkal pedig Zak Brownnal beszélgettünk róla” – magyarázta Taylor. „Fernando ugyan érdeklődőnek tűnt, de volt egy megakadás, így másokat is megkörnyékeztünk. Majd egyszer csak a semmiből Zak megkérdezte, van-e hely még Fernandónak, mi pedig azt mondtuk, persze.”

    A tárgyalás Alonsóval hónapokig elhúzódott, ám Kobayashival viszonylag hamar sikerült megegyezni.

    „Az elérhető pilóták közül szemezgettünk, az átlag köridőket hasonlítottuk épp össze, ekkor merült fel Kamui Kobayashi. Egyik este felhívtam, de akkor már neki hajnali három volt, szóval leraktam inkább a telefont. Mégis egyből visszahívott, így megkérdeztem, lenne-e kedve nálam vezetni a Daytonán, ő pedig egyből igent mondott és még telefonon elrendeztük a dolgokat.”

  • Alonso értékelte új csapattársa, Jordan Taylor humorát

    Alonso értékelte új csapattársa, Jordan Taylor humorát

    Emlékeztek még arra, hogy november végén Jorday Taylor miként figurázta ki egy videóban Fernando Alonsót? Ha nem, ide kattintva megnézheted.

    Taylor Alonso csapattársa most a Daytona 24 órás versenyen és mondhatni ezzel a videóval üdvözölte a spanyolt. Az abszolút humornak szánt alkotáson Alonso rajongó némileg felháborodtak, legalábbis azon kommentek alapján, amiket mi láttunk, azonban úgy fest, hogy Alonsonak tetszett a videó.

    Az alábbi képet Taylor azzal a szöveggel tette közzé, hogy „Igent mondtam”. 😀

    https://www.instagram.com/p/BsL6M_TDsXx/

    Talán állíthatjuk, hogy egyébként Taylornak elmentek otthonról, a szó pozitív értelmében. 😀 Az alábbi videón Zoolandert meghazudtoló módon mutatja be új overálját. 😀

    https://www.facebook.com/225907974158713/videos/590001984792360/

     

  • Sainz szerint Alonsónak a Dakar rali is menne

    Sainz szerint Alonsónak a Dakar rali is menne

    Idén már nem lesz az F1-es mezőny tagja Fernando Alonso. Helyette láthatjuk majd a Daytona 24 órás versenyen, az Indy 500-on, WEC-ben, és persze Le Mans-ban. A spanyol annyi mindent kipróbál mostanság, hogy egyesek már azt is felvetették, hogy 2020-ban talán indulhatna a Dakar ralin is, amiben honfitársának és barátjának id. Carlos Sainznak van is tapasztalata, így lenne, aki segít neki.

    Sainz nem is bánná, ha Alonso kipróbálná a Dakart.

    „Én bátorítottam őt, de nem hülye, tudja, hogy ezt a versenyt tisztelni kell, akárki is vagy.” – mondta Sainz a Motorsport.comnak. „Ennek más a különlegessége, és ezt figyelembe kell venni. Ha egy nap Fernando tanácsot kérne tőlem, bátorítanám őt, de azt is elmondanám, hogy nagyon komolyan fel kell készülnie, tesztelnie kell, hogy megismerje, mivel fog szembenézni, és vegyen részt pár megmérettetésen előtte.”

    „Nem sokat tud a ralik világától és tisztában van vele, hogy ez nem olyan, mint elmenni Le Mans-ba, vagy Indianapolisba. Fernandónak megvannak a képességei a Dakarhoz, (Jackie) Ickx és (Romain) Dumas is kipróbálták és versenyképesek voltak. Ő (Alonso) egy nagyszerű versenyző és nem kérdés, hogy szuperül menne, ha komolyan beleássa magát.” – mondta Sainz, aki már 11 Dakar ralin van túl, és kétszer meg is nyerte azt.

  • Alonso megnevezte a legnagyobb F1-es riválisát

    Alonso megnevezte a legnagyobb F1-es riválisát

    Fernando Alonso Michael Schumachert nevezte mint, mindenkori legnagyobb Forma-1-es riválisát, ám szerinte a sorozat ereje növekedett az évek során.

    A spanyol pilóta az idei év végén intett búcsút a Forma-1-nek, és már javában készül a 2019-es Indianapolis-i 500-as versenyre, emellett pedig állandó résztvevője is a hosszútávú világbajnokságnak (WEC).

    Az érzelmes Abu Dhabi szezonzáró után a kétszeres világbajnokot megkérdezték, hogy kit tekint a legnagyobb F1-es riválisának, ő pedig a hétszeres bajnokot választotta.

    Alonso szakította meg a legendás német pilóta sikersorozatát 2005-ben, egy évvel később pedig ő vele küzdött meg a világbajnoki sikerért, amit a spanyol nyert meg.

    „Nehéz egyet választani természetesen, de ha muszáj csak egyet mondanom, akkor Michael Schumachert választanám. Nem csak azért, mert akkor ő dominált, mikor megérkeztem a Forma-1-be, hanem azért is, mert amikor gokartosként őt láttad nyerni az F1-ben, más sorozatokban is ő száguldó cirkuszos győzelmeit láttad, és ezek után ott találod magad egy kerék a kerék elleni harcban vele szemben.” – mondta a spanyol.

    „Ezek a csaták egészen különlegesek és még érzelmesebbek voltak. Szerintem a jelenkor generációja viszont sokkal tehetségesebb, mert a pilóták sokkal felkészültebben érkeznek meg a sorozatba.” – folytatta.

    Alonso arra is kitért, hogy az F1-be bekerülő fiatalok sokkal jobb alapokkal rendelkeznek, mert már a junior sorozatokban is komolyabb felkészítést kapnak. Ezek mellett a legtöbb újonc legalább egy évet töltött el a csapatnál tartalék- vagy szimulátorpilótaként.

    „Sokkal több időt töltenek a szimulátorban, különböző junior programokban, emiatt pedig olyan szinten érkeznek az F1-be ami tíz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Ez egy remek utazás volt, és Michaelt mondanám a legjobb riválisomnak, de nem csak érzelmi okokból, hanem tudásilag is.” – zárta Alonso.

  • Mears: Alonso dolgát megkönnyítik majd a nehezebben vezethető autók az Indy500-on

    Mears: Alonso dolgát megkönnyítik majd a nehezebben vezethető autók az Indy500-on

    Rick Mears, egy legendás amerikai versenyző szerint Fernando Alonsónak könnyebb dolga lesz a 2019-es Indy500-on a Dallara új, nehezebben vezethető kasztnijával versenyezve.

    Alonso első, 2017-es ötszáz mérföldesén az Andretti által támogatott McLarennel egyből vezetni tudott, ám végül a verseny utolsó részében egy motorhiba keresztülhúzta számításait. A kétszeres világbajnok gyorsan megszokta az autót, tulajdonképpen májusban sikerült ez neki, ehhez pedig az Andretti remek teljesítménye is hozzájárult.

    A 2018-as autóknak jelentősen kisebb a tapadásuk, és az Indy500-on is sok nagy név pördült ki és esett ki a versenyből. Mears nem gondolja, hogy Alonsóra ez a radikális változás hatással lenne. A spanyol egyébként idén egy teszten ki is próbálta az autót egy road pályán.

    „Igazából szerintem jobban fekszik majd neki az új autó” – mondta Mears az Autosportnak. „A versenyzőink és mások elmondása szerint is jobb érzés vezetni ezeket a gépeket, jobb visszajelzést ad, ez segítheti a kevésbé tapasztaltabbakat. Igen, nehezebb vezetni, a forgalomban is. Viszont Alonso a legnagyobbak egyike, olyan, mint Mario Andretti, Parnelli Jones, AJ Foyt. Tudjuk, hogy ha bármilyen autóba beül, gyors lesz.”

    Mears szerint ezekre az autókra több időt kell ráfordítani, mint az előző generációsokra, ez pedig segíteni fog a spanyolnak: „Mondhatjuk, hogy itt több múlik a versenyzőn. Ez pedig nyilván kedvez a toppilótáknak, Alonso pedig egy toppilóta. Ez ilyen egyszerű.”

    Az amerikai a Penskénél dolgozik, Helio Castroneves spottere volt az Indy500-on, így figyelhette Alonsót 2017-ben, és le volt nyűgözve.

    „Meredek fejlődési görbét produkált. A gyakorláson Alonso érdekes dolgokat csinált az autóval, hogy kiderítse, mi lehetséges, és mi nem. Párszor volt, hogy őt nézve azt gondoltam, ’á, azt ott nem kéne’, de megoldotta. Ebből tudtam, hogy nem csak vezet, hanem gondolkodik is. Az a helyzet, hogy csak akkor fedezel fel dolgokat, ha magad nézed meg azokat. Ezért vállalt be néha késői előzéseket, vagy azt próbálta kitalálni, hogyan lehetne előzni például kívülről, vagy belülről. Külső szemlélőként úgy tűnik, hogy kockázatot vállalsz egy-egy dologgal, de igazából ezt már kipróbáltad a szabadedzésen.”

  • Sophia Flörsch kapott támogatást az F1 világából is

    Sophia Flörsch kapott támogatást az F1 világából is

    A Formula 3-as versenyzőnő, Sophia Flörsch elismerte hogy jól érezte magát akkor, amikor Forma-1-es csapatok és pilóták kívántak neki mihamarábbi gyógyulást a balesete után. Azóta a 18 évessé vált hölgy már újra a versenyzésnek rendeli alá magát, sőt reméli azt is, hogy egy napon Forma-1 világbajnok is lehet.

    A balesete után egyből elterjedtek ennek a videói az interneten, és a motorsport világa komolyan aggódott az egészségéért. A lábadozása alatt azonban a rajongók és a Forma-1 versenyzői is biztatták. A BBC-nek elismerte, hogy ez sokat segített neki:

    „Nagyon hamar elterjedt a video, mert látványos volt a baleset. Kaptam SMS üzeneteket F1-es csapatoktól és pár versenyzőtől is. Ezek között volt Nico Hülkenberg, és korábbi világbajnokok is, mint Fernando Alonso és Nico Rosberg.”

    Az, hogy még mindig közöttünk van, és jó állapotban, – leszámítva pár törött csigolyát a hátában, idegkárosodás nélkül csak megerősítette őt. Még jobban küzdeni akar a céljaiért, amint felépült. Feltehetően egy csoda, hogy életben maradt, és emiatt is nagyon boldog.”

    Ez pedig Sophia karácsonyi üzenete:

    https://www.facebook.com/formulaeuropeanmasters/videos/739481703099867/