Címke: Fernando Alonso

  • Alonso: Nehéz megmondani, hogy nyertem volna-e tavaly a Ferrarival

    Alonso: Nehéz megmondani, hogy nyertem volna-e tavaly a Ferrarival

    Fernando Alonso nem kritizálja Sebastian Vettelt a 2018-as világbajnoki cím elvesztéséért, hisz a „végletekig harcolt” és attól még „bajnok marad”.

    Vettel tavaly sokáig az egyéni világbajnokság favoritja volt, de minimum egyenlő esélyei voltak Hamiltonnal. A Belga Nagydíj után viszont ő és csapata is hibát hibára halmoztak, ez pedig végül simának tűnő Hamilton és Mercedes sikert hozott.

    Sokan pedzegették, hogy Alonso Vettel 2018-as Ferrarijával felért volna-e a csúcsra, az érintett maga így nyilatkozott a Corriere della Serának: „Ezek nem egyszerű latolgatások azért. Aki elől van, harcol a győzelemért, és sok vesztenivalója van. Mindenki hibázik. Lehet, hogy Vettel vesztett fontos pontokat, de ezt Hamilton is megtette, illetve még így is sokkal Räikkönen előtt végzett. A legvégsőkig küzdött. Ő egy bajnok. Amikor négy címet nyert zsinórban, jelenségként beszéltek róla, most ugyanez történik Hamiltonnal. Az az igazság, hogy sosem könnyű ilyen komoly figyelem középpontjában és ekkora nyomás alatt teljesíteni.”

    Alonso már külső szemlélőként figyelheti az F1-et, miután tavaly a távozás mellett döntött. Vannak azért dolgok, melyekre kíváncsi és nagy figyelmet fordít majd rájuk. Egy ilyen például az, hogy hogyan fog teljesíteni Robert Kubica a visszatérése után: „A története hihetetlen. Néhány hónappal ezelőttig úgy tűnt, Robertnek semmi esélye nincs erre. Úgy fog vezetni, hogy semmi vesztenivalója nincs, egyszerűen ez a helyzet.”

    Van még valaki, aki nagyon érdekli a spanyolt, őt pedig Charles Leclerc-nek hívják: „És akkor ott van Leclerc a Ferrariban. Fiatal, intelligens és tehetséges. Megtanulhatja, hogy kell pontokat szerezni és segíteni a csapatnak. Meg fogja tapasztalni, hogy a bajnokság július és szeptember között dől el. Nem kell kapkodnia, kontrollálnia kell az izgalmát és érzelmeit.”

    Alonsónak van egy megérzése is a végső győztessel kapcsolatban: „Kíváncsi vagyok, hogy végett ér-e a Mercedes uralma. Úgy érzem, ez a pillanat most már közel van.”

  • Dixon szerint jót tesz a sportnak, amit Alonso csinál

    Dixon szerint jót tesz a sportnak, amit Alonso csinál

    A regnáló IndyCar bajnok, Scott Dixon úgy véli, hogy nagyon hasznos a sport számára, ha az olyan versenyzők, mint Fernando Alonso kilépnek a komfortzónájukból.

    Alonso tavaly töltötte utolsó szezonját a Forma-1-ben, de már emellett is több más szériában kipróbálta magát. Jelenleg a WEC-ben versenyez, múlt hónapban nyert negyedmagával Daytonában, és ott lesz majd az Indy500-on is.

    Manapság a versenyzőket nagyon szigorú szerződésekkel kötik csapataik az egyes bajnokságokban, így nagy dolognak számított, hogy Alonso már az F1 mellett is belekóstolhatott más szériákba. Ez pedig kifejezetten jó dolog, véli Dixon.

    „Szerintem ez király, ez nagy dolog a sportnak.” – mondta Dixon a Racernek. „Persze versenyzőként csak azt akarod, hogy biztos alapod legyen és a legjobbak ellen versenyezhess. A cél folyamatosan, napról napra változhat.”

    „Ez nagyon hasznos az IndyCar versenyzés számára. Mind tudjuk, hogy milyen nagy tehetség Fernando és mit ért el.”

    „Jó látni azokat az átfedések a versenyek között, amit ő csinált, mert jelenleg a sportunkban ez általában nem megengedett.”

    „Nagyszerű, hogy Fernando versenyez, hogy kilép a komfortzónájából, ezt igazán remek látni, és amit eddig elért az nagyon király.”

  • Alonso Mick Schumachernek: Először járni tanulj meg, mielőtt futnál

    Alonso Mick Schumachernek: Először járni tanulj meg, mielőtt futnál

    A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso szerint Mick Schumachernek először helyt kell állnia a Forma-2-ben, mielőtt megérkezik a száguldó cirkuszba.

    Tavaly még olyan pletykák is elterjedtek, hogy a hétszeres világbajnok fia rögtön a Forma-1-ben fogja folytatni a pályafutását, miután bajnok lett a Formula 3-ban. A pletykák azonban alaptalanok voltak, ugyanis a német tehetség a Forma-2-ben fog versenyezni idén a Prema színeiben.

    Schumacher immáron a Ferrari juniorakadémiájának a tagja, szóval, ha idén jól teljesít a Forma-2-ben, akkor akár már 2020-tól tagja lehet a Forma-1-es mezőnynek.

    Alonsot az olasz Corriere della Serra kérdezte arról, hogy van-e bármilyen tanácsa az ifjú Schumachernek. A spanyol világbajnok ezt válaszolta: „Már eleve a Schumacher név miatt óriási rajta a nyomás. A legfontosabb az, hogy először járni tanuljon meg, mielőtt futna,” – véli a Daytona 24 órás verseny győztese. „Nehéz dolga lesz, tudom.”

    Michael Schumacher egészen 43 éves koráig versenyzett a száguldó cirkuszban. Alonso 37 évesen döntött úgy, hogy távozik a Forma-1-ből. A spanyol szerint a versenyzők nagy része nem az életkora miatt vonul vissza a versenyzéstől. „Schumacher még 43 évesen is versenyzett.

    „Ha erősnek érzed magad, akkor nem szabad foglalkozni az életkoroddal,” – tette hozzá a hétszeres világbajnok egykori riválisa. „Akkor kell abbahagyni, amikor úgy érzed, hogy többiek jobbak nálad. Ez bármikor előfordulhat, nem számít, hogy 25 vagy 48 éves vagy.”

  • Alonso Formula Renault csapatának autója először gurult pályára

    Alonso Formula Renault csapatának autója először gurult pályára

    Fernando Alonso múlt hétvégén a Daytona 24 órást zsebelte be, most pedig csapattulajdonosként érkezett el fontos mérföldkőhöz.

    Arról korábban mi is beszámoltunk, hogy a spanyol immár a Formula Renault sorozatba is nevez csapatot, FA Racing néven. A szezon kezdetének közeledtével pénteken először próbálták ki az autót, amit David Gonzalez vezetett Olaszországban, a Cremona nevű pályán igen hideg és vizes körülmények között.

    Alonso a következőt írta Instagram oldalára ennek kapcsán: „A mai napon egy nagyon különleges pillanatnak lehettem szemtanúja: először gurult pályára az FA Racing 2019-es Formula Renault autója. Ezzel az együléses sorozatokban is segítenénk a fiataloknak az FA kartból (a csapat háromszoros világbajnok). Hajrá!”

  • Fernando Alonso is tesztel a McLarennel?

    Fernando Alonso is tesztel a McLarennel?

    Hiába vonult vissza a Forma-1-től Fernando Alonso ám sajtóértesülések szerint hamarosan mégis a McLaren volánja mögött láthatjuk újra.

    A McLaren először a február 18.-án, az előszezoni teszten küldi pályára az MCL34 kódnévre hallgató autóját. A csapat két pilótája, Carlos Sainz és Lando Norris fogja a körök nagyrészét megtenni az új autóval, ám egy rövidebb időre csatlakozhat melléjük Fernando Alonso is.

    A thejudge13.com értesülései szerint a spanyol pilóta egy fél napot tölthet majd az autóban elsősorban azért, hogy összehasonlítsa azt a tavalyival.

    Zak Brown reméli, hogy a tavalyi hatodik helyükhöz képest előrébb tudnak majd végezni idén, amihez elengedhetetlen egy produkatív teszt.

    „Előre azt mondanám, hogy jó autónk van. A holtszezoni fejlesztések a tervek szerint haladtak. Jó visszajelzésekre van szükségünk Carlostól és Landotól. Ez egy sokkal másabb autó lesz, mint a tavalyi. Az eddigi visszajelzéseik tökéletesek. Kemény csatákat akarunk vívni a mezőnyben. Természetes, hogy a csapattársak is keményen harcolnak egymással, de ők jó fiúk, és csapatként van szükségünk rájuk, hogy visszatérjünk a rendszeres pontszerzők közé. Ezt ők is tudják. Ez az idei célunk.” – nyilatkozta Brown.

  • Montezemolo: Schumacher, Lauda és Alonso voltak a Ferrari legjobbjai

    Montezemolo: Schumacher, Lauda és Alonso voltak a Ferrari legjobbjai

    Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnöke hétfőn Rómában járt, Ignazio Giunti, korábbi Ferrari versenyzőről készült könyvbemutatón vett részt, melyen a Forma-1-et elhagyó korábbi versenyzőjéről, Fernando Alonsóról is megkérdezték.

    Alonso a hétvégén 24 órás versenyen vett részt, sőt meg is nyerte azt, így Le Mans-i diadala után Daytona 24 órás győztesnek is mondhatja magát.

    „Nagyon örülök neki, Fernando nagyszerű versenyző” – mondta Alonso győzelméről.

    „Gyakran problémája volt azzal, hogy miként legyen csapatjátékos, de Schumacher és Lauda mellett ő volt a Ferrari legerősebb versenyzője.”

    „Kedves emlékek fűznek hozzá Maranellóból. Nem egyszerű karakter, de mindent beleadott. Bánom, hogy 2010-ben és 2012-ben nem sikerült megnyernie a világbajnokságot, pedig a végsőkig küzdött” – tette hozzá.

  • Alonso Daytonai remeklése számokban

    Alonso Daytonai remeklése számokban

    A WTF1 összegyűjtött néhány statisztikai adatot, amelyek Fernando Alonso Daytona 24 óráson nyújtott teljesítményéről tudósítanak.

    Alonso nem csak az egyik győztes pilóta volt a hétvégi Daytona 24 óráson, hanem az a versenyző, aki húzta a csapatot és több ízben is felhozta az autót az első helyre.

    A spanyol futott már pár emlékezetes versenyt pályafutása során az F1-ben, és már a sportautózás szakágában is villantott párszor, gondoljunk csak az éjszakai etapjára a tavalyi Le Mans-i 24 órásról. A mostani Daytonai versenyen is egy más szintet képviselt, ez volt az egyik legjobb versenye. Most nézzünk néhány ezeket a gondolatokat alátámasztó számadatot.

    A 9. helyen állt a 10-es Cadillac legénysége, amikor Alonso először beült a kocsiba, mindössze két órával a verseny megkezdése után. Az első kiállásakor már 4-ik volt, nem sokkal később pedig a TOP 3-ban találta magát.

    Alonsonak 2 körig tartott, hogy feljöjjön a harmadik helyről az elsőre. Az Acurával versenyző Helio Castronevesszel vívott parázs csatája végén jött föl másodiknak, a brazilt a buszmegálló sikánnál fékezte ki, eztán pedig üldözőbe vehette a vezető René Rastot. Bő egy körrel később az első kanyar belső ívén előzte meg a Mazdát és vette át a vezetést.

    Alonso 20 másodpercre húzott el a mezőnytől, kétszer is. Riválisai egy tempót autóztak vele tiszta pályán, igazából a forgalomban nyert igazán sokat. Utóbbi eredményezte tehát azt a körönként egy másodperces előnyt, amivel sikerült kiépíteni a 20 másodperces különbséget az üldözőkhöz képest. Csakhogy mire ez sikerült, le is nullázódott ez a húszas, ugyanis a 24-es BMW kiesése miatt be kellett küldeni a safety cart. Mondjuk Alonso az újraindítás után nem gondolta túl, megint kiépítette a 20 másodperces előnyt.

    Az ember írhatná annak a számlájára a spanyol terjedelmesebb előnyét, hogy a mezőny természetesen széthúzódik idővel, de azt tudni kell, hogy a DPi egy rendkívül szoros kategória. Alonso a verseny egy szakaszában éppen 13 másodperccel vezetett a második előtt, a másodiktól a nyolcadikig viszont mindössze 15 másodpercnyi időkülönbség volt. Ez azért mutatja, hogy Alonso sokszor a saját ligájában versenyzett.

    Alonso második etapjának kezdetekor a 4. helyen álltak, ekkor kezdett esni az eső is. A kétszeres F1-es világbajnok egyből meggyőző tempót diktált, mindenkinél legalább két másodperccel gyorsabb volt. A 4. helyből pár kör alatt 2. lett, az első helyet pedig egy jól időzített, caution fázis előtti kiállással kaparintotta meg.

    Miután megszerezte, rohamtempóban kezdett elhúzni a többiektől. 3-5 másodpercet adott körönként mindenkinek, ezzel pedig elképesztő alkalmazkodóképességről és bátorságról tett tanúbizonyságot. Ezzel az őrült tempóval ugye megint elég hamar sikerült tetemes előnyre szert tenni, 35 perc után 50 másodpercnyi időkülönbség volt Alonso és az üldözők között. Talán az az igazán elképesztő, hogy ezt a kegyetlen tempót a forgalomtól és körülményektől függetlenül, folyamatosan tudta tartani és idővel lekörözte volna az egész mezőnyt is. Csakhogy a 4-es számú Corvette ütközött, Alonso előnye pedig szertefoszlott a biztonsági autó behívásával.

    Alonso sokszor vezetett ugyan, de a verseny vége felé pont második volt, és már akkor, az ezüstérmes pozícióban is szeretett volna safety cart. Az gyakori, hogy az élen álló kéri, hogy jöjjön be a biztonsági autó, de most akkora víz volt, hogy a második helyen álló Alonso is belátta ezt úgy, hogy fennállt számára a verseny elvesztésének veszélye. Sőt, el is vesztette volna, ha a safety car kicsit hamarabb jön be.

    Ne feledjük azért, hogy nem csak Alonso nyerte meg a versenyt a Wayne Taylor Racingnek. A csapattársai is nagyban hozzátettek a sikerhez. Kamui Kobayashi stabilan a leggyorsabb volt az éjszakai etapjában, míg Renger van der Zande sikeresen visszahozta a csapatot az élre a negyedik helyről, miután odakerültek a sok rosszkor jött caution időszak miatt. Jordan Taylor azért küzdött, hogy az első helyen tartsa az autót a verseny egyik legvizesebb időszakában.

    Egyetlen pilóta volt, aki elvehette volna a győzelmet a 10-es Cadillactől: ő az ex-F1-es Felipe Nasr. A brazil vette át a vezetést Jordan Taylortól a verseny vége felé és Alonsoval is tudta tartani a tempót esőben, egyedüliként. Alonso nyomást helyezett rá és keményen üldözte, Nasr pedig nem bírta a nyomást, túlcsúszott az egyes kanyarban és elvesztette az első helyet. 10 perccel később a versenyt megállították, majd egy hosszabb piros zászlós szakasz után a leintés következett.

  • Alonso soha nem látott dolgokat készül véghezvinni

    Alonso soha nem látott dolgokat készül véghezvinni

    Fernando Alonso alig pár napja nyerte meg az egyik legnagyobb hosszútávú autóversenyt, a Daytona 24 órást, máris a következő kihíváson jár az esze. Elhintette, hogy érdekelné a rallyzás annak ellenére, hogy tavaly még azt nyilatkozta, hogy nem tartja magát elég tehetségesnek ehhez a szakághoz.

    Alonso egyértelmű célja a tripla korona megnyerése, és mivel Le Mans-t és Monacót már kipipálhatta, csak az Indy500 siker hiányzik neki. Természetesen ezt idén májusban meg is próbálja elhódítani. Alonso Daytona meghódítása után (ami a Wayne Taylor Racing-es csapattársaival, Kamui Kobayashival, Renger van der Zandeval és Jordan Taylorral közösen sikerült) már elkezdett más kihívásokra is gondolni, erről beszélt az Agence France-Presse hasábjain is.

    „Ez [a Daytona 24 órás megnyerése] nem része a tripla koronának, de ha nyerek Indianapolisban, akkor négyes koronám lesz. Jelenleg maximálisan az Indy500-ra összpontosítok. Szerintem más dolgokat is kipróbálhatnék, és nem csak a pályaversenyzés szakágában.”

    Valószínűleg a Dakar Rallyra utalhatott ezzel a spanyol, ami egy kéthetes, majdnem 9000 kilométert felölelő autósviadal. A szóban forgó versenyt idén januárban harmadszor megnyerő, Nasser Al-Attiyah elmondta, hogy Alonso valamikor idén szeretné kipróbálni a Toyota Hiluxát. Ne feledjük azt sem, hogy Alonso a Toyota versenyzője a WEC-ben, velük nyerte meg többek között a Le Mans-i 24 órást. Viszont azt tudni kell, hogy egyelőre semmilyen hivatalos közleményt nem adtak ki az esetleges teszttel kapcsolatban.

    Alonso azt bizton állítja, hogy csak ott próbál szerencsét, ahol tudja, hogy versenyképes lesz.

    „Gondolkoznom, terveznem kell. Biztosnak kell lennem abban, hogy versenyképes leszek ott, ahova megyek, a megfelelő emberek lesznek körülöttem és megfelelően felkészülök. Bármilyen kaland lesz a következő, olyat nem vállalok be, ahol nem leszek versenyképes és nem lesz esélyem nyerni. A célom, hogy példátlan sikereket érjek el a motorsportban.”

  • Alonso: Talán majd pihenni visszatérek a paddockba

    Alonso: Talán majd pihenni visszatérek a paddockba

    Fernando Alonso ugyan visszavonult már a Forma-1-től, ám elmondása így is szerint sokkal elfoglaltabb, mint valaha.

    A kétszeres világbajnok tegnap nyerte meg a Daytona-i 24 órás versenyt, így a tavalyi Le Mans sikere után egy újabb legendás versenyt nyert meg. Ezen kívül a spanyol idén rajthoz áll majd az Indy500-on is, és a pletykák szerint jövőre a Dakar Ralit is kipróbálhatja.

    A Forma-1-es távozásának pontos oka megosztja a közvéleményt, egyesek szerint azért döntött a váltás mellett, mert a McLaren nem tudott biztosítani neki egy versenyképes autót a jövőre nézve. Ám a spanyol maga azt mondja, hogy csupán új kihívásokra vágyott.

    „Sokkal több dolgom lesz ebben az évben, mint tavaly. Természetesen ahogy elkezdődik a Forma-1-es szezon rendkívül stresszes az ott szereplők élete. De nekem már ebben a hónapban sem volt nyugodt időszakom, aztán februárban tesztelek majd a Toyotával és megkezdem az Indyre a felkészülést. Szóval nagyon elfoglalt leszek júniusig.” – jelentette ki Alonso.

    A McLaren csapatvezetője már meghívta a csapat egykori pilótáját, hogy ha ő is akarja, akkor a jelenlétével motiválhatja a csapatot.

    „Szerintem ő rendkívül pozitívan hat a csapatra és szívesen is látjuk őt. A jelenléte rendkívül hasznos nekem, a mérnököknek és a pilótáknak is egyaránt.” – fogalmazott Zak Brown.

    Alonso pedig viccesen reagált arra, hogy visszatér-e idén a paddockba.

    „Nem számítottam arra, hogy ilyen elfoglalt leszek idén. Az emberek gyakran megkérdezik tőlem, hogy milyen az életem a Forma-1 nélkül, mire én ennyit válaszolok: ’Talán visszatérek majd az F1-es paddockba hogy egy kicsit pihenhessek.’”

  • Alonsoék nyertek Daytonában, noha a leintéskor senki nem volt a pályán

    Alonsoék nyertek Daytonában, noha a leintéskor senki nem volt a pályán

    Kb másfél órával a 24 óra lejárta előtt szakították meg piros zászlóval a versenyt, a heves eső miatt. Végül 10 perccel a vége előtt le is intették a versenyt, így bár ekkor senki nem volt a pályán, végül a #10-es Cadillec nyerte a Daytona 24 órás versenyt Renger Van Der Zandéval, Jordan Taylorral, Fernando Alonsóval, és Kamui Kobayashival.

    A verseny első fele normál körülmények között zajlott, és így is izgalmas csata alakult ki a Fernando Alonso, Jordan Taylor, Renger van der Zande és Kamui Kobayashi vezette WTR (Wayne Taylor Racing) Cadillac, az Action Express Racing Cadillac, és a Penske Acurái között.

    Alonso kiváló etapokat ment, a fent említett négyes csatája pedig további izgalmakat hozott akkor is, mikor megérkezett az eső. A hajnal azonban nem hozta vissza a napsugarakat, sőt inkább romlottak a körülmények.

    A huszadik órában az élen álló négyestől elmaradt a #6-os Acura, törött olajpumpa miatt.

    Az időjárásnak köszönhetően estek-keltek az autók, amik teljes pályára érvényes sárga zászlós fázisokat eredményeztek.

    A 22. órában került elő végül a piros zászló a versenyt megszakították, és mint később kiderült, már nem is indították újra.

    Így végül Alonsoék nyertek, a #31-es Cadillac és a #7-es Acura előtt.