Címke: Fernando Alonso

  • A McLaren mindkét tavalyi versenyzője ott van Barcelonában

    A McLaren mindkét tavalyi versenyzője ott van Barcelonában

    Beigazolódtak azon feltevések, miszerint Fernando Alonso kilátogat a szezon előtti Forma-1-es téli tesztekre.

    A kétszeres világbajnok spanyol versenyző McLaren szerelésben, Carlos Sainz és Zak Brown társaságában figyelte az eseményeket a montmelói pálya mellett.

    https://www.instagram.com/p/BuWqCJPnMjM/

    Alonso tavalyi csapattársa, az immáron Formula E-ben vitézkedő Stoffel Vandoorne is kilátogatott Barcelonába, így a McLaren teljes 2018-as felállássa visszatért a paddockba.

    https://www.instagram.com/p/BuWbcEaBe52/

  • Kimi boldog, hogy maga mögött hagyhatta a Ferrari sportpolitikáját

    Kimi boldog, hogy maga mögött hagyhatta a Ferrari sportpolitikáját

    Évekig volt az alkalmazottja a Ferrarinak Kimi Räikkönen, és örül, hogy a színfalak mögötti olasz sportpolitika már nem része az életének. Räikkönen tavaly hagyta el a Ferrarit és gyorsan csatlakozott a Sauberhez ahol annak idején elkezdődött az F1-es pályafutása. Időközben a svájci csapatból is Alfa Romeo Racing lett.

    A 39 éves pilóta ezidáig az utolsó, aki tudott nyerni a Scuderiával, de ez is még 2007-ben volt. Visszatért ugyan a csapathoz, de Fernando Alonso és Sebastian Vettel mellett is igazából csak másodhegedűs lehetett. Elhagyta tehát a topcsapatot, és csatlakozott az ígéretes Alfa Romeóhoz, Räikkönen pedig elégedett, hogy vége lett a gyötrelmes ferraris éveinek. A svájci Blicknek így beszélt erről:

    „Végre nem kell foglalkozzak a (sport)politikával. Vezetni szeretek, és itt végre minden a sportról szól. A süketelésnek vége. Így mindannyiunknak egyszerűbb. Másrészt a médiát is általában csak a negatív sztorik érdeklik!”

    Räikkönen sokakat lenyűgözött az első teszthét után Barcelonában, és úgy tűnik, hogy az Alfa Romeo 2019-ben egyike lehet a középmezőny kiemelkedő autóinak. Nem valószínű persze az, hogy győzelmekért szállna majd harcba, de a finn lehet az élmenők utáni legjobb versenyző, ahogy jelenleg az kinéz a melbourne-i rajtig. Ezen felkészüléssel kapcsolatosan ennyit árult el:

    „Nem mentünk időmérős köröket, csak kipróbáltunk különféle gumikat. Összességében azonban úgy vélem, hogy egy jól kiegyensúlyozott autónk van, elég jó tapadással. Amint lendületbe jövünk, meglátjuk majd, hogy hol végzünk. Azt gondolom, hogy mindig lehet jobb, de nem nyomjuk most annyira neki. Csak kipróbálunk pár dolgot, ami elismerem, mókás.”

  • Kiszivárgott Fernando Alonso Indy 500-as rajtszáma és autójának színei

    Kiszivárgott Fernando Alonso Indy 500-as rajtszáma és autójának színei

    Ugyan még sem Fernando Alonso, sem a McLaren nem közölte, hogy a spanyol versenyző milyen rajtszámmal és milyen színű autóval áll majd rajthoz idén az Indy 500-on, az Indianapolis Motor Speedway ezzel nem törődve – talán bele sem gondoltak – de elárulta azt.

    Feltöltöttek ugyanis webáruházukba pár alonsós terméket is, melyekből egyértelműen kiderül, hogy a versenyző a 66-os rajtszámmal indul majd, autója pedig hasonló festést kap majd, mint a Forma-1-es McLarenek.

    Alonso

    Alonso 2017-ben már indult az 500 mérföldes versenyen, akkor a 29-es rajtszámmal, most azonban nem indulhat azzal, mert az a szám az Andretti Auutosporté.
    A Forma-1-ben a 14-es rajtszámot használta, az Indy-ben azonban ez már foglalt az A. J. Foyt Enterprises által.

    Azt nem tudni, hogy miért épp a 66-os számot választotta a spanyol, de van több tipp is. Az egyik, hogy ha összeadjuk az eddigi rajtszámait, a 14-et (F1), a 29-et (IndyCar), és a 23-at (Daytona 24) akkor 66-ot kapunk. Egy másik ok lehet, hogy a McLaren 1966-ban indult először a Forma-1-ben.

  • Alonso megjelenhet a barcelonai teszten

    Alonso megjelenhet a barcelonai teszten

    A McLaren azt állítja, hogy nem kizárt, hogy Fernando Alonso ott lesz a pálya szélén jövőhéten, a második szezon előtti teszten, Barcelonában.

    Korábban arról is volt szó, hogy talán tesztelni is fog a Forma-1-ből azonban visszavonult spanyol versenyző, spanyol sajtóértesülések szerint azonban erre nem fog sor kerülni.

    Mivel azonban ott lesz jövőhéten a Mobil Világkongresszuson Barcelonában, elég valószínű, hogy az F1-es tesztre is kilátogat majd.

    „Fernando a McLaren család tagja.” – mondta Gil de Ferran, a McLaren sportigazgatója az El Mundo Deportivonak. „Talán idelátogat jövőhéten.”

  • Alonso és Massa kiáll Binotto mellett

    Alonso és Massa kiáll Binotto mellett

    Viszonylag sok kritikát kapott az utóbbi időben a Ferrari, egyrészt amiért Maurizio Arrivabene helyett Mattia Binottót tették meg csapatfőnöknek, és további átszervezések is voltak az olasz alakulatnál. A maranellóiak egykori versenyzői, Fernando Alonso és Felipe Massa azonban kiálltak a csapat döntései mellett.

    „Binotto egy nagyon nyugodt fickó.” – mondta Massa az Auto Bildnek. „Ő egy olyan ember, aki nyugodt marad stresszhelyzetben is és sokkal jobban kezeli a Ferrarira nehezedő nyomást, mint Arrivabene.

    „Mattia megmutatta, hogy milyen vezető, mikor technikai vezető volt.” – ért egyet Alonso. „Mindent meg fog tenni azért, hogy a Ferrari erősebb legyen.”

    Az olasz csapat pénteken mutatta be 2019-es versenygépét, az SF90-et, mely elmondásuk szerint jelentős újításokkal rendelkezik.

  • Brown: Alonso gyakorlatilag a tartalékpilótánk!

    Brown: Alonso gyakorlatilag a tartalékpilótánk!

    Fernando Alonso lehet majd gyakorlatilag a McLaren idei tesztpilótája. Ezt személyesen Zak Brown közölte, sőt egy ideig tartotta magát az a pletyka, hogy akár a visszavonult pilóta a 2019-es autót is kipróbálhatja a szezon előtt. Az autó bemutatóján ennyit mondott:

    „Fernando továbbra is a csapatunk tagja, az Indy 500-as projektünk része. Azt hiszem, hogy nem fogunk megnevezni tartalékpilótát, de vannak pilótáink, akik alkalmasak arra, ha hirtelen valakit helyettesíteni kell.”

    Itt pedig Brown biztosan nem a csapat hivatalos tesztpilótájára, Sergio Sette Camarára gondolt, aki ugyan a McLarennél van, köszönhető a támogatójának a Petrobrasnak. A Formula 2-es versenyzőnek ugyanis nincs szuperlicensze. A fiatal brazil le is nyilatkozta, hogy idén az F2-re fókuszál:

    „Nekem most az a legfontosabb. A Formula 2 határozhatja meg a jövőmet, és nem az a munka, amit tesztpilótaként elvégezhetek.”

    Brown főnök ugyanakkor úgy véli, hogy a most bemutatott 2019-es autójuk lehet a kezdete a McLaren feltámadásának az utóbbi idők csalódást keltő eredményei után:

    „Újra építkezünk, amihez idő kell. Andreas Seidl is csatlakozik majd a programunkhoz a csapatunk élén, és James Key lesz az új technikai igazgatónk.”

  • Nem teszteli Alonso az új McLarent Barcelonában

    Nem teszteli Alonso az új McLarent Barcelonában

    Fernando Alonso nem viszi pályára a McLaren 2019-es versenyautóját a szezon előtti barcelonai teszteken – írja a spanyol AS.

    Hiába tehát a pletykák, Alonso minden valószínűség szerint csak külső szemlélőként lesz jelen a montmelói versenypályán. Zak Brown mindenesetre üdvözölné Alonso autóba ültetését, az amerikai marketinguru szerint a 37 éves kétszeres világbajnok versenyző hasznos adatokkal szolgálhatna az MCL34 fejlesztésével kapcsolatban.

    „Nyitottak vagyunk és nagy örömmel fogadnánk, ha Fernando autóba ülne Barcelónában, majd visszajelzésekkel látna el minket” – mondta Zak Brown, a wokingi istálló ügyvezetője.

    Mindezek ellenére Alonso ott lesz a második barcelonai tesztsorozaton a katalán pályán és jelenlétével támogatja korábbi csapatát.

    Alonso nem csak a teszteket látogatja meg, hanem a Mobile World Congress (MWC) eseményen is részt vesz.

  • A McLaren még nem döntötte el, hogy Alonso vezet-e náluk a téli teszten

    A McLaren még nem döntötte el, hogy Alonso vezet-e náluk a téli teszten

    A McLaren sportigazgatója, Gil de Ferran elmondta, hogy még nem döntöttek arról, igénybe veszik-e Fernando Alonso szolgáltatásait a barcelonai szezon előtti teszten.

    Már korábban is szóltak pletykák arról, hogy Alonso visszatérhet a tesztekre, az pedig csak „olaj volt a tűzre”, hogy a spanyol hétvégén olyan képeket osztott meg a közösségi oldalán, melyek szerint a McLaren wokingi gyárában járt.

    Zak Brown korábban is megmondta már, hogy jól jöhet Alonso rutinja az MCL34-es fejlesztésekor, de Ferran viszont most az AS kérdésére kitért a válaszadás alól.

    „Még nem tudjuk, majd meglátjuk. Én mindig mondtam, hogy Fernando a valaha volt egyik legjobb pilóta, ezt a daytonai győzelme is alátámasztja. Hihetetlen versenyző.”

    A McLaren nyilván javulást remél, de az előző évekből tanulva már óvatosabbak. Emlékezhetünk, hogy sokszor túl hangzatos és megugorhatatlan célokat tűztek ki maguk elé, ez azonban idénre változott.

    „Úgy tűnik, jól haladunk” – mondta de Ferran óvatosan. „Nyilván várnunk kell Barcelonáig, hogy kiderüljön, mennyire leszünk versenyképesek az új szabályokkal.”

    Egy célkitűzést azonban csak megengedtek maguknak, ez pedig az lenne, hogy teljesítsenek jobban, mint 2018-ban: „Mind azon dolgozunk, hogy elérjük ezt a célt.”

  • Alonso a McLaren főhadiszállásán járt

    Alonso a McLaren főhadiszállásán járt

    Fernando Alonso a hétvégén töltött fel közösségi oldalára egy képet, mely arról tanúskodik, hogy a McLaren wokingi gyárában járt. Ezzel pedig még inkább felerősödnek azok a hangok, melyek szerint a tavaly F1-et elhagyó spanyol idén újra beülhet a McLarenbe a szezon előtti teszten.

    Az idei év lesz az első 2002 óta, amikor a spanyolok világbajnoka nem lesz a mezőnyben. Alonso utolsó éveit a McLarennél töltötte, és tőlük továbbra sem szakadt el. Velük fog például versenyezni azon az Indy500-on is, amelynek megnyerése az egyetlen hiányzó láncszem a tripla koronához.

    A McLaren Forma-1-es csapata egyébként teljesen új felállással vág neki 2019-nek, mert nem csak Alonso, hanem Stoffel Vandoorne is távozott tőlük. Az új versenyzőpárost Carlos Sainz és az újonc Lando Norris alkotja.

    Sainz lesz az, aki a tapasztalatával előrébb viheti a csapatot, ám ő is csak 2015 óta van az F1-ben. Ennek ismeretében azért hasznos lehet Alonso tudása, és reálisnak tűnhet az, amit a spanyol média lehozott, mármint hogy Alonso autóba ülhet a szezon előtti teszteken. Állítólag mindkét teszthéten fél napot kaphat, de nem többet, mert Brown szeretné, ha a fiatalok gyűjthetnék a kilométereket.

    A korábban említett fotó, melyet Alonso az Instagramra töltött fel:

  • A Toyota Sebringben tesztel a héten

    A Toyota Sebringben tesztel a héten

    A Toyota először gyűjthet tapasztalatot az eheti tesztjük alkalmával a WEC világbajnokság következő fordulójának helyszínén, Sebringben.

    A japán gyártó kedden kezdi meg a munkát a két TS050 Hybridjével és mind a hat pilótájával, beleértve Fernando Alonsot is.

    Ugyan az amerikai helyszínen startolt az újjászületett széria 2012-ben, ám akkor a Toyota még nem volt ott a versenyen, és azóta először tér vissza ide a mezőny. A pályán így tehát egyáltalán nincs tapasztalatuk, ezért döntöttek úgy, hogy lefoglalják a 6 kilométeres, meglehetősen egyenetlen aszfaltcsíkot még úgy is, hogy a március 15-én megrendezésre kerülő 1000 mérföldes előtt lesz egy hivatalos kétnapos kollektív teszt.

    A Toyota Motorsport GmbH technikai igazgatója, Pascal Vasselon szerint a teszt érdekes lehet, de hangsúlyozta, nem létfontosságú.

    „Nem mondanám kényszernek, hiszen Portimaoban sokat teszteltünk a tél során, azt a pályát pedig hasonlóan egyenetlenre taksáljuk, mint a sebringit. Sokszor gondoltunk arra, hogy ejtjük ezt az eseményt, de végül úgy sakkoztunk, hogy beleférjen a költségvetésbe.”

    A gyakorláson nem csak a Toyota vesz részt, ott lesz például a Ganassi Ford GTE Pro csapat, de a Dragonspeed LMP1-es és LMP2-es legénysége is tiszteletét teszi. Rajtuk kívül ott fog körözni még a Jackie Chan DC Racing P2 csapat is.

    A március 15-i hétvége eléggé zsúfolt Sebringben, hiszen a pénteki WEC verseny után másnap az IMSA ottani 12 órás futama startol.