Címke: Fernando Alonso

  • Honfitársa szerint Alonso nem lesz újra a Ferrari versenyzője

    Honfitársa szerint Alonso nem lesz újra a Ferrari versenyzője

    Marc Gené, a Ferrari veterán tesztversenyzőjének véleménye szerint a kétszeres világbajnok Fernando Alonso 2020-ban visszatérhet a Forma-1-be, ám kizártnak tartja, hogy újra a maranellóiak pilótája legyen.

    „Úgy gondolom visszatérhet a mezőnybe, de nem a Ferrari színeiben. Ezt lehetetlennek tartom” – mondta Gené Barcelonában a spanyol AS-nak.

    „A Toyotával nem hosszabbította meg a szerződését, ez pedig egy jelzés arra, hogy szabadon akar dönteni a jövőjéről.”

    „A Forma-1-be csak abban az esetben tér vissza, ha olyan autót kap, amivel harcolhat. Ha nem is a győzelmekért, legalább a dobogós helyekért” – tette hozzá Gené.

  • Különleges dologra készül Alonso

    Különleges dologra készül Alonso

    Fernando Alonso elismerte, hogy a fejében már kialakult, hogy mit szeretne csinálni a jövőben, ám addig nem szeretne mondani erről semmit, amíg nem véglegesít ehhez mindent.

    Szombati győzelmével Alonso és csapata közel került ahhoz, hogy megnyerjék a WEC 2018\19-es kiírását, amiből már csak a júniusi Le Mans-i 24 órás futam van hátra.

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok számára addig viszont van még egy komoly kihívás, ugyanis visszatér a McLarenhez és elindul az Indy500-on a tripla korona megszerzésének reményében.

    Az már biztossá vált, hogy az idény végén a hosszútávú versenyzést maga mögött hagyja, most pedig a spanyol SoyMotor-nak tett említést a jövőbeni terveiről.

    „Egy stratéga vagyok. Fejben már kitaláltam egy tervet, egy projektet, de amíg minden nem véglegesül, addig jobban szeretnék inkább csendben lenni ezzel kapcsolatban. Mihelyst minden végére pont kerül, akkor majd bejelentem.” – mondta sejtelmesen a spanyol.

    Az eddig ismert tényekből következtetve nagy valószínűség szerint egy jövő évi Dakar indulás lehet az a különleges projekt, ám egy teljes IndyCar szezonra is mutatkozik esély, köszönhetően a McLarennek.

    „Szerencsés voltam, hogy számos nagy presztízsű versenyen indulhattam. Sikerült jól teljesítenem, így ezek mind szép emlékek a számomra. Természetesen, ha sikerülne megszereznem a tripla koronát, akkor az különleges helyet foglalna el.” – tette hozzá.

  • Alonso és csapata egy újabb lépéssel közelebb került a világbajnoki címhez

    Alonso és csapata egy újabb lépéssel közelebb került a világbajnoki címhez

    Volt itt eső, volt itt hó, de még napsütés is, a 8-as Toyotát azonban így sem tudták leszorítani az első helyről, ugyanis az Alonso-Nakajima-Buemi alkotta trió nyerte meg a 11 perccel hamarabb leintett WEC Spa-i 6 órás versenyt.

    A másik, 7-es rajtszámú Toyota végül csak a 6. helyen zárt, így az eddig is vezető 8-as csapat még jobban el tudott húzni a világbajnokságban, egész pontosan 31 pont az előnyük (Le Mans-ban összesen 39 pont szerezhető, tehát az egyéni bajnokság még eldöntetlen). Ám ez a helyezés is elég volt a Toyotának, hogy a gyártók világbajnokságát megnyerjék, így ez már eldőlt az utolsó futam előtt.

    A Conwey-Kobayashi-Lopez hármas által hajtott Toyota sokáig még vezetett is, de egy fékszenzor meghibásodása miatt elvesztették az első helyet és az ötvenmásodperces előnyüket, ráadásul jelentős mértékben hátra is estek. A verseny végének tetemes részében pedig már a biztonsági autó vezette a mezőnyt, így nem tudtak a 6. helynél előrébb jönni.

    A 8-asnak sem volt sima versenye egyébként, ugyanis a sok közül a legelső havas esős etap után sokat vesztettek. Buemi ült épp ekkor (a második órában) az autóban, és nem kapott slick gumikat, így még egyszer ki kellett állnia. Ez 56 másodpercnyi hátrányt jelentett számukra, igaz ebből Alonsónak 45 másodpercet sikerült lefaragnia az első etapjában úgy, hogy közben meg is pördült a Pouhon kanyarban. Ezt követően jött a technikai malőr, amely ugye végleg eldöntötte a versenyt és pecsételte meg a 7-es autó sorsát.

    Az LMP1-es privát csapatok számára így az a ritka lehetőség adódott, hogy a dobogó két fokáért is harcoljanak. Ebből a csatából a 3-as Rebellion (Gustavo Menezes, Thomas Laurent, Nathanael Berthon) jött ki győztesen, a 3. helyen pedig a 11-es SMP Racing ért célba (Stoffel Vandoorne, Mikhail Aleshin, Vitaly Petrov). Ez azt jelenti, hogy a Buttont helyettesítő Vandoorne egyből az első WEC futamán dobogóra álhatott. Azt meg kell jegyezni, hogy sokáig az SMP Racing-es autó volt a 2. helyen, ám az utolsó előtti safety car fázis lenullázta a különbségeket, és Menezes meg tudta előzni Petrovot.

    A 4. a 17-es SMP lett (Sergey Sirotkin, Stephane Sarrazin, Egor Orudzhev), az ötödik pedig a 1-es Rebellion (Bruno Senna, André Lotterer, Neel Jani), akik főként Senna megpördülése miatt végeztek a 17-es mögött.

    Az LMP2-ben Pastor Maldonado segítette csapatát, a Dragonspeedet a győzelemhez egy nagyszerű utolsó etappal. A venezuelai az utolsó előtti biztonsági autós fázist követően még csak a 3. volt a kategóriájában, ám ekkor gyorsan otthagyta a két előtte lévő riválist: a 38-as DC Racinget és a 36-os Signatech Alpine-t.

    A GTE Pro kategória első helyén Alex Lynn és Maxime Martin végzett az Aston Martinnal, a GTE amatőrben pedig a 77-es Porsche diadalmaskodott (Christian Ried, Matt Campbell. Riccardo Pera).

  • Alonso: Nem hiányzik a Forma-1

    Alonso: Nem hiányzik a Forma-1

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok egyértelműen utalt rá, hogy a tavalyi távozása óta nem igazán hiányzik számára a száguldó cirkusz.

    A spanyol pilóta számára első számú cél, hogy Graham Hill után a második pilóta legyen, aki megszerzi a tripla koronát, amihez már csak az Indy500-as győzelme hiányzik, ám az idei versenyen újra megpróbálja majd megnyerni.

    Alonso a spanyol médiának nyilatkozva beszélt a Forma-1-ről, amelyben elmondta, hogy nem azért fordított hátat a sorozatnak, mert nem volt alatta versenyképes autó.

    „Visszatérhetnék, ha akarnék. Mindenki azt mondta tavaly, hogy ha versenyképes autóm lenne, akkor nem távoztam volna, de most is egy versenyképes autót hagyok ott, amellyel minden verseny első, második helyen végeztünk. Ellentétben a Dakarral, vagy más kategóriákkal az F1-ben nem kell semmit se bizonyítanom. Úgy vonultam vissza, hogy 21-0-ra vertem a csapattársamat, amely soha nem történt meg azelőtt. Nem a versenyképesség miatt távoztam, hanem azon dolgok miatt amiket szeretek csinálni illetve olyan lehetetlen kihívásokért, amiket megpróbálok lehetségessé tenni.” – nyilatkozta.

  • Alonso júliusban már tudni fogja, hol folytatja

    Alonso júliusban már tudni fogja, hol folytatja

    A napokban került bejelentésre, hogy Fernando Alonso a következő szezonban nem lesz ott a WEC mezőnyében.

    Ezt hivatalosan Spában erősítette meg a Toyota, hiszen most hétvégén WEC forduló lesz Belgiumban, ami egyébként a széria 2018-19-es szuperszezonjának utolsó előtti versenye lesz. Természetesen Alonsót is kérdezték a helyszínen, aki többek között azt taglalta, hogy még biztosan látjuk ebben a bajnokságban.

    „Hosszútávon 100%, hogy visszatérek a WEC-be, mert nagyon élvezem ezt a sorozatot. Szeretem ezt a fajta versenyzést, a vele járó kiszámíthatatlansággal, amit a forgalom idéz elő. Szeretem azt is, hogy megoszthatom az autót a csapattársakkal.”

    „Ha elköteleztem volna magam egy újabb szezonra, az sok lehetőség elől bezárta volna az ajtót, amik majd az év második felében várhatnak rám. Emiatt jutottam arra a döntésre, hogy egy ideig befejezzem ezt a sorozatot. Az esetleges lehetőségeket úgy ragadhatom meg leginkább, ha minden megkötés alól mentesülök. Pont ezért nem hosszabbítok a Toyotával májusban.”

    Alonsót ezután a jövőbeli terveiről faggatták.

    „2020-ban lehet, hogy visszatérek az F1-be, vagy kipróbálom az IndyCart, de lehet, hogy ezektől merőben más sorozatot fogok kipróbálni. Akár az is előfordulhat, hogy nem csinálok semmit. A kezemben van a döntés 2020-at illetően, én döntöm el, mit akarok csinálni. Most kivárok, és meglátom, mi történik az elkövetkezendő két hónapban.”

    „A legjobb módja az időszerű döntések meghozásának, hogy nincs semmi megkötésed. Ha valamivel elkötelezném magam, ezek a lehetőségek nem jönnének. Van 2-3 ötletem, amelyek júliusban már köztudottak lesznek.”

    Alonso komoly versenyek előtt áll, a hónap végén az Indy500-at, júniusban pedig a Le Mans-i 24 órásat teljesíti. Az ötszáz mérföldes oválverseny megnyerésével elhódítaná a tripla koronát, ami most a legfőbb célja.

  • Alonso a szezon végén távozik a WEC-ből

    Alonso a szezon végén távozik a WEC-ből

    A Toyota hivatalosan is bejelentette, hogy Fernando Alonso a szezon végén hátat fordít a hosszútávú világbajnokságnak (WEC). A kétszeres Forma-1-es világbajnok azonban marad a japánok alkalmazásában, akikkel új kihívások elé szeretne nézni. Helyére egy szintén ex-Forma-1-es pilóta érkezik, Brendon Hartley személyében.

    A Toyota közleménye nem tartalmaz további részleteket, így azt sem tudni, hogy mik lehetnek a további közös projektjük, ám jó eséllyel a Dakar rali lehet az, hiszen Alonso nemrégiben tesztelt egy Toyota Hiluxot.

    „Nagyon élveztem, hogy a Toyota Gazoo Racing tagja lehettem a WEC-ben, de ez a fejezet lezárul. A tavalyi Le Mans-i 24 órás győzelem az egyik fénypontja volt a karrieremnek, melyben a tripla korona a fő cél. Mindig is emlékezni fogok erre a győzelemre, amit közösen, egy csapatként értünk el. Most azonban eljött a megfelelő pillanat arra, hogy új kihívások elé nézzek, és számos érdekes lehetőség áll előttem a Toyota Gazoo Racingen belül.” – nyilatkozta Alonso.

    A Toyota csapat elnöke Hisatake Murata így reagált a bejelentésre:

    „Szomorúan mondok búcsút Fernandonak, szeretném megköszönni neki azt a hatalmas hozzájárulást, amit ebbe a fantasztikus szezonba beletett, amely szezon során bele írta a nevét a Toyota történelmébe. A szenvedélye, a győzelem iránti vágya, és az álmai iránti elhatározottsága igazán lenyűgöző.”

    Alonso számára tehát már csak két verseny van hátra a hosszútávú pályafutásából, a hétvégi Spa-i és a júniusi Le Mans-i 24 órás verseny. A spanyol kijelentette, hogy mindent megtesz majd azért, hogy megszerezze a harmadik FIA világbajnoki címét.

    Az is kiderült, hogy Alonso helyére a Porscheval rengeteg LMP1-es sikert megélő Brendon Hartley érkezik majd, aki így csatlakozik Sebastien Buemi, Kazuki Nakajima, Kamui Kobayashi, Mike Conway és José Maria Lopez mellé a Toyotánál a 2019\2020-as szezonban. Az viszont még nem ismert, hogy a két autó összetétele hogyan is fog pontosan kinézni.

    Hartley 2017-ben Le Mans-t nyert, míg 2015-ben és 2017-ben pedig bajnoki címet ünnepelhetett a sorozatban még a Porscheval. Az idei 24 órás viadalon ő lesz majd a Toyota hivatalos tartalékpilótája, illetve a futam előtti teszten autóba is ül majd.

    „Tudom, hogy mennyire profi és motivált ez a csapat, akik ellen az évek során rengetegszer versenyeztem, így nagyon feltüzelt és boldog vagyok, hogy csatlakozhatok hozzájuk. Hiszem, hogy még erősebben térhetek vissza a WEC-be köszönhetően az F1-ben szerzett tapasztalataimnak és várom már hogy autóba üljek és erős kapcsolatot alakítsak ki az új csapatommal.” – mondta az új-zélandi.

  • Dokumentumfilm a 25 éve elhunyt Roland Ratzenbergerről az Amazonon!

    Dokumentumfilm a 25 éve elhunyt Roland Ratzenbergerről az Amazonon!

    Peter Levay elmesélte, hogy miért készített dokumentumfilmet Roland Ratzenbergerről. Ma lesz 25 éve annak, hogy a fiatal osztrák pilóta elhunyt, egy nappal a legendás Ayrton Senna tragikus halála előtt. Levay nagyon szoros barátságba került Ratzenberger édesapjával Rudolffal, és ezúttal együtt mentek el Imolába, a tragédiák színhelyére. Az édesapa már negyedszer járt itt, és minden alkalom valamiért különlegességgel bírt.

    1995-ben Rudolf Ratzenberger először látogatott el Imolába, egy évvel a fia halála után. Akkor Bernie Ecclestone meghívásának tett eleget, és akkor a baleset helyszínén tartottak egy megemlékezést. Erről ennyit mondott:

    „Számomra ekkor vált világossá az, hogy Roland miért is akart mindenáron a Forma-1-be kerülni. Sosem tetszettek nekem a versenyzői ambíciói. Egy rendes állással jobban ki lettem volna békülve.”

    Édesapja ezen látogatás alkalmával döbbent rá valójában a fia eredményességére, és teljesítményére. 2004-ben a balesettel szemben a tribünön elhelyeztek egy emléktáblát. Ekkor mindkét szülő elutazott Imolába. A bolognai autóklub hívta meg őket, és egy ceremónia keretén belül leplezték le a táblát. Ez is egy igazán különleges alkalom volt a szüleinek. Sajnos a lelátó nehezen megközelíthető, mivel messze is van a főbejárattól. Ritkán jár arra valaki.

    2014-ben a Formula Passion szervezet a volt RAI kommentátor Ezio Zhermiani vezetésével tartott egy nagy megemlékezést, amelyen akkor 25.000 ember vett részt. Olyanok voltak ott, mint Gerhard Berger, Ricardo Patrese, Andrea de Cesaris, sőt az akkori Ferrari piloták Kimi Räikkönen és Fernando Alonso is a tiszteletüket tették. Ayrton Senna mellett Rolandról is megemlékeztek, amelyet Don Sergio Mantovani vezetett. Ekkor találkozott először Levay és Ratzenberger édesapja. Peter is ott volt a helyszínen, egy kisebb riport forgatása miatt, és véletlenül kezdtek el beszélgetni egymással. Egy barátság kezdete is volt ez, majd a következő hónapokban megformálódott egy hivatalos dokumentumfilm gondolata, hiszen az elmúlt 25 évben nem készült róla ilyen jellegű film. Régi kapcsolatok kerültek újra elő, és gazdagabbá tették Roland történeteit, és olyan esetek is kiderültek, amiről a szülei sem tudtak.

    Öt évig foglalkoztak a témával, ami egyáltalán nem volt egyszerű számukra. A film célja mégis az, hogy Rolandot ne felejtsék el, és minél többen megismerhessék az ő történetét, ez Rudolf akarata is.

    Idén nem sokkal a film mai bemutatója előtt az apánál már nagy poszter látható, amelyet a Progress vállalat készített el neki, és nyomtatta. Salzburgban már látható is reklámoszlopokon és a buszmegállókban. Most Imolában is kikerülnek látható helyekre. A Minardi testvérek pedig Levay-t és az idősebb Ratzenbergert is újfent meghívták, akiknek Senna mellett Roland is fontos. Felhajthatnak majd a pályára a saját autójukkal a pályára, és csatlakozhatnak a Minardi testvérek és a versenyigazgató vezette konvojhoz.

    https://www.facebook.com/autodromoimola/photos/a.177542578964744/2403170489735264/?type=3&theater

    A hivatalos trailer elérhető itt: KATT IDE!

  • Norris: Alonso visszajelzései hasznosak voltak

    Norris: Alonso visszajelzései hasznosak voltak

    A McLaren F1-es pilótája, Lando Norris szerint Fernando Alonso tesztje és visszajelzései nagy lendületet adtak a McLaren fejlődésének.

    Alonso tavaly visszavonult az F1-ből, de a McLarentől nem távozott. Helyette megkapta a nagykövet és tesztpilóta szerepkörét. Ennek megfelelően már Bahreinben tesztelhette az MCL34-est.

    A McLaren teljesen új és viszonylag tapasztalatlan versenyzőfelállásának egyik tagja, Lando Norris hasznosnak tartja Alonso ezen teszt során adott tanácsait, visszajelzéseit. Hiába mosta el az eső az egyik tesztnapot, így is magabiztos, hogy sikerült fejlődni.

    „Ez mindenki hasznára vált. Szerintem Fernando pozitívumokkal és negatívumokkal egyaránt tudott szolgálni a tavalyi autóhoz képest. Nem minden volt pozitívum, de azért volt itt-ott. Ugyanakkor az első napi eső miatt nem bírtunk annyit kihozni a tesztből, amennyit szerettünk volna, ez minden csapat számára káros volt. Ebből kifolyólag voltak olyan dolgok, amiket szerettünk volna megnézni, de nem volt lehetőségünk rá. De a legfontosabb dolgokat átcsúsztattuk az elsőről a második napra, és azért sikerült jobban megérteni az autót, illetve fejleszteni azt.”

    Az ifjú brit hasznosnak tartja, hogy összemérheti magát Alonsoval ugyanazzal a technikával.

    „Mindenki számára remek volt, én pedig itt-ott tudtam koncentrálni a vezetésemre. Azonban összességében nem volt elég idő mindenre.”

  • Alonso búcsút inthet a WEC-nek, és akár az F1-ben is folytathatja

    Alonso búcsút inthet a WEC-nek, és akár az F1-ben is folytathatja

    Fernando Alonso nem valószínű, hogy marad a WEC-ben a 2019/2020-as szezonra, miután a fő célját már elérte a sorozatban: megnyerte a Le Mans-i 24 órást.

    A WEC pontvadászatában élen álló spanyol nem valószínű, hogy hosszabbít a Toyotával, és állítólag már a helyettese is megvan. A Motorsport.com úgy tudja, hogy a korábbi kétszeres WEC bajnok Brendon Hartley lehet Buemi és Nakajima csapattársa. Az Alonso esetleges távozásáról és pótlásáról szóló kérdéseket a Toyota nem kívánta kommentálni, csak ennyit mondtak: „Számításaink szerint viszonylag hamar bejelentjük a pilótáinkat a következő szezonra.”

    Állítólag Alonso és a Toyota érdekei abból a szempontból nem egyeznek, hogy a spanyol még eldöntetlenül hagyná a közös folytatás kérdését, a japánok viszont mihamarabb szeretnék véglegesíteni a pilótafelállásukat.

    Az F1-ből való távozása óta egyébként a spanyol talán aktívabb, mint valaha. Tesztelt Dakar autót, folyamatosan készül a májusi Indy500-ra, januárban megnyerte a Daytona 24 órást. És akkor a WEC versenyekről még nem is beszéltünk: nemrég húzta be a Sebringi 1000 mérföldest.

    Az év második felében vélhetően több időt fordít majd a pihenésre, és 2020-ra nézve semmilyen opciót nem zárna ki, az F1-et sem.

    „Úgy érzem, kicsit fel kell töltődnöm. 2020-ban viszont mehetek egy teljes IndyCar vagy F1 szezont, de lehet, hogy más szériában futok teljes évet.”

    Érdekesség, hogy Zak Brown nemrég azt mondta, hogy a McLaren hamarosan elinduló teljes szezonos IndyCar projektjének Alonso nem része. Az biztos, hogy a spanyol nyár környékén dönt majd a jövőjéről.

  • A McLaren akár már jövőre is teljes szezont futhat az IndyCarban

    A McLaren akár már jövőre is teljes szezont futhat az IndyCarban

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown arról beszélt, hogy valószínűleg 1-2 éven belül teljes szezonon keresztül is képviseltethetik magukat az IndyCarban.

    Az előkészületek már javában folynak a csapat idei Indy500-as szereplése előtt, hiszen 2017 után ismét tiszteletüket teszik a legendás versenyen, természetesen Fernando Alonsoval a volán mögött. Ennek köszönhetően már hosszú idő óta rebesgetik, hogy a wokingi székhelyű gárda akár teljes szezonra is elszánhatja magát az amerikai szériában. Ez a spekuláció beigazolódni látszik.

    „A Forma-1-re összpontosítunk, és ez így is marad, de most már sikerült megteremteni az egyensúlyt a Forma-1-es csapat vezetőségében. James Key elkezdte a munkát, mint technikai igazgató, Andreas Seidl pedig ügyvezető igazgató lesz. Nagy szükség volt már erre.”

    A stabil alapok tehát megvannak az F1-es gárdánál, ekkor pedig már szóba jöhet az IndyCar.

    „Azokkal újabb lépést tettünk ebbe az irányba, hogy szereztünk felszerelést, és elhatároztuk magunkat, hogy megcsináljuk Indianapolist. Szerintem itt inkább az a kérdés, hogy mikor szánjuk el magunkat. Ha már 2020-ban szeretnénk szerepelni, akkor még nyáron döntenünk kell, hogy rendesen fel tudjunk készülni. 2020-ra nézve nincs semmi kizárva, nyár körül jön majd egy döntés, de ha mégsem, akkor 2021-et tűzzük ki magunknak.”

    Brownt az IndyCar vonzerejéről kérdezték: „A versenyzés kiváló, nagyszerűek a pilóták, a csapatok, a helyszínek. Ez egy olyan hely, ahol a McLaren is szívesen versenyezne.”

    Természetesen ez felveti a kérdést, hogy ennek a projektnek részese lesz-e Alonso. Brown csak ennyit válaszolt erre: „Nem.”