Címke: Fernando Alonso

  • Hülkenberg: Nem tudom pontosan mennyire voltam közel a Ferraris szerződéshez

    Hülkenberg: Nem tudom pontosan mennyire voltam közel a Ferraris szerződéshez

    Nico Hülkenberg elárulta, lett volna reális esélye arra, hogy a Ferrarihoz szerződjön 2014-re. A német versenyző azonban azt nem tudja, mennyire is volt közel a megállapodáshoz.

    Felipe Massa távozása után üresedett meg egy hely Fernando Alonso mellett a Scuderiánál. Többen is harcban voltak a pozícióért, ám a ’tendert’ végül Kimi Räikkönen nyerte meg. Hülkenberg, aki a kisebb kategóriákban bajnoki címet nyert sorozatban, azt hitte, rá is Michael Schumacher sorsa vár, ám se a Ferrari pilótája nem lett, és még dobogóra sem állhatott eddig karrierje során az F1-ben.

    A 31 éves versenyző szerződése 2013-ban járt le a Ferrari által támogatott Sauberben. Az adott évben nyújtott jó teljesítménye miatt a vörösök felvették vele akkor a kapcsolatot, ám végül nem lett megállapodás a beszélgetések után. Ezt a történetet mesélte el többek között a német pilóta a Beyond the Grid vendégeként a Formula 1 hivatalos podcast legújabb adásában:

    ,,Sosem tudhatod mennyire vagy közel a megállapodáshoz ezekben a helyzetekben, és azok az emberek, akik a döntéseket hozzák, nem is fogják elmondani. Talán egy centi, vagy egy tűhegynyi, nem tudom. Pár alkalommal beszélgettünk és én azt hittem reális esélyem van egy idő után, ám a végén kiestem a lehetséges versenyzők köréből.”

    Ha sikerül volna leszerződni 2014-re a Ferrarihoz, Hülkenberg Fernando Alonso csapattársa lett volna. Végül kiderült, hogy a spanyol sem maradt sokáig a fedélzeten az oly sok átélt kudarc után, ezért úgy döntött, hogy inkább a McLarennél próbál szerencsét, ám ekkor még nem sejtette, hogy ott nem a megváltás vár majd rá. A német pilóta viszont olykor-olykor elgondolkodik azon, hogy a kétszeres világbajnoknak, vajon volt-e szerepe abban, hogy ne őt válasszák végül. A Renault jelenlegi pilótája viszont úgy érezi erre a kérdésre sosem fog választ kapni.

    ,,Fernandónál sosem lehet tudni, hogy amit mond néha, azt komolyan is gondolja-e. Úgy vélem néha szeret játszani, ezért nem vagyok abban biztos hogy ellenezte-e vagy sem a dolgot, , de most már mindegy, ez a történet már a múlté.”

  • Alonso helyét örökölte meg Brendon Hartley

    Alonso helyét örökölte meg Brendon Hartley

    A Toyota hivatalosan is bejelentette, hogy a volt Forma-1-es autóversenyző, Brendon Hartley érkezik Fernando Alonso helyére a 2019/20-as WEC szezonra a #8-as rajtszámú autójukba.

    Hartley a hétvégén ott lesz a japánok tartalékpilótájaként Le Mansban, de versenyzőként a Toyota Gazoo Racingnél szeptemberben indul majd Silverstoneban Kazuki Nakajima és Sebastien Burmi csapattársaként. Pascal Vasselon, a Toyota Motorsport technikai igazgatója ennyit mondott:

    „Brendonra cseréljük Fernandót, innen is megközelíthetjük a dolgot, ez a legegyszerűbb.”

    Hartley kétszeres LMP1 WEC bajnok volt a Porsche színeiben, és már volt lehetősége arra, hogy teszteljen a Toyota TS050-nel Spaban, ahol a csapat már Le Mansra készült, majd a klasszikus verseny hivatalos tesztnapján, napokkal ezelőtt.

  • Mégsem idén jön Fernando Alonso életrajzi könyve!

    Mégsem idén jön Fernando Alonso életrajzi könyve!

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy készülőben van Fernando Alonso életrajzi könyve.

    Eredetileg idén szeptemberre tervezték a megjelenését, de úgy tudni, Alonso és menedzsere későbbre tolta az időpontot.

    Információink szerint a 2020 novemberére tolták a megjelenés dátumát.

    Lehetséges, hogy a spanyol versenyző könyvében szeretett volna tripla koronáról beszámolni, ám az idén nem jött össze, ezért csúsztatja könyve kiadását? Ez mindenesetre csak egy feltételezés…

    Annyit viszont ígérhetünk, hogy a későbbiekben is beszámolunk az ezzel kapcsolatos hírekről, amennyiben publikus információhoz jutunk!

     

  • Webber: Vettel karrierje útelágazáshoz érkezett

    Webber: Vettel karrierje útelágazáshoz érkezett

    Mark Webber úgy véli egykori csapattársa Sebastian Vettel egy fontos útelágazáshoz érkezett karrierjében. Az ausztrált a német testbeszéde juttatta erre a következtetésre.

    Monacóban Joe Saward „robbantotta fel a bombát”, mikor megírta, hogy a négyszeres világbajnok visszavonulását tervezgeti és nem lesz hajlandó kitölteni szerződését. Erre a vonatra felszállt a spanyol sajtó és rögtön bedobták a kalapba Fernando Alonso visszatérésének lehetőségét. Vettelt is utolérte a pletyka, és az Auto Bildnek úgy nyilatkozott, hogy esze ágában sincs még visszavonulni, majd ezt erősítvén az olasz újságíró Leo Turini blogján közölte, a Ferrari se akarja elengedni a németet.  Most Webber érezte úgy, hogy fel kell szólalnia az ügyben, és meg is osztotta tapasztalatait, nézeteit a 31 éves pilótával kapcsolatban.

    A Mercedes szárnyalásával és az esélytelenség nyugalmával mára-már Vettel egy második helynek is úgy tud örülni, mintha nyert volna, ez pedig aggasztja az ausztrál ex-pilótát. Webber úgy érzi egykori csapattársa már beletörődőt a sikertelenségbe, és ezért az év végén egy olyan válaszút előtt fog állni, ahol is el kell majd döntenie, folytatni akarja-e tovább a versenyzést, vagy örökre szögre akasztja a sisakot.

    ,,Néha túlságosan is nyugodt, mikor a második vagy a harmadik helyen végez, az ember viszont nem hinné, hogy ezzel az eredménnyel túl elégedett lenne. El kell döntenie mit is akar csinálni az elkövetkezendő években, meg kell találnia azt az utat melyen végig menve ismét sikereket érhet el. A Formula 1-ben, bármi megtörténhet, azonban ő maga mentálisan és karrierje szempontjából is egy útelágazáshoz érkezett.” – osztotta meg meglátásait Webber a Servus TV-nek.

  • Alonso még 8 versenyen áll rajthoz idén

    Alonso még 8 versenyen áll rajthoz idén

    Fernando Alonso az Instagramján árult el néhány információt a 2019-es éve további részéről, ráadásul az is kiderült, hogy az F1 jelenleg nem szerepel a tervei között.

    Alonsonak nem sikerült magát kvalifikálnia az Indy500-ra, ezáltal elesett attól, hogy idén megszerezze a hármas koronát, ami már régóta az első számú célpontja. Azonban máris a következő kihívás előtt áll, hiszen jövő hétvégén rajthoz áll a WEC szuperszezonjának záró versenyén, a Le Mans-i 24 óráson, ami egyben az utolsó versenye is a bajnokságban (de talán csak egyelőre).

    Nemrég pedig az Instagram oldalán arra kérte rajongóit, hogy tegyenek fel neki kérdéseket, amit majd megválaszol, amolyan kérdezz-felelek tematikában. Az egyik kérdés úgy szólt, hogy mik a tervei Le Mans után. A spanyol így válaszolt: „Intenzív fizikális felkészülés a következő szezonra, és még 8 verseny idén.”

    Azt azonban egyelőre nem tudni, mely versenyek ezek pontosan. Az viszont biztosnak látszik, hogy az F1-be jelenleg nem fog visszatérni, ugyanis megkérdezték tőle, hogy visszamenne-e, csak hogy boldoggá tegye a spanyol szurkolókat. A válasza elég egyértelmű: „Haver, ez nem lehetséges. Jelenleg nincs a terveim között.”

  • Turini: A Ferrarinál senki sem akarja Vettel távozását

    Turini: A Ferrarinál senki sem akarja Vettel távozását

    Az olasz újságíró Leo Turini szerint a Ferrarinál senki sem akarja Sebastian Vettel távozását.

    A téli időszakban még a német versenyzőt tartották a legesélyesebbnek idén a bajnoki cím megnyerésére, ám a Mercedes már a szezon elején keresztülhúzta a bukmékerek számításait azzal, hogy hat futamból hatot megnyert. A Scuderiánál eközben értetlenség és tanácstalanság ütötte fel a fejét a rossz szereplés miatt, ugyanis a vörösök sem számítottak arra, hogy ennyire el lesznek maradva az Ezüst Nyilaktól. A megoldásokat még mindig keresik, és ha meg is találják, akkor már késő lehet, ezért érthető az, hogy feszültség uralkodik Maranellóban.

    Monacóban Joe Saward elismert újságíró írt arról, hogy a Ferrari német versenyzője a visszavonulást fontolgatja a több évnyi sikertelenség miatt, és pár nevet be is dobott a kalapba, azzal kapcsolatban, hogy kik vehetnék át a négyszeres világbajnok helyét. A spanyol sajtó tovább ment, ők egyenesen Alonso szerződtetését prognosztizálták előre, míg Vettel végül megszólalt és cáfolta a felreppenő híreszteléseket. Turini tovább vitte a szálat és blogjában azt írta, hogy a Ferrarinál senki sem akarja, hogy Vettel távozzon.

    ,,Ebben a pillanatban senki sem akarja azt, hogy elmenjen. Maranellóban tisztában vannak azzal, hogy a jelenlegi konstrukciójukkal még Amerika Kapitány se tudna világbajnoki címet nyerni. Természetesen Vettel csalódott a jelenlegi erőviszonyok miatt, már öt éve van az olasz alakulatnál, annyi mindent adott már nekik és igen, sok hibát követet el, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy rengeteg futamot nyert a Ferrari színeiben.”

  • Sebastian Vettelnek esze ágában sincs visszavonulni

    Sebastian Vettelnek esze ágában sincs visszavonulni

    Monacóban szinte futótűzként terjedt a pletyka miszerint Sebastian Vettel már az év végén visszavonulását tervezi, és nem lesz hajlandó kitölteni a szerződését a Ferrarival.

    A híresztelések kapcsán már egy lista is napvilágot látott a lehetséges jelöltek személyéről, akik a német helyét vehetnék majd át, sőt a spanyol sajtó odáig ment, hogy egyenesen Fernando Alonsot hozná vissza a négyszeres világbajnok helyére.

    Vettelhez is eljutott a szóbeszéd, és tisztázta a szándékait a jövőjével kapcsolatban.

    ,,Nem akarom abbahagyni a versenyzést, még mindig élvezem a Formula 1-et és még sok feladat vár rám a Ferrari színeiben.”

    A négyszeres világbajnoknak és csapatának nem úgy alakul a szezon, ahogy azt eltervezték, ám a német nem adja fel és hisz abban, hogy még van esélyük a Mercedesszel szemben.

    ,,Mindent meg akarunk próbálni annak érdekében, hogy megfordítsuk a szezon kimenetelét, és erre alkalmas helyszín lesz Kanada. Az autónk jó, ám még mindig vannak olyan területek, amiket jobban meg kell ismernünk. Az idei szezonban a gumik megértése a legnehezebb feladat, azonban minden nap tanulunk valamit, és ez a tudás még a hasznukra lehet az elkövetkezendő években is.”

    Mattia Binotto a Ferrari csapatfőnöke mindeközben nehéz helyzetben van, az egykori technikai igazgatónak kell balanszíroznia korábbi posztja és csapatfőnöki státusza között. Ezen kívül a pozíció cserék miatt, rengeteg fiatal mérnök dolgozik a Scuderiánál, akiknek Binotto szerint idő kell, hogy belejöjjenek munkájukba.

    ,,Mi egy fiatal csapat vagyunk, azonban biztosíthatok mindenkit arról, hogy a nálunk dolgozók a képességeikhez mérten a legjobb pozíciót foglalják el és megérdemlik azt, hogy ott legyen, ahol vannak.”

    Hiába a fiatal munkaerő, azért erősítés gyanánt a konkurenciától is csábítottak át embereket a vörösök. Marco Adurno a Red Bull korábbi szimulációs specialistája helyezi át székhelyét Maranellóba, valamint Simone Resta neve is felröppent, mint lehetséges visszatérő. Az olasz szakember jelenleg az Alfa Romeónál dolgozik, ám Binotto sejtelmes kijelentése azt vetíti elő, hogy Restát igenis vissza akarják szerezni.

    ,,Természetesen csapatként mindig fejlődni próbálunk és ehhez az is hozzátartozik, hogy felmérjük, melyik területeken vagyunk gyengébbek a kelleténél. Simone régebben a Ferrari csapat tagja volt, és rengeteg tapasztalattal is rendelkezik, ezért igen, esetleges visszatérésének lehetőségét meg fogjuk vizsgálni.”

  • Hartley: A Toyotától kapott lehetőség mellett Formula E – ben is helyt tudnék állni

    Hartley: A Toyotától kapott lehetőség mellett Formula E – ben is helyt tudnék állni

    A Toyota újonnan bejelentett versenyzője, Brendon Hartley a WEC mellett a Formula E-ben is szívesen versenyezne a Porsche csapatában. Az új-zélandi pilóta veszi majd át a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso helyét a Toyota LMP1-es alakulatánál, miután a spanyol pilóta elérte a legfőbb célját, miután megnyerte a Le Mansi 24 órás versenyt.

    A Toro Rosso egykori pilótája továbbra is a Porsche fejlesztőpilótája lesz az új állása ellenére. A német gyártó ugyanis csatlakozni fog a Formula E mezőnyéhez a következő szezontól. Hartley a korábbiakban hangsúlyozta, hogy a Toyotás ülés megszerzése volt a legfőbb célja. Azonban mostanra megváltozott a véleménye és elmondta, hogy a hosszútávú versenyt szívesen az elektromos szériával.

    „Ha engem választanának, akkor feltétlenül igent mondanék. Azonban nem biztos, hogy én leszek a Porsche másik pilótája a Formula E-ben,” – nyilatkozta Hartley a Le Mans-i teszt előtt. „Ez egy lehetőség a számomra, azonban pontos válasszal még én sem tudok szolgálni.

    „Továbbra is része vagyok a projektjüknek, ugyanis ott leszek a jövő heti teszten és én is vezethetem majd az autót. Azonban tényleg nem tudom. Számomra az volt a legfontosabb, hogy aláírjam a szerződést a Toyotával, hogy újra rajthoz állhassak Le Mansban.”

  • Alonso: Ha visszatérek az Indy500-ra, akkor a legversenyképesebb ajánlatot választom

    Alonso: Ha visszatérek az Indy500-ra, akkor a legversenyképesebb ajánlatot választom

    Miután nem sikerült kvalifikálnia az Indy500-ra, Fernando Alonso csak a legversenyképesebb ajánlatot elfogadva tér vissza a legendás versenyre.

    A tripla koronára hajtó spanyol – amihez már csak az oválversenyen való győzelem hiányzik – 2017-ben már részt vett az Indy500-on, de azt a futamot ígéretes kezdése ellenére végül nem tudta befejezni, motorhiba miatt. Idén viszont újra nekiindult az ötszáz mérföldesnek, ugyanúgy a McLarennel, viszont a wokingiak immár önálló csapatként érkeztek, míg két éve lényegében egy átmatricázott Andretti-Hondával mentek. Az idei kaland vége hatalmas kudarc lett, kvalifikálniuk sem sikerült.

    Alonsot a Soy Motor arról kérdezte, hogy nekifutna-e az Indy500-nak újra a McLarennel, a spanyol pedig így válaszolt: „Nem tudom. Meg kell néznem, milyen lehetőségek vannak. Ha még egyszer megpróbálom, akkor felfedezem a lehetőségeimet és a legversenyképesebbet választom.”

    Alonso most már nem kacérkodik a teljes IndyCar szezon gondolatával.

    „Ha megcsinálom Indianapolist, akkor csak azon az egy versenyen állok rajthoz. Egy teljes szezon túl nagy elköteleződést és alapos felkészülést igényelne. Ha megpróbálod, a bajnoki címért harcolsz, nem turista vagy. Ehhez pedig sok szimulátoros munkát kell végezni, sokat kell készülni, sok az új pálya. Ez így túl sok.”

  • Fernando Alonso jöhet Sebastian Vettel helyére?

    Fernando Alonso jöhet Sebastian Vettel helyére?

    Fernando Alonso tavaly döntötte el, hogy idén már nem akar részese lenni a Formula 1-es mezőnynek, ám Monacóban szárnyra kapott egy pletyka, ami gyorsan megváltoztathatja a spanyol pilóta eddigi döntését.

    Tavaly a McLarennél Alonson kívül még Stoffel Vandorne kapott helyet az alakulatnál, ám a brit csapat úgy döntött, ha már nem tudják maradásra bírni a kétszeres világbajnokot, akkor teljesen új felállással vágnak neki az új évnek, így jött Lando Norris és Carlos Sainz a képbe, akik eddig jól teljesítenek. Alonsot azonban nem hagyták el a fekete felhők, hiába intett búcsút a Forma-1-nek, ugyanis ebben az évben a dédelgetett álma nem valósulhat meg, mivel az Indy 500 időmérőjén nem tudta magát kvalifikálni, így egy évre a triple crown megnyerésétől el kell búcsúzni, azonban lehet, mégis a spanyolra mosolyog a szerencse.

    A spanyol média szerint ugyanis Alonso jövőre akár vissza is ülhet a Ferrariba, ha Sebastian Vettel úgy dönt, hogy szögre akasztja a sisakot. A német versenyző elég hosszadalmas és nehézkes szezon elé néz idén, a Ferrari ugyanis nem brillírozik, emellett még a négyszeres világbajnoknak a Charles Leclerc okozta fejfájást is orvosolnia kell. A monacói paddockban röppentek fel a hírek, miszerint a 31 éves versenyző nem tölti ki szerződését, és idő előtt távozni fog a Scuderiától. Még csak pletyka szinten indult el ez a feltételezés, ám máris néhány nevet bedobtak abba a bizonyos „kalapba”, hogy ki jöhet a helyére, viszont a spanyol sajtó nem volt elégedett a felhozatallal, ezért a lehetséges jelöltek közé bedobták Alonso nevét is.

    Azt nem tudni még mit hoz a jövő, ám a Marca szerint nagy esély van rá, hogy a kétszeres világbajnok visszatérjen és Leclerc-rel az oldalán akár a világbajnoki címért is küzdjön a Mercedes ellen.