Címke: Fernando Alonso

  • Újra a MINI dominált, Carlos Sainz vezeti már a Dakart!

    Újra a MINI dominált, Carlos Sainz vezeti már a Dakart!

    Az X-raid MINI versenyzője, Carlos Sainz átvette a vezetést a 2020-as Dakaron, miután a harmadik etapot kedden ő teljesítette a legjobban. Ezzel ő már a harmadik MINI-s, aki szakaszgyőzelmet ért el Szaúd-Arábiában, ahol ma 427 km-t tettek meg Neom városa körül. 3 perc 31 másodpercet vert rá Nasser Al-Attiyahra, ős összetettben is a toyotás előtt áll 5 perc előnnyel.

    Stephane Peterhansel a másik X-raid-es autóban a versenynap nagy részében hozta Sainz sebességét, csak 10 percnyivel maradt le végül. A kétszeres F1 világbajnok Fernando Alonso hétfőn még bő két órát vesztett, ma azonban már ötödik lett, és hat percet kapott a honfitársától.

    A nap nagy vesztese egyértelműen Vladimir Vasilyev, aki úgy nézett ki, hogy tudja tartani a top 10 tempóját, de az ő MINI-je kigyulladt.

  • Máris bajba került Alonso a Dakar második napján!

    Máris bajba került Alonso a Dakar második napján!

    Fernando Alonso reménye, mely szerint felveheti a versenyt az élmenőkkel szerteoszlani látszik, miután a hétfői napon a Toyotája két órát is vesztegelt, mert nekiment egy kisebb szikladarabnak.

    Szaúd-Arábiában a második szakaszon Al Wajhból Neomba tartottak a 367 km-es szakaszon, amelyet egyébként Alonso toyotás csapattársa, Giniel de Villiers nyert meg, köszönhetően a hibátlan vezetésének. A résztvevők csak néhány perccel az indulás előtt kapták meg az itinert, ami csak tovább nehezítette a navigálást.

    A Toyota Hilux belső kamerás felvételei szerint Alonso navigátorával Marc Comával egyike volt a leggyorsabbaknak a mezőnyben, de a kétszeres Forma-1-es világbajnok 160 km teljesítése után hirtelen megállt. Egy kővel történt keményebb találkozást követően a Toyota kereke és felfüggesztése elment, amit Coma próbált megjavítani. A párosnak azonban végül meg kellett várniuk a szervizkamiont.

    Két és fél órával később Alonsoék újra úton voltak, de ezen probléma miatt a 38 éves Dakar-újonc jelentősen visszaesett. Az összetettben Orlando Terranova vette át a Dakar autós kategóriájában a vezetést, őt szintén a MINI-vel közlekedő idősebb Carlos Sainz követi, majd jön a Toyota színeiben Nasser Al-Attiyah.

    Holnap 427 km vár a versenyzőkre Neom hatalmas városa körül, kanyonokon és hegyeken át Jordánia határáig, és vissza.

  • Alonso a 11. helyen nyitott a Dakar Rally-n, a MINI-k nagyon mennek!

    Alonso a 11. helyen nyitott a Dakar Rally-n, a MINI-k nagyon mennek!

    Fernando Alonso az első szakasz után a 11. helyen áll a 2020-as Dakar Rally-n. A spanyol először vesz részt ezen a rangos versenyen, amely már Szaúd-Arábiában zajlik, de jelentősen lemaradt a versenyt vezető Mini-k mögött az első napon.

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok azzal tölti most az életét, hogy mindenféle szériában megméretteti magát, itt pedig a világszinten elismert ralis Toyota csapattal indult el, még ha most 15 perccel le is maradt már. Ma Jeddah és Al Wajh között a litván Vaidotas Zala volt a legjobb, őt követi Stephane Peterhansel, majd idősebb Carlos Sainz, a Forma-1-es McLaren pilóta édesapja.

    Hétfőn Al Wajhból Neomba tartanak majd, ez egy 365 km-es szakasz lesz. Alonso mindenesetre pozitívan értékelheti az első napját, hiszen számos sokkal tapasztaltabb versenyzőnél gyorsabbnak bizonyult.

  • Alonso: Legfőbb célom az lesz, hogy beérjek a Dakaron!

    Alonso: Legfőbb célom az lesz, hogy beérjek a Dakaron!

    Fernando Alonso hamar a volán mögött találhatja magát idén, mert január 5-én kezdetét is veszi a Dakar Rally, Szaúd-Arábiában. A kétszeres Forma-1-es világbajnok célja az, hogy beérjen a célba, árulta el az Autosportnak:

    „A korábbi terepralis eredményeim miatt kicsit már bizakodóbb vagyok. Úgy indulok neki a Dakarnak ahogy, de azért be akarom fejezni. Tudjuk, hogy négy indulóból egy ér csak be a célba. Ez elég csekély, így arra számítok, hogy nagyon kemény lesz.”

    Alonso a versenypályákon már bizonyított, de ahhoz, hogy sikeres legyen a sivatagban is, teljesen más képességek kellenek, és ezt ő is tudja már:

    „Nem is hinném, hogy lenne nehezebb motorsportos műfaj, mint a Forma-1 és a Dakar, de ez egy érdekes kihívás lesz nekem. Papíron lehetetlen lesz megcsinálnom, de komolyan akarom venni az itteni tanulást. El kell fogadnom ezt a belső békémmel is. Nem úgy akarok indulni a Dakaron, hogy megyek, aztán három nappal később be is fejezem, valami buta hiba miatt.”

    Sokan a generációja egyik legtehetségesebb pilótájának tartják Alonsót, így érdemes lesz figyelni majd, miképp veszi majd itt az akadályokat.

  • Az orosz modell állítja, hogy Ronaldo, Neymar és Hamilton is üzenetekkel bombázta

    Az orosz modell állítja, hogy Ronaldo, Neymar és Hamilton is üzenetekkel bombázta

    Az orosz Instagram királynő, Viktoria Odintcova 2017-ben került a köztudatba, amikor Dubajban olyan fotói terjedtek el villámszerűen, ahol egy több mint 300 méter magas felhőkarcoló tetején lógott. A döbbenetes fotózásnál ekkor még csak 23 éves volt, és csak egy férfi asszisztens tartotta a hölgyet a Cayan-toronyban. Az esetről készült videók és fotók nagyot mentek, és a helyi rendőrség is őrizetbe vette őt. Aláírattak vele egy nyilatkozatot is, melyben ígéretet tesz, hogy a jövőben ilyet nem csinál többet. Elég volt ez a vakmerő tett az ismertséghez.

    A szexi csaj azóta pedig simán elvan a magamutogatásból köszönhetően a nagyszámú követőjének. Viktoria azonban nemcsak izgalmas képeket tesz közzé az Instagramon a vagy 5 millió rajongójának, hanem állítása szerint kapcsolatba került olyan sportlegendákkal, mint Cristiano Ronaldo, Lewis Hamilton, vagy Neymar. Az urak mind üzentek már neki, és Hamiltonnal és Neymarral tartja is a kapcsolatot. Viki a Makarena YouTube showjában beszélt erről, hogy mindhárom sportoló a privát üzeneteivel bombázta. Úgy merült fel a dolog, hogy megkérdezték tőle, hogy lájkolta-e már valamelyik képét olyan híresség, mint például Ronaldo, erre jött is az atombombával felérő válasz, mely szerint Christiano, Lewis és Neymar is már kapcsolatba léptek vele. Így nyilatkozott erről:

    „Igen, ez megtörtént, hogy Ronaldo írt nekem. Jó rég volt már. Azt írta, hogy „Helló, hogy vagy?”, de nem válaszoltam neki, és töröltem az üzenetet.”

    Elég sűrűn kap hasonló üzeneteket, de állítása szerint ezek nem érdeklik. Ugyanakkor az orosz modell azt állítja, hogy továbbra is kapcsolatban van Neymarral, valamint a hatszoros világbajnok Hamiltonnal:

    „A legismertebb név a telefonkönyvemben Lewis Hamilton. November 15-én üzent legutoljára, gratulált a születésnapomon. Barátok vagyunk, szoktunk írni egymásnak olykor, vagy telefonálunk. Szoktam néha menni a versenyeire, utoljára Szocsiban is, az Orosz Nagydíjon is ott voltam. Három éve vagyunk barátok. Amikor először találkoztunk, elég rosszul beszéltem angolul, inkább csak megértettem.”

    Neymarral kapcsolatban ennyi hozzáfűznivalója volt:

    „Őt Lewison keresztül ismertem meg. Egy teljesen normális srácot ismertem meg a személyében, szoktunk egymásnak üzengetni az Instagramon.”

    2016-ban Vikit a szintén Forma-1-es világbajnok Fernando Alonsóval boronálták össze.

    https://www.instagram.com/p/B4SblF7pcbK/

    https://www.instagram.com/p/BldlGKSlQzx/

    https://www.instagram.com/p/BlVctIzFqM5/

    https://www.instagram.com/p/BQDdRRbAP5g/

  • Massa: Vonzó lehet Alonso számára a Formula E

    Massa: Vonzó lehet Alonso számára a Formula E

    Felipe Massa úgy gondolja, eljöhet az idő, amikor újra egymás ellen versenyezhetnek korábbi csapattársával, Fernando Alonsóval.

    A spanyol jelenlegi terve 2020-ra egy Dakar, rögtön az év elején a Toyotával, illetve egy Indy500 májusban. Azt még nem tudni, utóbbin melyik csapattal vesz részt, de a legvalószínűbbnek az Arrow McLaren SP és az Andretti Autosport tűnik.

    Az F1-en csak a két említett esemény után gondolkozik majd el Alonso, ám Massa szerint a Formula-E is szóba jöhet, habár a 38 éves versenyző ezt többször is cáfolta.

    „Szerintem nekem könnyebb lenne meggyőznöm őt a Formula E-ről, mint neki a Dakarról engem. Úgy gondolom, megtörténhet, hogy Alonso a Formula E-be jön. Fernandóval bármi lehetséges” – mondta a brazil.

    A Venturi pilótája Alonso Dakar kalandjára tért még ki.

    „Nagyszerű élmény lesz ez számára, és kicsit más lesz a szurkolóknak is. Nagyon nehéz lesz és nagy kihívás egy versenyzőnek, jó lesz őt ott látni, igaz én nem próbálnám ki” – zárta gondolatát.

  • Briatore: Leclerc szerződése akkor ér valamit, ha versenyképes autót kap

    Briatore: Leclerc szerződése akkor ér valamit, ha versenyképes autót kap

    A napokban lett hivatalos, hogy Charles Leclerc első éve után a Ferrarinál 2024 év végéig hosszabbít, ám Flavio Briatore óva inti, hogy ez önmagában nem elég a sikerhez.

    „A Forma-1-ben az autó a fontos” – mondta az olasz. „A Renault egy vagonnyi pénzt adott Ricciardónak, de jobb lett volna, ha ezt az összeget az autó fejlesztésébe fektetik bele. Ha nincs jó autód, semmit nem tudsz csinálni. Alonso példáját is említhetnénk, amikor a Ferrarinál volt. Azért volt harcban a bajnokságért, mert fel tudta emelni az autót egy bizonyos szintre. Elég megnézni, hol volt hozzá képest a második pilóta.”

    „A Ferrarinak muszáj építenie egy olyan autót, ami fél tizedre van a Mercedestől. A pilóta jelenti a különbséget ez esetben. De ezt csak két tizednyi különbség esetén tudja megtenni, öt esetén már nem.”

  • Hamilton viccesen megjegyezte, miért örülne Alonso visszatérésének

    Hamilton viccesen megjegyezte, miért örülne Alonso visszatérésének

    A 2018-as szezon végeztével Fernando Alonso felhagyott a Forma-1-gyel, azonban még nem zárta ki a visszatérés lehetőségét. Más kérdés, hogy lehet-e még erre opciója, hiszen sorban állnak a tehetséges fiatalok a lehetőségekért.

    Lewis Hamilton 2007-ben, debütáló évében volt a spanyol versenyző csapattársa. Akkor elég hektikus volt a kapcsolatuk, de később kialakult a kölcsönös tisztelet egymás iránt.

    Azóta eltelt pár év, és immáron a 35 éves Hamilton is az idősebb korosztályt képviseli a mezőnyben, sőt, egyedül Kimi Räikkönen idősebb nála. A mezőny legfiatalabbja, Lando Norris 15 évvel fiatalabb nála.

    A hatszoros bajnok azzal viccelődött, hogy azért örülne neki ha Alonso visszatérne, mert akkor több „idősebb figura” lenne a mezőnyben.

    „Örülnék, ha nem én lennék a legidősebb itt.” – felelt Hamilton arra a kérdésre, hogy mit szólna hozzá, ha Alonso visszatérne. „Szóval örülnék egy idősebb fazonnak itt, jöhet.”

    „Fernando nyilvánvalóan egy nagyon rutinos versenyző.”

    „Érdekes látni a múltat, hogy a versenyzők vissza akarnak térni, mint Michael (Schumacher)…”

    „Nem beszéltem Fernandoval, szóval nem tudom, hogy érez, vagy mennyire hiányzik neki, nem hiszem, hogy ártana ez a sportnak.”

    Azt azonban nem szeretné Hamilton, ha Alonso egy fiatal, ígéretes tehetség rovására térhetne vissza.

    „Végül is sok fiatal gyerek tart ide és csak 20 ülés van, szóval neki (Alonsonak) megvolt a maga ideje; de ha nincs más jó fiatal, aki jöhetne, akkor határozottan lehet hely számára itt.”

    „Szóval örülnék neki.”

  • A láthatatlan középmezőny küzdelmei

    A láthatatlan középmezőny küzdelmei

    Az élmenőket számtalanszor láthattuk befutni a célba és ünnepelni a közvetítések során. A középmezőny csatái azonban általában háttérbe szorultak egy-egy kibontakozó vagy potenciális élmezőnybeli történés mellett.

    Az idei évad során szép lassan már mémmé vált, az ügyben többször is felszólaló Carlos Sainz és a TV-s rendező kapcsolata. A spanyol ugyanis nem egy brilliáns előzést mutatott be a pályán – mégis az élő közvetítés látószögén kívül. A másfél órás, többször unalomba fulladó közvetítés után néha több akciót láthatott a közérdemű az utólag megjelenő videók révén, mint a verseny alatt.

    Persze nem arról van szó, hogy televíziós bojkott indult volna a kiscsapatok ellen, de tényleg néha mintha a kelleténél többet láthattuk volna az élen haladókat, miközben a középmezőnyben kiélezett küzdelem folyt.

    Elég csak a Francia Nagydíj utolsó körére gondolni, amikor Lewis Hamilton befutóját láthatta a világ, majd a levezető kört és az ünneplést. A készülődés közben szúrták be az ismétlést, mekkora csata volt négy autó között a hátsó egyenesben.

    Szerencsétlen eset, de nem mindig volt ez így. Az év végén dobogót szerző Sainz szezonját leírja, hogy a bírák „tétlensége” miatt csak utólag mehetett fel csapatával a dobogóra, hiába volt egyértelmű Hamilton büntetése. Így végül nem milliónyi néző szeme láttára, de megünnepelhette első dobogóját.

    Pedig a Liberty több eszközzel is igyekszik kiemelni a középmezőny küzdelmeit.

    A nap versenyzője

    Először 2016-ban a Driver of the Day, vagyis a nap versenyzője szavazást vezették be, hogy a nézők szerint legjobb teljesítményt nyújtó pilóta is kaphasson egy elismerést, az aznapi futamgyőztesen kívül.

    Egy ideig ez működött is, az első nyolc versenyen ötször kapta a „másodosztály” pilótája a címet. Összességében azonban nem ilyen rózsás a helyzet. A 2016-os Ausztrál Nagydíj óta 84-ből mindössze tizennégyszer lett valaki a nap versenyzője úgy, nem a legjobb 3 autó valamelyikét vezette.

    Persze ez inkább egy népszerűségi verseny, nincs sportértéke. Nem meglepetés, ha azt mondom, legtöbbször Max Verstappen kapta ezt a virtuális díjat.

    Többször a nézők trollkodása miatt kellett újraszámoltatni az eredményt. Legelső alkalommal a verseny közben kieső, de hazájában rengeteg embert megmozgató Rio Haryanto lett az előzetes nyertes. Idén Ausztriában pedig az utolsó helyen beérkező Robert Kubicát hirdették ki először „győztesnek”.

    Szerencsére van ellenpélda is, a szurkolók összefogásának köszönhető, hogy utolsó versenyén Fernando Alonsót és Nico Hülkenberget is megszavazták „legjobbnak”.

    Szuvenír a múltból

    Aminek azonban már a bajnokság szempontjából is van egy kis jelentősége, az az idén bevezetett, leggyorsabb körért járó pont. Már az ötvenes években ez része volt a pontrendszernek, de aztán a történelemkönyvek és a statisztikusok csemegéje lett ez a jelenség, és eltűnt a Forma-1 világából.

    Most annyi változtatást hoztak az akkori szabályhoz képest, hogy csak pontszerző helyen beérkező pilóta kaphatja meg a pontot. Így azt, hogy valaki világbajnoki pont tulajdonosa legyen, továbbra is ugyanúgy kell kiérdemelni.

    Az első versenyen, Ausztráliában kisebb versenyfutás indult az utolsó körökben. Utána azonban nem volt nagy jelentősége, a csapatok integrálták ezt is a stratégiába, nem volt külön verseny érte, mint először.

    Ahogy a szezon elején felhívták erre a figyelmet az Alfa Romeónál és a Haasnál is, a pluszpont tényleg a „nagyokat” erősíti, eddig mindannyiszor ők szerezték meg. Csak egyszer fordult elő, hogy más lett a leggyorsabb kör tulajdonosa, Szingapúrban. De mivel Kevin Magnussen a mezőny hátsó felében végzett, aznap nem kapott érte senki sem pontot.

    Netflix – a kicsik hangja, de meddig?

    Az egyetlen újítás, ami eddig működni látszik abban a tekintetben, hogy a kiscsapatokat kiemelje, az nem más, mint a Drive to Survive. Igaz, az első évadnak még nem volt részese a bajnokságért küzdő Mercedes és Ferrari. A dokumentumsorozat így megmutatott néhány folyamatot és küzdelmet, ami különben csak a „háttérben” játszódna le.

    A második évadról még nincs hír, remélhetőleg nem kerül túlsúlyba a két „TV-s újonc”, és minden csapat továbbra is képviseltetheti magát.

    Max Verstappen a Mercedes által szponzorált és elveszített Német Nagydíjra lenne kiváncsi, vélhetőn Charles Leclerc monzai győzelme is képernyőre került majd, én azonban kiemelnék egy csaknem ugyanannyira izgalmas témát a középmezőny világából: a McLaren garázsát az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körében.

    Történt ugyanis, hogy Carlos Sainz akkor nyert, Lando Norris pedig akkor vesztett egy világbajnoki pozíciót, az utolsó pillanatban. Ezt azonban legfeljebb csak utólag láthatjuk majd, pár hónapos késéssel, ha egyáltalán sor kerül rá.

  • Alonso cáfolja Vandoorne korábbi kritikáját

    Alonso cáfolja Vandoorne korábbi kritikáját

    Fernando Alonso mindig megoldotta, hogy aktuális csapatát maga mellé állítsa. Ezt hangsúlyozta egykori mclarenes csapattársa, Stoffel Vandoorne is.

    „Mindig volt két vagy három ember a csapatban, aki megbizonyosodott arról, hogy minden úgy történik, ahogy Fernando akarja.”  mondta Vandoorne.

    Alonso azonban hallani sem akar ezekről a vádakról és igyekszik is megcáfolni azokat.

    Példának hozta azt is, hogy a Forma-1 után kipróbálta magát a WEC-ben is, ahol két másik versenyzővel kellett osztoznia az autón és az információkon.

    „Számomra nem okozott gondot az információcsere ezekkel a srácokkal, hiszen sok tapasztalattal rendelkeztek, amivel én nem.” – mondta a spanyol. „Sokat tanultam tőlük az első tesztnaptól kezdve. Ők ismerték az autót, a pályát, és az endurance versenyzést. Én voltam az, aki hibázott, és aki kérdéseket tett fel.”

    Végül sikeresnek bizonyult az Alonso-Buemi-Nakajima trió, hiszen kétszer megnyerték a LeMans-i 24 órás versenyt és megnyerték a WEC 2018/19-es szezonját.

    Alonso pedig tovább érvel.

    „Mikor azt látod, hogy csapattársak egymás autóinak mennek…” – utal Alonso a Ferrari interlagosi esetére. „Vagy más dolgokat hasonlítanak össze, és azokat azokkal a felvételekkel hasonlítják össze, melyek rólam készültek az én időmben, akkor látható, hogy én szélárnyékot adtam Monzában és Spában.”

    „Tudom, hogy ez hogy működik. Szóval mikor tiszteletről beszél az ember, előbb meg kéne nézni a tényeket.”