Címke: Fernando Alonso

  • Massa: Rengeteget szenvedtem Alonso csapattársaként

    Massa: Rengeteget szenvedtem Alonso csapattársaként

    Felipe Massának számos világbajnokkal szemben kellett megcsillogtatni a tehetségét Forma-1-es karrierje során. A Ferrarinál három világbajnok csapattársa is volt Michael Schumacher, Kimi Räikkönen és Fernando Alonso személyében. A brazil versenyző ebben az interjújában elárulta, hogy az előbb felsorolt legendák közül melyikük ellen volt a legnehezebb versenyeznie.

    Massa – aki jelen pillanatban a Venturi csapatát erősíti a Formula E-ben – az egy élő adás keretein belül válaszolt, amit az Instagram oldalán rendezett meg.

    Amikor a követők a legkeményebb ellenfeléről kérdezték Massát, a brazil meglepő módon nem a hétszeres világbajnok Schumachert nevezte meg, ugyanis szerinte az egyik csapattársa még Schumachernél is jobb volt egy lépéssel. A kérdéses versenyző pedig nem más, mint a kétszeres világbajnok Fernando Alonso.

    „Alonso volt a legjobb és a legkeményebb csapattársam. Ezzel nem Michaelt szeretném megsérteni, hanem elismerni Alonso tehetségét, aki kétség nélkül az egyik leggyorsabb versenyző az F1 történetében.

    „Schumachernek megvolt a hatalma a csapaton belül, és amikor megéreztem a Ferrarihoz, egy nagy testvérként tekintettem rá. Alonsoval szinte ugyanez volt a helyzet, csak ő képes volt mindent a maga előnyére fordítani,” – árulta el a brazil.

    Massa és Alonso 2010-ben lettek csapattársak a Ferrarinál és miután a spanyol pilóta már az első versenyén győzni tudott a Scuderia színeiben, egyből világos volt, hogy rendkívül motivált és éhes a sikerre.

    „Esett az eső az Ausztrál Nagydíjon és a harmadik negyedik helyen haladtunk. Fernando mögöttem volt és a csapat arra kért, hogy engedjem őt magam elé. Nemet mondtam, mivel egy ilyen kérés megterhelő egy versenyző számára mentálisan.”

    A spanyol világbajnoknak azonban jobbak voltak az eredményei, mint a brazilnak, ami miatt még nagyobb hatalomra tett szert az olasz istálló berkein belül.

    „Nem volt fair, amit csinált velem. Megpróbált mentálisan tönkretenni, szóval végül eleget tettem az akaratának. Hockenheiben ugyanis átengedtem neki az első helyet, mertvéleményem szerint ekkoriban ez volt a legjobb döntés.”

    Massa ezt követően pedig nem kertelt és elmesélte az igazságot, hogy milyen érzés volt Alonso csapattársaként versenyezni a Ferrarinál, akik Alonso révén az utolsó versenyig harcban voltak az egyéni világbajnoki címért 2010-ben és 2012-ben.

    „Rengeteget szenvedtem Alonso csapattársaként,” – mondta Massa. „Nem azért, mert nem volt jó vele együtt dolgozni, mert még jól ki is jöttünk egymással, hanem mert képes volt teljes mértékben beállítania a csapatot maga mögé. Ezt mindig is így csinálta. Amikor Kimi volt a csapattársam, ez soha nem fordult elő, szóval keményen kellett küzdenem, hogy túléljem mellette.

  • Alonsót megint a Forma-1-ben akarják látni a spanyolok

    Alonsót megint a Forma-1-ben akarják látni a spanyolok

    A spanyol szavazók elsöprő többsége ismét a Forma-1-ben akarja versenyezni látni Fernando Alonsót, az autós gyorsasági világbajnokság korábbi kétszeres győztesét.

    Alonso saját közösségi oldalán voksoltatta a rajongókat, összesen 113 ezer válasz érkezett a hogyan továbbra vonatkozó kérdésére, és 93 ezren – több mint 82 százalék – támogatják, hogy térjen vissza a Forma-1 világába.

    A toronymagasan győztes Forma-1 mellett a szavazók 8,7 százaléka látná őt örömmel az amerikai IndyCar-sorozatban, 5,6 százalék a Dakar-ralin, 3,5 százalék pedig az enduro-versenyek vébéjén, az úgynevezett WEC hosszú távú viadalain.

    A 38 éves pilóta, aki 2005-ben és 2006-ban volt világbajnok, 2018-ban hagyta ott a Forma-1-et, bár búcsúzásakor nem zárta ki, hogy valamikor visszatér.

  • Alonso szavazást írt ki a jövőjéről

    Alonso szavazást írt ki a jövőjéről

    Fernando Alonso nemrégiben egy olyan szavazást tett közzé a Twitter odalán, melyben arra keresi a választ, hogy rajongói szerint melyik sorozatban folytassa pályafutását. Talán nem meglepetés, hogy a Forma-1 kapta a legtöbb voksot, a bő 100 ezer szavazat körülbelül 82%-át.

    A maradék szavazatok a három másik opció, az IndyCar, a Dakar és a WEC között oszlottak meg.

    Az világos tehát, mit akarnak az emberek, de ennek mégis mekkora a realitása? A spanyolnak már csak azért is korlátozottak az opciói a Forma-1-ben, mert már számtalanszor elmondta, hogy csak olyan csapattal térne vissza, amellyel lenne esélye az élen harcolni.

    Ez a jelenlegi viszonyok alapján három istálló a tízből. A Red Bullt viszont gyakorlatilag rögtön el is lehet felejteni, mert egyrészt házon belül – saját nevelésű versenyzőkkel – oldják meg a pilótakérdést, másrészt a Honda a motorpartnerük. A Mercedes Lewis Hamilton mellé nem valószínű, hogy leigazolná, főleg a 2007-es történések fényében. Marad a Ferrari, akikkel viszont mostanában ténylegesen hírbe hozták, ám semmi konkrétat nem tudni. Habár a tavaly vezető pilóta szerepét elvesztő Sebastian Vettel hosszabbítása egyelőre kétséges, így ott talán nyílhat egy ajtó, épp ez volt az Alonso visszatéréséről szóló pletyka alapja.

  • Így ment Alonso Dennis idegeire a 2007-es hungaroringi eset után

    Így ment Alonso Dennis idegeire a 2007-es hungaroringi eset után

    Fernando Alonso 2007-ben a McLaren pilótájaként viharos évet futott. Csapattársa az akkor újonc Lewis Hamilton volt, és az öldöklő csatájuk során tapintható volt a feszültség. Ez pedig éppen nálunk, a Magyar Nagydíj időmérőjén csúcsosodott ki.

    Az egész abból indult, hogy Hamilton megszegett egy stratégiai megállapodást, amikor előbb hajtott ki a bokszból, mint Alonso. A brit ezután azt sem engedte, hogy a spanyol megelőzze. Mindennek azért volt jelentősége, mert az elsőként kihajtó McLaren egy körrel többet mehetett az időmérőn és így több üzemanyagot égethetett el, ezáltal könnyebb és gyorsabb autót eredményezve magának a végére.

    A Q3 legvégén a dühöngő Alonso bosszút állt. Alonso és Hamilton egyszerre volt kint a boxban az utolsó gyorskör előtt, a spanyol állt elől. Miután végrehajtották a kerékcseréjét, majdnem 10 másodpercig még nem indult el, ezzel blokkolva a mögötte várakozó Hamiltont, aki így kikéste az időt és nem tudott újabb gyorskört futni, míg Alonso megszerezte a pole pozíciót. Az más kérdés, hogy végül ezért 5 rajthelyes büntetéssel sújtották.

    Az eset után a már így is felzaklatott csapatfőnököt, Ron Dennist pedig Alonso még jobban felidegesítette. Erről a McLaren akkori kommunikációs igazgatója, Matt Bishop beszélt egy podcastben.

    „Mind tudtuk, hogy Ronnak kényszerbetegsége volt a tisztasággal kapcsolatban. Utálta, ha valami nem volt tiszta. Például a gyümölcsöt is feldarabolva, késsel-villával kellett enni tányérról” – mondta. „És ekkor Fernando megérkezett a sajtótájékoztatóra a legnagyobb és legérettebb barackkal, amit valaha láttam. Elkezdte enni úgy, hogy közben folyt a baracklé a szakállára. Nem hiszem, hogy bárki is tudta, mit csinál Alonso, viszont biztos vagyok benne, hogy ő szándékosan kergette őrületbe Dennist. Ő egy nagyszerű pilóta, emellett pedig egy politikus, aki tudja, hogy mit kell tennie, ha meg akarja ijeszteni az embert.”

  • Norris szívesen lépne Alonso nyomdokaiba Amerikában

    Norris szívesen lépne Alonso nyomdokaiba Amerikában

    Lando Norris a hétvégi IndyCaros győzelme után árulta el, Alonsóhoz hasonlóan már ő is kacsintgat egy amerikai kiruccanás gondolatával.

    A fiatal brit és Fernando Alonso 2018-ban szerepeltek együtt a Daytonai 24 óráson, Norris pedig meggyőző tempóval méltó csapattársa volt a kétszeres bajnoknak. Ez a kalandozás azóta neki is megtetszett, a hétvégén az IndyCar online sorozatában próbálta ki magát.

    Bár Norris elismerte, nem akar mást, mint „visszaülni az autóba, és versenyezni”, de ez a kiugrás új lehetőségeket is megnyitott számára.

    „Remélhetőleg majd lesz rá lehetőségem élőben is, hogy egy IndyCart vezethessek. Szeretnék majd több dolgot is kipróbálni, de nem most. Jelenleg a Forma-1-re koncentrálok.”

    „Valamikor a jövőben, legyen az az Indy500, vagy egy egy versenyre szóló beugrás, de szeretnék elmenni Amerikába, és kipróbálni magam. Gondolkozom ilyesmin a jövőmmel kapcsolatban.”

    Erre pedig minden lehetősége meg is van, a McLaren ugyanis nem csak rendelkezik a tengerentúlon egy csapattal. Alonso óta pedig tudjuk, hogy az ilyen kalandoknak sem állja útját az istálló vezetősége.

    Az IndyCar iRacing Challenge következő fordulója pont az Indianapolisi aszfaltcsíkon lesz, azonban az még nem eldöntött, hogy a döntött, vagy a belső „utcai” pályát használják majd. Így az sem biztos, hogy az oválon tapasztalatlan Norris folytatja-e amerikai kollégáival a versenyzést.

    „Az utcai pálya számomra könnyebb lenne, azzal van némi tapasztalatom, nem igazán szoktam oválokon menni. Az IndyCarban gyakran megteszik, így sok olyan trükköt tudnak, amit én nem. Meg kell még beszélnem a csapattal (Arrow McLaren SP). Remélem megkapom a lehetőséget.”

    Az utolsó, aki a való életben átszelte az óceánt, a tripla koronát kergető Alonso volt. De máig sok ex-F1-es tekergeti a volánt az Újvilágban. Takuma Sato, Sébastien Bourdais, Max Chilton, Alexander Rossi és Marcus Ericsson is királykategóriás pályafutását követően tette át székhelyét Amerikába.

  • Heidfeld: Hamilton a legtehetségesebb, de Alonso komplexebb!

    Heidfeld: Hamilton a legtehetségesebb, de Alonso komplexebb!

    Nick Heidfeld értékelte az egykori versenytársait: Lewis Hamilton szerinte tehetségesebb, de Fernando Alonso felkészültebb kettejük közül. A német sokszor versenyzett közvetlenül ellenük a BMW-vel, leginkább 2008-ban, amikor az akkori csapata harmadik lett a konstruktőrök bajnokságában a McLaren után, de a gyári Renault előtt. Most a 183 versenyes tapasztalatával elárulta az egykori pilóta, miért is gondolja kicsivel jobbnak a spanyolt. Heidfeld a „Beyond the Grid” podcastnak nyilatkozott:

    „Azt mondanám, hogy Alonso a felkészültebb versenyző, mindenki közül viszont Hamilton a legtehetségesebb, de összességében szerintem Alonso volt a legjobb.”

    A tavalyi év volt az első 2001 óta, hogy Alonso nem volt ott a Forma-1 rajtrácsán, miután 2018 végén otthagyta a McLaren versenyülését. Azóta számos alkalommal tudni vélték már, hogy visszatér, és Heidfeld is azok közé tartozik, akik örülnének a 38 éves versenyző visszatérésének:

    „Alonso számomra az a fickó, akit látni szeretnék a Forma-1-ben. Amikor leállt, kiszállt, egyből azt gondoltam, hogy látni szeretném még versenyezni, egyszerűen csak azért, mert ő az egyik legjobb. Világbajnok volt, de több bajnoki címet is megérdemelt volna még. Fantasztikus volt látni őt. még akkor is, ha néha nagyon szélsőségesen is viselkedett amikor kiszállt az autóból. Lehetett sztorikat hallani róla, hogy mit művelt az épp aktuális csapatánál, ahol megengedett magának bizonyos dolgokat, amelyek nem mindig szolgálták a javát. Szerettem versenyezni ellene. Ő volt az a pilóta, aki ellen szerettem versenyezni, mert a pályán mindig fair volt. Na jó, nem mindig, de legtöbbször…”

  • Alonso feltöltődve tekint a jövőre

    Alonso feltöltődve tekint a jövőre

    Fernando Alonso elárulta, a Forma-1-es távozása utáni szabadsága során teljes mértékben feltöltődött és megújult energiával várja a jövőt.

    Az elmúlt időben a spanyolt hírbe hozták a Ferrarival, állítólag ő az egyik esélyese Sebastian Vettel ülésének, amennyiben persze ez megüresedik és nem hosszabbít a német az olasz csapattal.

    „Rövidtávon frissebb vagyok. Aztán meglátjuk, mi lesz” – beszélt Alonso a helyzetéről a Marca nevű spanyol lapnak. „2018-ban, amikor távoztam az F1-ből, szükségem volt egy kis hátrább lépésre a megállás nélküli világ körüli utazásból és az évi 365 napon át tartó nyomásból. Ez a két év nagyon jó egy kis levegőzésre. Most feltöltődtem, olyan, mintha megint 23 lennék és ez bátorít további projektekre.”

  • Megvan Fernando Alonso könyvének címe és borítója!

    Megvan Fernando Alonso könyvének címe és borítója!

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Fernando Alonso arra adta a fejét, hogy sok más egykori F1-es versenyzőhöz hasonlóan megírja önéletrajzi könyvét.

    Van is mit, hiszen a spanyol versenyző igencsak eseménydús karrieren van túl, noha még nem akasztotta szögre sisakját.

    Először 2018 decemberében írtunk a készülő könyvről, akkor 2019 szeptembere volt a megjelenés tervezett ideje. Majd ezt elhalasztották.

    A várható időpont jelenleg 2020 november, a könyv címe pedig – legalábbis az angol nyelvű kiadásé – nemes egyszerűséggel Racer lesz.

    Az Amazonon már feltűnt a könyv holland nyelvű verziója (de értelem szerűen még nem rendelhető), De racer címmel, s ott már a könyv borítóját is publikálták.

    A Helikon Kiadó gondozásában a tervek szerint ősszel érkezik a kötet magyar nyelven, a nemzetközi megjelenéssel egyszerre.

    Amint újabb publikus információk jelennek meg a könyvről, és/vagy a magyar kiadásról, tájékoztatni fogjuk a Racingline.hu olvasóit!

     

  • Button listája a legjobbakról, akik ellen versenyzett

    Button listája a legjobbakról, akik ellen versenyzett

    Jenson Button kiemelte a hat legjobb pilótát, akik a 17 éves F1-es pályafutása alatt vele egyszerre voltak a pályán.

    A brit 2000-ben debütált a királykategóriában, és 2016 végén vonult vissza onnan. Ezenkívül még egy verseny erejéig még visszatért, amikor Fernando Alonso helyére ugrott be a 2017-es Monacói Nagydíjon, de utána végleg búcsút intett a Forma-1-nek.

    15 futamgyőzelemmel és egy világbajnoki címmel a neve mellett, Button öszeállított egy listát, kik voltak a legjobbak, akik ellen versenyzett.

    „Próbálkoztam azzal, hogy hat alá vigyem a listát, de végül hat maradt. Ellenük versenyeztem, így jól meg tudom őket ítélni.” – nyilatkozta a világbajnok a Sky Sportsnak.

    „Nehéz olyasvalakit, mint Juan Manuel Fangio összehasonlítani valaki olyannal, mint Lewis Hamilton. Évtizedek választják el őket, így már teljesen más a sport.”

    Button két csapattársával kezdte:

    „Lewis mindenképpen benne kell, hogy legyen és Fernando is. Csapattársuk voltam, mindketten óriási tehetséggel rendelkeznek, nagyon különböző formában.”

    Még két jelenlegi élmenő is beletartozik Button összeállításába, ám érdemes megjegyezni, hogy Leclerc-rel és Albonnal nem találkozott a pályán.

    „Vettel [is benne van], hiszen négyet nyerni sorozatban nem kis dolog. Most ugyan küszködik egy kicsit, és buta hibákat követ el. Gyors csapattársa van, szerintem ez csak jóbbá teszi majd őt is.”

    „Azután jön Verstappen. Nem versenyeztem ellene sok éven keresztül, de látva a teljesítményt, amit nehéz körülmények között nyújtott, mint amilyen a 2016-os Brazil Nagydíjon is volt, az nem evilági. Elképesztő, mit tud művelni az autóval.”

    Nem feledkezett el karrierje korai szakaszáról sem, két régi motoros is bekerült a legjobbak közé.

    „A maradék kettő pedig az első éveimből való: Mika Häkkinen és természetesen a nagyszerű Michael Schumacher.”

  • Briatore: Alonso minden idők legjobbja, Senna és Schumacher után

    Briatore: Alonso minden idők legjobbja, Senna és Schumacher után

    Sokak szerint Fernando Alonso Forma-1-es karrierje csupa rossz döntésből és kihagyott lehetőségből állt. Flavio Briatore évekig menedzselte, nem ért egyet ezzel. Szerinte ezen időszak alatt csak egy rossz döntést hozott, és ha azt nem hozza meg, más is lehetett volna a vége. A Corrière della Serának nyilatkozott:

    „Ami igazán szar volt, az, hogy a McLarenhez igazolt. Nagyon sajnálatos volt a ferraris igazolása is, ahol két világbajnoki címet vesztett el, önhibáján kívül. Ezt nagyon nehéz volt megélnie, mert előtte soha nem láttam Fernandót sírni.”

    Briatore szerint a spanyol további karrierje teljesen másképp alakulhatott volna, ha megnyeri a bajnoki címeket 2010-ben és 2012-ben. Annyira meg van győződve Alonso képességeiről, hogy nála belefér ő minden idők top három Forma-1-es versenyzőinek a rangsorába:

    „A Forma-1 történelme megváltozott volna, a következő évben hihetetlenül motiváltan újra nyert volna, és Domenicali és Montezemolo is maradtak volna talán még pár évet. Sennát és Schumachert együtt helyezném fel a képzeletbeli csúcsra annak ellenére, hogy nem láthattuk őket egymás ellen harcolni igazán. Őket azonban Fernando követi. Ha lenne csapatom, őt választanám. Olyan mint egy rottweiler és nagyon keveset hibázik.”