Címke: Fernando Alonso

  • Alonso csapata nagyot tévedett, de ez kivételesen jól sült el

    Alonso csapata nagyot tévedett, de ez kivételesen jól sült el

    Fernando Alonso a Szingapúrban szerzett 8. helye után elárulta, az Aston Martin szimulációi azt mutatták, hogy ő és Lance Stroll csak a 15-16. helyre érhet oda.

    Általában rossz hatása van, amikor egy F1-es csapatnál félrebecsülnek valamit, de az Aston Martin gárdáján ezúttal kivételesen jól jártak ezzel. Az ok: a szimulációk nagyon gyenge szereplést vártak Alonso és Stroll részéről, ám a spanyol újfent pontokkal gazdagította a számláját.

    „A 15-16. helyeken kellett volna beérnünk, a szimulációink ezt mutatták, mivel az alapján csak a hetedik-nyolcadik legerősebb csapatnak számítottunk. Mégis nyolcadik lettem, két másodperccel lemaradva az egyik Ferraritól” – mondta Alonso a DAZN-nak.

    Aki ráadásul önerőből harcolta ki ezt a pozíciót, nem kellett hozzá biztonsági autós fázis vagy tömeges baleset- vagy kiesési hullám, vagy épp csapattársa szándékos karambolja sem. Az Aston Martin csapatfőnöke is megerősítette, hogy a vártnál jóval erősebben teljesített az autójuk.

    „Vannak a számok és vannak a reményeink, de őszintének kell lennünk. Semelyik modell sem hozta ki eredményül azt, hogy ennyire elöl fogunk végezni” – mondta Mike Krack. Szerinte a jó stratégiai döntések hozadéka volt ez, míg Alonso az erős időmérőt és a jó gumi- és fékkezelést emelte ki.

    Verstappen káromkodási ügyében rámutattak egy elképesztő ellentmondásra

  • Alonso a saját pénzéből is fizetné Newey-t

    Alonso a saját pénzéből is fizetné Newey-t

    Az Aston Martin csapatfőnökének arcán még mindig fülig ér a vigyor Adrian Newey leigazolása miatt, akinek a fizetése egy részét Fernando Alonso is átvállalta volna.

    A héten hivatalosan bejelentették, hogy Newey az Aston Martin csapatánál folytatja a pályafutását, ahol végre együtt dolgozhat Alonsóval, akivel az elmúlt évtizedekben rendre elkerülték egymást. Mike Krack azzal viccelődött, hogy a kétszeres világbajnok a saját pénzéből is kész lett volna áldozni a híres mérnök megszerzésére.

    „Még azt is mondta, a fizetése egy részéről lemond, hogy megfizessük Adriant. 10, 20 százalékról beszélt, szóval ma megkeresem, hogy végül mennyiről hajlandó lemondani – nyilatkozta az Aston Martin csapatfőnöke Bakuban. – Látható, mennyire tiszteli egymást ez a két ember. Nagyon el akarnak érni valamit. Adrian mindig is közösen akart dolgozni egy Fernandóhoz hasonló egyénnel, és fordítva.”

    Ami azt illeti, Newey bére valóban kiemelkedő lesz, bár természetesen nem hozták nyilvánosságra a pontos összeget. Lawrence Stroll gárdájánál azért van mit a tejbe aprítani, nem szorulnak arra, hogy Alonsónak kevesebbet utaljanak.

    Alonso mellett az Aston Martin egész stábját lázba hozta a szerződés véglegesítése és a bejelentés. „Még mindig vigyorgok, látják? Nehéz abbahagyni. Ez fantasztikus hír a csapatnak. A lelkesedés óriási. Rosszul őrzött titok volt, de miután házon belül bejelentettük a hírt, nagyszerű volt látni, ahogy 800 ember ünnepel, majd még jobban ünnepeltek, mikor Adrian megjelent személyesen is” – mondta Krack.

    Newey elismeri, 17 évet késett az Alonsóval való összeállása

  • Az Aston Martin még nem végzett: jöhet az Alonso–Verstappen álomcsapat?

    Az Aston Martin még nem végzett: jöhet az Alonso–Verstappen álomcsapat?

    Adrian Newey megszerzése az eddig is a leglátványosabban építkező Aston Martin eddigi legnagyobb fogása, Lawrence Stroll azonban a hírek szerint nem nyugszik, amíg két toppilótát nem szerez az autóba – még ha ennek saját fia látná is a kárát.

    Az F1-es mezőny minden csapata bízik abban, hogy a 2026-os technikai szabályváltozásokból előnyösen jöhet majd ki, és nagy erőforrásokat is mozgatnak meg ennek érdekében, de a legszembetűnőbben kétségtelenül az Aston Martinnál zajlik az építkezés, ahol a korunk minden követelményének eleget tévő új gyárépületeket nyitnak meg, hamarosan üzemképes lesz az új szélcsatorna is, eközben pedig a személyzeti toborzás terén is igazi sztárcsapat létesül.

    Csak az utóbbi hónapokban a Ferrari technikai igazgatóját, Enrico Cardilét, a Mercedes motorrészlegének korábbi vezetőjét, Andy Cowellt, valamint frissen Newey-t is megszerezték, akik jövőre már mind teljes erőbedobással dolgozhatnak majd az új szabályok szerint épülő autón, a Honda gyári támogatásával. Két éve a csapattal van már továbbá a szintén a Red Bulltól érkezett aerodinamikai mérnök, Dan Fallows, de még a Ferrari 2014-es csapatfőnöke, Marco Mattiacci is az Aston Martin alkalmazásába állt a kereskedelmi részleg vezetőjeként. És mindez csak a jéghegy csúcsa, számos további kiváló szakember csatlakozott a projekthez más csapatoktól.

    Tényleg véletlen volna, hogy egybeesik a Red Bull hanyatlása Newey távozásával?

    Versenyzőfronton is van mivel büszkélkednie az Astonnak, hiszen idén hosszabbítottak szerződést Fernando Alonsóval, aki a komoly várakozások fényében szinte bizonyosan bevállalja még a 2026-os szezont is, dacára annak, hogy akkor már 45 éves lesz. A spanyol nemrég azt mondta, kész önként félreállni, amint érzi, hogy képességei megkoptak, egyelőre viszont ez a pillanat még nem jött el.

    Az olasz Autosprint, amely lap Newey leigazolásáról is az elsők között értesült, most azt írja, az Aston Martin nem éri be azzal, hogy egy világbajnok versenyzője legyen, és következő lépésként kivetette a hálóját az idén negyedik címéért harcoló Max Verstappenre is.

    Az, hogy a holland a 2028-ig érvényes szerződése ellenére korán dobbanthat a Red Bulltól és az Astonnál köthet ki, már tavasszal is megjelent a szóbeszédben az energiaitalosoknál dúló hatalmi belharc forgatagában, ám az utóbbi hónapokban már inkább a Mercedeshez való közeledéséről lehetett hallani, nem titkoltan folytatott tárgyalásokat Toto Wolff-fal a Verstappen-tábor. A holland végül egy további évre garantálta maradását a Red Bullnál, ám így máris arra terelődött át a szó, hogy 2026-ra hova igazolhat.

    A Mercedes mellett pedig most visszakerülhetett a képbe az Aston Martin is, ahova lehetséges, hogy még jobb ajánlattal csábítja Lawrence Stroll, és nem csak az anyagiakat illetően. A jelen inkarnációjában győzelemmel még nem rendelkező (Jordanként négyszer, Racing Pointként egyszer nyerő) silvestone-i csapatnál az építkezésben látszólag kimeríthetetlen pénzcsap és néhány ismerős kvantitás is vonzó lehet Verstappen számára, hiszen újra együtt dolgozhatna Newey-val, Fallowsszal és a Hondával is.

    Alonso megint leszólta a fiatal versenyzőket: már nem akkora egyéniségek, mint a régiek

    Mondani sem kell, egy Alonso–Verstappen szupercsapat milyen vonzerővel bírna 2026-ra, aminek összeállítása már minden kétséget kizáróan jelezné az Aston Martin szándékainak komolyságát és a nepotizmus félretételét. Az épülő gárda leggyengébb láncszemének ugyanis jelenleg a társtulajdonos fia, Lance Stroll tűnik, akinek volt ugyan korábban egy-egy kimagasló eredménye az F1-ben, ám Alonso mellett eltörpülnek az eredményei, és tavaly legalább egy konstruktőri helyezés bizonyosan az ő alulteljesítésén múlt: egyszer sem tudott dobogóra állni, miközben a spanyol nyolcszor.

    Nehezen olvasható, hogy mik Lawrence Stroll hosszú távú tervei a fiával, hiszen a vele kapcsolatos csapattól érkező eddigi kommunikáció a dicséretében, valamint a maradásának évről évre történő csendes bejelentésében kimerült. Helye az eredményei dacára sem tűnt veszélyeztetettnek, ahhoz viszont, hogy a konstruktőri bajnokságban is komoly esélyessé válhasson az Aston Martin, egy ponton elkerülhetetlennek tűnik a csere.

    Az Autosprint szerint a legvalószínűbb forgatókönyvnek az tűnik, hogy Strollt idővel áthelyezik a WEC-csapatba, az Aston Martin ugyanis jövőre beszáll a Hosszútávú Világbajnokság hiperautó-kategóriájába a Valkyrie-vel, ezáltal lehetőség nyílna arra, hogy a kanadai pilóta egy kisebb nyomással járó közegben, de továbbra is a családi tulajdonú vállalkozás kötelékében maradjon, miközben az F1-es csapat mindkét autójába az elérhető legjobb versenyzőket ültethetné.

    Így kreáltak világszerte főellenséget előbb Vettelből, majd Verstappenből

  • Newey elismeri, 17 évet késett az Alonsóval való összeállása

    Newey elismeri, 17 évet késett az Alonsóval való összeállása

    Ha Alonso nem megy Newey csapatához, akkor Newey megy Alonso csapatához? Az Aston Martin által frissen leigazolt tervező és az istállónál vezető világbajnok pilóta nem fukarkodtak az egymáshoz intézett hízelgő szavakkal.

    A Red Bulltól távozó Adrian Newey 2025 márciusától az Aston Martin tervezőmérnöke, egyúttal pedig az istálló társtulajdonosa is lesz, mint azt a Lawrence Stroll által irányított csapat kedden sajtótájékoztató keretében bejelentette. Newey 19 év után hagyja majd el előző munkahelyét, de a silverstone-i központú alakulatnál elmondása szerint új kihívásokat látott ahhoz, hogy 65 évesen még egy új projektbe belevágjon.

    Amellett, hogy az infrastrukturális fejlesztésekbe és a munkaerőtoborzásba az elmúlt években a legtöbbet befektető csapatról van szó, Newey az Aston Martinnál együtt dolgozhat a még 43 évesen is napjaink egyik legjobb versenyzőjének számító Fernando Alonsóval, a Forma-1 kétszeres és a WEC egyszeres világbajnokával. A mérnök egy tavalyi interjúban elárulta, karrierje nagy hiányosságának gondolja, hogy még nem dolgozott Alonsóval, Lewis Hamiltonnal és a Ferrarival – ez a hármas közül az egyiket immár lehúzhatja a bakancslistájáról.

    Végre hivatalos: új F1-es csapata bejelentette a sikergyáros tervező, Adrian Newey érkezését

    Newey a sajtóeseményen felidézte, hogy sok évvel ezelőtt már nagyon közel voltak ők ketten ahhoz, hogy azonos csapatban kerüljenek. Közismert a történet, hogy amikor Alonso viszonya egyetlen szezon alatt elmérgesedett a McLarennel 2007-ben, a csapatváltásra készülő spanyol a Red Bull-lal is tárgyalt, ám végül nem az akkor még a sikerei előtt járó, a középmezőnybe tartozó istállóhoz írt alá, hanem visszatért a Renault-hoz. Pedig Newey elmondása szerint közelebb jártak akkor a megállapodáshoz, mint azt sokan gondolják.

    „Fernandóval hosszú éveken keresztül harcoltunk egymás ellen, időnként ő számított a legádázabb ellenfélnek. Egykoron nagyon közel álltunk ahhoz, hogy csatlakozzon hozzánk a 2008-as és a 2009-es szezonra, de sajnos végül nem jött össze, így az egymás elleni csatát folytattuk. A sport egy legendájáról van szó, így már nagyon várom, hogy együtt dolgozhassunk” – fogalmazott a szakember.

    A sajtóeseményen a két versenyző, az ezúttal csak mellékszerepet kapó Alonso és Lance Stroll is színre léptek, a spanyol pedig gyorsan viszonozta is Newey kedvességét.

    „Sok éven keresztül harcoltunk egymás ellen, de Adrian ellenfél helyett inkább inspirációt jelentett, hiszen az ő tehetsége, az autói által mind jobbakká váltunk. A versenyzőknek és a mérnököknek egyaránt szintet kellett lépniük, hogy tartsuk vele a lépést” – mondta Alonso, aki idén több évre szóló szerződéshosszabbítást írt alá a csapattal, így minden bizonnyal a 2026-os szabályváltozások évében is vezetni fogja még az egyik Aston Martint, az első olyan F1-es autóját, ami már Newey kézjegyeit is viseli majd.

    „Ez egy hihetetlen nap a csapat életében, Lawrence víziója elkezd valóságot ölteni ezzel az új épülettel, Adriannel, a Hondával, az Aramcóval és az új szélcsatornával. Határozottan a jövő csapata épül. A magam részéről is hatalmas lehetőségnek gondolom, hogy ezekkel a nagyszerű emberekkel dolgozhatok.”

    Alonso 2023-ra csatlakozott az Astonhoz, a csapat pedig abban az évben rögtön felül is múlta a maga elvárásait, hiszen a spanyol nyolc dobogós helyet is szerzett az év során, és negyedikként zárta az egyéni tabellát. Idénre az istálló önmaga számára is csalódást keltve visszazuhant a középmezőnybe, Lawrence Stroll azonban hangsúlyozta, a fő cél az, hogy   a 2026-ban kezdődő új korszakra, immár Newey közreműködésével hozza magát erős helyzetbe az Aston Martin.

    Alonso: Más versenyautókban jobb lennék Verstappennél

  • Kicsit nem figyeltünk oda, és Alonso felvette Hamilton életmódját

    Kicsit nem figyeltünk oda, és Alonso felvette Hamilton életmódját

    Fernando Alonso 42 éves korára felfedezte a hosszú Forma-1-es karrier titkát? A spanyol most felfedte, nemrég megváltoztatta az étrendjét, a hús mellőzése óta pedig jobban érzi magát a bőrében.

    Alonso júliusban töltötte be 43. életévét – jövőre megelőzi Michael Schumachert is, aki 43 évesen és 10 hónaposan vonult vissza véglegesen az F1-ből, és onnantól a karrierjét 1970-ben, 44 és fél évesen lezáró Jack Brabham lesz a legutóbbi olyan versenyző, aki későbbi életkorban is rajthoz állt a királykategóriában Alonsónál – ha pedig igaz, hogy a spanyol idén legalább két további évre hosszabbított az Aston Martinnal, akkor 2026-ban őt is meg fogja előzni.

    Az autósport nem az egyetlen sportág, ahol kitolódnak az aktív pályafutás végső határai, szinte minden más sportban is megfigyelhető a jelenség, amihez az edzéstechnika, az étrend és az orvostudomány fejlődése egyaránt hozzájárul. Alonso most a The Mirrornak adott interjúban elárulta, az étrendjében bevezetett jelentős változtatás is hozzájárult ahhoz, hogy jobban érezze magát a bőrében.

    „Általában véve sem eszek sokat. Pedro de la Rosa például három ember adagját is felfalja – utalt a korábban szintén F1-es pilóta, jelenleg az Aston Martin nagyköveteként ténykedő honfitársára Alonso. – De én nyolc-kilenc hónappal ezelőtt abbahagytam a hús és a hal fogyasztását.”

    „Rosszul éreztem magam, meg úgy általában túlsúlyosnak, az emésztés túl sok időt vett igénybe. Bár nem veszem túlságosan szigorúan, de azt mondanám, hogy vegetáriánus étrendet követek.”

    Alonso ezzel a döntésével részben riválisa és korábbi csapattársa, Lewis Hamilton útjára lépett, aki már évekkel ezelőtt felfedte, hogy vegán életmódot él. Ez nem teljesen azonos Alonso diétájával, ugyanis a vegetáriánusok csak a hús fogyasztásától, a vegánok viszont minden állati eredetű ételtől, így például a tejtermékektől is tartózkodnak. Mindazonáltal talán nem véletlen, hogy az F1-es mezőny két legidősebb, és a visszavonulást egyelőre kilátásba nem helyező pilótája egyaránt a húsmentes életvitelben találta meg a hosszú karrier titkát.

    Alonso: Más versenyautókban jobb lennék Verstappennél

  • Minden másképp alakulhatott volna – kész volt a szerződés, mégis lecsúszott Norrisról a Red Bull

    Minden másképp alakulhatott volna – kész volt a szerződés, mégis lecsúszott Norrisról a Red Bull

    Helmut Marko felidézte, hogy Lando Norrist még a Forma–1-es bemutatkozása előtt megkörnyékezték, de a McLaren időben közbelépett, és megakadályozták, hogy az energiaitalosok elvigyék előlük a brit versenyzőt. A bikások tanácsadója egy tíz évvel korábbi esetről is beszélt, amikor Fernando Alonsóval folytattak megbeszéléseket.

    Könnyen lehet, hogy Lando Norris hamarosan tényleg bejelentkezik az idei világbajnoki címért, hiszen a nyári szünet óta viszonylag jelentős pontmennyiséget dolgozott le a hátrányából Max Verstappen ellen. Utóbbi akár a csapattársa is lehetne most, ha a Red Bullnak még a debütálása előtt sikerül elhappolnia őt a McLaren elől.

    Az utóbbi években többször is szóba került a két fél esetleges házassága, és a bikások bevallottan megkörnyékezték a most 24 éves pilótát, aki viszont a wokingiakkal írt alá hosszú távú szerződést. Helmut Marko azonban nemrég elárulta, már azelőtt meg akarták őt szerezni, hogy 2019-ben bemutatkozott a Forma–1-ben, és a McLarennek igencsak résen kellett lennie.

    Komoly tárgyalásokat folytattunk, és elkészítettünk egy szerződést Landónak az AlphaTaurihoz, vagyis a Toro Rossóhoz, ahogyan akkoriban hívták – nyilatkozta a Red Bull tanácsadója az ’Inside Line’ podcast vendégeként. – Sajnos viszont [a McLarennél] rájöttek, és volt egy záradék, amely meggátolta a Lando Norrisszal való együttműködésünket.”

    Verstappen dörzsölheti a tenyerét? – Horner nehéz helyzetet lát a McLarennél

    Aki most Norris, az évekkel korábban Fernando Alonso volt, legalábbis abból a szempontból, hogy többször is szóba került a leigazolása, de ez egyszer sem valósult meg. Marko elárulta, még a Red Bull sikerkorszaka előtt megkörnyékezték a Renault-nál akkoriban szintén nem élete legszebb napjait élő pilótát, ám nem jártak sikerrel.

    Mielőtt elkezdtünk nyerni, nem tudom pontosan, melyik évben, azt hiszem, 2008 lehetett, vagy valahol akörül, beszélgetéseket folytattunk Alonsóval, de szerintem nem vett minket komolyan, így ez nem valósult meg – emlékezett vissza. – Ami viszont a továbbiakat illeti, ahogyan mondtam, büszkék vagyunk a két világbajnokunkra.”

    A 81 éves szakember természetesen Sebastian Vettelre és Verstappenre gondolt. Előbbi négy, utóbbi eddig három alkalommal ért fel a csúcsra az energiaitalos istállóval. A Red Bull pedig 2010 óta minden évben elhódította az egyéni világbajnoki címet, amikor az autó alkalmas volt rá, ettől függetlenül érdekes elmerengeni azon, hogy mi lett volna, ha akár Alonso, akár Norris a Red Bull kötelékébe kerül.

  • Visszavonatná Magnussen eltiltását az áldozatává váló versenyző

    Visszavonatná Magnussen eltiltását az áldozatává váló versenyző

    Kevin Magnussen összegyűjtötte az eltiltást érő 12 büntetőpontot, de az utolsó 2 kiosztásával még az a pilóta sem ért egyet, aki ellen bemutatta kihágást érő manővert.

    Magnussen így nem indulhat az F1 következő versenyén Azerbajdzsánban. A Haas pilótája egész évben borotvaélen táncolt a küszöbértéket jelentő pontmennyiséggel, tavasz óta vigyáznia kellett, nehogy még két fekete pontot begyűjtsön, mert az aktiválja az eltiltást, és ez az Olasz Nagydíjon bekövetkezett.

    Magnussen vétsége az volt, hogy bevetődött Pierre Gasly mellé, ami kis koccanással végződött. Az Alpine versenyzője furcsállta a döntést, szerinte vetélytársa nem érdemelt büntetést.

    „Őszintén, ez semmi sem volt – jelentette ki. – Szóltak, hogy tízmásodperces büntetést kapott, ami meglepett. Előzni próbált, aminek a végén fej-fej mellett voltunk, és nem vesztettem időt. Meglepett a döntést, és remélem, visszavonható, mert ha így marad, az egyértelműen igazságtalan lenne vele szemben.”

    A Ferrari olyat tett Monzában, amire még soha senki nem volt képes

    A büntetőpontozás rendszerét 2014 óta használják a Forma-1-ben, hogy a sok balhét okozó és kihágásokat sorozatosan elkövető versenyzőket fegyelmezzék és elvegyék a kedvüket a túlzott agresszivitástól. Ennek lényege, hogy aki egy tizenkét hónapos időszakon belül 12 büntetőpontot összegyűjt, azt eltiltják egy futamra.

    Fernando Alonso, aki nem mellesleg 8 büntetőpontnál jár és szintén óvatosságra van kényszerítve a szezon végéig, Gasly-hoz hasonlóan nem ért egyet a dán eltiltásával és a szimpátiájáról biztosította őt.

    „A büntetőpontokat veszélyes vezetésért kellene osztani, ami veszélyeztet másokat. Nincs előttem a lista, de azt hiszem, [Magnussen] némelyik pontját olyasmikért kapta, mint a bokszutcai fehér vonal átlépése, veszélyes kiengedés a bokszból, satöbbi. Ez benne van a versenyzésben, bokszutcán áthajtásos vagy ötmásodperces büntetést kell adni érte, de nehezebb megérteni, miért kell büntetőpontot adni az ilyen dolgokért” – mondta.

    Magnussen az első az F1 történelmében, akit eltiltanak egy futamról a büntetőpont-rendszerben regisztrált túl sok kihágás miatt. Az autóját a Haas egyik jövő évi pilótája, a jelenleg az F2-ben érdekelt Oliver Bearman fogja vezetni Bakuban. Mint ismert, nem lesz újonc, hiszen Szaúd-Arábiában már be kellett ugrania a Ferrarihoz a vakbélgyulladást kapó Carlos Sainz helyére, és remekül helytállt.

    A McLaren csapatfőnöke elmondta, miért nem alkalmaztak csapatutasítást Norris és Piastri között

  • Alonso úgy kémkedett, mint egy urológus

    Alonso úgy kémkedett, mint egy urológus

    Fernando Alonso hosszasan tanulmányozta az egyik rivális, a McLaren versenyautóját a Holland Nagydíj leintése után.

    Az F1 töltötte fel az Instagram-csatornájára az Alonso fedélzeti kamerájából készített videót, ahogy a spanyol a célba érkezést követően alaposan megnézte és elraktározta a vizuális memóriájában az egyik McLaren hátsó felének részleteit, még négykézláb is leskelődött a nyílásokba. Az ilyesmi nem szokatlan, de ilyen hosszan ritkán szokták tanulmányozni a pilóták a konkurencia megoldásait. A spanyol ügyelt rá, hogy hozzá ne érjen a másik kocsijához, hiszen abból komoly kalamajka származhat, Max Verstappen is felesleges bonyodalmat zúdított a saját nyakába, amikor megtette ezt az első vb-címéért küzdve Lewis Hamilton Mercedesével.

    Az nem véletlen, hogy Alonso a McLarent vette szemügyre, hiszen mára egyértelműen az ő autójuk lett az etalon, és a Holland Nagydíjon pont bevetettek sok újítást.

    Az Aston Martin versenyzője az időmérőn erőn felül teljesítve a 7. helyen végzett, de a futamon csak egyetlen pontot szerzett. A 9., 10. helyért küzdünk, ebből vasárnap egy 10. hely lett. Pierre [Gasly] a verseny folyamán gyorsabb volt nálunk, a futam nehéz volt számunkra. Nem volt jó a tempónk, nem éreztük komfortosan magunkat, tehát javulnunk kell” – összegzett Alonso az F1TV-nek a Holland Nagydíj után.

    Alonso a nyári szünet után rögtön kijelentette, hogy számára már nem az eredmények lesznek fontosak a hátralévő versenyeken, hanem az, hogy az Aston Martin hasznos tanulságokat gyűjtsön és jó irányba induljon el a fejlesztésekkel, már 2025-re készülve.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Alonso: Más versenyautókban jobb lennék Verstappennél

    Alonso: Más versenyautókban jobb lennék Verstappennél

    A háromszoros világbajnok Max Verstappen tömören reagált Kyle Larson kijelentésére, míg Fernando Alonso azzal tréfálkozott, hogy az F1-hez képest másfajta versenyautókhoz neki jobbak a képességei.

    A nyári szünetben a NASCAR Cup egyszeres bajnoka, Kyle Larson hangzatos kijelentése úgy szólt, hogy jobbnak tartja magát Verstappennél. Az amerikai szerint általánosságban ő a legjobb versenyző az alapján, hogy különböző autókkal hogyan teljesítene, és úgy érzi, neki nagyobb esélye lenne jól teljesíteni az F1-ben, mint Verstappennek a NASCAR-ban.

    Amikor erről kérdezték az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján, Verstappen a szokásos stílusában válaszolva nem foglalkozott mások véleményével, szerinte mindenkinek joga van az egyéni meglátásaihoz. Feltették a kérdést Fernando Alonsónak is, hogy különböző autókban ki lenne gyorsabb, és nem szerénykedve, tréfásan válaszolt.

    „Max elég jó a GT-autókkal is, és fogadok, hogy mindenféle járműben jó, de nem annyira, mint én. Azt elfogadom, hogy az F1-ben egyformán jók vagyunk” – idézte Alonsót a RacingNews365.

    Az F1 mezőnyében Alonso fehér hollónak számít abból a szempontból, hogy az elmúlt években rajthoz állt más versenyautókkal is rangos futamokon: indult a Le Mans-i és a Daytonai 24 óráson, a Dakar Rallyn, az Indy 500-on. Verstappen karrierjéből ezek még hiányoznak, de korábban többször beszélt arról, hogy az F1-es pályafutása után szívesen vezetne más sorozatokban.

    „Sírni fogsz a sarokban” – védelmére keltek az amerikai pilóta által méricskélt Verstappennek

  • Alonso Newey érkezése helyett már a szezon végével foglalkozik

    Alonso Newey érkezése helyett már a szezon végével foglalkozik

    Fernando Alonso örülne, ha Adrian Newey az Aston Martinnál kötne ki, de a figyelmét most az köti le, hogy segítse jó irányba terelni a csapatát a 2025-ös idényre.

    Egy ideje már nem az a legnépszerűbb teória a Red Bullt elhagyó Newey kapcsán, hogy a Ferrarit fogja választani, hanem az, hogy a Lawrence Stroll-lal szembeni ellenszenvét legyűrve az Aston Martinnál folytatja a mérnöki pályafutását. Alonso az F1-ben töltött hosszú évek alatt ugyanakkor már hozzászokott a hasonlóan keringő szóbeszédekhez, ezért nem lovalja bele magát abban, hogy a karrierje során először végre a mérnökzseni autóját vezetheti majd.

    „Ugyanaz a helyzet, mint amikor egyszer úgy ébredtem Monacóban, hogy elhangzott, hogy délben egy sajtótájékoztató jön, amin bejelentik a Ferrarihoz csatlakozásom. Nagyon sok problémát kell megoldanunk, javítanunk kell az autó teljesítményén, ezért nem hagyhatjuk, hogy eltereljék a figyelmünket olyasmikkel, hogy ki hova megy” – mondta a Holland Nagydíj helyszínén.

    „Számomra kiváltság, hogy Adrian Newey nevét Aston Martinnal kapcsolják össze, már ezt olvasni is nagyszerű, amitől megtiszteltetésnek érzem, hogy az Aston Martin tagja vagyok. Ha valamikor megvalósul [az ide szerződtetése], boldog leszek, de nem ábrándozhatok olyan dolgokról, amik egyelőre nem történnek meg.”

    Alonso megint szervezkedik? – igen, de most nem úgy

    Márpedig probléma az valóban akad bőven: az Aston Martin menthetetlenül leszakadni látszik az élmezőnytől, a kiváló 2023-as évkezdés óta általában legfeljebb csak néhány pontra vadászhatnak Alonsóék. A kétszeres világbajnok nem számít fordulatra a szezon második felében sem, de fontosabbnak tartja, hogy a javulás útjára lépjenek a 2025-ös előkészületekkel.

    „Minden futamon a 9-10. helyért harcolunk. Az első négy csapat 30-45 másodperccel lehagy bennünket minden alkalommal, és csak akkor kerülhetünk be a legjobb nyolc közé, ha az előttünk lévők közül kiesnek. Már a 9. és a 10. hely megszerzése sem egyszerű, és ez nem is jött össze az előző versenyeken” – jelentette ki.

    „Sok tesztalkatrészünk van, sok ötlettel próbálkozunk, amivel előkészülünk a jövő évi autóra. A maradék tíz futamra ez jelenti számomra a legnagyobb motivációt és reményt, hogy válaszokat kapjunk a kérdéseinkre és világos elképzelésekkel fejezzük be a szezont. Nem számít, hogy pontszerzők leszünk-e, csak jó úton kezdjük meg a következő évet.”

    Verstappen kijelölte, mikortól nem fogjuk biztosan a Forma-1–ben látni