Címke: Fernando Alonso

  • Alonso ezúttal Monaco utcáin nyert virtuálisan

    Alonso ezúttal Monaco utcáin nyert virtuálisan

    Mióta bemutatkozott a virtuális versenyeken, Fernando Alonso kis túlzással csak nyert. A spanyol – ezzel is bizonyítva sokoldalúságát – ezúttal Monaco utcáit vette be a The Race szervezte Legendák Kupáján.

    A spanyol szombat este az ötödik versenyét nyerte zsinórban a Monacói duplafutamon. Az első futamon győzedelmeskedett a poleból rajtolva, ezalatt csak annyi akcióba keveredett, amikor Helio Castronevest előzte vissza, miután a brazil Indy500 győztes lerajtolta. Alonso végül 10 másodperccel is nagyobb előnnyel csapott célba Juan Pablo Montoya és Jan Magnussen előtt.

    A második, fordított rajtrácsos versenyen Alonso a 13. helyről rajtolt, és hiába keveredett bele egy balesetbe az első körben, felküzdötte magát a 3. helyig. Ezen a versenyen egyébként Andy Priaulx diadalmaskodott.

    Mondhatjuk, hogy a virtuális tripla korona első részét már teljesítette tehát Alonso, és a Legendák Kupája előbb Indianapolisban, majd Le Mans-ban folytatódik június 20-án és 27-én. Tehát megvan az esélye, hogy virtuális teljesítse.

    Ami pedig a bajnoki tabellát illeti: Alonso áll az élen 90 ponttal, Montoyának 88 pontja van, őket pedig Priaulx (76), Castroneves (70) és Magnussen (66) követi.

  • Brown: Veszélyes kombinálni az F1-et és az Indy-t

    Brown: Veszélyes kombinálni az F1-et és az Indy-t

    Zak Brown nem gondolja azt, hogy az aktív Forma-1-es versenyzők közül bárki is követné Fernando Alonso példáját, és megpróbálná megnyerni az Indy 500-at is miközben a száguldó cirkuszban indul. A McLaren a Forma-1-es csapatok között egyedülálló abban a tekintetben, hogy van IndyCar részlegük is. Alonso 2017-ben kihagyta a monacói versenyt azért, hogy indulhasson az első Indy 500-as versenyét, és most már, hogy visszavonult a Forma-1-től, újra indulni akar ott idén. Brown az Indy Starnak nyilatkozott:

    „Ez azért elég bonyolult, és nem arról van szó, hogy a mai versenyzők ezt ne tudnák véghezvinni. Olyasvalaki, mint például Lando Norris, igazán kedvelné az Indy 500-at, de nem volna szerencsés egyből a mély vízbe dobni.”

    A 38 éves pilótát a Renault 2021-es versenyülésébe várják sokan. Brown pedig úgy véli, hogy Alonso tudná kombinálni a Forma-1-et és az Indy 500-at újra, ha jövőre visszatérne a királykategóriába:

    „Amennyiben újra visszatérne a Forma-1-be azt is láthatnánk hogy az idei Indy-s tapasztalatai után ha újra beülne az Indyre, tapasztaltabb, versenyképesebb és biztonságosabb lenne számára ez az egész. Más pilóták azonban csak szenvednének. Nem csak azért, mert kételkedem benne, hogy mennyire is lennének versenyképesek, hanem mert nagyon veszélyes is. Nem hiszem, hogy elég a hirtelen pályán eldöntött idő ahhoz, hogy bölcs döntést hozzunk ezzel kapcsolatban.”

  • „Alonso sokkal agresszívabb és könyörtelenebb volt, mint Hamilton”

    „Alonso sokkal agresszívabb és könyörtelenebb volt, mint Hamilton”

    Miután Daniel Ricciardo el fogja hagyni a Renault-t az idei szezon végén, a francia istállónál lesz egy szabad ülés a 2020-as szezonra. Emiatt pedig szinte azonnal születtek olyan pletykák, miszerint Fernando Alonso az Enstoneiak fedélzetén térhet vissza a Forma-1-be.

    Ha a kétszeres világbajnok visszatérne, akkor a két versenyző szurkolótábora megint elkezdene vitatkozni azon, hogy vajon Alonso vagy Lewis Hamilton a jobb versenyző.

    A spanyol és a brit versenyző is több világbajnoki címmel rendelkezik. Amíg Hamiltonnak már hat cím áll a neve mellett, addig Alonsonak csak kettő, azonban mindketten fenomenális versenyzők és ezt már nem egyszer bizonyítottak be pályafutások során.

    Heikki Kovalainennek pedig azt kellett eldöntenie, hogy kettejük közül melyikük a jobb versenyző. A McLaren egykor versenyzője a Beyond the Grid podcastjében fejtette ki a véleményét ebben a témában.

    „Szerintem Fernando a karrierje során sokkal könyörtelenebb volt, mint Lewis,” – véli az egyszeres futamgyőztes Kovalainen. „Fernando mindig a határon táncolt és minden egyes alkalommal képes volt maga mellé állítania a csapatát.

    „Amikor Lewis fiatalabb volt, akkor is ezt csinálta: megpróbált beférkőzni a fejébe. Azonban az évek múlásával Lewis sokkal magabiztosabb lett a rátermettségét tekintve.”

    A két pilóta személyiségét tekintve Kovalainen szerint Hamilton egy sokkal udvariasabb alkat, mivel úgy érzi, hogy Alonso e tekintetben sokkal könyörtelenebb, agresszívabb nála és mindemellett rendkívül egyenesen és túlzottan őszintén véleményezi a csapatát.

    „Rendkívül nehéz dönteni, ugyanis szinte lehetetlen összehasonlítani, hogy melyikük teljesít jobban nyomás alatt,” – tette hozzá a finn. „Mindketten kivételes kvalitású versenyzők, akiknek a legjobbak közt van a helyük. Nem szeretnék dönteni közöttük, hogy melyikük a jobb, ugyanis itt nem születhetne igazságos eredmény.”

    A 2008-as Magyar Nagydíj nyertese arra is kitért, hogy 2007-ben miért nem működött a McLaren számára a Hamilton-Alonso páros.

    „Szinte azonos volt a teljesítményük és minden egyes versenyen centikre autóztak egymástól. Mindkettőjükben ott van a gyilkos ösztön, ami a bajnoki címek megszerzéséhez szükséges, szóval bebizonyosott, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában.”

  • F1-es pilótákkal és számos nagyágyúval rendezik meg a virtuális Le Mans-i 24 órást

    F1-es pilótákkal és számos nagyágyúval rendezik meg a virtuális Le Mans-i 24 órást

    Teljessé vált a június 13/14-én megrendezésre kerülő virtuális Le Mans-i 24 órás viadal mezőnye. Az eseményen 200 induló lesz, amelyek között volt és jelenlegi Forma-1-es pilóták, WEC nagymenők és profi esportolók is lesznek, nem véletlenül vezetik fel úgy ezt az eseményt, mint mindenidők legnagyszerűbb hosszútávú versenye.

    A 200 fős mezőnyt négyfős csapatokba sorolták, amelyekben – egy csapatot kivéve -mindegyikben lesz egy vagy két profi szimulátor versenyző is. A versenyen két kategória lesz, LMP2 és GTE.

    A 24 órás viadalt az rfactor 2 nevű szoftveren keresztül fogják megrendezni, ahol valódi WEC és esport csapatok mellett az erre az alkalomra létrehozott istállók is részt fognak venni.

    A névsort nézve szinte nem található olyan csapat, ahol legalább egy versenyző neve se csengene ismerősen. Megtalálható a listában öt aktív F1-es pilóta, Charles Leclerc, Antonio Giovinazzi, Lando Norris, Max Verstappen és Pierre Gasly, és két korábbi bajnok, Fernando Alonso és Jenson Button is.

    Lesznek Indy500 győztesek, Juan Pablo Montoya és Simon Pagenaud (utóbbi először kerül szembe Lando Norris-szal a botrányos versenyük óta), és F2-es pilóták is, mint Jack Aitken vagy Louis Deletraz.

    De lesz egy teljesen női csapat is, illetve a W Series bajnoka Jamie Chadwick fiúkkal alkot majd egy gárdát.

    Természetesen számos WEC versenyző (Buemi, Kobayashi, Hartley, Lotterer, Jani, Lopez, stb.) és egyéb ismerős név (Massa, Barrichello) mellett profi esportolók is indulnak majd. Utóbbit képviseli például David Tonizza vagy Jimmy Broadbent is.

    A versenynek egy magyar indulója is lesz, Pinczés Ádám személyében, aki többek között Olivier Panis csapattársa is lesz.

    A résztvevő csapatok és versenyzők névsora:

    LMP2:

    #1 – Rebellion Williams eSport – L. Deletraz, R. Marciello, N. Wisnjewski *, K. Brzezinski *
    #2 – Rebellion Williams eSport – G. Menezes, B. Senna, P. Brijak *, D. Mroczek *
    #3 – Rebellion Williams eSport – Y. Ye, A. Rougier, I. Price *, J. Keithley *
    #4 – ByKolles Burst eSport – T. Dillmann, E. Guerrieri, J. Simoncic *, J. Pedersen *
    #6 – Team Penske – J. Montoya, S. Pagenaud, D. Cameron, R. Taylor
    #7 – Toyota Gazoo Racing – M. Conway, K. Kobayashi, J.M. Lopez, M. Brient *
    #8 – Toyota Gazoo Racing – S. Buemi, B. Hartley, K. Yamashita, Y. Kasdorp *
    #9 – Panis Racing Triple A – O. Panis, A. Panis, A. Pinczés *, N. Pinto *
    #10 – Toyota Gazoo Racing ARG – N. Piquet jun., J. Santero, F. Gobbi *, M. Sirica *
    #12 – MPI Zansho – M. Papis, P. Fittipaldi, T. Kanaan, S. Weijer *
    #13 – Rebellion Williams eSport – A. Canapino, J. Aitken, A. Arana *, M. Romanidis *
    #14 – FA/RB AllInSports – F. Alonso, R. Barrichello, O. Pahkala *, J. Teien *
    #15 – Multimatic Zansho – A. Priaulx, S. Priaulx, M. Epps *, O. Fortin *
    #16 – Veloce eSports 2 – N. Nato, S. Vandoorne, E. Murphy *, T. Poradzisz *
    #17 – IDEC Sport Racing – P.-L. Chatin, R. Bradley, F. Colapinto, J. Purwien *
    #18 – Veloce eSports 3 – S. Fenestraz, R. Tveter, J. Baldwin *, T. Lartilleux *
    #20 – Team Redline – M. Verstappen, L. Norris, A. Kerkhof *, G. Hutter *
    #21 – Axle Motorsport – Alex Yoong, Alister Yoong, M. Naquib *, M. Aleef *
    #22 – United Autosports – F. Albuquerque, A. Brundle, J. von Uitert, T. Gamble
    #23 – Team Rocket Zansho – J. Button, A. Buncombe, J. von der Heyde *, M. Richards *
    #24 – Veloce eSports 1 – J.-E. Vergne, P. Gasly, J. Opmeer *, I. Gillissen *
    #30 – E-Team WRT – D. Vanthoor, K. van der Linde, F. Cornelis *, A. Schoonvliet *
    #31 – Panis Racing Triple A – T. Vautier, N. Jamin, H. Alsabti *, T. Cazaubon *
    #33 – 2 Seas Motorsport – I. Al-Khalifa, O. Rowland, R. MacDuff *, D. Braune *
    #36 – Signatech Alpine Elf – T. Laurent, A. Negrao, P. Ragues, N. Longuet *
    #37 – Jota Team Redline – W. Stevens, G. Aubry, A. Uusi-Jaakkola *, D. Farber *
    #38 – Jota Team Redline – A. Felix da Costa, F. Rosenqvist, R. van Buren *, K. Siggy *
    #42 – Cool Racing – N. Lapierre, A. Borga, E. Barbier *, M. Scalabrini *
    #46 – TDS E Racing Motul – L. ten Voorde, G. van der Garde, A. Siebel *, D. Jordan *
    #50 – Richard Mille Racing Team – K. Legge, T. Calderon, S. Flörsch, E. Jones *

    GTE:

    #51 – Ferrari AF Corse – N. Nielsen, F. Leo, K. Stoltze *, A. Laurito *
    #52 – Ferrari AF Corse – C. Leclerc, A. Giovinazzi, E. Bonito *, D. Tonizza *
    #54 – Strong Together – F. Castellacci, G. Fisichella, F. Massa, T. Mella *
    #56 – Team Project 1 – L. Hörr, D. Kolkmann, D. Giusa *, L. Müller *
    #57 – Team Project 1 – F. Fraga, M. Cairoli, T. Neuendorf *, Z. Siara *
    #63 – Corvette Racing – J. Taylor, N. Catsburg, A. Voss *, L. Heinrich *
    #64 – Corvette Racing – T. Milner, J. Magnussen, D. Lind, A. Terzic *
    #67 – Mahle Racing Team – F. Habsburg, J. Chadwick, J. Broadbent *, K. Rotting *
    #71 – Ferrari AF Corse – M. Molina, D. Perel, D. Santoro *, J. Zwiers *
    #80 – R&G eSports Team – D. Juncadella, M. Beche, E. Jajovski *, R. Kappet *
    #86 – Gulf Racing – B. Barker, A. Watson, A. Maguire *, E. Masciullli *
    #88 – Dempsey-Proton Racing – R. Pera, L. Hartog, M. Francesconi *, K. van Dooren *
    #91 – Porsche eSports Team – A. Lotterer, N. Jani, M. DeJong *, M. Pietilä *
    #92 – Porsche eSports Team – J. Evans, M. Campbell, M. Bakkum *, J. Bouteloup *
    #93 – Porsche eSports Team – N. Tandy, A. Güven, J. Rogers *, T. Östgaard *
    #94 – Porsche eSports Team – P. Pilet, S. de Silvestro, M. Krönke *, D. Williams *
    #95 – Aston Martin Racing – N. Thiim, R. Westbrook, L. Sörensen, M. Biancolilla *
    #97 – Aston Martin Racing – A. Lynn, C. Eastwood, H. Tincknell, T. Bironi *
    #98 – Aston Martin Racing – D. Turner, R. Gunn, J. Adam, G. de Fuoco *
    #99 – Feed Racing – S. Pilate, T. Pourchaire, A. Petit *, A. Vromant *

    * – profi szimulátor versenyzők

  • A spanyolokra oda kell majd figyelnie Verstappennek

    A spanyolokra oda kell majd figyelnie Verstappennek

    Max Verstappen számára a spanyolok jelenthetnek majd komoly problémát, véli az egykori F1-es versenyző, Pedro de la Rosa. Elmondta azonban azt is, hogy leginkább a sport jövőjéért aggódik most. A költségvetési korlát mértékével sem ért egyet.

    „Ez a mérték (évi 145 millió dollár) még mindig túl magas, ha figyelembe vesszük azt, hogy mennyivel kevesebb lesz a bevétel a következő szezonokban.” – mondta de la Rosa a Ziggo Sportnak. „Reálisnak kell lenni, biztosnak kell lenni abban, hogy a sport túlél. 100 millió fölött bármekkora összeg nevetséges, véleményem szerint.”

    A holland Ziggonak de la Rosa azt is véleményezte, hogy kikre kellhet majd Max Verstappennek nagyon odafigyelnie. Véleménye szerint spanyol honfitársaira. A többesszám pedig nem véletlen.

    „A spanyol versenyzők megnehezítik majd Verstappen dolgát.” – mondta de la Rosa nevetve. „Nagyon izgatott mindenki a következő szezon (2021) miatt, Sainzcal és a Ferrarival. Carlos nagyon közel volt Max Verstappenhez és az egyik legjobb, ha nem a legjobb F1-es versenyzőnek tartják jelenleg. Sainz jobb, mint azt pár ember gondolja.”

    Szerinte azonban Fernando Alonso is vissza fog térni.

    „Én igazán remélem, hogy visszatér. A legjobb versenyzőknek kell az F1-ben lenniük, és ez Alonso. Ő egy igazi állat. Valójában nem ment ő szabadságra és nem kell hozzá sok idő, hogy visszatérjen. Csak a versenyzésre gondol és mindent meg fog tenni azért, hogy akárhol versenyképes legyen.”

  • Lehto: Alonso esélyesebb Bottasnál a Renault ülésére

    Lehto: Alonso esélyesebb Bottasnál a Renault ülésére

    A korábbi finn Forma-1-es pilóta JJ Lehto is megszólalt azzal kapcsolatban, hogy ki lehet a Renault pilótája jövőre. Szerinte a kétszeres bajnok Alonso nagyobb eséllyel indul harcba ezlért, mint a honfitársa.

    A francia csapat az év végén elveszíti a McLarenhez távozó Daniel Ricciardot, a helyére pedig számos név (Alonso, Vettel, Bottas) felmerült, miközben a junior versenyzőikről sem szabad megfeledkeznünk.

    Lehto szerint Bottas neve azért merülhetett fel, mert szinte biztos, hogy az év végén elveszti a helyét a címvédő istállónál.

    „Valtteri szerződése mindig egy évre szólt, ami azt az érzetet kelti, hogy teljes a bizalom és a hit az ő irányába.” – fogalmazott.

    Éppen emiatt minden eddiginél kritikusabb és fontosabb idény vár a 30 éves versenyzőre.

    „Nála most nem a pályán elért eredmény lesz a fontos, hanem a tárgyalóasztalnál elért eredményei. De érdemes arra is rávilágítani, hogy jól teljesített a Mercedesnél. Tavaly egy remek bajnoki második helyet szerzett, futamokat nyert, segített a csapatnak megnyerni a konstruktőri bajnokságot, és remek ellenfele volt Hamiltonnak.” – összegzett.

    Mindezek ellenére azonban úgy érzi, hogy van nála esélyesebb jelölt a Renault megüresedett helyére.

    „Alonso egy ravasz és nehéz személyiség, de még mindig egy kétszeres világbajnok. Valtteri viszont egy olyan Mercedes pilóta, aki nem tudott bajnok lenni, szóval szerintem ez egy elég egyértelmű helyzet.” – jegyezte meg.

  • A Racingline.hu olvasói nem Vettelt ültetnék be a Renault-ba

    A Racingline.hu olvasói nem Vettelt ültetnék be a Renault-ba

    Miután kiderült, hogy Sebastian Vettel távozik az év végén a Ferraritól, helyére érkezik Carlos Sainz, Daniel Ricciardo pedig a McLarenhez igazol, két nagy nyitott kérdés maradt:

    • Hova igazol Vettel? (ha igazol egyáltalán valahova)
    • Ki megy Ricciardo helyére a Renault-ba?

    Utóbbiról kérdeztünk meg titeket, hogy ti kit látnátok szívesen Ricciardo helyén a francia csapatnál, 2021-ben?

    A szavazáson a 2018 végén az F1-ből kiszálló Fernando Alonso fölényes győzelmet aratott. A szavazók 72%-a őt ültetni be a Renault-ba – immáron harmadjára.

    Mutatjuk a teljes végeredményt:

    1. Fernando Alonso 72%
    2. Nico Hülkenberg 20%
    3. Guanyu Zhou 3%
    4. Sebastian Vettel 2%
    5. Valaki más 2%
    6. Szergej Szirotkin 1%
  • Sajtó: Toto Wolff a Renault karjaiba löki Bottast?

    Sajtó: Toto Wolff a Renault karjaiba löki Bottast?

    Sajtóértesülések szerint Toto Wolff arra sarkalja Valtteri Bottast, hogy szerződjön a Renault-hoz.

    A Ferrarinál és a McLarennél már lecsengett a pilótakeringő, így a reflektorfény most a Mercedesre és a Renault-ra irányul, ugyanis e két alakulatnál vannak most a legkelendőbb helyek. A főszerepet pedig a csillagosok finn versenyzője játszhatja, ugyanis szerződése év végén lejár, így helyére a csapat új pilótát hozhat. Bottas nyara így elég kalandosra sikeredhet, ugyanis a pályán ezúttal nem tud bizonyítani, míg a sajtó szinte minden héten megírja, hogy ki kerülhet a helyére.

    A francia Autohebdo szerint az Ezüst Nyilak osztrák csapatfőnöke szeretné, ha egykori protezsáltja átülne a Renault-ba, így beültethetné George Russellt a másik autóba. Viszont Daniel Ricciardo megüresedett helyére nemcsak a finn lehet esélyes, hanem Fernando Alonso is.

    ,,Minden arra utal, hogy az „asztúriai bika” (Alonso) visszatér. Szoros kapcsolatot ápol a francia csapattal, hiszen két világbajnoki címet nyert velük. Karizmatikus, bosszúra éhes, és egy olyan csapatnak, ami most bizonytalannak tűnik, tokéletes lehet. – nyilatkozta Jean-Michel Desnoues a lap szerkesztője.

    Ugyanakkor a francia Bottast is el tudná képzelni az enstone-i alakulatnál:

    ,,Párszor már bebizonyította, hogy el tudja kapni Lewis Hamiltont, továbbá a skandináv nyugodtsága éles kontrasztot képez a spanyol temperamentuma mellett.”

    Ugyanakkor a nastolai egy másik istállónál is bejelentkezett. Korábban már beszámoltunk arról, hogy Bottas menedzsere, Didier Coton a Red Bullt is felkereste a Renault mellett, amit most a Sky Skport riportere, Ted Kravitz meg is erősített.

    Alex Albon kontraktusa is 2020 végéig szól, és Helmlut Marko elmondta, akkor lehet szó a hosszabbításról, ha a brit-thai versenyző jól teljesít. Ugyanakkor Kravitz szerint a cserére vajmi kevés esély van.

    ,,Bottas tárgyal a Red Bullal. Elképzelhető lenne ez a váltás? Igen, de ugyanakkor nem hinném, hogy ez most fog megtörténni. Bottas nem mutatott olyat, amit Albon ne tudna megcsinálni.” – hangozott a Ted’s Notebbokban.

     

  • Egy másik világbajnok kaphatja meg Alonso ülését a Dakaron

    Egy másik világbajnok kaphatja meg Alonso ülését a Dakaron

    Fernando Alonso nemrég kijelentette, a következő néhány évben nem indul a sivatagi versenyen, most pedig már úgy tűnik, helyettese is van.

    Nem is akármilyen, ugyanis a hírek szerint nem más, mint a kilencszeres rali világbajnok Sébastien Loeb érkezhet a Toyotához.

    A spanyol még Le Mans-i sikere érdekében szerződött le a japánokhoz, azután a hosszútávú bajnoki címe után nyergelt át homokra. Januárban első Dakarján tizenharmadik lett, annak ellenére, hogy egyszer még meg is borult autójával.

    Eközben Loeb az elmúlt négy évben állt rajthoz, legjobbja egy második hely, tavaly pedig harmadik lett.

    Jelenleg a Rali Világbajnokság keretein belül szerződés köti a Hyundaihoz, ami megakadályozná, hogy a rivális Toyotánál versenyezzen. Ez azonban év végén lejár, így könnyen lehet, jövőre elfoglalná Alonso helyét a japánoknál.

    A Diario AS az idősebb Carlos Sainzzal készített interjút, felfedve, hogy már tárgyalnak a felek, sőt, Loeb már tesztelte is az autót.

    Alonso idén visszatér a pályaversenyzéshez, csak az Indy 500 szerepel a programjában. Ugyan virtuálisan már meg is nyert ezt a versenyt, ez még hiányzik neki a Tripla Koronához. Jövőre – bár még nincs hivatalos bejelentés – pedig ismét a Renault pilótája lehet.

  • Domenicali szerint Alonso sokat segíthet Sainz-nak

    Domenicali szerint Alonso sokat segíthet Sainz-nak

    Stefano Domenicali úgy véli, a korábbi Ferrari-versenyző Fernando Alonso sokat segíthet Carlos Sainz-nak, hogy beilleszkedjen az olasz csapatba, ahová 2021-ben igazol Vettel helyére.

    „Carlosnak fontos lesz, hogy jól felkészüljön a ránehezedő nyomásra, mely azzal jár, hogy az ember a Ferrari pilótája” – magyarázta Domenicali, aki egyébként Alonso korábbi főnöke is volt, épp a Ferrarinál. „És szerintem itt jön a képbe Alonso, aki sokat segíthet az ehhez való hozzászokáshoz. Fernando és Carlos nagyon közeli barátok, és szerintem Alonso és Carlos édesapja képesek lesznek közösen átadni a tapasztalatukat. Már Lando Norris mellett is sokat fejlődött tavaly, azonban még van egy évad 2021-ig, szóval fókuszáltnak kell maradnia.”

    Néhányan úgy gondolják, Sainz azért érkezik a Ferrarihoz, hogy Leclerc mögé beállva másodszámú legyen.

    „A legfontosabb dolog, hogy garantálják a stabilitást és egyensúlyt” – tette hozzá. „Mindketten nagyon tehetségesek, fiatalok és muszáj a Ferrarinak dolgozniuk. A csapat a legfontosabb. Természetesen a Ferrari Charles-t nyomja, de ez nem jelenti azt, hogy Carlos nem tudja megmutatni, hogy arra született, hogy egy Ferrarit vezessen.”

    Domenicalit arról is kérdezték, mit gondol az elvileg Ausztriában rajtoló, furcsa szezonról.

    „Ami jelenleg zajlik, nem tűnik valóságosnak, pedig az” – mondta. „Remélem, hogy jövőre az F1 újra tud olyan show-t produkálni, amire csak ő képes. A cél idénre, hogy elérjék, hogy kevesebbet kelljen költeni, ezzel pedig egy kiegyenlítettebb mezőnyt és hosszútávon fenntartható csapatokat garantálnának. Remélhetőleg a tárgyalások gyümölcsözőek lesznek, mert ez nagyon fontos az F1-nek.”