Címke: Fernando Alonso

  • Abiteboul: Pont a Racing Point siránkozik, mikor nekik illegális az autójuk

    Abiteboul: Pont a Racing Point siránkozik, mikor nekik illegális az autójuk

    Cyril Abiteboul szerint vicces az, hogy pont a Racing Point háborog Fernando Alonso tesztje miatt.

    A kanadia-brit csapat és a francia istálló között ismét kialakult egy vita, ugyanis a rózsaszínek nem nézik jó szemmel azt, hogy a kétszeres világbajnok is vezethet a fiatal pilóták tesztjén.

    A szabályzat ugyanis kimondja, hogy csak azok vehetnek részt a gyakorláson, akik két futamnál kevesebbet teljesítettek, valamint még azok is, akiknek az FIA megadja a külön engedélyt. Otmar Szafnauer azonban nem tudta hova tenni azt, hogy a Szövetség mért engedett a Renault-nak, ugyanis Alonso nem fiatal, és nem is tapasztalatlan.

    A Racing Point csapatfőnöke elmondta, hogy most már nagyon is kíváncsi azokra a szabályokra, ugyanis, ha ilyen kiskapukat tartalmaznak, akkor ők is szeretnék nevezni Sebastian Vettelt az eseményre.

    Abiteboul szerint teljesen rendben van Alonso tesztje, ugyanis azt a Szövetség jóváhagyta:

    ,,A kikötés úgy szól, hogy a fiatal versenyzőkön és a fejlesztő pilótákon kívül még azok vehetnek részt a gyakorláson, akiknek az FIA engedélyt adott. Megismétlem tehát, az FIA-nak minden joga meg volt ahhoz, hogy ezt jóváhagyja. Ezért ha Otmar (Szafnauer) panaszt szeretne tenni, az eléggé nevetséges lenne, hiszen mind tudjuk azt, hogy illegális az autójuk. Mi beletörődtünk az őket érintő ügybe, így, ha most ő akar menni az FIA-hoz, az azért elég ironikus.” – nyilatkozta a Renault csapatfőnöke.

     

  • Alonso: Örülök annak, hogy a rivális csapatok máris aggódnak

    Alonso: Örülök annak, hogy a rivális csapatok máris aggódnak

    Fernando Alonso örül annak, hogy a Renault riválisai már most aggódnak.

    A napokban jelentették be, hogy a spanyol is részt vehet a fiatal pilóták tesztjén, ugyanis az FIA megadta a kétszeres világbajnoknak a külön engedélyt. A csapatok egy része azonban felháborodott a hír hallatán, ugyanis Alonso nem minősül fiatalnak és tapasztalatlannak.

    A leghangosabban a Racing Point, a Ferrari és a McLaren szólalt fel. A Scuderia azonban az elégedetlenkedés mellett már Carlos Sainz bevetését tervezi. A wokingi csapat viszont megvétózhatja az ötletüket, ugyanis rajtuk múlik az, hogy elengedik-e a spanyolt vagy sem.

    Andreas Seidl azonban közölte, hogy ők nem vesznek részt a gyakorláson, így náluk mindenki megy szépen haza a futam után. A német csapatfőnök hozzátette, a szabályok egyértelműen kimondták, hogy ki minősül fiatal pilótának, így nem is igazán érti, hogyan kaphatott engedélyt Alonso. Lando Norris sem támogatja a döntést, sőt kijelentette, hogy butaságnak tartja azt, hogy a kétszeres világbajnok miatt megváltoztatták a szabályokat.

    Otmar Szafnauer is osztja a McLaren csapatfőnökének véleményét, viszont elismerte, ha a Renault beültetheti Alonsót, akkor ők is megfontolják Sebastian Vettel szerepeltetését.

    A 39 éves spanyolt viszont rendkívül szórakoztatja az, hogy már most mindenki róla beszél:

    ,,Örülök, mikor ők aggódnak. Tudom, hogy most sokat beszélnek rólam, de számomra ez arról szól, hogy újra felvehessem a tempót. Nem fogunk semmit fejleszteni azon a teszten. Ennél fogva megnyugodhatnak. Különben is, ha jól tudom, akkor Kubica és Buemi is vezetni fog, ám róluk senki sem beszél.” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok a Sky Sportnak.

    Alonso ugyanakkor kiemelte, nagyon fontos az, hogy minél több kört teljesítsen a teszten:

    ,,Nem tudjuk, hogy milyen hatásai lesznek az új szabályoknak 2021-ben, továbbá azt sem, hogy mennyire hasonlít egymásra a 2020 és a 2021-es autó. Épp ezért kell annyi kört megtennünk ezzel a konstrukcióval, amennyit csak lehet. Másfelől, ha ott sok kilométert is teljesítek, még az sem lesz a elég a majdnem kétéves kihagyás miatt. Vezettem a 2018-as autót, így most 99.5%-osnak gondolom magam.” –

  • Vettel szerint „kész bábszínház”, ami a fiatal pilóták tesztje körül forog

    Vettel szerint „kész bábszínház”, ami a fiatal pilóták tesztje körül forog

    Sebastian Vettel bábszínháznak titulálta azt a mizériát, ami a fiatal pilóták tesztje körül alakult ki a napokban.

    A szezonzáró után rendezik meg az ifjú tehetségeknek fenntartott gyakorlást Abu Dhabiban. A Renault közbenjárása miatt, azonban Fernando Alonso is részt vehet majd ezen a teszten, ám ez több csapatnál is kiverte a biztosítékot.

    Lando Norris nemrég elmondta, hogy nem érti miért változtatott a szabályokon az FIA, hiszen a spanyol nem számít tapasztalatlannak vagy épp fiatalnak. Ezen felül hozzátette, hogy pár tesztet teljesített már a franciák 2018-as autójával, így még csak azt sem mondhatja, hogy nem vezetett két éve F1-es konstrukciót.

    Jelenlegi csapattársa és a Ferrari azonban kapva kapna az alkalmon, hiszen ők is szívesen megejtenék a teszten az első közös métereiket. Mindez azonban a McLarenen múlik, ugyanis ha ők előbb elengedik Carlos Sainzot, akkor a Scuderia is kijátszhatja a kiskaput. Viszont a wokingi csapat nem támogatja ezt az ötletet:

    ,,Sosem beszélünk a nyilvánosság előtt a pilótáink szerződéséről. A szabályok egyértelműek, így nem értem mégis hogy vezethetné Carlos (Sainz) azt az autót. Mikor világossá vált számunkra, hogy egy aktív pilóta sem vehet részt rajta, akkor lefújtuk az egészet. A logisztikát az alapján alakítottuk ki, hogy az utolsó futam után hazamegyünk.”

    A Racing Point/Aston Martin is szívesen élne a lehetőséggel, ugyanis szeretnék beültetni Vettelt az idei autójukba:

    ,,Meglepődtünk azon, hogy Alonso tesztelhet majd Abu Dhabiban. Azt gondoltam, hogy ebben az esetben a szabályok elég világosak, ugyanis fiatal pilóta alatt itt olyan személyt értünk, aki két versenynél többet még nem teljesített. Viszont hogy tesztelhet egy kétszeres világbajnok, aki már majdnem 40 éves? Most már nagyon érdekel, hogy mit mondanak ki pontosan azok a szabályok. Rengeteg ha van ebben a történetben, viszont ha a regulák ezt lehetővé teszik, akkor megfontoljuk ezt a lehetőséget.” -nyilatkozta Otmar Szafnauer.

    A négyszeres világbajnokot is meglepte, hogy visszatérő ellenfele is gyakorolhat majd a szezon utáni teszten. Ezen felül a német pilóta kész bábszínháznak nevezte a téma körül kialakult helyzetet:

    ,,Egy kissé meglepett, az, hogy így felkapták ezt a témát. A csapatok ugyanis megegyeztek erről, aztán úgy tűnik, hogy mégsem. Néhány emberre ismét különleges szabályok vonatkoznak. Kész Punch és Judy Show (híres színdarab, amit bábokkal adnak elő) ami itt van. Nem tudom, hogy most hogy áll ez a szituáció, viszont ha lenne erre lehetőség, az természetesen segítene.”

    Eközben Christian Horner elmondta, hogy ő nem érti, miért csinálnak ekkora ügyet a többiek ebből az egészből:

    ,,Az az egy nap most komolyan meg fogja változtatni a világot? Nekünk nincs problémánk azzal, ha Fernando (Alonso) tesztelhet a Renault-nál avagy Carlos a Ferrarinál, vagy épp Sebastian a Racing Pointnál.”

  • Norris nem érti, hogy Alonso miatt miért változtattak a szabályokon

    Norris nem érti, hogy Alonso miatt miért változtattak a szabályokon

    Lando Norris nem érit, hogy Fernando Alonso miatt miért változtatták meg a fiatal pilóták tesztjére vonatkozó szabályokat.

    Az utolsó versenyhétvége után még nem mennek azonnal téli szünetre a csapatok, ugyanis Abu Dhabiban ejtik meg a fiatal pilótáknak lehetőséget adó tesztet. Azonban nem csak a feltörekvő tehetségek ülhetnek autóba azon a páron napon, hanem a visszatérő spanyol is. A Renault ugyanis elérte, hogy nevezhessék a gyakorlásra a kétszeres világbajnokot, aki így az idei autóba is pakolhat pár kilométert.

    A McLaren versenyzője azonban nem érti, hogy miért engedték ezt meg:

    ,,Ő majdnem kétszer annyi idős, mint én, így ennek értelmében nagyon fiatalnak számítok. Teljesen nyilvánvaló az, hogy Fernando (Alonso) nem fiatal versenyző. Nem arról van szó, hogy csak egy-két versenyen szerepelt… és különben is, rengeteget tesztelt már idén F1-es autóval. Így, nem értem, hogy miért változtatták meg a szabályokat miatta. Ez így elég nagy butaság, és nem is kellene ezt engedni.” -nyilatkozta Norris a Reutersnek.

  • Alonso mégis tesztelhet majd Abu Dhabiban, „fiatal pilótaként”

    Alonso mégis tesztelhet majd Abu Dhabiban, „fiatal pilótaként”

    A Renault visszatérő pilótája, Fernando Alonso folytathatja a felkészülést, ezúttal az idei autókkal, miután az FIA megadta az engedélyt, hogy részt vegyen a „fiatal pilóták tesztjén”.

    Az Abu Dhabi Nagydíjat követő teszten eredetileg az új, 18 colos gumikat tesztelték volna, a 2021-es változásokra felkészülve. Az egészet azonban 2022-re tolták, így a fiatal pilótáknak jut majd lehetőség körözni a szezonzárást követően.

    Ami a 2020-as sportszabályzat szerint: „Opcionális egynapos teszt, aminek egyetlen célja, hogy fiatal pilótáknak biztosítson lehetőséget egy jelenlegi Forma-1-es autóval. Akár két autóval is részt lehet venni a teszten.”

    „A pilótáknak Nemzetközi A Licensszel kell rendelkezniük, és – amennyiben nem engedélyezi az FIA – maximum két Forma-1-es futamon vehettek részt korábban.”

    Két csapat, a McLaren és a Racing Point már korábban eldöntötte, hogy nem élnek a lehetőséggel. Nincs olyan fiatal pilótájuk, akinek szüksége lenne tapasztalatra.

    Ugyanakkor a Renault Alonsót szerződtették jövőre. A franciák amellett lobbiztak, hogy a spanyol ott lehessen, mivel két éve nem vezetett királykategóriás autót. Eddig mindössze 100 km-t tett meg Barcelonában, egy filmes nap keretében. Illetve a 2018-as modellel vezethetett több alkalommal is.

    A McLaren, a Ferrari és a Racing Point is ellenérzését fejezte ki Alonso tesztje iránt, szerintük a franciák ezzel jogtalan előnyre tesznek majd szert.

    „Ez csak a szokásos huzavona, próbálnak belekötni minden kis apróságba.” – mondta erről Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke. – „Egyesek már szánalmasak. Reméljük az FIA mellettünk áll, mert mi itt a Renault-nál törődünk a fiatal versenyzőinkkel.”

    A vezetők bahreini értekezletén azonban elfogadták Alonso jelentkezését, és kihasználták a szabályok jelentette kiskaput. Ez feldühítette a McLarent és a Racing Pointot, akikhez szintén érkezik majd pilóta 2021-ben, és hasznos lenne ez számukra is, de már lemondtak a tesztről.

    Eddig öt versenyzőt jelentettek be: Callum Ilott (Alfa Romeo), Jack Aitken és Roy Nissany (Williams), valamint Robert Shwartzman és Antonio Fuoco (Ferrari) lesznek ott Abu Dhabiban.

  • Alonso: Abiteboulnak máris elege van belőlem

    Alonso: Abiteboulnak máris elege van belőlem

    Fernando Alonso szerint Cyril Abiteboulnak máris elege lett belőle, ugyanis nem válaszolt a legutóbbi üzeneteire.

    A spanyol pilóta jövőre tér vissza a Renault/Alpine színeiben, és már kikötéseket adott leendő csapatának. A 39 éves versenyző ugyanis elmondta, hogy szeretné a 2022-es autó modelljét január 1-jén a szélcsatornában látni. Ezen felül nemrég viccesen megjegyezte, hogy máris sikerült elérnie, hogy leendő főnöke ignorálja, ugyanis küldött neki pár üzenetet, amire a francia nem válaszolt.

    ,,Úgy fél órája küldtem neki három üzenetet. Látta őket, viszont még nem érkezett válasz. Biztos vagyok abban, hogy már elege van belőlem, ezért nem válaszol az üzeneteimre.” – jegyezte meg nevetve a kétszeres világbajnok. – ,,Az emberek mindig meglepődnek akkor, mikor ezt hallják velem kapcsolatban de ez mindig is így volt. Anno McLarennél mindenki csodálkozott azon, hogy milyen izgatott voltam a Honda miatt, és rögtön azt hitték, hogy boldogabb vagyok, mint amilyen a Ferrarinál voltam. Ám a Ferrariban is észrevették a lelkesedésemet. Mindig is ilyen voltam, ám néhányan csak azután jöttek erre rá, miután együtt dolgoztak velem. Az F1-es visszatérés kapcsán is nagyon elszánt voltam.” -nyilatkozta Alonso az AtuoHebdo-nak.

  • Brown: Nekem sosem volt problémám Alonsóval

    Brown: Nekem sosem volt problémám Alonsóval

    Zak Brown elárulta, sosem volt problémája Fernando Alonsóval, ugyanis mindig könnyedén együtt tudtak dolgozni.

    A spanyol versenyző jövőre visszatér a Forma-1-be, ám ezúttal a Renault/Alpine színeiben veheti fel a küzdelmet. Többen is hangoztatták már, hogy kíváncsiak arra, hogyan tud majd beilleszkedni a kétszeres világbajnok a csapatba a nehéz jelleme miatt. Legutóbbi F1-es főnöke azonban elmondta, hogy nekik egyáltalán nem volt bajuk a 39 éves pilótával.

    Az amerikai üzletember 2016-ban csatlakozott a McLarenhez, majd 2018-ban vette át a vezérigazgatói szerepkört Ron Dennistől, így Alonso utolsó szezonját közelről figyelhette.

    ,,Nagyon is élveztem a vele való versenyzést. Még annak ellenére is, hogy igazán rossz futamaink voltak. Van egyfajta hírneve, amit eddig én még nem tapasztaltam meg. Mindenki azt mondta, hogy nehéz lesz őt kezelni, de én egész könnyen együtt tudtam dolgozni vele. Sosem volt semmilyen incidensünk. Talán ez azért lehet, mert megegyezik valamilyen szinten a gondolkodásom a versenyzőkével, így egy kicsit másképp kezelem őket.” – nyilatkozta Brown Peter Windsornak.

    A wokingi csapat vezetője szerint Alonso nagyon kemény ellenfél lesz, így komolyan kell majd számolniuk vele:

    ,,Ő egy igazán vad versenyző lesz. Ő a legteljesebb pilóta akivel együtt dolgoztam, ezért úgy gondolom, hogy a sebessége meg lesz. Ő lesz majd az a srác a pályán, akit nagyon nehéz lesz megverni.”

     

  • Elhunyt Diego Maradona, gyászolja a Forma-1 világa is

    Elhunyt Diego Maradona, gyászolja a Forma-1 világa is

    Számos Forma-1-ből ismert arc tiszteleg most Diego Maradona előtt, aki sajnálatos módon 60 évesen elhunyt. Az argentin futball legenda szívinfarktusban halt meg. Jó ideje már egészségügyi problémákkal küzdött. Novemberben műteni is kellett már, mert egy vérrögöt találtak az agyában. Szerdán otthon volt, lábadozott a műtétje után, amikor leállt a szíve. Az argentin kormány három napos nemzeti gyászt rendelt el.
    Az F1 világát is sokkolták a történtek. Fernando Alonsónak egyszer még amikor a Ferrari pilótája volt, lehetősége adódott Dubajban egy edzés után fociznia kicsit az isteni Diegóval, de 5:4-re kikapott a legendától.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Will Buxton (@wbuxtonofficial) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Felipe Massa (@massafelipe19) által megosztott bejegyzés

     

     

  • Barrichello állítja: Hamilton jobb, mint Schumacher!

    Barrichello állítja: Hamilton jobb, mint Schumacher!

    Lewis Hamilton jobb, mint Michael Schumacher, állítja Rubens Barrichello, aki a Ferrarinál a hétszeres világbajnok csapattársa volt. A brazil azt követően nyilatkozott a korábbi riválisairól, hogy Hamilton a Mercedesszel nemrég beállította Schumacher hét világbajnoki címének a rekordját Törökországban. A 48 éves pilóta több mint 300 versennyel a háta mögött 2011-ben szállt ki a királykategóriából, és most így nyilatkozott:

    „Mindkettőjük ellen versenyeztem, így Lewis és Michael ellen is, bár előbbivel csak a Forma-1-es karrierje elején. Ennek ellenére azt gondolom, hogy Hamilton jobb, mint Schumacher.”

    A korábbi Ferrari, Honda és Williams pilótát megkérdezték a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso visszatéréséről is, aki jövőre a Renault-Alpine versenyzője lesz:

    „Azt hiszem, Fernando készen áll a visszatérésre. Nagyon fittnek tűnik, és talán ez a legnagyobb különbség közte és Michael 2010-es visszatérése között. Alonso jobban felkészült, és az elmúlt években is versenyzett, más kategóriákban.”

    Azt is elárulta Barrichello, hogy pont Barcelonában volt, amikor a ma már 39 éves Alonso a Renault 2020-as autójával tesztelt, a filmezős napjukon, erről így beszélt:

    „Őszintén szólva ugyanazt a versenyzőt láttam, mint akit ismertem már 2005-ből. Minden egyes részletet átbeszélt, és csak előre tekint. Meggyőződésem, hogy továbbra is megvan az akarata ahhoz, teljesíteni tudjon.”

  • Schumacher saját zsebből adott prémiumot a szerelőinek

    Schumacher saját zsebből adott prémiumot a szerelőinek

    Alan Permane ma már a Renault sportigazgatója, de visszaemlékezett arra az időszakra, amikor Michael Schumacher fizette a szerelői prémiumát még a Benettonnál. Ő 1989 óta Enstoneban dolgozik, előbb a Benetton, majd a Renault alkalmazásában. Olyan nagyságokkal dolgozott együtt, mint Nelson Piquet, Gerhard Berger vagy Fernando Alonso. Mégis Schumacher tette rá a legnagyobb benyomást, főleg a munkamorálja miatt, illetve ahogy az alkalmazottakkal bánt, sokak emlékezetében pozitív kép maradt róla. Így volt ezzel Permane is, és ezt el is mesélte a Beyond the Grid podcastban:

    „Michael már hamar egyike volt a a legsokoldalúbb játékosoknak. Akkoriban az autóján dolgoztam, és mindannyiunkkal nagyon jól bánt.”

    Schumacher ráadásul bevezetett egy kisebbfajta bónuszrendszert az autóján dolgozó szerelők és a mérnökök között, amit saját maga fizetett, amiről ennyit árult el most Permane:

    „Nem volt összegszerűen sok, de amikor jó eredményt ért el, akkor fizetett némi bónuszt, és mindenkire odafigyelt.”

    Akkoriban a nyilvánosság előtt Schumacher ambiciózusnak, sőt olykor arrogánsnak tűnt. Akik viszont szorosan mellette dolgoztak, bennük teljesen más kép volt róla meséli tovább Permane:

    „Lehet beszélni azon emberekkel, akik akkoribán más dolgokért voltak felelősek, mint a PR, média vagy marketing. Mindannyian nagyon szívélyesen beszélnek róla. Egyszerűen csak rendkívül profi volt. Biztos vagyok benne, hogy sok pilótának borzasztó volt ezt a dolgot így csinálni, de Michael nagyszerű volt ebben. Rendkívül sokoldalú volt.”