Címke: Fernando Alonso

  • Versenyfutás Alonso üléséért – bekezdtek az Alpine-juniorok Bahreinben

    Versenyfutás Alonso üléséért – bekezdtek az Alpine-juniorok Bahreinben

    Az Alpine idén három fiatal pilótát is támogat az Formula 2-ben, akikben – bár merőben más helyzetben vannak – egy dolog közös: idén bizonyítaniuk kell.

    Guanyu Zhou, a pénzeszsák?

    A kínai pilóta mögött komoly támogatók állnak, ez tény. Emiatt több lehetőséget kapott az F2-ben, mint a legtöbb pilóta. Ráadásul F1-es csapat támogatásával is bír.

    Ezentúl azonban fel is tud mutatni valamit, nem úgy, mint például korábbi kollégája, a hasonló cipőben járó Sean Gelael. Bár nem rögtön újonc szezonjában ért el áttörést, rendszeresen dobogókat szerzett, tavaly pedig eljutott a futamgyőzelemig is.

    Általában nem jó jel, ha egy versenyző több évre ragad egy szériában. Viszont ennek köszönhetően azonban idén Zhou az egyik legtapasztaltabb versenyzőként állhat rajthoz.

    Ennek megfelelően esélyes az idei bajnoki címre is, az első fordulóban teljesítményével be is jelentette erre az igényét. Bahreinben pole-ból megnyerte a főfutamot, és vezeti is a pontversenyt.

    Christian Lundgaard, a hűséges

    A dán a Renault/Alpine Akadémia legrégebbi tagja. Tavalyi (első teljes) szezonjában két futamgyőzelmet szerzett, de kiegyensúlyozottsága még kívánnivalót hagy maga után, hiszen sokszor nem szerzett pontot.

    Második évében neki is a bajnoki cím a célja, hiszen bizonyítania kell, jobb, nem csak a többi versenyzőnél, hanem „márkatársainál” is. Zhou-tól tavaly 2 és fél pontra volt, az időmérőn pedig pár ezred híján majdnem pole-t szerzett.

    Mindhárom futamon az élmezőnyben autózott, de a főversenyen nem választott jó stratégiát, és begyűjtött egy büntetést is, így kikerült a pontzónából.

    Oscar Piastri, az aranyifjú

    A fönti két pilótának azért is fájhat a fejük, mert ha nem vigyáznak, lekörözheti őket a jelenlegi F3-as bajnok.

    Az F2-ben újoncnak számító Piastri hamar bejelentkezett futamgyőzelmével az élmezőnybe, és ha a harmadik futamon nem ütközik, pontokban sem lenne akkora lemaradása.

    Újoncként azonban nem feltétlenül kell legyőznie, mindenkit, anélkül is bizonyíthat a többiek ellen. Őt nem sürgeti annyira az idő, mint fenti két kollégáját.

    Bejelentette felállását 2021-re az Alpine akadémiája is

    Hogy miért is? Az Alpine pilótái közül Ocon szerződése idén, Alonsóé 2022 végén jár le, így akár jövőre adódhatna lehetőség.

    A francia fiatal korából adódóan azonban nagyobb valószínűséggel marad – ha a csapat is úgy akarja -, mint az idén 40 éves spanyol csapattársa.

    Ha Piastri addig bizonyít, könnyen a többiek elé ugorhat a sorban az első adódó F1-es lehetőségnél.

  • Prost örül, hogy van egy maximalistájuk Alonso személyében

    Prost örül, hogy van egy maximalistájuk Alonso személyében

    Alain Prost elmondta, hogy Fernando Alonso egy maximalista, aki minden egyes világbajnoki pontért szívét-lelkét odateszi.

    A spanyol idén tért vissza a Forma-1-be az Alpine színeiben két év kihagyást követően és remek első hétvégét futott a Bahreini Nagydíjon, a pontokért ment, amikor egy szendvicseszacskó végett vetett a versenyének.

    Alain Prost jelenleg az Alpine tanácsadójaként dolgozik és Fernando Alonsót méltatta a Le 10 Sportnak adott interjújában.

    „Egy ilyen személyiségű pilóta automatikusan hoz valamit” – kezdte nyilatkozatát Prost. „Fernando sokat követel és maximalista. Sokat kérdez. De annak is tudtában van, hogy talán nem ez lesz az az év, amikor rendszeresen futamokat nyer. Ami biztos, hogy még a 10. helyért való harcba is beleteszi majd szívét-lelkét.”

    Viszont természetesen nem egypilótás csapat az Alpine, Alonso csapattársával, Esteban Oconnal szemben is magasak az elvárások, hiszen minél előbb akarnak végezni a konstruktőri bajnokságban, ami roppant kiélezettnek ígérkezik a középmezőnyben.

    „Nem szabad elfelejteni, hogy mindig a pilótapáros fejleszti a csapatot” – tette hozzá a négyszeres világbajnok. „Estebantól is sokat várunk. Ismeri a csapatot. Változtattunk nála néhány dolgot, például a versenymérnökét is. Minden annak érdekében történt, hogy a lehető legkényelmesebb legyen neki.”

  • Alonso elmondta, melyik volt a legerősebb F1-es idénye

    Alonso elmondta, melyik volt a legerősebb F1-es idénye

    Az Alpine kétszeres világbajnoka Fernando Alonso kiválasztotta azt az idényét, amit saját maga szemszögéből a legerősebbnek tart. Meglepő módon azonban nem az egyik bajnoki idényét nevezte meg, hanem a 2012-es „majdnem” bajnoki évét.

    A 2012-es szezon sok szempontból emlékezetes. A szezon első hét versenyét hét különböző pilóta nyerte, majd a szezonzárón drámai körülmények vesztette el az akkor még a Ferrarit erősítő spanyol a világbajnoki címet.

    Alonso volt abban az évben az első, aki két versenyt tudott nyerni, miután megnyerte a szezon nyolcadik futamát.

    „A legjobb Forma-1-es idényem a 2012-es volt a vezetési stílus, az eredmények és a Ferrariból való maximum kihozás tekintetében. Abban az évben mindig a száz százalékomat adtam. Remélem, hogy most is közel vagyok a száz százalékhoz, a Forma-1-en kívüli két évben rengeteget tanultam, kíváncsian várom, hogy ezeket a tudásokat, hogyan tudom majd versenyekben hasznosítani.” – felelte a spanyol.

    Fernando Alonso 2012-ben három futamot nyert, ezeken kívül pedig még tízszer végzett dobogón. A szezonzáró futam után pedig csupán három ponttal maradt el a világbajnoki címet megszerző Sebastian Vettel mögött.

  • Alonso a jövő évi gumikat tesztelte Bahreinben: Már most jók voltak

    Alonso a jövő évi gumikat tesztelte Bahreinben: Már most jók voltak

    Fernando Alonso két éves kihagyás után múlt hétvégén teljesített először Forma-1-es futamot Bahreinben, ám még maradt Szahírban, ezúttal a jövő évi gumikat tesztelte.

    A spanyol egy háromnapos teszt keretein belül vezetett csütörtökön és 144 kört pakolt bele a 18 colos gumikba. Szerdán Alonso csapattársa, Esteban Ocon volt soron, ő 100 kört tett meg, kedden pedig a Ferrari két pilótája, Carlos Sainz és Charles Leclerc osztottak el 141 kört.

    „Nagyszerű nap volt ez a bahreini pályán és az új gumik már most jónak érződtek” – értékelt Alonso a nap végén. „A fejlődés igen biztatónak mutatkozik. Remélhetőleg a ma megtett körök segítségére lesznek a Pirellinek, hogy továbbfejlesszék és még jobban megértsék a gumikat. Egy rendben zajló nap volt a csapat és a Pirelli részéről egy kevés hasznos információval.”

    A Williamset leszámítva, akik költségcsökkentés miatt maradnak ki, az összes többi csapatnak is lehetősége lesz tesztelni a 2022-es abroncsokat. Legközelebb a Mercedes kerül sorra, április 20-21-én, Imolában.

  • Tost szerint korántsem olyan jó az Aston Martin idei autója

    Tost szerint korántsem olyan jó az Aston Martin idei autója

    Franz Tost úgy véli, hogy az Aston Martin idei autója korántsem sikerült olyan jól.

    Sebastian Vettellel a fedélzeten új projektbe vágott bele a nevet változtató Racing Point. A Ferrari ‘nyomasztó’ környezete után egy boldog, kiegyensúlyoztat és eredményes négyszeres világbajnokot vártak sokan, ám a heppenheimi első futama és autójával való kapcsolata nem sikerült valami jól.

    ,,Nem érzem magam otthon a konstrukcióban. Sok dologgal küszködtem, így nem tudtam 100%-osan a vezetésre koncentrálni. Sok dologgal kell törődnünk, ugyanis néhányan két másodperccel is gyorsabbak nálunk.’ -nyilatkozta a német RTL-nek Vettel a verseny után.

    A csapat tavalyi sikereit követően többen azt hitték, hogy a szezon „sötét lova” a 33 éves pilóta lesz, ám egyelőre nem ez a helyzet. Az AlphaTauri csapatfőnöke szerint nem feltétlenül a versenyző miatt változott ez meg:

    ,,A teória az egy dolog, a valóság viszont már más. Igazság szerint az autó nem olyan jó.” -nyilatkozta az osztrák vezető a Sport 1 AvD Motor und Sport Magazin műsorában.

    Ugyanakkor Tost hisz abban, hogy egykori pilótája vissza talál majd a régi formájához:

    ,,Azzal a tapasztalattal, amivel rendelkezik, előre mozdíthatja a csapatot. Pontosan tudja hogyan kell versenyeket és bajnokságot nyerni.”

    Még Fernando Alonso is – aki két év után tért vissza a száguldó cirkuszba –  úgy véli, hogy több időt kell adni a csapatot váltóknak, hogy alkalmazkodjanak az új környezethez és konstrukcióhoz:

    ,,Úgy vélem, hogy minden olyan pilótának aki alakulatot váltott -Carlos (Sainz), (Daniel) Ricciardo, (Sebastian) Vettel – több idő kell. Vettelnek is hozzá kell szoknia az új környezethez, Ricciardónak a fékekhez is, míg Carlos esetében is kell pár verseny mire 100%-osan tud teljesíteni. Így képzelhetitek milyen két és fél év kihagyása után.” -magyarázta a spanyol a DAZN-nek.

  • Egy szendvics csomagolása okozta Alonso kiesését

    Egy szendvics csomagolása okozta Alonso kiesését

    Fernando Alonso reményeit, hogy pontot szerezzen a Forma-1-es visszatérése első versenyén Bahreinben egy szendvics csomagolása tette tönkre, amely az egyik fékcsatornájába keveredett. A spanyol pilóta benne volt a top 10-ben a szezonnyitón, ahol harcolhatott a McLaren, az Aston Martin és a Ferrari versenyzőivel is a szahíri futam elején. Amikor pedig már úgy tűnt, hogy pontokat is szerezhet az első versenyén az Alpine színeiben, kisebb akkumulátorproblémák ellenére, szenvedni kezdett a fékjeinek a túlmelegedésével, és kénytelen volt kiállni.

    Csak a verseny utáni feltárást követően jött rá a csapat, hogy mégis mi volt a valódi gond az autóval. Egy eldobott élelmiszer csomagolás került be a fékcsatornába. Marcin Budkowski, az Alpine ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:

    „Az első kiállása után volt egy kis gondunk, ami miatt az autó teljesítményét visszább kellett vennünk, majd a másodiknál beszorult egy szendvics csomagolása Fernando autójának a hátsó fékcsatornájába. Emiatt magasabb lett a hőmérséklet ott, ami a fékrendszerben kárt okozott, ezért biztonsági megfontolásból inkább kiintettük. Ez egy nagyon szerencsétlen első futam volt így Fernandónak, pláne figyelembe véve azt, hogy erősnek tűnt.”

    Csalódottsága ellenére Alonso élvezte a visszatérését, még ha nem is sikerült pontokat szereznie:

    „Először is, remek volt újra az F1-ben versenyezni. A rajtom mókás volt, javítottunk pár helyezést, os voltak élvezetes csatáim régi kollégákkal. Ugyanakkor csalódott vagyok, amiért nem láthattam meg a végén a kockás zászlót. A probléma a második kiállás után jelentkezett a hátsó fékeknél, amikor valami törmelék a fékcsatornába került, és túlmelegedett a rendszer az autóban. Elnézve a versenyt, a középmezőny nagyon szoros, csak pár tized a különbség, és hamar változhat a sorrend. Azt hiszem, hogy nagyon érdekes és versenyképes szezonunk lesz emiatt. Újra nekiveselkedünk, és keményen harcolunk majd Imolában.”

    Az Alpine tehát pontok nélkül hagyta el Bahreint, miután Esteban Ocon is csak a 13. lett. Rajta sem segített az, hogy gyengén ment az időmérőn, majd peches volt a sárga zászlókkal is, Sebastian Vettel pedig nekiütközött verseny közben. A francia pilóta ennyit reagált:

    „Sebastian felzárkózott a végén, majd nekem jött. Bocsánatot kért, mindannyian hibázunk, ilyesmi meg előfordul olykor. Összességében amúgy is kevesek voltunk ezúttal.”

  • Tsunoda örül a pontoknak, az Alonso elleni előzése pedig meghatotta

    Tsunoda örül a pontoknak, az Alonso elleni előzése pedig meghatotta

    Yuki Tsunoda élete első Forma-1-es versenyén rögtön a 9. helyen ért célba, ezzel ő lett az első japán, aki a debütáló futamán pontot szerzett. A 20 éves pilóta sokat előzött, de az egyik leglátványosabb manővert a kétszeres világbajnok Fernando Alonso ellen mutatta be. Elmondta, hogy amíg mögötte volt, tanulni is tudott tőle. Azt is hozzátette, hogy édesapja kedvence pont Alonso volt még abban az időben, amikor együtt jártak versenyekre.

    „Nagyon örülök a pontoknak és nagyon pozitívan állok a jövőbeli tanuláshoz” – mondta a verseny után. „Túl óvatos voltam az első körben és elég sok helyet vesztettem. Fel kellett jönnöm, ez sok időt vett el, szóval nem volt 100%-os teljesítmény. De élveztem ezt a versenyhétvégét. A versenyen főleg a sok előzés volt a pozitív. Érzelmes volt, amikor megelőztem Fernandót. Legutóbb amikor láttam, 7-8 éves voltam, 12-13 évvel ezelőtt. Édesapám elég nagy Alonso rajongó, szereti a vezetési stílusát. Szerintem először Suzukában látta őt és azt mondta, ő a legjobb versenyző a mezőnyben. Szóval nyilván megcéloztam Fernandót, mentem mögötte pár kört. Egyértelműen tanultam tőle, ahogyan menedzselte a gumikat, ahogyan vezet, minden kanyart figyeltem. Miután pedig megelőztem, próbáltam másolni, ahogyan vezetett, néhány kanyar pedig az én kocsimnak is jobb lett így.”

    Tsunoda a továbbiakban a bevetődős előzést részletezte, amit az akkor valószínűleg már komoly fékgondokkal küzdő Alonso ellen hajtott végre: „Csak bíztam Fernando képességeiben és megindítottam az előzést, mint egy kezdő. Kicsit sajnálom, de messziről jöttem, egy kicsit tényleg érzelmes volt. Nyilván nem ugyanaz volt az autó, de örültem. Jók lesznek a dolgok a jövőre nézve, amiket tanultam tőle. Remélhetőleg legközelebb nem kell körülötte vezetnem, mert szeretnék előrébbről rajtolni. Nem azt mondom, hogy Fernando rossz! Csak az autó más.”

  • Alonso tisztázta: Nem azt akartam mondani, hogy jobb vagyok Lewiséknál

    Alonso tisztázta: Nem azt akartam mondani, hogy jobb vagyok Lewiséknál

    Néhány nappal ezelőtt hangzatos szalagcímek kerültek napvilágra Fernando Alonsóval kapcsolatban, miszerint jobbnak tartja magát többek között Hamiltonnál és Verstappennél. Most kiderült, hogy a spanyol félreértette a kérdést, és igazából arra akart utalni, hogy jobb, mint két évvel ezelőtt.

    „Sosem akartam azt mondani, hogy jobb vagyok, mint Lewis vagy Max, vagy bárki” – szögezte le a BBC hasábjain. „Valószínűleg félreértettem a kérdést. Azt hittem, arra vonatkozik, hogy vagyok-e annyira jó, mint 2018-as távozásomkor.”

    És erre válaszolta azt, hogy „nem, jobb”.

    Vélhetően a kétszeres világbajnok egyetlen betűt hallott félre. A feltett kérdésben a ’them’ szó szerepelt, ami a többi csúcspilótára utalt, viszont Alonso valószínűleg ’then’-t hallott, amiről azt gondolta, hogy a korábban szóba hozott, két évvel ezelőtti önmagára vonatkozik.

  • Häkkinen azt javasolja Alonsónak, hogy ne bízzon Oconban

    Häkkinen azt javasolja Alonsónak, hogy ne bízzon Oconban

    Mika Häkkinen arra figyelmezteti Fernando Alonsót, hogy figyeljen oda csapattársára, Esteban Oconra, mert nem feltétlenül kellene bíznia benne.

    Ocon második szezonját tölti az Alpine-ná vált Renault csapatnál, míg Alonso, aki 2005-2006-ban a Renault-val lett bajnok, 2 év kihagyás után tért vissza az F1-be.

    Egyelőre nincs nyoma, hogy bármi gond lenne Alonso és Ocon között, Häkkinen szerint azonban nem árt, ha óvatos lesz a spanyol a fiatal csapattársával.

    „Szeretnék mondani valami pozitívat, de nem ismerem Ocont olyan jól” – mondta Häkkinen az Unibet vlogjában. „Kívülről nézve, a kommentjei is interjúi alapján ő nem feltétlenül olyan csapattárs, amilyet az ember akar magának.”

    „Bíznod kell a csapattársadban. Beszélnetek kell és megosztanotok egymással dolgokat. Meg kell bíznod a csapattársadban de én nem feltétlenül bíznék meg Oconban.”

    „Kemény dolog ezt mondani, de ez van.”

    „A véleményem talán egy kicsit durva, mivel nem ismerem őt személyesen, de le lehet vonni bizonyos következtetéseket abból, hogy hallgatod az emberek interjúit, válaszait, beszélgetéseit.”

    „Hogy hogyan beszélnek egy témáról, mik a rejtett motivációi, abból lehet következtetéseket levonni.”

    Mindenesetre a finn szerint Alonso le fogja győzni csapattársát.

    „Fernando egy igazi matador. Úgy fog hozzáállni a szezonhoz, hogy beárnyékolja majd Ocont.”

    „Nem hiszem, hogy van Oconnak esélyes. Van tapasztalata és tempója, de Fernando semmi esélyt nem hagy majd neki.”

     

  • Alonso nem bánta meg, hogy elhagyta a Ferrarit: Még mindig nem nyertek

    Alonso nem bánta meg, hogy elhagyta a Ferrarit: Még mindig nem nyertek

    Fernando Alonso elárulta, hogy továbbra sem bánja, hogy elhagyta a Ferrari csapatát 2014 végén.

    Az olasz alakulat színeiben kétszer is nagyon közel járt a világbajnoki címhez, 2010-ben és 2012-ben, velük aratta az utolsó futamgyőzelmét is. A Ferrari után a McLarennél folytatta, de a Hondás projekt kudarcot vallott, dobogó közelébe sem értek egyik évben sem.

    „2021 van és a Ferrari még mindig nem nyert” – szögezte le az AS hasábjain. „Soha nem bánom egyik döntésemet sem. Egy kristálygömbbel tudnál máshogy dönteni egy adott ponton, de én minden pillanatban úgy éreztem, hogy helyesen cselekszem.”

    „Az Alpine-nel ugyanez a helyzet” – tért rá az idei, visszatérő évére. „Úgy gondolom, a legnagyobb kihívások állnak előttem két év kihagyás után. Döntéseket hoztam és vállalom a felelősséget, de szerintem a Ferrarit illetően az időzítés tökéletes volt. 2014-re az öt évből háromban az utolsó körig harcoltunk címekért. Az atmoszféra elképesztő volt, ott volt a szerelem a Ferrari és köztem. De ez volt a megfelelő idő. Egy ponton a kapcsolat sérül és mi csak a szerelmet akartuk.”

    Az a hír járja Alonsóról, hogy nem könnyű vele együtt dolgozni és a légkör sem mindig túl kellemes a csapatánál. A spanyol úgy reagált ezekre a kritikákra, hogy elmondta, nem először vezet például a Renault gyári csapatánál sem, mégis szerződtették.

    „Ez a harmadik alkalom, hogy a Renault-nak vezetek és a McLarennél is kétszer voltam” – tette hozzá. „Különböző csapatoknál voltam és voltak ismétlődések, szóval elégedettnek kell lenniük velem. Ha nem, nem tudom, miért hívtak. Szoktam beszélni Fisichellával, Trullival egy városban élünk. Fel is hívott a balesetem után, hogyha kellett valami a szupermarketből, segít nekem. Ugyanúgy mindennap beszélünk Stoffellel [Vandoorne – a szerk.], Jensonnel [Button] és most már Estebannal, akinek küldtem is egy FA gokartot, hogy tudjon vele menni. Ezért nevetek, hogy minden csapattársammal jó barátok voltunk és azok is maradtunk. A Dakaron is megtörtént ugyanez, kölcsön kellett adnom egy kereket Al Attiyah-nak. Néha ez a fajta hírnév jó, mert amikor rájönnek, hogy normális vagyok, meglepődnek és örülnek.”