Címke: Fernando Alonso

  • Rosberg Alonsóról: Egy élmény nézni, ahogyan versenyez

    Rosberg Alonsóról: Egy élmény nézni, ahogyan versenyez

    Az idén visszatérő Fernando Alonso a csütörtöki nap folyamán ünnepelte 40. születésnapját és sokan kritizálták már őt a kora miatt. A Magyar Nagydíj hétvégéjén a Sky Sportsnál tudósító Nico Rosberg azonban nem tartozik ezen táborba, és 2016 bajnoka kifejezetten élvezi a kétszeres spanyol világbajnok pályán nyújtott teljesítményét.

    Alonso szerint a „40-es szám csak az útlevelében fog szerepelni a kora mellett” és „jelen pillanatban 25 évesnek érzi magát”. Ezt a Brit Nagydíj sprintfutamán bemutatott zseniális rajtját követően tökéletesen megcsodálhattuk, amikor a spanyol klasszis a 11. helyről egy kör alatt egészen az 5. helyig tudott felzárkózni.

    „Egy élmény nézni Fernandót (Alonso), ahogyan versenyez. Olyan racecraftja van, mint amivel a fénykorában versenyzett fiatal versenyzőkén” – nyilatkozta a Sky szakértője.

    A tegnapi Magyar Nagydíjon az Alpine kiváló futamot teljesített és Esteban Ocon ugyan győzni tudott, de nagy valószínűséggel az enstone-i alakulat nem ünnepelhetett volna ennyire, ha Alonso nem tartja mögött a gyorsvonatként száguldozó Lewis Hamiltont. A spanyol matador végül a negyedik lett, amivel az Alpine 37 (!) pontot gyűjtött, ezzel megszerezve maguknak a konstruktőri bajnokság ötödik helyét.

  • Ocon: Köszönöm Fernandónak, a győzelmem neki is köszönhető

    Ocon: Köszönöm Fernandónak, a győzelmem neki is köszönhető

    Esteban Ocon élete első Forma-1-es győzelmét aratta a Magyar Nagydíjon, hibátlanul védekezve Sebastian Vettel ellenében. A futamgyőzelmében azonban emellett az is fontos szerepet játszott, hogy a rohamtempóban közeledő Lewis Hamilton ne érjen fel rá a végén. Ez végül azért nem történt meg, mert csapattársa, a végül ötödikként záró Fernando Alonso hosszú körökig tartotta a hétszeres világbajnokot.

    „Micsoda pillanat! Olyan jó érzés” – nyilatkozta az extázisban lévő francia a leintést követően. „Ez a Renault első győzelme, mióta visszatért a Forma-1-be. Voltak nehéz pillanataink a szezonban, de túllendültünk rajtuk. Már Silverstone-ban is fantasztikus volt a tempónk. Mit is mondhatnék? Nagyszerű volt. Szeretnék köszönetet mondani Fernandónak is, mert ez a győzelem neki is köszönhető.”

    „Nagy köszönet a csapatnak az időért, amit belém fektettek” – tette hozzá. „Voltak nehéz pillanatok, amikor nem jutottam tovább a Q1-ből. Visszatértünk oda, ahová tartozunk. Sebastian nagyon gyors volt az egész versenyen, nagy nyomást gyakorolt rám, de magunk mögött tartottuk.”

  • Alonso: Verstappennek nehezebb dolga van, mert nem brit

    Alonso: Verstappennek nehezebb dolga van, mert nem brit

    Fernando Alonso át tudja érezni Max Verstappen helyzetét, aki szerinte extra kihívásokkal is szembe kell nézzen a Lewis Hamilton elleni bajnoki harcában.

    A spanyol összehasonlította a holland helyzetét a saját magáéval, még 2005-ből és 2006-ból, amikor ő csatázott a regnáló sokszoros bajnok, vagyis Michael Schumacher ellen.

    A bajnoki harc feszültségét remekül jelzi, hogy Verstappen például a kvalifikációt követő sajtótájékoztatón ingerülten válaszolt egy még, a silverstone-i ütközést firtató kérdésre.

    „Nem láttam a sajtótájékoztatót, de akkoriban valószínűleg ugyanúgy éreztem, mint ő” – nyilatkozta Alonso az időmérőt követően a Mundo Deportivo nevű lapnak. „Ő a fiatal versenyző, aki egy legendával küzd. Ráadásul ő nem brit, így mindig nehezebb dolga lesz.”

    Az Alpine pilótája izgalmas első kört vár, főleg Hamilton és Verstappen között, igaz utóbbi mindössze a második sorból rajtol: „Azt hiszem, forró lesz a rajt előttünk. Max megpróbál majd támadni a lágyakon az első métereken Bottas és Hamilton ellen a közepes gumikon.”

  • Az Alpine immár teljesen 2022-re fókuszál

    Az Alpine immár teljesen 2022-re fókuszál

    Marcin Budkowski megerősítette, hogy az Alpine innentől kezdve teljes gőzzel 2022-re koncentrál.

    Az idei év egyik nagy kérdése volt, hogy a csapatok hogyan fogják megosztani erőforrásaikat a 2021-es autó továbbfejlesztése és a 2022-es gép megépítése között. Többen inkább amellett tették le a voksukat, hogy idén ugyan veszítenek, de inkább koncentrálnak a jövő évre. Ilyen volt az Alpine is, ám a franciák most már végleg átálltak ’22-re.

    „A szezon elejétől kezdve nagy volt a hajtás, mind Enstone-ban, mind Viryben keményen dolgoztunk az autó fejlesztésén” – nyilatkozta Budkowski. „A hangsúly azonban most már teljes egészében 2022-re tevődött át mindkét gyárban, ami azt jelenti, hogy kevesebb új alkatrész érkezik a pályára. A naptár második fele kimerítő lesz, és a csapatban mindenki várja a kéthetes szünetet, hogy feltöltődjön. Mielőtt azonban pihennénk, újabb erős szereplést és dupla pontszerzést célzunk meg Magyarországon.”

    Az Alpine jelenleg a 7. helyen áll a bajnokságban, ám esélyük lehet akár az 5. hely megszerzésére is, hiszen az itt tanyázó AlphaTauri csak 9 ponttal jár előttük. A formájuk jónak mondható, hiszen legutóbb Silverstone-ban kettős pontszerzést ünnepelhettek.

  • Alonso 40 éves lesz, de valójában 25-nek érzi magát

    Alonso 40 éves lesz, de valójában 25-nek érzi magát

    Ugyan Fernando Alonso a Magyar Nagydíj hétvégéjén már a 40. születésnapját fohja ünnepelni, de az Alpine spanyol pilótája zseniális formában van és elmondása szerint 15 évvel fiatalabbnak érzi magát.

    A kétszeres világbajnok spanyol csütörtökön tölti majd be a 40. életévé, amivel a szintén 40 éves Kimi Räikkönen mellett ő lesz a másik olyan versenyző, aki még 40 fölött is tagja a száguldó cirkusz mezőnyének. Alonso pont 25 évesen nyerte meg első Forma-1-es bajnoki címét 2005-ben a Renault csapatával és egy két éves kihagyást követően tért vissza az F1-be, miután az Indy 500-on és a Dakar Rallyn is megmérettette magát.

    Azonban Alonso jó fizikai állapota erősen kérdéses volt a szezon előtt, ugyanis a spanyol pilótának meg kellett műteni az állkapcsát egy kerékpárbalesetet miatt. A spanyol pilóta mindezek ellenére tudta gyorsan felvetni az F1 ritmusát és az utolsó öt verseny mindegyikén sikerült pontszerző helyen végeznie. A silverstone-i sprintkvalifikáción bemutatott csodálatos első köre a régi önmagát idézte.

    Az Alpine spanyol pilótája a Magyar Nagydíj előtt a korával viccelődött és azt nyilatkozta, hogy inkább fog gyakrabban borotválkozni és akkor „majd nem mindenki csak a koráról fog beszélni”.

    „Őszintén, a bringás balesetem után, az első pár verseny során még izgultam valamilyen szinten a visszatérésem miatt” – árulta el 2005 és 2006 bajnoka. „Aggódtam az állkapcsom és vállam miatt is, mert ott is volt egy kisebb sérülésem. Most már azonban 200%-os formában vagyok és Budapesten pedig 40 éves leszek.”

    „Enni fogunk egy kis tortát, azonban ezt leszámítva egy normál hétvégénk lesz. Azonban ez is csak egy szám, olyan érzésem van, mint ha csak 25 lennék. Csak az útlevelemben fog 40 szerepelni a korom mellett.”

    Az Alpine spanyol versenyzőjének az idei legjobb eredménye egy hatodik hely volt, amit az Azeri Nagydíjon szerzett meg. A kétszeres bajnok jelen pillanatban az egyéni bajnokság 11. helyén áll 26 ponttal a neve mellett.

    Alonso további műtéteken fog még átesni a szezon során, melynek során majd ki fogják venni az állkapcsába helyezett két darab titánium lemezt.

  • Alonso Verstappenről: Ő volt az egyetlen, aki tenni akart valamit

    Alonso Verstappenről: Ő volt az egyetlen, aki tenni akart valamit

    Fernando Alonso szerint Max Verstappen karizmája a hollandot az F1 legmegnyerőbb versenyzőjévé teszi.

    A spanyol pilóta 2018-ban még a McLarennél vitézkedett, ám a sikertelenség és az esélytelenség miatt úgy döntött, hogy egy időre ott hagyja a Forma-1-et. A küszöbön álló új éra viszont felkeltette az érdeklődését, így ismét a sportág felé kezdett kacsintgatni.

    Miután Daniel Ricciardo úgy döntött, hogy a wokingi csapatnál szeretné tovább folytatni az útját, a Renault-nál megüresedett egy hely. Cyril Abiteboul meg is egyezett a kétszeres világbajnokkal, így idén a csapat új névvel (Alpine), új vezetőséggel és új pilótával tért vissza a téli szünet után.

    Alonso a héten ünnepli 40. születésnapját, így a korával kapcsolatos kérdések szinte mindig felbukkanna vele kapcsolatban. Az Alpine pilótája viszont leszögezte, amíg élvezi a versenyzést, és amíg a teste bírja, addig maradni fog.

    ,,Egyelőre jól érzem magam. Jól szórakozom, élvezem a versenyeket. Sőt még a pályán kívüli tevékenységeket is, amikről sosem gondoltam volna, hogy így fogok vélekedni.” – nyilatkozta Alonso a spanyol Soymotornak.

    A kétszeres világbajnok elárulta, hogy a két éves kihagyása alatt, csakis Max Verstappen miatt nézte a versenyeket. A spanyol szerint a Red Bull pilótájában van valami „extra”, ami igazán vonzza a rajongókat:

    ,,Nemcsak a győzelmekről van szó, hiszen Verstappen még nem is világbajnok. Egy egész pályát meg tud telíteni és ki tud ‘színezni’. Tavaly, mikor nem versenyeztem, azért kapcsoltam be a tévét, hogy lássam Max mit csinál. Ő volt ugyanis az egyetlen, aki valamit tenni akart. Tudtuk, hogy Bottas nem fogja zavarni Hamiltont, és Hamilton fog nyerni, ha nem történik valami váratlan. Ám Verstappen? Hűha! Az a karizmafaktor, vagy mi, nagyon is fontos. Én is élvezem, és örömmel tekintek azokra az emberekre, akik lelkesen támogatják őt. Volt szerencsém nekem is megtapasztalni ezt sokáig a Renault-nál. Nem érzek irigységet, csupán csodálatot.” – tette hozzá Alonso.

  • Alonso: Borotválkozom majd, akkor nem kérdeznek a koromról

    Alonso: Borotválkozom majd, akkor nem kérdeznek a koromról

    Fernando Alonso korábban sem örült azoknak a kérdéseknek, melyek a korát kifogásolták, de most, hogy a héten lesz 40 éves, újra felkapottá vált a téma.

    Az idén visszatérő kétszeres világbajnok a Magyar Nagydíj sajtónapján tölti a negyvenet, ám semmi változásra nem számít továbbra sem.

    „Megborotválkozom, akkor nem fognak a koromról kérdezni, fárasztó ez” – válaszolta a kérdésre, hogy más lesz-e immár 40 évesen rajthoz állni. „Elmegyek a szoláriumba, lebarnulok, és nagyon fiatalnak fogok kinézni. Úgy értem, ez egy teljesen normális verseny lesz, semmi változás nem lesz számomra. Jól érzem magam.”

    Azt azonban Alonso maga is elismerte, hogy rozsdás évkezdete volt, de megmagyarázta, miért.: „Őszintén szólva, a balesetem után volt az első pár versenyen, és ott volt a sportba való visszatérés stressze. Aggódtam az állkapcsom és a vállam miatt is, de most szuper a formám, és 200 százalékos vagyok. A héten csak egy újabb szám lesz, úgyhogy eszem egy kis tortát, de ettől eltekintve ez egy nagyon normális hétvége lesz. 25-nek érzem magam, úgyhogy akármilyen számot is mond az útlevél, nem úgy érzem magam.”

  • Alonso: Az F1 jó kezekben van az új generációt látva

    Alonso: Az F1 jó kezekben van az új generációt látva

    Fernando Alonso a Forma-1 fiataljait magasztalta, elmondta, a száguldó cirkusz jó kezekben van, ami a jövőt illeti. Azonban a hamarosan 40 éves spanyol figyelmeztet, fontos lenne, hogy autóikkal meg is tudják mutatni, mi rejlik bennük.

    „Egyértelműen jó időszak most ez a sportban, az új generációval” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok. „Megvan a tehetségük, a felkészültségük, ott vannak az akadémiák, amelyek segítik őket a különböző kategóriákban, megvannak az eszközeik, a szimulátor és ott vannak a nagyon kifinomult mérnökök, amikor a Forma-1-be kerülnek.”

    Alonso azonban amiatt aggódik, hogy egyes tehetségeknek nem feltétlenül adódik meg a lehetőség a bizonyításra: „Lando és George esetében láttuk, hogy egyikük a dobogóért harcol, a másik meg pontot sem tud szerezni, pedig mindketten tehetségesek. Ez kicsit unfair. Charles esete is hasonló, amikor a Ferrari győztes autó volt, Charles a generációja csúcsán volt, most viszont nincs ott, szóval eléggé autófüggő, és a múltban is így volt.”

  • Alonso így dobná fel a sprintfutamos hétvégéket

    Alonso így dobná fel a sprintfutamos hétvégéket

    Fernando Alonso élvezte a Forma-1 történetének első sprintfutamát, melynek során nem mellesleg ő volt az, aki a legtöbb pozíciót nyerte a pénteki időmérőhöz képest. A spanyolnak azonban van egy ötlete, hogyan lehetne feldobni az ilyen lebonyolítású hétvégéket.

    Alonso alapvetően a sprintfutam rajtsorrendjét eldöntő időmérő edzést variálná.

    „Amikor otthon néztem a versenyeket, a péntek semmit sem jelentett. A hosszú etapok nagyon fontosak a csapatok számára, de a nézőknek nem” – nyilatkozta az Alpine versenyzője a The-Race-nek. „Remélem, meg tudjuk tartani ezt a formátumot, és ha valamit, akkor azt javaslom, hogy a pénteki napok lehetnének pikánsabbak. Az időmérőn legyen egy szett gumiabroncs és egy gyors kör mindenkinek. Ez mindenkinek ugyanolyan esélyt ad – nem igazságtalan, mint a fordított sorrend, vagy bármi ilyesmi. De ha csak egy esélyt kapunk, az mindenkinek ugyanaz, és talán ez változtat valamit. Mert láttuk, hogy hat próbálkozással, hat szett gumival, az autóink teljesítménysorrendjében végeztünk, mint minden kvalifikáción. Talán ezen tudunk változtatni.”

  • Alonso: Mindig is tisztán versenyeztem és ez így is marad

    Alonso: Mindig is tisztán versenyeztem és ez így is marad

    Fernando Alonso hangot adott elégedetlenségének a Forma-1-es szabályok betarttatásával és a büntetésekkel kapcsolatosan.

    A spanyol elmondta korábban, idiótának érezte magát Ausztriában, mert betartotta a szabályokat, amikor nem szélesítette ki az első kanyart a rajt után, pedig aki megtette, nem büntették érte. Frusztrációja következtében „átállt a sötét oldalra” a Brit Nagydíj sprintfutamán azzal, hogy kígyózva védekezett. Elmondta, nem lesz agresszívabb, de jobban fogja feszegetni a határokat.

    „Mindig is tisztán versenyeztem, és ez így is marad egész karrierem alatt” – szögezte le. „Szerintem én vagyok a kevesek közül az egyik, akinek nincs büntetőpontja. De arra akarok utalni, hogy kicsit idiótának éreztem magam Ausztriában, mert betartottam a szabályokat. Megpróbáltunk beszélni a versenyigazgatóval, de nem volt válasz. Furcsa volt. De nem akarok másokat hibáztatni, vagy minden versenyen nyavalyogni valamiért, amit mások csinálnak.”

    „Próbáltunk sportszerűek lenni és azt mondani a bírónak, hogy kezeztek a tizenhatoson belül. De mivel a bíró nem csinált semmit, megértettük, hogy nekünk is lehet kezezni a büntetőterületen belül” – élt egy focis hasonlattal Alonso.