Címke: Fernando Alonso

  • Mercedes: Két körrel később kellett volna kihoznunk Hamiltont

    Mercedes: Két körrel később kellett volna kihoznunk Hamiltont

    A Mercedes technikai igazgatója Mike Elliott szerint a csapat hibát követett el azzal, hogy a 47. körben hozta ki Lewis Hamiltont kerékcserére.

    A brit hétszeres világbajnok rögtön a piros zászlós újraindítást követően az első helyről az utolsóra esett vissza, a Mercedes taktikai bakijának köszönhetően.

    Az az első korai cseréjénél már kiderült, hogy nem egy egykiállásos verseny lesz ez a brit számára. Hamilton a 47. körben állt ki másodjára, hogy onnan visszajőve nagy tempófölénnyel megnyerje a versenyt.

    Egy dologgal azonban nem számolt a német csapat. Fernando Alonso fénykorát jellemző harciasságával, amivel tíz körön keresztül tartotta fel a spanyol a világbajnoki címvédőt, ezzel elérve azt, hogy a brit Oconékat már nem tudta utolérni.

    „Azt gondolná az ember, hogy amennyiben korábban behoztuk volna, akkor a verseny végén több lehetőségünk lett volna.”mondta Elliott.

    „A valóság azonban az, hogy a gumik közötti különbséget akartuk maximalizálni. A magyar pályán nagyon nehéz előzni, ebből következik, ha korábban megyünk ki, kisebb lett volna az Alonso abroncsaihoz képest számított különbség. Így sokkal nehezebb lett volna az előzés is.” – mondta.

    „Ha később álltunk volna ki, ami egyébként szerintünk a jó döntés lett volna, akkor növelhettük volna az abroncsok közötti különbséget 10-ről mondjuk 12-re. Ennek eredményeképpen könnyebben, és gyorsabban meg tudtuk volna előzni Alonsot, és harcolhattunk volna a győzelemért.”

    „A másik dolog ezzel kapcsolatban az, hogy Alonsonak frissebb gumik voltak fent, mint az előtte autózó Carlosnak, akit a spanyol világbajnok csak pár kör erejéig tudott támadni. Akkor származott volna ebből előnyünk, ha hosszabb ideig támadhatta volna, így Lewisnak ezzel könnyebb dolga lehetett volna.” – zárta a Mercedes technikai igazgatója.

  • Alonso ismét „meme lord” lett – így reagált a spanyol a Mercedes posztjára

    Alonso ismét „meme lord” lett – így reagált a spanyol a Mercedes posztjára

    Még Fernando Alonso is reagált a Mercedes legutóbbi vicces bejegyzésére.

    A Hungaroring nemcsak Esteban Ocon győzelmét, hanem a spanyol „visszatérését” is eredményezte. A 40 éves pilóta ugyanis körökön keresztül feltartotta a nála jóval gyorsabb Lewis Hamiltont, így csapattárs abszolválni tudta az első helyet.

    Alonso a futam után elmondta, hogy nagyon élvezte a csatát a hétszeres világbajnokkal, sőt még Max Verstappen pontjait is szem előtt tartotta a védekezés során.

    Természetesen a bravúros mutatványról megannyi mém készült. A Mercedes is kreált egyet, amit a WWE-re alapozott. Ez azonban még az érintettnek is tetszett, így reagált az ellenfél posztjára.

    „Lewis 3.7 másodperccel gyorsabb körönként Estebánnál.

    Sebnek azt mondták, hogy 10 kör múlva érik utol… és aztán

    Ez Fernando Alonso zenéje!”

    ,,Imádom, mikor egy terv összejön.”

  • Hamilton: Egy ilyen eredmény nagyon kellett az F1-nek

    Hamilton: Egy ilyen eredmény nagyon kellett az F1-nek

    Lewis Hamilton úgy érzi, a Magyar Nagydíj eredménye és Esteban Ocon győzelme nagyon kellett az F1-nek.

    Ő maga végül második lett, miután Vettelt kizárták, de az Aston Martin fellebbezett az ügyben, ami ha sikerrel zárul, akkor visszaeshet harmadiknak.

    A brit versenyének legemlékezetesebb pillanatai közé tartozott az Alonso elleni csatája.

    „Fernando pokollá tette az életem” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban. „Elképesztő versenyzés volt, eléggé a határon, legalábbis egyszer, de nagyszerű volt. És igen, nagyon nehéz hétvége, illetve nap volt, nyilvánvalóan sok dolgom volt hátulról. Nagyon nehéz volt követni, de az utolsó körig mindent beleadtam. Reméltem, hogy talán el tudom kapni ezeket a srácokat. Talán ha még van pár kör, lehetett volna egy kis párharc – de igazából örülök, hogy nem volt több körünk, mert erre az eredményre nagy szükség van.”

    Hamilton megdicsérte az első győzelmét arató Ocont is: „Úgy gondolom, hogy mindenkinek megmutatta a benne rejlő potenciált. Egy kétszeres világbajnok ellen versenyez. Fernandót nem könnyű legyőzni. Szóval ez tényleg sokat mond.”

  • Alonso: A Hamilton elleni harc nem olyan volt, mint a Schumacher elleni

    Alonso: A Hamilton elleni harc nem olyan volt, mint a Schumacher elleni

    Fernando Alonso szerint nem hasonlítható össze a most hétvégi Lewis Hamilton elleni csatája az egykori imolai harcára Michael Schumacher ellen.

    A spanyol elmondta, sokkal tovább fel tudta tartani Hamiltont, mint gondolta.

    „Az utolsó három kanyarban mindig ugyanazokat a hibákat követte el” – találgatott Alonso a DAZN hasábjain. „Vártam, hogy úgy előzzön, ahogy Carlos [Sainz – a szerk.] ellen tette, amihez egy körre volt szüksége. Ennyi ideig kellett volna kitartanom.”

    Alonso tehát nem hiszi, hogy ez a csata olyan maradandó lesz, mint a 2005-ös imolai: „Hasonló? Nem. Michael akkor három-négy tizeddel volt gyorsabb nálam, de Hamilton másfél másodperccel volt gyorsabb az autójával, és még vagy egy másodpercnyit nyert a gumikkal, így két és fél másodperc volt az előnye.”

  • Nemzetközi sajtó: Csodálatos csapatmunka az Alpine-tól!

    Nemzetközi sajtó: Csodálatos csapatmunka az Alpine-tól!

    A nemzetközi sajtó bizarrnak, kaotikusnak, de mindenek előtt gyönyörűnek látta a 36. Magyar Nagydíjat.

    A Hungaroringnek meg van az adottsága ahhoz, hogy felkavarja azt a bizonyos álló vizet. Ezt bizonyítja az is, hogy Lewis Hamilton egyedül állt fel a rajtrácsra, és indult el az újraindításnál, vagy az, hogy Esteban Ocon nyerte a futamot.

    Amíg a francia pilóta szépen tartotta magát, és visszaverte Sebastian Vettel támadásait, addig a hétszeres világbajnok felzárkózását Fernando Alonso lassította le. Az Alpine csapatmunkája meghozta tehát a gyümölcsét. Ocon kapott egy szép díjat, míg a spanyol egy 5. hellyel (az Aston Martin fellebbezése miatt nem jogerős Vettel kizárása) lett gazdagabb.

    A nyári szünet előtt a nemzetközi szaklapok így értékelték a vasárnapi eseményeket:

    Marca (Spanyolország):

    ,,Esteban Ocon szerezte meg a győzelmet ezen az egyedülálló és megismételhetetlen Magyar Nagydíjon, ami esővel kezdődött, és Hamilton küzdelmes felzárkózásával ért véget. Epikus teljesítmény volt ez Fernandótól (Alonso), akinek 11 körön keresztül kellett feltartania Hamiltont. Megakadályozta ezzel azt, hogy elvegye a győzelmet csapattársától. Sainz a harmadik helyen végezett (szerk: – Vettel kizárásával, ami még nem jogerős), míg az asztúriai a negyediken. Verstappen végül pedig a kilencedik lett. „

    La Gazetto dello Sport( Olaszország):

    ,,Ocon tudott profitálni a rajt utáni őrületből, így megszerezte karrierje első győzelmét. A másodikként leintett német versenyzőt alacsony üzemanyagszint miatt kizárták, így Lewis (Hamilton) és Sainz egy hellyel előrébb léphetett. Remek csapatmunkát mutatott be az Alpine, ugyanis Alonso sokáig fel tudta tartani a britet.”

    Auto Motor und Sport (Németország):

    ,,Amikor Esteban Ocon, egy Alpine-ban ülve megnyer egy Forma-1-es futamot, akkor ott valami őrültségnek kellett történnie. Budapesten elszabadult a pokol, így még a Williams pilótái is pontot szereztek. Lewis Hamilton az elrontott újraindítás után a dobogóra küzdötte fel magát, és megelőzte a tabellán Max Verstappent. Nem a Mercedes, nem a Red Bull, hanem egy Alpine. Pont ott, ahol Fernando Alonso 18 évvel ezelőtt, ugyanezt a bravúrt hajtotta végre.”

    L’Équipe (Franciaország):

    ,,A francia Esteban Ocon megszerezte első győzelmét egy drámai nagydíjon. Majdnem végig vezette a futamot, és egyszer sem hibázott.”

  • Verstappen Schumacherénél is kevesebb leszorítóerővel bírt

    Verstappen Schumacherénél is kevesebb leszorítóerővel bírt

    A csapatfőnök Christian Horner szerint Max Verstappen Red Bull RB16B-jének sérülése miatt Mick Schumachernek több leszorítóereje volt a párharcuk alatt Magyarországon.

    Verstappen az első kanyarhoz érve tartotta a második helyét, de Lando Norrisnak komolyan nekiütköztek oldalról, mivel a McLaren pilótáját Valtteri Bottas tolta a holland útjába.

    Verstappen folytatni tudta a futamot, de a hátraesett, a mezőny végére. Versenyautója jelentős károkat szenvedett, leginkább a bargeboard és a padlólemez sérült, ami a verseny hátralévő részében hátráltatta a teljesítményét. Verstappen végül a 10. helyen ért célba, de Sebastian Vettel kizárása miatt a futam után a kilencedik helyen értékelték. Csapatfőnöke, Christian Horner így nyilatkozott:

    „Mondjuk úgy, hogy szerintem Mick Schumachernek több leszorítóereje volt. Verstappen kihajtotta a belét is, szerzett egy pontot, ami döntő lehet majd év végén. Szerencsére a Mercedes ma stratégiailag szerencsétlenkedett, Fernando Alonso is úgy nézett ki, mintha a Red Bullnak vezetne, így a kárunk kisebb volt ahhoz képest, ami lehetett volna.”

    Horner ugyan csalódottságának adott hangot az eredmény miatt, de megfogadta, hogy a Red Bull a Forma-1 nyári szünetét követően visszavág:

    „Hat versenyt nyertünk az év első felében. A futamok , amelyeken nem szereztünk pontot, Azerbajdzsán nem Max hibája volt, Silverstone nem Max hibája volt, itt nem Max hibája volt, szóval a szerencsénk változni fog még a szezon folyamán, az év második felére kiegyenlítődik Úgy gondolom, hogy az egész csapatnak kijár egy jól megérdemelt pihenő, és higgyétek el, hogy a bajnokság második felében harcba szállunk, szóval érdekes lesz.”

  • Prost Alonso elképesztő önfeláldozását dicsérte

    Prost Alonso elképesztő önfeláldozását dicsérte

    Alain Prost is megszólalt az Alpine csodálatos hungaroringi hétvégéjét követően, úgy gondolja, hogy a futamgyőztes Esteban Ocon készen áll arra, hogy egy új szintre lépjen.

    „Annyira örülök Estebannak” – nyilatkozta a Canal Plusnak. „Nagyon-nagyon nehéz heteken van túl. De amikor végre megnyersz egy nagydíjat, egy másik dimenzióba kerülsz. Tudja, hogy a nyolcadik helyről indulva is meg tud nyerni egy versenyt. Mostantól minden alkalommal, amikor elindul egy versenyen, erre fog gondolni. Ez más státuszba helyezi őt a csapat szintjén, mindenkit stabilizál.”

    Prost hozzátette, hogy Ocon ezzel elhallgattatta azokat a kétkedőket, akik új, hároméves szerződésének aláírása után jelentek meg: „Sok apró kritika érte, amikor aláírta a három évre szóló szerződését, így ez mindenkit stabilizálni fog. Fernandóval is egy olyan duót alkot, amely egyre jobban kiegészíti egymást, szóval ez tényleg nagyon pozitív.”

    Ami Alonsót illeti, hiába lehetett hallani sokszor róla, hogy toxikus közeget teremt a csapaton belül, Prost kiemelte, oroszlánrészt vállalt a sikerben: „A mai nap szimbóluma egyrészt Esteban győzelme, másrészt Fernando és az egész csapat hihetetlen önfeláldozása, mert az elmúlt hetek nem voltak könnyűek. Fernando kivételes volt. Őszintének kell lennünk – mindannyiunknak voltak kisebb félelmei, amikor szerződtettük őt, és ma bebizonyította nekünk, hogy a szezont abszolút hihetetlen mentalitással teljesíti. Tényleg mindent megtesz a csapatért. Az autóban tudta, mit kell tennie, hogy segítsen Estebannak az élen maradni, és ez egészen elképesztő.”

    Prost elmondta, általánosságban ez nagyon sok plusz motivációt jelent a csapatnak, mindenki jobban teljesít ezáltal, például a kerékcserecsapat is: „Ha megnézzük a boxkiállásokat – 2,3 másodperc mindkét autónál –, aligha csináltunk még ilyet. Soha nem voltunk kivételesek.”

  • Hamilton a Magyar Nagydíj után körbedicsérte ellenfeleit

    Hamilton a Magyar Nagydíj után körbedicsérte ellenfeleit

    Lewis Hamilton a harmadik helyen ért célba a Magyar Nagydíjon, mely után némileg rosszul is lett. Instagramos sztori posztjai tanulsága szerint már jól van.

    Miután kiposztolta, hogy aludni tér(ne) de hangosan horkol a kutyája, pár órája már a tegnapi versenynapra reflektált.

    Fernando Alonsót csak sokára sikerült megelőznie, ez nagyon tetszett a közönségnek, ami Alonsónak meghozta a nap versenyzője „címet”. De Hamilton is élvezte, hogy régi ellenfelével csatázhatott.

    „Ez nagyszerű versenyzés volt Alo(nso)tól. Volt egy pillanat, mikor összeértünk, és éreztem, hogy a határon vagyunk, de nem is akarnám másként” – írta a hétszeres világbajnok.

    Majd kitért Esteban Ocon győzelmére: „Nagyon megérdemelt (győzelem)! Gratulálok, haver!”

    A négyszeres bajnok Sebastian Vettel sem maradt ki a sorból.

    „Letaglózott vagyok Seb miatt” – utalt arra, hogy Vettelt a második hely megszerzése után diszkvalifikálták (bár a csapata fellebbezett). „Mindig megtiszteltetés veled állni a dobogón és nagyon megérdemelted ezt az eredményt. Amit az új csapatodnál csinálsz, az csodálatos, harcolj tovább és nyomd neki! Hamarosan újra találkozunk a pályán.”

  • Alonso: Hamilton mindig csak panaszkodni tud

    Alonso: Hamilton mindig csak panaszkodni tud

    Fernando Alonso szerint Lewis Hamilton mindig úgy viselkedik, mint egy örök elégedetlen. A hétszeres világbajnok ugyanis ismét panaszkodott egykori csapattársának manővereire, amiket a Magyar Nagydíj vége felé mutatott be az ellene való védekezése során.

    A két egykori ősi rivális a negyedik helyért csatázott a Hungaroringen a 71 körös verseny utolsó 15 körében és Alonso mindent bevetett, hogy Hamilton ne tudja őt megelőzni. Ezzel a saját pozícióját is védte, ráadásul az élen haladó csapattársát, Esteban Ocont is támogatta, mert a hétszeres világbajnok brit pilótának minden Alonso mögött eltöltött kör után csökkent az esélye arra, hogy utolérje az élen haladó duót.

    A bajnokság újdonsült éllovasa számos alkalommal próbált elmenni Alonso mellett, azonban a kétszeres világbajnok zseniálisan védekezett és maga mögött tudta tartani az egyetlen állva maradt W12-t. Ugyan Hamiltonnak 10 kör után sikerült legyűrnie egykori riválisát, a spanyol megmozdulásaival egyáltalán nem volt elégedett és ennek hangot is adott a rádióban. A Formula 1 regnáló bajnoka szerint az Alpine pilótának manőverei „veszélyesek voltak, különösen ilyen sebességnél”.

    Alonso szerint azonban a manővereiben semmi kivetni való volt. „Lewis folyton csak panaszkodni tud” – idézi a spanyol szavait a Ziggo Sport. „Semmi olyat nem hallottam az FIA-tól, hogy bármelyik védekezésem szabálytalan lett volna, szóval egyáltalán nem aggódom emiatt.”

    Az F1-be visszatérő spanyol Alpine pilóta – aki nemrégiben töltötte be 40. életévét – az utóbbi időben zseniálisan versenyez és a rajongók nem véletlenül választották meg őt a nap versenyzőjének a Hungaroringen.

  • „Öregember” nem vénember: Alonso a nap versenyzője

    „Öregember” nem vénember: Alonso a nap versenyzője

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A rutin, meg az évek, ugye? A Magyar Nagydíjon valami nagyon összeállt az Alpine csapatának, biztosan jó motivációt adott nekik a magyarországi szalon nyitás, és a csütörtöki sajtóesemény, melyen beszélgettünk is a versenyzőkkel és az új főnökkel. (Erről hamarosan videóval is jelentkezünk majd, addig is: iratkozz fel YouTube csatornánkra!)

    Szóval sziporkázott az Alpine Magyarországon, olyannyira, hogy Esteban Ocon megszerezte élete első győzelmét, s ezzel az Alpine első sikerét is a Forma-1-ben. Fernando Alonso pedig olyan látványos védekezést mutatott be Lewis Hamiltonnal szemben, hogy azt a nézők meg is jutalmazták: a spanyol versenyző lett a nap versenyzője a Hungaroringen!

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Fernando Alonso – 28.2%
    Esteban Ocon – 17.8%
    Lewis Hamilton – 12.6%
    Sebastian Vettel – 9.7%
    Carlos Sainz – 5%

    A nap versenyzője szavazás nyertesei 2021-ben:

    Bahreini Nagydíj Sergio Pérez
    Emilia Romagna Nagydíj Lando Norris
    Portugál Nagydíj Sergo Pérez
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sebastian Vettel
    Azerbajdzsáni Nagydíj Sebastian Vettel
    Francia Nagydíj Max Verstappen
    Stájer Nagydíj Charles Leclerc
    Osztrák Nagydíj Lando Norris
    Brit Nagydíj Charles Leclerc
    Magyar Nagydíj Fernando Alonso