Címke: felzárkózás

  • Latifi nyert, Mick Schumacher a nyolcadik helyen zárta a szezonnyitót

    Latifi nyert, Mick Schumacher a nyolcadik helyen zárta a szezonnyitót

    A Williams juniorja, Nicholas Latifi nyerte meg a Forma-2-esek szezonnyitó versenyét Bahreinben. A kanadai annak ellenére tudott nyerni, hogy az övé volt a leglassabb kerékcsere az egész mezőnyből.

    A kanadai a kilencedik körben vette át a vezetést Louis Deletraztól, miután kifékezte őt az egyes kanyar féktávján. A kiállásokat követően Latifi visszaesett, ugyanis az egyik hátsó kereket lassabban cserélték le a kelleténél.

    A Williams fejlesztő pilótája a negyedik helyre esett vissza, azonban a frissebb gumijainak köszönhetően gyorsan megelőzte az előtte haladó Deletrazt, Nyck de Vrist és Nobuharu Matsushiát. Ezek után gyorsan el is húzott ettől a hármastól.

    A poleból rajtoló Luca Ghiotto egy kalandos verseny végén ért célba a második helyen. Az olasz már a rajtnál jelezte, hogy problémái vannak a kuplungjával. Ennek meg is lett ez eredménye, ugyanis a borzalmas rajtja miatt rengeteg pozíciót veszített. Ghiotto azonban nem adta fel és végül Latifi mögé sikerült felzárkóznia.

    A harmadik helyen Latifi csapattársa, Sergio Sette Camara végzett. A GP3 bajnoka, Anthoine Hubert egy szenzációs bemutatkozáson van túl, ugyanis a francia pilóta a negyedik helyen zárta élete első Forma-2-es versenyét. Hubertnek az utolsó körben sikerült megelőzni de Vriest, aki a második etapban szenvedett a gumijaival.

    Jack Aitken lett a hetedik, megelőzve ezzel Mick Schumachert, aki az utolsó körös előzésének köszönhetően szerezte meg a nyolcadik helyet a szenvedő Matsushitától. Az utolsó pontszerző helyet pedig a szintén újonc kínai, Guanyu Zhou szerezte meg.

    A verseny egyetlen kiesője Schumacher csapattársa, Sean Gelael volt, aki valószínűleg egy fékhiba miatt csúszott ki a pályáról az egyes kanyar féktávján.

    A fordított rajtrácsnak köszönhetően a hétszeres világbajnok F1-es legenda fia rajtolhat majd a pole pozícióból a holnapi sprintversenyen.

  • A McLaren visszatérése az élmezőnybe öt évbe telhet

    A McLaren visszatérése az élmezőnybe öt évbe telhet

    A McLaren rajongóknak továbbra is türelmesnek kell lenniük, hiszen Zak Brown egy öt éves tervben gondolkodik az élmezőnybe való felzárkózást illetően.

    A legendás istálló nem ma nyert utoljára: Jenson Button győzött utoljára McLarennel, a 2012-es Brazil Nagydíjon. A hibridéra kezdete, azaz 2014 óta a wokingiak eléggé gödörben vannak. 2015-ben váltottak Hondára az addig használt Mercedes motorról, ám a japánokkal való együttműködés nem hozta a kívánt eredményeket, sőt igazából katasztrofálisra sikeredett. Idéntől a Renault szállítja nekik a hajtásláncot, ám ez sem segített sokat. A vezérkar jelentős átszervezésen esett át, egy marketing szakember, Zak Brown érkezett a csapat élére. Sokan kételkednek az amerikai üzletemberben, hogy képes-e kivezetni az F1 történetének második legsikeresebb csapatát a krízishelyzetből.

    A csapatvezető azonban ismertetett egy tervet, amiről a Racernek mesélt: „Egy öt éves tervet prezentáltam. Ezen az intervallumon belül szeretnénk újra a futamgyőztesek útjára lépni, onnantól pedig már a vb-címre is esélyesek lennénk, hiszen ha futamokat nyersz, a bajnokságban is esélyes vagy. Kulcsfontosságúak lesznek a Liberty intézkedései, hiszen ebben a sportban manapság általában két-három csapat küzd a bajnoki elsőségért. Tehát szerintem vannak dolgok, melyek nem rajtunk múlnak, de remélhetőleg olyan változtatásra sarkallhatjuk őket, mellyel több csapat harcolhat győzelmekért és a bajnoki címért. Azt tűztük ki, hogy ez alatt az öt év alatt visszatérjünk a mezőny elejére.”

    Mindenesetre a csapatnak javulnia kell a közeljövőben, ha Zak Brown nem akarja elveszteni a tulajdonosok – név szerint Mansur Ojjeh és Mohammed bin Essa Al Khalifa – bizalmát.

    „Szerintem egy idő után, mutatnunk kell valami fejlődést. A részvényesek rendkívül elkötelezettek. Embereket veszünk fel, ők pedig befektetnek. Aki ilyet csinál, szerintem fejlődést akar látni. Nincs egy megszabott időbeosztás, hogy ezt az eredményt ekkorra el kell érni. Igazából, ahogy mindenki, ők is fejlődést akarnak látni, de nincs erre kifejezett időkorlát.”

  • Vips teljes mértékben Aront hibáztatja történtekért

    Vips teljes mértékben Aront hibáztatja történtekért

    A Motopark észt versenyzője, Jüri Vips elfogadhatatlannak tartja azt, amit Ralf Aron művelt vele a Formula 3 hockenheimi hétvégégéjének harmadik futamán.

    A rajt utáni métereken Vips és Aron egymás mögött haladtak, amikor Aron megforgatta Vips autóját a hatos kanyarban, ami miatt a Motopark sztárja visszaesett a mezőny végére. Vips azonban nem esett kétségbe, ugyanis az észt fiatal a pontszerző tizedik helyen látta meg a kockás zászlót.

    Aron a negyedik helyen ért célba, azonban a verseny után kapott egy 20 másodperces időbüntetést, amiért balesetet okozott. A Prema észtje a büntetés miatt a 15. helyen zárt. A baleset miatt Sacha Fenestraz is feladni kényszerült, ugyanis a Renault fiatalja elvesztette az első szárnyát, amikor Aronnal ütközött.

    Vips elmondása szerint Aronnak köszönheti, hogy elvesztette az összetettbeli harmadik helyét Shwartzmannal szemben, aki megnyerte a harmadik futamot.

    „Figyelmeztettek, hogy Ralf mögülem fog rajtolni, azaz vigyázzak, nehogy csináljon valami őrültséget,” – nyilatkozta Vips a futam után. „Nem aggódtam miatt, csakis a rajtra összpontosítottam. Azonban a hatos kanyarban egyszer csak megpördültem Aron miatt.

    „Nagyon szomorú, ha a Forma-1-ben látsz hasonlót, azonban ez egy Formula 3-mas bajnokság. Ez egy nagyon aljas húzás volt a Prema részéről.”

    A baleset ellenére Vips futotta meg a verseny leggyorsabb körét, szóval az észt pilótának meg lett volna az esélye arra, hogy akár Ticktumot is megelőzze az összetett pontversenyben.

    „Gondolhat, amit akar, azonban ennél többet nem mondhatok,” – nyilatkozta Aron az Autosportnak. „Ha visszanézed a felvételeket, akkor látszik, hogy Palou nem hagyott elég helyet nekem. Próbáltam megállni, azonban még Fenstraz is nekemjött hátulról, szóval nem volt mit tennem.

    „Miért tettem volna szándékosan? Nem érdekem, hogy valamelyik csapattársam előrébb végezzen az összetettben!”

    Aron büntetése miatt Vips végül a két pontot érő kilencedik helyen zárt. Vipsnek kétszer kellett megelőzni Sophia Flörscht, ugyanis a versenybírók szerint az észt első előzése nem volt szabályos.

    Flörsch lett volna a tizedik Aron büntetése miatt, azonban a női versenyzőt szintén büntették, amiért ütközött Marino Satoval. A büntetések sorozatának következtében Artem Petrov lépett előre az utolsó pontszerző tizedik helyre.