Címke: Felix Rosenqvist

  • Az IndyCar próbálja építeni a jövő – szimulátoros – generációját

    Az IndyCar komoly erőfeszítéseket tesz, hogy egy fiatal generációval ismertesse meg magát, ennek legjobb módja pedig a szimulátor.

    A legjobb része a szimulátoros versenyzésnek? Mindenki számára elérhető. Mindenki álmodhat, és 2022-ben bizony már el lehet jutni a szimulátortól, az IndyCarba.

    Az volt az álmom, hogy az IndyCarban szerepelhessek” – mondta a 2021-es bajnok Álex Palou a traxion.gg-nek adott interjúja során. „És egy másik álmom volt, hogy bajnok legyek.

    A Chip Ganassi Racing versenyzője mindössze második amerikai évében pontosan ezt érte el. Mint sokan mások a csúcson, Palou is fiatalon kezdte a gokartozást. Valójában mindössze ötéves volt, amikor elkezdte.

    Az Arrow McLaren SP-nél a 2019-es IndyCar Év Újonca, Felix Rosenqvist kilencévesen pattant be a pilótaülésbe.

    A svéd pilóta most a negyedik szezonját kezdi az IndyCarban. És bár az autóversenyzésben eltöltött idő alatt támaszkodott néhány szakértő tanácsára, Rosenqvist úgy véli, hogy mindenekelőtt önmagában kellett bíznia.

    Szerintem leginkább saját magadra kell hallgatnod, és egyszerűen csak jól kell érezned magad az út során.

    Mivel a 2022-es szezon február 27-én indul, Rosenqvist és Palou némi időt töltöttek a szimulátorban, hogy versenyrutinjuk éles maradjon.

    Az INDYCAR Pro Challenge első versenyén Rosenqvist nyert, és egy hatalmas, 10 000 dolláros adományt ajánlott fel a nevében az IndyCar az általa választott jótékonysági szervezet számra, amely a Conquer Paralysis Now by Sam Schmidt volt.

    Király, hogy a szimulátoron is gyakorolhatunk. Elég reális élményt generál arról, hogy milyen lesz a valóságban a pálya és az autó” – mondta a Pro Challenge bajnoka.

    Palou egyetért, és azt mondja, elképesztő, hogy az emberek otthon is átélhetik – a szimulátorban – azt, amit ők.

    Nagyon valóságos, ha kapsz egy megfelelő kormányt, megfelelő pedálokat… Szerintem nagyon közel van (a valósághoz), hogy őszinte legyek. A szimulátorok szerintem sokat fejlődtek az elmúlt évek során. És őrület, hogy otthon is átélheted ezeket az érzéseket.

    Egyre nagyobb szerepet játszhat az IndyCar fejlődésében az E-Sport

    Palou szerint teljesen új embereket érhet el a széria azzal, hogy megjelenik a szimulátoros platformon.

    Több olyan közönséget is elérhetünk, akik nem igazán ismerik annyira az IndyCart, vagy nem igazán érdekli őket, mert nem ismerik a pályákat.

    Úgy gondolom, hogy ha lehetőségük lesz látni az autókat, tesztelni az autókat, beállításokat építeni hozzájuk, versenyezni és látni, hogy milyen szórakoztató, akkor igazi rajongóvá válnak majd” – mondta Palou.

    A regnáló bajnok nemrég jelentette be, hogy nagykövetként csatlakozik az E-Sport óriás Team Redline-hoz.

    Rosenqvist tárt karokkal fogadja a szimulátoros versenyzés felemelkedését, és ő is azt mondja, hogy a széria valószínűleg fiatalabb közönséget vonz majd az IndyCarhoz.

    Nagyszerű rajongói bázisunk van, de szeretnénk megfogni a fiatalabb közönséget is. Megismertetni az IndyCar-t az álmodozó gyerekekkel, és megmutatni, hogy ők is képesek erre.

    Gyerekkoromban autóversenyzős játékokkal játszottam, és nagyjából így ismerkedtem meg a sporttal. Ez egy nagyszerű platform ezeknek a gyerekeknek és bárkinek, aki az én koromban van, vagy idősebb.

    Mindenkit szívesen látunk, hogy élvezze ezt a játékot és szimulátort.

    A motorsport-játékipar valóban a pole pozíciót foglalja el, ha a felhasználók befogadásáról van szó. A fiúknak és lányoknak világszerte több lehetőségük van arra, hogy nagyobbat álmodjanak, mint valaha.

    E-Sport rovatunk partnere a Magyar iRacing HQ.

  • A narancssárga az új fekete – bemutatkozott a McLaren 2022-es festése

    A narancssárga az új fekete – bemutatkozott a McLaren 2022-es festése

    A Forma-1-es autó festésén kívül az IndyCar és az Extrem E 2022-es színkombinációit is bemutatta a McLaren.

    A woking cégcsoport nagyszabású műsorral kívánta felvezetni az idei autósportos évét. Rendhagyó módon nemcsak az MCL36 „jelent meg”, hanem a vállalat másik három kategóriájának főszereplője is.

    Forma-1:

    A brit istálló tavaly jól kezdte az évet. Lando Norris a második futamon már dobogóra állhatott, majd Monacoban is folytatta ezt a tendenciát. Ugyanakkor az alakulatnál Daniel Ricciardo tudott győzedelmeskedni 2021-ben. Monzában McLaren ünnep volt, hiszen kettős győzelmet arattak egyedüliként a szezonban. A 22 éves pilóta Szocsiban a pole pozíciót is megszerezte, majd a futam utolsó harmadáig az élen haladt. Egy rossz döntés és az időjárás azonban megfosztotta őt a dobogó legfelső fokától. A konstruktőri harcban ádáz csatákat vívtak a Ferrarival, ám a wokingi gárda végül alul maradt.

    A McLaren azonban gőzerővel zakatolna tovább az új érában. Jövőjüket már meg is alapozták, ugyanis a héten jelentették be, hogy a brit versenyző 2025-ig az istállónál marad. Az elkövetkezendő két évben elkészül az alakulat új szélcsatornája is, ami további bizakodásra ad okot az istállónak.

    Lando Norris:

    A brit pilóta tavaly az eddigi legjobb évét zárta a Forma-1-ben. 4-szer állhatott dobogóra, míg az időmérőn az első rajtkockát is megszerezte. Norris gyűjteményéből a futamgyőzelem hiányzik még, amit idén akár abszolválhat is.

    Daniel Ricciardo:

    Az ausztrál pilóta lassan vette fel a fonalat új csapatánál, ám az Olasz Nagydíjon összeállt a kép. Győzelmével ismét az élre repítette a wokingi istállót, örömet szerezve a papaya színű csapat szurkolóinak. Ugyanakkor a 32 éves versenyző tudja, még jobban össze kell szoknia új munkaadóival. Az új szabályok azonban a malmára hajthatják a vizet, mivel egy teljesen új filozófia mentén megalkotott versenygépet kell idén terelgetnie.

    MCL36:

    A McLaren és a narancssárga szín olyan lett az évek során mint a narancs és a héja. Elválaszthatatlanul kötődnek egymáshoz, bár a királykék szín is vendégszereplőként tűnik fel az egyenletben. Idén azonban a fekete mellett a kék is dominál, ami a csapatruházaton is főszerepet kapott. A konstrukciót tekintve a kíváncsiskodók még ne keressék a turpisságokat, ugyanis a legtöbb csapathoz hasonlóan a wokingiak sem fedték fel a kártyáikat.


    IndyCar:

    Arrow McLaren SP:

    Zak Brown nemcsak a Forma-1-et szeretné meghódítani a wokingi céggel, az amerikai sorozattal kapcsolatban is nagy ambíciói vannak. Tavaly megtették a következő lépést a teljes visszatérés felé: a McLaren megvásárolta Arrow McLaren SP részvényeinek 75%-át.

    Így a család teljesértékű tagjaként a 2022-es fényezést a Forma-1-es konstrukcióval együtt leplezik le.

    Természetesen a papaya szín itt is dominál, akárcsak a fekete, ami karaktert ad a versenygépnek.

    Patricio O’Ward:

    Pato, 2021-ben kétszeres is megörvendeztette Brownt. A mexikói versenyző ugyanis megnyerte a Texas Motor Speedway-en rendezett második futamot, ezen felül Detroitban is győzedelmeskedett. A bajnokság harmadik helyezettje fogadást kötött az amerikai vezetővel, csakúgy, mint Ricciardo. Pato így részt vehetett a fiatal pilóták tesztjén tavaly Abu Dhabiban, ahol Lando Norris autóját kapta kölcsön.

    Felix Rosenqvist:

    A svéd versenyző Európában kezdte pályafutását, majd átnyargalt Amerikába. 2019-ben elnyerte az év újonca címet az együléses sorozatban, majd 2020-ban nyerni tudott a Road American a Chip Ganassi Racing színeiben. Rosenqvist tavaly csatlakozott az Arrow SP-hez, ahol is legjobb helyezését (6. pozíció) Portlandben produkálta.


    Extrem E:

    McLarenXE:

    Tavaly jelentette be a McLaren, hogy csatlakozik az elektromos autókkal operáló Extrem E terepverseny-sorozathoz. Az FIA egyik legfiatalabb kategóriája társadalmi szerepvállalást is teljesít, mivel olyan helyszínekre látogat el, ahol fel tudja hívni a figyelmet az éghajlatváltozásra. Így például a versenynaptár keretein belül a mezőny elutazott tavaly Szardíniába, Grönlandra vagy épp Szenegálba.

    Tanner Foust mellet Emma Gilmour fogja terelgetni az új versenygépet, ami a cégcsoport színeiben fog pompázni.


    E-sport:

    McLaren Shadow:

    A versenycsapatok mellett a wokingiak e-sport alakulata is szerepet kapott a bemutatón. Az egyre nagyobb teret hódító online versenyzésben is szeretne kiemelkedő lenni a csapat, így jelenlegi versenyzőit is bevonta a show-ba.

    Tavaly Josh Idowu, Bari Boroumand és Bereznay Dani küzdhetett a pontokért az F1 Esport versenyein.

  • Verstappen jövő héten már versenyezni fog, de nem a Red Bullnál

    Verstappen jövő héten már versenyezni fog, de nem a Red Bullnál

    Max Verstappen is részt fog venni a jövő héten kezdődő virtuális Le Mans-i 24 órás versenyen.

    2021 világbajnoka kipihente a szezon fáradalmait, ezért úgy döntött, ideje ismét a versenyzés felé fordítania a figyelmét. Ugyan már javában készül az új szezonra, ám mindeközben beiktat egy virtuális futamot is.

    A Team Redline színeiben fog rajhoz állni a 24 éves pilóta január 15-én és 16-án. Csapattársai ezúttal Felix Rosenqvist, Max Benecke és Atze Herkhof lesznek, míg a vörös istálló másik autóját Oliver Rowland, Felipe Drugovich, Jeffrey Rietveld és Michal Smidl „vezetheti” majd.

    Az LMVS vendégeként Juan Pablo Montoya is feltűnik a virtuális Le Mans-i 24 órás viadalon, míg Sage Karam a Porsche eSport csapatnál vitézkedhet. Alex Palou pedig a Team Fordzilla színeiben fog versenyezni.

    A virtuális rajtrácson a Racingnews365.com értesülései szerint ott lesz még Tom Dillmann, Louis Deletraz, Fabienne Wohlwend és Dani Juncadella is.

    A Red Bull e-sport csapata is részt vesz a fordulón, ám ironikus módon az autóikat nem a világbajnok fogja vezetni. A Bikák színeiben ugyanis Liam Lawson bizonyíthat az egyik konstrukcióban.

  • A McLaren főnöke januárban átveszi pilótái szerepét

    A McLaren főnöke januárban átveszi pilótái szerepét

    Zak Brown a McLaren vezérigazgatója és a United Autosports tulajdonosa. Jövő januártól azonban már pilótának is mondhatja magát, hiszen társ-csapatfőnökével, Richard Deannel indul a Gulf 12 óráson.

    Az amerikai már korábban is versenyezni akart a GT4 Európai Sorozatban, de Mansour Ojjeh megemlékezése és a pozitív koronavírus tesztje miatt eddig erre nem kerülhetett sor.

    A két csapatfőnök mellett a két IndyCar pilóta, Pato O’Ward és Felix Rosenqvist is az autó legénységének tagja lesz.

    „Nemcsak Richard, de Patóval és Félixszel is várom a közös munkát. Nagyon jól szerepeltek az Arrow McLaren SP-vel az IndyCarban, és jó velük együtt dolgozni. Már várom, hogy én adhassak nekik GT tippeket.” – lelkesedett fel a 2013-ban még GT versenyeken induló Brown.

    Rosenqvistnek valószínűleg egy Blancpain GT Series és egy Super GT-ben eltöltött év után azért nincs ilyenekre szüksége.

    „Mindig jó móka a holtszezonban versenyezni valahol, mennyi pár kört, és leráznia berozsdásodott izmokat. Remélhetőleg nem leszünk lassabbak Zaknél, mert akkor bajban vagyunk.” – jegyezte meg viccesen a svéd.

    A McLaren másik tengerentúli versenyzője, O’Ward ezzel szemben eddig inkább prototípusokkal versenyzett:

    „Nem ültem még GT autóban, de Abu Dhabi egy király hely, és már várom. Nekem és Felixnek jó lenne, ha tudnánk szereznénk valami trófeát a főnökünknek.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    United Autosports (@unitedautosports) által megosztott bejegyzés

  • Magnussen be fog mutatkozni az IndyCarban!

    Magnussen be fog mutatkozni az IndyCarban!

    A korábbi Forma-1-es pilóta Kevin Magnussen a szerdai nap folyamán jelentette be, hogy a mostani hétvégén bemutatkozhat majd az IndyCar road americai hétvégéjén. A dán pilóta a detroiti második versenyen balesetet szenvedő Felix Rosenqvist helyett versenyezhet majd az Arrow McLaren SP egyik autójában.

    Magnussen F1-es pályafutása során megfordult a McLarennél, a Renaultnál és a Haasnál is. A dán pilóta rögtön a bemutatkozó versenyén dobogót szerzett a wokingi istálló versenyzőjeként a 2014-es Ausztrál Nagydíjon, azonban ezt követően már egyszer sem került be a legjobb háromba Forma-1-es karrierje során.

    A Haas csapata nem hosszabbította meg a 2020-as év végén lejáró szerződését, ami miatt más lehetőségek után kellett néznie. Így esett a 2019-es Szingapúri Nagydíj leggyorsabb versenykörét autózó Magnussen választása az IMSA-ra (amerikai sportautó bajnokság), ahol nemrégiben meg is szerezte első rajtelsőségét és győzelmét is.

    Az IndyCarban pedig újra összecsaphat majd egykori Haas-os csapattársával, Romain Grosjeannal, akivel 2017-től egészen a 2020-as szezon végéig alkották az amerikai kiscsapat pilótapárosát.

    A dán a hatalmas balesetet szenvedő Rosenqvist helyett állhat majd rajthoz. A svéd pilótának beragadt a gázpedálja, ami miatt hatalmas sebességgel csapódott a gumifalba. Szerencsére az Arrow McLaren SP pilótája nem sérült meg komolyabban a balesetben, azonban az orvosok jelen pillanatban még nem engedik versenyezni őt. Ez adott zöld utat Magnussen IndyCar-os bemutatkozásához.

  • Ericsson megnyerte élete első IndyCar versenyét Detroitban!

    Ericsson megnyerte élete első IndyCar versenyét Detroitban!

    Marcus Ericsson karrierje első IndyCar győzelmét szerezte meg az amerikai sorozat első detroiti futamán, amit kétszer is meg kellett szakítani piros zászlóval. A korábbi Forma-1-es svéd pilóta Will Power balszerencséjéből volt képes profitálni és végül elsőként célba érni.

    Romain Grosjean balesete miatt került elő másodszor a piros zászló őt körrel a verseny vége előtt. Ekkor még nagyon úgy tűnt, hogy Will Power képes lesz megszerezni idei első sikerét egy rendkívül csalódást keltő Indy 500-at követően.

    Azonban az újra rajt előtt a Team Penskenél versenyző ausztrál pilóta autóját nem tudták újraindítani, így végül csak a 20. helyen rangsorolták őt. A svéd ex Forma-1-es Ericsson pedig kapva kapott az alkalmon és az újraindítást követően sikerült leráznia a mögötte érezkő Reenus VeeKayt és Pato O’Wardot.

    A Caterham és a Sauber egykori pilótája a 15. helyről rajtolva tudott nyerni és a GP2 2013-as szezonjának nürburgringi sikere óta ez volt az első sikere együléses versenyautóban.

    A versenyt először Felix Rosenqvist óriási balesete miatt kellett félbe szakítani a 28. körben. Az Arrow McLaren SMP pilótájának gázpedálja beragadt, ami miatt nagy sebességgel csapódott a hatod kanyarban található gumifalba.

    A svédet szerencsére ki tudták szedni az autójából és eszméleténél volt a hatalmas bukása ellenére. A pályamunkásoknak meg kellett javítania a hatos kanyarban található falat, ugyanis a baleset következtében még a beton elemek is elmozdultak a helyükről.

    Rosenqvist útja ezt követően a detroiti pályakórházba vezetett, ahol megvizsgálták őt, majd ezután egy normál klinikára is elszállították, hogy további vizsgálatokat végezhessenek el rajta.

    Az újraindítást követően minden olyan pilóta kiment a boxba még a Pace Car mögül, akinek szüksége volt üzemanyagra. Így kerülhetett Power és Ericsson az első két helyre.

    A Teams Penske ausztrálját keményen támadta a Chip Ganassi Racinget erősítő Ericsson, de nem sokkal később neki már a mögötte érkező VeeKayre kellett figyelnie.

    Az élen haladó kettős a 48. körben állt ki friss kerekekért és üzemanyagért. Josef Newgarden ezt követően Santino Ferruccival került hatalmas csatába, amit a kétszeres bajnoknak hamar sikerült dűlőre vinnie az ötös kanyarban

    Ezt követően jött piros zászló, amikor ugyanis jött a Power dráma, ami ugye az első helyébe került.

    Ericsson ezt követően nyerni tudott, mögötte azonban VeeKay éépen csak meg tudta előzni O’Wardot a második helyért. A holland fiatalnak a mexikói pilóta előtt még Takuma Saton is át kellett rágnia magát, azonban ez nem okozott túl nagy problémát a számára. A japán lett végül a legjobb a Rahal Letterman Lanigan Racinges autók kötül, megelőzve az alternatív stratégiát alkalmazó Graham Rahalt és Ferruccit.

    Ugyan Alexander Rossi sokáig a győzelemért mehetett és még O’Warddal is csatázott, azonban a rossz stratégiája miatt végül be kellett érnie a hetedik hellyel.

    A legjobb tízbe még Scott Dixon, Ed Jones és Newgarden fért még bele.

    A második detroiti futam programját pedig itt találjátok!

  • Seregszemle: ők lesznek ott az IndyCar hétvégi idénynyitóján

    Seregszemle: ők lesznek ott az IndyCar hétvégi idénynyitóján

    Az IndyCar szezon is elkezdődik, április 18-án a Barber Motorsport Parkban először gurulnak pontokért pályára az autók.

    Bajnokok, több helyről is

    Az utóbbi kilenc év IndyCar bajnokai mind ott vannak a mezőnyben, és rajtuk kívül még többen visszatérnek a színre.

    A CART bajnokok közül Sébastien Bourdais tavaly nem jutott nagy szerephez, de idén teljes állásban tér vissza, Montoya pedig 2017 után indul ismét az Indy 500-on.

    Tony Kanaan csak az oválpályákon áll majd rajthoz, amikor a hétszeres NASCAR-győztes, Jimmie Johnson ülésében kell majd helyt állnia.

    A mezőnyből Hélio Castronevesnek van a legtöbb Indy 500 győzelme (3), ő azonban csak fél szezont fut, a híres verseny mellett az utolsó öt utcai versenyen áll majd rajthoz.

    De nem csak Amerika legjobbjai lesznek ott Alabamában, hiszen másik tapasztalt újonc, Scott McLaughlin úgy érkezik a sorozatba, hogy az ausztrál V8 Supercars sorozatban három éve nem talált legyőzőre.

    Egykori Forma-1-esek

    A fent említett Bourdais és Montoya mellett, két Indy 500 nyertes, Takuma Sato és Alexander Rossi mondhatja el magáról, hogy az F1-et is megjárta.

    A tengerentúlon pár éve már „szokásosnak” számít Marcus Ericsson és Max Chilton jelenléte, hozzájuk csatlakozik majd Romain Grosjean, és az őt oválokon váltó Pietro Fittipaldi.

    Feltörekvő ifjoncok

    Nem szabad azonban megfeledkezni a fiatalokról sem, az elmúlt években egyre több pilóta ért oda az élmezőnybe. Colton Herta tavaly harmadik helyen zárt az összetettben, Félix Rosenqvist megszerezte első győzelmét, dobogói számából ítélve pedig a McLaren pilótájának Patricio O’Wardnak is csak idő kérdése, mikor jön el a várva-várt diadal.

    Indy 500-as bővítés

    Nemcsak Montoya és Castroneves az egyetlen, akik az Indy 500-ra koncentrálnak idén. A tavaly pole-t szerző Marco Andretti, illetve a női egyenjogúságot hirdető Simona de Silvestro is csak ezen az egy versenyen indul majd.

    A teljes IndyCar szezonban részt vevő autók:

    # Utcai/Ovál pilóta Csapat
    4 ?? Dalton Kellett
    A.J. Foyt
    14 ?? Sébastien Bourdais
    26 ?? Colton Herta
    Andretti
    27 ?? Alexander Rossi
    28 ?? Ryan Hunter-Reay
    29 ?? James Hinchcliffe
    5 ?? Patricio O’Ward
    Arrow McLaren SP
    7 ?? Felix Rosenqvist
    59 ?? Max Chilton/TBA Carlin
    8 ?? Marcus Ericsson
    Chip Ganassi
    9 ?? Scott Dixon
    10 ?? Álex Palou
    48 ?? Jimmie Johnson/?? Tony Kanaan
    18 ?? Ed Jones
    Dale Coyne
    51 ?? Romain Grosjean/?? Pietro Fittipaldi
    20 ?? Conor Daly/?? Ed Carpenter
    Ed Carpenter
    21 ?? Rinus Veekay
    60 ?? Jack Harvey Meyer Shank
    15 ?? Graham Rahal
    Rahal Letterman Lanigan
    30 ?? Takuma Sato
    2 ?? Josef Newgarden
    Penske
    3 ?? Scott McLaughlin
    12 ?? Will Power
    22 ?? Simon Pagenaud

    Részleges szezont vagy csak Indy 500-at teljesítő legénységek:

    06 ?? Hélio Castroneves Meyer Shank
    11 ?? Charlie Kimball A.J. Foyt*
    66 ?? Juan Pablo Montoya Arrow McLaren SP*
    1 ?? JR Hildebrand A.J. Foyt
    98 ?? Marco Andretti Andretti
    52 TBA Dale Coyne
    47 ?? Conor Daly Ed Carpenter
    45 ?? Santino Ferrucci Rahal Letterman-Lanigan
    16 ?? Simona de Silvestro Paretta Autosport (Penske)

    *az Indy 500-on kívül a – szintén indianapolisi – GMR Grand Prix-n is részt vesznek

  • Juan Pablo Montoya 2021-ben az Arrow McLarennel indul az Indy 500-on!

    Juan Pablo Montoya 2021-ben az Arrow McLarennel indul az Indy 500-on!

    A kétszeres Indianapolis 500 győztes, Juan Pablo Montoya csatlakozik az Arrow McLaren SP csapatához, hogy versenyezhessen a 105. alkalommal megrendezett legendás viadalhoz. Így nyilatkozott a kolumbiai pilóta:

    „Nagyon örülök, hogy csatlakozhatom az Arrow McLaren SP-hez az Indianapolis 500-ra. Van némi remek közös eredményünk a McLarennel még a Forma-1-es korszakomból, de már várom, hogy még többet elérhessünk jövőre az Indy 500-on.”

    Montoya a harmadik Arrow McLaren SP Chevrolet versenyautót vezetheti majd a csapat állandó pilótái, Pato O’Ward és Felix Rosenqvist mellett. 2017 óta ez lesz az első alkalom, hogy a 45 éves versenyző visszatér a legendás oválpályára, akkor a hatodik lett. Az Arrow McLaren SP társtulajdonosa, Sam Schmidt így fogalmazott:

    „Az Arrow McLaren SP elképesztően boldog, amiért egy olyan kaliberű versenyző, mint Juan csatlakozik a csapathoz a jövő évi Indy 500-ra. Tapasztalata motiválni fogja az alakulatunkat, köztük a fiatal tehetségeinket, Pato-t és Felixet. Ha csak arra gondolunk, hogy összesen ötször indult az Indy 500-on és kétszer nyert, az eléggé lenyűgöző.”

    Montoya az Indianapolis 500-at először újoncként 2000-ben nyerte meg, második alkalommal 15 évvel később diadalmaskodott. A McLaren Racing sem ismeretlen környezet számára, hiszen a Forma-1-ben 2005-ben és 2006-ban náluk versenyzett. A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown még ennyit hozzátett:

    „Örömmel tölt el, hogy Juan újra csatlakozik a McLaren családhoz, és visszatér az Indianapolis 500-ra az Arrow McLaren SP-vel. Ő egy pokolian versenyképes és rendkívül sokoldalú pilóta, komoly tapasztalatokkal a motorsportok csúcskategóriáiban, és igazán népszerű. Az, hogy jövőre ott lesz velünk az 500-on nagyszerű lesz a csapatnak és az IndyCar rajongóinak szerte a világon.”

    A kolumbiai versenykarrierje során olyan bajnokságok találhatóak, mint a CART vagy az IMSA, de nyert az IndyCarban is, a Forma-1-ben és a NASCAR-ban. Montoyát egy veterán mérnök, Craig Hampson szolgálja majd, és céljuk az, hogy harmadszor is elnyerje a kolumbiai a Borg-Warner kupát.

    A 105. Indianapolis 500 2021. május 30-án lesz, az Indianapolis Motor Speedwayen.

  • Pérez nem megy az IndyCarba, svéd pilótát igazolt a McLaren

    Pérez nem megy az IndyCarba, svéd pilótát igazolt a McLaren

    Bár a McLaren főnöke, Zak Brown szívesen tárgyalt volna Pérezzel egy esetleges IndyCar ülésről, már betöltötték mindkét jövő évi helyüket jövőre.

    Oliver Askew helyén a korábbi Formula E pilóta, Felix Rosenqvist versenyezhet majd, Patricio O’Ward mellett. Ezzel szinte biztos, hogy Pérez nem teljesít teljes szezont a McLaren amerikai csapatában.

    Rosenqvist tavaly harmadik helyre kvalifikálta magát, majd egy negyedik hellyel mutatkozott be az IndyCarban. Indianapolisban első pole-ját is megszerezte, Mid-Ohióban nagyon közel volt a győzelemhez, Portlandben pedig szintén második lett. A svéd bajnoki hatodik helyével az Év Újonca lett a sorozatban.

    Felix Rosenqvist, Chip Ganassi Racing, IndyCar, racingline.hu
    Felix Rosenqvist, Fotó: Chris Owens

    Idén Texasban második helyről esett ki, de a Road Americán megszerezte első győzelmét. Azóta egy ötödik hely a legjobbja, és jelenleg tizedik a pontversenyben.

    A svéd Chip Ganassi csapatától igazol el, ahol valószínűleg az oválokon Tony Kanaan, az épített és utcai pályákon pedig a korábban ácsingózó NASCAR-legenda, Jimmie Johnson váltja majd.

  • Rosenqvist nem kér a Forma-1 középmezőnyéből

    Rosenqvist nem kér a Forma-1 középmezőnyéből

    Felix Rosenqvist sokáig Európában versenyzett, majd átment Amerikába, ahol tavaly az Indycarban év újonca lett.

    Forma 3-as szinten szinte mindent megnyert, amit lehetett, aztán a Formula E felé vette az irányt, majd onnan átnyergelt az Indycarba. Most honfitársával és a korábbi F1-es versenyzővel, Marcus Ericssonnal kerül majd egy csapatba.

    Rosenqvist sok helyen sikeres volt, és még fiatal. A Forma-1 azonban – állítása szerint – nem érdekli.

    „Forma-1? Nem, kösz. Én versenyeket akarok nyerni.” – idézi őt az Expressen.

    „Szeretem, hogy az Indy egy kicsit nehezebb [mint az F1]. Különböző típusú pályák is vannak, aki itt nyer, az tényleg egy teljes értékű versenyző.”

    Ráadásul nem bebetonozottak a csapatok közti különbségek, hétvégéről hétvégére változnak az erőviszonyok. Ezzel szemben a Forma-1-ben való vonatozás valahol a mezőny közepén nem vonzza a svédet.

    „Nem akarok ott vezetni, ahol nem tudok nyerni. Az F1-ben, ha nem vagy jó csapatnál, akkor nincs rá esélyed. Ha nagyon akartam volna az Forma-1 egyik gyengébb csapatában versenyezni, már megtehettem volna. De sosem akartam.”