Címke: Felipe Massa

  • Massa nem adja fel, továbbra is követeli Hamilton 2008-as világbajnoki címét

    Massa nem adja fel, továbbra is követeli Hamilton 2008-as világbajnoki címét

    Felipe Massa nem tágít, és szeretne igazságot szolgáltatni a 2008-as világbajnoksággal kapcsolatban.

    A brazil versenyző a hazai futamán pár kanyar erejéig még világbajnoknak mondhatta magát, de az eső megtréfálta a mezőnyt. Lewis Hamilton az utolsó körben előzte meg a lassan haladó Timo Glockot, így megszerezte első bajnoki címét.

    Később kiderült, hogy a bajnokság utolsó harmadában csalás történt. Szingapúrban ugyanis Nelson Piquet Jr. a csapat utasítására vágta falnak az autóját. Emiatt ki is tiltották Flavio Briatorét és Pat Symonds-ot az F1 területeiről, ám évekkel ezelőtt megsemmisítették ezt az intézkedést.

    Az elmúlt hetekben Massa úgy döntött, hogy bíróságra viszi az ügyet, és harcol az eredmény ellen. A brazil ex-pilóta kihangsúlyozta, már a leleplezés után arról faggadta csapatát, hogy mivel tudnák megmásítani az eredményt, ám az alakulat szerint semmit sem lehetett akkor már tenni.

    „Annak idején már beszéltem erről a Ferrarival, és a csapat ügyvédjeivel Maranellóban. Akkor azt mondták, semmit sem tudnak tenni” – nyilatkozta Massa.

    Felipe Massa
    Felipe Massa – Fotó: Jo Klausmann/Racingline.hu
    Bernie Ecclestone már 2008-ban tudott a szabályszegésről:

    Az F1 korábbi ura később egy interjú során elismerte, hogy előbb a fülébe jutott, hogy mi történt a 2008-as Szingapúri Nagydíjon.

    „Akkoriban volt egy olyan szabály, hogy az FIA díjátadója után már nem lehet az eredményhez hozzányúlni. Mivel Hamilton megkapta a kupát, így minden rendben volt” – ismerte el Mr. E.

    Ez alapján szeretne eljárást indítani Massa. A brazil úgy véli, hogy perdöntő bizonyítékként szolgálhat a brit üzletember korábbi nyilatkozata.

    „Más sportágakban is visszavontak már címeket, amikor hasonló dologra fény derült. Miért ne lehetne ez az F1-ben is így? Miután Bernie (Ecclestone) beszélt erről, megpróbáljuk jogi szempontok alapján megérteni, hogy van-e esély arra, hogy felülvizsgálják az ügyet. Bernie azt mondta, hogy ő és az FIA akkori elnöke már 2008-ban tudott erről. Ám nem tettek semmit, mert azt akarták, hogy a Forma-1 reputációja ne sérüljön. Én nem vagyok jogász, de mindenki tudja mekkora igazságtalanság ért. Jogosan küzdök az igazamért. Nem egy motor romlott el, hanem egy győzelmet loptak el tőlem és mindezt egy manipuláció által, ami elég súlyos dolog” – magyarázta a brazil.

    Massa hozzátette, hogy a 2007-es kémügy kapcsán büntetést kapott a McLaren, ám őt nem kárpótolták a világbajnoki cím elvesztéséért.

    „2007-ben, mikor a McLaren lemásolta a Ferrari autóját, kizárták őket a bajnokságból. Büntetést kaptam azért, amit tettek. Az én esetemben nem volt szankció. Viszont a fociban és más sportágakban az ilyen ügyek után korrigálják az eredményeket.”

  • Massa csapata készen áll, hogy kiharcolja a 2008-as vb-címet

    Massa csapata készen áll, hogy kiharcolja a 2008-as vb-címet

    Felipe Massa nemrég kijelentette, utánajár, tehet-e lépéseket a 2008-as világbajnokság végeredményének megváltoztatására a Szingapúri Nagydíjon történt botrányos események miatt.

    A célja az, hogy töröljék az ifjabb Nelson Piquet (utólag bizonyítottan) szándékos balesetéről emlékezetes futamot a végső értékelésből, ezzel ugyanis nem Lewis Hamilton, hanem ő végezne a tabella 1. helyén.

    A brazil versenyző a jelek szerint nem a levegőbe beszélt, az Autosport információi szerint már összeverbuválta a jogi stábját, akikkel megpróbálja érvényre juttatni a vélt igazát. Jelenleg azt mérlegelik a szakemberek, van-e bármilyen alapjuk arra, hogy bíróságra vigyék az ügyet.

    Az FIA jogi berendezkedése alapján kizárólag a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság hozhat a szövetségre nézve kötelező ítéletet.

    Ecclestone megdöbbentő vallomása: Hamilton nem lehetne hétszeres világbajnok

    Szinte mindenki egyetért abban, hogy Massának lényegében nincs esélye elperelni a 2008-as vb-címet Hamiltontól. A brazil arra építene, hogy Bernie Ecclestone a közelmúltban elárulta, az FIA elnökével már abban az évben tudomást szerzett Piquet tisztességtelen manőveréről, de az F1 védelme érdekében nem hozták nyilvánosságra a csalást.

    A szingapúri versenyen a Renault piszkos húzása nélkül Massa valószínűleg nyert volna, illetve azzal is bizonyára Hamilton előtt végzett volna, ha a Ferrari nem rontja el csúnyán a bokszkiállását. Így Hamilton végül 3. lett, míg Massa nem szerzett pontot.

    Amíg nincs további fejlemény, a 42. évét pont ma betöltő brazil pilóta nem akar nyilatkozni az ügyről, de a Miami Nagydíjra hivatalos az F1 nagyköveteként, így ott biztos fog kapni kérdéseket a témában.

  • Massa hatalmas balesetével próbált érvelni a Ferrari

    Massa hatalmas balesetével próbált érvelni a Ferrari

    Egy 2014-es ütközést hoztak fel példaként annak alátámasztására, hogy felül kellene vizsgálni Carlos Sainz melbourne-i büntetését. Abban az ügyben az FIA tagjai elfogadták a beadványt.

    Mint kedden kiderült, a Ferrarinál nem jártak sikerrel, hiába próbálták meg a felülvizsgálati kérelmükben megmutatni, hogy a döntéskor meglévő információkhoz képest új és számottevő bizonyítékok kerültek elő, melyek az ütközés újbóli kiértékelésénél esetleg más döntést eredményeznek. Sainz ötmásodperces büntetése így érvényben maradt és elvesztette a pályán megszerzett 4. helyet, pontot sem szerzett Fernando Alonso kiforgatása után.

    Az Autosport cikkéből kiderül, hogy a csapat a 2014-es Kanadai Nagydíj legvégéről hozott egy referenciát új bizonyíték gyanánt, mégpedig Felipe Massa és Sergio Pérez ütközését. A Force Indiánál (a mai Aston Martinnál) vezető Pérez a 4. helyet védve balra mozdult a célegyenes végi féktávon, ezzel egy hatalmas balesetet okozott, mert Massa Williamse már mellette járt. Mindkét autó 30G körüli erővel csapódott a falba, ellenőrizni is kellett mindkét pilóta állapotát az orvosi szobában.

    Ellentámadásba lendült a Ferrari Sainz büntetése miatt

    Montrealban a felügyelők úgy ítélték öt rajthelyes büntetésre Pérezt a manőverért, hogy nem hallgatták meg őt. A Force India a felülvizsgálati kérelmében pont erre hivatkozott új bizonyítékként, hogy Pérez nem tudta elmondani a saját nézőpontjából az eseményeket, mivel zajlott az orvosi vizsgálata a döntés idején.

    Ez volt az a tényező, ami zöld utat adott a csapat felülvizsgálati kérelmének, és a Ferrari ezt tekintette precedensnek. Csakhogy az Ausztrál Nagydíj felügyelői kijelentették, mindez mégsem tekinthető precedensnek, ugyanis kilenc éve Pérez véleményét meg szerette volna hallgatni az akkori stáb, csak erre nem nyílt lehetőség, míg Sainzék ütközésénél nem volt ilyen szándék, a nélkül kívánták még a futam során meghozni a döntést.

    A felülvizsgálati kérelem sikere még nem jelenti azt, hogy egy adott incidens megítélése megváltozik, és erre a Massa-Pérez eset jó példa: az újabb kiértékelésen a következő futam sportfelügyelői nem fogadták el Pérez védekezését és helyben hagyták a büntetését.

  • Szarkasztikusan üzent a McLaren Hamilton régi ellenfelének

    Szarkasztikusan üzent a McLaren Hamilton régi ellenfelének

    Miután felmerült, hogy a fejlemények miatt Felipe Massa esetleg megpróbálja jogi úton megszerezni a 2008-as vb-címet, Hamilton akkori csapata a TikTokon reagált a brazil nyilatkozatára.

    Dióhéjban annyi a lényeg, hogy Massa mérlegeli, lehetne-e valamilyen módon érvényteleníteni a 2008-as szezonból a Szingapúri Nagydíj eredményeit (spoiler: aligha van rá esélye), amelyen ifjabb Nelson Piquet szándékosan a falnak ütközött, így közvetve kisiklatta Massa versenyét. A futam utólagos törlésével Hamilton 3. helyért járó pontjai is elvesznének, ez pedig már a brazilt helyezné 15 év után a ponttáblázat élére.

    Hamilton akkor a második szezonját futotta az F1-ben, a McLaren színeiben, és a wokingi istálló a TikTokon tettek közzé egy videót, amiben Hamilton 2008-as évéről készítettek képválogatást, védelmükbe véve a pilótát, miközben a háttérben megjelenik egy cikk Massa állításairól.

    Megpróbálhatnak elperelni egy vb-címet Hamiltontól

    A videóra a magyarra lefordíthatatlan “Denial is a river of Egypt” kifejezést is felhelyezték, ami egy friss szleng kifejezés a közösségi médiában, és szarkasztikusan a tagadó emberek, a tagadás vonatkozásában használják. (Ha kreatív Olvasóinknak van kapacitása nyelvi játékot játszani, a Facebookon várjuk a cikk alatt kommentben a fordítási ötleteket!)

    A kifejezés az angol denial (tagadás) és Nile (a Nílus folyó) szó szójátékára épül a képzeletbeli “Denílus” folyó kapcsán (a denial és a Denílus kifejtése azonos), ami a valamit tagadó emberek szerint létezik Egyiptomban, holott nyilvánvalóan csak a Nílus folyik ott.

  • A saját büszkesége miatt bukott el a Mercedes és a Ferrari az Aston Martinnal szemben?

    A saját büszkesége miatt bukott el a Mercedes és a Ferrari az Aston Martinnal szemben?

    Felipe Massa szerint a Mercedes és a Ferrari is javulhatott volna annyit, mint az Aston Martin, ám ők a büszkeségükre hallgattak.

    A brazil ex-versenyző nem lepődött meg azon, hogy egykori csapattársa az idei szezon egyik legnagyobb szenzációja. Három futamból háromszor állhatott dobogóra Fernando Alonso, sőt a csapattal már a 33. győzelme felé masíroznának.

    Massa elmondta, a spanyolnak csak egy jó autó kellett arra, hogy megvillanjon, és ezt a kanadai-brit csapat meg is tudta adni neki:

    „Mindannyian tudjuk milyen erős. Ha megfelelő autó van alatta, akkor ugyanolyan gyors lesz, mint amikor világbajnokságot nyert. Ő az egyik leghosszabb ideje versenyző pilóta, és az eredményekkel együtt nő az éhsége a folytatásra. Fernando volt az a csapattárs, aki ellen a legnehezebb volt küzdeni.” – nyilatkozta a La Gazetta dello Sportnak a brazil.

    Alonso Aston Martin szerelők ünneplés
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team
    Emiatt javult sokat az Aston Martin:

    A tavalyi eredményeikhez képest hatalmas ugrást hajtottak végre a „zöldek”. Lawrence Stroll rengeteg erőforrást fektetett az új struktúra kiépítésébe, sőt tehetséges szakembereket is elcsábított a nagycsapatoktól. Massa úgy véli, amiatt sikerült ekkorát ugrania a csapatnak, mert készek voltak az „új koncepciók” felé nyitni.

    „Néhány évvel ezelőtt még úgy nézett ki az autójuk, mint a Mercedesé. Változtak a szabályok, így őket már nem érte meg lemásolni. Ezért elmentek a Red Bullhoz, és szereztek maguknak onnan egy technikai igazgatót. Ő (Dan Fallows) és a csapata pedig megépítette ezt az autót. Jól csinálták. A Mercedes, a Ferrari és a McLaren azért nem csinálják ezt, mert a presztízsüket féltik, és csak a saját udvarok előtt söprögetnek. Ám anno a Red Bull is úgy kezdte, hogy elvitte egy nagycsapattól Adrian Neweyt.”

  • Megpróbálhatnak elperelni egy vb-címet Hamiltontól

    Megpróbálhatnak elperelni egy vb-címet Hamiltontól

    Felipe Massa felméri, tehet-e jogi lépéseket a 2008-as bajnokság végeredménye ügyében, melyet döntően befolyásolt egy szándékos ütközés. Korábban már beletörődött, hogy élete nagy lehetőségét kihagyta, de az új fejlemények változást hozhatnak.

    Már másfél évtized eltelt a Lewis Hamilton első bajnoki címével végződő 2008-as szezon óta, amelyben a McLaren pilótája Massát győzte le. Drámai körülmények között, az utolsó kör utolsó kanyarjában kaparta ki magának a gesztenyét, ám több mint fél évvel később további botrányos részletek derültek ki az idényről: a 2008-as Szingapúri Nagydíjon ifjabb Nelson Piquet szándékosan a falnak csapódott a Renault-val, hogy biztonsági autós fázist okozzon és ezzel kedvező helyzetbe hozva győzelemhez segítse csapattársát, Fernando Alonsót.

    A spanyol azonban valószínűleg csak egy látványos dobogós helyezést hozott volna össze, ha a biztonsági autó megjelenésekor bokszba siető Massa kiállását nem rontja el borzasztóan a Ferrari, a brazil ugyanis hatalmas fölényben volt a hétvége folyamán az utcai pályán.

    Az autójában ragadt tankolócső miatti óriási időveszteség hatására Massa pont nélkül zárt, s mivel a bajnoki címről egyetlen ponttal maradt le, érthető módon szíven ütötte a 2009 nyarán kirobbant botrány.

    „A Ferrari jogászai szóltak, hogy a bajnokság végeredménye hivatalos, miután a bajnoki trófeát átadták, és onnantól semmin sem lehet változtatni, még ha bizonyítottan meg is loptak valakit. Más jogászok is azt mondták, semmit sem tehetünk, amit érthető módon elhittem” – mondta az Autosportnak.

    Ecclestone megdöbbentő vallomása: Hamilton nem lehetne hétszeres világbajnok

    Csakhogy a sportágban ma már tisztség nélküli Bernie Ecclestone nemrég elismerte, hogy ő és a ma már elhunyt korábbi FIA-elnök, Max Mosley már az érintett esztendőben értesült a piszkos húzásról, amelyről a hivatalos vizsgálat azt állapította meg, hogy a Renault vezérkarából csak két kulcsfigura, Flavio Briatore és Pat Symonds tudott róla (illetve még természetesen a pilóta, Piquet). Ezért Massa leporolja a régi aktát.

    „15 évvel később hallom, hogy a bajnokság korábbi tulajdonosa kijelenti, az FIA [már elhunyt akkori] elnökével együtt tudott az esetről, de semmit sem léptek, nehogy beszennyezzék az F1 nevét – közölte. – Ez roppant szomorú, mert tudom, hogy a futam eredményét törölni kellett volna és akkor enyém lenne a bajnoki cím. Én vesztettem a legtöbbet vele, ezért utánajárunk, hogy megértsük a helyzetet.”

    „Fel akarom mérni a helyzetet, tanulmányozni a törvényeket, a szabályokat. Tudnunk kell, milyen lehetőségek vannak – jelentette ki. – Igazságot kell szolgáltatni, ha valakit olyasmiért büntetnek, amit nem ő követett el. Megloptak.”

    Hamilton öröme letaglózta Massa családját, Glock közellenség lett

    „Az érintett verseny eredményének törlése lenne a helyes megoldás. Ez az egyetlen mód ilyen esetben.” Azt mondta, azért bízik ebben a forgatókönyvben, mert a doppingoló Lance Armstrongtól is évekkel később vették el a Tour de France győzelmeket (az utolsótól számítva 7 évvel később, 2012-ben).

    Mivel Hamilton 3. lett a szingapúri futamon, a pontjainak törlése Massát helyezné a tabella élére, de a bajnokság végeredményének módosítási ötlete nem tűnik többnek fikciónál, az FIA jogi rendszere ugyanis lényegében lehetetlenné teszi ezt (bár az elégedetlenkedők elméletileg fordulhatnak magas szintű független bírósághoz). A Mercedes is ezért nyugodott bele végül a 2021-es bajnokság végeredményébe és nem folytatta a jogi csatározást más fórumokon.

  • A Ferrari korábbi versenyzője szerint Péreznek ezért nincs esélye Verstappen ellen

    A Ferrari korábbi versenyzője szerint Péreznek ezért nincs esélye Verstappen ellen

    Felipe Massa szerint Sergio Pérezben nincs meg egy attribútum, ami a bajnoki cím megnyeréséhez kell.

    Ugyan a mexikói versenyző nyerte meg a legutóbbi versenyt, ám ehhez Max Verstappen autójának meghibásodása is kellett. A holland versenyzőt az időmérőn érte utol a balszerencse, így csak a 15. helyről rajtolhatott.

    A 25. körben már a második helyen autózott, és a Safety Car fázissal megszilárdította pozícióját. Mindkét versenyző technikai gondokkal küzdött a versenyen is, és a kétszeres világbajnok nem tudott 5 másodpercnél közelebb kerülni csapattársához. A leggyorsabb körért járó pontot viszont ellopta Péreztől, így a bajnokságban megtartotta vezető helyét.

    Max Verstappen, Sergio Pérez, Red Bull
    Max Verstappen, Sergio Pérez – Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Massa, aki a Ferrarinál pár másodperc erejéig bajnoknak érezhette magát, (2008) tudja, hogy milyen nehéz folyamatosan a toppon lenni. A korábbi brazil pilóta elmondta, miért nem lehet esélye Péreznek a bajnoki címre. Massa szerint egy dolog hiányzik a mexikóiból:

    „Maxhez és Lewishoz hasonlóan Charles is kivételes versenyző. Jelenleg ő (Leclerc) a Red Bull legnagyobb ellenfele. Checo teljesítménye mindazonáltal túl inkonzisztens a Red Bullnál, így nem sok esélye van Max ellen a bajnoki csatában. Carlos Sainz is hasonló cipőben jár. Még George Russell az, aki kiemelkedik a mezőnyből” – nyilatkozta Massa.

  • Ecclestone megdöbbentő vallomása: Hamilton nem lehetne hétszeres világbajnok

    Ecclestone megdöbbentő vallomása: Hamilton nem lehetne hétszeres világbajnok

    Bernie Ecclestone felidézte a „crashgate” néven elhíresült botrányt, amely alighanem jelentősen befolyásolta a 2008-as világbajnoki küzdelmet. A brit üzletember elismerte, ő és az FIA akkor elnöke nem sokkal az eset után tudomást szereztek a történtekről, és ha a szabályok szerint cselekednek, Lewis Haamilton aligha ért volna fel a csúcsra abban az évben.

    A 2000-es évek végén két hatalmas botrány is megrázta a Forma-1-et. 2007-ben a McLaren ipari kémkedésére derült fény, két évvel később pedig arra, hogy Nelson Piquet Jr szándékosan csapta a falnak az autóját a 2008-as Szingapúri Nagydíjon. Ez utóbbiról árult el megdöbbentő részleteket Bernie Ecclestone, az F1 akkori vezérigazgatója és mindenható ura.

    Piquet szándékos autótörése alighanem a világbajnokság kimenetelét is megváltoztatta

    A háromszoros világbajnok Nelson Piquet fia azt követően árulta el, mi történt, hogy a Renault menesztette őt szezon közben. A brazil pilóta főnöke, Flavio Briatore arra utasította, hogy direkt törje össze az autóját, hogy ezzel segítse futamgyőzelemhez Fernando Alonsót, akinek taktikája sikerességéhez a biztonsági autó kellett. Édesapja tudott az esetről, és mint kiderült, Ecclestone-hoz, valamint az FIA elnökéhez, Max Mosley-hoz is eljutott az információ.

    „Max és én a 2008-as szezon során értesültünk arról, hogy mi történt a szingapúri versenyen – nyilatkozta a 92 éves üzletember az F1-Insider.com-nak. – Piquet Jr elmondta édesapjának, hogy a csapat arra kérte, hogy egy bizonyos időpontban szándékosan hajtson a falnak, hogy előidézzen egy biztonsági autós fázist, és segítse csapattársát, Alonsót. Piquet Jr aggódott a szerződéshosszabbítása miatt, nagy nyomás alatt volt, ezért belement. Úgy döntöttünk, hogy egyelőre nem teszünk semmit. Meg akartuk óvni a sportágat, és meg szerettük volna menteni egy hatalmas botránytól. Ezért meggyőztem egykori pilótámat, Nelson Piquet-t, hogy egyelőre maradjon nyugodt.”

    Az eset a világbajnoki címre is nagy hatással volt. Az addig a hétvégét uraló Felipe Massa bement tankolni, ám a cső rajta maradt az autón, és ezzel annyi időt vesztett, hogy nemhogy a győzelemre, de a pontszerzésre sem maradt esélye. Riválisa, Lewis Hamilton a harmadik helyen ért célba, vagyis nagyon leegyszerűsítve az akkori pontrendszer szerint feltehetőleg 11 egységet hozott neki a brazil pilótával szemben Piquet akciója.

    Mindez kulcsfontosságú volt a végső sorrend szempontjából, hiszen Hamilton drámai körülmények között, az utolsó kör végén Timo Glockot megelőzve nyerte meg a vb-t Brazíliában, mindössze 1 pontos különbséggel. Az akkori szabályok szerint a végeredménye az FIA-gála után vált hivatalossá, onnantól kezdve semmilyen eszközzel nem lehetett rajta változtatni, így Massán már nem segíthetett az ügy nyilvánosságra kerülése. Azonban ha Ecclestone-ék akkoriban másképp döntenek, az mindent megváltoztathatott volna.

    „Elég információnk volt ahhoz, hogy kivizsgáljuk az ügyet – folytatta a brit üzletember. – A szabályzat szerint ilyen körülmények között törölnünk kellett volna a szingapúri versenyt. Ez azt jelenti, hogy a világbajnoki tabella szempontjából olyan lett volna, mintha soha nem rendezték volna meg. Akkor Felipe Massa lett volna a világbajnok, nem pedig Lewis Hamilton.”

    Ecclestone arra utalt, hogy ha feltételezzük, hogy minden ugyanúgy vagy közel ugyanúgy alakul, akkor a Szingapúri Nagydíj nélkül Massa 5 pont előnnyel lett volna világbajnok. Hamilton többek között ennek is köszönhetően érte utol a hétszeres világbajnok Michael Schumachert, de az egykori jogtulajdonos a történtek miatt ezt az elsőséget nem „adja meg” neki.

    Bernie Ecclestone, racingline.hu
    Ecclestone csak Schumachert tekinti hétszeres világbajnoknak (Fotó: Ron McQueeney/IndyCar)

    „A mai napig sajnálom Massát – jelentette ki. – Hazai pályán, São Paulóban megnyerte a döntő futamot, mindent jól csinált. Elcsalták tőle a megérdemelt vb-címet, míg Hamiltonnak minden szerencséje megvolt, és megnyerte első bajnoki címét. Ma már másképp kezelném a dolgot. Ezért számomra még mindig Michael Schumacher az egyedüli rekorder a világbajnokságok tekintetében. Még akkor is, ha a statisztikák mást mondanak.”

  • Massa szerint nem a pilótákon fog múlni: Leclerc tudja, hogyan kell nyerni

    Massa szerint nem a pilótákon fog múlni: Leclerc tudja, hogyan kell nyerni

    Felipe Massa szerint a Ferrarinak bajnoki címre esélyes pilótái vannak Charles Leclerc, illetve Carlos Sainz személyében.

    Korábban maga Massa is az olaszok versenyzője volt, sőt a bajnoki címhez is nagyon közel állt 2008-ban, ám drámai módon Hamilton lényegében az utolsó kanyarban vette el tőle a bajnokságot, Timo Glock megelőzésével. Habár ez aligha vigasztalta, legalább megnyerték a konstruktőri bajnokságot, ez pedig az utolsó címük máig.

    Tavaly néhány versenyig jónak tűntek arra, hogy ezt akár megismételjék, ám aztán nagyon simán kikaptak a Red Bulltól. A szezon elején Leclerc nagyon jól kezdett, háromból két futamot megnyert, Sainz viszont kicsit bizonytalanabb volt. Mindazonáltal Massa mindkettejükben látja a lehetőséget, ha megkapják a megfelelő csomagot maguk köré.

    „Nagyon kedvelem őket. Leclerc és Sainz bajnokaspiránsok” – nyilatkozta a brazil a La Gazzetta dello Sportnak. „A Ferrari problémája biztosan nem a versenyzőkkel van. Charles megmutatta, hogy tudja, hogyan kell az autóval nyerni, ha az autó a helyén van. Tavaly ráfizetett, ahogy az egész csapat is, miután a bajnokságban elvesztették az összes előnyüket egy olyan rajt után, mellyel simán az élen álltak.”

    A maranellóiaknál a vezetőségben is történt változás a télen, Mattia Binotto felmondása után Frederic Vasseur veszi át az istálló irányítását, akitől sokat várnak néhányan.

    A Ferrari munkatársai elképesztő bónuszt kaptak a 2022-es év után

  • Massa: Óriási nyomás alá kerül Vasseur a Ferrarinál

    Massa: Óriási nyomás alá kerül Vasseur a Ferrarinál

    Az Alfa Romeo korábbi csapatfőnöke, Frederic Vasseur utalt rá, hogy nem egyeztetett az Audi illetékeseivel, mielőtt elfogadta az ajánlatot, hogy ő legyen a Ferrari új irányítója.

    A francia Vasseur a menesztett Mattia Binotto helyére rongyolt be Maranellóba, így a korábbi McLaren csapatfőnök Andreas Seidlnek kell vezetnie a Sauberről az Audira való átállást a jövőt illetően. Valtteri Bottast, az Alfa Romeo-Sauber versenyzőjeként az Ilta Sanomat kérdezte erről:

    „Természetesen nekem hiányozni fog. Ő volt az egyik ok, amiért átigazoltam az Alfa Romeóhoz. Azonban ha Fred helyére képzelném magam, megértem, hogy ha ilyen lehetőségek nyílnak meg előtted, akkor élni kell velük.”

    Bottas szerint a Saubernek az a pozitívum, hogy a svájci csapatnak most „legalább egy jó barátja” van a motorszállító Ferrarinál az Audihoz történő átállás előtt. A Ferrari korábbi versenyzője, Felipe Massa, akinek menedzsere, Nicholas Todt régóta nagyon közel állt Vasseur-hez, úgy véli, a francián idén „óriási nyomás” lesz Maranellóban. A brazil a La Gazzetta dello Sportnak mondta ezt, amikor Vasseurről kérdezték:

    „Mindenki elismeréssel beszél róla. Sokat nyert a motorsportban, és nagy tapasztalattal rendelkezik egy csapat irányításában, de a Ferrari vezetése teljesen más dolog. Szóval ebben az értelemben ez egy nagy változás neki is. Az idő sem kedvez neki, mert évek óta nem nyert bajnoki címet a Ferrari. Tehát óriási nyomás nehezedik a vállára. Ugyanakkor nagyon racionálisan dönt, és ez pozitív a Ferrarinak, mert néha túl sok volt a bizonytalanság. Ha visszatekintünk, hogy ki végezte a legjobb munkát a Ferrarinál a nehéz időkben, az Jean Todt volt – szintén egy francia. De még ő is hét évet kapott arra, hogy ez sikerüljön neki.”

    Vasseur mégis megragadta a lehetőséget, hogy a Forma-1-ben viselhesse a vöröset – még akkor is, ha hasonlóan izgalmas perspektíva lehetett volna az Audi F1-be vezetése is. Erről ennyit árult el:

    „Amikor a Ferrari megkeresett, senkinek sem szóltam. Ez egy személyes döntésem volt a John Elkannal folytatott beszélgetések után. Még az Audinak sem beszéltem erről. Egyeztettem néhányukkal a hivatalos bejelentéskor, és azt mondták, hogy a Ferrari hívását nem lehet visszautasítani. Ez egy felelősség, de a Forma-1-ben ez mindig nagy kihívás.”

    Vasseur már figyelmeztette Wolffot: Úgy fogok harcolni, mint a pokol!