Címke: Felipe Massa

  • Abszurd: Hamilton segítségére is számítanak Massáék

    Abszurd: Hamilton segítségére is számítanak Massáék

    A Felipe Massa 2008-as vb-címéért indított perben a brazil versenyző ügyvédi csapata azt reméli, hogy Lewis Hamilton együttműködő lesz.

    A jogi stáb egyik tagja, Bernardo Viana azt mondta, az említett szezont megnyerő Hamilton segítségében is bíznak, aki ezzel potenciálisan elveszítheti a bajnoki címet. Mint ismert, Massa pár hónapja reális esélyt kezdett látni arra, hogy a zöld asztalnál megszerezze a 15 évvel ezelőtti vb-címet, miután szerinte új bizonyítékok kerültek elő a 2008-as Szingapúri Nagydíj ütközésbotrányáról.

    A pilóta és ügyvédei az említett futam eredményét szeretnék utólag töröltetni azzal érvelve, hogy az FIA a hivatalosan elismertnél korábban tudott a Renault aljas húzásáról, ami közvetve tönkretette Massa versenyét és akaratlanul segítette Hamiltont a bajnokságban. Hamilton ekkor szerezte első vb-címét, és Viana számít a brit együttműködésére.

    „A sportág fontos nagykövete, aki mindig védte a sport tisztaságát. Tiszteletbeli brazil állampolgár és nagyon szeretik őt a brazilok, úgyhogy remélem, támogatni fog minket. Egyáltalán nem vagyunk ellene” – nyilatkozta a Reutersnek.

    Massa némi segítséget várna a Ferraritól a „szélmalomharca” kapcsán

    Más kérdés, hogy a Renault által okozott botrányhoz Hamiltonnak semmi köze sincs, nem ő vagy a McLaren tehet arról, hogy a biztonsági autós fázis során a nem tervezett bokszkiállást elrontotta a Ferrari és a tankolócső a kocsin ragadt.

    A sportjogi szakma egyik nagyágyúja, Nick de Marco is segíti Massa kampányát, aki kijelentette, hogy az ügy „számos nagyon fontos és érdekes jogi problémát, miként a sport becsületességével kapcsolatos alapvető dolgokat is felvet.”

    Ami az ügy állását illeti, Massa és stábja október közepéig haladékot adott az F1 vezetésének arra, hogy reagáljanak a levelükre, mielőtt hivatalosan is bírósághoz fordulnak Angliában.

  • Massa ügyvédje megerősítette: Hamiltonnal nincs bajunk, de a 2008-as vb-címet akarjuk

    Massa ügyvédje megerősítette: Hamiltonnal nincs bajunk, de a 2008-as vb-címet akarjuk

    Megszólalt a 15 évvel annak eldőlése után a 2008-as világbajnoki cím megszerzésére hajtó Felipe Massa egyik ügyvédje, és több kérdésre is választ adott a küszöbön álló perrel kapcsolatban.

    Mostanáig csak Felipe Massa nyilatkozatait olvashattuk vagy halhattuk azzal kapcsolatban, hogy a brazil pilóta miért tartja magát 2008 jogos Forma-1-es világbajnokának, de az Autosport megszólaltatta Bernardo Vianát a Ferrari korábbi pilótáját Brazíliában képviselő Sao Paulo Vieira Rezende Advogados ügyvédi irodától, aki több részletet is elárult a küszöbön álló perről.

    Mint ismert, Massa azután döntötte el, hogy jogi útra tereli a 2008-as világbajnoki cím megszerzését, hogy Bernie Ecclestone tavasszal az F1-Insidernek adott interjúban elismerte: neki, Max Mosley FIA-elnöknek és Charlie Whiting versenyigazgatónak már 2008-ban tudomása volt arról, hogy a Renault-istálló elcsalta a Szingapúri Nagydíjat. A 92 esztendős üzletember kijelentette: ma már másképp cselekedne, és ahelyett, hogy a sportág érdekeit nézve eltussolná az ügyet, utólag töröltetné a futam eredményét, és Massának adná a világbajnoki címet.

    Ez a nyilatkozat és egy korábbi, Charlie Whitinggal készült interjú (ebben ő is elismerte, hogy Nelson Piquet a 2008-as Brazil Nagydíj előtt a tudomására hozta, hogy fia szándékosan ment a falnak Szingapúrban, hogy ezzel segítse győzelemhez Fernando Alonsót) képezi Massa követeléseinek alapját, amellyel kapcsolatban most az ügyvéd is kijelentette: nem anyagi természetűek.

    Massa megindította a támadást, ügyvédei akcióba lendültek az elbukott 2008-as vb-cím miatt

    Viana ugyanis egy dologgal kapcsolatban hajthatatlan: Massa nem pénzt akar az őt ért kár miatt, hanem meg akarja változtatni a világbajnokság végkimenetelét, hogy Lewis Hamilton helyett őt ismerjék el a 2008-as szezon világbajnokának.

    „A cél, hogy hazahozzuk a trófeát, nem pénzügyi természetű. Hogy elérjük ezt, több intézkedés fog történni különböző célokkal, egyesek információszerzés, mások nyilatkozatszerzés céljából. Azt akarjuk, hogy mindenre fény derüljön, ami 2008-ban és 2009-ben történt – mondta Viana. – Eléggé bízunk a rendelkezésre álló bizonyítékunkban, előítélet nélkül a további bizonyítékok iránt, amelyeket keresünk, és előítélet nélkül minden iránt, ami még napvilágot fog látni. Úgy tudjuk, hogy még több információ van, ami eddig nem került nyilvánosságra.”

    Viana arra is válaszolt, hogy Massa nem hirtelen felindulásból indított jogi támadást az FIA és az F1 ellen, hanem nagyon alapos mérlegelést követően tette ezt, miután számos vezető sportjogi szakértő egyetértett abban, hogy van miért ehhez a lépéshez folyamodni. „Összeállítottunk egy remek, számos területet és hatáskört lefedő jogi csapatot, hogy elemezzünk a dolgokat. El akartunk jutni addig a következtetésig, hogy van-e jogos követelés, vagy nincs, és úgy hisszük, hogy stabil lábakon álló ügyünk van.”

    Az Autosport megtudta, hogy Massa jogi csapatának tagja a világhírű sportjogi szakértő, Nick de Marco is, aki számos jelentős nemzetközi sportszervezet szolgálatában állt már, de a kereskedelmi és vállalati peres ügyek szakértőitől kezdve különböző jogi területek szakértőiig széles skálán mozog a csapatot alkotó jogászok sora, akit Viana a „legjobbakként” aposztrofált, és szerinte elég megnézni a neveket ahhoz, hogy világossá váljon, nem egy „random”, „alapot nélkülöző” ügyről van szó, mert máskülönben ezek a neves szakemberek nem javasolnák, hogy további lépéseket tegyenek.

    Így tervelte ki a Renault a Massa vb-címébe kerülő 2008-as csalását

    Nem úgy volt, hogy ilyesmit nem lehet?

    Igen ám, de van-e egyáltalán lehetőség arra, hogy egy korábbi világbajnoki szezon eredményének megváltoztatását követeljék? Eddig úgy tudtuk, hogy nincs, és jelen állás szerint sem mutat semmi arra, hogy ez megváltozott volna, hiszen az FIA saját Nemzetközi Sportkódexe kimondja, hogy minden felülvizsgálati kérelmet legkésőbb 14 nappal az adott verseny után, illetve 4 nappal az FIA év végi díjátadója előtt be kell nyújtani. Emellett az FIA igazságszolgáltatási rendszere úgy működik, hogy a szövetség Nemzetközi Fellebbviteli Bírósága a legmagasabb hatóság, amely döntést hozhat ilyen ügyekben, és ezt mindenki elfogadja, aki részt vesz bármilyen FIA-sorozatban.

    Viana szavaiból azonban most kiderült, hogy bár ezzel ők is tökéletesen tisztában vannak, nem gondolják úgy, hogy ez akadályt jelent. „Amit egyelőre mondhatok anélkül, hogy belemerülnék a jogi részletekbe, hogy talán pontosan ez, a külső ellenőrzés hiánya lehet az egyik gond” – mondta az ügyvéd, majd „irrelevánsnak” nevezte, hogy saját állítása szerint Ecclestone nem emlékszik az F1-Insidernek adott interjúra. „Bízunk a rendelkezésre álló bizonyítékokban, ennél többet jelenleg nem mondhatok.”

    Az Autosport cikke felveti azt is, hogy mivel a 2009-ben kirobbant botrányt követően nem változtattak a 2008-as Szingapúri Nagydíj végeredményén, nehéz lenne bizonyítani, hogy amennyiben az FIA már 2008-ban cselekszik, más lett volna a végkifejlet, és akkor változtattak volna bármin is, ráadásul amennyiben Alonsótól elveszik a győzelmet, az sem lett volna elegendő Massa világbajnoki címéhez.

    Viana azonban úgy véli, hogy miként azt Ecclestone javasolta, a helyes döntés az lett volna, ha a teljes verseny eredményét törlik. „Úgy véljük, hogy a megfelelő orvoslat a verseny törlése lenne, miként Bernie elismerte, hogy ő, Mosley és Whiting mindig is tisztában voltak a helyzettel. Ez lett volna a helyes módja a szabályok alkalmazásának, és még ha csak részben is akarták volna törölni a futamot, és a 14. körig számítani az eredményt (ekkor ment a falnak Piquet – a szerk.), Felipe az akkori szabályok értelmében világbajnok lett volna, mert megkapta volna a pontok 50%-át. Felipétől elloptak 10 pontot, majd egy ponttal bukta el a címet. A matek nagyon egyszerű.”

    A Ferrari főnökét nem hozza lázba Massa 2008-as igazságharca

    Sokan félnek kinyitni a szájukat

    Massa a minap kifejtette, hogy a Ferraritól is segítségre számít a 2008-as vb-címért folytatott harcában, de Viana szerint nem elengedhetetlen, hogy a Scuderia mögéjük álljon, miközben négyszemközt sokan a támogatásukról biztosították őket a paddockban. „Sokan vannak, akik félnek megszólalni, ami szerintem sokat elmond. Nem fogunk várni a Ferrarira, hogy támogasson minket, de természetesen üdvözölnénk a támogatásukat, mert velünk együtt ők is elvesztették a bajnoki címet” – mondta az ügyvéd.

    „Szerintem a tifosi nagyon világossá tette az álláspontját Monzában [a Felipe 2008 világbajnoka molinóval]. Felipe sok üzenetet kap a tifositól a közösségi médiában, és a korábbi alkalmazottaktól is, akárhányszor kapcsolatba lép velük. Magától értetődő lehetne a Ferrarinak támogatni ezt az ügyet, mert Felipe nyerte meg a csapat 16. egyéni világbajnoki címét. De természetesen nem fogunk várni erre, velük vagy nélkülük, de megyünk tovább előre” – szögezte le Viana.

    Az ügyvéd megerősítette azt is, hogy nem vették fel a kapcsolatot a jelenleg a 2008-as vb-címet birtokló Lewis Hamiltonnal vagy a hétszeres világbajnok képviselőivel, majd leszögezte, hogy nem vele akarnak kitolni. „Felipének semmi baja Hamiltonnal, abszolút semmi. Ez az ügy az ellen irányul, amit a FOM és az FIA korábbi vezetése csinált, Hamilton ellen egyáltalán nem.”

    Hamilton már nem is emlékszik, hogy mi történt a Massa által vitatott 2008-as szezonban

    Jelenleg Massa ügyvédi csapata az FIA és a FOM válaszára vár. Az eredeti határidőt szeptember 8-ban jelölték meg, de ez egyelőre fel van függesztve, mert zajlanak az egyeztetések arról, hogy mi lenne a reális időintervallum, amíg várhatnak.

    „Több időt kértek, mi pedig most egymás közt vitatjuk meg, hogy jóhiszeműleg több időt adunk-e nekik. Még mindig az általunk felajánlott időn belül vannak, úgyhogy várunk a válaszukra. Ha a válaszuk megfelelő, tovább megyünk az előre kidolgozott jogi stratégiánkkal” – mondta Viana, majd elmondta, hogy várakozásai szerint érdekes dolgok fognak még kiderülni a 14-15 évvel ezelőtt történtekkel kapcsolatban.

    „Amint a perek lezárulnak, nem lesz olyan, 2008-ban és 2009-ben történt visszamenőleges tárgyalás vagy beszélgetés egyik érdekelt féllel sem, amely rejtve marad. Mindenre fény fog derülni, úgyhogy bárki, aki megcsalta a sportágat, a szurkolókat, Felipét, Brazíliát, Olaszországot, vagy bárki, aki nem tartotta magát a jogi vagy szerződésben foglalt kötelezettségeihez, mindenki számára látható lesz. Minden követ megmozgatunk. Szerintem nagyon érdekes felfedezések fognak születni ezekben a perekben.”

  • Massa némi segítséget várna a Ferraritól a „szélmalomharca” kapcsán

    Massa némi segítséget várna a Ferraritól a „szélmalomharca” kapcsán

    Felipe Massa nagyon szívesen venné, ha mögé állna a Ferrari, és segítene megvalósítani a követeléseit.

    A brazil ex-versenyző ügyvédjei az elmúlt hónapban megindították támadásukat az F1 és az FIA ellen a 2008-as bajnoki címet illetően. Abban az évben a Scuderia egykori versenyzője és Lewis Hamilton küzdött az egyéni tabella első helyéért, ám egy ponttal a brit nyerte az évet. Az utolsó futamon pár másodperc erejéig bajnoknak érezhette magát Massa, ám a később befutó hétszeres világbajnok megelőzte Timo Glockot, és megszerezte első bajnoki címét.

    Viszont a 2008-as Szingapúri Nagydíj kapcsán csalás történt, ugyanis Nelson Piquet Jr. direkt vágta falhoz Renault-ját. Az eset miatt Massa korábban ment a boxban, a kapkodás során elrántotta a tankolócsövet, majd a mezőny végén ért célba.

    Mint kiderült, az esetről tudomást szerzett még abban az évben Bernie Ecclestone és Max Mosley is, de az F1 korábbi ura szerint a késői beavatkozás nagyobb károkat okozott volna a sportágnak. Massa viszont 2023-ban úgy döntött ideje feleleveníteni a múltat, és követeli azt, amitől érzése szerint megfosztották.

    Ha Massa megnyerte volna a 2008-as bajnokságot, akkor ő lenne a Ferrari legutóbbi bajnoka, így némi segítségnek örülne korábbi csapatától. Ám az olaszok hallgatnak, és nem kívánnak részt venni az ügyben.

    „Egy dologban biztos vagyok, az a cím az enyém és az a Ferrari 16. egyéni világbajnoki címe. Felbéreltem egy nagyon erős ügyvédekből álló csapatot, és a végsőkig harcolni fogunk, hogy igazságot szolgáltassunk ebben a sportban. Nem értem, hogy ezt a manipulációs ügyet miért nem lehet igazolni, és ezzel együtt elismerni a dolgokat 1, 2 vagy 15 év után. A Ferrari még nem szólalt meg, de bízom a segítségükben. Optimista vagyok, és bármeddig harcolok az igazságért” – nyilatkozta Massa.

  • Massa egy számára fontos ügy miatt hagyja ki az Olasz Nagydíjat

    Massa egy számára fontos ügy miatt hagyja ki az Olasz Nagydíjat

    Felipe Massa az Olasz Nagydíjon nem fog eleget tenni a Forma-1 nagykövetként rábízott kötelességekre. A brazil pilóta sajtóértesülése szerint arra a bíróságra tárgyalásra fog készülni, amit a 2008-as bajnoki cím megszerzése érdekében fog indítani az ügyvédeivel.

    Massa azon ex-F1-es pilóták csoportját erősíti, akit a Liberty Media a sportág nagyköveti pozíciójával bízott meg. A Ferrari egykori pilótájának emiatt számos helyszínen meg kell jelennie, F1 logóval ellátott pólót kell viselnie, és a Paddock Clubban lévő sztárvendégekkel is foglalkoznia kell. Mellette még David Coulthard, Jacques Villeneuve és Mika Häkkinen rendelkezik hasonló státusszal.

    Massa azonban pert akar indítani a Forma-1 és az FIA ellen a 2008-as Szingapúri Nagydíjon elhíresült „Crashgate” botrány miatt, és ezzel számos dolgot bonyolulttá tett. A mostani hétvégén ugyanis Massának jelenése lett volna Monzában, és nem is lett volna rossz dolga, mert a Ferrari egykori versenyzőjeként óriási közönségkedvencnek számított. Egy meg nem nevezett sajtóorgánum információi szerint a 11-szeres futamgyőztes brazil nem tudja vállalni a nagyköveti állását az előtte álló per miatt, de privát személyként viszont képes lenne megjelenni egyes helyszíneken a jövőben.

    Massa ügyvédei jogi lépéseket tehetnek Hamilton bajnoki címe kapcsán

    Massa emellett azt is felismerte, hogy a perrel kapcsolatos hírek megjelenését követően akkora lehet a média felhajtás körülötte a versenyhétvégéken, hogy a közlekedés is nehézzé válhatna a számára a paddock területén belül.

    A Ferrari, a Williams és a Sauber egykori pilótája drámai körülmények között veszítette el a bajnoki címet Lewis Hamiltonnal szemben a 2008-as Brazil Nagydíjon. Azonban Massa nem az ott történeteket, hanem a szingapúri Crashgate-et támadná meg.

    A szóban forgó futamon a Renault azzal hozta előnybe a hátulról startoló Fernando Alonsót, hogy a csapattársa, Nelson Piquet Jr direkt a falhoz vágta az autóját, miután a spanyol nagyon hamar letudta az első tankolását és kerékcseréjét. A bokszutca a biztonsági autós fázis alatt zárva volt, majd a nyitást követően Massa az élről állt ki, de miután magával rántotta a tankoló berendezést, végül pont nélkül zárt. Hamilton azonban a 3. helyen zárt, és ha Massa célt érne a szerinte „elcsalt” futam törlésével, akkor ő lenne 2008 világbajnoka.

    Az ex-F1-es az ügyvédeivel együtt levelet írt Stefano Domenicalinak és Mohhamed bin Suleyemnek abból kifolyólag, hogy a szóban forgó esemény miatt egy „összeesküvés áldozata” lett, ami „az anyagiakban és a megbecsülésében is óriási károkat okozott”.

    Ugyan Bernie Ecclestone egyik korábbi nyilatkozata nem előnyös fényben tűnteti fel Massáék álláspontját, de ők ennek ellenére is képesek lesznek megtenni a szükséges jogi lépéseket, ha nem kapnak megfelelő választ a levelükre.

    Ecclestone nyilatkozata megfúrhatja Massa terveit

  • Hamilton már nem is emlékszik, hogy mi történt a Massa által vitatott 2008-as szezonban

    Hamilton már nem is emlékszik, hogy mi történt a Massa által vitatott 2008-as szezonban

    Az ominózus év F1-es bajnokát a legkevésbé sem érdekli, hogy Felipe Massa jogi lépésekkel próbálja megkérdőjelezni a 15 évvel ezelőtti eredmények létjogosultságát. Lewis Hamilton ehelyett a jövőre fókuszál, elmondása szerint bőven van még ideje kivárni, hogy visszatérjen a csúcsra.

    A Forma-1-es nyári szünet során kiemelt figyelmet kaphatott az a hír, miszerint Massa megtette az első lépéseket annak érdekében, hogy tisztázza a 2008-as világbajnoki szezon elhallgatott történéseit, meggyőződése ugyanis, hogy érvénytelenné kellett volna nyilvánítani az azévi Szingapúri Nagydíjat, ez pedig döntő hatással lett volna a Hamilton ellen folytatott bajnoki harcára. A brazil ügyvédei mindenesetre nem az eredmények utólagos megváltoztatására, hanem kártérítésre nyújtottak be igényt az FIA-nál és az F1-nél.

    A hír kapcsán a Massát akkoriban foglalkoztató Ferrari jelenlegi csapatfőnöke, Fréderic Vasseur is kevés érdeklődést mutatott, és hasonlóan reagált a Holland Nagydíj sajtótájékoztatóján az azévi világbajnoki címet egyetlen pont előnnyel megnyerő Hamilton is.

    A Ferrari főnökét nem hozza lázba Massa 2008-as igazságharca

    „Nagyon rossz a memóriám, őszintén szólva nem is sok mindenre emlékszek belőle. Szeretnék csak a jelenre fókuszálni, hogy a csapattal visszakapaszkodjunk az élre, és nem arra, hogy mi történt 15 évvel ezelőtt” – zárta le a maga részéről az ügyet a brit, jótékony módon nem felemlegetve, hogy neki is bőven lennének kifogásai egy bajnoki szezon vitatott lezárása, egész pontosan 2021 kapcsán.

    A brit ugyan még mindig nem írta alá szerződéshosszabbítását, ám tényként beszél arról, hogy a következő szezonokban is a mezőnyben lesz, amikor azt mondja, van ideje kivárni, míg a Mercedes visszatér az élre. Ezt előlendítendő az utóbbi időben rengeteg időt töltött a brackley-i gyárban, hogy a mérnökökkel együtt átbeszéljék a munkafolyamatokat és felvázolják a 2024-es autó karakterisztikáját.

    „Most több időm van arra, hogy ezekben segítsem a csapatot, mint korábban bármikor. Igyekszek többször rendelkezésre állni, amikor arról beszélünk, milyen irányba vigyük el a jövő évi autót. Amikor pedig nem a gyárban vagyok, azzal foglalkozok, hogy testileg és mentálisan is fitt legyek majd abban a pillanatban, amikor az autó végre összeáll” – nyomatékosította szándékát Hamilton.

    „Szerencsére vannak más dolgok is, amik fenntartják a motivációmat, és amelyek kapcsolódnak ehhez a világhoz, például a mozifilmünk. Szóval csak várom, hogy eljöjjön az időm.”

  • A Ferrari főnökét nem hozza lázba Massa 2008-as igazságharca

    A Ferrari főnökét nem hozza lázba Massa 2008-as igazságharca

    Fréderic Vasseur is megszólalt a 2008-as világbajnoki cím elvesztésének körülményei miatt az FIA-tól és az F1-től kártérítést követelő Felipe Massa akciója kapcsán.

    Massa először idén áprilisban beszélt arról, hogy jogi lépéseket fontolgat a sport ellen, amiért annak vezetői 2008-ban elhallgatták a nyilvánosság elől a Szingapúri Nagydíj ütközésbotrányát – mint az kiderült Bernie Ecclestone egyik nemrégiben publikussá vált megjegyzéséből. A brazil szerint igazságtalanság történt, hiszen ha már akkor törölték volna a bizonyítottan manipulált eredményt hozó futamot a naptárból – és a szezon minden további eredménye változatlan marad, ami pusztán egy elméleti felvetés – akkor ő nyerte volna a világbajnoki pontversenyt a végül győztes Lewis Hamiltonnal szemben.

    A brazil pilóta ügyvédei végül augusztus közepén meg is tették az első lépéseket, egy levélben nem a bajnoki pontok újraszámítását, hanem pénzügyi kártérítést követelve a Massát ért veszteségek miatt, amit szerintük az F1 és az FIA akkori vezetőinek akkori tétlensége okozott.

    Massa ügyvédei jogi lépéseket tehetnek Hamilton bajnoki címe kapcsán

    A sport jelenlegi vezetői egyelőre nem válaszoltak a követelésre, és nehéz megjósolni, hogyan zárulhat az ügy, amelyben Massa ügyvédei hajlandóak bíróságra is menni, ám a brazil pilóta akkori csapatát, a Ferrarit nem különösebben hozza lázba a másfél évtizeddel ezelőtt történtek felbolygatása.

    Ez a mostani csapatfőnök, Vasseur szavaiból szűrhető le, aki egy sajtóeseményen kapta meg a kérdést Massa követelésével kapcsolatban.

    „Ahogy azt gondolhatják, nem szeretném kommentálni ezt az ügyet, hiszen jó viszonyban állok az összes érdekelttel. És elég furcsa helyzetről van szó, amelynek a körülményei egészen rendkívüliek voltak” – idézi a The Race a francia vezetőt, aki az ominózus időszakban még az utánpótlásszériákban ténykedett, többek között a GP2-es ART csapatot irányítva.

    Bár Massa 2008-ban szoros végjátékban elbukta a bajnoki címet, a konstruktőri titulus a Ferrarihoz került, így a sport kereskedelmi bevételeiből ők kapták a legnagyobb szeletet a következő szezonra.

    „Általában véve mi is azt várnánk az FIA-tól, hogy a versenyek eredményei a leintés pillanatában ismertté váljanak, és elég furcsa lenne, ha most változás történne. Én annak sem örülök, ha 15 perccel a leintés után változik az eredmény” – mondta Vasseur, utalva arra, hogy Massa esetében 15 éves időtávról van szó, amit indokolatlannak tart megbolygatni.

    Ecclestone nyilatkozata megfúrhatja Massa terveit

  • Massa egy esetleges perrel csak saját magát alázhatja meg?

    Massa egy esetleges perrel csak saját magát alázhatja meg?

    Alekszej Popov orosz F1-es kommentátor szerint Felipe Massa csak saját magára hozhat szégyent ezzel az egész pereskedéssel.

    A brazil ex-versenyző és ügyvédjei hivatalos levelet küldtek az FIA-nak és Stefano Domenicalinak a 2008-as bajnoksággal kapcsolatban. A Ferrari egykori versenyzője az utolsó futamon pár másodpercig bajnoknak érezhette magát, ám az időjárás és a szerencse végül Lewis Hamilton oldalára billentette a mérleg nyelvét.

    A brit versenyzőnek az 5. helyen kellett célba érnie ahhoz, hogy ő legyen az egyéni lista élén. A McLarennel versenyző Hamilton az utolsó kör elején még a hatodik pozícióban tartózkodott, ám az utolsó kanyarokban utolérte Timo Glockot, aki kockázatot vállalva maradt kint a pályán. Nem tudott védekezni brit ellenfele ellen, így a kockás zászlót Hamilton már az ötödik helyen látta meg. Így egy ponttal megelőzte Massát, és ő lett 2008 világbajnoka.

    2009-ben viszont kiderült, hogy az első Szingapúri Nagydíjon csalás történt. Nelson Piquet Jr. szándékosan vágta a falnak az autóját, így a biztonsági autó megjelenése miatt kedvező pozícióban várhatta a folytatás a már boxban járt Fernando Alonso.

    Massa 15 évvel később a „crashgate-re” hivatkozva indítana eljárást, és kártérítést követelne a sportágtól.

    Massa ügyvédei jogi lépéseket tehetnek Hamilton bajnoki címe kapcsán

    Az orosz szakértő szerint a brazil egy kissé elkésett ezzel a kérelemmel, így a jogi intézkedések az ő reputációján ejtenek csorbát.

    „Nemek úgy tűnik, hogy ebben az ügyben senki sem fog vele dűlőre jutni. Saját magára hoz szégyent a szurkolóknál, hiszen már annyi év eltelt. Nem igazán értem Felipe (Massa) szándékait a mostani szituációban. Mindig is kedveltem őt, de nem értem mit akar ennyi év után bizonyítani. Teljesen egyértelmű, hogy ennyi év távlatában már nem lehet visszacsinálni a dolgokat” – nyilatkozta Popov.

  • Ecclestone nyilatkozata megfúrhatja Massa terveit

    Ecclestone nyilatkozata megfúrhatja Massa terveit

    Felipe Massa már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy a szingapúri ütközésbotrányról kiderült új információk miatt jogi hadjáratot indíthat az elvesztett 2008-as vb-címért. Az F1 korábbi mindenható ura, Bernie Ecclestone azonban nem emlékszik arra a nyilatkozata, ami újra leporolta a 15 évvel ezelőtti ügyet.

    A minap derült ki, hogy Massa valóban jogi útra tereli az ügyet és a kieső bónuszokra hivatkozva tízmillió eurós kártérítést követel a szerinte neki járó vb-cím miatt: az F1 tabelláján Lewis Hamilton végzett az élen, de mint ismert, Szingapúrban a Renault által kitervelt szándékos ütközés alaposan felkavarta a szálakat, pedig a Ferrari brazil pilótája e nélkül valószínűleg megnyerte volna a futamot. Ez esetben, minden más későbbi eseményt változatlannak tekintve, ő lett volna a világbajnok.

    Ebből azért lett ismét beszédtéma, mert Ecclestone tavasszal kijelentette, hogy ő és az FIA akkori elnöke, Max Mosley már 2008-ban értesültek a Renault piszkos húzásáról (a nyilvánosság 2009 második felében tudta azt meg), csak eltussolták azt, hogy ne legyen botrány. Az F1 korábbi vezére azonban furcsa észrevételt tett az említett interjúról.

    Ecclestone megdöbbentő vallomása: Hamilton nem lehetne hétszeres világbajnok

    „Nem emlékszem rá, hogy őszinte legyek. Egész biztosan nem emlékszem ilyen interjúra” – mondta Ecclestone a Reutersnek, hozzátéve, hogy Massa stábja nem kereste meg őt a neki tulajdonított nyilatkozat kapcsán.

    Így kérdéses, megalapozottnak ítélik-e a brazil versenyző vádját, miszerint az FIA már a 2008-as szezon során tudott a csalásról.

  • Massa ügyvédei jogi lépéseket tehetnek Hamilton bajnoki címe kapcsán

    Massa ügyvédei jogi lépéseket tehetnek Hamilton bajnoki címe kapcsán

    A Reuters egy eléggé érdekes hírt hozott a nyilvánosságra a 2008-as Forma-1-es szezonnal kapcsolatban. A szóban forgó forrás szerint Felipe Massa ügyvédei mindent meg fognak tenni azért, hogy a brazil pilóta megfelelő kárpótlásban részesüljön az őt ért atrocitások miatt.

    Massa 2008-ban rendkívül drámai körülmények között bukta el a vb-címet a hazai közönsége előtt Interlagosban. A brazil 7 pontos hátránnyal kezdte meg az utolsó fordulót Lewis Hamiltonnal szemben. Mivel még a régi pontozási rendszer volt érvényben, ezért mindenféleképpen meg kellett nyernie a futamot, ha nyomást szeretett volna helyezni Hamiltonra.

    Ez a pole-pozícióból sikerült is neki egy rendkívül izgalmas, változó körülmények között lezajló Brazil Nagydíjon. Az akkor még vb-cím nélkül versenyző Hamilton nagyon rossz helyzetben volt, mert egy körrel a verseny vége előtt csak a 6. helyen haladt, és ebben pontegyenlőség alakult volna ki a két világbajnoki aspiráns között. Ebben az esetben Massa a több győzelmével világbajnok lett volna, szóval a McLaren brit fiataljának cselekednie kellett.

    Hamiltonnak szerencséje volt, mert az utolsó körben meg tudta előzni a száraz pályás gumikon kintmaradó Timo Glockot, aki nagyon komolyan visszalassult az eső intenzitásának növekedése miatt. Így végül 98-97 lett a vége a pontok tekintetében, Hamilton javára, Massa pedig csalódottan volt képtelen ünnepelni a győzelmét a hazai publikuma előtt.

    Azóta eltelt 15 év, de még mindig minden évben előjön a téma, hogy Glock direkt engedte el Hamiltont. A szóban forgó szezonban történt a „Crashgate” botrány is, ami miatt a brazil ex-F1-es szintén egy győzelmet bukhatott el Szingapúrban, mert mielőtt magával rántotta volna a tankoló berendezést a biztonsági autós fázis során kialakult kavarodásnál, vezette a versenyt.

    Felipe Massa, racingline, racinglinehu, racingline,hu
    Massa a 2008-as Brazil Nagydíjon aratott győzelmét követően, ami F1-es pályafutása utolsó sikere volt Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A Reuters beszámolója alapján Massát az előbb említett okok miatt megfosztották a bajnoki címtől, ami miatt több tízmillió eurós pénzösszegtől eshetett el, aminek a nagy részét a bajnoki címért járó bónuszok tették volna ki.

    A Ferrari egykori pilótájának ügyvédei által megfogalmazott levélben az áll, hogy „Mr. Massa a tényleges bajnoka a 2008-as szezonnak, az FIA és az F1 pedig szándékos módon figyelmen kívül hagyta azt a kötelességszegést, amivel elcsalták tőle a címet.”

    „Mr. Massa nem tudja pontosan megadni az ebből fakadó anyagi veszteségeket, de állítása szerint ez az összes akár tízmillió euró fölött is lehet. Azonban még ez a pénzmennyiség sem fogja helyrehozni azt a kárt, amit Mr. Massa hírneve és megbecsülése szenvedett el.”

    A szóban forgó levél a Forma-1 első emberének, Stefano Domenicalinak, – aki pont a Ferrari csapatfőnöke volt 2008-ban – valamint az FIA vezetőjének, Mohhamed bin Suleyemnek szól. A megfelelő válasz hiányában pedig „további jogi lépéseket tehetnek”.

    Az illetékesekhez augusztus 15-én jutott el a levél, és ha 14 napon belül nem kapnak érdemleges választ, akkor minden további nélkül a brit bíróság elé vihetik az ügyet Massa ügyvédei.

  • Massa már most ötszörös világbajnoknak látja Verstappent

    Massa már most ötszörös világbajnoknak látja Verstappent

    Pesszimista megállapítást tett a Forma-1 elkövetkező éveinek fordulatait illetően Felipe Massa, aki esélytelennek tartja, hogy bárki is megállítsa Max Verstappen menetelését, mielőtt megérkeznének az új szabályok.

    Hosszú ideje készül már az F1 a következő, 2026-tól kezdődő érára, amely technikailag új kihívások elé állítja majd a csapatokat, így a megszokottnál nagyobb esélyt kínálva arra, hogy felkavarja a mezőny erősorrendjét. A változások közül egyelőre csak a hajtásláncra vonatkozó irányelveket fektették le, ami a sportba vonzotta az Audit, illetve maradásra/visszatérésre késztette a Hondát – előbbi a Sauber, utóbbi az Aston Martin partnere lesz a szóban forgó évtől kezdődően.

    Az elkövetkező két szezonban azonban nem várhatóak nagy változások az előírásokban, és látva a Red Bull jelenlegi előnyét, amely csapat történelmileg is példátlan módon már 13 futamgyőzelmes sorozatnál jár, többen is szkeptikusak azt illetően, hogy bárki is képes lehetne letaszítani az F1 trónjáról a Milton Keynes-i istállót az elkövetkező két évben.

    Verstappen 125 pontos előnnyel érkezett meg a nyári szünethez, így tulajdonképpen már zsebben érezheti harmadik világbajnoki címét, ha pedig a lendülete kitart, 2025 végére már ötszörös bajnok lehet, beérve ezzel Juan Manuel Fangiót, s már csak Michael Schumacher és Lewis Hamilton állna előtte sikerességben.

    A 2002 és 2017 között az F1-ben versenyző Felipe Massa szerint pedig pontosan ez fog történni.

    „Szerintem a 2026-os szabályváltozásokig minden Verstappené lesz. A jelenlegi szabályok mellett Verstappen és a Red Bull magasan jobb mindenkinél, így arra számítom, hogy minden bajnoki címet meg fog nyerni” – nyilatkozta a Marcának a brazil, aki utolsó három szezonjában már osztozott a versenypályán a holland sztárral.

    „A 2026-os nagy változással új autók érkeznek, és persze akkor már nagy kérdés lesz, hogy a Red Bull megtartja-e a formáját. De jelenleg senki mást nem látok Verstappen szintjén.”