Címke: Felipe Massa

  • Raikkönen „trükkös” helyzetben van

    Raikkönen „trükkös” helyzetben van

    Kimi Raikkönen látszólag elég érdekes helyzetben van, hiszen idén úgy tűnik, hogy az olaszok megszakíthatják a nyeretlen időszakukat a Forma-1-ben, legalábbis a csapat korábbi pilótája, Felipe Massa szerint.

    A Ferrarinál továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy amíg mindkét pilótájuknak van matematikai esélye a bajnoki címre, addig egyenlő bánásmódot alkalmaznak. Felipe Massa azonban meg van győződve arról, hogy a Ferrarinak minél előbb Vettelt kellene támogatnia, hiszen jelentős az előnye már most a pontversenyben finn csapattársával szemben.

    „Szerintem Kimi helyzete kezd egészen trükkössé válni, mert a Ferrarinak hosszú idő után újra komoly esélye van a bajnoki cím megszerzésére. Mindent megfognak tenni azért, hogy hosszú évek után újra felérjenek a csúcsra.”

    „2007-ben nyertek utoljára egyéni pontversenyt, és konstruktőri bajnokságot se tudnak nyerni 2008 óta. Ha megnézzük a tabellán a két pilóta közti különbséget, sajnos azt látjuk, hogy Kimi nincs abban a helyzetben, ahonnan komoly esélye lenne. El kell fogadnia azt, ami megtörténhet, és meg is fog történni.”

    Massa azt is elmondta még, hogy ahogy a Ferrari mindent beáldoz Vettelért, úgy a Mercedesnek is hasonlóképpen kell majd cselekednie Bottasszal.

    „Ha a Ferrari ezt fogja tenni, akkor a Mercedesnek is hasonlóképpen kell majd cselekednie a saját pilótáival. Ez persze attól függ, hogy Hamilton könnyedén tud-e majd futamokat nyerni, mert akkor ezzel nem lesz gond. Azonban, ha nem, akkor kénytelenek lesznek ezt meglépni, mert máskülönben csak pontokat vennének el egymástól, ami hatással lehet majd az év végi eredményre.”

  • Sainz három helyes rajtbüntetést kapott Bakura

    Sainz három helyes rajtbüntetést kapott Bakura

    A versenybírók a Toro Rosso spanyolját találták vétkesnek a kanadai nagydíj első körében történt baleset miatt, emiatt három helyes rajtbüntetést szabtak ki rá a soron következő azeri futamra.

     Sainz a kettes kanyarból kigyorsítva Grosjean autója mellé került, majd nem figyelt és ráhúzta a kormányt a franciára, ami miatt keresztbe csúszott és oldalról kiütötte a vétlen Felipe Massát, mindketten feladták a versenyt.

    Grosjean tudta folytatni a futamot, végül a pontszerző tizedik helyen ért célba. A futam után adott interjújában „nagyon, nagyon veszélyesnek” nevezte Sainz megmozdulását. A fiatal spanyol a futam után elnézést kért mindenkitől.

    „Jól sikerült a rajtom, a 12. helyen autóztam és megpróbáltam megelőzni Fernandot.” Mondta a futam után Sainz.

    „Jobb helyzetben volt, mint én, ezért a helyezkedésre koncentráltam és megpróbáltam bebújni mellé, ám ekkor összeértem a Haasszal, ami a jobb oldalamon volt. Nem láttam őt, hiába néztem a tükröt. Miután összeértünk, onnantól kezdve már csak utas voltam. Ha tudtam volna, hogy ott van, akkor természetesen hagytam volna neki helyet.”

    „Nagyon sajnálom ezt az egészet, különösképpen Massát, akit kiütöttem.”

    A stewardok alaposan megvizsgálták az esetet, és végül a Toro Rosso pilótája kapott egy háromhelyes rajtbüntetést.

    „Az 55-ös számú autó pilótája (Sainz) azt állította, hogy nézte a tükröt, de nem látta a 8-as rajtszámú autót (Grosjean).” Olvasható a kiadott nyilatkozatban. „Arra a következtetésre jutottunk, hogy az 55-ös autó vezetője nem szándékosan okozta a balesetet, de figyelmetlenül vezetett, amit veszélyesnek és gondatlannak ítéltünk meg. Ezt bizonyította az utána következő eset is, amikor is a 8-as autóval ütközve megforgott és nekiütközött a vétlen 19-es autónak (Massa). Emiatt három helyes rajtbüntetést szabunk ki rá.”

    Sainz a rajtbüntetésen kívül még kettő büntető pontot is kapott, ami az elmúlt 12 hónapot nézve már a hetedik neki.

  • Stílusosan ünnepel a Williams Silverstone-ban

    Stílusosan ünnepel a Williams Silverstone-ban

    A Williams Forma-1-es jelenlétének 40. évfordulóját ünnepli Silverstone-ban. Ebből az alkalomból pedig korábbi, legendássá vált versenygépeiket is meg lehet csodálni. Ezen kívül pályára engedték Nigel Mansell FW14B-jét is, mellyel bajnok lett, és mely autó az elmúlt 25 évben nem járt versenypályán.

    Jelen volt Karun Chandhok, a Williams Heritage divíziójának hivatalosa versenyzője, a tavalyi F1-es bajnok, Nico Rosberg, valamint édesapja, Keke. Illetve Damon Hill, Felipe Massa és Lance Stroll is.

    „Fel vagyok pörögve, ez egy csodás nap.” – mondta Claire Williams csapatfőnök, Sir Frank Williams lánya. „Csodálatos, hogy ennyi rajongó eljött és velünk ünneplik 40. évfordulónkat. Nem is lehetnék ennél büszkébb. Ki akartuk gurítani az FW14B-t, ami nem futott 1992 óta. Nehézkes volt, elég komplex autó. Akik ezt az autót tervezték, és dolgoztak rajta, már nem dolgoznak nálunk, szóval beletelt egy kis munkába, hogy sikerüljön.”

    „Sok régi versenyzőnk is itt volt, plusz sok régi Williams alkalmazott, akik nagyban hozzájárultak a Williams sikeréhez, szóval fantasztikus így újraegyesülni.”

    WilliamsFelipe Massa az ikonikus, hat kerekű FW08B-t vezethette.

    „Jó móka volt vezetni.” – mondta Massa. „Volt egy kis műszaki baki, szóval meg kellett állnom, de nagyon jó volt, jó érzés volt. Vezetés közben az ember nem gondol arra, hogy hat kerék van alatta, viszont jól néz ki, jó a tapadása, és a váltót is könnyebb volt kezelni, mint vártam.”

    „Az, hogy mennyien eljöttek ma, mutatja, hogy a Williams milyen fontos a Forma-1-nek. Jó, hogy a részese lehetek.”

  • Stroll Playstationön is elrontja azt a kanyart, ahol valóságban is bukott

    Stroll Playstationön is elrontja azt a kanyart, ahol valóságban is bukott

    A Williams újoncé, Lance Strollnak Playstationön is problémát okoz a monacói pálya azon része, ahol tegnap bukott. A kanadai pilóta soha nem versenyzett még itt, a második szabadedzésen okozott piros zászlós fázist, amikor eldobta az autóját a Massenet kanyarban, majd tovább csúszott a Casino felé. Stroll persze megpróbálta előadni, hogy nem akkora probléma az újabb ütközése, de a tinédzser végül bevallotta, hogy virtuálisan is hasonló kalandokban volt része:

    „A pálya remek, és jól is volt vezethető az autóm, végül mégis ütköztem. Próbáltam limiten autózni, de egy kissé piszkos részre lementem, így elvesztettem hátul a tapadást, mondhatnám azt is, hogy ez egy tipikus utcai pályás hiba volt a részemről. Hamar megismerkedtem azonban az ideális ívekkel, és egészen addig boldog is voltam. Megkeresem azokat a kis területeket, ahol még tudok majd szombatra javulni, tudom, hogy ez lehetséges. Talán a nyolcas kanyar, és az utolsó az, ahol még van hová fejlődnöm. Tényleg bosszant a dolog, mert amikor Playstationön is játszok, akkor is ez a két kanyar az, amelyeket nem tudok jól bevenni, így mindenképp javulnom kell.”

    Stroll 16. lett a második szabadedzésen csütörtökön, csapattársa Felipe Massa a 11. leggyorsabb volt.

  • Lehet, hogy jövőre is marad az Forma-1-ben Felipe Massa

    Lehet, hogy jövőre is marad az Forma-1-ben Felipe Massa

    Felipe Massa azt állítja, fontolgatja, hogy esetleg a 2017-es szezon után is a Forma-1-ben maradna.

    A brazil versenyző ugyan tavaly év végén bejelentette visszavonulását, ám végül Nico Rosberg váratlan visszavonulása indított el lavinát. Valtteri Bottas a Merecdeshez igazolt, a Williamsnek pedig szüksége lett Massára. Így hát maradt a brazil, sőt nem kizárt, hogy jövőre is a mezőnyben lesz.

    „Ha a dolgok ilyen jól mennek továbbra is, megfontolom, hogy maradjak” – mondta Massa.

  • Felipe Nasr aggódik Brazília Forma-1-es örökségéért

    Felipe Nasr aggódik Brazília Forma-1-es örökségéért

    A Sauber volt pilótája, Nasr aggódik amiatt, hogy kevés brazil versenyző van a rajtrácson 2017-ben. Brazília jó ideig a Forma-1-ben az egyik legerősebb névsort felmutató ország volt, olyan nevekkel, mint Emerson Fittipaldi, Nelson Piquet, vagy Ayrton Senna, akik mind világbajnokok lettek.
    Senna óta azonban nem lett újabb brazil világbajnok, sőt az utolsó brazil győzelem is már jó régen volt: 2009-ben az Olasz Nagydíjat nyerte meg Rubens Barrichello.
    Felipe Massa is már csak 2015-ben volt dobogón, és először úgy nézett ki, hogy a 2017-es F1-es szezon brazil versenyző nélkül kezdődhet el, amire 1969 óta nem volt példa. Valtteri Bottas Mercedesbe távozása után azonban visszahívták a nyugdíjból Massát. Nasr tavaly még a mezőny tagja volt, de elvesztette a versenyzői ülését, és reménykedik benne, hogy Brazília nem tűnik el teljesen a Forma-1 térképéről.
    „Persze hogy aggódom, sőt a fiatalabb generációért még inkább, pedig Brazíliának komoly múltja van a Forma-1-ben. ÉS ezt az örökséget nem hagyhatjuk eltűnni. Abban is biztos vagyok, hogy az országom látja ezt a helyzetet. Nem hagyhatjuk abba az új tehetségek keresését.” – árulta el Felipe.
    Jelenleg Sergio Sette Camara a a Formula 2-ben, Pietro Fittipaldi (Emerson unokája) a World Series Formula V8 3.5-ben jeleskedik, utóbbi olyannyira, hogy vezeti is a bajnokságot. Nasr pedig 2018-ban visszatérne a királykategóriába:
    „A menedzserem dolgozik ezen, egyeztet a csapatokkal. Minden csak az idő kérdése. Komoly az üzleti érdeklődés a dolgot illetően, és mindent a helyére kell rakni.”
    Ugyanúgy  edz, mintha Forma-1-es versenyre készülne, és készen áll arra, hogy bármikor beüljön.
    „Már ma készen állok arra, hogy holnap akár újra Forma-1-es autóba üljek. Három kiló izmot építettem, ez is volt a tervem.” – árulta el a jelenlegi kondícióját Nasr.
    A Forma-1-en kívül érdekelné akár a Formula E, az IndyCar, de a WEC is, és a 24 órás daytonai versenyre is visszatérne, hiszen azt gondolja, mutatott épp eleget a Forma-1-ben a auberes két éve alatt, így ismertek a képességei. Tavaly a kilencedik helyezésével hazája nagydíján sikerült a Saubernek legyőznie a mára már megszűnt Manor istállót, és ezzel akkor a svájci csapat felért a konstruktőrök bajnokságának a 10., és sok pénzt érő helyezésére. Nasr helyén is kezeli ezt:
    „Pontosan tudom, hogy ezek a pontok valójában mennyit értek, és hogy mennyi munkám volt azzal, hogy megszerezzem ezeket a pontokat. Ha csak tisztán a számokat nézzük, volt két jó évem a Forma-1-ben. A csapatnak ahol voltam nehézségei voltak, soha nem volt olyan a helyzet, hogy könnyen megmutathassam a képességeimet. Azonban minden lehetőséget megragadtam erre.”
  • Massa úgy mentorálná Strolt, mint őt mentorálta Schumacher

    Massa úgy mentorálná Strolt, mint őt mentorálta Schumacher

    Felipe Massa elmondta, hogy az ő szerepe most lényegében Lance Stroll mentorálása, a régi emlékeket ébreszt benne. Több mint egy évtiezet ugyanis hasonlóképp neki is volt egy mentora csapatánál, méghozzá Michael Schumacher.

    „A Lance-szel való kapcsolatom emlékeztet engem a Michaellel való kapcsolatomra.” – mondta Massa az Auto Motor und Sportnak. „Emlékszem, ha kérdeztem tőle (Schumachertől) valamit, kaptam rá választ. Michael sok időt szánt rám. De nem mindig örült, ha előtte végeztem. Én úgy tekintettem rá, mint egy tanárra. Mint a mesteremre. Apróságokat is megkérdeztem tőle és ő hosszan válaszolt nekem. Talán azokat a tippeket, amiket én kaptam Michaeltől, tovább adhatom Lance-nek.”

  • Vettel szerint Massa kétszeresen kedvezett Bottasnak

    Vettel szerint Massa kétszeresen kedvezett Bottasnak

    Sebastian Vettel szerint Valtteri Bottas futamgyőzelméért Felipe Massa kétszer annyit tett, mint maga Bottas.

    Vettel már egy másodpercen belül volt a verseny végén Bottashoz képest, így nyithatta a DRS-t is, de előtte volt még a lekörözendő Massa, aki némileg feltartotta, előnyhöz juttatva ezzel Bottast. Persze Vettelnek ez cseppet sem tetszett, még be is mutatott Massának.

    „Biztos voltam benne, hogy nem fogja megelőzni Valtterit az utolsó körben.” – reagált erre Massa. „Ő amúgy is szeret panaszkodni.”

    „Az én káromra tette.” – vélekedik Vettel. Kedves gesztust tett Valtterinek az utolsó körben. Nyithattam már a DRS-t, aztán elengedte őt (Massa Bottast) és nem tudom tisztában volt-e vele, hogy egy másik autó is jön mögötte. Nem tudom, talán. Mindenesetre Felipe kétszer is kedvezett neki. Egyrészt, hogy simán elengedte, másrészt, hogy egy kicsit feltartott engem.”

  • Massa figyelmeztette Verstappent, miután az „beszólt” a braziloknak

    Massa figyelmeztette Verstappent, miután az „beszólt” a braziloknak

    Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

    Max Verstappen dühös volt a bahreini kvalifikáció után, mert úgy ítélte, hogy Felipe Massa feltartotta őt gyorskörén. Majd mikor arról kérdezték, tervezi-e, hogy megbeszéli az esetet Massának, Max így felelt: „Nos, ő brazil, szóval nincs mit megvitatni.”

    Massa erre a következőt reagálta az UOL Esporte-nak vasárnap: „Jeleztem neki ma, hogy jobb, ha óvatosabban bánik a szavakkal, hiszen év végén még lesz egy Brazil Nagydíja is.” – utalt a brazil arra, hogy a helyi rajongók minden bizonnyal ‘számonkérik’ majd az ilyesmit Verstappenen.

    „Kétségtelen, hogy nem volt okos dolog a brazilokról beszélni anélkül, hogy tudná miről beszél.” – folytatta Massa, aki hozzátette, szerinte nem tartotta fel Verstappent az időmérőn.”