Címke: Felipe Massa

  • Kubica biztosításáról és lehetséges indulásáról Abu Dhabiban

    Kubica biztosításáról és lehetséges indulásáról Abu Dhabiban

    Egyre több részinformáció lát napvilágot Robert Kubica jövőjével kapcsolatban. Meg nem erősített hírek szerint a felvett biztosítási összegek 50%-át kell visszafizetnie, ha részt vesz 2018-as versenyeken. Arról folyik most az egyeztetés, hogy egy esetleges egy versenyes indulás még mivel járna. Akkor is vissza kell fizetnie, ha nem a Forma-1-ben, hanem más nyitott együléses szériában indulna jövőre teljes szezonban.

    A pletykák másik része arról szól, hogy a Williams a Pirelli 2018-as gumik tesztjére az FW40-esbe már Robert Kubicát nevezné meg. Ez az esemény napokkal a szezonzáró után lenne a Yas Marina pályáján. A lengyel immáron mint az ismeretes, a Williamsszel dolgozik azon, hogy visszatérjen hivatalos versenyzőként is, és már túl van két teszten is az FW36-ossal, azaz a csapat 2014-es autójával Silverstoneban és a Hungaroringen körözhetett.

    Felipe Massa november 8-ára hívott össze sajtótájékoztatót. Egy nappal később van annak a határideje, hogy a Williams és Kubica hivatalosan is igényeljen a lengyelnek szuperlicenszt, ami kell a Forma-1-es versenyzéséhez.

  • Sauber 2018: Leclerc-Ericsson, Wehrleinnek mennie kell

    Sauber 2018: Leclerc-Ericsson, Wehrleinnek mennie kell

    A Sauber egyre inkább arra fekteti a hangsúlyt, hogy újra versenyképesebb legyen. Frederic Vasseur kijelentette:
    „Már a 2018-as autó került előtérbe nálunk. Két versenyzőt bele meg bármikor találunk.”

    A francia szakember feltett szándéka, hogy felfejlessze a gyárat Hinwilben. Ugyanakkor már a versenyzők kérdése is tisztázott, amit majd novemberben jelentenek be hivatalosan is: a svéd Marcus Ericsson marad, a monacói Charles Leclerc pedig érkezik.

    Nem meglepő, hogy nem maradhat a német Pascal Wehrlein, ahhoz állítólag sokkal jobban dominálnia kellett volna Ericsson felett. Ennek ellenére a Williams listáján rajta lehet még, még úgy is, hogy a Mercedes elengedné a pilótájuk kezét. Ott Kubicával kell megküzdenie, aki feltehetően Abu Dhabi után tesztelheti a 2017-es autóját a groveiaknak, esetleg marad Massa.

  • Massa és Wehrlein már nincs a Williams listáján, a brazil ideges

    Massa és Wehrlein már nincs a Williams listáján, a brazil ideges

    Alakul a brit csapat listája, és egyre több nevet húznak le róla. A jelenleg is náluk versenyző Felipe Massa már csak tartalékmegoldás arra az esetre, ha nem találnának mást. Marad tehát Paul di Resta és Kubica. Előbbi feltehetően marad továbbra is a csapat tartalékpilótája, másrészt lehet hogy Kubicával kicsit a Mercedest is nyomás alatt akarja tartani a Williams, hogy több pénzt küldjenek Pascal Wehrleinnel, ha szeretnék azt, hogy ő versenyezhessen ott 2018-ban. Feltehetően ő sincs már valójában képben, aki még érdekes lehet, az Daniil Kvyat, akit frissen menesztettek a Red Bull családtól.

    Massa már 2016 végén visszavonult, és csak egy rendesen megírt szerződésnek köszönhető az, hogy visszatérhetett. Akár maradhat is, amit a brazil is szeretne, de jelentősen alacsonyabb fizetésért. Az, hogy ebbe Felipe belemenjen, nem reális. Ugyanakkor a Williams se akarja már ezt tovább húzni, és Massán is érezhető volt a mexikói időmérő edzés után, hogy úgy nyilatkozott az újságíróknak, mint akit már nyugdíjba küldtek. Azért egy érzékeny pont az a kérdés volt felé, amikor rákérdeztek, hogy tényleg Kubica ülhet-e az autójában már Abu Dhabiban is? Erre kifakadt Massa:
    „Ki állít ilyet?! Abu Dhabiban is én fogok vezetni. Az összes versenyen amire a szerződésem szól, én fogok menni, ráadásul örömmel. A jövőmről pedig nem tudok beszélni, és gyakorlatilag mindegy is…”

    Amikor a teljesítményét firtatják, akkor is átmegy inkább támadásba:
    „Végig sikeres a visszatérésem. Ma is egy hibátlan kört raktam össze, ezek alapján fognak megítélni. Oké. Ennyi erővel Alonso se való már a Forma-1-be, mert kevesebb pontot hoz a csapattársánál is. Fantasztikus világbajnoki évem van. Sajnos nincs annyi pontom, mint amennyinek lennie kellene, de ez nem az én hibám miatt alakult így. Azon versenyek közül, ahol technikai problémáim voltak, és kiestem, csak ha a fele meglenne a pontoknak, máris másképp festene a helyzet. Ha rosszul versenyzem, az első vagyok, aki ezt elismeri. Viszont teljesen elégedett vagyok a tempómmal, az egész szezonban. Ha kihozod a legjobbat az autóból, akkor meg minek is kellene abbahagynod? Úgysem én döntök majd, hanem a csapat.”

    Ők viszont feltehetően ellene szavaznak majd. Massának annyi kívánsága van csak, hogy a következő Brazil Nagydíj előtt értesítsék, hogy mennie kell, vagy maradhat. Az, hogy elbúcsúzhasson a hazai rajongóitól, kiemelten fontos neki. A csapat viszont úgy látja, hogy övék a legkelendőbb versenyülés jelenleg, ezért nem is akarják elkapkodni a döntést. Lowe ennyit mondott a brazillal kapcsolatban:
    „Folyamatosan egyeztetünk Felipével, és meglátjuk majd, hogy ez hova vezet. Arra, hogy mindezt Brazília előtt jelentsük be, nem szeretnék reagálni. Sajnos csapat és pilóta között sokszor kiélezett a helyzet, amikor szerződéshosszabbítás a téma. Amikor egy átlagember harcol a munkájáért, munkahelyéért, az egy privát dolog. Ha egy Forma-1-es versenyző, az a média reflektorfénye mellett történik. Ettől is bonyolultabb, de Felipe egy remek srác, jó a kapcsolata a Williamsszel, tisztelettudó.”

  • Négyen pályáznak Massa helyére 2018-ban

    Négyen pályáznak Massa helyére 2018-ban

    A listához persze hozzáadhatjuk az egyre türelmetlenebb Felipe Massát is, vele együtt öten is szeretnének Lance Stroll csapattársa lenni a Williamsnél 2018-ban. Most már azt lehet hinni, hogy a társtulajdonos Paddy Lowenak komolyan főhet a  feje, hiszen választania kell Robert Kubica, Paul di Resta, Pascal Wehrlein, vagy a legfrissebben elérhetővé vált Daniil Kvyat között, vagy esetleg maradhat Felipe Massa.

    Nézzük is a jelölteket:
    A frissen kivágott Kvyat jól szerepelt egy hete Austinban, mégis ennyit mondott róla dr. Helmut Marko:
    „Évente egy jó verseny kevés lesz. Elváltak az útjaink.” Franz Tost még hozzátette: „Már nem a Red Bull család része, szabad, azt csinál, amit akar.”

    Másik jelölt, a jelenlegi Sauberes Pascal Wehrlein, akinek a támogatója, a Mercedes ellátja a brit csapatot is motorokkal. Az érintett ennyit mondott az Auto Bildnek:
    „Toto Wolff, minden szóra jöhető csapattal egyeztet, így a Williamsszel is. Ha csatlakozhatnék hozzájuk, az egy nagy előrelépés lehetne nekem.” Wolff is leszögezte, hogy nem engedték el a 23 éves német kezét: „A Williams egy független csapat, akik maguk döntik el, hogy kit alkalmaznak. Ha rajtam múlna, Pascal lenne a befutó, mert ő a leggyorsabb a jelöltek közül, és jó mérce lenne Lance Strollnak is.”

    Mindezek ellenére Lowe kedvence a Kubica, még úgy is, hogy a szétlövésen állítólag di Resta két tizeddel gyorsabb volt a lengyelnél. A pletykák szerint a következő lépés Kubicának az, hogy Abu Dhabiban tesztelhet majd, immáron a Williams idei autójával, ezt állítja az AMuS.

    Massa már csak ennyit mond: „A csapat csak mondja meg, ha már nem kellek. Nem lenne vele problémám. Tavaly már visszavonultam, és megbékéltem ezzel és magammal. Jó lenne ugyanakkor egyértelmű válasz a hazai versenyem, a Brazil Nagydíj előtt.”

  • Kubicának problémái lesznek az F1-ben, állítja Massa

    Kubicának problémái lesznek az F1-ben, állítja Massa

    Továbbra sem döntöttek a groveiak a jövő évi felállásukról, és a technikai főnök Paddy Lowe is arra utalt, hogy Massa is versenyben van Kubica, di Resta és Pascal Wehrlein mellett a versenyülésükért. A lengyel kétszer is tesztelt velük, Silverstoneban és a Hungaroringen, hiszen a csapat ki akarja értékelni, hogy mire képes 2011 óta, amikor egyszer már kénytelen volt a balesete miatt befejezni az F1-es karrierjét.

    Massa szerint azonban elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb akadályozzák a fizikai korlátai Kubicát:
    „Először is, nem tudom hogy miképp vezet. Őszintén szólva elképzelni sem tudom, miképp csinálja ezt, egy kézzel. Hihetetlen lenne, ha következmények nélkül tudna versenyezni, miközben az autót fizikailag megterhelőbb lett vezetni. Tisztelem azért, amit csinál, és amit elér az példátlan, de elképzelhetetlen nekem az, hogy problémáktól mentesen versenyezhessen.”

    Massa persze sietett leszögezni, hogy di Resta se lenne jó választás a csapatnak, hiszen a skót pilóta a DTM-ben sem teljesít. Paul mióta visszatért ide a Forma-1-ből, az év végi 15., 8. 5., és 11. helyezéseket szerezte meg a német túraautós széria elmúlt éveiben. Erről ennyit mondott a brazil:
    „Nem hinném, hogy ő lenne a jó választás a csapatnak, hogy fejleszteni tudná az autót, lennének eredményei, meg minden. Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy rossz munkát végezne, de nem eredményes ott, ahol versenyez. Mindenesetre nem azért vagyok itt, hogy ítélkezzek, ez csak az én véleményem.”

    A brazil tudja, hogy egyébként sem tudná a csapat döntését befolyásolni bárhogyan is:
    „Biztos vagyok benne, hogy az emberek tudják, hogy mi a legjobb a csapatnak. És ez elég is. Ahogy már mondtam, a Forma-1-ben nem csak a tehetséged számít, hanem más is, és ez egyes csapatoknál fontos, ez is az F1 része.”

    Massa idén tért vissza a Williamshez, pedig már 2016-ban vissza akart vonulni, de állítja, hogy felkészült arra, ha valóban 2017 lenne majd az utolsó szezonja a királykategóriában:
    „Persze, el tudom fogadni, ebben jó vagyok, és nem frusztrálna. Ahogy már említettem, többet tettem, mint ami elvárható lenne. Ha be kell, hogy fejezzem, akkor ennek is itt az ideje. Ha még nem kell, hogy befejezzem, akkor az azért lesz, mert még mindig megérdemlem, hogy maradjak. Kipihent vagyok, tudok a munkámra, az autóra koncentrálni. Az, hogy valamiért frusztrált legyek, ezen már túllendültem a karrieremben.”

  • Massa: Hamilton Schumacher és Senna szintjén van

    Massa: Hamilton Schumacher és Senna szintjén van

    Felipe Massa, a Williams brazil versenyzője úgy gondolja, Lewis Hamilton ott van a Forma-1 történelmének legjobb versenyzői között és egy szintet képvisel a hétszeres világbajnok Michael Schumacherrel és a háromszoros világbajnok Ayrton Sennával.

    Hamilton akár már a ma esti Egyesült Államok Nagydíjon megszerezheti negyedik F1-es világbajnoki címét: ha sikerül megnyernie a vesrsenyt és Sebastian Vettel a hatodik helynél nem végez előrébb, akkor  matematikailag is behozhatatlanná válik az előnye.

    Ha csak a második helyen végezne és Vettel maximum kilencedik lesz, Bottas pedig harmadikként vagy annál hátrébb végez, akkor is világbajnokot avatnánk.

    Massa szerint Hamilton teljes mértékben megérdemli a bajnoki címet: „Lewis egyértelműen a Forma-1 történelmének egyik legjobb versenyzője” – mondta Massa a Kölner Express nevű lapnak.

    „Michael Schumacher és Ayrton Senna szintjén van” – tette hozzá a brazil, aki 2006-ban Schumacher csapattársaként versenyzett a Ferrarinál.

    Jenson Button, 2009 világbajnoka is úgy véli, hogy Hamilton megdolgozott a 2017-es bajnoki címért: „Teljes mértékben megérdemli” – mondta a francia L’Equipe-nak.

    „A Ferrarinak volt néhány problémája és vétettek néhány hibát, de Lewis már évek óta nagyszerű munkát végez.”

     

  • Massa: Kubica tesztje óta nem tárgyaltunk a jövőmről

    Massa: Kubica tesztje óta nem tárgyaltunk a jövőmről

    Felipe Massa elmondta, hogy Robert Kubica privát tesztje óta megszűntek az egyeztetések a jövőjével kapcsolatban közte és a Williams között.

    A lengyel pilóta az elmúlt hetekben két privát tesztet is teljesített a grove-iak korábbi versenygépével. Azok után került a nagy múltú csapat alkalmazásába, hogy a Renault-nál bezárultak az ajtók a visszatérése szempontjából. Kubica 2011-ben szenvedett súlyos rali balesetet, aminek következtében kis híján elveztette a jobb karját.

    A Williams elmondta, hogy Kubica produktív tesztet teljesített Silverstone-ban és a Hungaroringen a 2014-es specifikációjú autóval. Magyarországon nem csak ő, hanem az ülés másik várományosa Paul Di Resta is kapott egy teljes tesztnapot. A jelek pedig egyre jobban arra utalnak, hogy Felipe Massa idén végleg elköszön a száguldó cirkusztól.

    Eredetileg már tavaly is bejelentette a visszavonulását a brazil, azonban Nico Rosberg váratlan távozása miatt Bottas igazolt a Mercedeshez, így kapott még egy plusz évet a Forma-1-ben.

    Massa elmondása szerint Japán óta nem kereste őt a csapat, hogy tárgyaljanak jövőjéről, de a három hét múlva esedékes hazai futamára már szeretne döntésre jutni.

    „Nem, nem beszéltünk mostanában a jövőmről. Mindig is korrektül álltam a tárgyalásokhoz, mindig tiszta lappal játszottam. Most már csak annyit szeretnék, hogy a csapat jöjjön oda hozzám és feketén-fehéren mondja el nekem, hogy menjek vagy maradjak.”

    „A csapat száz százalékig tudja, hogy mire vagyok képes és mit tudok nyújtani. Biztos vagyok benne, hogy nekik erre szükségük van.”

    „Semmiféle választ nem tudok adni Kubica tesztjéről, hiába kérdezik tőlem. Csak a saját munkámra koncentrálok versenyről-versenyre. Nyugodtan tudok autóba ülni, jól érzem magamat.”

  • Roger Benoit szerint aláírt Kubica a Williamshez 2018-ra!

    Roger Benoit szerint aláírt Kubica a Williamshez 2018-ra!

    A hivatalos bejelentés is feltehetően akár már a jövő héten megtörténhet, mindenesetre Roger Benoit, a paddock egyik legelismertebb újságírója azt állítja, hogy megköttetett az üzlet Robert Kubica és a Williams között. Úgy néz ki, hogy a két tesztnap Silverstoneban és a Hungaroringen meggyőzte az illetékeseket a 2014-es autóval, de már a Renault is meglepődött a lengyel teljesítményén augusztusban.

    Amennyiben ez a különös visszatérés a Forma-1-be sikerül, az hatalmas fegyvertény lesz a visszavonult Nico Rosbergnek, akinek nagy része van a sikeres szerződtetésben, de ő csak ennyit mond: „Robertnek van a legjobb sebessége az élen állók közt, és ez az, ami számít!”

    Mint az ismeretes, Kubica ezidáig egyetlen győzelmet aratott a Forma-1-ben, még a BMW motoros Sauberrel 2008-ban, majd 3 évvel később egy kisebb rally balesetben Észak-Olaszországban súlyosan megsérült. Azóta sem tudja a jobb karját rendesen mozgatni. Reklámértékben Kubica pedig hihetetlenül nagy dobás.

    A tizenegyszeres GP győztes Felipe Massának ez azt is jelentené, hogy egy ilyen gyors döntés után valóban véget érhet a Forma-1-es karrierje. Már egy éve abba akarta hagyni a brazil, de most még azt mondogatja, hogy még maradna.

    Amennyiben beigazolódik a fenti hír, az Pascal Wehrleinnek és Paul di Restának is azt jelenti, hogy hiába álmodoztak a Williams 2018-as versenyzői üléséről.

  • Massa szívesen adna tanácsokat a Liberty Mediának

    Massa szívesen adna tanácsokat a Liberty Mediának

    Felipe Massa helye eléggé inog a Williamsnél 2019-re, főleg, hogy a tavalyi szezon után ő már visszavonult, csak a csapat hívta vissza miután Rosberg hirtelen visszavonulása azt eredményezte, hogy Bottas a Williamstől a Mercedeshez igazolt.

    Ennek ellenére most úgy tűnik, jobban sértve érzi magát a helyzet miatt, mint tavaly. Kubica Williamses tesztelése kapcsán is jelezte, hogy szerinte nem kell attól „hasra esni”, illetve azt is hangoztatta, hogy szerinte ha a Williams kellően okos, akkor őt (Massát) tartják meg.

    Ennek ellenére nagy eséllyel távozni fog a brazil. Ennek fényében pedig más alternatívákkal is számolnia kell. Az egyik ilyen a Formula E, amiről már nyilatkozott a versenyző, a legfrissebb hírek szerint pedig ami még érdekli Massát, az az, hogy esetleg szerepet vállaljon Liberty Mediánál.

    „Ha tudok segíteni nekik, és érdekli őket a segítségem, akkor persze, beszélhetünk.” – mondta Massa Austinban. „De jelenleg teljesen a versenyzésre koncentrálok, mert ezt szeretem a legjobban, és ezt csináltam egész életemben. De a jövőre nézve, bármi lehetséges.”

  • Kubica gyorsabb lehetett, mint di Resta!

    Kubica gyorsabb lehetett, mint di Resta!

    A Williams csapat által egyáltalán meg nem erősített hírek szerint Robert Kubica jobb időket ért el kedden, mint Paul di Resta, aki szerdán körözhetett a Hungaroringen. A csapat ahogy ígérte, nem adott ki semmiféle hivatalos információt a két itt töltött napjukkal kapcsolatosan.

    A két versenyző Felipe Massa feltehetően megüresedő helyére pályázik, és az FW36-ossal, azaz a csapat 2014-es konstrukciójával vettek részt ezen a szétlövésen. Amennyiben igaznak bizonyul az értesülés, mely szerint a lengyel volt gyorsabb a Williams jelenlegi tartalékpilótájánál, akkor egy nagy lépést tesz Kubica azért, hogy ő kerüljön a brazil pilóta helyére 2018-ban. Robert menedzseri körében van már a regnáló világbajnok Nico Rosberg is, és állítólag a visszatérni szándékozó pilóta már elnyerte a csapat jelenlegi legnagyobb mecénása, Lawrence Stroll bizalmát is. Az idei újonc Lance kanadai milliárdos édesapja évente 40 millió dollárral támogatja a csapatot azért, hogy a fia ott versenyezhessen. Ugyanakkar a csapat névadó szponzora ragaszkodik ahhoz, hogy legyen egy öregebb pilóta is 25 feletti a 19 éves Lance Stroll mellett. Robert Kubica 32 éves.