Címke: Felipe Massa

  • Massa szerint Alonso elgondolkozhatna a Formula E-n

    Massa szerint Alonso elgondolkozhatna a Formula E-n

    Fernando Alonso korábbi csapattársa, Felipe Massa szerint a spanyol komolyan fontolóra vehetné a Formula E-ben való versenyzést.

    Alonso, aki jövő hónapban, Abu-Dhabiban futja utolsó F1-es versenyét, egyértelműen elmondta, egyelőre nem tervezi kipróbálni az elektromos szériát, de Massa szerint a kétszeres világbajnoknak át kéne ezt gondolnia.

    „Az IndyCar volt a legvalószínűbb, ahol kiköt, de most már szerintem a Formula E-nek nagyobb esélye van megszerezni” – mondta a szériában első szezonjára készülő brazil az AS-nek. „Az Indy500 egy dolog, de ha Fernando bajnokságban is szeretne indulni, rá kéne néznie a Formula E-re. Talán ehhez kellhet szűk 1 év, de nem lepődnék meg, ha kevesebb.”

    Massa úgy érzi, jókor köszönt el az F1-től és a Williamstől tavaly év végén.

    „Ez volt a megfelelő idő. Nem azért, mert nem voltam elég versenyképes, de ha maradtam volna idén, nem biztos, hogy kértem volna abból, hogy az utolsó helyeken autózunk a Williamsszel. Talán 4 verseny után annyit mondtam volna: ’hasta luego’ (viszlát később).”

    A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Formula E első embere, Alejandro Agag is dolgozik az ügyön. Állítólag csak azért kínált 10 millió eurót Alonsónak, hogy a szériában versenyezzen.

    „Akar nyerni a Le Mans-i versenyen és az Indy500-on, de akkor még hiányozna neki a Formula E. Megtiszteltetés lenne őt a mezőnyben tudni” – mondta Agag.

  • Massa folyamatosan tanulja a Formula E-t

    Massa folyamatosan tanulja a Formula E-t

    Az egykori F1-es versenyző, Felipe Massa elmondása szerint napról napra tanul a Formula E-ben, felkészülése során.

    A brazil versenyző a 2018/19-es szezonban debütál majd az elektromos bajnokságban a Venturi csapatnál. Most már a Gen2 autóval tesztel és készül a decemberi szezonnyitóra.

    „Tanulok, javulok, próbálom megérteni.” – mondta Massa az Autosportnak. „Nagy kihívás vezetni ezt az autót, sok különféle dolgot kell megtanulni. Ez egy teljesen másmilyen autó. Nincs leszorítóerő, utcaiak a gumik, más az erőforrás csak az elektromos akkumulátorral.”

    „Szóval teljesen máshogy kell vezetni, máshogy kell fékezni, mint amihez az eddigi karrierem során hozzászoktam. Nagy kihívás ezt megtanulni, de azt mondhatom, hogy az első tesztnapomtól mostanáig sokat javultam és sokat tanultam arról, hogyan kell vezetni az autót. Gondolok itt a kvalifikációra, de a versenyre is, ami teljesen más, szóval ez most a tanulásról szól nekem. Nehéz ez, mikor nincs pontos összehasonlítási alapod más csapatokhoz, hogy tudd, hol is tartasz. Egyszerűen csak napról napra tanulok.”

    Massa csapattársa Edoardo Mortara lesz, aki már nem lesz újonc a Formula E-ben.

    „Mindig jó kapcsolatban voltam a csapattársaimmal a karrierem során.” – mondta Massa. „Ez fontos a csapatnak és én így leszek Edoval is. Szerintem ha segítek neki és ő is segít nekem, akkor együtt tudunk fejlődni, és a csapat is növekedni tud.”

  • Massa szerint a turbómotorok élvezetesebbek a V8-asoknál

    Massa szerint a turbómotorok élvezetesebbek a V8-asoknál

    Felipe Massa jobban szereti az erősebb és „agresszívabb” V6-os turbóhibrideket, mint a régebbi Ferrarijaiban található V8-asokat.

    A brazil versenyző részt vett a Japán Nagydíj hétvégéje során tartott történelmi autós felvonuláson, ahol a V8-assal felszerelt 2006-os Ferrari F248-at és a 2010-es Ferrari F10-et vezette. A turbómotorok viszonylag friss emlékével összehasonlítva Massa egyértelműen a jelenlegi motorformula mellett teszi le a voksát, noha a könnyebb régebbi autókban is talált pozitívumot.

    „Nagy különbség van a két autótípus között” – mondta Massa. „A régebbi autót azért élvezem, mert elég könnyű, agilis, gyorsan reagál és változtat irányt. Ami pedig a motort illeti, habár a réginek nagyobb a hangja, sokkal kisebb a teljesítménye, mint a mostaninak, ami jóval agresszívabb és erőteljesebb.”

    Teljesítmény terén valóban nehéz felülmúlni a legújabb generációs V6-osokat, amelyek időmérős mért körön közel 1000 lóerőt is leadhatnak (a Mercedes és a Ferrari mindenképp), az üzemanyagátfolyás-korlátozás 2021-es eltörlése pedig szinte biztosan az 1000-es álomhatár fölé tornássza az erőforrások teljesítményét. A masinák szívében dübörgő motor típusától függetlenül azonban Massa rendkívül élvezte az autókázást.

    „Nagyon élvezetes volt!” – lelkendezett a brazil. „Jó érzés volt visszatérni és hagyni, hogy az emlékek megrohamozzanak. További örömhír volt, hogy még mindig belefértem az autóba, nem volt semmi probléma! Élveztem, hogy mindent kinyomhattam a kocsiból, nem is akartam abbahagyni. Nagyon tetszett, hogy ezeket az autókat vezethettem, és érezhettem a kasztnit, a motort és a rengeteg leszorítóerőt.”

  • Korábbi Ferrari pilóták is hisznek az új pilótapárosban

    Korábbi Ferrari pilóták is hisznek az új pilótapárosban

    Két tapasztalt, korábbi Ferrari pilóta is hisz abban, hogy remekül fog muzsikálni a Vettel-Leclerc páros Maranelloban.

    Gerhard Berger a Tagesspiel lapnak elmondta, hogy a vörösök 2019-es felállása nagyon érdekes lesz,

    „Leclerc egy tökéletes pilóta. Szerintem azonban az első évében még a tanulás lesz az elsődleges szempontja. Több tapasztalattal már Vettel előtt is lehet majd.” – véleményezett az osztrák.

    Felipe Massa szerint pedig egyáltalán nem vállalt túl nagy kockázatot a Ferrari, hogy jövőre beülteti az autójába a húsz éves monacóit.

    „Nem vállaltak kockázatot, remekül döntöttek. A tehetségén kívül Charles fejben is rendkívül összeszedett, szerintem még érettebb is, mint Max Verstappen. Meggyőződésem, hogy egy nap világbajnok lesz, Vettellel az oldalán a maximumot fogják kihozni egymásból. A Ferrarinak lesz az egyik legjobb párosa 2019-ben.” – mondta a Corriere della Sera-nak.

  • Massa is támogatja a Mercedes csapatutasítását

    Massa is támogatja a Mercedes csapatutasítását

    Egyik legismertebb áldozata a Forma-1 csapatutasításainak Felipe Massa volt, mégis támogatja a Mercedes döntését, amiért nem engedték meg Valtteri Bottasnak, hogy nyerjen Oroszországban.

    Hockenheimben 2010-ben a Ferrari az azóta legendássá vált mondattal tette őt félre az akkori csapattársa elől, ami így hangzott a csapatrádióban: „Fernando (Alonso) is faster than you.” azaz, „Fernando gyorsabb nálad.”

    Massa a Corriere della Seranak mégis azt mondta, hogy a Mercedes nem tett semmi rosszat Szocsiban, amikor megmanipulálták a dolgot úgy, hogy a bajnokságot vezető Lewis Hamilton kerüljön előre:

    „Megcserélni egy győztest soha nem a legjobb dolog, de ez is a játék része. Talán nem volt erre akkora szükség, persze mindenki szabadon dönthet. Talán a Ferrari is eltaktikázta magát ebben az évben. Nem szeretem ezt a dolgot, de amíg a szabályok ilyenek, ez megtörténhet. A csapatutasítások a Forma-1 történelmének a része.”

  • Domenicali: Alonso és Schumacher nagyjából ugyanolyan jók

    Domenicali: Alonso és Schumacher nagyjából ugyanolyan jók

    Stefano Domenicali Fernando Alonsóval és Michael Schumacherrel is dolgozott együtt a Ferrarinál töltött 19 éve alatt és szerinte kettejük között nincs nagy különbség.

    Domenicali 1996 óta dolgozott a Ferrarinál, akkor is a csapat tagja volt, amikor Schumacher sikert sikerre halmozott. Ebben az időszakban Jean Todt keze alatt dolgozott, csapatmenedzserként. 2007-ben átvette Todt szerepét, és már az ő vezetésével nyertek az olaszok konstruktőri bajnoki címet 2008-ban. Ezután a csapat teljesítménye elég hullámzó volt, voltak mélypontok, de például Alonso 2010-ben és 2012-ben sem maradt le sokkal a vb címről.

    Volt ideje megtapasztalni Alonso és Schumacher tehetségét is és Domenicali szerint kettejükben sok közös van, hiába végződött teljesen különbözően a Ferraris időszakuk.

    „Fernandót egy elképesztő versenyzőnek tartom” – mondta az olasz az F1 hivatalos podastjében, a Beyond the Gridben. „Nyilván, a számok terén is, Michaelt mondanám. De Fernando… ne feledjük, hogy nagyon közel volt ahhoz, hogy sikeres legyen a Ferrarival. Michael befejezte a karrierjét, Fernando még nem, nézzük meg, sikerül-e megnyernie a hőn áhított tripla koronát. Remélem, igen. Jó lenne őket látni ugyanazzal az autóval versenyezni és akkor láthatnánk, ki a legjobb.”

    A statisztikák alapján nincs kérdés, hiszen Schumacher 72 győzelmet aratott a Scuderiával 10 év alatt, míg Alonso 5 év alatt 10-et. Azonban Domenicali szerint muszáj a számok mögé nézni.

    „A két korszak között sok különbség van, [Schumacher idejében] miénk volt a legjobb csapat, minden poszton, a teljesítmény és a pilóták terén is. Alonso Massa csapattársa volt, sajnos ez sok minden miatt nem volt a legjobb, de ennek ellenére közel kerültünk a bajnokság megnyeréséhez. Igazából nagyon szerencsétlenek voltunk, hogy nem nyertünk 2010-ben és 2012-ben. Harcoltunk a végletekig, de a toppilótáknak is szükségük van a jó autóra” – tette hozzá.

  • Már a 80-as években dübörög a Formula E marketing!

    Már a 80-as években dübörög a Formula E marketing!

    Egyre magasabbra teszik a lécet a Formula E médiamunkásai promóció terén, a Forma-1-nek is ideje lenne összekapnia magát. Múltkor a Ragadozó filmek kaptak egyet, ezúttal a klasszikus 80-as évek amerikai szappanoperái lettek a célpont. Száguldó Szívek (!!!) néven csináltak egy tipikusan belassított és a főbb szereplőket felvonultató intrót, igazi hamisítatlan szinti-pop zenével. A sztárok akik belekerültek ezen remekműbe: Nelson Piquet Jr., Sebastien Buemi, Lucas di Grassi, Jean-Eric Vergne, Daniel Abt, Sam Bird, André Lotterer, Antonio Felix da Costa, Mitch Evans, Alan McNish, Mark Preston, Dilbagh Gill, Alejandro Agag, Felipe Massa és Susie Wolff.

    Ehhez kár is lenne többet hozzá tenni, nézzétek meg!

  • Edoardo Mortara lesz Felipe Massa csapattársa a Venturinál

    Edoardo Mortara lesz Felipe Massa csapattársa a Venturinál

    A Venturi Formula E csapata hivatalosan is bejelentette, hogy milyen pilótapárossal fog rajthoz állni a 2018\2019-es szezonban. Korábban az már biztos volt, hogy Felipe Massa személyében egy újonc is fog náluk versenyezni, az ő csapattársa pedig az idén is náluk versenyző Edoardo Mortara lesz.

    Az első benyomás is sokat számított náluk, hiszen Mortara kis híján megszerezte első futamgyőzelmét már a nyitó hétvégén Hong Kongban, ám az élen haladva megforgott és elvesztette a győzelmet. Majd Mexikóvárosban újra lenyűgözte csapatát, ám nem tudta befejezni az idei szezont. Az utolsó három fordulót ki kellett hagynia, mert máshol voltak kötelezettségei. A következő idényben azonban már teljes szezont fog futni.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy újra képviselhetem a Venturi csapatot a Formula E bajnokságban. A nagyívű fejlődés és az egyre nagyobb érdeklődés azt mutatja, hogy ez a sorozat a motorsport jövője. Mint a Venturi csapat tagja, az előző szezonban erősnek éreztem magam és a csapatban rejlő potenciált is. Emellett személyesen is nagyon sok támogatást kaptam a csapattól. Ez rettentően fontos egy pilóta számára a rajongók támogatása mellett, amire rendkívül büszke vagyok. Arra is nagyon büszke vagyok, hogy Felipe Massa mellett versenyezhetek, aki az egyik legtapasztaltabb és a leggyorsabb pilóta a világon.” – nyilatkozta boldogan Mortara.

    Susie Wolff csapatfőnök a következő képpen kommentálta a bejelentést:

    „Edoardoval való hosszabbítást komoly megfontolás előzte meg. Meggyőződésünk, hogy ő és Felipe Massa egy erős párost fognak alkotni a második generációs autók volánja mögött. Tudjuk, hogy Edoardonak voltak más lehetőségei is, de örülünk, hogy a Venturi és a formula autózás mellett kötelezte el magát. Tapasztalata értékes lesz a fejlődésünk számára.”

    Gildo Pastor, az istálló elnökét is lenyűgözte a svájci teljesítménye.

    „Edoardo minden bajnokságban a maximumot nyújtja. A negyedik szezonban lenyűgözött minket, és kész arra is, hogy még tovább fejlődjön. Minden bizalmamat a képességeibe helyezem, és remélhetőleg még több dobogós helyezést tud nekünk szerezni. Nagy öröm számomra, hogy ebben a szezonban is velünk fog versenyezni, generációjának egyik legjobbja.”

  • Montezemolo is undorítónak találja, hogy a Ferrarisok kifütyülték Hamiltont

    Montezemolo is undorítónak találja, hogy a Ferrarisok kifütyülték Hamiltont

    A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo elárulta, hogy undorítónak találja azon rajongók viselkedését,  akik kifütyülték Lewis Hamiltont a vasárnapi Olasz Nagydíjon aratott győzelme után. Ő 23 évig irányította a Ferrarit, 1991 és 2014 között, és azt állítja, hogy nagy hiba volt gyűlölködni és kifütyülni a Mercedes versenyzőjét, miután nyert. A BBC Sportnak ennyit mondott:

    „Lewis egy fantasztikus bajnok, mindig is nagyon korrekt volt, és fantasztikusan versenyzett. Ami történt, az nagyon-nagyon rossz, és igen mérges vagyok.”

    Hamilton mindeközben megvonta a vállát, és elárulta a füttykoncerttel kapcsolatban, hogy azt inkább kihasználja, és a negatív erőt pozitívba transzformálja.

    Di Montezemolo a római irodájában beszélt minderről, és elárulta, hogy a Ferrari rajongók azon kritikája hogy a Mercedes Valtteri Bottast használta Kimi Räikkönen lassítására pár körön keresztül, teljesen félrevezető volt. Másrészt elárulta azt is, hogy a Ferrari számtalanszor alkalmazta ezt a múltban:

    „Elárulhatom, hogy pár bajnokságot mi is így nyertünk meg, amikor én voltam az elnök és a vezérigazgató. Így volt ez Kimivel és Massával, Rubens Barrichellóval és Michael Schumacherrel, Michaellel és Eddie Irvinenal. Ez is a történelmünk része. Bottas semmi inkorrekt dolgot vagy hibát. A saját versenyét futotta. Amikor hallottam, hogy vannak kritikusok… nos ez a normális. Az életben nehéz nyerni, de még nehezebb elfogadni azt, ha nem tudsz nyerni. Így amit tegnap láttam a közönség részéről, az nem tett boldoggá. A Mercedes remek munkát végzett. Ha a Ferrarival ugyanezen helyzetben lennék mint most a Mercedes, pont ugyanezt csinálnám. Ennyi, finito.”

    Montezemolo újra felépítette a Ferrarit az egyik legsikertelenebb korszaka után a 90-es évek elején, és felügyelte a 2000-es évek elején Michael Schumacher dominanciáját, ahogy a csapat utolsó világbajnoki címét is 2007-ben Räikkönennel, vagy amikor Fernando Alonsonak majdnem sikerült 2010-ben és 2012-ben.

    A 70 éves szakember szerint a Ferrarinak ideje lenne tisztáznia már azt is, hogy ki lesz jövőre a csapatnál Sebastian Vettel mellett a másik pilótájuk. Az ülés Räikkönen és a Sauberes Charles Leclerc között billeg, és a Ferrari új elöljárója, Louis Carey Camilleri annyit közölt csak az Olasz Nagydíjon, hogy még nincs döntés. Erről így vélekedik Montezemolo:

    „Amikor a Ferrarinál voltam, nem szerettem, ha az emberek a lelátóról mondják meg nekem, hogy mi a teendő, így nem is lennék szívesen újra ilyen helyzetben. Annyit mondhatok, hogy véleményem szerint a szezon egy bizonyos pontján, általában Monzában azért szerencsés lenne bejelenteni, hogy ki fog vezetni jövőre. Már csak azért is, hogy elkerüljük a pilóták esetleges hozzáállásbeli változását.”

  • Massa beszólt az IndyCarnak, de válaszoltak neki

    Massa beszólt az IndyCarnak, de válaszoltak neki

    Felipe Massa leminősítette az IndyCar biztonsági előírásait, szerinte ugyanis az amerikai széria nem fordít kellő figyelmet a versenyzők biztonságára.

    Vasárnap a Belga Nagydíjon miután Nico Hülkenberg beleszállt Fernando Alonso autójába, a spanyol versenyző átugratott Charles Leclerc feje felett, így aztán jó szolgálatot tett az autóra szerelt Halo. Egy héttel korábban ugyanakkor az IndyCar poconói versenyén Robert Wickens szenvedett súlyos balesetet, jelenleg is kórházban van.

    „Ha megnézzük az elmúlt évek baleseteit az F1-ben és az IndyCarban. Elmondhatjuk, hogy az F1 mindig próbált fejlődni a Haloval, pályamódosításokkal, virtuális safety carral, stb, a biztonság növelése érdekében, míg az IndyCar nem sokat tesz…” – írta Massa Twitteren. „Hihetetlen azt látni, hogy egy olyan pályán, mint Pocono, ahol az átlagsebesség 360 km/h körül van, alacsonyabbak a falak és a kerítések, és nagyon veszélyes biztonsági szempontból!!! Bocs, hogy ezt mondom, de figyelniük kéne a versenyzők biztonságára…”

    Erre persze felbolydult az IndyCar közösség is.

    „Nem értek egyet ezzel, az IndyCar nagyon sok kutatást végez ezen a területen. 100%-ig biztosak akarnak lenni a dolgokban, mielőtt bevezetik.” – reagált Michael Andretti.

    „Kicsit könnyebb ezeket a dolgokat úgy véghezvinni, hogy több száz milliós büdzsé van rá évente, minden évben új kaszni, stb.” – vélekedik Graham Rahal. „Az IndyCar keményen dolgozik, az új windscreen nem csak bevezetve lesz, de sokkal esztétikusabb is lesz. Az oválon való versenyzéshez 100%-ig akadálytalan kilátásra van szükség, a halo ezt nem tenné lehetővé számunkra. Megjegyezném továbbá, hogy az első nyitott területek (a halo esetén) még mindig lehetővé teszik, hogy törmelék repüljön a pilótafülkébe, az új windscreen azonban nem teszi lehetővé. Azt a jelentős tényt se felejtsük el, hogy az IndyCar és orvosink, mint például Dr. Trammel dolgoztak az F1-ben is és ahogy nézem sokan, ha megsérülnek, még mindig eljönnek az Egyesült Államokba, hogy Dr T nézze meg őket! Az IndyCar piszkosul sokat tesz a nemzetközi motorsportok biztonságáért!”

    A Forma-1-ből távozó és minden bizonnyal az IndyCarba igazoló Fernando Alonso véleménye pedig a következő: „Őszintén szólva bármi megtörténhet a motorsportban. Nem csak az IndyCarban, itt az F1-ben is, és mindenféle motorsportban. Minél magadabb a sebesség, annál nagyobb a kockázat, a legnagyobb tempójú a világon pedig az Indy 500. A teljes bajnokság összességében nem extra kockázat, összehasonlítva az Indy 500-zal, ami valószínűleg a legnagyobb (legveszélyesebb).”