Címke: Felipe Massa

  • Bird büntetése után Mortara a nyertes!

    Bird büntetése után Mortara a nyertes!

    Sam Bird elvesztette a hongkongi ePrix győzelmét, miután a versenybírók őt hozták ki hibásnak az Andre Lottererrel történt ütközése kapcsán, és kapott egy öt másodperces büntetést. Edoardo Mortara örökölte így meg végül a győzelmet, Lucas di Grassi lett a második, és Robin Frijns végzett a dobogó legalsó fokán. Mortara ezzel a győzelemmel immáron az idei széria hatodik nyertese, hat fordulót követően.

    Stoffel Vandoorne indulhatott a pole pozícióból, de 15 perccel a kockás zászló leintése előtt kiállni kényszerült. Felipe Massa a top tízben végzett, míg másik két ex-F1-es kolléga akciója miatt elő kellett venni a piros zászlót is.

  • Alonso és Massa kiáll Binotto mellett

    Alonso és Massa kiáll Binotto mellett

    Viszonylag sok kritikát kapott az utóbbi időben a Ferrari, egyrészt amiért Maurizio Arrivabene helyett Mattia Binottót tették meg csapatfőnöknek, és további átszervezések is voltak az olasz alakulatnál. A maranellóiak egykori versenyzői, Fernando Alonso és Felipe Massa azonban kiálltak a csapat döntései mellett.

    „Binotto egy nagyon nyugodt fickó.” – mondta Massa az Auto Bildnek. „Ő egy olyan ember, aki nyugodt marad stresszhelyzetben is és sokkal jobban kezeli a Ferrarira nehezedő nyomást, mint Arrivabene.

    „Mattia megmutatta, hogy milyen vezető, mikor technikai vezető volt.” – ért egyet Alonso. „Mindent meg fog tenni azért, hogy a Ferrari erősebb legyen.”

    Az olasz csapat pénteken mutatta be 2019-es versenygépét, az SF90-et, mely elmondásuk szerint jelentős újításokkal rendelkezik.

  • Susie Wolff nem kételkedik Massában

    Susie Wolff nem kételkedik Massában

    A Venturi Formula E csapatának csapatfőnöke Susie Wolff további bizalmáról biztosította brazil versenyzőjét, Felipe Massát.

    A brit csapatfőnök kijelentette, hogy sosem szabad alábecsülni az egykori Forma-1-es pilótát, még akkor sem, ha három forduló után egyike annak az öt versenyzőnek akinek még továbbra sincs pontja a jelenlegi Formula E szezonban. (A negyediken szerzett, 8. lett. – a szerk.)

    A Ferrari és a Williams egykori versenyzője a szezonnyitó szaúd-arábiai fordulóban hiába kapott Fanboostot a futamot csak a 17.helyen zárta. Majd Marokkóban 18. lett és a legutóbbi santiagoi versenyen meg sem látta a kockás zászlót miután ütközött Oliver Rowlanddel.

    Susie Wolff szerint viszont nem kétséges, hogy Massa fog még fejlődni.

    „Soha nem kellene leírni Felipe Massát, elég alapul venni az eddigi karrierjét. Ő egy olyan srác, aki tudja, hogy hogyan lehet sikeres itt, biztosra veszem, hogy nem becsülte alá a Formula E-t. Teljesen más egy hétvége lebonyolítása, egy napos esemény, nincs hely hibázásra.” – mondta Wolff

    „Reggel kezdesz, de a verseny vége előtt nincs túl sok lehetőségünk megbeszélni mindent. Ez a különbség egyértelműen kihívást jelent az újoncoknak, ezért kell nekik egy kis idő mire felveszik a tempót. Egyáltalán nincs kétségem afelől, hogy Felipe megtalálja majd a módját, hogy felérjen az élmezőnybe.” – tette hozzá.

  • Massa: A Ferrari problémája a túlzott nyerni akarásban rejlik

    Massa: A Ferrari problémája a túlzott nyerni akarásban rejlik

    Felipe Massa szerint a túl nagy nyomás és a kötelező nyerési kényszerben rejlik a Ferrari problémája. Ahogy korábban Toto Wolff, úgy a brazil pilóta is elmondta, e két tényező miatt küszködik annyit az olasz csapat.

    Massa, aki 8 évet töltött el a maranellói alakulatnál és 11 győzelmet szerzett velük nemrég azt mondta, az olasz istálló remek munkát végzet azzal, hogy két szezonon keresztül is sikerült olyan autót készíteniük, ami felvette a harcot a Mercedesszel. Azonban, a most már Formula E-ben szereplő brazil elmondta az Autosportnak, a Ferrarinál nem mennek könnyen a dolgok, túl nagy nyomás nehezedik mindenkire csapaton belül. Ez a magatartás az után alakult ki, miután Jean Todt felállt a csapatfőnöki székből.

    Idén bejelentették, hogy Maurizio Arrivabene távozik a csapattól, helyét pedig a korábbi technikai igazgató Mattia Binotto veszi át. Ezzel a cserével 11 év alatt összesen négy csapatfőnök váltotta egymást az olasz alakulatnál.

    ,,A nyomás miatt sok dolog nehézségekkel teli a Ferrarinál. Sokszor érzik ezt, ugyanakkor ez a jelenség már Jean idejében is fennállt, ám akkor egy sokkal sikeresebb korszakot éltek meg, ami által az az érzés háttérbe szorult. Jean az fickó, aki remek vezetői képességekkel rendelkezik, és minden területen megállja a helyét. Összefogta a különböző részlegeket, együtt dolgoztak, és mind ezt nyomás nélkül tették. Miután ő elment, minden más irányt vett. A Ferrarin mostanra eluralkodott a nyomás, kényszert éreznek arra, hogy nyerjenek, és ez a probléma.”

    Massa úgy véli, Binotto sokkal jobban fogja kezelni a nyomást elődjénél. A Ferrari elmondása szerint a svájci mérnök remek szakember és évek óta a legjobb technikai igazgató, ám csapatvezetőként még nincs gyakorlata.

    ,,Binotto egy nyugodt fickó. Ő az, aki nyugodtan végzi a munkáját, és ezáltal talán kevesebb nyomás fog eluralkodni a Ferrarin, nem úgy, mint Arrivabene esetében. Azonban, ez az egész még számára is új lesz, ezelőtt még sosem volt csapatfőnök. Ő lesz most a vezető, ugyanakkor jelen lesz a technikai oldalon is. Az igazat megvallva, ez egész jól elsülhet. A legjobbakat kívánom neki, ugyanis nagyon régóta ismerem.”

    Az új csapatfőnök mellett egy új pilótával is gazdagodnak Maranellóban, ami eléggé megkavarhatja szálakat.

    ,,A csapatnak versenyképes struktúrával rendelkezik, emellett remek versenyzőik vannak. Úgy vélem, amit a Ferrari Leclerc-el csinált, az nagyon jó. Ez a srác egy nagy bajnokká válhat a jövőben. Szurkolok és remélem, hogy ez nem kell erre sokat várni.”

  • Massa: Nem könnyű az F1-ről FE-re való váltás

    Massa: Nem könnyű az F1-ről FE-re való váltás

    Felipe Massa, a korábbi Forma-1-es versenyző első szezonját teljesíti a Formula E-ben. A brazil versenyző elmondása szerint egyáltalán nem egyszerű a Forma-1 után könnyedén helytállni az elektromos szériában.

    Massa eddig két versenyen vett részt, a debütáló futamán tizenhetedikként, míg múlt hétvégén Marokkóban tizennyolcadikként intették le.

    „Nem könnyű. Sok dolgon kell változtatni, főleg a Forma-1 után. Túl vagyok néhány teszten is, úgy gondolom lépésről lépésre kezdem megérteni a Formula E-s folyamatokat” – mondta Massa.

    „Nagyon különbözőek a területek, különböző fejjel kell vezetned a versenyen, mint az időmérőkön. A pályák városiak, így nagyon szűkösek és kevés a tapadás. Sokat kell tanulnom, de remélhetőleg jó irányba mennek majd a dolgaim” – tette hozzá.

  • Massa simán nyeri az Instagramon a #10yearschallenge-et

    Massa simán nyeri az Instagramon a #10yearschallenge-et

    Az Instagram most az ún. #10yearschallenge-dzsel van tele, melynek annyi a lényege, hogy mindenki kiposztol magáról egy „akkor és most” fotót, vagyis megmutatja, hogy mennyit változott 2009 óta.

    A kihívásban a hírességek is részt vesznek, és egykori, illetve jelenlegi Forma-1-es versenyzők is beszálltak. Közöttük pedig állíthatjuk, hogy Felipe Massa 2009-2019 fotója a leghatásosabb.

    https://www.instagram.com/p/BsquGAvAqV6/

    https://www.instagram.com/p/Bsqe8iAlEaz/

    https://www.instagram.com/p/BstZXU1H9cl/

    https://www.instagram.com/p/BstQ9qNBOtO/

    https://www.instagram.com/p/BstIc0ngryP/

    https://www.instagram.com/p/BsvUqYkBjxG/

    https://www.instagram.com/p/Bs0mI9fHR-D/

     

    https://www.instagram.com/p/BsoK-gPnnkk/

    https://www.instagram.com/p/BsqL1tfFOlw/

    https://www.instagram.com/p/BsslWWUFOu5/

    Azért posztolt a brazil egy pozitívabb emléket is.

    https://www.instagram.com/p/BsslrFmFVIK/

  • Massa kihúzta a gyufát a riválisoknál

    Massa kihúzta a gyufát a riválisoknál

    Nem túlzás azt állítani, hogy Felipe Massa eddig nem a teljesítményével tette le a névjegyét a Formula E-ben. A brazil pilóta ugyanis egy 17. és egy 18.helyet tud felmutatni a szezon első két futamán, és inkább azzal került a középpontba, hogy többször is panaszkodtak rá a riválisok.

    A szombati marokkói Formula E időmérőjén okozott komoly bosszúságot a pályán a versenytársainak, aminek többen hangot is adtak a rádióban.

    A 2014-15-ös szezon bajnoka, Nelsinho Piquet a következőket mondta a rádióban, miután honfitársa feltartotta őt a gyors körén: „Remélem láttátok, hogy mit csinált az utolsó kanyarban, rohadtul amatőr.”

    Massa egy másik újoncnak, Oliver Rowlandnek is okozott kellemetlen perceket.

    „Mit művel ez a Massa srác?” – panaszkodott a brit a rádióban.

    A hétvége után nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem kedveltette meg magát a mezőny többi tagjával az új sorozatban, legalábbis egyelőre nem…

  • Massa szerint a Formula E jobb, mint az F1

    Massa szerint a Formula E jobb, mint az F1

    Felipe Massa múlt szombaton debütált a Formula E bajnokságban, és bár első versenye nem volt zökkenőmentes, a brazil versenyzőt lenyűgözte az elektromos bajnokság.

    Így aztán Massa össze is hasonlította némileg a két bajnokságot.

    „Ami a Formula E-t olyan izgalmassá teszi számomra, az az, hogy sok különböző versenyzőnek van esélye a győzelemre.” – mondta a brazil. „Remélem én is egy leszek közülük! Számos versenyzőből válhat itt bajnok, ez jobb, mint a Forma-1-ben, a Formula E versenyei igazán versenyképesek.”

    Sokan továbbra sem békéltek meg a Formula E-vel, az azonban vitathatatlan, hogy valóban változatosabb eredmények születnek az FE futamokon, mint a Forma-1-ben,

    Íme ehhez egy kis statisztika:

    Versenyek száma Győztesek száma
    Formula E 2017/18 12 5
    Forma-1 2018 21 5
    Formula E 2016/17 12 5
    Forma-1 2017 20 5
    Formula E 2015/16 10 5
    Forma-1 2016 21 4
    Formula E 2014/15 11 7
    Forma-1 2015 19 3

    Forrás: speedweek.com

  • Keressük a leglegendásabb F1-es rivális párost

    Keressük a leglegendásabb F1-es rivális párost

    Összeszedtünk pár ikonikus rivális párost az Forma-1 történetéből, és arra vagyunk kíváncsiak, hogy szerintetek melyik volt a legmeghatározóbb a sportban. Függetlenül attól, hogy élőben láttátok-e azon csatákat, vagy életkorotokból adódóan csak felvételekről.

    Alábbi szavazásunkban két páros jelölhettek meg.

    Ha egyéb javaslatod van, mely nem szerepel felsorolásunkban, kommenteld a poszt alá Facebook oldalunkon!

    [poll id=”106″]

  • Massa három büntetést is összeszedett Rijádban

    Massa három büntetést is összeszedett Rijádban

    Felipe Massa kis túlzással egy szezonra való büntetést összeszedett a Formula-E szaúd-arábiai nyitófordulóján, ebből kettőt a verseny leintését követően osztottak ki neki.

    A Venturi örökifjú brazil versenyzője eredetileg a 14. helyen zárt a Rijád ePrix-n, miután egy technikai vétség miatt (az autó akkumulátorszoftvere túllépte az FIA által előírt maximális energia-visszanyerési szintet) le kellett töltenie egy áthajtásos büntetést. Massának emellett több gondja akadt a Fanboosttal is: a versenyzők az extra energialöketet a futam 22. perce után aktiválhatják csak, ám Massa nem várt addig, amiért ötmásodperces büntetést szabtak ki rá, emellett az előírt 100 kJ helyett 150 kJ-t használt, amit plusz 25 másodperccel honoráltak a versenybírák. Az így összegyűjtött félperces időbüntetést a futam leintése után osztották ki, Massa így visszaesett a 17. helyre, és hogy teljes legyen a napja, két büntetőpontot is kapott.

    „Elégedett voltam a teljesítményemmel és a megszerzett pozícióimmal” – nyilatkozta a brazil még az utólagos büntetések kiosztása előtt. „Sajnos kaptam egy áthajtásost, ami minden korábbi munkámat tönkretette. Csalódott vagyok az eredménnyel, de elégedett vagyok a szereplésemmel, a tempómmal, a stratégiával, az attack mode-dal, az előzésekkel – minden remekül zajlott. De sajnos nem ott végeztünk, ahol kellett volna.”

    A két Techeetah, Jean-Éric Vergne és André Lotterer hasonló okok miatt kapott áthajtásost, mint Massa, ami nélkül minden valószínűség szerint kettős győzelmet arattak volna a végülis diadalmaskodó António Félix da Costa BMW-jével szemben.