Címke: félelem

  • Russell: Még a legjobb szimulátor sem tudja előidézni a félelmet

    Russell: Még a legjobb szimulátor sem tudja előidézni a félelmet

    George Russell szerint hiába tükrözik élethűen a valóságot a szimulátorok, a versenyzéshez tartozó félelmet nem tudják reprodukálni.

    A szimulátor technológia mára-már a motorsport meghatározó eleme lett. Segítségével a csapatok és a versenyzők megfelelőn be tudják állítani az autójukat egy adott pályára, úgy, hogy azelőtt egy métert sem tettek meg a helyszínen. A szimulátorok tehát tökéletesen megjelenítik a valóságot, viszont vannak olyan attribútumok, amiket még képtelenek érzékeltetni.

    A leggyakrabban a gravitációs erő megfelelő reprodukcióját emelik ki a hiányosságok terén, ugyanakkor Russell szerint még egy tényező hiányzik egy-egy ilyen munka kapcsán.

    ,,Semennyire sem félsz a szimulátorban. Nem mintha a valóságban, folyton egymást bosszantanánk mialatt vezetünk, de mikor hibázol a szimulátorban, újraindítod a programot és kezded előröl. A valóságban ilyenkor a szerelőknek nem kis munkát adsz.”

    Ezek az eszközök manapság a legapróbb részleteket is képesek tükrözni, így a virtuális világ adott esetben már nem különíthető el a valóságtól. Ám van még hova fejlődni e téren is, hiszen az abroncsok prezentálása még nem ért fel olyan szintre.

    ,,Nagyon nehéz megfelelően szimulálni a gumik viselkedését. Nagyon komplexek a hőmérséklet változások, a működésük, a deformációjuk az íveken, valamint a légnyomás tekintetében. Ezen felül ott vannak a különböző keverékek. Nem könnyű tehát ezt reprodukálni. Számomra ez választja el a top szimulátort a kevésbé jótól.” -tette hozzá a Williams versenyzője.

  • Fernando Alonso továbbra is tart a Covid-19-től

    Fernando Alonso továbbra is tart a Covid-19-től

    Fernando Alonso elmondta, tart a Covid-19-től, ezen felül további félelmeiről is mesélt.

    A koronavírus továbbra is nyomást gyakorol az emberiségre. Világszerte emelkedik a megfertőződések száma, így az országok egyre több szigorítást kénytelenek újra bevezetni. A Forma-1 eddig sikeresen elkerülte azt, hogy nagy számban felüsse a fejét a vírus a paddockban, ami első sorban a szigorú higiéniai előírásoknak és a gyakori teszteléseknek köszönhető. Ennek az állapotnak a megőrzése a versenyzők és a csapatok együttműködésétől is függ, ugyanis az otthonukban is gondoskodniuk kell a védelemről és az egészségük fenntartásáról.

    A visszatérő spanyol pilóta a Motorsport-Total.com-nak adott interjúja során elismerte, továbbra is tart a vírustól, és azt is elmondta, milyen intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy megóvja egészségét:

    ,,Tisztelem és ugyanakkor félek is a vírustól. Mindig próbálom óvni magam. Mikor a vásárlásból hazaérek, mindig átmosom azt, amit vettem. Március elején még mindenki ezt csinálta, én viszont továbbra is folytatom ezt, amivel még a barátaimat is megleptem. Úgy vélem az elmúlt hónapok során semmi sem változott, tehát mért pont most lenne olyan, mint amilyen régen volt?”

    A kétszeres világbajnok kihangsúlyozta, minden vírust komolyan vesz, és képes nyitottan beszélni a félelmeiről. Saját bevallása szerint a legbanálisabb dolgok is kelthetnek aggódást benne:

    ,,A repülőgép például egy olyan dolog, amiért nem annyira lelkesedem, pedig évente több  százon ülök.” – árulta el a 39 éves pilóta.

    A spanyol a munkája során többször is szembe nézett már félelmetes eseményekkel. Például 2019-ben, az Indy500 időmérőjén. Alonso azonban ezekre csak legyint:

    ,,Mindig ott van a kockázat, mikor Indianapolisban versenyzel, hiszen 380 km/h-val is megyünk ott. 2019-ben kétségek merültek fel bennünk az autó beállítását illetően. Radikális változtatásokat eszközöltünk az utolsó időmérőn, ugyanis akkor még nem volt biztos a dolog. Olyan megoldásokat kellett keresnünk, amik nagyon kockázatosak.”

    Akkoriban Zak Brown és Giles de Ferran megmondta Alonsónak, hogy eldöntheti, az indulással akarja-e vállalni a kockázatot vagy sem.

    ,,Erre azt mondtam: ha már eljöttünk idáig, próbáljuk meg és nézzük meg, hogy mi sülhet ki ebből. Nem gondolkodtam sokat ezen. Minden egyes alkalommal, mikor megállsz a garázsban és változtatásokat hajtasz végre az Indy autón, legyen az a bármilyen apróság is, bármi megtörténhet. Erre viszont nem gondolhatsz, ugyanis ha ezen kattogsz, akkor sosem mész ki egy olyan pályára.”

  • Marko szerint a Forma-1-nek nincs miért félnie a Formula E-től

    Marko szerint a Forma-1-nek nincs miért félnie a Formula E-től

    A Formula E kétségtelenül egy olyan széria, ami egyre nagyobb népszerűségnek örvend a motorsport rajongók körében. Az elektromos szériának már ez lesz a hatodik szezonja, azonban Dr. Helmut Marko szerint a Forma-1-nek még akkor sem kell aggódnia a Formula E miatt, amikor már a száguldó cirkuszban használatos autók is teljes mértékben elektromosok lesznek.

    Az elektromos széria ötödik szezonjában rengeteg drámai pillanat történt, ugyanis az első nyolc versenyen nyolc különböző versenyző tudott versenyt nyerni. Jean-Eric Vergne volt az első versenyzője, aki megtörte ezt a sorozatot a Monaco ePrix-n és a franciának végül a bajnoki címet is sikerült megszereznie, amivel elsőként tudta megvédeni bajnoki koronáját a sorozatban.

    Másfelől rengeteg ember van azon a véleményem, hogy az évek alatt a Formna-1 túlságosan kiszámítható lett, a három élcsapat pedig a markában tartja a többieket. Annak ellenére, hogy a Formula E is világbajnokság lesz a következő (a 2020/2021-es szezontól), a Red Bull tanácsadója szerint a Forma-1-nek egyáltalán nem kell aggódnia emiatt.

    „A Forma-1 továbbra is sportként fogja szórakoztatni az embereket és természetesen egy normális költségvetés mellett,” – véli Marko. „A Forma-1-nek a jövőben is élen kell maradnia a technológia terén, szóval úgy gondolom, hogy az F1-nek nincs oka félnie a Formula E-től.”

  • Hamilton: Azt hittem fel fognak robbanni az abroncsaim

    Hamilton: Azt hittem fel fognak robbanni az abroncsaim

    Lewis Hamilton a futam után elárulta, attól félt, hogy egy ponton túl felrobbannak az abroncsai úgy, mint tavaly Lance Strollnak.

    A brit versenyző még egy kör erejéig sem adta át senkinek a vezetést a versenyen, a rajtol egészen a kockás zászlóig vezetett és még a mögötte haladó csapattársával sem kellett törődni, hiszen ezen a napon Valtteri Bottas nem tudta vele felvenni a versenyt.

    Kívülről egy sima győzelemnek tűnt ez a siker, ám Hamilton felfedte, mindvégig aggódott gumijai állapota miatt, mert nem akart úgy járni, mint a kanadai versenyző 2018-ban.

    ,,Egyáltalán nem volt könnyű. Mindig történik valami, hiszen mindig a határon autózunk. Ezeknek a konstrukcióknak lételeme a hőmérséklet megfelelő menedzselése, itt a megbízhatóság a mindent jelenti. Mikor felfedeztem, hogy hólyagosodnak az abroncsaim, akkor elkezdtem aggódni, azután fel rémlett bennem Lance (Stroll) esete, mikor tavaly szinte felrobbantak az gumijai, ezután pedig még nyugtalanabbá váltam.”

    Az ötszörös világbajnok miután beért a célba már megnyugodott és rögtön köszönetet mondott csapatának és örvendezni kezdett amiatt, hogy ismét kettős győzelmet arattak.

    ,,Nagyon jó hétvégét zártunk. Már nagyon-nagyon régóta versenyzek, de ezt sosem lehet megunni. Mindig egyfajta kihívás ez, és én imádom keresgélni a határokat, felépíteni a különbséget, viszont mindez enélkül a csodálatos csapat nélkül nem menne. Ezekkel a srácokkal és azokkal is, akik a gyárban maradtak, történelmet írunk, ezért büszke vagyok mindenkire és arra, hogy a csapat tagja lehetek. Gyönyörű ez a nap itt Dél-Franciaországban, még mindig nagyon verejtékezek, nagyon meleg volt az autóban. Igazából ez a pálya nagyon jó arra, hogy versenyezzünk rajta, van pár igazán technikás része ahol nagy előnyt szerezhetsz a többiekkel szemben.”

  • Williams: Monacóban még messzebb kerülhetünk a többiektől

    Williams: Monacóban még messzebb kerülhetünk a többiektől

    Nagyon félnek a Williamsnél a Monacói Nagydíjtól, ugyanis a csapat elmondása szerint a hercegségben található utcai pálya egyáltalán nem fekszik az idei autójuknak.

    A grovei istálló versenyzőit a tavalyi szezonban is legtöbbször a mezőny végén láthattuk és ez sajnos az idei szezonban sincs másképp. Robert Kubicának és a George Russellnek egy olyan autót kell vezetnie idén, ami lassú és ráadásul nehezen is kezelhető.

    A Williams a Spanyol Nagydíjra komolyabb fejlesztési csomaggal érkeztek és nagyon úgy tűnik, hogy sikerült tenniük egy kisebb lépést előre. Azonban a csapat egyik mérnöke, Dave Robson szerint a monacói pályán egyáltalán nem fognak majd használni a Barcelonában bevetett újítások.

    „A barcelonai teszteket követően kijelenthetjük, hogy a fejlesztéseink működőképesek. Most már egy kicsivel jobban értjük az autónk és a gumik viselkedését is egyaránt. Azonban nem valószínű, hogy Monacóban is működni fognak az újításaink, ugyanis ez a helyszín eléggé kiszámíthatatlan.

    „Azonban már nagyon várjuk már a pálya nyújtotta kihívásokat tudva azt, hogy változtatnunk kell az autó beállításán annak érdekében, hogy minden tökéletesen működjön. Fontos, hogy a versenyzők magabiztosan tudják vezetni az autót ezen a rendkívül szűk utcai pályán.

    „Azzal is tisztában vagyunk, hogy a Monacói Nagydíjak tele vannak meglepetésekkel. Megpróbáljuk majd kihasználni az autónk kiváló megbízhatóságát és a csapat gyors kerékcseréit és meglátjuk, hogy ez mire lesz majd elég.”

  • Ralf Schumacher: A Williamsnél terror és félelem uralkodik

    Ralf Schumacher: A Williamsnél terror és félelem uralkodik

    Ralf Schumacher, aki mind a hat győzelmét a Williams BMW színeiben szerezte, szerint a Williams vergődése elsősorban a vezetésnek köszönhető.

    A német azt nyilatkozta a motorsport-total.com-nak, hogy a grovei istállónál „félelem és terror” uralkodik. Michael Schumacher öccse szerint a mostani helyzet pont ugyanolyan, mint amikor Sir Frank Williams egyedül vezette a csapatot a 70-es években.

    „A Williamsnél mindig is egyedi volt a vezetőség stílusa. Amíg egy olyan vezetője volt a csapatnak, mint Patrick Head, addig minden olajozottan ment,” – véli a Williams BMW egykori versenyzője.

    Azonban a legendás csapatfőnök már régen visszavonult és jelen pillanatban Sir Frank Williams lánya, Claire Williams áll az istálló élén.

    „Már a 70-es 80-as években is ez okozott problémát. Ez szégyenletes, ugyanis a csapat dolgozóinak minden helyzetben motiváltnak kellene lenniük. A jelenlegi struktúra miatt szenved a Williams, ugyanis nem a legjobb emberek dolgoznak csapaton belül.

    „Nincs kohézió, szinte semmi sem tartja össze őket, mint egy igazi csapatot. A mérnökök is inkább külön dolgoznak, ahelyett, hogy együtt próbálnának tenni valamit az ügy érdekében. Sajnos Claire megtartotta az apja rossz szokásait. Szerintem sürgősen át kell gondolnia, hogy ez a munka tényleg neki való-e. Ha szeretnének kimászni a gödörből, akkor a teljes vezérkart át kell alakítaniuk.

    „Paddy Lowe, aki sikert sikerre halmozott az egykori csapatainál, képtelen egy olyan autót tervezni, ami legalább olyan gyors, mint a középcsapatok autói. Ez a tény már épp elég, hogy kérdéseket tegyél fel magadban,” – fejezte be a gondolatmenetet Juan Pablo Montoya egykori csapattársa.

  • A Renault szerint a Red Bull fél tőlük ezért nem engedték tesztelni Ricciardot

    A Renault szerint a Red Bull fél tőlük ezért nem engedték tesztelni Ricciardot

    A Renault hízelgésnek vette, hogy a Red Bull nem engedte el Daniel Ricciardot az év végi Abu Dhabi tesztre. A francia istálló úgy érzi, ez a lépés azt jelenti, hogy az osztrák istálló tart tőlük.

    Tavaly az ausztrál versenyző bejelentette, hogy 2019-től már a Renault csapat színeben fog versenyezni, ezzel sokkolva az egész Formula 1-es társadalmat. Az év végén, az utolsó futam után, a csapatok még Abu Dhabiban maradtak, hogy teljesítsék a Pirelli által kijelölt utolsó gumitesztet, amin Daniel Ricciardo nem vehetett részt, ugyanis az osztrák alakulat nem engedte, hogy a Renault autójába átüljön, sőt szerződése szerint, egészen az első 2019-es téli tesztig várnia kell erre.

    Az Autosport azt kérdezte, Ricciardo hozzá tudott-e valamit tenni már a fejlesztésekhez, mire a Renault ügyvezető igazgatója Marcin Budkowski így válaszolt:

    ,,Mindig lehet valamit tanulni a versenyzőkkel való interakció kapcsán. Ült már a szimulátorban, találkozott a mérnökökkel, viszont, úgy elég nehéz neki bizonyítani, hogy nem ülhetett autóba. Szerettük volna, ha Abu Dhabiban vezethet a teszten, ám nem tudtuk ezt megvalósítani. Csalódottak voltunk, amiért nem kaphattunk tőle visszajelzést az autóval kapcsolatban, számunkra hasznos lett volna a véleménye. Azonban, ujjal mutogatás nélkül, de elég hízelgő számunkra ez a fejlemény, ugyanis egyesek félnek tőlünk és nem akarják, hogy előnyhöz jussunk.”

    Tavaly a Renault a negyedik helyig lépet előre a konstruktőri tabellán, és Cyril Abiteboul korábban már elmondta, hogy Ricciardo szerződtetése vetekszik azzal az érzéssel, mikor még Fernando Alonsót tudhatták csapatukban.

    ,,Nyert már futamot, olyan tapasztalatokat hozhat, amik manapság nincsenek meg a csapatban. Éveken át egy top istálló tagja volt, ezért a segítségével kiválaszthatjuk a megfelelő irányt az autó fejlesztésével és a beállításokkal kapcsolatban, amit hasznos lesz elsajátítanunk. Hatalmas motivációs löketet ad mindenkinek az a tény, hogy egy olyan versenyző és személy érkezik hozzánk, mint Daniel. Ugyanakkor ő egy futamgyőztes, aki egy olyan csapattól jött, ahol futam győzelmekért harcolhatott, valamint részt vehetett a bajnoki címért folytatott csatában is, még is úgy döntött, hogy hisz a tervezetünkben és csatlakozik hozzánk. Ez sokat elmond a projektünkről, és arról, hogy mit építhetünk fel itt, közösen.” –nyilatkozta Budkowski.

  • Grosjean: A Renault-nak idén is tartania kell a Haastól

    Grosjean: A Renault-nak idén is tartania kell a Haastól

    A Renault-nak félnie kell a jövőben a Haastól, legalábbis Romain Grosjean szerint. A francia csapat legyőzte idén az amerikai alakulatot, és megszerezte a negyedik a helyet a pontversenyben. 29 ponttal többet szereztek a riválisnál, ám idén a harcra nem csak a pályán került sor, ugyanis tavaly a Renault feljelentése miatt zárták ki a Haas 8-as autóját az Olasz Nagydíjról, ahol a 6. helyen ért célba a francia pilóta, azonban szabálytalan padlólemezre hivatkozva elvették a nagydíjon szerzett pontjait.

    Grosjean úgy véli ez az akció megmutatta, hogy a Renault tart a Haastól.

    ,,Nem volt szép megmozdulás a részükről, félnek tőlünk, ami jó. Azonban, a jövőben is tartaniuk kell.” – nyilatkozta a francia versenyző.

    A Haas pilótája úgy érzi megváltoztatták az erőviszonyokat azzal, hogy a középmezőny élére ugrottak, hiszen az elmúlt két évben csak a 8. helyet érték el a tabellán. Ám a francia pilóta hozzátette, csapatának folytatnia kell a fejlődést, ha le akarják győzni a Renault-ot, olyan területeken is előrébb kell lépniük, mint például az alkatrészek előállítása.

    ,,Van pár dolog, amiben fejlődnünk kell, az egyik például az, hogy nem gyártunk alkatrészeket, ezért külső cégektől kell beszereznünk őket, ami néha sok időbe telik, de ez csak egy példa. Míg nekik három nap legyártani valamit (Renault), addig nekünk akár három hétig is tarthat, akárcsak a padlólemeznél, nem volt elég időnk arra, hogy megváltoztassuk Monzára, ez volt az egyetlen olyan dolog, amit nem tudtunk megcsinálni. Semmit sem nyertünk ezzel, tényleg semmit, ám mivel nem volt időnk a változtatásra, a Renault kapott az alkalmon és feljelentett minket.”

    Grosjean hozzátette, csapatfőnöke Günther Steiner tisztában van, azzal mely területeken kell fejlődniük, és azon van, hogy jobbá tegye a helyzetet.

    ,,Günther tisztában van mindennel. Rengeteg mindent megért, ami nagyszerű. Gyakran beszélünk, tudja, mely területeken kell fejlődnünk, és dolgozunk is rajta, hogy így legyen. Ami a többit illeti, azok az érési folyamat részei, mint az, hogy jobb teljesítményt akarunk elérni, gyorsabbak akarunk lenni, és azt akarjuk, hogy minden jobban menjen.”

  • Leclerc eleinte félelmetesnek találta a Forma-1-et

    Leclerc eleinte félelmetesnek találta a Forma-1-et

    A Ferrari leendő pilótája, Charles Leclerc elmondta, hogy eleinte félelmetesnek tartotta a Forma-1-et, ugyanis a száguldó cirkusz világában sokkal több emberrel kellett együtt dolgoznia, mint anno Forma-2-ben vagy a GP3-ban.

    A fiatal monacói egyetlen pontot sem szerezett 2018-as szezon első három versenyén, ugyanis ezeken a versenyeken a monacói nem tudott érvényesülni a Sauberrel. Azonban Azerbajdzsánban megtört a jég, ugyanis Leclerc a hatodik helyen ért célba, amivel értékes pontokat szerzett a csapatának. Az utolsó hét versenyből öt alkalommal intették le pontszerző helyen a 21 éves monacói ifjoncot.

    Leclerc idei teljesítménye elég volt ahhoz, hogy a Ferrari leigazolja őt annak a Kimi Räikkönennek a helyére, aki a Maranellóiak utolsó világbajnoki címét szerezte meg 2007-ben. Azonban a monacói tehetség elismerte, hogy nehéz volt számára a Forma-1-re váltás.

    „Kezdetben már az is elég félelmetes volt, hogy rengeteg embert kellett megismerne,” – magyarázta Leclerc. „Bármit, amit mondasz, elemezni fogják. Nem csak a mérnökeid fogják elemezni, amit mondtál, hanem szinte mindenki. Szóval ez eléggé… nem ijesztő, sokkal inkább fura. Azonban egy idő után hozzászoksz.

    „Mindig pontosan kell visszajelezned a csapatnak, ugyanis rengeteg ember áll a háttérben, akik a visszajelzéseid alapjén dolgoznak. A Forma-2-ben csak a főbb dolgokra kellett, hogy koncentráljak, mert ott csupán kettő, maximum három ember segít az autó fejlesztésében. A Forma-1 teljesen más ilyen szempontból, azonban egy idő után hozzászoksz.”

    A fiatal monacói azt is elmondta, hogy azt is meg kellett szoknia, hogy a Forma-1-ben sokkal tovább tart egy futam, mint az alsóbb kategóriákban.

    „Emlékszem, hogy az első versenyek nagyon hosszúak voltak a Forma-2-es versenyekhez képest. Ez is egy fontos dolog, amit meg kell szoknod. A verseny 20. körében már azt hiszed, hogy már csak két kör van hátra a versenyből. Akkor a füledre szólnak, hogy még 40 kör van hátra. Szóval igen, a versenyek nagyon hosszúak!”