Címke: fél pontok

  • Az FIA elmagyarázta: igazából három körös volt a Belga Nagydíj!

    Az FIA elmagyarázta: igazából három körös volt a Belga Nagydíj!

    Bár a szabályzat szerint két kör még nem elég a végeredményhez, az FIA versenyigazgatója, Michael Masi elmagyarázta, a pilóták miért is kaptak fél pontokat a Belga Nagydíjon.

    A spa-francorchamps-i versenyt elhalasztották, felvezették, elhalasztották, megszakították, majd félbeszakították az eső miatt.

    Mindössze két kört tett meg a mezőny a biztonsági autó mögött, amikor úgy határoztak, inkább visszahívják őket a boxba piros zászlóval.

    Ilyenkor két körrel a jelzés előtti eredmény számít végeredménynek, ami ebben az esetben a verseny rajtrácsa lenne.

    „Három kört teljesítettünk, mivel az autók átlépték a célvonalat a boxutcában. Az eredményt emiatt kettő körrel a jelzés kiadása előtt vettük.” – magyarázta Michael Masi, a versenyigazgató.

    A fél pontok ugyanakkor megakadályozták, hogy Verstappen utolérje Hamiltont a bajnokságban, így 3 pont maradt a hátránya. A 2009-es Maláj Nagydíj óta ez volt az első, amikor nem osztottak egést pontokat.

    Az FIA azt is tisztázta, nem lehetett volna hétfőre áttenni a futamot. A következő hétvégén pedig már jön az 1985 után visszatérő Holland Nagydíj – Verstappen „igazi” hazai versenye – az újjáépített Zandvoortban.

  • A víz volt az úr a WTCC kínai hétvégéjén

    A víz volt az úr a WTCC kínai hétvégéjén

    A hosszú nyári szünetet követően Kínába, azon belül is pedig a vadonatúj Niangbo versenypályára látogatott a Túraautó Világbajnokság (WTCC) mezőnye, ami az őszi monszun miatt kaotikusra sikeredett.

    A hétvége egészében esett az eső, emiatt a pilóták egy percig sem mehettek száraz pályán. A szabadedzések során Huff és a Volvok tűntek erősnek.

    Az időmérő edzés végül a Honda és a Volvo csatáját hozta. A kvalifikáció első felvonásban Bennani kiesése volt a legnagyobb meglepetés. A Zengő Motorsport versenyzői is búcsúzni kényszerültek, Nagy Dani a 15. lett, míg Szabó Zsolt Dávid technikai gondok miatt nem tudott részt venni az időmérőn.

    A második felvonásban a nyitó futam pole-pozícióját Yan Ehrlacher szerezte meg, míg a Q3-ba Thed Björk, Nestor Girolami, Michelisz Norbert, a Monteirot helyettesítő Gabriele Tarquini és Rob Huff jutott be. A pole-t végül a Volvo argentín versenyzője szerezte meg, Norbi és Björk előtt. A MAC3 csapatidőfutamot a Volvo nyerte.

    A nyitó futamon Ehrlacher, Filippi, Catsburg és Guerrieri indult az első két sorból. A verseny a biztonsági autó mögött kezdődött. A mezőny két kört haladt az SC mögött, ezt követően indulhatott az éles verseny. A Lada franciája remekül kapta el a startot, mint ahogy a mögötte lévők is. A bajnoki címért harcoló versenyzők, Björk és Michelisz csatázott egymással, amiből a magyar versenyző jött ki győztesen. Ekkor az időmérőt megnyerő Girolami technikai gondok miatt feladta a versenyt. Tarquini előtt a két brit, Huff és Chilton vívott komoly csatát, aminek a vége az lett, hogy összeütköztek és mindketten kiestek. A baleset miatt újra a pályára hajtott az SC.

    Az újraindítás után a második helyen haladó Guerrieri megelőzte Ehrlachert és átvette a vezetést. Időközben Catsburg is megelőzte Filippit, majd a két Honda is. Egy másik baleset is történt, Bennani ment neki Björknek, így ők is kiálltak a versenyből. A negyedik-ötödik helyen pedig megtörtént a helycsere, Tarquini elengedte Micheliszt. A leintésig nem történt változás, Guerrieri,Ehrlacher és Catsburg állhatott fel a dobogóra. Michelisz Norbi ezzel a negyedik hellyel értékes pontokat hozott Monteirón. Remekül mentek a Zengős Hondák is, hiszen Nagy Dani élete legjobb eredményét elérve a nyolcadik lett, úgy hogy az utolsó körökben még a hatodik-hetedik helyért is csatázhatott. Szabó Zsolt Dávid pedig éppen lemaradt a pontszerzésről.

    1.futam végeredménye

    Poz Pilóta Csapat Autó Kül
    1 Esteban Guerrieri Campos Racing Chevrolet 33m29.509s
    2 Yann Ehrlacher RC Motorsport Lada 2.893s
    3 Nicky Catsburg Polestar Cyan Racing Volvo 11.671s
    4 Michelisz Norbert Honda Racing Team JAS Honda 17.409s
    5 Gabriele Tarquini Honda Racing Team JAS Honda 17.840s
    6 John Filippi Sebastien Loeb Racing Citroen 23.760s
    7 Kevin Gleason RC Motorsport Lada 24.522s
    8 Nagy Dániel Zengő Motorsport Honda 24.946s
    9 Ryo Michigami Honda Racing Team JAS Honda 26.334s
    10 Filipe Souza RC Motorsport Lada 27.243s
    11 Szabó Zsolt Dávid Zengő Motorsport Honda 39.340s
    12 Tom Coronel ROAL Motorsport Chevrolet 2 kör
    13 Thed Bjork Polestar Cyan Racing Volvo 5 kör
    Mehdi Bennani Sebastien Loeb Racing Citroen Kiesett
    Tom Chilton Sebastien Loeb Racing Citroen Kiesett
    Rob Huff Munnich Motorsport Citroen Kiesett
    Nestor Girolami Polestar Cyan Racing Volvo Kiesett

    Kis szünet után pedig kezdetét vette a fő futam. Ekkora azonban már nagyon rosszak voltak a körülmények, az eső intenzitása nőtt és eléggé besötétedett. Rob Huff autóját nem tudták megszerelni, így a brit a negyedik hely helyett a bokszutcából tudott csak elrajtolni. A mezőny ismételten a biztonsági autó mögött kezdett. Azonban a körülmények annyira rosszak voltak, hogy a pilóták visszajelzéseire is hagyatkozva a versenyirányítás három kör után piros zászlóval leintette a futamot és nem is indították újra. Így egy kivételével az időmérő edzés végeredménye lett a futam végeredménye is, igaz a pilóták csak fél pontokat kaptak.

    2. futam végeredménye

    Poz Pilóta Csapat Autó Kül
    1 Nestor Girolami Polestar Cyan Racing Volvo 4m59.154s
    2 Michelisz Norbert Honda Racing Team JAS Honda 0.851s
    3 Thed Bjork Polestar Cyan Racing Volvo 2.537s
    4 Gabriele Tarquini Honda Racing Team JAS Honda 3.347s
    5 Tom Chilton Sebastien Loeb Racing Citroen 4.562s
    6 Esteban Guerrieri Campos Racing Chevrolet 6.691s
    7 Nicky Catsburg Polestar Cyan Racing Volvo 8.113s
    8 John Filippi Sebastien Loeb Racing Citroen 9.722s
    9 Ryo Michigami Honda Racing Team JAS Honda 11.250s
    10 Kevin Gleason RC Motorsport Lada 12.118s
    11 Yann Ehrlacher RC Motorsport Lada 13.656s
    12 Tom Coronel ROAL Motorsport Chevrolet 16.721s
    13 Nagy Dániel Zengő Motorsport Honda 17.666s
    14 Filipe Souza RC Motorsport Lada 18.403s
    15 Szabó Zsolt Dávid Zengő Motorsport Honda 19.793s
    16 Mehdi Bennani Sebastien Loeb Racing Citroen 43.848s
    17 Rob Huff Munnich Motorsport Citroen 1 kör

    A fél pontoknak köszönhetően hihetetlen szorossá vált a WTCC pontversenye. Három pilóta két ponton belül van egymáshoz képest, úgy hogy még három hétvége (hat futam) van hátra.

    A világbajnokság állása

    Poz Pilóta Csapat Autó Pont
    1 Thed Björk Polestar Cyan Racing Volvo 200.5
    2 Tiago Monteiro Honda Racing Team JAS Honda 200
    3 Michelisz Norbert Honda Racing Team JAS Honda 198.5
    4 Nicky Catsburg Polestar Cyan Racing Volvo 177.5
    5 Mehdi Bennani Sebastien Loeb Racing Citroen 164
    6 Tom Chilton Sebastien Loeb Racing Citroen 153
    7 Esteban Guerrieri Campos Racing Chevrolet 143
    8 Rob Huff Munnich Motorsport Citroen 137
    9 Nestor Girolami Polestar Cyan Racing Volvo 88
    10 Yann Ehrlacher RC Motorsport Lada 63
    11 Tom Coronel ROAL Motorsport Chevrolet 34
    12 John Filippi Sebastien Loeb Racing Citroen 25
    13 Gabriele Tarquini Honda Racing Team JAS Honda 19
    14 Kevin Gleason RC Motorsport Lada 8.5
    15 Nagy Dániel Zengő Motorsport Honda 5
    16 Ryo Michigami Honda Racing Team JAS Honda 5
    17 Aurélien Panis Zengő Motorsport Honda 2
    18 Filipe Souza RC Motorsport Lada 1
    19 Szabó Zsolt Dávid Zengő Motorsport Honda 0
    20 Manuel Fernandes RC Motorsport Lada 0