Címke: fékrendszer

  • Nem sokon múlt, de így szegett szabályt a Mercedes és a Racing Point!

    Nem sokon múlt, de így szegett szabályt a Mercedes és a Racing Point!

    A téli tesztekre 2019-es Mercedes fékhűtőnyílást kapott a Racing Point mint az RP20-ashoz járó „tartalék alkatrész”, még januárban.

    A silverstone-i csapatot nemrég megbüntették a másolási botrány miatt, most azonban az is kiderült, nem sokon múlott, de a felek a tilosban jártak.

    A kritikus alkatrész a fékhűtőnyilás volt, amit a Mercedestől kaptak, amíg azok fel nem kerültek a „tiltott listára”. Így 2020-ra már a saját megoldásukkal kellett volna előrukkolniuk.

    Az FIA felügyelői azonban feltárták, hogy a Racing Point átvett egy „illegális” Mercedes alkatrészeket tartalmazó szállítmányt január 6-án – pár nappal azután, hogy azok a tiltólistára kerültek.

    Még nem titulálták ezt szabályellenesnek, hiszen szigorúan véve ez nem megy ellene korlátozásoknak. Főleg a 2019-es viszonyokat is figyelembe véve.

    „Ha elolvassák a szabályokat, akkor kiderül, az új sportszabályzat az első szabadedzés előtt 24 órával lép életbe.” – védekezett a csapatfőnök, Otmar Szafnauer.

    „Az ok, amiért ezeket megkaptuk, nem más, minthogy nem voltunk benne biztosak, hogy a saját alkatrészeink időben elkészülnek-e a téli tesztekre. Szóval tartaléknak kellettek csak, és mint kiderült, nem volt szükségünk rájuk.”

    Toto Wolff is úgy véli, ennek a szállítmánynak nincs köze a rózsaszín istálló 2020-as fékjeihez.

    „Mindenki tudja, hogy a Forma-1-ben a fékhűtés, és minden más alkatrész is rajzok, félresikerült tervek és saját fejlesztés eredménye. A Racing Point fékjeinek tervezése már addigra véget ért, ezek csak tartalékok voltak, mert még nem készültek el.”

    „Ez nem volt hatással a tervezésre. Ezt az FIA is elismeri a 10-12 oldalas ítéletükben.”

    Szafnauer nyilatkozatával ellentétben a sportszabályzat nem akkor lép érvénybe, mint ahogy azt ő állítja, hanem „2020 január 1-jén, de hatással vannak korábbi tevékenységekre is, hogy biztosítsák a szabályoknak való megfelelést.

    A felügyelők ugyanakkor megjegyezték, hogy mivel friss volt a fékeket illető változás, ezért nem tartják szükségesnek az alkatrész betiltását.

  • Hivatalos: Elvették a Renault Japánban megszerzett pontjait!

    Hivatalos: Elvették a Renault Japánban megszerzett pontjait!

    Utólag diszkvalifikálták a Renault autóit a Japán Nagydíjról, miután az FIA helyt adott a Racing Point kérésének és megvizsgálták a francia alakulat fékrendszereit. Mind Daniel Ricciardo, mind Nico Hülkenberg eredményét törölték.

    A Japán Nagydíj lassan két hete véget ért, ám a hivatalos eredmény még váratott magára, miután a Racing Point óvást indított a Renault ellen. A brit székhelyű kanadai csapat arra gyanakodott, hogy riválisuk illegális fékrendszert használ. A Nemzetközi Automobil Szövetség a vizsgálat során helyt adott a Racing Point kérelmének, és a rendszert „vezetést elősegítő eszköznek” nyilvánította, ami így nem felel meg a Formula 1 szabályzatának.

    ,,A kérdéses rendszer nagy segítséget nyújt a versenyzőknek és megkíméli attól őket, hogy egy kör alatt több beállításon is változtatniuk kelljen. A stewardok megjegyezték egyértelmű különbség van a szóban forgó rendszer és egy esetleges valódi visszacsatolást biztosító eszköz között, ami helyettesítheti a versenyzők képességeit és reflexeit. Mindazonáltal a vizsgált elem is segítségnyújtásnak bizonyul, így pedig ütközik a Formula 1 Technikai Szabályzatával.” -olvasható az FIA hivatalos közleményében.

    Ricciardo és Hülkenberg is pontszerző helyen végzett Suzukában, az ausztrál a hatodik, míg a német a tizedik helyen ért célba. A változás során, azonban Charles Leclerc lett a hatodik, Pierre Gasly a hetedik, Sergio Perez a nyolcadik, Lance Stroll a kilencedik, míg Daniil Kvyat a tizedik. A francia csapat a kizárást követően kilenc pontot veszített.

    A Renault lehetőséget kap arra, hogy megóvja a döntést, szándékukat október 24-én, Mexikóvárosában, helyi idő szerint 10-óráig közölhetik.