Címke: fejlődés

  • Aston Martin: Vettel még nem 100 százalékos, de már közel jár hozzá

    Aston Martin: Vettel még nem 100 százalékos, de már közel jár hozzá

    Az Aston Martin csapatfőnöke Otmar Szafnauer szerint Sebastian Vettel már nagyon közel jár ahhoz, hogy száz százalékos formában tudjon vezetni az AMR21 volánja mögött.

    A négyszeres világbajnok a Ferraritól való érkezése óta a legutóbbi Monacói Nagydíjon tudott megvillanni először a silverstonei istálló csapatának versenyzőjeként. A német versenyző tökéletes versenyzést nyújtva végzett az ötödik helyen, megszerezve ezzel idei első pontjait.

    A Monacó-i hétvége során – ami nem mellesleg Vettel egyik kedvenc helyszínei közé tartozik – a négyszeres bajnoknak a Q3-ba is sikerült bejutnia, amivel bebizonyította a kritikusainak, hogy Lawrence Strollnak igen is megérte leigazolni őt.

    „Seb egyre kényelmesebben érzi magát az autóban, azonban a középmezőny kis különbségei miatt nagyon nehéz dolga van,” – nyilatkozta Szafnauer. Ha nem érzed magad jól az autóban és nem vagy képes a határon autózni, akkor már lépéshátrányba kerülsz a többiekhez képest.

    „Azonban versenyről versenyre fejlődik és most egy olyan pályán nyújtott jó teljesítményt, ami az egyik legnehezebb a versenynaptárban.”

    Vettel egy csónakban evez Pérezzel, Alonsoval és Ricciardoval

    Egyáltalán nem volt könnyű dolga azon Forma-1-es pilótáknak, akik csapatot váltottak az idei szezonra. Vettel mellett ezen csoportba tartozik Carlos Sainz Jr, Daniel Ricciardo, Sergio Pérez és valamilyen szinten Fernando Alonso is, aki két év kihagyás után tért vissza a száguldó cirkusz mezőnyéhez.

    „Seb még nem pörög száz százalékon, de már nagyon közel jár hozzá” – folytatta az Aston Martin csapatfőnöke. „Erről még a hétvége kezdete előtt beszéltünk is négy szem közt egymással.

    „A szezon során beszéltem már a szintén csapatot váltó versenyzőkkel, akik Vettellel hasonló cipőben járnak. Ők is hasonló mértékben fejlődnek, mint Seb, szóval mindenkinek időre van szüksége. Mindegyik csapatot váltó pilóta öt versenyt kért a csapatától és eddig ez a szám mindenkinél bejött, ugyanis mindenkinek volt már jobb eredménye ezen csoportból. Kíváncsian várom a következő versenyeket, hogy ott majd Seb mire lesz képes,” – zárta Szafnauer, akinek a csapata az ötödik helyen áll a konstruktőri bajnokságban az Azeri Nagydíj előtt.

  • Ricciardo: Spanyolország megmutatta mennyit fejlődtünk

    Ricciardo: Spanyolország megmutatta mennyit fejlődtünk

    Daniel Ricciardo sem élete legkönnyebb feladatával nézett szembe, mikor elkezdett ismerkedni a McLarennel a rekordrövidségű előszezoni teszt során. Ám az ausztrál már érzi a fejlődést.

    Annak ellenére, hogy Lando Norris hatalmas évkezdésen van túl, Ricciardo hiszi, ő is sokat fejlődött:
    „A csapat és én eddig jól kezdtük a szezont. felértünk nagyon erős ellenfelekre, szóval keményen dolgozunk azon, hogy a maximumot hozzuk ki magunkból. Nehéz hétvégére számítunk Monacóban, de nagyon keményen fogunk azért küzdeni, hogy sok pontot szerezzünk a csapatnak vasárnap.” – mondta az ausztrál.

    Riccardo a várhatóan nehéz hétvége ellenére örül annak, hogy két év után újra versenyezhet Monacóban:
    „Nagyon sokat fejlődtünk az elmúlt versenyeken, és azt hiszem ez Spanyolországban meg is mutatkozott. Már kezdek összeismerkedni az autóval, és az önbizalmam is egyre csak nő. Az időmérő roppant fontos lesz Monacóban, és nagyon közel vagyunk a riválisokhoz. Tudjuk, mit kell tennünk.” – mondta.

    Az ausztrál pilóta jelenleg a hetedik helyen áll összetettben, 24 ponttal. Norris majdnem dupla annyi ponttal áll jelenleg, számszerűsítve 41 pontjával a bajnokság negyedik helyén áll, Valtteri Bottas mögött.

  • Leclerc szerint a Ferrari még tovább fejlődött

    Leclerc szerint a Ferrari még tovább fejlődött

    Úgy tűnik, hogy a Ferrari jó úton halad afelé, hogy újra az élcsapatok közé tartozzanak. Az olasz istálló a 2019-es szezont követően süllyedt vissza a középmezőnybe. 2020-ban három dobogós helyen kívül nem nagyon ünnepelhetett mást a Tifosi. Idénre azonban megváltoztak a dolgok: az SF21 egyértelmű előrelépés a Vörösök számára és Carlos Sainz Jr érkezése is jó hatással volt a csapatra.

    Amíg a Ferrari tavaly a hatodik helyen végzett a gyártók versenyében, addig idén már a harmadik helyért folytat nagyon komoly harcot a McLarennel. A csapat pilótája Charles Leclerc már az érme mindkét oldalát megtapasztalhatta a Ferrarinál és nagyon örül annak, hogy a csapata rálépett a fejlődés útjára.

    „A tavalyi szezon rendkívül nehéz volt, már csak azért is, mert bele kellett törődnünk abba, hogy a többiek jobbak voltak nálunk,” – idézi a monacói pilóta szavait a Forma-1 hivatalos oldala.

    „Szerintem a csapat nagyon jól tette azt, hogy korán felismerte a visszaesését és emiatt elkezdtek nagyon keményen dolgozni és fejleszteni. Ennek a kemény munkának pedig be is érett a gyümölcse, mert jó irányba haladunk és sokat tudtunk javulni az idei szezonra.

    „A teljesítmény javulásunk pedig a pályán is egyértelműen látszódik. Természetesen még hosszú az út az élmezőnyig, legszívesebben már ott lennék a csatáznék a győzelmekért. Jelenleg nem ott vagyunk, de jó munkát végzünk. Remélem, hogy előbb vagy utóbb, de újra az élmezőny tagjai lehetünk majd.”

  • Ez az egyértelmű célja a McLarennek a szezon hátralevő részére

    Ez az egyértelmű célja a McLarennek a szezon hátralevő részére

    A McLaren csapatfőnöke Andreas Seidl elárulta, hogy a csapatának első sorban miben kell fejlődnie. A wokingi istálló legfőbb célja az időmérős tempójuk javítása, ugyanis a Spanyol Nagydíjon nem voltak képesek tartani a lépést a legközvetlenebb riválisukkal, a Ferrarival.

    A McLaren idén ott folytatta, ahol a tavalyi szezonban befejezték: tartják a konstruktőri bajnokság harmadik helyét öt ponttal a Ferrari előtt, akik 2020-hoz képes sokkal jobban kezdték a szezont.

    A maranellói istálló legnagyobb reménysége Charles Leclerc a negyedik helyen végzett a barcelonai versenyen. Eközben a két McLaren Daniel Ricciardo és Lando Norris mindössze egy helyet bírt javítani a rajthelyén és így csak egy hatodik és egy nyolcadik helyet tudtak elhozni Spanyolországból.

    A Vörösök eddig legalább az egyik autójukkal mindkét McLarent verni tudták az időmérőkön, ráadásul a spanyol futam végén az olaszok először szereztek több pontot a Zak Brown által birtokolt csapatnál.

    A rossz időmérős teljesítmények miatt Lando Norrisnak és Daniel Ricciardonak is rengeteget kell előznie a futamokon, ami egyáltalán nem előnyös. Seidl szerint pont emiatt kell javítani a kvalifikáción nyújtott teljesítményükön, hogy mindezt elkerüljék.

    „Ha megnézzük a barcelonai hétvégét, akkor egyértelműen látszik, hogy a Ferrari jobb munkát végzett,” – mondta a wokingi istálló csapatfőnöke. „A szezon eddigi képe pedig azt mutatja a mi szemszögünkből nézve, hogy jobbaknak kell lennünk a szombati időmérőkön.

    „Ha jól szerepelsz az időmérőkön, akkor a vasárnapi versenyeken is egyszerűbb dolgod lesz. Az etapokat normális tempóban, nyomás nélkül teljesítheted úgy, hogy közben nem kell folyamatosan hátrafelé nézned. Ezt párszor már sikerült végrehajtanunk azon futamokon, ahol jól tudtunk rajtolni és természetesen a tempónk is kimagasló volt. Ez az egyértelmű célunk.”

    Seidl hozzátette, hogy egyálalán nem érte őket meglepetésként a Ferrari remeklése, azonban elégedett volt azzal, hogy a csapata 12 ponttal hagyhatta el a Circuit de Catalunyát.

    „Ha Barcelonában a versenyzőid a hetedik és a kilencedig helyről rajtolnak, majd a hatodik és a nyolcadik helyen érnek célba, az egy erős teljesítménynek számít,” – folytatta a belga szakember.

    „Ez a 12 pont jónak számít egy olyan helyszínen, ahol a Ferrari erősebb volt nálunk. Ezzel pedig mindössze hat pontot buktunk velük szemben a konstruktőri bajnokságban.

    „Jó érzés, hogy még mi vagyunk előrébb hozzájuk képest a gyártók versenyében, azonban véleményem szerint a kettőnk csatája akár az év végéig is eltarthat majd.”

  • Alonso: Túl szép, hogy igaz legyen az Alpine fejlődése

    Alonso: Túl szép, hogy igaz legyen az Alpine fejlődése

    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso úgy véli, hogy egyértelműen előrébb lépett a csapata Portimaoban és Barcelonában, még akkor is, ha ennek mértéke túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

    Gyengén kezdte a szezont az enstone-i gárda, Bahreinben és Imolában is nem tudták felvenni a versenyt a középmezőnnyel. Az Ibériai-félszigetre látogatva azonban jelentőset ugrottak előre a franciák, ami mögött az eltérő pályakarakterisztikák is állhatnak.

    Spanyolországban pedig már mindkét Alpine bejutott a Q3-ba, ahol Esteban Ocon az előkelő ötödik rajthelyet szerezte meg. Alonso szerint azonban az utóbbi futamokon mutatott teljesítmény a valóság az autó ereje kapcsán.

    „Talán hajlamos vagyok azt hinni, hogy a McLaren és a Ferrari valamivel gyorsabb. Legalábbis az első négy hétvégén valamivel egyenletesebb tempót mutattak. De az igazság az, hogy hatalmasat léptünk előre Portugáliában. Nem tudtuk, hogy ez most a pályának köszönhető-e vagy ez a valóság. Jó megerősítés volt Barcelonában, hogy ez a valóság és nem csak Portimaonak volt ez betudható.” kezdte a spanyol.

    „Szerintem az Alpine már a Ferrari és a McLaren szintjén van. Nagyon pozitív tendencia, amit látunk most a csapatnál, nagyon izgatottan várjuk a következő néhány versenyt. De óvatosnak kell maradnunk, és további megerősítésre van szükségünk. Mert ahogy mondta, Portimao és Barcelona Bahreinhez és Imolához képest túl szépnek és jónak tűnik, hogy igaz legyen. De nyilván igaz, mert most mindkét autó a Q3-ban volt, ahol Esteban ötödik lett, miközben legutóbb a hatodik volt, szóval ez jó hír.” – tette hozzá.

  • Williams: A Q3-ba jutás és a pontszerzés sem lehetetlen a számunkra

    Williams: A Q3-ba jutás és a pontszerzés sem lehetetlen a számunkra

    A Williams teljesítményért felelős vezetője Dave Robson úgy véli, hogy egyáltalán nem elkerülhetetlen a számukra a pontszerzés, illetve az időmérő edzés harmadik szakaszába való bejutás sem.

    George Russell a 11. helyet szerezte meg a Portugál Nagydíj időmérő edzésén, mindössze 0,057 másodperccel elmaradva Pierre Gasly tizedik helyet érő idejétől a Q2-ben. A brit pilóta már Imolában is csodát tett a Williamsszel: ott a 12. helyre kvalifikálta magát.

    „Még rengeteget kell dolgoznunk, hogy ezt elérhessük,” – reflektált arra a kérdésre a McLarentől érkezett szakember, miszerint lesz-e esélyük az idei szezon során valamelyik versenyen bejutniuk a Q3-ba.

    „Azonban a lendület jó és szerintem jó irányba haladunk ezen téren. Az Imolában nyújtott teljesítményünk nagyon jó volt, annak kifejezetten örültem. Kár, hogy az eredményekben ez már egyáltalán nem látszódott meg. Az egy körös tempónk már nagyon jó, azonban a versenytempón még bőven van mit javítanunk.

    „Az Alpine érdekes ilyen szempontból, ugyanis hiába hoztak fejlesztéseket Imolába, az egész hétvégén szenvedtek. Most pedig Portimãoban mind Fernando (Alonso) és Esteban (Ocon) egyaránt remekelt.

    „Ez nagy kár, mert már kezdtünk reménykedni, hogy egyre közelebb kerülünk hozzájuk, azonban ezzel a lépéssel most eltávolodtak tőlünk.

    „Szóval nem mondanám, hogy elkerülhetetlen lenne a Q3-ba jutás. Célunk a legjobb tízbe kerülés, azonban ez nagyban függ a többi csapattól is, hogy milyen mértékben tudják fejleszteni a konstrukciójukat.

    „Rengeteg dolog áll még előttünk, azonban sokkal derűlátóbb vagyok, mint egy évvel ezelőtt,” – zárta Robson, akinek a csapata még mindig pont nélkül áll a konstruktőri bajnokság hátsó régiójában.

  • A tragikusan elhunyt IndyCar bajnok fiai bekerültek az Andretti kötelékébe

    A tragikusan elhunyt IndyCar bajnok fiai bekerültek az Andretti kötelékébe

    Sebastian és Oliver Wheldon – akik ez egykori IndyCar szupersztár Dan Wheldon gyermekei – csatlakoztak az Andretti pilótaakadémiájához.

    Az új mentorprogram keretein belül a Wheldon testvérek az Andretti akadémia tagjaként fogna rajthoz állni az alábbi három nemzeti gokart sorozatban: a Rok Cup USA-ban, a Super Cats USA-ban és az amerikai Pro Carts Seriesben.

    A 12 éves Sebastian és a 10 éves Oliver attól a Michael Andrettitől fognak iránymutatást kapni, aki édesapjuk csapatfőnöke volt akkor, amikor 2005-ben megnyerte Indy500-at és a bajnoki címet is.

    Dan Wheldon egy kivételes tehetség volt, azonban mielőtt igazán megmutathatta volna, hogy mire is képes egy versenyképes technika mellett, bekövetkezett a tragédia. A 2011-es IndyCar szezon végén ugyanis a Las Vegas Motor Speedwayen halálos kimenetelű balesetet szenvedett. Halála sokkolta az amerikai sorozat résztvevőit és szurkolóit.

    „Dan egy igazi családtag volt a számunkra és rendkívül sok sikert értünk el együtt,” – mondta Michael Andretti.

    „Senki nem pótolhatja őt az életben, azonban kifejezetten örülök annak, hogy én segíthetem kikövezni a fiai karrierjének útját. Az első lépéseket a gokartban kell megtenniük, de minden remény megvan arra, hogy a későbbiek folyamán a Road to Indyben és az IndyCarban is lehetőséget kapjanak majd.”

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy az Andretti akadémiájában pallérozódhatom tovább. Remélem, hogy egy szép napon én is és a testvérem is Indy500 bajnok leszünk,” – mondta a kis Sebastian.

    „Olyan jó lenne, ha majd egyszer az Andretti Autosportnál versenyezhetnénk,” – tette hozzá Oliver.

    „Hálás vagyok Michaelnek, hogy segít a fiaimnak, mert az alsóbb kategóriákban nehéz eligazodni és az ő iránymutatása, valamint az Andretti eszközei és mérnökei egy jó alapot adnak majd a fiaim számára,” – mondta Sebastian és Oliver édesanyja, Susie Wheldon, aki Dan felesége is volt egykoron.

    „A fiúk minden egyes nap Danre emlékeztetnek engem, amikor magukra húzzák a sisakot és legalább ugyanolyan odaadással és szenvedéllyel harcolnak a győzelemért, mint az anno az édesapjuk tette.”

    A fiúk egyébként nagyon hasonlítanak édesapjukra és reméljük, hogy egy napon legalább olyan eredményeket lesznek majd képesek elérni, mint azt az édesapjuk tette az IndyCarban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Susie Wheldon (@susiewheldon) által megosztott bejegyzés

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Susie Wheldon (@susiewheldon) által megosztott bejegyzés

  • Sainz nem követné el azt a hibát a Ferrarinál, mint amit Massa tett

    Sainz nem követné el azt a hibát a Ferrarinál, mint amit Massa tett

    Rob Smedley szerint Carlos Sainz Jr jól döntött azzal, hogy nem tűzött ki maga elé túl nagy célokat a ferraris érkezésekor Felipe Massával szemben, akivel hosszú éveken keresztül dolgozott együtt a brit szakember.

    Smedley volt a brazil pilótaversenymérnöke a Ferrarinál, és miután Massa 2014-ben a Williamshez szerződött, Smedley is követte őt a grovei istállóhoz és ott folytatták a közös munkát.

    A brit mérnök – akire többen a „Fernando is faster than you.” („Fernando gyorsabb nálad.”) mondata miatt emlékeznek a 2010-es Német Nagydíjról, ahol az olasz istálló egyik csapatutasításos botránya történt – szerint Massa túl nagy önbizalommal érkezett meg Maranellóba és rögtön kijelenttette, hogy meg fogja verni az akkor már hétszeres világbajnok Michael Schumacher.

    Habár Massa két versenyt is tudott nyerni 2006-ban Törökországban és Brazíliában, még így is 41 ponttal kapott ki az év végén Schumachertől, aki az évad végén vissza is vonult.

    Sainz Massával ellentétben nem érkezett túl nagy elvárásokkal és szépen, folyamatosan szeretne fejlődni a Scuderia versenyzőjeként. A spanyol mindezek mellett jó kapcsolatban van az új csapattársával Charles Leclerc-rel, aki már harmadik szezonját kezdte meg a Vörösöknél.

    „A legnagyobb hiba, amit Carlos elkövethetett volna az olyan nagy és irreális kijelentések lettek volna, hogy mára az első szezonjába a földbe fogja döngölni Charles Leclerct és rögtön első számú pilótává fog előrelépni a csapatnál,” – véli Smedley.

    „Ha egy kicsit visszamegyünk az időben, akkor Felipe Michael mellé érkezett meg a Ferrarihoz 2006-ban. Egy hétszeres világbajnokról beszélünk, aki szinte alig kapott ki a csapattársaitól a karrierje folyamán. Erre Felipe olyan kijelentéseket tett, hogy az első évében hozni fogja Michael eredményeit, sőt, még le is fogja győzni őt az év végén.

    „Ez a kijelentése természetesen már az első perctől fogva bűzlött és végül csúfos kudarcot is vallott. Michael egy szezon alatt gyorsan visszahozta őt a földre.

    „Ezért kell lassan, szépen fokozatosan fejlődni egy új csapatnál, hogy idővel majd a nyers tehetségeddel képes legyél kihozni az autóban rejlő maximum potenciált. Sainz jó úton jár eddig ezen téren és ha így folytatja, akkor ez sikerülni is fog majd neki.”

  • Ferrari: Hiába fejlődtünk, messze vagyunk még a dobogótól

    Ferrari: Hiába fejlődtünk, messze vagyunk még a dobogótól

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto szerint a maranellói istálló még mindig nagyon messze van a dobogós helyezésektől, hiába fejlődtek rengeteget az idei szezonra.

    Az olaszok a tavalyi szezonban egy katasztrofális szereplés után csak a hatodik helyen végeztek a konstruktőri bajnokságban, amivel 40 év óta nem látott mélységbe kerültek a Vörösök.

    Az idei szezont ugyan bátorítóan kezdte a Ferrari, azonban ez Binotto szerint nem jelenti azt, hogy rögtön esélyesek lesznek a dobogós helyekre is.

    „A hátrányunk még mindig jelentős a top csapatokhoz képest, ami a versenyen meg is mutatkozott,” mondta a svájci-olasz szakember, aki nemrég nyilatkozott a pilótáiról is.

    „Tudjuk, hogy az idei autó fejlesztésével nem sokat fogunk foglalkozni, ugyanis főleg a 2022-es szabályváltozásokra koncentrálunk. Szerintem ezzel nem csak mi, hanem a többi csapat is ez alapján gondolkodik és tervez.

    „Ha azonban megnézzük az első futamot, akkor látszik, hogy a versenyzőink úgy adtak jó visszajelzéseket az autóról, hogy még mindig csak ismerkednek vele. Próbálják feszegetni a határokat és kitapasztalni a gyengeségeit, hogy kijavíthassuk azt. Szerintem az első három-négy verseny után derül majd ki igazán, hol is állunk az erősorrendben.”

    A tavalyi rossz teljesítmény nagyban volt köszönhető a gyenge erőforrásnak, ami miatt a Ferrari jelentős hátrányt szedett össze az egyenesekben. A maranellói istálló az idei szezonra többek között ezt próbálta meg orvosolni és ez nagyon úgy fest, hogy ezt sikerült elérniük.

    Binotto meg is nyugodott, hogy az adatok után apályán mutatott eredmények alapján is látszódott a csapat fejlődése.

    „Megkönnyebbültem, ugyanis a munka környezetünk most sokkal nyugodtabb tavalyhoz képest. Ez fontos a számunkra, mert ez a kulcsa a fejlődésünknek.

    „Ezen a hétvégén a motort, a gumikat, a karosszériát, az autó korrelációját és az üzemanyagot is tanulmányoztuk többek között. Szerencsére biztatóak a kapott adatok. Jó látni azt, hogy az autó is fejlődött és mi is hatékonyabban tudunk együtt dolgozni,” – zárta Binotto.

  • Binotto: A Ferrari végre mindkét pilótájában bízhat

    Binotto: A Ferrari végre mindkét pilótájában bízhat

    A Ferrari végre mindkét pilótájára számíthat a Forma-1-ben a pontszerzéseket tekintve. Így látja az olaszok csapatfőnöke Mattia Binotto, aki még a tavalyi szezon kezdete előtt döntötte, el, hogy nem hosszabbítja meg Sebastian Vettel szerződését és inkább megszerezte Carlos Saint Jr-t a maranellóiak számára.

    „Indulásnak ez tökéletes,” – nyilatkozta a svájci-olasz szakember a SkyItalianak, miután Charles Leclerc a hatodik, Sainz pedig a nyolcadik helyen ért célba a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon.

    „Carlos már nagyon jól képes együtt dolgozni Leclercrel. Mindkét versenyzőnkre számíthatunk és ez nagyon fontos, ugyanis ez rendkívül jót tesz a csapatszellemnek.

    „Jelen pillanatban a többi csapat az ellenfél és ha képesek leszünk visszatérni a mezőny elejére, biztos vagyok benne, hogy egy felejthetetlen rivalizálásnak lehetünk majd tanúi a csapaton belül.”

    Sokan úgy gondolják, hogy a mostani aerodinamikai szabályok a Red Bullnak jött a legjobban kapóra és a Mercedes valamilyen szinten rajta vesztett ezen, azonban az igazi győztese a változásoknak a Ferrari, ugyanis a tavalyi szezonhoz képest talán ők léptek előre a legtöbbet a csapatok erősorrendjében.

    „Egyértelműen jobbak voltunk, mint tavaly, azonban még mindig hosszú út áll előttünk,” -értékelt a futam után Leclerc.

    A monacói pilóta szerint azonban hiába fejlődtek sokat a téli szünetben, a McLaren még mindig erősebbnek tűnik náluk.

    „Lando (Norris) nagyon, nagyon gyors volt a versenyen, egyértelműen hátrányban voltunk hozzá képest. Mellette természetesen a Mercedes és a Red Bull is nagyon gyors volt, esélyünk sem volt tartani velük a tempót.

    „Sokkal optimistább vagyok, mint tavaly, ugyanis óriásit fejlődtünk tavalyhoz képest és ez egy hatalmas dolog. Mi versenyzők és a csapat összes tagja keményen fog majd dolgozni, hogy képesek legyünk megtartani ezt a kezdeti lendületet.”