Címke: fejlődés

  • Häkkinen jobbnak tartja magánál a mai pilótákat

    Häkkinen jobbnak tartja magánál a mai pilótákat

    A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen szerint a mai pilóták sokkal jobbak mint azok, akik az ő generációjában versenyeztek. A finn pilóta azt is hozzátette, hogy a tudás mellett a felkészültségben is jobbak a mai versenyzők, mint anno ők voltak.

    A Repülő Finn rendkívül sok sikert élt meg F1-es pályafutása során. Újoncként már Ayrton Sennát is sikerült legyőznie pár alkalommal, és az igazi diadalok csak ezután következtek. 1998-ban és 1999-ben is világbajnoki címet nyert a wokingiakkal, és a 2001-es visszavonulásáig 20 futamgyőzelmet, 26 pole-pozíciót és 51 dobogós helyezést volt képes felmutatni.

    Verstappen dominanciájának vége lesz, állítja Häkkinen

    A finn pilóta volt képes egyedül felvenni a kesztyűt Michael Schumacherrel, akivel az évek alatt számos nagyszerű párharcot vívtak egymás ellen a versenypályán. Azonban hiába a sikerek és a jó eredmények, Häkkinen szerint az idő múlásával a Forma-1 technikailag sokkal kifinomultabb lett, illetve a versenyzők körül lévő környezet is sokat fejlődött. Emiatt pedig a mai versenyzőket még saját magánál is jobbnak tartja.

    „Ha visszatekintek a saját karriermre, és megvizsgálom a mostani generációt, akkor azt kell mondanom, hogy ők már jobb pilóták, mint én voltam – ismerte el Häkkinen. – Sokkal nagyobb tudással rendelkeznek. A tehetség hasonló, de ez mellékes, mert jobban dolgoznak és emellett még felkészültebbek is, mint mi bármikor voltunk, egy szóval professzionálisabbak.”

    Az idei év teljes mértékben Max Verstappenről és a Red Bullról szól. A regnáló holland bajnok nagyon kényelmesen érzi magát az RB19 volánja mögött, ami abban nyilvánul meg, hogy a szezon eddigi 12 futamából a 10 győzelme mellett 2 darab második helye van. Ezzel pedig 125 ponttal vezeti az egyéni a bajnokságot a csapattársa, Sergio Pérez előtt.

    Häkkinen szerint Verstappen nem csak a jó autójának köszönheti a jó eredményeit, hanem a kivételes tehetségének és képességeinek, amiket képes versenyről versenyre alkalmazni a különböző versenyhelyszíneken.

  • Megmosolyogtató kijelentést tett az Alpine csapatfőnöke

    Megmosolyogtató kijelentést tett az Alpine csapatfőnöke

    Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer szerint a csapat képes lehet majd beszállni a Ferrarival, a Mercedesszel és az Aston Martinnal való harcba. Az enstoneiak magabiztosak, és úgy gondolják, hogy akár a 2. legerősebb csapattá is válhatnak, ha jól végzik a munkájukat.

    Ugyan a Red Bull az eddigi futamok rendkívül domináns volt, mögötte rendkívül nagy volt a harc az Aston Martin, a Ferrari és a Mercedes között. Ausztráliában azonban az Alpine duója, Pierre Gasly és Esteban Ocon is csatlakozott az előbb említett hármas fogathoz.

    A francia istállói pilótái nagyon jól mentek az Albert Parkban, és ugyan a futam végén az egymással való ütközésük miatt egyik versenyzőjük sem szerzett pontot, mégis van okuk a bizakodásra. Gasly képes volt tartani Sainz tempóját, miután a spanyol megelőzte őt, és egészen a piros zászlóig képes volt egy másodpercen belül autózni a spanyol Ferrarijához képest.

    A fejlődés mértékével Szafnauer is elégedett, és az F1 Nations podcastjében árulta el, hogy a Melbourne-ben mutatott jó szereplésük jelzi, hogy jó úton haladnak, ami az újításokat illeti.

    „Elégedett vagyok az újonnan bevetett alkatrészekkel” – értékelt a román származású szakvezető. – Az utóbbi időben volt időnk elemezni a z autónk versenyképességét, és arra jutottunk, hogy közelebb kerültünk a Ferrarihoz és a Mercedeshez is.”

    „A Red Bullhoz és az Aston Martinhoz képest ugyan veszítettünk, de remélhetőleg az utóbbi csapattal szemben lesz majd esélyünk harcolni a jó helyezésekért. A jó hír az, hogy versenyképesek voltunk, az viszont már rossz volt, hogy egy pontot sem szereztünk. Ez [versenyképesség] a legfontosabb a számomra, mert amíg gyors és megbízható az autónk, addig biztosan képesek leszünk pontokazt szerezni.”

    Szafnauer a pozitívumok ellenére azt is hozzátette, hogy „még mindig nem tartabok ott, ahol valójában lenni szeretnének”, és „szeretnék túlnőni a riválisaikat a fejlesztések terén. Az Alpine csapatfőnöke szerint ha ezt sikerül kivitelezniük, akkor akár versenyről versenyre harcban lehetnek a Mercedesekkel, az Aston Martinokkal és a Ferrarikkal is.

    A kínos ütközés után szorgos mókussá válik az Alpine

  • Schumacher fontos szerepet vállalhat a Mercedes fejlődésében

    Schumacher fontos szerepet vállalhat a Mercedes fejlődésében

    A Mercedes teszt és tartalékpilótája, Mick Schumacher az európai Forma-1-es versenyek során rengeteg időt fog eltölteni a brackley-i istálló szimulátorában. A német fiatalra így óriási szerep hárul, és ha jól végzi a munkáját, azzal Toto Wolffék fejlődését is elősegítheti.

    Miután az ifjabb Shcumacher számára nem maradt hely a Haas csapatánál, a stuttgarti márka dobott mentőövet a számára. Mick Nyck de Vries tavalyi szerepkörében találta magát, és minden egyes versenyhétvégén feltűnt eddig a Mercedes bokszában, ahol Toto Wolff mellől figyelte a pályán történő eseményeket.

    Ez eddig a tengerentúli futamokon volt így, amikor a Mercedes távolt volt a Brackley-ben található központjától. Azonban az európai helyszínek érkezésével ez meg fog változni.

    A tekintélyes német szaklap, az Auto Motor und Sport értesülései szerint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia az Emilia Romagna Nagydíj során a szimulátorban fog dolgozni, hogy tesztelje a W14 beállítását George Russell és Lewis Hamilton számára a szimulátorban autózva.

    Ha valamelyik Mercedes pilóta pedig nem tudná vállalni a versenyhétvégén való szereplést, akkor természetesen Schumacher a helyszínre repülne, és vállalná a beugrást Russell vagy Hamilton helyére. A német nem csak az imolai hétvégén, hanem a többi európai versenyhétvége során is a szimulátorban szorgoskodhat majd a tervek szerint.

    Váratlan fordulat: Korábbi nagyágyújával támad a Mercedes!

  • Sajtó: Jól halad az autója súlycsökkentésével a Ferrari

    Sajtó: Jól halad az autója súlycsökkentésével a Ferrari

    Nagyon úgy tűnik, hogy a Ferrari jó úton halad a 2023-as autójának fejlesztésével – írja a Motorsport.com globális kiadása. Az olaszok állítólag a konstrukciójukon lévő felesleges kilók eltüntetésével is kitűnően állnak.

    A Ferrari első számú céljai között azon terültek optimalizálása lett kitűzve a télre, ahol a tavalyi szezonban gyengeségeket mutattak. A vezetőségben is történtek változások: Mattia Binottót Fred Vasseur váltja majd a csapatfőnöki székben, de a Vörösöknél ezen kívül is jól haladnak a színfalak mögött zajló munkálatok.

    Az F1-75 is változásokon fog átesni, ugyanis sajtóértesülések szerint a Ferrari az innovatív oldalszekrényeit szeretné még tovább fejleszteni, hogy azok aerodinamikailag hatékonyabbak legyenek és ne legyen túlságosan nagy a légellenállásuk. Emellett a 675-ös projektnek a legfőbb célja az autó súlyának csökkentése, amivel szintén jól áll a maranellói gárda. A cél a lesz, hogy a 796 kilogrammos súlyhatár alá kerüljenek, és ha sikerrel járnak, az egy óriási lépés lehet a számukra a Red Bull-lal és a Mercedesszel szemben.

    Mindkét előbb említett csapat súlyproblémákkal kezdte a tavalyi évet és ugyanis a Bikák, valamint az ezüstnyilak is képesek voltak javítani a helyzetükön ezen téren, egyikük sem olyan mértékben tette azt meg, mint azt előzetesen szerette volna. Ugyanakkor Christian Hornerék állítólag a 2023-as szezonra tartogatják a könnyített karosszériájukat, ami akár 3 kilo mínuszt eredményezhet az idei autójukon.

    A súlycsökkentés több szempontból is jól jönne a Ferrari számára. Egyfelől a könnyebb autóval jobb köridőket lehet elérni, másfelől a gumikezelés is jobbá válik és ez a Vörösök szinte az egész tavalyi évben hadilábon álltak a Pirelli 18 colos kerekeivel.

    Ezek azonban csupán találgatások és majd csak a szezonnyitó után tudhatjuk majd meg azt, hogy mennyire végeztek jó munkát a Ferrari mérnökei a téli szünet folyamán.

  • Leclerc frusztrált: Még mindig nem vagyunk olyan jók, mint a Red Bull

    Leclerc frusztrált: Még mindig nem vagyunk olyan jók, mint a Red Bull

    A soron következő Mexikói Nagydíj rendkívül különleges lesz Charles Leclerc számára. A monacóinak ugyanis a mostani lesz a 100. versenye a Forma-1-ben és a csütörtöki sajtótájékoztatón többek között a győzelmi esélyeiről, valamint az idei rövid távú céljairól is beszélt.

    A Ferrari megbízhatósági gondjai, stratégiai blamái és versenyzői hibái miatt már hónapok óta esélytelenné vált a bajnoki címekért folytatott harcban. Max Verstappen már Japánban megszerezte az egyéni bajnoki címet, a Red Bull pedig egy futammal később Austinban a konstruktőri címet is bezsebelte. Leclerc azonban ennek ellenére sem csüggedt és a szezon hátralévő versenyit arra használná fel, hogy redukálják a hibák mennyiségét, és hogy csapatként jobban működjenek együtt a Scuderiával.

    „Gyorsan elértem ezt a mérföldkövet” – nyilatkozta az 5-szörös futamgyőztes Mexikóvárosban. – Ez egy különleges verseny lesz a számomra és remélem egy jó eredményt leszek majd képes elérni. Emlékszem az első versenyemre még a Saubernél. Anno egy álmom vált valóra azzal, hogy bekerültem ide.”

    „Ezután bekerülhettem a Ferrarihoz, amiért szintén nagyon hálás voltam. Rengeteg álmom van még, remélhetőleg egy napon majd világbajnokságot is nyerhetek majd a Ferrarival.”

    A Ferrari jól indította az idei szezont, mivel az F1-75 egy rendkívül jó konstrukciónak számított a szezon elején. Azonban a Red Bull versenyről versenyre közelebb került a Vörösökhöz, majd végül le is hagyta őket. Ha az időmérőkön nem is, de a vasárnapi versenyek folyamán rendre képesek voltak magabiztosan felülmúlni a gumiproblémákkal küszködő Ferrarit, akik Ausztriában örülhettek legutóbb Leclerc első helyének.

    „Szerintem megint a Red Bull lesz a legerősebb csapat, ugyanis ők mindig találnak valamit a versenyekre, amire mi képtelenek vagyunk. Egy napon majd mi is el fogunk jutni erre a szintre. Nem tudom, hogy ez a pályára mennyire fekszik majd nekünk, de szerintem szoros lehet a harc a győzelemért vasárnapi verseny folyamán.”

    Leclerc emellett azt is kijelentette, hogy „számára nagyon fontos lesz az egyéni bajnokság második helye”, ugyanis Sergio Pérez mindössze 2 ponttal van lemaradva hozzá képest az egyéni pontvadászatban 3 futammal a bajnokság vége előtt.

     

  • Leclerc: A bajnoki csata több ok miatt nem tartott sokáig

    Leclerc: A bajnoki csata több ok miatt nem tartott sokáig

    A Ferrari megbízhatósági gondjai, stratégiai blamái és versenyzői hibái miatt már hónapok óta esélytelenné vált a bajnoki címekért folytatott harcban. Max Verstappen már Japánban világbajnok lett, a Red Bull pedig Austinban bebiztosíthatja a konstruktőri bajnokságot. Charles Leclerc nemrégiben a The Race-nek adott egy hosszabb interjút, amiben többek között rövid ideig tartó bajnoki csatáról és a 2022-es szezon utolsó versenyeinek fontosságáról is beszélt.

    Az olaszok szezonja rendkívül jól kezdődött márciusban, ugyanis Bahreinben egy kettős győzelemmel indították a szezont. Az F1-75 egy olyan autónak tűnt, amivel Leclerc és Carlos Sainz akár a bajnoki címért is harcba szállhatott volna. Azonban a Scuderia bajnoki reményei már a nyár folyamára teljesen elhalványultak. A monacói fiatal szerint ez azért volt, mert nem voltak képesek megragadni az előttük álló lehetőségeket.

    „Őszinte leszek, bajnoki címért tartó csata nem tartott valami sokáig” – véli az 5-szörös futamgyőztes Leclerc, akire büntetés vár Austinban az autójába kerülő új erőforrás elemek miatt.

    „Minden jól kezdődött, azonban két egymást követő hétvégén is technikai hiba miatt buktunk el rengeteg pontot. Emellett a stratégia terén sem voltunk mindig a csúcson, valamint én is hibáztam ugyebár Franciaországban. Az előbb említett dolgok pedig egymást követő versenyeken történtek folyamatosan, így ezen negatív dolgok mellett nagyon nehéz volt jól teljesítményt nyújtanunk.”

    Charles Leclerc, Ferrari
    Leclerc a jó szezonkezdetének köszönhetően egészen a Spanyol Nagydíjig vezette az egyéni bajnokságot Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A Ferrarinak egészen a Belga Nagydíjig tartott az, amire rendezte a sorait és ekkor már a Red Bull egy erősebb konstrukcióval rendelkezett. Így a Ferrari hiába volt jó a szombati időmérőkön és szerzett már 11 rajtelsőséget, a vasárnapokon rendre kikaptak a Bikáktól. A 11 pole-ból mindössze 4 futamot tudott megnyerni a Ferrari, ami egy csapnivaló teljesítménynek számít a Forma-1-ben. Leclerc szerint ebben kell fejlődniük, ha 2023-ban többet szeretnének elérni, mint idén.

    „A célunk egyértelmű: a vasárnapi versenyek folyamén jobban kell együttműködnünk a csapattal” – folytatta a monacói, aki jelen pillanatban az egyéni bajnokság 3. helyén áll a Red Bull pilótái mögött. – Mindez azt jelenti, hogy jó döntésekre, stratégiákra, kommunikációra és gumikezelésre lesz szükségünk. Ezeken pedig már nagy erőkkel dolgozunk, de az utolsó részletek megtalálása legalább annyira nehéz lesz, mint egy, az ideihez hasonló autót építeni.”

    Charles Leclerc, Ferrari
    A monacói Le Castellet-ben vétett hibája pecsételhette meg végleg az egyéni bajnokság kimenetlét Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A 25 éves monacói Verstappenhez hasonlóan a Francia Nagydíjat követően érezte azt, hogy vége a bajnoki reményeinek. Ez volt az egyik legjelentősebb eseménye a bajnoki harcnak, mivel ha Leclerc nem esik ki az élről és megnyeri a versenyt, akkor 31 pontra csökkentett volna a hátrányát holland riválisához képest. Leclerc azonban hibázott, aranytálcán nyújtva a győzelmet a kétszeres bajnoknak, aki akkor már 63 ponttal vezette a bajnokságot.

  • Marko javulást vár Péreztől

    Marko javulást vár Péreztől

    Hiába dominálja az idei bajnokságot a Red Bull, a csapat tanácsadója Dr. Helmut Marko azonban nem felhőtlenül elégedett.

    A címvédő Verstappen előnye már közel 100 pont Charles Leclerc előtt, de Sergio Pérez is a monacói előtt van, igaz nem sokkal. A mexikói remek teljesítménnyel kezdte az évet, ám a szezon előrehaladtával a teljesítménye visszaesett, leginkább a csúcsformában versenyző csapattársához képest.

    Ugyan nagyban hozzájárul a Red Bull eddigi sima konstruktőri címéhez, Helmut Marko szerint azonban még tovább kell fejlődnie, hogy ha olyan dolgot akarnak elérni csapatként, amire még nem volt példa számukra.

    Az a könnyedség, amivel Max jelen pillanatban vezet és nyeri a futamokat, az az önbizalmának és a hihetetlen klasszisának köszönhető. A motorunk ráadásul megbízható, szóval minden rendben van.” – majd külön kitért a mexikóira, aki esetében szintén úgy véli, hogy hozzájárul Verstappen kiemelkedő teljesítményéhez, oly módon, hogy nem tudja megszorongatni.

    „Egyértelműen fejlődött, de fontos lenne, hogy már az első edzéstől kezdve ott legyen Max nyomában, így talán több alkalommal tudnánk kettős győzelmeket aratni. Ez lenne az első alkalom, hogy a világbajnokságban az első két helyen végeznénk, most ez a következő célunk.” – vázolta.

  • „Az Alfa Romeo jól járt Räikkönen visszavonulásával”

    „Az Alfa Romeo jól járt Räikkönen visszavonulásával”

    A korábbi ex-F1-es Marc Surer úgy véli, hogy az Alfa Romeo a jelentős formajavulását Kimi Räikkönen visszavonulásnak is köszönheti.

    2007 világbajnoka három szezon után intett búcsút a svájci kiscsapatnak, ahol megkezdte a pályafutását a száguldó cirkuszban még 2001-ben. A finn ezzel keretbe foglalta a karrierjét és ezt követően szögre is akasztotta a bukósisakját. 2019-ben még jó páros alkottak egymással, rendszeresen a középmezőny élén csatáztak, azonban 2020-ra visszaesett a teljesítményük és ez a rossz helyzetük 2021-re sem lett jobb.

    A nagy szabályváltozások és Valtteri Bottas érkezése azonban új lendületet adott az Alfa Romeónak és a kiscsapat rögtön a középmezőny elején találták magukat és Bottasnak köszönhetően még a két Mercedesre is veszélyt jelentenek. A tízszeres futamgyőztesnek már 30 pont szerepel a neve mellett, ezzel magabiztosan verve újonc csapattársát, Guanyu Zhout, aki eddig mindössze 1 pontot tudott gyűjteni. Surer pedig úgy látja, hogy Fred Vasseur-ék nagyon jól tették, hogy megszabadultak a Räikkönen-Antonio Giovinazzi duótól.

    „Kimi elfáradt az évek alatt” – nyilatkozta a szakkommentároként dolgozó Surer. „Ezt különösen az időmérős körein lehetett észrevenni, habár a tapasztalatának köszönhetően még mindig voltak olykor villanásai.”

    Ugyanakkor a svájci szakértő szerint az Alfa Romeo fejlődését túlnyomó részben a Ferrari erőforrásának drasztikus előrelépésének köszönhetik. Az olasz istálló is sokat lépett előre az új szabályoknak köszönhetően aerodinamikailag és a motorfronton is. Ez abban is megmutatkozik, hogy a Red Bull jó formája ellenére mindkét bajnokságot vezetik jelen pillanatban.

    „A másik dolog pedig az, hogy sokkal erősebb lett a Ferrari hajtáslánca. 30 lóerővel áll több a versenyzők rendelkezésére megközelítőleg, ami akár körönként 3 tizedmásodpercet is jelenthet. Ez pedig egy hatalmas előrelépés nem csak a Ferrari, hanem a partnercsapataik számára is.”

  • Ferrari: Nehéz lesz elkapni a Mercedest és a Red Bullt

    Ferrari: Nehéz lesz elkapni a Mercedest és a Red Bullt

    A Ferrarinál szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy vajon sikerül-e utolérniük a Mercedest és a Red Bullt 2022-ben egy rendkívül pozitív szezont követően.

    Sokan gondolják azt, hogy az olasz istálló már a következő szezonban már újra élcsapattá válhat. Még Toto Wolff és Christian Horner is tart valamilyen szinten a Vörösöktől, akiknek az autója az erőforrás és a karosszéria terén is rengeteget fejlődött.

    A Red Bull csapatfőnöke már azzal viccelődött, hogy a Ferrari „fel fogja mosni velük a padlót” a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon, mert ők sokkal hamarabb nekiláthattak már a 2022-es autójuk fejlesztésének, mint az energiaitalosok. Nekik ugyanis a szezon utolsó versenyéig tartó bajnoki harc miatt még a tavalyi autójukra is koncentrálniuk kellett. Ez nem csak rájuk, hanem a Mercedesre is igaz, szóval a két élcsapat félelme egyáltalán nem alaptalan.

    Amíg a Ferrari a tavalyelőtti évet a hatodik helyen zárta a gyártók versenyében, addig tavaly a fejlődésük egészen a harmadik helyig repítette őket, amivel legyőzték a nagy rivális McLarent. Ehhez természetesen Carlos Sainz és Charles Leclerc pontjaira is szükség volt, mindketten egy erős évet tudhattak maguk mögött.

    Az olasz istálló sportigazgatója, Laurent Mekies úgy látja, hogy még a pozitívumok ellenére is csak csekély esélyük van arra, hogy már 2022-ben élcsapattá váljanak.

    „Biztos vagyok benne, hogy ők is ugyanolyan ütemben fejlesztették az új autót, mint mi” – nyilatkozta Baumgartnert Zsolt egykori minardis versenymérnöke. „Mindkét csapat (Mercedes, Red Bull) egészen hihetetlen, elég csak az eredményeiket megnézni. Emiatt egy másodpercig nem becsülném alá a képességeiket, 2022-re is biztosan egy ütőképes konstrukcióval fognak előrukkolni mindketten.”

    „Ugyan többet kellett újítaniuk a 2021-es autóikon, azonban az utóbbi években elért eredményeik alapján nem szabad naivnak lennünk, nem lesz könnyű dolgunk, ha már most el szeretnénk tüntetni a köztünk levő különbséget.”

    „Mivel mindenki fejlődni fog feltehetően, ezért nekünk annyival kellene többet javítanunk náluk, mint amennyi a hátrányunk velük szemben. Ez pedig egyáltalán nem lesz egyszerű, de minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni ennek érdekében.”

  • Mazepin: Készen állok arra, hogy a középmezőnyben küzdjek

    Mazepin: Készen állok arra, hogy a középmezőnyben küzdjek

    Nikita Mazepin szerint „100 százalékban készen áll” arra, hogy a középmezőny versenyzői ellen harcolhasson. Az orosz fiatal hozzátette, hogy ehhez a Haasnak egy ütőképes autóval kell majd előrukkolnia az idei évre.

    Mazepinnek és csapattársának, Mick Schumachernek egy rendkívül nehéz újonc szezonja volt a Forma-1-ben, miután a Haas csapata úgy döntött, hogy a már eleve borzalmas 2021-es konstrukciójukat szinte egyáltalán nem fejlesztik majd a szezon során.

    Azonban Mazepin a hibái ellenére azt gondolja, hogy sokat tanult 2021-ben és ezt a fajta tudást majd 2022-ben kamatoztathatja majd a pályán. „Természetesen, 100 százalékban készen állok a középmezőny kihívásaira” – válaszolta az amerikai kicsapat orosz versenyzője, amikor a Motorsport.com erről kérdezte őt.

    Amíg Mazepin esélyei nagyban fognak függeni a Haas idei autójától, az orosz fiatal úgy gondolja, hogy idén a lehetőségeihez képest számos alkalommal nyújtott jobb teljesítményt, mint amire az alatt levő autó képes lett volna.

    „Már a tavalyi szezonban is voltak jó csatáim olyan versenyzőkkel, akik gyorsabb autókkal rendelkeztek hozzám képest” – folytatta Mazepin, akinek a nevéhez több komolyabb botrány is tartozik. „Ennek ellenére végig kényelmesen éreztem magam a harcok folyamán. Fontos volt, hogy ebbe is belekóstolhassak, mert ezekben a helyzetekben jól kell helyezned az autódat és annak minden egyes paraméterével tisztában kell legyél.”

    „Emiatt már sokkal magabiztosabb vagyok. Emlékszem, hogy az első versenyhétvégén mennyire izgultam, mert itt a Forma-1-ben sokkal szélesebbek és nagyobbak az autók, mint a Formula 2-ben voltak. Ha jövőre egy jobb egyensúllyal rendelkező, erősebb autót vezethetek majd, akkor minden sokkal egyszerűbb lesz, mint tavaly.”

    „Számomra mindig az a cél egy versenyhétvégén, hogy jó hatással legyek a saját eredményemre. Azonban így, még a jobb napokon is csak a 19. helyen érhettem célba, ha legyőztem a csapattársamat, és emiatt nagyon nehéz volt elégedett arcot vágnom számos alkalommal.”

    Mazepin ezen kijelentései elég erősek, mert a tavalyi szezonban ő volt az egyetlen pilóta, aki nem tudta beverekedni magát egy alkalommal sem a Q2-be az időmérő edzéseken. Mindezek mellett a versenyek túlnyomó többségében is alulmaradt Schumacherhez képest, szóval már az is előrelépés lenne a számára, ha közelebb tudna hozzá kerülni 2022-ben.