Címke: fejlesztések

  • Leclerc: Az autó sikeres fejlesztése jó jel a jövőre nézve

    Leclerc: Az autó sikeres fejlesztése jó jel a jövőre nézve

    Leclerc arról számolt be, hogy a Ferrari vélhetően a jó irányba lépett, mivel a maranelloi istálló egyre jobban zárkózik fel az élmezőnyhöz.

    Ez az a pozitívum, amiről be tudott számolni Charles Leclerc, annak ellenére, hogy csapattársa, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel látványosan szenved a 2020-as konstrukcióval.

    „Úgy gondolom, hogy a Ferrari Leclerc irányába mozdult el a fejlesztések terén.” – mondta a korábbi Forma-1-es pilóta Ralf Schumacher.

    Egyébként az utóbbi négy-öt futam után elmondható, hogy az olasz csapat fejlesztései rendszeresen a rajtrács egy előkelő pozícióbá juttatták a monacói pilótát.

    „A legpozitívabb dolog az, hogy mindig csak kicsiket léptünk előre az elmúlt három vagy négy versenyhétvégén, szerencsére mindet a jó irányba.” – mondta Leclerc.

    „Ahol problémánk volt, azt mindig megvizsgáltuk, és a versenyek után fejlesztettünk rajta. Az, hogy be tudtuk azonosítani a problémáinkat, és tudtunk rajtuk javítani, jó jel a jövőre nézve.”

    „Folytatnunk kell ezt az utat, de még mindig messze vagyunk a céljainktól. Reméljük, hogy együtt, a fejlesztéseinkkel jövőre legalább ahhoz elég lesz az autó, hogy küzdjünk.” – zárta Leclerc.

    Schumacher elmondta, nem lepődött meg azon, hogy Leclerc folyamatosan legyőzi csapattársát, akiről kiderült, pályafutása egy új szakaszát fogja kezdeni az Aston Martin csapatánál:

    „Ez egy teljesen normális dolog.” – mondta a német, akinek testvére öt bajnoki címet nyert a Ferrarival.

    „Ha az egyik pilóta megy, a másik pedig marad, akkor egyértelmű, hogy annak a pilótának próbálod meg teljesíteni a kívánságait, aki még hosszútávon melletted lesz a folytatásban.” – zárta Schumacher.

  • A Mercedes már egy ideje 2021-re koncentrál

    A Mercedes már egy ideje 2021-re koncentrál

    Toto Wolff elárulta, a W11-es fejlesztéseivel leálltak, így a Mercedes már 2021-re koncentrál.

    Lewis Hamilton vasárnapi győzelmével az istálló 9-szer állhatott idén a dobogó legfelső fokára a 11 futamból. A legutóbbi siker miatt 69 pontra nőtt a különbség a brit világbajnok és Valtteri Bottas között, ugyanis a finn technikai okok végett kénytelen volt feladni a viadalt. Ezen felül a Mercedes 180 ponttal előzi meg a második helyen álló Red Bullt a konstruktőri tabellán úgy, hogy még hat futam van hátra.

    Ugyanakkor Wolff szerint az osztrák istálló lemaradása csökkenni fog, mivel a Fekete Nyilak már rég felhagytak az idei konstrukció fejlesztésével.

    ,,Már egy ideje végeztünk velük (a fejlesztésekkel). Már a múltban is elgondolkodtunk ezen, viszont a mostani döntésünket alaposan megfontolva hoztuk meg, mivel nem minden bajnokságban kivitelezhetjük ezt. A szabályok fognak változni jövőre is, ezért határoztunk úgy, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövő évi autóra fektetjük már a hangsúlyt. Ez az oka annak, hogy a csapatok között így változik az erőviszony. Az év elején mindig erős a start, ez az év közepére is igaz lesz, majd az év végén az lesz az erősebb, aki tovább folytatta a fejlesztést.” – magyarázta az osztrák vezető a The Race-nek.

    Mindazonáltal, hogy némi változtatás és fejlesztés megengedett lesz a télen, a csapatok az idei autóval fognak menni 2021-ben. Az istállóknak a munkálatok során figyelembe kell venniük a padlólemezzel kapcsolatos új regulát is.

    Ugyan a Mercedes idei mutatói is elégedettséggel töltheti el a csapatot, viszont Wolff nem engedi meg azt, hogy egy pillanatra is hátra dőljenek és élvezzék az elért sikereket.

    ,,Mikor túl sokat gondolsz a pontokra, a győzelmekre vagy épp a bajnokságra, elterelődik a figyelmed. Véleményem szerint mindig a tökéletességhez közeli teljesítményt kell nyújtani, és annyi pontot kell megszerezni, amennyit csak lehet. Ezért nem szabad azon annyit gondolkodni, hogy mi lehet az elkövetkezendőkben. Mindig csak az épp előtted álló feladatra kell koncentrálni. Számomra mindig is Michael (Schumacher) lesz a legikonikusabb versenyző. Emlékszem, hogy figyelemmel kísértem azokat a bizonyos éveket a Ferrarival és Michaellel. Ki gondolta volna, hogy azt a rekordot meg lehet majd dönteni, és lám itt vagyunk 91 győzelemmel. Ez egy olyan dolog amire büszkének kell lenni, viszont nem szabad túl nagy önelégültséget kiváltania. Ez a veszély nem áll fenn a mi csapatuknál, mert mi kérlelhetetlenek vagyunk és a tökéletességre törekszünk. Ezen felül mindig előre tekintünk, nem pedig hátra.” – tette hozzá Wolff.

  • Leclerc: Ne várjunk csodát azt új alkatrészektől

    Leclerc: Ne várjunk csodát azt új alkatrészektől

    Hiába érkeznek új fejlesztések, Charles Leclerc arra figyelmeztet, a Nürburgringen se várjanak csodát a Ferraritól.

    Hiába sikerült egy kisebb fejlesztéssel Szocsiban talán már előrébb lépni, Leclerc nem rakja túl magasra a lécet az Eifel Nagydíj előtt.

    „Több új alkatrészünk is van, miután kielemeztük a problémáinkat, de nem kell csodákra számítani” – kezdte nyilatkozatát a monacói. „Időre van szükségünk, de jó az irány.”

    A hétvégén Leclerc a hideg és esős nürburgringi időjárásban bízhat, hogy megkavarja a kártyákat.

    „Nem tudom, milyen hatással lesz ránk az időjárás, de biztosan több a lehetőség az ilyesfajta versenyeken. Mindig szenvedtünk a hideggel, de soha nem versenyeztünk ilyen hidegben” – összegzett a Ferrari pilóta.

  • A Ferrari türelmet kér, az F1-es felzárkózásuk akár évekbe is eltelhet

    A Ferrari türelmet kér, az F1-es felzárkózásuk akár évekbe is eltelhet

    A Ferrari főnöke Mattia Minotto türelmet kért, mivel szerinte akár évekbe is eltelhet, mire az olasz istálló újra képes lesz a győzelemért harcolni.

    A Vörösök egy katasztrofális hétvégét zártak Spaban, miután a motorerő hiánya és a kerékcserék lassúsága miatt Sebastian Vettel és Charles Leclerc sem tudott pontot szerezni. Emellett az időmérőn mindkét Ferrari pilóta a Q2-ben búcsúzni kényszerült.

    Amíg a maranellói istálló azonnali válaszokat akar találni arra, hogy vajon mi siklott félre Belgiumban, Binottonak nincsenek kétségei afelől, hogy a Ferrarinak csak idő kell, hogy újfent az első helyért harcolhassanak.

    „Hogy mennyi időbe fog ez telni? Ha megnézed az elmúlt évek dominanciáit, akkor azt mondanám, hogy évekbe. Az F1-ben nem arathatsz átütő sikert, ez a sport ugyanis a türelemről és a hosszas keménymunkáról szól.”

    Mivel a csapatok fejlődése korlátozott lesz a költségvetési sapka miatt, a Ferrari csapatfőnöke szerint a legfontosabb most az a számukra, hogy a létező legjobban felkészüljenek az új 2022-es szabályokra.

    „A motort nem fejleszthetjük idén, szóval azzal nem tudunk mit csinálni. Az új erőforrást már a következő szezonra fejlesztjük és folyamatosan teszteljük azt a tesztpadon. Autó fejlesztése sem korlátlan, szóval az a tervünk, hogy nem csak 2021-re, hanem 2022-re, a nagy szabályváltozásokra is készülünk.

    „Annak érdekében pedig, hogy jól szerepeljünk, elengedhetetlen az, hogy meg értsük a jelen helyzetben levő gyengeségeinket és hogy fel is ismerjük azokat.”

    Binotto végül a Belga Nagydíjon elért gyenge eredményre is kitért. Szerinte az SF1000 számos gyengeséggel bír, de a szenvedésük legfőbb okának a drasztikus motorerő csökkenést nevezte meg.

    „Jelentősen kevesebb motorerővel rendelkezünk tavalyhoz képest. Mások is veszítettek az FIA szabályai miatt, azonban mi sokkal nagyobbat buktunk ezzel.

    „Tavaly a motorerő volt az egyetlen fegyverünk, azonban idénre ez teljesen megváltozott. Egyértelmű, hogy ezen téren óriási ugrásra van szükségünk.”