Címke: fejlesztések

  • Így tervezi végrehajtani agresszív fejlesztési tervét az Aston Martin

    Így tervezi végrehajtani agresszív fejlesztési tervét az Aston Martin

    Nyugodt szívvel kijelenthető, hogy az idei Forma-1-es szezon egyik legnagyobb meglepetés csapata az Aston Martin. A Zöldek eddig valosággal taroltak Fernando Alonso vezérletével, aki az eddig mind a 3 futamon dobogóra tudott állni.

    A kétszeres spanyol világbajnok az AMR23 volánja mögött versenyről versenyre képes a Mercedesekkel és a Ferrarikkal harcolni, ami egy óriási előrelépés a számára. Az Aston Martinnak jelen pillanatban 68 pontja van, amiből 45-öt a 32-szeres futamgyőztes szerzett, és ezzel a konstruktőri bajnokság 2. helyét foglalják el a Red Bull mögött.

    Mivel Lawrence Stroll csapata a tavalyi évet csak a7. helyen zárta a gyártók versenyében, így a Red Bullhoz képes sokkal többi időt tölthetne el a szélcsatornában, valamint több aerodinamikai tesztet is végezhetnek el hozzájuk képest. Az Aston martin csapatfőnöke, Mike Krack pedig meg is erősítette, hogy a soron következő futamokra számos fejlesztéssel fognak készülni.

    Schumacher, Hamilton vagy Vettel? – Alonso elmondta, melyikük volt a legnagyobb riválisa

    „A jelentősebb újításokat a szezon vége fel fogjuk bevetni” – nyilatkozta a luxemburgi szakember. – Bakuban, Imolában, Montreálban és Silverstone-ra is készülünk új elemekkel.”

    Krack azt is hozzátette, hogy az Aston Martin már „a tavaly is jól bevált fejlesztési módszert folytatja idén is”. Ezt azt jelenti, hogy egy nagyobb csomag helyett folyamatosan fogják fejleszteni az autójukat kisebb lépésekben.

    Az Aston Martin lett az új BrawnGP? – Alonso válaszolt

  • Ferrari: A költségsapka miatt nem fejlesztettük tovább az autónkat

    Ferrari: A költségsapka miatt nem fejlesztettük tovább az autónkat

    A Ferrari felfedte az okot, amiért végül úgy döntöttek, hogy már viszonylag korán befejezik az idei autójuk, az F1-75 fejlesztését. A maranellói istálló ugyanis a sorozatos újítások miatt gyorsan közel került a költségsapka által előírt összeghez.

    A Vörösök a szezon elején még viszonyítási alapnak számítottak a rivális csapatok számára, azonban a szezon előrehaladtával a Red Bull lehagyta őket, miután futószalagon érkeztek az újítások az RB18-ra. Az utóbbi versenyeken pedig már a Mercedes versenyzői is borsot törtek Charles Leclerc és Carlos Sainz orra alá.

    A Ferrari elismerte, hogy azért esett vissza ilyen drasztikusan a teljesítményük, mert a szezon második felében már nem tudták folytatni az autójuk fejlesztését. Ennek az oka pedig a költségsapka által megszabott összeg volt, ugyanis ha valaki megszegi azt, akkor az FIA súlyos büntetéssel sújtja az adott istállót.

    Az olasz istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint nem volt más választásuk, mert a Sao Pauló-i Nagydíjat követően az általuk elköltött összeg már a 144 millió dollárt is meghaladta.

    „Nem önszántunkból döntöttünk így, a költségsapka megszabta a limitet számunkra” – ismerte el a svájci-olasz szakember, akikről szaftos pletykákat jelentetett meg az olasz sajtó. – A határon táncolunk már így is, emiatt pedig esélytelen volt, hogy bármilyen további fejlesztést is eszközöljünk az autón.”

    A Mercedes részben ezért is érhette utol a Ferrarit tempóban, azonban Binotto szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez egy kész trend lesz a két csapat között a 2023-as szezonra nézve. A Scuderia csapatfőnöke azt is elárulta, hogy szerinte „egyáltalán nem számít nagy meglepetésnek”, hogy a Mercedes ennyit fejlődött és hogy Interlagosban rendkívül jó formát mutattak az egész hétvége folyamán.

  • Aston Martin: a költségsapka megöli a felzárkózást

    Aston Martin: a költségsapka megöli a felzárkózást

    Hatással volt a költségsapka mértéke az „agresszív megoldások” bevezetése ellen az Aston Martin tervezői szerint.

    A pénzügyi szabályoknak megfelelően 145 millió dollárt költhet egy F1-es csapat egy évben. A marketingköltségek, illetve a csapat három legfőbb emberének fizetése azonban nem tartozik ebbe bele.

    Akár hat F1-es csapat is átlépheti idén a költségvetési keretet

    A fejlesztések gyorsaságára és gyakoriságára ez volt idén hatással, az Aston Martin Barcelonában vetette be új csomagját, miután az eredeti koncepció nem vált be. Ezek után folyamatosan jöttek kisebb alkatrészek. Tom McCullough, teljesítményért felelős igazgató elismerte, nagyobb terveik is voltak, ami viszont sajnos „nem fért bele”.

    „A középmezőny elejére szeretnénk kerülni, onnan pedig előretörni, ehhez pedig agresszívnek kell lennünk. Ezt meg is próbáltuk, amennyire csak lehetett, de a költségsapka és a források nehézzé tették ezt.” emelte ki az Aston Martin embere.

    „Voltak olyan alkatrészek, amiket meg akartunk csinálni. Például az első szárny nagyrészt az, amivel év elején mentünk. Még sok mindent szerettünk volna csinálni, de nem engedhettünk meg magunknak a kereten belül. Főleg a Barcelonába vitt jelentős változtatások után.

    Megváltoztak a szabályok. Most inkább arról szól az egész, hogy kiválasztjuk azokat a fejlesztéseket, amiktől a legtöbb teljesítményt kapjunk a költségekhez képest.”

    Ambiciózus célokat tűzött ki 2023-ra az Aston Martin

  • Ferrari: Túl hamar álltunk le az idei autó fejlesztésével

    Ferrari: Túl hamar álltunk le az idei autó fejlesztésével

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint a szezon végére azért lett ennyivel rosszabb a teljesítményük, mert túlságosan hamar kezdték el áthelyezni a hangsúlyt a 2023-as autójuk fejlesztésére.

    Sok szurkoló, de még a rivális csapatok sem nagyon értették, hogy a Vörösök miért teljesítettek olyan gyengén a Mexikóvárosi Nagydíjon. Charles Leclerc-nek és Carlos Sainznak már az időmérő edzésen sem volt esélye a pole-pozícióra, pedig a Ferrari idei egykörös tempója eddig páratlan volt, ami a sok időmérős sikerükben mutatkozik meg csak igazán. A vasárnapi futamon pedig a spanyol és a monacói pilóta is a semmi közepén autózott, végül pedig csak az 5. és 6. helyen lettek rangsorolva.

    „Számomra egyáltalán nem világos., hogy mi történik a Ferrarinál jelen pillanatban” – véli az ex-F1-es Vitaly Petrov. – Talán az ezért történhetett meg, mert már a következő évben használatos autójukon dolgoznak. Ez egy logikus döntés lenne a részükről, miután idén már egyik bajnoki címre sincs esélyük.”

    Sainz nagyon várja már a 2023-as szezont, ugyanis szerinte „ez egy új lehetősége lesz a számukra”, hogy „tiszta lappal újrakezdhessék a harcot a világbajnoki címekért” egy picivel másabb szabályrendszerben, amiben már várhatóan a Mercedes is közelebb lesz hozzájuk képest.

    Utólag azonban Petrov sejtése igaznak bizonyult, ugyanis az orosz teóriáját nemrégiben maga a Ferrari csapatfőnöke erősítette meg.

    „Tisztában voltunk azzal, hogy 2023 miatt valamivel korábban adtuk fel az idei autó fejlesztését” – fogalmazott a svájci-olasz szakember. – Emiatt nem nagyon aggódom, mert tisztában vagyok azzal, hogy miért jutottunk erre a döntésre.”

    „A Mercedes miatt nem nagyon aggódom, mert ők már sok fejlesztést eszközöltek az autójukon, amikor mi már nem is hoztunk újításokat. Nyilvánvalóan többet is kihozhattunk volna az idei autónkból, de az anyagiak és a költségsapka miatt ez nem volt lehetséges.”

  • Austinban még illegálisnak tartott első szárnnyal áll majd rajthoz a Mercedes

    Austinban még illegálisnak tartott első szárnnyal áll majd rajthoz a Mercedes

    Austinban kipróbálták, az FIA nem engedélyezte, ennek ellenére a Mercedes Mexikóvárosban ismét beveti a megosztó első szárnyat.

    A csillagosok egy kérdéses aerodinamikai megoldással érkeztek meg az Egyesült Államokba, amit végül nem használtak. Közben ellenfeleik is kételyeket fogalmaztak meg az új első szárnnyal kapcsolatban, ez is közrejátszhatott a döntésben.

    Akkor úgy nyilatkoztak, az FIA-val folytatott egyeztetés után néhány változtatással ugyan, de Mexikóban felteszik majd az új alkatrészt.

    Érdekes fejlesztést mutatott a Mercedes, mehettek is az FIA-hoz miatta

    Andrew Shovlin, a teljesítményért felelős igazgató szerint azért nem vetették be élesben is az alkatrészt, mert csak egy készült el belőle, így nem tudták volna baleset esetén pótolni.

    Amennyiben bármilyen, más verziójú elemet tettek volna vissza az autóra, a mezőny végéről kellett volna indulniuk a parc fermé megsértése miatt. A Mercedes ezt nem akarta kockáztatni.

    „Így is nagyon elfoglaltak voltunk a második szabadedzés gumitesztje miatt, így nem volt időnk kielemezni. Mexikóban több lesz belőle, kipróbáljuk majd pénteken, és ha minden a terv szerint megy, ezzel fogunk versenyezni is.” ismertette a csapat jelenlegi hozzáállását Shovlin.

    A Mercedes az FIA-val is vitatkozhat a szabályosságon

    A csapat technikai igazgatója, Mike Elliott elárulta, a szabály megfogalmazásán megy a vita a két oldal között.

    „Szerintem azért van körülötte ekkora felhajtás, mert a szabály azt mondta, [a kérdéses rögzítők] elsődleges haszna mechanikai lehet. Míg teljesen egyértelmű, hogy aerodinamikai vonzata is van a dolgoknak.

    Még eldöntjük, szeretnénk-e ezzel vitatkozni vagy sem, mert amúgy nem jelent valami sokat. Érdekesek a részletek, de nem ez a fő haszna az új első szárnynak.”

    Elliott állítása szerint eredetileg a számítógépes adatok (CAD) alapján az FIA kivizsgálta az alkatrészt, ezért vitték ki a pályára is.

    „Végigmentünk a szokásos CAD eljáráson az FIA-val, ahogy ez mindig történik. Ott láttak valamit, amire visszajöttek, és azt mondták, nem biztosak benne. Szóval maga a rendszer működik.

    A szabályok megfogalmazásában rengeteg helyen szerepel az „[alkatrész] egyetlen célja” kifejezés, ebben az esetben viszont „fő célja” áll a szövegben. Szerintem van érv mellette, de az, hogy vitatkozni akarunk-e róla, az már egy másik kérdés.”

  • Leclerc büntetéssel kezdi az austini hétvégét

    Leclerc büntetéssel kezdi az austini hétvégét

    Az olasz média értesülései szerint Charles Leclerc öt rajthelyes büntetés kap majd, mivel a hatodik belső égésű motort szerelik majd bele a Ferrarijába.

    Az ok nem az olaszok megbízhatósági gondjaiban keresendő, és nem az ötödik motor élettartamában. A Ferrari pusztán azért cserél, hogy még az utolsó négy futamon kipróbálhassa a továbbfejlesztett verziót.

    A Motorsport olasz kiadása szerint további kisebb alkatrészeket cseréltek az erősforrásban, azt viszont csupán megbízhatósági célzattal, ahogy az FIA ezt megengedi. Ha sikeres lesz a teszt, a változtatások a 2023-as erőforrás alapjait is jelenthetik majd.

    Egyelőre Leclerc kapja majd meg az újításokat, Carlos Sainznak a jövő évig várnia kell rájuk.

  • Austinban érkezik a Mercedes idei utolsó nagy dobása

    Austinban érkezik a Mercedes idei utolsó nagy dobása

    A Mercedes Forma-1-es csapatának műszaki igazgatója, Andrew Shovlin bejelentette, hogy a W13-ra tervezett utolsó fejlesztési csomagot a soron következő Amerikai Nagydíjon fogják bevetni.

    A brackley-i istálló számos aerodinamikai fejlesztést és súlycsökkentő megoldást alkalmaz majd az idei autóján, hogy ezzel már most megkezdjék a 2023-as szezonra való felkészülésüket.

    „Reméljük, hogy ezen újításokkal még előrébb tudunk majd lépni” – árulta el Shovlin a Mercedes egyik videójában. – Fokozatosan próbájuk megismerni az autónkat és azzal kísérletezni, hogy mivel tudnánk azt jobbá tenni jövőre. Mindezek mellett pár olyan elemet is alkalmazni fogunk, amik remélhetőleg még közelebb visznek majd a súlyhatárhoz.”

    „Nehéz lesz megmondani, hogy a fejlesztésekkel mire megyünk majd. Szingapúrban Lewis révén nagyon közel voltunk a pole-hoz, de Suzukában jelentős volt a lemaradásunk a többiekhez képest. A tempónk alapvetően nem rossz és ha minden jól alakul, akkor a következő futamokon a Red Bullokkal és a Ferrarikkal is felvehetjük a harcot. Azonban már elmondtam azt, hogy nagyon sok dolog függ a tanulástól, de biztos vagyok abban, hogy mindent bele fogunk adni a hátralévő 4 futam során.”

    A bajnoki címvédő istálló műszaki igazgatója hozzátette, hogy COTA-n egyáltalán nem könnyű optimálisan beállítani az autót, de a pályán található huplik segíthetik majd őket.

    „A bukkanók és a folyamatosan túlmelegedő gumik miatt már tavaly is nehéz volt ezen a helyszínen versenyezni. Másfelől a Red Bull sokkal jobban viselkedett a lágyabb keverékű abroncsokon.”

    „Az egyenetlen aszfalt miatt már újra is aszfaltozták azt, szóval reméljük, hogy a tavalyihoz képest jobb lesz a helyzet. Nem szeretnék jósolni az erősorrend kapcsán, mert először teljesítenünk kell majd a pénteki napot és azt követően már jobban körvonalazódik majd a helyzet.”

    A W13 alapjában véve nem számít egy rossz autónak, de Suzukában tökéletesen látszódott, hogy mi az első számú problémája Toto Wolfféknak. Lewis Hamilton a Japán Nagydíj túlnyomó részét Esteban Ocon Alpineja mögött töltötte. A brit klasszis hiába volt gyorsabb szinte az összes kanyarban az Alpine-nál, az egyenesekben való gyenge végsebessége miatt esélye sem volt az előzésre.

  • Red Bull: Verstappennek már jobban fekszik az autó, mint Péreznek

    Red Bull: Verstappennek már jobban fekszik az autó, mint Péreznek

    Sergio Pérez szenzációs formában kezdte meg a 2022-es szezont. A mexikói pilóta rendre közel volt a csapattársához, Max Verstappenhez az időmérőkön és a futamokon egyaránt. Az 3-szoros futamgyőztes lendülete azonban a Kanadai Nagydíjra elfogyott és azóta csak szenved. Ez nagyban betudható annak, hogy a legutóbbi fejlesztések inkább a holland kollégájának kedveztek és ezzel az energiaitalosok mérnökei is tisztában vannak.

    A Milton Keynes-i istállónál már jó pár dolgot kipróbáltak, hogy segítsék Pérezt ebben a nehezebb időszakban. A mexikói autójára emiatt a régebbi padlólemez is felkerült többek között, de az év elején mutatott tempója továbbra sincsen meg. A Bikák főtervezője, Pierre Waché szerint ez pusztán véletlen, nem pedig azért van, mert csakis kizárólag Verstappen igényeinek megfelelően fejlesztik az autót.

    „Az autót úgy fejlesztjük, hogy az adott megoldással mindig a legnagyobb mértékben gyorsítsuk azt. Jelen pillanatban Max jobban érzi magét az autóban, azonban nem ez volt a célunk. Ez pusztán arról szólt, hogy folyamatosan új elemekkel láttul el az autót, nem pedig arról, hogy valamelyik versenyzőnk igényeit előnyben részesítsük.”

    A legutóbbi 8 versenyből a Red Bull holland fiatalja 6 alkalommal is nyerni tudott, amíg Pérez mindössze 2 dobogós helyezést tudott csak felmutatni. Waché hozzátette, hogy szerinte a mexikói azért veszít sok időt a 31-szeres futamgyőzteshez képest mert nem érzi megfelelően az autót és emiatt nem képes kihozni belőle a maximumot.

  • Sajtó: Fejlesztésekkel készül a Ferrari Szingapúrra és Mexikóra

    Sajtó: Fejlesztésekkel készül a Ferrari Szingapúrra és Mexikóra

    A monzai vereség után a Ferrari 2 komolyabb fejlesztési csomagot is be fog majd vetni még az idei szezonban. Az első lépcsőt Szingapúrban fogja majd bevetni az olasz istálló.

    A Scuderia bajnoki esélyei szinte nullára a csökkentek a sorozatos taktikai ballépések, technikai hibák és versenyzői rontások miatt. Ez abban mutatkozik meg a leginkább, hogy bizonyos feltételek mellett Max Verstappen már a Szingapúri Nagydíj után megszerezheti 2. világbajnoki címét, és ha a Marina Bay-ben még nem is, de Japánban szinte biztosan bajnokot avathatunk.

    Ugyan az olaszok hibái nagy mértékben hozzájárult a Bikák jelentős előnyéhez, az energiaitalosok Verstappen révén rendkívül dominánsak voltak a legutóbbi 5 versenyen és ez ellen a tendencia ellen már a Ferrari sem tud sokat tenni, miután a versenytempóban képtelen lépést tartani a bajnoki címvédővel.

    A legnagyobb dominanciát Spa-Francorschampsban láthattuk a 31-szeres futamgyőztestől, aki az időmérőn több, mint 6 tizedmásodpercet adott a 2. helyen végző Carlos Sainznak. A futamot pedig úgy nyerte meg majdnem 20 másodperces előnnyel, hogy a motorbüntetése miatt csak a 14. helyről vághatott neki a 44 körös versenynek.

    Monzában is hasonlóra volt kilátás, de a Vörösök legalább a pole-t el tudták csenni Charles Leclerc révén. A versenyen azonban a holland világbajnok tempójára megint csak nem volt ellenszerük, habár a futam végén lehetett volna esélye a monacóinak a sikerre, ha nem a biztonsági autó mögött ér célba a mezőny.

    A Motorsport.com olasz kiadásának információi szerint Szingapúrra és Mexikóra hozhat még idén fejlesztéseket a maranellói istálló. A Marina Bay-ben található utcai pályára egy vadonatúj hátsó szárnyat és egy újragondolt padlólemezt vet majd be a Ferrari, de első sorban már ők is a 2023-as autójuk fejlesztésére koncentrálnak.

    Binottóék még nagyon szeretnének idén futamot nyerni és a svájci-olasz szakember szerint „minden a tervek szerint halad, ami a jövő évi konstrukciójukat illeti”.

  • A Ferrari nem tudja, hol úszott el az idei autójuk fejlesztése

    A Ferrari nem tudja, hol úszott el az idei autójuk fejlesztése

    A Ferrarinál nem bírják felfogni, hogy a Red Bull miként hagyta le őket az idei fejlesztési versenyben. Az olaszokat különösen a Bikák rendkívül acélos versenytempója és jó gumikezelése zavarja.

    Amíg a szezon első felében az F1-75 pariban volt az RB18-cal, sőt olykor még felé is kerekedett (Melbourne, Spielberg), addig a szezon második felében már az időmérőkön is rendre alulmaradnak a Vörösök az energiaitalosoktól, a versenyen pedig még csak Max Verstappen közelébe sem képes férkőzni egyik vörös autó sem.

    A Scuderia Monzában is kudarcot vallott ezen téren és felfedték azt, hogy az általuk gyűjtött adatok alapján azt a következtetést vonták le, hogy szárazon megváltozott az autójuk tapadása. Emiatt különböző teszteket is elvégeztek, hogy kiderítsék a válaszokat. Carlos Sainz a csapat régi padlólemezét használta az Olasz Nagydíj első gyakorlásén, hogy bizonyosságot nyerjen az a tény, hogy nem az új elem okozta a problémát.

    A Ferrari – akik az idei szezon folyamán már a 6. hátsó szárny konfigurációt használták Monzában – a Szingapúri Nagydíjra is újításokkal készül és sajtóértesülések szerint egy újabb hátsó szárnyat és egy újragondolt padlólemez dizájnt fedezhetünk majd fel a vörös autókon a Marina Bay-i éjszakában. Mattia Binotto azonban még mindig nem érti azt, hogyan nem képesek olyan jól kezelni a gumikat, mint azt a Red Bullok teszik.

    „Nem kizárólag az utolsó 2 versenyről szeretnék beszélni, mert a Magyar Nagydíjon történtekről is szeretnék beszélni” – nyilatkozta a svájci-olasz szakember a Motorsport.com kamerái előtt. – A legutolsó pár versenyen a Red Bull tempója sokkal jobb volt, mint a miénk. Nem az időmérőn, mert ott még szerencsére képesek vagyunk jó teljesítményt nyújtani. A nyers tempót illetve azonban már mindjárt más a helyzet.”

    „A versenyeken folyamatosan küszködünk a gumikezeléssel. Ebben a tekintetben a Red Bull egy jobb autónak számít és ez azt jelenti, hogy ők képesek voltak hatékonyabb fejleszteni az autójukat és annak egyensúlyát is képesek jobban belőni. Nem tudom, hogy mi lehet ennek az oka, ezt szeretnénk kideríteni majd a közeljövőben.”

    A Ferrari szingapúri újításai azonban már nem sokat fognak számítani az idei kiírásban, ugyanis a Milton Keynes-i istálló mindkét bajnokságot tetemes előnnyel vezeti.