Címke: fejlesztés

  • Hiába a fejlesztési tilalom, bizonyos csapatok így is gyorsulhatnak majd

    Hiába a fejlesztési tilalom, bizonyos csapatok így is gyorsulhatnak majd

    Hiába korlátozta jelentős mértékben a fejlesztéseket a Forma-1 2021-re, még így is van annyi mozgástere a csapatoknak, hogy gyorsuljanak, véli a Racing Point technikai igazgatója Andy Green.

    „Ha egy csapatnak rossz a 2020-as autója, az nem jelenti azt automatikusan, hogy a 2021-es is az lesz. Van elég terünk manőverezni ahhoz, hogy gyorsoljunk.” – jelentette ki az Auto Motor und Sport-nak.

    Véleményét azzal indokolta, hogy az FIA engedélyezni fog olyan fejlesztéseket, amelyek a megbízhatóságot javítják, illetve egy komplex, ún. token rendszer is lehetőséget ad majd minimális aerodinamikai változtatásokra.

    „Ez a token rendszer csak kisebb dolgokra vonatkozik, mint például bizonyos kasztni elemekre, üzemanyagrendszerre stb., de ez megakadályozza a nagyobb beavatkozásokat. A szabályok annyira összetettek, hogy csak azt dolgozzuk ki, pontosan mit tehetünk és mit nem.” – folytatta.

    „A megkötések nagyon pontosan fogalmaznak, de ha elég okos vagy és van elég pénzed, akkor még így is fejleszthetsz az autódón 2021-re, ez különösen igaz ránk, akik a váltót, felfüggesztést egy másik gyártótól veszük.” – zárta.

  • A bokszutcai eszközök fejlesztését is betiltják a Forma-1-ben

    A bokszutcai eszközök fejlesztését is betiltják a Forma-1-ben

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) megkérte mind a tíz Forma-1-es istállót, hogy július 22.-éig minden egyes bokszutcai eszközéről küldjön nekik egy részletes leírást. Erre azért van szükség, mert szeptembertől egy időre betiltják ezen eszközök fejlesztését.

    Manapság kiemelt hangsúlyt kap a száguldó cirkusz világában a költségcsökkentés. Ennek érdekében komolyabb, autókat érintő fejlesztéseket is korlátoznak a következő idényre, most pedig az FIA a legújabb technikai direktívájában egy újabb ilyen intézkedést írt elő.

    Mind a tíz csapat köteles minden bokszutcai eszközéről részletesen nyilatkozni, amelyeket szeptemberig még fejleszthetnek, ám azután már befagyasztják ezt a lehetőséget.

    A határidő lejárta után már csak minimális módosításokat engednek majd meg az istállóknak, ezek is elsősorban az autó átalakulásából fakadó szükséges módosítások lehetnek.

    Ez is tehát egy újabb eszköze a költségcsökkentésnek, miközben egy egységesítési folyamat felvezetése is lehet, amelyről ugyanis még nem tettek le a szövetségben.

  • Vasseur: Räikkönen nagy élvezettel segít a fejlesztésekben

    Vasseur: Räikkönen nagy élvezettel segít a fejlesztésekben

    Hiába 40 éves, Kimi Räikkönen továbbra nagy örömmel és élvezettel áll a csapat rendelkezésére a fejlesztésekben Frederic Vasseur elmondása szerint.

    Hatalmas rutinnal rendelkezik a finn világbajnok, ami nagy hasznára vál minden kis- és középcsapatnak, mint például az Alfa Romeonak.

    Räikkönen 2018 végén távozott a Ferraritól és visszatért a legelső csapatához az Alfa Romeo Sauberhez.

    „Kiminek nem pénzre van szüksége, és nem is ezért versenyez. Csupán jól akarja érezni magát, és megmutatni, hogy még mindig képes remek teljesítményre. Elfogadta azt a tényt, hogy nehezen fog tudni már futamokat nyerni, de szemmel láthatóan elégedett azzal, ahogy a csapat fejlődik, menedzserként pedig ezt várom el.” – kezdte a Frederic Vasseur.

    „Olyas valakit akartam a csapatba, aki tevékeny részese lehet a csapat fejlődésében. Hatalmas tapasztalattal rendelkezik, mind a versenyzésben, mind pedig a nagy csapatokkal kapcsolatban. Számos nagy névvel versenyzett együtt, számomra pedig ez egy óriási plusz.” – tette hozzá a francia.

  • Mercedes: Már pár évvel ezelőtt is használtuk a DAS-t

    Mercedes: Már pár évvel ezelőtt is használtuk a DAS-t

    Nemrégiben előkerült egy felvétel Lewis Hamilton pole pozíciót érő köréről, amit még a 2018-as Magyar Nagydíjon teljesített.

    Itt már felvetődött a kérdés, hogy brackleyi istálló már használta-e a forradalmi találmányát. Azonban ez valóban a DAS volt, vagy csak egy optikai csalódás volt, amit a kamerán levő víz okozott. A Mercedes most eloszlatta a kételyeket ezen téma kapcsán.

    A bajnoki címvédő által indított vadonatúj sorozatban – amit a „Deep Dive” néven találtok meg a YouTube csatornájukon – a csapat főtervezője, John Owen felfedte, hogy a kéttengelyű kormányzás kifejlesztéséhez számos évükbe tellett. Ami azonban még érdekesebb, hogy azt is elismerte, hogy számos 2018-as versenyen élesben is bevetették a szerkezetet.

    „Innováció, azonban szinte semmi új ötletünk sincsen. Csupán a jól bevált régiek vannak meg, amiket, ha módosítunk, akkor néha akár még magunkat is meglephetjük a végeredménnyel,” – mondta az Ezüst Nyilak főtervezője.

    „A DAS rendszere is ennek eredményeképpen született meg. Évekig próbálgattuk és igen, számos versenyen is bevetettük. Működött, azonban nem hozta az előzetes elvárt eredményeket.”

    Habár a Forma-1-es csapatok elfogadták azt a költségcsökkentések fejében, hogy 2021-ben is a 2020-as autókat fogják használni, a DAS-ra vonatkozó szabályok nem változtak meg.

    Mindez azt jelenti, hogy a Mercedesnek 2021-ben már az egyedi megoldása nélkül kell használnia a W11-et.

  • Key: Utolsó dolog a Forma-1-ben egy másik autó lemásolása

    Key: Utolsó dolog a Forma-1-ben egy másik autó lemásolása

    A McLaren technikai igazgatója James Key is elmondta a véleményét a Racing Point autómásolása kapcsán. A szakember szerint ez a legutolsó dolog a Forma-1-ben, mivel annak kellene a fő motivációnak lenni, hogy saját erőből túlfejlesszenek másokat.

    A Racing Point tavalyi „Mercedes klónja” volt a téli tesztek fő vitatémája. Noha a brit csapat a szabályokat nem szegte meg azzal, hogy ihletett merített a tavalyi bajnok konstrukcióból, ám maga az elv igencsak megosztotta a paddockot.

    „Az utolsó dolog, amit akarsz, az az, hogy lemásolod a szomszédot, mert sokkal jobban akarod jobb saját ötletekkel túlfejleszteni őket.” – kezdte Key. „A képek sok mindent elmondanak erről a sztoriról, rengeteg vitát szült, de a mi részünkről inkább csak magunkra akarunk koncentrálni.”

    „Természetesen rajta tartjuk a szemünket a riválisainkon és látjuk, hogy a Racing Point hatalmas ugrást mutatott be a teljesítményében. Ostobaság ezt nem elismerni. Mérnöki szempontból egy mérnök mindenkit le akar győzni, és ez motiválja a legtöbb embert is. A mérnökök nagyon kompetitív emberek, mi is azok vagyunk, amikor a Forma-1-ben dolgozol szembe kell nézned egy másik vállalat vagy csapat jelentette kihívással.” – folytatta.

    „Ami a Forma-1-et igazán különlegessé teszi az az, hogy a csapatok meg a versenyzők is küzdenek egymással. Egy mérnök pedig a mezőny legjobb autóját akarja összerakni. Nehéz megmondani, hogy mások hogyan éreznek e kapcsán, de én személy szerint közvetlen felelősséget vállalok a teljesítményért.” – zárta a technikai igazgató.

  • Tost: az AlphaTauri jó pozícióban van jelenleg

    Tost: az AlphaTauri jó pozícióban van jelenleg

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost szerint istállója jó pozícióban az előttünk álló szezonra.

    A téli tesztek első napjai után a csapat már több, mint 1700 kilométert tett meg a katalán pályán. Mivel az első teszteken a megbízhatóságon van a hangsúly, Franz Tost optimistán tekint az előttük álló szezonra.

    „Három nagyon gyümölcsöző napon vagyunk túl, naponta több, mint 100 kört teljesítettünk. Sokat tanultunk az autóról, de még sokat is kell dolgoznunk, mire elérjük a végső konfigurációt.” – utalt az autó majdani, melbourne-i specifikációjára.

    384 körével és 1788 tesztkilométerével az AlphaTauri az ötödik legnagyobb távot tette meg, amivel a McLarenen és az Alfa Romeón kívül az egész középmezőnynél szorgosabbak voltak.

    „Úgy gondolom, jó irányba haladunk, ez pedig jó kezdet. Kár, hogy egy kisebb probléma miatt időt veszítettünk péntek este, de megértettük az új autó aerodinamikáját. Hosszú etapokat futottunk, ami lehetővé tette, hogy pontosabb képet kapjunk a gumik viselkedéséről.”

    A sok munka ellenére – ami a következő hetet illeti – nem aggódik, hogy valami félre sikerülne a felkészüléssel kapcsolatban.

    „A mérnököknek rengeteg adatok kell most elemezniük, hogy felkészültem érkezhessünk a második teszthétre. Mindent egybevéve azt kell mondanom, úgy tűnik, az AlphaTauri jó pozícióból várhatja a szezont.”

  • Az Alfa Romeo új autóval készül 2020-ra

    Az Alfa Romeo új autóval készül 2020-ra

    A csapatfőnök, Frederic Vasseur szerint az Alfa Romeo “teljesen új autót” épít a következő szezonra.

    Sok csapat úgy tekint a 2020-as idényre, mint a tavalyi folytatására, így, hogy nem változnak a sokat a szabályok a 2021-es megújulás előtt. Az olaszok tavaly csak nyolcadik lettek a konstruktőri bajnokságban, ezért más megközelítéssel látnak neki az idei munkának.

    Egy teljesen új autót építünk “ – nyilatkozta Feredric Vasseur egy lengyel lapnak. “Még meglátjuk, hogyan alakul, de szerintem jó alapról indulunk.

    Javulnunk kell a tavalyi tapasztalatainkat felhasználva, és meg kell értenünk, mi húzott vissza minket.”

    Eközben az is kiszivárgott, hogy az Alfa az új autó mellett szimulátort épít. Így a hinwili bázisra költözhetnek a Ferrari maranellói gépéből.

    Az Alfa Romeo pilótái az év közepétől az új szimulátorban körözhetnek, Hinwilben.” – írja a Gazzetta dello Sport.

  • Horner izgalmas csatára számít a három nagycsapat között

    Horner izgalmas csatára számít a három nagycsapat között

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner szerint a következő szezon kitűnő lesz a három élcsapat küzdelmét illetően, köszönhetően a szabályok stabilitásának.

    Tavaly annak ellenére, hogy a Ferrari tűnt favoritnak a téli teszteken, a Mercedes dominált a szezon első felében. Az olaszok és a Red Bull viszont felzárkózott az év végére, és ez izgalmasabbá tette a futamgyőzelmekért folyó küzdelmet.

    „Az első szárnyat érintő szabályok, az új gumik érkezése jobban visszavetett minket, mint a vetélytársainkat. És persze, az új motorhoz is hozzá kellett szoknunk. De Ausztriától kezdve már versenyképesek voltunk.”

    Most a két idény között nincs sok változás, így a csapatok teljesítménye többé-kevésbé ugyanott lesz majd az új autóval is.

    „A következő évre minden szempontból a folytonosság jellemző, a pilóták, a szabályok, a motorbeszállítók szempontjából is. Hacsak valaki nem áll elő egy rendkívüli újítással, ez egy nagyon izgalmas szezon lehet a Mercedes, a Ferrari és köztünk. Egy igazán kitűnő szezonnak nézünk elébe.” – fejtette ki Horner.

    A gumik is ugyanazok maradnak az előző évhez képest, így még nagyobb a hasonlóság. Ráadásul a 2021-es átfogó szabályváltozások miatt várhatóan mindenki egy kicsit már arra a projektre koncentrál majd, így a fejlesztési verseny kevésbé lesz intenzív, mint az előző idényekben.

    A Ferrari már jelezte, átépíti az autóját a nagyobb leszorítóerő érdekében, tehát itt már borult ez a fajta papírforma. Meglátjuk, ez pozitív, vagy negatív irányba viszi majd őket.

    „Nem tudjuk, a többiek mit csinálnak. De elméletileg a melbourne-i autó az abu dhabi specifikáció továbbfejlesztése lesz.”

  • Wehrleint megtartja a Ferrari 2020-ban is, a csapat új szimulátort fejleszt

    Wehrleint megtartja a Ferrari 2020-ban is, a csapat új szimulátort fejleszt

    A Sauber korábbi versenyzője, Pascal Wehrlein jövőre is a Ferrari fejlesztőversenyzője lesz, míg az olaszok fejlesztésekbe fognak a csapat infrastruktúráját illetően.

    2020-ban kevesebb tesztelési lehetőség lesz, mint eddig, így a virtuális háttér nagyobb szerepet tölt majd be a csapatok fejlesztési ütemtervében. Wehrlein tavaly csatlakozott a Ferrarihoz ilyen szerepkörben, mint azóta ez kiderült, egy többéves szerződés keretében.

    „Tapasztalt versenyzőket alkalmazunk majd a szimulátorban” – mondta a csapatfőnök, Mattia Binotto a Ferrari karácsonyi vacsoráján. „Pascal marad velünk, de rajta kívül is van olyan versenyzőnk, aki lehet, a Forma-1-et illetően nem annyira tapasztalt, de már sok éve szimulátorozik.”

    „Ezek a pilóták is ugyanúgy részei a csapatnak. A szimulátor is egyre fontosabb lesz, ezért fogunk belefektetni a jövőben.”

    A Ferrari vezérigazgatója, Louis Camilleri visszhangozta Binotto szavait, hozzátéve, hogy az utcai autós eladások teszik lehetővé a versenyistálló fejlesztéseit.

    Készek vagyunk ebbe a területbe fektetni. Szerencsére van mögöttünk egy olyan vállalkozás, amivel támogatni tudjuk a fejlesztéseket. Nem csak a személyzet, de az infrastruktúra tekintetében is. Például új szimulátor építésével.”

    Nemcsak az olaszok gondolkoznak hosszútávon. A McLaren is szimulátorát újítja meg, és új szélcsatornát is épít. A Renault az aerodinamikai részlegét alakította át. A Racing Point pedig eddigi gyárépületeit „nőtte ki” az elmúlt évben.

  • Leclerc egy „érdekes kihívásnak” tekinti a 2020-as autó fejlesztését

    Leclerc egy „érdekes kihívásnak” tekinti a 2020-as autó fejlesztését

    Charles Leclerc izgatottan várja már a 2020-as szezont, ugyanis a Ferrari fiatal pilótája egy új szerepkörben is ki fogja próbálni magát. A monacói fiatal is részt fog venni az olasz istálló 2020-as autójának fejlesztésében.

    Leclerc – aki a következő szezonban is a maranellói istálló színeiben fog versenyezni – számára újdonság lesz a következő szezon, ugyanis a karrierje során először fordul elő vele, hogy egy évnél többet tölt el egy csapatnál.

    Az olasz istálló nemrégiben jelentette be a Forma-1 tíz csapat közül elsőként, hogy 2020 február 11-én leplezik majd le a 2020-as autójukat. A monacói pilóta a Formula1.com-nak adott interjújában elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy a következő szezont is a Ferrari színeiben kezdheti meg és már nagyon várja, hogy beleszólhasson a 2020-as autó tervezésébe.

    „Ez az első alaklom a karrierem során, hogy nem csupán egyetlen egy évet töltök el egy csapatnál és nem szerződök át egy másik csapathoz egyik évről a másikra,” – mondta a monacói. „Az autó fejlesztése pedig szintén egy érdekes kihívás lesz majd a számomra. Összességében rengeteget fejlődtünk idén, ami szerintem rendkívül lényeges és nagyon várom már, hogy tovább tudjuk vinni ezt a lendületet a következő szezonra.”

    Visszatekintve a lenyűgöző első ferraris szezonjára, a vidám Leclerc elmagyarázta, hogy a csapat miként fejlesztette az SF90-H-t a szezon során. Azonban hangsúlyozta, hogy a csapatnak még ennél is keményebben kell dolgozni annak érdekében, hogy még versenyképesebbek legyünk.

    Leclerc két győzelmet, hét pole pozíciót és kilenc dobogós helyezést tudott szerezni első ferraris évében. A monacóinál senki nem tudott idén több pole pozíciót szerezni, szóval nyugodtan mondhatjuk, hogy Leclerc volt az időmérők királya a 2019-es szezonban.

    „Egy fura szezon volt az idei,” – véli a Ferrari monacóija. „Nem olyan formában kezdtük el a szezont, mint ahogy azt vártuk a téli tesztek alapján. A szezonközi tesztek rendkívül pozitívok voltak, azonban már az első versenyen hatalmas hátrányunk volt a Mercedeshez képest.

    „Azonban az azt követő szakaszban elért fejlődésünk nagyon jó volt. Az austini versenyhétvége is ijesztő volt. Még mindig nem tudtuk megérteni, hogy miért voltunk annyival lassabbak a többieknél. Azonban úgy gondolom, hogy összességében egy pozitív szezonon vagyunk túl – az első versenyt leszámítva, ami rendkívül csalódást keltő volt,” – fejezte be a gondolatot Leclerc.