Címke: fejlesztés

  • Hartley visszajelzései felgyorsították a Honda fejlesztését

    Hartley visszajelzései felgyorsították a Honda fejlesztését

    Alexander Albon bejelentését követően a Honda nem volt rest elismerni a távozó Brendon Hartley hozzájárulásának mértékét, amely jelentősen felgyorsította a japán gyártó fejlesztési programját.

    „A Honda nevében szeretném kifejezni köszönetemet Brendonnak az egész éves kemény munkájáért” – írta a gyártó motorsport-igazgatója, Maszasi Jamamoto. „Brendon mindig is egy barátságos és elbűvölő egyéniség volt, aki azonnal magára vette a japán kultúrát és a Honda munkamódszerét, ami minden hondás dolgozóba rengeteg erőt és önbizalmat öntött az elmúlt néhány nehéz szezon után. Különösen élénken él az emlékezetemben, amikor Brendon a hatodik helyre kvalifikált a hazai versenyünkön Szuzukában – ez sokat jelentett a Honda számára. Hiányozni fog és sok sikert kívánunk neki a jövőben.”

    Jamamoto mellett a Honda technikai igazgatója, Tojoharu Tanabe is beszállt Hartley dicséretébe.

    „A Hondánál az egész év során mindenki élvezte a Brendonnal való munkát” – fűzte hozzá Tanabe. „Nagyon erős volt a technikai oldala, mindig pontos és hasznos visszajelzéseket adott annak köszönhetően, hogy kétszeres LMP1 világbajnokként és Le Mans-győztesként rengeteg tapasztalata van a hibriderőforrások terén. Ezek a visszajelzések felgyorsították a fejlesztéseinket, aminek révén sikerült előrelépnünk a szezon folyamán. Köszönjük, Brendon, és a lehető legjobbakat kívánjuk neked a jövőben.”

    A Toro Rossónál a teljes harci felállás megváltozik jövőre, Hartley távozása és Albon érkezése mellett Pierre Gasly Red Bullhoz történő promotálása lehetőséget nyitott Danyiil Kvjat meglepetésszerű harmadik visszatérésére 2019-ben.

  • Hülkenberg: Pár év múlva talán már világbajnoki címért is versenyezhetünk

    Hülkenberg: Pár év múlva talán már világbajnoki címért is versenyezhetünk

    A Renaultnak még szüksége van pár évre ahhoz, hogy a világbajnoki címért harcolhassanak. Ezt nyilatkozta Nico Hülkenberg, akinek a következő szezontól az ausztrál szupersztár, Daniel Ricciardo lesz a csapattársa. A párizsi motor shown a német pilóta azt mondta, hogy a Renault sokat fejlődött a 2018-as szezon során.

    „Nagyon szoros a verseny középmezőnyben az idei szezonban,” – monda a német pilóta a L’Equipe-nek. „A többi csapat nagyon keményen dolgozik azért, hogy borsot törhessenek az orrunk alá. Az autónk jó és remélhetőleg képesek leszünk megtartani a negyedik helyünket a konstruktőri bajnokságban.

    „Tavaly érkeztem a csapathoz és a csapat rohamtempóban fejlődik. Rengeteg új ember érkezett a csapathoz annak érdekében, hogy a Renault újra egy élcsapat legyen.

    „A legfőbb célunk az, hogy az élmezőny tagjai legyünk a következő szezontól. Dobogós helyezésekért és futamgyőzelmekért harcolhassunk a következő években. Azonban még sokat kell fejlődnünk. Fel kell építenünk egy sikeres stratégiát, aminek segítségével az élmezőny tagjai lehetünk majd a következő években.”

  • Sainz: A Renault 2019-es motorja hatalmas előrelépés lesz

    Sainz: A Renault 2019-es motorja hatalmas előrelépés lesz

    A C-specifikáció bevezetése után Carlos Sainz úgy véli, a Renault 2019-es erőforrása „végre a Mercedes és a Ferrari szintjén lesz”.

    Az Olasz Nagydíjon debütált a Renault legújabb, C-specifikációs motorja, amelyet azonban megbízhatósági kockázatok miatt egyedül a Red Bull vállalt be. Teljesítmény terén viszont valóban érzékelhető előrelépés történt: Max Verstappen és Daniel Ricciardo egyaránt alátámasztották a Renault által prognosztizált háromtizedes javulást, ám a holland szerint Monzában még így is jó egymásodperces lemaradásban voltak a Ferrarival és a Mercedesszel szemben. Sainznak elsőkézből nincs tapasztalata a C-specről, de az adatok és a Red Bull elmondása alapján bizakodóan tekint a jövő évi szezonra.

    „A C-spec a jövő évi motor alapját képezi” – magyarázta a spanyol. „Úgy tűnik, hogy a Red Bullban jól működik, nagyon elégedettek vele. Nagy előrelépésnek tűnik; kár, hogy mi idén nem használhatjuk, mert hatalmas segítség lett volna a Haas és a Force India elleni csatában. Bízom benne, hogy a Renault végre olyan motort tud majd építeni, amely eléri a Mercedes és a Ferrari szintjét, és remélem, hogy a McLarennel való együttműködés első éve még az ideinél is jobb lesz. Idén már nem tervezünk fejlesztéseket az erőforráson, csak a kasztnira koncentrálunk. Számunkra remek, hogy a Red Bull az új spec mellett döntött, mert így a motorrészlegen dolgozó srácok fel tudják használni az itt tanultakat a jövő évi fejlesztéseknél.”

  • A Sauber nem fejleszti tovább az idei autót

    A Sauber nem fejleszti tovább az idei autót

    A Sauber csapat jövő héttől befejezi a 2018-as autó fejlesztéseit, úgy döntöttek, hogy a jövő évi autóra koncentrálnak.

    Hiába fejlődött a szezon során rohamosan a csapat, hiába vannak mindössze 3 pontra a Toro Rossótól a konstruktőri vb 8. helyéért vívott csatában, hosszabb távon jobb megoldásnak érzik azt, hogy minél hamarabb átálljanak 2019-re.

    Az aerodinamikai szabályok jelentősen változnak jövőre, ami magában foglal egy jelentősen átdolgozott hátsó szárnyat is. A csapatfőnök, Frederic Vasseur szerint van esély arra, hogy ezzel a kezdeti előnnyel nagyot lehet majd nyerni a riválisokkal szemben.

    „Jövő héttől leállunk az idei autó fejlesztésével, mert a szabályváltozások nagy lehetőséget biztosítanak nekünk” – mondta Vasseur.

    „Legalábbis egy nagy lehetőségként tekintek a szabályváltozásokra, szóval a jövő évet kell a figyelem középpontjába helyeznünk. Tehát jövő héten teljesen leállunk a 2018-as fejlesztésekkel, de [már] hónapok óta 2019-re fókuszálunk.”

    A jövő évi autóba fekteti az energiáját az új technikai igazgató, a nemrég a Ferraritól érkező Simone Resta is.

    Az, hogy átálltak teljesen 2019-re, felvetheti a kérdést, nem lesz-e nehéz a szezon második fele, de Vasseur nem aggódik emiatt.

    „Nem kell félnünk ettől. Ez a rossz hozzáállás” – mondta. „Maximálisan figyelnünk kell és bízni az erőforrásainkban. És ha idén hátulról sikerült visszakapaszkodnunk, akkor muszáj sikerülnie ennek jövőre is úgy, hogy akkor már mindenki ugyanolyan szintről indul.”

    (Czuth Csaba)

     

  • Vandoorne: Karrierem legrosszabb péntekje volt

    Vandoorne: Karrierem legrosszabb péntekje volt

    A McLaren versenyzője, Stoffel Vandoorne élete legrosszabb péntekjének tulajdonította a Német Nagydíj hétvégéjének első napját.

    A 2 héttel ezelőtti szenvedős Brit Nagydíj után nem javult a helyzet, Hockenheimre is megmaradtak a nehézségek. Délelőtt és délután is ő volt a leglassabb, több mint fél másodperccel elmaradva a csapattárs Fernando Alonsotól.

    Vandoorne elismerte, tanácstalan azzal kapcsolatban, hogyan tudná működésre bírni autóját.

    „A legrosszabb péntek a karrieremben” – mondta. „Reggel sok aero tesztet csináltunk, új alkatrészeket szereltünk fel. Kicsit próbáltuk jobban megérteni a dolgokat.”

    „A délutáni is egy újabb nehéz edzés volt. Újra felléptek a Silverstone-ban tapasztalt problémák. Most az a kérdés, hogyan tudjuk rendbe tenni az autót és normálállapotba visszahozni. Ugyanaz a helyzet, mint Silverstoneban.”

    „Nem értjük az autó működését. Valamit ki kell találnunk.”

    Vandoorne szerint kizárt, hogy akkora a hátránya Alonsohoz képest, amit a pénteki eredmény mutat.

    „Lehetetlen, hogy 6 tized a különbség Alonsotól” – mondta. „Messze utolsó voltam. Tisztában vagyunk a problémákkal, de nem tudjuk, hogyan orvosoljuk őket.”

    Alonso, aki 17. lett a második edzésen, reméli nem ez a maximum ami benne van, hiszen új alkatrészeket teszteltek.

    „Valószínűleg a tesztelés miatt végeztünk ennyire hátul” – mondta a spanyol. „Az előző néhány versenyen egész jó helyeken voltunk péntekenként és már 2-3 tized is rengeteg pozíciót jelent. Most pénteken eléggé lent voltunk, ez reméljük, megváltozik.”

    (Czut Csaba)

  • A Renault új aerodinamikai csomagot hoz a Német Nagydíjra

    A Renault új aerodinamikai csomagot hoz a Német Nagydíjra

    A Renault egy teljesen új első szárnnyal rukkol elő a Német Nagydíjra.

    Nico Hülkenberg hatodik helyével, amit a legutóbbi Angol Nagydíjon szerzett, bebiztosította a Renault a vezető helyét a középcsapatok között a konstruktőri bajnokságban, de szenvedtek a fő riválisukkal, a Haas-szal szemben, mióta az amerikai csapat megkapta a Ferraritól az idei motorjukat és egy új aerodinamikai csomagot vetettek be egy hónapja, Kanadában.

    A Renault technikai igazgatója, Nick Chester nagyon bízik az új fejlesztésekben, mert az új aerodinamikai csomag sokat segíthet a középgyors és gyors kanyarokban.

    „Ez egy érdekes teszt számunkra. Remélhetőleg sok plusz teljesítményt hoz majd az autónak, de ha megváltoztatod az első szárnyadat, nem lehetsz teljesen biztos abban, hogy működik-e, amíg nem tesztelted.”

    Chester azt is felvetette, hogy ez lesz a Renault utolsó változtatott első szárnya, mielőtt a 2019-es aerodinamikai szabályváltozások érvénybe lépnek.

    „Az idő miatt van ez.”- tette hozzá. Mondtuk, hogy szeretnénk még egy első szárnyat, de míg megterveznénk, kiviteleznénk és legyártanánk, körülbelül év végére lennénk kész, aminek semmi értelme.”

    Carlos Sainz szerint a fejlesztéseik célja, hogy közelebb kerüljenek a Ferrarihoz, a Mercedeshez és a RedBullhoz, és hogy felülmúlják a Haast.

    „Van pár jó ötletünk még, amelyek segíthetik a felzárkózást a Haas-hoz, de a fő célunk az első három csapat megközelítése.”- mondta Sainz.

    Csapattársa, Nico Hülkenberg arra számít, hogy a lassabb típusú pályák, mint például a Hungaroring, jobban fekszik majd a Renault-nak, mint az előző versenyhétvégéken Angliában, Ausztriában és Franciaországban.

    „Még mindig jó a csomagunk” – mondja Hülkenberg. Még mindig vannak tartalékaink, amit meg fogunk mutatni a következő versenyeken. Most olyan pályák következnek, amiken jobbak vagyunk, mint a Haas.

    „Jó a csapatunk, és azt hiszem, összességében jobb csomagunk van, de természetesen ezt be kell majd bizonyítanunk a soron következő hétvégéken.”

    A Renault 19 pontos előnnyel várhatja a Német Nagydíjat a Haas előtt a konstruktőri bajnokság negyedik helyén.

    (Boa Bence)

  • Alonso: Nem igazán fejlesztettünk az autón

    Alonso: Nem igazán fejlesztettünk az autón

    Fernando Alonsót a McLaren múlt hétvégén mutatott gyenge formájáról kérdezte a Motorsportmania.hu.

    A Francia Nagydíjon nagyon hasonlóan alakult az erősorrend, mint Barcelónában nem sokkal ezelőtt, kivéve a McLarent. Mi okozhatta ezt a visszaesést, kiértékeltétek az adatokat? – szólt a kérdés Alonso felé.

    „Az elmúlt két-három versenyen kevésbé voltunk versenyképesek, de nem is fejlesztettünk sokat az autón. Péntekenként kísérletezünk néhány dologgal, de ezek inkább a jövőbeni terveinket szolgálják majd. Ennek következményeképp visszacsúsztunk, de egyébként sem voltunk túlságosan gyorsak szombatonként.

    „Tizenharmadik helyről rajtoltunk Bahreinben és Kínában is. Vasárnaponként hetedik helyről estünk ki Monacóban, ami nagyon sok pontot jelent. Kanadában tizedik helyen álltam, amikor feladni kényszerültem a versenyt.”

    „A Francia Nagydíj volt az első, amikor nem pontszerző helyről kellett kiállnom. Természetesen fejlődni szeretnénk, az ok, amiért nem sikerült előrelépnünk az, hogy több időt vesznek igénybe a fejlesztéseink, ám még így is pontszerzők vagyunk.”

    Alonso elmondta, hogy Ausztriába kisebb fejlesztésekkel érkeztek, melyek leginkább a padlólemez területét érintik.

  • Jelentősen továbbfejlesztett autóval készül a McLaren Barcelonára

    Jelentősen továbbfejlesztett autóval készül a McLaren Barcelonára

    Spanyolországban, a szezon ötödik versenyhétvégéjén mutatkozik be a McLaren által eredetileg Melbourne-ben bevetni kívánt MCL33.

    A késés oka a Hondáról Renaultra való váltással adódó munka, mely befolyásolta a McLaren aerodinamikai téren végzett fejlesztési ütemtervét. Néhányan ’B’ autóról beszélnek a wokingiakkal kapcsolatban, melyen a leglátványosabb fejlesztés egy jelentős mértékben továbbfejlesztett orrkúp lesz.

    A német Auto Motor und Sport szaklap szerint gyakorlatilag az MCL33 fele új lesz, a McLaren új orrkúppal, új légterelő idomokkal, új oldaldobozzal, új hátsó szárnnyal, valamint módosított padlólemezzel vág neki a Spanyol Nagydíjnak.

    Csütörtökön már mindenképpen több részletet tudunk meg a csapat fejlesztéseiről, ekkor már a nyilvánosság számára is megtekinthetők lesznek az egyes elemek. A McLaren újdonsült idei motorpartnere, a Renault sem tétlenkedik: a franciák Kanadában készülnek pályára vinni továbbfejlesztett V6-os erőforrásukat.

    A Racingline.hu a helyszínről számol be a Spanyol Nagydíj történéseiről, tartsatok velünk a legfrissebb információkért!

  • Boullier nem vár komoly előrelépést a „B” autótól

    Boullier nem vár komoly előrelépést a „B” autótól

    A csapatfőnök Éric Boullier elmondta, hogy hiába készül a McLaren egy teljesen új autóval Spanyolországra, nem várható, hogy hirtelen az élen fogják találni magukat.

    A brit csapat eddig az előzetes várakozásokhoz képest alul teljesít az idei évben, hiába váltottak Hondáról Renaultra.

    A wokingi istálló már korábban megerősítette, hogy Barcelonába komoly változtatásokkal készülnek, ami olyan mértékű lesz, hogy nyugodtan lehet „B” autónak is hívni.

    „Ez egy új irány, de ettől még nem remélhetjük azt, hogy ezzel mindenki elé fogunk ugrani.” – mondta Éric Boullier.

    „Szerintem a mezőny 95 százaléka új aerodinamikai csomagot fog vinni Barcelonába, így a különbségek nagyrészt meg fognak maradni, maximum egy kicsit nyerhetünk vagy egy kicsit veszthetünk ezzel. Számunkra fontos, hogy a fejlesztéseink működjenek, és reméljük, hogy másoknak meg nem.” – idézi a csapatfőnököt a La Confidencial nevű lap.

  • Új aszfalt várja a mezőnyt Silverstone-ban

    Új aszfalt várja a mezőnyt Silverstone-ban

    Teljes újraaszfaltozáson esett át a brit pálya, a fejlesztésnek köszönhetően körülbelül egy másodperccel gyorsabb köridőt autózhatnak a Forma-1-esek.

    A újraaszfaltozási műveleteket a MotoGP promóterének nyomására végezték el.

    „Ha megnézzük a pályát, 1996 óta nem végeztünk rajta hasonló műveleteket” – mondta Stuart Pringle, a helyszín ügyvezető igazgatója.

    „Kissé foltozottnak tűnt már a pálya, szóval teljes újraaszfaltozás mellett döntöttünk, és a lehető legjobb felületet kívántuk megvalósítani.”

    „Eltüntettük a bukkanókat, körülbelül egy másodperces köridőbeli javulásra számítunk a Forma-1-es autók esetében. Ez egy izgalmas fejlesztés Silverstone számára” – tette hozzá.

    A MotoGP miatt korábban Barcelonában, Spielbergben és Austinban is módosításokat kellett eszközölni, mivel a Forma-1-es autók által generált hatalmas leszorítóerő olyan pályahibákat okoz, amire nagyon érzékenyek a gyorsaságimotoros-világbajnokság versenygépei.