Címke: FC Schalke 04

  • Sascha Lenz ott folytatná a sikereit, ahol tavaly abbahagyta

    Sascha Lenz ott folytatná a sikereit, ahol tavaly abbahagyta

    A tavalyi szezon volt Sascha Lenz eddigi legerősebbje, aztán beütött a koronavírus járvány, és hirtelen a top forma már nem számított. Képes lesz arra, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta? Egy biztos: Lenz tudja, hogy idén komoly harc vár rá. A német versenyző nem nyert még kamion Európa-bajnokságot, de 2020-ban minden adott volt ahhoz, hogy ráhajtson. Az első Autodrom Mostban zajlott versenyhétvége után ő vezette a bajnoki tabellát. Aztán a COVID-19 miatt mindez füstbe ment, a 36 éves pilóta legnagyobb bánatára.

    Ugyan tavaly rövidre sikerült az idény, de Lenz tudja, hogy az ellenfelei nagyon is nézegették egymást, és keményen dolgoznak azért, hogy előrébb keveredhessenek. Számol is Jochen Hahnnal, hogy újra beleveti magát az élmezőnybe, hiszen nem véletlenöl hatszoros ETRC bajnok. Biztos, hogy fokozni fogja a tempót.

    Sascha és csapata ugyanakkor keményen dolgoztak a téli szünet alatt, és módosították a kamionját is, hogy biztosan újra az élen küzdhessen:

    „Nem állhatunk le, tovább kell gyakorolnunk a nyomást. Jochent csak a visszapillantó tükrömben szeretném látni 2021-ben.”

    Lenz biztos benne, hogy képesek lesznek kiemelkedő eredményre a csapat bajnokságban is, ahol a brit Jamie Anderson a partnere.

    A kevés tavalyi verseny ellenére voltak izgalmak az élmezőnyben, hiszen az szorossá vált. Nem csak Lenz volt az, aki az élen haladhatott, hanem Kiss Norbert is, aki az új Révész TRT csapattal és a vörösre festett MAN-jével ott volt az első két hétvégén a többiek előtt. Előnyét azonban nem tudta kamatoztatni, mivel sem a versenyzők sem a csapatok bajnoki trófeáit nem osztották ki, a kevés lefutott futam miatt.

    A COVID-19 hatásaként sokakat így Lenzéket is számos külön kihívás hátráltatott tavaly, így ez érintette a családi vállalkozásukat is: a szponzor által kért aktivitás elmaradása azonnal érződött a bankszámlájukon is, így Lenz úgy döntött, hogy már el sem utaztak a Hungaroringen tartott FIA kamionos hétvégére:

    „A szerelőim velem tartanak a szabadidejükben, mivel masszív kamionverseny rajongók. Az, hogy elutazzanak Magyarországra, majd utána hétfőn vagy kedden munkába állhassanak, akkor nem volt kivitelezhető már a korlátozások miatt, egyszerűen túl kockázatos volt.”

    A nehéz év ellenére a német versenyzőnek sikerült megtartania a támogatóit. 2021-re is megerősítették az együttműködésüket, ami miatt nagyon hálás. A jelenlegi nehézségek mellett is nehéz tervezni erre a szezonra, de Sascha optimista és dolgozik az erőnlétén otthon:

    „Amikor fiatal voltam, akkor csak fociztam. Még olyan ismert csapatok ellen is játszottunk, mint a Schalke vagy a Mainz.”

    Saschát azonban a kamionversenyzés már korán megfertőzte, hiszen az édesapja háromszoros Európa-bajnok volt a verseny kategórájában a kilencvenes évek végén. Saját maga 2005-ben döntött úgy, hogy versenyezni akar, ekkor 18 éves volt, és egy öreg vontatóval jelent meg a Nürburgringen. Egy évvel később már a pályán is kipróbálhatta magát, és teljesítette az első versenyét egy Mercedes kamionnal. Ezt követte még pár részvétel az elkövetkezendő években. Évek teltek el a felkészüléssel, és végül már a saját csapatával 2015-ben nevezett be először teljes szezonra. 2018 óta ez már egy teljes állású családi vállalkozás lett: Sascha felelős a technikai dolgokért, felesége Kristina kezeli a közösségi média felületeiket, édesanyja Silvia kezeli a jelenlegi és a leendő támogatókat, lánya Kate pedig hozza a szerencsét neki. Talán utóbbi segítségével a 2021-es szezon végén az bajnoki tabella élén végezhet.

  • A német RTL Portimaoban tudósított utoljára a helyszínről

    A német RTL Portimaoban tudósított utoljára a helyszínről

    Sebastian Vettel is annyit tudott csak mondani Kai Ebelnek, a német RTL legendás bokszutcai riporterének, hogy „szomorú”, hiszen a Portugál Nagydíj Portimaoból volt az utolsó, amelyet a helyszínről is adtak. Ez egy igazán érzelmes pillanat volt a stábnak, Kai pedig utoljára futott a versenyzők után, interjúban reménykedve. Utoljára volt a pálya mellett a saját operatőri csapatuk, a hangtechnikus, technikus és a produkcióért felelős, akik remek anyagokkal szolgáltak mindig is. Sebastian Vettel pedig már egy kettejük közti megbeszélés alatt már korábban elbúcsúzott Kai Ebeltől, aki 29 évig volt a száguldó cirkusz része.

    Mr. Bokszutca, ahogy hazájában nevezik, tehát utoljára a négyszeres világbajnokkal interjúzott, amitől azért ő is elérzékenyült. 1991 óta az RTL Forma-1-es csapatához tartozott, és 1994-ben lett a csatorna bokszutcai riportere. Hivatalosan ezen szerepében pont Imolában mutatkozott be 1994-ben, amikor az F1 legenda Ayrton Senna meghalt. Színes ruhatárával persze felhívta magára a figyelmet még a divatrajongó Lewis Hamiltonnál is, és mindig is egy egyénisége volt a paddock világának, sokan vetettek rá egy pillantást, hogy épp milyen szettben is van az adott versenyen.

    Kommentátoruknak, Heiko Wassernek pedig szintén különleges marad az idei Portugál Nagydíj. 500. alkalommal közvetített az RTL-nek egy Forma-1-es versenyt. Jutalma az lett, hogy az általa igen kedvelt Borussia Dortmund nyert a Schalke ellen, és még tortát is kapott az ünnepi alkalom miatt.

    A német RTL júniusban jelentette be, hogy a szezon végén 30 évnyi közvetítés után kiszállnak a királykategóriából. Portugália után a stábjuk már nem megy a helyszínekre. A koronavírus helyzet miatt most már a hátralévő futamokat csak a kölni stúdióból követik majd figyelemmel.