Címke: FC Red Bull Salzburg

  • Az őrjöngő Verstappen elmondta, mi volt az utolsó csepp a pohárban

    Az őrjöngő Verstappen elmondta, mi volt az utolsó csepp a pohárban

    A Magyar Nagydíjon Max Verstappen többször kikelt magából, kérdőre vonva a Red Bull hibás stratégiai döntéseit.

    Verstappen elég vehemensen beszélt már az autóban ülve is, majd miután az egyik riporter felhozta neki, hogy egyesek szerint túllőtt a célon, őket nemes egyszerűsséggel elküldte „a p*csába”. A holland ugyanis nem tudta megszerezni a 3. helyet, amivel mentette volna a menthetőt egy olyan napon, amikor a McLaren kiemelkedett a mezőnyből, a Red Bull kifogásolható stratégiája és a Lewis Hamiltonnal való ütközés után csak az 5. helyen ért célba.

    Bár a címvédő előnye még mindig 76 pont Lando Norris előtt a tabellán, az utóbbi hónapok alapján már egyáltalán nem tűnik olyan biztosnak, hogy negyedszer is világbajnok lesz idén, ráadásul a csapata Hungaroringre hozott fejlesztései sem hoztak áttörést. Verstappen arra utalt, hogy a Magyar Nagydíjon a Red Bull hozzáállása idegesítette fel, és a tévedést beismerő üzenetek lecsillapították volna.

    „Nagyon rossz verseny volt. Minden rosszul sült el, a stratégia pocsék volt. Tudjuk, milyen nehéz itt előzni, erre pont azt kellett volna csinálnom. Próbáltam harcolni, de ezzel is időt vesztettem” – mondta a vele rendszeresen exluzív interjúkat készítő Viaplay-nek, némileg talán már kevésbé lüktető adrenalinnal.

    Verstappen nem hibázott a Hamilton elleni ütközésben, a felügyelők érthetetlen indoklást adtak

    „Az első alkalommal figyelni kellett az elévágásra, ami nem jó, de benne van a pakliban. Utána ismét beragadtam Hamilton mögé, akit nem előztem meg, majd ismét forgalomba jöttem ki, lekörözöttek közé. Nem értem az egészet, szörnyű volt.”

    „Ostoba észrevételeket kaptam a rádióban. Ha elismerik, hogy nem volt ideális, amit kitaláltak…azzal megnyugtattak volna. Ehelyett rátettek még egy lapáttal, és az volt az utolsó csepp a pohárban.”

    Kérdés természetesen az is, Verstappen nyűgösebb volt-e a szokásosnál amiatt, hogy egészen hajnalig a szimulátorban versenyzett a virtuális spái 24 órás viadalon. Helmut Marko „ostobaságnak” nevezte ezt a feltételezést, és rámutatott, hogy pár hónapja Imolában (ahol nyert) még később tért nyugovóra, ahol szintén hajnalig versenyzett online.

    Max bioritmusa eltér más emberekétől, számára nem szokatlan időpontban ment aludni. Zandvoortban arra sem ébredt fel délelőtt 10-kor, hogy helikopterek szálltak a motorhome-ja fölött. Eleget aludt” – jelentette ki.

    Megszelídíteni Norrist – a McLaren csapatfőnöke lepasszolta a nehéz feladatot

  • Feltehetően súlyos beteg Dietrich Mateschitz

    Feltehetően súlyos beteg Dietrich Mateschitz

    Aggodalom Dietrich Mateschitz miatt: Az RTL/ntv információi szerint a Red Bull alapítója állítólag súlyosan beteg.

    Ezt a jól értesült osztrák újságírói források is megerősítik. A 78 éves tulajdonos már jó ideje nem jelent meg a nyilvánosság előtt, ami felerősítette az egészségi állapotával kapcsolatos pletykákat. Még a Red Bull és a német autógyártó Porsche között meghiúsult Forma-1-es megállapodás után sem lehetett hallani a Red Bull főnökétől bármiféle véleményt.

    Nemrég Mateschitz a meghívása ellenére sem vett részt Spielbergben a Red Bull Ringen rendezett DTM-futamon. A Red Bull pénteken az alábbi közleményt adta ki:

    „Mint tudják, Mateschitz úrnak mindig is fontos volt, hogy a magánéletét távol tartsa a nyilvánosságtól. Ezen tekintetben semmi sem változott.”

    Helmut Marko a Red Bull Racing Forma-1-es csapatának tanácsadója, Mateschitz barátja és bizalmasa, és általában minden F1-es ülés után beszél a cég alapítójával. Marko nem kommentálta Szingapúrban azt a kérdést sem az RTL/ntv-nek, hogy honfitársa esetleg jobban van-e már:

    „No comment, ez magánügy, nem véleményezzük.”

    Mateschitz 1984-ben alapította a Red Bull GmbH-t, és 1987-ben dobta piacra az energiaitalát. Ausztriából kiindulva elképesztő birodalmat épített ki a cégével. Az idei Forbes szerint ő Ausztria leggazdagabb embere, 16,5 milliárd dollárra becsült vagyonával.

    Az italai értékesítését a sporttal és a sportmarketinggel is összekapcsolja. Mateschitz már hamar elkezdte népszerűsíteni az extrém sportokat. A Forma-1-ben az egyik legfontosabb projektjét találta meg. 2004-ben átvette a Jaguar F1-es istállót, a Red Bullt pedig a motorsport királykategóriájába helyezte – és néhány évvel később német világbajnokot csinált. 2010-ben Sebastian Vettel szerezte meg Mateschitz alakulatának az első bajnoki címét. Még három világbajnoki cím következett ezután, mielőtt megkezdődött a Mercedes dominancia, amit csak 2021-ben tört meg újra Max Verstappen – a Red Bullban.

    A sportbirodalomhoz olyan futballcsapatok is tartoznak, mint az RB Leipzig, a New York Red Bulls és a Red Bull Salzburg, vagy a müncheni jéghokicsapat. Sok sportolót is támogat egyénileg a stájerországi üdítőitalos.

  • Verstappen és Ricciardo focizni mentek!

    Verstappen és Ricciardo focizni mentek!

    Daniel Ricciardo és Max Verstappen ellátogattak a Red Bull fociakadémiájába. A FC Red Bull Salzburg otthonában a két pilótára feladat is várt. Miután felvették a névre szóló stoplis cipőiket, és Ricciardo nem ivott belőle, elkezdődhetett a küzdelmük. Előbb a felső lécet kellett eltalálniuk a versenyzőknek, majd jöhetett a kapáslövés. Nos, a lelkesedés ellenére nem fog bővülni sem a holland, se az ausztrál labdarúgó válogatott.