Címke: Facebook

  • Michelisz az utódját keresi – valódi versenyzési lehetőséggel!

    Michelisz az utódját keresi – valódi versenyzési lehetőséggel!

    E-sport bajnokság indul Michelisz Norbert szakmai vezetésével és a Hungaroring szerepvállalásával. Az öt fordulóból álló, Hungaroring E-sport Bajnokság névre keresztelt online szezonnal kivételes lehetőséget kínálnak az indulóknak. A fődíj egy teljes idényre szóló versenyzési lehetőség a M1RA-csapatban egy magyar vagy nemzetközi autós gyorsasági bajnokságban 2021-ben.

    Michelisz Norbert 2005-ben 21 évesen vezetett életében először igazi versenyautót, amelyre a szimulátoros eredményeinek köszönhetően volt lehetősége. Tizennégy évvel később a magyar autósport első világbajnoka lett, miután a Hyundai Motorsport gyári versenyzőjeként tavaly megnyerte a túraautózás csúcssorozatát. Most egy hasonlóan álomszerű karrier veheti kezdetét, legalábbis a lehetőséget egy magyar biztosan megkapja, hogy elinduljon az úton, és a számítógépet valódi versenyautóra cserélje 2021-ben.

    Csak magyaroknak és teljesen ingyenesen
    Az esély bárki számára adva van, hiszen a Hungaroring E-sport Bajnokságban való részvétel minden határainkon belüli és azokon túli magyar számára teljesen ingyenesen elérhető. Az öt fordulóból álló online szezon végén az öt legtöbb pontot elérő versenyző elméleti és fizikai felmérésen vehet részt a M1RA szervezésében. Közülük a Michelisz Norbert vezetésével meghozott szakmai döntés alapján a legfelkészültebb kapja meg a teljes szezonos versenyzési lehetőséget a M1RA színeiben egy magyar vagy nemzetközi autós gyorsasági bajnokságban 2021-ben, amelynek költségeit a bajnokság támogatói fedezik.

    Michelisz gyors körével is versenyre lehet kelni
    Az április 13-án induló szezon platformját a RaceRoom biztosítja, amely számos nemzetközi szimulátor-bajnokságot is szervez – az első és az utolsó futamot stílszerűen a virtuális Hungaroringen teljesíti a mezőny. A játékban be lehet kapcsolni Michelisz Norbert „szellemautóját”, amely az általa futott leggyorsabb kört mutatja, így versenyezni is lehet a túraautó-világbajnokkal. A valódi verseny persze az indulók között alakul ki, akik a bajnoki helyezésük alapján automatikus indulási jogot szerezhetnek, illetve mind az öt forduló előtt külön selejtezőn is lehet kvalifikálni a mezőnyt alkotó top 24-be.

    Különböző csapatok, #maradjotthon, adomány
    Bár az összes induló a M1RA versenyautójának virtuális változatát vezetheti, mégsem lesz ugyanolyan külsejű minden kocsi. Különböző csapatok különböző megjelenésű autóihoz rendelik a pilótákat. Ennek jótékony célja van, ugyanis a szervezők a szimulátorozással nemcsak arra hívják fel a figyelmet, hogy mindenki maradjon otthon, hanem anyagi segítséget is nyújtanak a koronavírus-járvány miatt kialakuló nehéz helyzetben. Az adomány részleteiről és a megvalósításában nélkülözhetetlen csapatokról később várható bejelentés.

    Michelisz Norbert, a WTCR bajnoka:
    „Az elmúlt időszakban számtalanszor kérdezték tőlem, hogy mi jutott eszembe legelőször, amikor világbajnok lettem. A tizenöt évvel korábbi önmagamat láttam, aki egyetemre ment és már kezdett letenni az álmáról, hogy valaha autóversenyző lesz, de ennek ellenére folyton szimulátorozott a pécsi albérletben. Tudom, hogy ma is sokan gyakorolnak otthon a számítógépen és álmodoznak, hogy egyszer talán kapnak egy lehetőséget. Most én szeretnék esélyt adni valakinek. Az e-sport kiváló terep, hogy megtaláljuk a tehetségeket, és a legalkalmasabbnak egy teljes szezonra szóló versenyzési lehetőséget garantálunk 2021-ben. Szeretnék köszönetet mondani a névadó Hungaroring mellett a SimplePay by OTP Mobilnak, az OMV Hungária Ásványolaj Kft.-nek, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nek és a PC Trade Systems Kft.-nek, hogy támogatják a bajnokság komoly céljait. Arra biztatok mindenkit, hogy tegyen próbát, mert az álmok valóra válhatnak!”

    Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója:
    „Már eddig is foglalkoztattak minket a virtuális térben zajló sorozatok, s most, hogy a pálya egy ideig zárva tart, úgy gondoltuk, itt az idő, hogy mi is beálljunk egy ilyen bajnokság mögé. Természetesen nem volt mindegy, hogy melyiket választjuk, de Michelisz Norbertnél jobb partnert keresve sem találhattunk volna a megvalósításra. Az ő jól ismert sikertörténete reményt adhat a mostani szimulátor-versenyzőknek. Ugyanakkor a Hungaroring számára is nagyon fontos, hogy új hősök szülessenek, hiszen az utóbbi években azt tapasztaltuk, hogy a Formula 1-es versenyen kívül a magyar sztárpilótákért telnek meg a lelátók, minél több van belőlük, annál jobb nekünk és a magyar autósportnak. Bízunk benne, hogy a Hungaroring E-sport Bajnokságból kerül majd ki a következő Michelisz Norbi.”

    A bajnokság lebonyolításáról röviden:

    • Az első hungaroringi fordulót megelőző előselejtezőről a 24 leggyorsabb idővel rendelkező induló jut be a versenyre.
    • Az első forduló után a bajnokság aktuális első 15 helyezettje automatikus indulási jogot szerez a soron következő fordulóra.
    • Innentől a még kiadó 9 helyre továbbra is a fordulókat megelőző előselejtezőkön lehet bejutni.
    • Minden forduló egy szabadedzést követő időmérőből, majd két futamból áll. Az első futam normál rajtsorrend alapján indul, a másodikon az időmérő első tíz helyezettjének sorrendje megfordul.
    • Az időmérőn az első tíz helyezett 10–1 pontot szerez.
    • Mindkét futamon az első 15 helyezett szerez pontot, az első harmincat, a tizenötödik egyet.

    Versenynaptár:
    1. forduló: Hungaroring, április 30., Előselejtező: Április 13–26.
    2. forduló: Monza, május 14., Előselejtező: Május 1–10.
    3. forduló: Nürburgring, május 28., Előselejtező: Május 15–24.
    4. forduló: Szepang, június 11., Előselejtező: Május 29.–Június 7.
    5. forduló: Hungaroring, június 25., Előselejtező: Június 12–21.

    Élő közvetítés:
    Az időmérőkről és a futamokról magyar nyelvű kommentárral élő közvetítések várhatóak a M1RA hivatalos Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján.

  • Az AlphaTauri első versenyautójának a neve AT01 lesz!

    Az AlphaTauri első versenyautójának a neve AT01 lesz!

    Az átkeresztelt AlphaTauri csapat pénteken mutatja be az autóját majd, „AT01” néven. A Red Bull junior csapata 14 szezonon át Toro Rosso néven volt ismert, azonban az új évtizedet már új névvel indítják az energiaitalosok. Korábban a Toro Rosso idejében STR néven futott a konstrukció, így a 2019-es autójuk volt az STR14, és egyben az utolsó is ezzel a megjelöléssel.

    Február 14-én pénteken az AlphaTauri azonban egy különleges esemény keretein belül leleplezi az új versenygépét, az ausztriai Salzburgban. Az esemény házigazdája a korábban szintén Red Bull versenyző David Coulthard lesz. A bemutatón a versenyzőik, Pierre Gasly és Danyiil Kvjat bemutatják az új csapatruházatot is, valamint az overáljukat, végül pedig az AT01-est.

    Az elmúlt héten a közösségi médiás felületein a csapat erőteljesen utal a megújuló festésükre is, amiről jelenleg anyni biztos, hogy sötét színei lesznek.

    A bemutatót élőben lehet majd nézni az AlphaTauri weboldalán, a YouTube és a Facebook oldalukon, illetve a Red Bull TV-n.

  • Segítsetek megkeresni egy brit F1 rajongó zászlóját!

    Segítsetek megkeresni egy brit F1 rajongó zászlóját!

    Kirsty Brisenden édesapja nagy F1-re járó rajongó, de a brit zászlója eltűnt a múlt hétvégén a Kanadai Nagydíjon. Valaki egyszerűen elvitte. Nyilván nem nagy érték önmagában, de ez a zászló mégis a maga nemében pótolhatatlan a tulajdonosának. Ahogy az látható, a barátaival meglátogattak már versenyhelyszínt, és többek-között a Hungaroringre is eljutottak ezzel a zászlóval 2016-ban. Ezen kívül az Union Jack járt már Spa-Francorchampsban, Monzában, Abu Dhabiban, Szingapúrban, Sanghajban, Texasban és legutóbb Montrealban is a Forma-1-en.

    Kirsty nagyon reménykedik benne, hogy  meglesz a zászló, kapcsolatot alább lehet felvenni vele, egyébként meg annyival járuljatok hozzá a a kereséshez, hogy ezt a cikket megosszátok a Facebookon, illetve egyéb közösségi média oldalaitokon.

    https://www.facebook.com/kirsty.brisenden/posts/10156544186472903

  • Keszthelyi Vivien megautóztatta Orbán Viktort!

    Keszthelyi Vivien megautóztatta Orbán Viktort!

    Ma adták át a ZalaZone járműipari tesztpályát, amelyet Orbán Viktor adott át, és Keszthelyi Vivien is szerepet kapott a megnyitón. A hétvégén még a W Seriesben indult magyar pilótanő a tavalyi Seyffarth Audi R8-asába ültette be a magyar miniszterelnököt, és mentek el együtt egy próbaútra. Erről pedig a videó kikerült a hivatalos Orbán Viktor Facebook oldalra is, aki miután az Audiból kiszállt, maga is elment egy körre, de már egy Alfával.

    https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/582706458886079/

  • Vedd fel Senna bukósisakját a Facebookon!

    Vedd fel Senna bukósisakját a Facebookon!

    Megérkezett a Facebookra az Ayrton Senna filer: most már mindenki felpróbálhatja a legendás sárga sisakját, virtuálisan.

    Az élményért nem kell sokat tenni, mint rányomni -> erre <- a linkre, pózolni, és megosztani a közösségi oldal felületein. Nem is volt olyan bonyolult, ugye?

  • A McLaren véletlenül megmutatott egy darabot 2019-es autójából

    A McLaren véletlenül megmutatott egy darabot 2019-es autójából

    Bakizott a McLaren a Facebookon, olyan fotót posztoltak, melyen látható, hogy milyen lesz az MCL34-es hátuljának megjelenése, szúrta ki az F1i.com.

    Bár a színezésben semmi újdonság nincs, az azonban kiderül a fotóból, hogy a hátsó szárnyra felkerült a Coca-Cola logó, így vélhetően sikerült megállapodást kötni a világhírű üdítőital márkával a 2019-es szezonra, miután tavaly Austinban, Interlagosban és Abu Dhabiban már feltűnt a márka a McLareneken.

    Miután a képet figyelmetlenül tették közzé, gyorsan le is törölték.

    Az autó hivatalos bemutatójára február 14-én kerül majd sor.

  • Nem lesz idén Facebookos közvetítés a WTCR futamokról

    Nem lesz idén Facebookos közvetítés a WTCR futamokról

    A Túraautó Világkupa (WTCR) tavaly a Facebookon élő stream formájában közvetítette a hétvégék első versenyét. Ez viszont 2019-től kezdődően megszűnik, mivel nem hozta az elvárt nézőszámot.

    Ettől az évtől kezdődően a bajnokság összes futama élőben lesz követhető az Eurosport TV-n, emellett különböző klipeket, összefoglalókat fognak feltölteni a különböző közösségi oldalakra. A szabadedzésekről és az időmérőkről továbbra is lesznek közvetítések a facebookon is.

    „Az élő Facebookos közvetítés egy nagy csalódás volt.” – jelentette ki a sorozat promótere, Francois Ribeiro. „A Facebook az egy média, de hogy hogyan is működik rajta az élő közvetítés azt ki kell tapasztalni. Ilyeneket hallottam, hogy ’Francois, ha a Facebookra is felteszitek a közvetítést akkor milliós nézettségetek lesz.’ Az igazság viszont az, hogy nagyon sok kreatív dolgot csináltunk, különböző klipeket készítettünk a versenyzőkkel, és ezt a jövőben is folytatni fogjuk. De az élő közvetítést azt abba hagyjuk, mivel közel sem az elvárásaink szerint alakult a nézőszám.”

    „Az edzések és időmérők közvetítése megmarad, de a versenyé már nem. A három versenyről viszont már nem lesz live, mert nem tudom megmagyarázni a csapatoknak és a szponzoroknak, hogy miért van az, hogy a tv-ben 50 millióan nézik, a Facebookon pedig alig százezren. Tehát 2019-től a közösségi médiát beszámolókra, klipekre fogjuk használni, élő közvetítésre nem.” – tette hozzá.

  • Hungaroring – nemzetközi versenyek, 2019

    Hungaroring – nemzetközi versenyek, 2019

    Ahogy azt már évek óta megszokhattátok, nálunk olvashatjátok legelőbb azt, hogy a Hungaroring milyen programokkal vár jövőre. 2019-ben kevesebb bajnokságot lát vendégül a magyar aszfaltcsík, hiszen a DTM és a rangos betétprogramja, az European Formula 3 bajnokság még csak a környékre sem jön sajnos. A jelenlegi ismeretek szerint szeptember elején lesz az utolsó komoly nemzetközi megmérettetés a Hungaroringen, lehet hogy utána nekiállnak a sokat emlegetett külső rész megújításának?

    Addig is, amíg ezt is kiderítjük, íme a lista, hogy mikorra kell kérned szabadságot 2019-ben, ha ott akarsz lenni Michelisz Norbi, Kiss Norbi, Tassi Attila, a Zengősök és a M1RA vitézkedésénél.

    2019. április 26 – 28. – FIA WTCR + TCR Europe

    Az év első komoly programja újra a WTCR és a TCR Europe közös bulija lesz, még ha jelen pillanatban még egyik széria sem rendelkezik még csak tervezett versenynaptárral sem. A magyar promóter azonban már árulja a jegyeket az eseményre, a kismadarak meg megsúgták, hogy a TCR Europe is csatlakozik ehhez az igazi magyar bulihoz. Michelisz Norbi fix elem ebben, ezt a mai napon már kijelenthetjük, a többi magyar túraautós helyzete még bizonytalan.

    2019. május 1. – Nagy Futam

    A szokásos éves seregszemle Budapest belvárosában immáron a hetedik alkalommal kerül megrendezésre. Az egész napos programban a Red Bull Forma-1-es csapata állandó résztvevő, de a magyar autósport színe-java is felvonul ilyenkor. Feltehetően aktív F1-es pilóták is jönnek majd 2019-ben, mert szerdára esik majd a nagy nap, így nem ütközik a program valamilyen versenyhétvégével. Erős tippünk az, hogy Pierre Gasly szinte biztosan jön.

    2019. június 22-23. – FIA ETRC + Swift Cup Europe

    Kiss Norbert hívei újra júniusban kell hogy felkeressék a Hungaroringet, ahogy az már 2018-ban is volt. Ezúttal is nyilván lesz még kamionkorzó, és a Swift Cup Europe új Suzukijaival is a magyar közönség először ezen időpontban találkozhat majd.

    2019. július 6-7. – International GT Open + EuroFormula Open

    Rendszeres visszatérők ők is, és hiába ingyenes a program, azt gondoljuk, hogy még mindig nem eléggé ismertek ezek a bajnokságok… Bezzeg azonnal más lenne a helyzet, ha indulna valami pedigrésebb magyar versenyző itt.

    2019. július 12-14. – Hungaroring Classic

    2017-ben mutatkozott be a Peter Auto veterán autós rendezvény- és versenysorozat Magyarországon, amely rögtön a debütálás évében nagy siker lett. Idén kimaradt a dolog, de 2019-ben újra jöhetnek a régi sportautók szerelmesei, és megcsodálhatják a száguldó csodákat. Ugyan nem Hungaroring, de mégis csak van némi köze az Ostermannak hozzá: július 13-án lesz újra Red Bull Air Race Budapesten, csak hogy mindenki panaszkodhasson kedvére a Facebookon megint egy hétig, hogy „jajj de hangos”.

    2019. augusztus 2-4. Formula 1 Magyar Nagydíj

    2010-ben esett utoljára a versenynap augusztusra Mogyoródon, amely minden évben a legnagyobb nézőszámot hozza a Hungaroringen az összes szériát figyelembe véve. Már most érdemes lecsapni a jegyekre, mert a lengyelek folyamatosan vásárolják fel azokat, Robert Kubica visszatérésének az okán. Simán telt házra számítunk, ezúttal nem érdemes várni „last minute” ajánlatra, a szervezők részéről.

    2019. szeptember 6-8. – Blancpain GT Sprint

    Az év utolsó komoly eseménye lesz a GT-s száguldozás. Kicsit sajnáljuk, hogy nincsenek már egyben a kamionokkal, de biztos jobb a különélés mindkét szériának.

    A DTM-en kívül akik még hiányoznak, az például a Formula Renault NEC, és jelen állás szerint nem sok reményt fűzünk a nyáron belengetett TCR Eastern Europe sorozatnak sem. A nézőtéri rész felújítást viszont nagyon akarjuk, és a konferencia termet is a magyar autósportos múzeummal, és tudjuk, hogy a Hungaroring illetékesei is olvassák ezt!

  • Minden téren fejlődött a kamion Európa-bajnokság 2018-ban

    Minden téren fejlődött a kamion Európa-bajnokság 2018-ban

    A FIA kamion Európa-bajnokság hivatalos idei média riportja további növekedést mutatott minden téren, és egyike a motorsportok kínálta legkülönlegesebb versenyzési formájának. Az éves riport bemutat pár fontos részletet az ETRC világából az idei szezonról.

    2016 év eleje óta az ETRA irányítja a FIA ETRC-t, és azóta ez az innovatív és erőteljes szervezet. akik a jelenből a jövőjébe vezetik a népszerű bajnokságot. Rajongók ezrei osztják az ETRA szenvedélyét, és azt, hogy az egyik leglátványosabb sportág egyre mélyebb nyomot hagy az autósport történelemkönyvében. A csapatok, rajongók és a partnerek kérése is az volt az ETRA felé, hogy a kamion Európa-bajnokságnak világos legyen a szerkezete és a kommunikációja, miközben a cél az, hogy jobban promótálják a futamokat, növekedjen a rajongói bázis, és érkezzenek új támogatók.

    2018-ban növekedett a széria TV-s jelenléte, 111 millió nézőhöz jutottak el a versenyhétvégék izgalmai, miután 13%-kal nőtt a jelenlét a tavalyihoz képest. A legtöbb verseny streamen volt követhető, de akár a Sport1-en, az SWR-en, az ARD-n vagy a ZDF-en és az ntv-n. A helyszíni nézőszám is 11%-kal nőtt 2017-hez képest, pedig idén csak nyolc versenyhétvégéke volt a kamionversenyzőknek. Számszerűsítve ez 415.000 nézőt jelent Európában, és ez azt is jelenti, hogy a kontinensen továbbra is az egyik leglátogatottabb pályaversenyzési forma.

    Az ETRC Facebook oldala 2016-ban indult csak, és azóta nagyot nőtt, már 131.550 követője van ezen a közösségi platformon a szériának, de Instagramon és Twitteren is napi szinten követhetőek a történések.

    További kiemelhető eredmények 2018-ból:

    20 teljes szezonos nevező volt, a szezonzárón Spanyolországban 26 kamion indult.
    A 111 millió néző 198 országból jött össze
    Több mint 700.000-en nézték a versenyeket online

  • Racingline.hu Club: mi is csoportosulunk a Facebookon!

    Racingline.hu Club: mi is csoportosulunk a Facebookon!

    A Racingline.hu csapata próbál mindig élen járni az új digitális közösségi megoldásokat illetően, azonban a Facebook csoporttal óvatosak voltunk. Előbb kitapasztaltuk hogyan is lehet ezt ésszerűen kezelni és használni, és mostanra értünk oda, hogy beharangozzuk a dolgot. Mi is azt szeretnénk, hogy minél inkább eljussanak az autósport, az autózás hírei hozzátok, ha ehhez az kell, hogy legyen egy tematikus csoport is az oldal mellett, ám legyen!

    Ugyanakkor ha már klubnak nyilvánítottuk azt, ami felé nyitunk, szeretnénk a jövőben többet hozzátenni ehhez. Az még hagyján, hogy jobban megismerhetjük magunk is az olvasóinkat, és Ti is minket, valóban szeretnénk azt, hogy egy lazább kapcsolat jöjjön létre. Tele vagyunk ötletekkel, tervekkel, és bízunk benne, hogy szépen sorban meg is valósulnak majd ezek. Szeretnénk ha ez a csoport amolyan „prémium közönség” lenne az oldal mellett, így mindenkit kérünk, hogy tartsa be a csoport szabályait, mi pedig igyekszünk ezt meghálálni, esetlegesen akár kifejezetten a csoportra kiélezett nyereményjátékokkal.

    Egyelőre még magunk is ismerkedünk ezen lehetőséggel, és azzal, hogy mit tudunk még majd a dolog mellé tenni. De addig is a Ti „dolgotok” tényleg rém egyszerű: hozzatok magatokkal még egy embert, azaz bátran ajánljátok a klubunkat minden magyar motorsportot kedvelő ismerősötöknek!

    A csoport IDE KATTINTVA érhető el.