Címke: Fabian Vettel

  • Audi TT Cup: Ellis a bajnok, Vettel bicegve távozott

    Audi TT Cup: Ellis a bajnok, Vettel bicegve távozott

    Szezonzáró hétvégéjéhez érkezett az Audi TT Cup mezőnye is. A hockenheimi hétvége mindkét versenyét szombaton rendezték.

    Az első futamot Philip Ellis várhatta a pole-ból, Milan Dontje és Keagan Masters előtt. A mezőny legsikeresebb hölgy tagja, a lengyel Gosia Rdest a 9. helyre kvalifikált, míg Fabian Vettel a 12., Keszthelyi Vivien pedig a 14. helyről rajtolhatott. A sort két vendég versenyző zárta a 15. és 16. helyen: Egyikük mr.goodlife névre hallgat, ő a mrgoodlife.net atyja, mely portál a férfiaknak szól, autókról, technikai cuccokról, játékokról, divatról, üzletről és csajokról. Másikuk pedig Daniel Grunenberg, a Glasperlenspiel zenekar egyik tagja.

    A rajtot követően Mikel Azcona máris a második helyen találta magát, és ott is maradt a leintésig. A futamot Ellis nyerte Azcona és Masters előtt. Rdest a 6., Keszthelyi a 8., Vettel pedig a 10. helyig jött előre, miközben utóbbinak még bátyja, a négyszeres F1-es világbajnok, Sebastian is jelen volt, és a helyszínen szurkolt öccsének. Grunenberg, Kevin Arnold, Yannik Brandt és Josh Caygill kiestek a versenyből.

    Győzelmével Ellis meg is nyerte a bajnokságot.

    A második versenyen Ellis, Azcona és Brandt foglalták el az első rajthelyeket. Rdest a 10., Vettel a 11., Keszthelyi pedig a 14. helyről indulhattak.

    A mezőny gond nélkül elrajtolt, később azonban Brandt szállt ki a bukótérbe, szerencséjére azonban vissza tudott keveredni a pályára, bár visszaesett a mezőny végére.

    Fabian Vettel
    Fabian Vettel | Fotó: Audi AG

    Az ötödik körben Kevin Arnold Josh Caygillt próbálta előzni, ám megcsúszott, elvesztette az irányítást autója felett és ahogy sodródott, beleszállt Vettel autójába. Mindketten kiestek a versenyből. Vettel bár sántikálva, de saját lábán hagyta el a helyszínt.
    Míg autóikat eltávolították a bukótérből, a Safety Car vezette a mezőnyt.

    Két körrel a verseny vége előtt ismét a biztonsági autóra volt szükség, mikor Daniel Grunenberg vesztette el uralmát Audija fölött, és alaposan összetörte azt. Miután az orvosi autók odagyűltek, a mezőnyt már nem is indították el újra.

    Azcona nyert Ellis és Drew Ridge előtt, Keszthelyi Vivien pedig a 12. helyen zárt, egy kör hátránnyal.

    A leintést követőn még láthattuk, ahogy Grunenberg-et hordágyra tették, azonban magánál volt, és ült a hordágyon, így feltehetően nem túlságosan súlyos az állapota.

    Az Audi TT Cup 2017-es szezonját tehát Ellis nyerte, Azcona és Mosca előtt. Gosia Rdest a 6., Fabian Vettel pedig a 9. helyen zárta a bajnokságot. Keszthelyi Vivien 13. lett.

     

  • Audi TT Cup: Dupla dél-afrikai győzelem, Keszthelyit a második futamon fekete zászlóval kiintették

    Audi TT Cup: Dupla dél-afrikai győzelem, Keszthelyit a második futamon fekete zászlóval kiintették

    Az Audi TT Cup is a Red Bull Ringre látogatott a hétvégén.

    A szombati versenyen Mikel Azcona indult a pole-ból, Keagan Masters és Philip Ellis elől, míg Fabian Vettel a 8., Keszthelyi Vivien pedig a 14. helyről várta a rajtot a két vendég versenyző, Benjamin Raich (kétszeres olimpiai-, háromszoros világbajnok osztrák alpesisíző) és Max Franz (szintén alpesisíző) elől.

    Keagan Masters
    Keagan Masters | Fotó: Audi AG

    A futamon végül a dél-afrikai Masters megszerezte első győzelmét, miután Azcona kiesett.

    Műszaki hiba miatt Gosia Rdest is kiesett, valamint Vettel sem tudta befejezni a versenyt.

    Keszthelyi Vivien a 10. helyen ért célba, Facebook oldalán a következőt írta a verseny után: „10. hely az első versenyen. Sajnos két helyet veszítettem az utolsó két körben fékhiba miatt.”

    A második, vasárnapi versenyen Masters indulhatott a pole pozícióból, Azcona és Milan Dontje elől, míg Rdest a 6., Vettel a 7., Keszthelyi pedig a 14. helyről várhatta a rajtot.

    A rajtot követően Simon Wirth kicsúszott és kiesett a versenyből, Vivien pedig javított egy-két pozíciót.

    A bajnoki címért csatázó Azcona később boxutca áthajtásos büntetést kapott, amiért bemozdult a rajtnál. Büntetése letöltése után a mezőny legvégére tudott visszatérni.

    Eközben Keszthelyi Vivien Kevin Arnolddal csatázott, talán össze is értek, Arnold pedig a pályáról is lecsúszott.

    Az ötödik körben Vettel az 5. helyen állt, nyakán az üldözőkkel. Rdest a 9. helyre csúszott vissza, Keszthelyi pedig a 11. helyen haladt.

    Később Vivien is boxutca áthajtásos büntetést kapott, mivel korábbi, Arnolddal szembeni manőverét a versenybírák veszélyesnek ítélték. Mivel azonban büntetését nem töltötte le időben, fekete zászlóval kiintették a versenyből.

    Nem sokkal később Arnold is kapott egy áthajtásos büntetést kapott, miközben Vettelnek nagyon komolyan kellett védekeznie a mögötte érkező három versenyzővel szemben, és a mezőny végéről már Azcona is a 8. hely környékén volt.

    A versenyt végül ismét Masters nyerte, Dontje és Ellis előtt. Vettel remek védekezést mutatott be, ám a futam végén mégis megelőzték, így ő a 6. helyen zárt, a 7. helyen pedig Azcona futott be.

    A pontversenyben Ellis vezet 213 pontjával, a 189 pontos Azcona előtt.

    A szezonzáró versenyhétvégére Hockenheimben kerül majd sor, október 13-15-én.

  • Fabian Vettel is dobogóra állt a hétvégén!

    Fabian Vettel is dobogóra állt a hétvégén!

    Ahogy a DTM és az F3-as mezőny, az Audi TT Cup is a Nürburgringre látogatott a hétvégén.

    Három vendég-„versenyző” is részt vett a versenyhétvégén. Egyikük a Red Bull Air Race 2016-os bajnoka, Matthias Dolderer, akinek sok magyar szurkol, tekintve, hogy a menedzsere az magyar hölgy, Szalontai Zsuzsa, aki Timo Glock karrierjét is egyengeti már hosszú ideje.
    Egy másik VIP induló Marco Melandri motorversenyző volt, aki 2002-ben bajnok lett a 250cc-s kategóriában, jelenleg pedig a Superbike bajnokságban versenyez.
    A harmadik pedig a 23 éves Felix von der Laden, német vlogger volt.

    Az első, azaz szombati verseny esős körülmények között zajlott, a pole-ból pedig Mikel Azcona várhatta a rajtot, Tommaso Mosca és Fabian Vettel előtt. Melandri a 4., Keszthelyi Vivien a 8., von der Laden a 14., Dolderer pedig a 16. helyről rajtolhatott.

    A rajtot követően Vettel feljött a második helyre, és Melandri is megelőzte Moscát. Keszthelyi a 11. helyre csúszott, a mezőny végén pedig von der Laden és Dolderer álltak.

    Matthias Dolderer
    Matthias Dolderer | Fotó: Audi AG

    A negyedik körben Gosia Rdest és Philip Ellis összeütköztek, ennek következtében Ellis ki is esett a versenyből, és a safety cart is a pályára kellett küldeni miatta.
    Az újraindítás után Mosca ismét Melandri előtt volt, von der Laden már a 11. volt, Rdest bár csak a 12. helyen de még versenyben volt, Keszthelyi pedig a 14. helyen állt, míg a sort Dolderer zárta a 15. helyen.
    Később Vettelt Mosca a harmadik helyre szorította vissza, Rdest feljött a 10., Keszthelyi pedig a 12. helyre, miközben Melandri alaposan visszaesett, a 13. helyen állt.
    Mosca később visszaesett a negyedik helyre, Vettel pedig feljött a másodiknak, míg Melandri visszaküzdötte magát a 7. pozícióba. A három női versenyző pedig egymás után következtek a 9-10-11- helyen, Rdest, Keszthelyi, Fabienne Wohlwend sorrendben.

    Keszthelyi Vivien
    Keszthelyi Vivien | Fotó: Audi AG

    A versenyt végül Azcona nyerte Vettel és Drew Ridge előtt. Rdest a 8. lett végül Keszthelyi Vivien előtt, míg Melandri a 10. helyen zárt. Von der Laden a 12., míg Dolderer a 14. helyen ért célba.

    A második versenyen, vasárnap, már száraz körülmények fogadták a TT Cup mezőnyét. A pole-ból ismét Azcona indulhatott, míg a második rajthelyet Mosca, a harmadikat pedig Melandri szerezte meg! Vettel a 6. helyről várta a rajtot, míg Keszthelyi a 11., von der Laden a 15., Dolderer pedig a 16. helyről indulhatott.

    A rajtot követően Wohlwend és Mike Beckhusen kilökték egymást a versenyből. Melandri pedig keresztbe fordult, néhányan kikerülték, Keszthelyi Viviennek azonban nem sikerült, így aztán már egyikük sem tudta folytatni a versenyt.

    „Sajnos a második futamot versenybaleset miatt nem tudtam befejezni.” – írta Vivien Facebook oldalán.

    A kiesések következtében a mezőny öt kört tett meg a biztonsági autó mögött, mire újra versenytempóra kapcsolhattak.

    Mikel Azcona
    Mikel Azcona | Fotó: Audi AG

    Ekkor Azcona vezetett Mosca és Milan Dontje előtt. Vettel a 8. helyen állt, a sort pedig von der Laden és Dolderer zárták.

    Négy körrel a vége előtt azonban Dontje is kiesett, így a harmadik helyre Kevin Arnold jött fel.

    Miután más jelentős esemény nem történt, az Azcona-Mosca-Arnold trió állhatott dobogóra. Gosia Rdest a 6., Fabian Vettel a 8. helyen zárt, míg von der Laden a 10., Dolderer pedig a 11. lett.

    Dolderer a második verseny után megosztott egy rajtrácson készült fotót, melyen gridgirlje lábai is látszanak, és a következő szöveget fűzte hozzá: „A motorsport szexi! 11. hely a második TT Cup versenyen! Jó móka volt, köszönöm mindenkinek az Audi Sportnál ezt a nagyszerű lehetőséget!”

    https://www.facebook.com/MDolderer/photos/a.284990639217.143419.46167049217/10155981521254218/?type=3&theater

     

    A pontversenyben Azcona átvette a vezetést, őt Ellis és Mosca követik. Rdest az 5., Vettel a 7., Keszthelyi pedig a 15. helyen áll.

  • Audi TT Cup: Van der Garde előtt végzett Keszthelyi Vivien

    Audi TT Cup: Van der Garde előtt végzett Keszthelyi Vivien

    Erre a hétvégére Zandvoortba látogatott az Audo TT Cup mezőnye.

    Az első versenyt Philip Ellis várhatta a poleból. Gosia Rdest az 5., Fabian Vettel a 8., a Forma-1-et is megjárt vendégversenyző, Giedo van der Garde a 11., Keszthelyi Vivien a 13., a szintén vendégszereplő Bernhard, holland herceg a 15., a Cobra 11-ből ismer színész, Daniel Roesner a 17. helyre kvalifikált, míg a Motorsport-Total főszerkesztő-helyettese, Roman Wittemeier zárta a sort a 18. helyen.

    A futamot Ellis jókora fölénnyel nyerte Mikel Azcona, és Tommaso Mosca előtt. A legjobb női versenyző most is a lengyel Gosia Rdest lett, aki a negyedik helyen ért célba. Fabian Vettel a kilencedik helyen zárt, míg Keszthelyi Vivien két pozíciót javítva a 11. helyen fejezte be a futamot, közvetlenül a hazai versenyző, a Forma-1-ből jól ismert Giedo van der Garde előtt.

    „11. hely, és újra pontokat szereztem! Nagyon élveztem és meg is nyertem a korábbi Forma-1-es pilóta Giedo van der Garde-val vívott külön csatát.” – írta Vivien Facebook oldalán.

    A további vendégszereplőknek sem ment túl jól. Roesner a verseny végén esett ki a mezőny végén, míg Wittemeier senkitől sem zavartatva megcsúszott és a kavicságyban kötött ki. Őket a 15. és 16. helyen még rangsorolták. Bernhard herceg azonban már a verseny legelején megforgott, autója megsérült és fel is kellett adnia a versenyt.

    A bajnokságban Ellis vezet Azcona és Milan Dontje előtt. Vettel a 8., Keszthelyi pedig a 16. helyen áll.

    A második verseny holnap, 12.45-kor.

    https://www.youtube.com/watch?v=pFjvJKAo17c&t=1680s

     

  • Audi TT Cup: Hatalmas eséssel, eredmény nélkül ért véget a futam

    Audi TT Cup: Hatalmas eséssel, eredmény nélkül ért véget a futam

    Sűrű a program a Nürburgringen, WTCC és ETCC mellett itt rendezik az Audi TT Cup második fordulóját is.

    A TT Cup első versenyén Mikel Azcona indulhatott a pole pozícióból. A bajnokság éllovasa, Philip Ellis pedig a 3. helyről rajtolhatott. A fiatal magyar lány, Keszthelyi Vivien a 12., míg Sebastian Vettel öccse, Fabian a 13. helyről várta a rajtot.

    Egy kör sem telt el, máris pályára érkezett a Safety Car. Fabian Vettelt lökték meg, autója megforgott, majd mikor Keszthelyi Vivien próbálta őt kikerülni, végül az ő autójának hátulja is „beleakadt”, így ő is megtörte autóját, és végül mindketten kiestek.

    Vivien csapatának kommunikációja szerint „Vivien az ütközést követően nagy erővel csapódott a falnak, ezért az intenzív osztályon vizsgálják. Az már biztos, hogy a kórházban tölti az éjszakát, ezért természetesen a második versenyen nem áll rajthoz.”.

    Az ötödik körben aztán Tommaso Mosca eset óriásit – vélhetően a füvön csúszott meg -, alaposan össze is tört az autója. A versenyző saját lábán sétált el autójától, látszólag sértetlenül, de a biztonság kedvéért a pályaorvosok ellátták egy nyakmerevítővel. Arról egyelőre nincs információ, hogy valójában megsérült-e.
    Az eset miatt a versenyt megszakították, és nem is indították újra. Ennek következtében nem értékelték a versenyzőket. Mindenesetre a megszakításkor Mikel Azcona állt az élen, Philip Ellis és Drew Ridge előtt.

    Alább láthattok egy videót Mosca balesetéről, még alább pedig visszanézhető a teljes verseny.

    https://www.youtube.com/watch?v=GIzsU65sOvU#t=1948

  • Fabian Vettel meglepődött, mekkora népszerűségnek örvend

    Fabian Vettel meglepődött, mekkora népszerűségnek örvend

    Sebastian Vettel öccse, az elmúlt hétvégén, Hockenheimben, első alkalommal állt rajthoz olyan nemzetközi szériában, melyet a nagyközönség is figyelemmel tud követni. Fabian Vettel idén az Audi Sport TT Cupban versenyez.

    A 18 éves versenyző elmondása szerint meglepődött, hogy mennyire érdeklődnek az emberek iránta.

    „Részben számítottam erre, de nem gondoltam, hogy ilyen mértékű lesz.” – mondta Fabian Vettel. „De tudom kezelni a helyzetet.”

    Fabian azt is elmondta, hogy bátyja támogatja őt, de szeretné függetlenül, a saját útját járni az autósportban.

    „Persze ő hasznos kapcsolat, hiszen nem is találhatnék tapasztaltabb személyt a segítségemre.” – mondta. „De eldöntöttem, hogy a saját utamat akarom járni. Persze ehhez az is kell, hogy beszéljek emberekkel és összegyűjtsem a pénzt amire szükségem van a szezon végéig. A családom támogat, de ugyanúgy csinálom ezt édesapámmal, mint bármelyik másik versenyző.”

  • Audi TT Cup: Ismét Ellis nyert, ismét nő lett a második

    Audi TT Cup: Ismét Ellis nyert, ismét nő lett a második

    Vasárnap sor került az Audi TT Cup második futamára is sor került, Hockenheimben.

    Sokáig a második helyről rajtoló 24 éves lengyel hölgy, Gosia Rdest állt az élen, ám jót csatázott a második helyről őt támadó Philip Ellissel. Egy próbálkozása után Rdest próbálta is őt leszorítani a pályáról, ennek eredményeként össze is értek. Rdest autója kis híján megforgott, de végül sikerült megfognia, noha az első helyét elvesztette Ellisszel szemben.

    A dobogó első és második fokára tehát a tegnapi naphoz hasonlóan Ellis és Rdest állhattak fel, míg a harmadik Finlay Hutchinson lett.

    Fabian Vettel a 11. helyről vágott neki a versenynek, ahonnan a 8. helyre tudott előre lépni.

    A tegnapi felvezető körös baki után Keszthelyi Vivien egy másik autóval, a 15. helyről vághatott neki a második futamnak. Ám a hetedik körben kiállt a versenyből. Vivien saját facebook oldalán erről így nyilatkozott: „Véget ért a második futam! Sajnos a futóművem megsérült, így a hetedik körben ki kellett állnom! Nagyon várom a következő futamot ezzel az autóval, amely ma nagyszerűen volt beállítva!”

     

  • Audi TT Cup: Ellis nyerte az első versenyt, és egy nő is dobogóra állhatott

    Audi TT Cup: Ellis nyerte az első versenyt, és egy nő is dobogóra állhatott

    A DTM szezonnyitójával egyidejűleg az Audi TT Cup szezonja is megkezdődött ma Hockenheimben.

    A versenyt a második helyről rajtoló Philip Ellis nyerte, míg a dobogó második fokára egy lengyel hölgy, Gosia Rdest állhatott fel, aki egyébként tavaly is ebben a szériában versenyzett, és előzetesen nem is volt szó róla, hogy idén is rajthoz áll itt.

    Fabian Vettel

    A mezőnyben szerepel Sebastian Vettel F1-es világbajnok öccse, Fabian is. A 8. helyről rajtolt, és amellett, hogy inkébb vesztette a pozíciókat, mintsem nyerte, a verseny vége előtt nem sokkal fekete zászlóval kiintették a versenyből, mert figyelmen kívül hagyta a boxutca áthajtásos büntetését.

    Keszthelyi Vivien

    A mezőny tagjai között található a 16 éves magyar lány, Keszthelyi Vivien is, ám első versenye valójában el sem kezdődött, mivel a felvezető körön összetörte az autóját.

    A hétvége második futamára holnap (vasárnap) 13.00-kor kerül majd sor.

    Aki lemaradt, itt visszanézheti az Audi TT Cup első versenyét, és választ ad arra is, hogy Vivien miért nem szerepel az eredménylistán (9:18-tól).

    https://www.youtube.com/watch?v=2UdjUUXXEdc&feature=youtu.be&t=8m

  • Sebastian Vettel öccse a hétvégén debütál az Audi TT Kupában!

    Sebastian Vettel öccse a hétvégén debütál az Audi TT Kupában!

    Schumacherék, Rosbergék, Winkelhockék: csupa ismert versenyzői „dinasztia”, ezen a hétvégén pedig Hockenheimben egy újabb család csatlakozik ehhez a körhöz. Fabian Vettel az Audi TT kupában indul, és a  nevéből is sejthető, hogy a 18 éves ifjú a négyszeres F1-es világbajnok Sebastian Vettel öccse.  Így nyilatkozott az újonc a „Sport Bild”-nek:

    „A motorsport egyszerűen csak vonz engem. Azt hiszem, hogy ez a dolog a véremben van, pedig valójában soha nem volt ez téma nálunk. Mindig ott voltam a bátyám versenyein, de nem gondoltam arra, hogy ez lesz esetleg az én hivatásom is.”

    Ez az álláspont azonban nemrég megváltozott, így jelentkezett az Audi márkakupájába, ami a DTM versenyek betétfutama. Gyakorlatilag mély vízbe ugrik, hiszen el lesz a legelső versenye egyáltalán. Erről így vélekedik Fabian:

    „Amikor 8-9 éves lehettem, apám és én néha hajtottunk Sebastian egyik régebbi gokartjával, de eddig nem indultam versenyen. Nekem ezek csak tanulóévek voltak. Tapasztalatot szereztem, és figyeltem, hogy mi miképp működik, különösebb nyomás nélkül.”

    Ugyan lehet, hogy eddig megvolt nyomás és reflektorfény nélkül Fabian, de most már csak a családneve miatt is ez változni fog.

    „Ezzel együtt kell, hogy éljek. Apám mindig mondja, hogy a bátyám is ezt csinálta egykor, vagy hogy pont ugyanígy beszélt egy adott dologról.” – árulta el a 18 éves német srác.

    Annak ellenére, hogy Sebastian a javaslataival segíteni fogja, Fabian Vettel önmaga akar nyomot hagyni a motorsportok terén, és nem csak arról akar ismert lenni, hogy ő a kisöccse a Forma-1-es sztárnak. Ezzel zárta is a gondolatait:

    „Megpróbálok a magam lábán megállni, és egyedül megtenni az első lépéseimet az autóversenyzésben.”

  • Vettelt is le kell győznie Keszthelyi Viviennek idén!

    Vettelt is le kell győznie Keszthelyi Viviennek idén!

    Fotó: Audi AG

    Sebastian Vettel 18 éves öccse, Fabian idén az Audi TT Cupban áll majd rajthoz. A mezőny egyébként 15 főt számlál, köztük két hölgy versenyzővel, akik egyike Keszthelyi Vivien. A 15-ből 14-en újoncok lesznek, egyedül Philip Ellis az, aki tavaly is a mezőny tagja volt.

    A szezonnyitó versenyre május 5-7-én kerül majd sor Hockenheimben.