Címke: F4

  • Dobogói után kemény teszt vár Molnár Martinra a Donington Parkban

    Dobogói után kemény teszt vár Molnár Martinra a Donington Parkban

    Molnár Martin a legendás Donington Parkban áll rajthoz a brit Forma–4 soron következő fordulójában. A legutóbbi versenyhétvégén két összetett dobogós helyezést szerző, az újoncok pontversenyében élre álló pilóta nagy kihívás előtt áll, hiszen soha nem vezetett még ezen a nyomvonalon.

    Molnár Martin a hétvégén visszatér oda, ahol áprilisban életében először állt rajthoz Forma–4-es versenyen. Az 1931-ben átadott, azóta Anglia és a világ egyik legismertebb versenypályájává váló Donington Parkban azonban ezúttal nem a National, hanem a Grand Prix-nyomvonalon csap össze a brit Forma–4 mezőnye, ami különösen nagy kihívás elé állítja a három kanyarral hosszabb vonalvezetésen a valóságban még soha nem vezető magyar pilótát.

    A 16. születésnapját a verseny előtti szerdán ünneplő Martin számára a csütörtöki edzésnap – merthogy Doningtonban a péntek ezúttal is szünnap az F4-eseknek – ezért azzal telt, hogy ráérezzen a tavaszi fordulóból hiányzó kanyarokra. „Sikerült feltöltődni a rövidke szünet alatt, még a nagyszüleimnél is jártam vidéken, na és természetesen rengeteget edzettem, úgyhogy készen állok a hétvégére. Noha az első F4-es versenyemet itt teljesítettem, jelentősnek mondható a különbség, mivel ez a három kanyar a pálya három legnehezebb kanyarja. Természetesen sokat gyakoroltam a szimulátorban, de ráérezni ezeknek a kanyaroknak a trükkjeire csak a valóságban lehet. Hogy mást ne mondjak, a virtuális térben a sikánban nincs ott az a hurka alakú kerékvető, amin tökéletesen kell áthaladni, különben nem jön össze a jó köridő” – ecsetelte a nehézségeket Martin.

    Molnár Martin, Donington Park
    Donington ránézésre is gyorsan felismerhető pálya / Fotó: MGR Images

    „A három kanyarból az első egy sikán, amelybe nagy tempóval érkezünk, majd kell fékezni, de nem szabad túllassítani az autót. Egy része kicsit szűk, magas a hurka kerékvető, amit el kell találni, szóval rá kell érezni erre a kanyarra. Utána a visszafordítóban lejtőn kell fékezni, a kanyarnak pedig két érintési pontja van, ami nyilván nehezebbé teszi. Figyelni kell, hogy hol érintsd a csúcspontot, majd mennyire fordulj. Aztán az utolsó ismét nehéz kanyar. A jobboldali kerekekkel a rázókövön kell fékezni, ahol nyilván kisebb a tapadás, így könnyebb blokkolni a kereket. A pálya itt is lejt, a kanyar beláthatatlan, és elég érdekes íve van. Nehéz belőni, hogy mikor forduljon az ember, majd a kijáraton nagy kormányszöggel kell kigyorsítani, és könnyen kipörög a belső kerék.”

    Az újonc éllovas beszámolója alapján rögtön érthetőbbé válik, mekkora előnnyel indulnak azok, akiknek már van tapasztalata erről a helyszínről. A Virtuosi Racing magyarja a két szabadedzésen a 11. és 13. helyen zárt, ami mondhatni megfelel a várakozásoknak. „Az első két szektorban kicsi volt a különbség, jelentős hátrányt a harmadik szektorban szedtük össze. Nekem is javulnom kell szombatra és a beállításokon is változtatni fogunk, ilyen szempontból nem jön jól, hogy az időmérő lesz a következő pályára lépésünk, hiszen jó lenne kipróbálni a módosításokat. A szünnap ugyanakkor hasznos azt nézve, hogy több időnk van kielemezni a szabadedzéseket” – összegzett Martin.

    Kordában tartott várakozások

    Természetesen azok után, hogy Zandvoortban megszerezte a magyar autósport első dobogós helyezését FIA F4-es bajnokságban, majd Knockhillben újabb két összetett dobogós helyezést ért el – amiből az egyik egy 2. hely –, Martintól most sokan azt várhatják, hogy a folytatásban futószalagon szállítja ezeket az eredményeket. Ám mint arra Kiss Pál Tamás, a MOTAM operatív vezetője, egyben Martin coach-a és mentora rámutat, ezek túlzó elvárások lennének.

    Kiss Pál Tamás, Molnár Martin, Donington Park
    Kiss Pál Tamás és Molnár Martin Doningtonban / Fotó: MGR Images

    „Próbálunk nem irreális elvárásokat támasztani Martinnal szemben, miként ő is igyekszik reálisan látni a dolgokat. Zandvoort ahhoz hasonló kakukktojás volt az idei versenynaptárban, mint amilyen a Forma–1-ben Monaco szokott lenni, Knockhill pedig a legtöbb csapatnak nagyon messze van, így aztán nem tesztelnek rajta sokat, míg Doningtonnal kapcsolatban éppen ennek ellenkezője az igaz. Ezzel együtt jó érzésekkel várom ezt a hétvégét is, mert az egy dolog, hogy Knockhillben Martin kezdettől fogva gyors volt, és rengeteget gyakorolta a pályát szimulátoron, de azon a pályán nagyon jól kell érezni az autót, a kontrollnak és az érzetnek nagyon magas szintűnek kell lennie ahhoz, hogy ott valaki gyors legyen. A zandvoorti eredmény terhet vett le a válláról és plusz löketet adott, a magabiztosság mellett pedig az autó kezelésében lépett előre a legtöbbet, és úgy ment a határon, hogy egyszer sem csúszott ki a kavicságyba.”

    „Ami a várakozásokat illeti, leginkább kíváncsi vagyok, hogy az elmúlt hetek tapasztalatai után hányadán állunk visszatérve a megszokott pályákra. Összességében mind a csapat, mind Martin tapasztalatából kiindulva nagyobb hátrányban leszünk, többet kell ledolgozni, viszont közben az erőviszonyok is folyamatosan változnak, különösen az újoncok között. Knockhillben Campbell-Pilling és Martin gyakorlatilag azonos tempót mentek, míg Yuanpu Cui lassabb volt. Érdekes lesz látni, hogy egy olyan helyszínen, ahol Cui tesztelt korábban a legtöbbet, hogyan változik mindez.”

    Természetesen Martin versenyzői ösztöne azt mondja, hogy mindig minden versenyen a győzelem a cél, de azt a 16 esztendős pilóta is elfogadja, hogy reális elvárásokat kell támasztania magával szemben. „Sosem jó visszavenni az elvárásokból, én sem szeretem azt mondani, hogy reálisan nézve most nem a dobogó a célunk. Nem jó ilyet mondani azok után, hogy az elmúlt két hétvégén egyaránt dobogóra álltunk, de látni kell, hogy a riválisaink rengeteget teszteltek már itt, és a legtöbben velem ellentétben mentek már a Grand Prix-nyomvonalon” – mondta a tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője.

    Molnár Martin, Donington Park
    Fotó: MGR Images

    Kiss Pál Tamás célkitűzésként összetettben a top 10-es eredményeket, az újoncok között pedig a győzelmet nevezte meg. „Az elmúlt futamok dobogóit a helyén kell kezelni, mert ezek nagyon kimagasló, extrém jó eredmények újoncként, ennyire erős mezőnyben. Amennyiben sikerül a legjobb tízben lennünk, természetesen minél előrébb, és az újoncok között az élen állnunk, azzal maximálisan elégedett leszek. És persze mindig azt kell nézni, hogy mi van az adott eredmény mögött. A legfontosabb, hogy a tempó meglegyen, az pedig megesik, hogy éppen nem úgy jön ki a lépés, nem sikerül összerakni jól a szektorokat vagy az ember balszerencsés.”

    Ezen a hétvégén a brit F4 mezőnye a megszokottól ellentétben nem 3, hanem 4 futamot teljesít, hiszen itt pótolják a doningtoni szezonnyitón az eső miatt törölt versenyt.

    A 8. versenyhétvége menetrendje (magyar idő szerint):

    Szombat
    11:25 – 11:45: időmérő edzés
    14:50 – 15:10: 1. futam
    18:30 – 18:50: 1. futam (első fordulóból elhalasztott)

    Vasárnap
    11:40 – 12:00: 2. futam
    16:50 – 17:10: 3. futam

  • Molnár Martin átvette a vezetést a brit Forma–4 újoncértékelésében

    Molnár Martin átvette a vezetést a brit Forma–4 újoncértékelésében

    Molnár Martin remekelt a brit Forma–4-es bajnokság skóciai Knockhillben rendezett fordulóján. A Virtuosi Racing pilótája élete legjobbját elérve összetett második helyen végzett az utolsó futamban, amivel kettőre növelte a hétvégén szerzett dobogóinak számát, hiszen az első futamban harmadik lett. A 15 esztendős sportoló egyúttal átvette a vezetést az újoncok értékelésében.

    Miután az előző fordulóban, Zandvoortban megszerezte első összetett dobogós helyezését a brit F4-ben, Molnár Martin Knockhillben tovább írta a magyar motorsport-történelem lapjait, amikor a skóciai versenyhétvége utolsó futamán másodikként intették le. Lévén a 15 esztendős sportoló hollandiai sikere előtt magyar pilóta soha korábban nem állt dobogón FIA F4-es sorozatban, a második hellyel a Virtuosi Racing versenyzője eggyel magasabbra tette a lécet, miközben dupla dobogójával – az első futamon ismét harmadik lett – rengeteg pontot gyűjtött, és átvette a vezetést az újoncok értékelésében.

    A szombati nap részletes összefoglalója alább olvasható:

    Molnár Martin megismételte történelmi dobogóját a brit F4-ben

    Már a hétvége is remekül kezdődött Martin számára, hiszen az időmérőn eddigi legjobb teljesítményét nyújtva a 3. időt autózta, miközben a második legjobb körök rangsorában is 3. lett, azaz az első és a harmadik futamot is ebből a pozícióból kezdhette. Az első verseny harmadik kanyarjában ugyan elveszítette az első szárnyának egy részét, ám a piros zászlós megszakítás után az eredeti sorrendben rajtoltatták újra a mezőnyt, így Martinnak is lehetősége volt a javításra. Ezzel élt is, és miután a 4. helyen fordult az első kanyarba, az egész versenyen át kergette a nála jóval rutinosabb, a bajnoki címért küzdő Alex Ninovicot, akit egy alkalommal kis híján megelőzött. Végül szoros emberfogásban kísérte be a célba a negyedik helyen az ausztrál pilótát, ám mivel a másodikként leintett Rowan Campbell-Pilling kiugrott a rajtnál és ezét 10 másodperces büntetést kapott, Martin is előrejött egy pozíciót és felléphetett a dobogó harmadik fokára. Az újoncok között eközben toronymagasan nyert, hiszen a második legjobb újonc Campbell-Pilling a 7. helyig esett vissza.

    Innen is volt feljebb

    Vasárnapra két verseny maradt. Előbbin a fordított rajtrácsos lebonyolítás miatt – a legjobb 12 helyezett indul fordított sorrendben – Martin a 10. rajtkockából kezdhetett, majd ugyanebben a pozícióban is ért célba. Utóbbin viszont ismét eljött az ő ideje: remek rajttal lőtt ki és faképnél hagyta Campbell-Pillinget, hogy a bajnoki éllovas Deagen Fairclough mögött forduljon az első kanyarba. Szintén újonc riválisa azonban nem sokkal később füstölő jobb első gumival, kissé kamikaze módon bevetődött mellé az utolsó kanyarban, Martin pedig inkább az ütközés elkerülését választotta és a kormányon nyitva hagyott helyet Campbell-Pillingnek. Ezután viszont üldözőbe vette az Argenti Motorsport pilótáját és végig nyomás alatt tartotta őt, aminek meglett az eredménye: a második helyen haladó pilóta háromszor kiszélesítette a pályát, amiért 5 másodperces büntetést kapott. Mivel Martin alig több mint 2 másodperccel mögötte ért célba, az övé lett a második hely.

    Molnár Martin, Virtuosi Racing, Knockhill
    Martin a sor élén / Fotó: Jakob Ebrey Photography

    „A fordított rajtrácsos versenyen a hétvége utolsó futamát szem előtt tartva spóroltunk a gumikkal, a 10. hellyel pedig Martin kihozta a legtöbbet a lehetőségeiből – kezdte értékelését Kiss Pál Tamás, a MOTAM operatív vezetője, egyben Martin coach-a és mentora. – Ami a harmadik futamot illeti, szenzációsan sikerült a rajtja, aminek rendkívül örülök, mert nagyon sokat dolgozunk ezen, és előzetesen is azt kértem tőle, hogy próbáljon meg jó rajtot venni, azután pedig már nem lesz más dolga, mint tapadni Fairclough-ra. Végül nem így alakult a verseny, mert Campbell-Pilling bevetődött mellé az utolsó kanyarban, de akárcsak a teljes hétvége során felmerülő versenyszituációkat, Martin ezt a helyzetet is remekül reagálta le, és nem keménykedett feleslegesen.”

    „Nagyon örülök az újabb dobogónak és annak, hogy ezen a hétvégén a száraz pályás tempónkkal önerőből voltunk képesek az élmezőnyben versenyezni. Egészen más érzés ez, mint amikor az ember a középmezőnyben megy – érétkelt az összetettben a 9. helyre előre ugró magyar versenyző. – Úgy álltam a harmadik futamhoz, hogy majd az adott szituáció függvényében vállalok több vagy kevesebb kockázatot. Végül kifizetődőnek bizonyult, hogy inkább engedtem Campbell-Pilling ellen, mert szerintem az is szerepet játszott a túl sok pályaelhagyásában, hogy végig nyomás alatt tartottam. Nem erőltettem, csak igyekeztem konstans tempót menni, ami sikerült, mert folyton 49.0-s időket mutatott a kijelző a kormányomon. Jó érzés volt, hogy az összetett második helyén álló Alex Ninovicnál így is végig gyorsabbnak bizonyultam. Összességében ez volt az eddigi legjobb hétvégém ebben az évben, ami bizakodóvá tesz a folytatásra, a legfontosabb pedig az, hogy az újoncok pontversenyében átvettem a vezetést.

    Molnár Martin, Virtuosi Racing, Knockhill
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője 262,5 ponttal vezet az újonc értékelésben a 262 pontos Yuanpu Cui előtt, míg az összetettben 77 ponttal áll a 9. helyen.

    A brit F4-es bajnokság augusztus 24-én és 25-én folytatódik, immár Angliában, a Donington Park Grand Prix-nyomvonalán.

  • Molnár Martin megismételte történelmi dobogóját a brit F4-ben

    Molnár Martin megismételte történelmi dobogóját a brit F4-ben

    Azok után, hogy a legutóbbi fordulóban, Zandvoortban magyar motorsport-történeti sikert ért el azzal, hogy először állhatott az összetett értékelés dobogójára egy futam után, Molnár Martin a brit Forma–4-es bajnokság 7. versenyhétvégéjén ismét harmadik helynek örülhetett.

    Ezen a hétvégén a skóciai Knockhillben csap össze a brit Forma–4 mezőnye, Molnár Martin pedig azok után, hogy Zandvoortban megszerezte Magyarország első dobogóját FIA F4-es bajnokságban, ismét harmadik helyen végzett. A 15 esztendős sportoló már az időmérőn is remek tempót autózott és eddigi legjobb eredményét elérve a 3. rajtkockába kvalifikált.

    Mindez annak tükrében nagy szó, hogy a szezon eddigi részében a száraz pályás tempó volt a leginkább javítandó terület, Martin pedig nem a körülmények szerencsés összejátszásának köszönhette a remek eredményt, hanem tényleg ott volt a helye az élmezőnyben.

    „A sikánban beljebb húzták a gumibójákat, ami megzavarta a mezőnyt, így kapásból hárman is kicsúsztak, három piros zászlós megszakítás eredményezve. Martin eközben nem tudott tiszta kört menni, mert ezen a hétvégén a Virtuosi pilótái hajthatnak ki utolsóként a bokszutcából, így 12 perccel a vége előtt még nem volt igazán jó mért köre – idézet fel az időmérő eseményeit Kiss Pál Tamás, a MOTAM szakmai vezetője, egyben Martin coach-a és mentora. – De ezután Martin begyújtotta a rakétákat, és kívülről is látható módon annyira magabiztosan és látványosan vezetett. Betartotta a szabadedzések alapján megbeszélt stratégiát, hogy bizonyos kanyarokban miként tud gyorsabb lenni, a legjobb érzés pedig az volt, hogy mennyire magabiztosan volt ott az élmezőnyben. A hatodik helynél hátrébb sosem csúszott, végül pedig nagyon jó kört sikerült összeraknia, de a második legjobb köre is a harmadik helyre volt elég. Ez hatalmas elégtétel, mert egész évben azzal küzdöttünk, hogy száraz körülmények között nem tudtunk erőből odaérni a legjobb hatba, most viszont egyenesen a legjobb háromba kerültünk.”

    Persze nem sokat ér a jó időmérős teljesítmény, ha a versenyen nem követi hasonló, Martin viszont a hétvége eddigi egyetlen versenyén is magabiztosan, és ami ebben a sportágban a legfontosabb, gyorsan haladva tette a dolgát. Az első rajtnál ugyan elveszítette az első szárnyát, amikor megpróbálta kifékezni Reza Seewooruthunt, baleset miatt fél kör után piros zászlóval félbeszakították a küzdelmet, így a második rajtot is az időmérőn elért sorrend alapján várhatták a pilóták.

    A második startnál a szintén újonc Rowan Campbell-Pilling kiugrott, ezért hiába vette át a vezetést, már ekkor biztosra lehetett venni, hogy büntetést kap. Még a futam alatt jött is a döntés: 10 másodpercet hozzáadnak az Argenti Motorsport pilótájának idejéhez, amivel ő kiírta magát a küzdelemből. Martin természetesen tisztában volt vele, hogy hiába halad a 4. helyen – a rajtnál kissé beragadt, így az összetett második helyén álló Alex Ninovic megelőzte –, valójában a 3. pozíció az övé, sőt, amennyiben elkapja Ninovicot, a második hellyel eddigi legjobbját érheti el.

    Támadni egyszer volt lehetősége a másodéves, azaz nála jóval tapasztaltabb pilótát, aki azonban kivédekezte ezt, és mire Martin ismét támadási pozícióba került volna, letelt a versenyidő, de a Virtuosi Racing magyarjának tempója és újabb harmadik helye így is rendkívül pozitív fejlemény.

    „Ami a második rajtot illeti, ezek a kuplungok nem arra vannak tervezve, hogy többször egymás után elrajtoljunk velük, kicsit ezért beragadtam, de így sem rajtoltam rosszul, mert csak a Ninovic ment el mellettem. Gyorsabb voltam nála, de nem sikerült megelőznöm, mert közben engem is támadtak, így hátrafelé is figyelnem kellett. Nagyon közel kerültünk, az utolsó kanyarban próbáltam megelőzni, azt jól kivédekezte, úgyhogy nem tudtam neki beszúrni, aztán mire ismét támadási közelségbe kerülhettem volna, véget ért a verseny” – összegzett az újoncok értékelésében fölényes győzelmet arató – a második legjobb újonc a büntetése miatt 8. helyre visszaeső Campbell-Pilling lett – magyar pilóta.

    Molnár Martin, Virtuosi Racing, Knockhill
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    „Megbeszéltük, hogy nincs elvárás, újonc, amennyire tud, végezzen elöl, tanuljon belőle, és mindenek előtt élvezze a versenyt és legyen felszabadult. Ezt abszolút hozta is. Az első két körben szerintem az adrenalinlöket és a beállítás miatt kicsit csúszkált és nehezebben melegítette fel az abroncsokat, ekkor a mögötte haladó Reza Seewooruthun kicsit szorongatta, de aztán nagyon szépen felvette a ritmust, és a 3. körtől kezdve folyamatosan a 2.-3. leggyorsabb pilóta volt a pályán. Abszolút gyorsabb volt mint az előtte autózó Alex Ninovic, akit utol is ért, de nyilván másodéves, az összetett második helyén álló versenyzőről van szó, akit nem lehet csak úgy megenni” – értékelte Martin teljesítményét Kiss Pál Tamás, majd elárulta, mi az, amit a legnagyobb pozitívumnak tart a mai napból.

    „A Seewooruthun elleni védekezés után magabiztosan beállt az időmérős körökre, folyamatosan lopta a távolságot, és ha van még 2-3 köre, szerintem elkapta volna Ninovicot. A legnagyobb pozitívum számomra az egész futamból az a magabiztosság, amit láttam Martinon. Zandvoort óta megkönnyebbülést is érzek rajta; már elhiszi, hogy ide való, az élmezőnyben a helye, és tudja azt a tempót, ami az abszolút dobogóhoz kell, és egy Ninovictól sem kell tartania. És itt megvolt az a váltás, amit Zandvoortban picit hiányoltam, hogy a védekezésből mennyi idő alatt tud visszaállni időmérős körökre és tud átkapcsolni mentálisan. Itt fél kör elég volt hozzá, úgyhogy látszik a fejlődés, és nagyon jó, hogy ezt egyik versenyről a másikra meg tudja valósítani. Nagyon elégedett vagyok vele.”

    Folytatás holnap a második és harmadik futammal – előbbit magyar idő szerint 11:55-től, utóbbit 16:55-től rendezik.

  • Magyar autósport-történeti siker Molnár Martintól a brit F4-ben

    Magyar autósport-történeti siker Molnár Martintól a brit F4-ben

    Molnár Martin nemcsak saját, hanem a magyar autósport első dobogós helyezését is szerezte az FIA által felügyelt Forma–4-es bajnokságban a hollandiai Zandvoortban, a brit F4 idei hatodik állomásán. A Virtuosi Racing magyar pilótája ráadásul tarolt az újoncok között, hiszen kétszer a legjobb, egyszer pedig a második legjobb újonc lett.

    Molnár Martin bizakodva várta a brit Forma–4-es bajnokság folytatását az egy hónapos nyári szünet után, hiszen amellett, hogy kedvenc pályáján versenyezhetett, jóval kiegyenlítettebb küzdelemre volt kilátás, mivel először látogatott el a hollandiai Zandvoortba F4-es széria. A Virtuosi Racing magyar versenyzője a szakadó esőben rendezett időmérő edzésen életében először vezetett vizes aszfalton ezen a helyszínen, de remek teljesítménnyel a 4. időt autózta, ami szintén pályafutása eddigi legjobbja. Ezután pedig rögtön az első versenyen sporttörténelmet írva a 3. helyen intették le.

    A hétvége előtt az újonc értékelésben már 8 dobogós helyezést szerző 15 esztendős sportoló a második helyről indult – mivel erre a futamra a második legjobb időmérős körük alapján rangsorolják a pilótákat –, majd ebben a pozícióban fordult be az első kanyarba. Később ugyan az összetett második helyén álló Alex Ninovic megelőzte, a szakadó esőben jó tempót autózva tartotta meg a harmadik helyet. Ezzel nemcsak a brit Forma–4-ben, hanem az összes FIA F4-es bajnokságot tekintve is az első magyar lett, aki dobogón végzett, ráadásul mindezt az idei szezon eddigi legnépesebb, 27 fős mezőnyében hozta össze.

    Molnár Martin, Zandvoort
    Az első magyar dobogó FIA F4-es sorozatban

    „A lehető legjobbkor jött ez a dobogós helyezés, ami nekem és a csapatnak is jót tett. Rendkívül élvezetes hétvégét tudhatok magam mögött a kedvenc pályámon, mindhárom versenyem jól sikerült, aminek köszönhetően több helyezést javítottam az összetettben. A dobogó után érkező reakciókból több mint 1000 km-re Magyarországtól is éreztem a felém áradó szeretetet, és hogy mennyien szorítanak nekem, ezt ezúton is köszönöm. Aminek külön örülök, hogy az első futam volt az egyetlen zavartalan verseny a hétvégén, azaz sem biztonsági autós fázis, sem megszakítás nem segített, és senki nem is esett ki előlem, úgyhogy ezt a dobogót erőből sikerült elérnem. A hátralevő két verseny előtt fontos volt kordában tartani a várakozásokat, de a helyén kezeltem a történteket, ezzel együtt remélem, hogy lesz még részünk hasonlóban a szezon hátralevő részében” – értékelt a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője.

    Parázs csaták, káosz és újabb jó eredmények

    Miután Martin az 1. futamon az újoncok között pályafutása során első alkalommal a legjobb lett, ezt másnap megismételte, míg egy alkalommal az újoncértékelés 2. helyén rangsorolták. A második, szintén szombatra tervezett futam hatalmas káoszba torkollt a rosszul működő rajtlámpák miatt. Martin szerencsére kimaradt a több autó egymásba szaladásával végződő kavarodásból, ami azt jelentette, hogy ezt a versenyt vasárnapra halasztották. Végül száraz pályán vágott neki a 20 perces távnak a mezőny, Martin pedig a 9. helyről rajtolva az első kört a 7. pozícióban fejezte be. Noha a tempójával nem volt elégedett, a gumikezeléssel – az utolsó körben futotta meg a legjobb körét – és a helyezésével már az lehetett, hiszen a 7. helyen végezve a második legjobb újonc lett.

    A hétvége harmadik, egyben utolsó versenye sem zajlott le probléma nélkül, hiszen egy hatalmas baleset miatt piros zászlóval kellett azt félbeszakítani nem sokkal a féltáv után. Martin remek rajttal feljött a 4.-ről a 3. helyre, és néhány körön át meg is tartotta azt, majd Alex Ninovic megelőzte, így a 4. helyen érte őt a megszakítás. A kényszerszünet után repülőrajttal folytatódott a verseny, Martin pedig parázs csatákba bonyolódott, és annak ellenére 5. lett, hogy az első szárnyát veszítő Ninovic feltartotta, ami miatt ketten is elmentek mellette.

    Hibás rajtjel okozott őrületes káoszt a brit F4-en Zandvoortban

    A látottak elnyerték Kiss Pál Tamás, a MOTAM szakmai vezetőjének, egyben Martin coach-ának és mentorának tetszését is.

    „Olyan, mintha nem egy hónap, hanem egy év telt volna el az előző hétvége óta, annyira más versenyzést láthattunk Martintól. A korábbiakkal ellentétben nagyon gyors volt a helyzetfelismerése, ami az összes rajtja és csatája során látszott. Az összetett dobogó meghozta az áttörést, ezután sokkal magabiztosabbá vált; helyet csinált magának; a védekezése rengeteget fejlődött; amikor kellett, agresszív volt, amikor pedig nem volt értelme annak lenni, engedett. Ilyen nehéz pályán, ilyen nehéz körülmények között – mert itt az esőtől kezdve a hűvös, poros aszfalton versenyzésen át a napsütéses, felgumizott aszfalton zajló futamig volt minden – remekül teljesített.”

    Molnár Martin, Zandvoort
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    „A hétvége előtt nekem az volt a fő elvárásom az irányába, hogy az újoncok értékelésében érjük utol az első helyezettet, a Mercedes-junior Yanpu Cuit – folytatta Kiss Pál Tamás. – Ez nemcsak helyezésben, hanem tempóban is sikerült, hiszen amikor a második versenyen Martin közvetlenül mögötte végzett, akkor is a teljes táv során azonos tempót autóztak. Külön öröm az egész csapatnak, hogy Martin folyamatosan fejlődik, és olyan érzésem volt Zandvoortban, mintha új szezont kezdtünk volna. Martin frissen és kipihenten érkezett, mind a pályán, mind azon kívül remekül helytált. A legfontosabb területként a versenyzésének javítását jelöltük meg, és már egyetlen hétvége alatt nagyon sokat fejlődött, ami a külső és fedélzeti kamerás felvételeken és az adatokban is látszott. Természetesen van még hova fejlődni és dolgozunk is tovább, de most az öt lépcsős ranglétrán egy-két lépcsőfokot feljebb léptünk, ami meg fogja könnyíteni a munkát a szezon hátralevő részében. Martinnak egyértelműen a top 10-ben van a helye, és miként azt ő is elmondta, erőből hozta össze ezt a dobogós helyezést.”

    A brit Forma–4 mezőnye a hollandiai kiruccanás után visszatér a szigetországba, ahol a skóciai Knockhillben versenyez legközelebb augusztus 10-én és 11-én.

  • Hibás rajtjel okozott őrületes káoszt a brit F4-en Zandvoortban

    Hibás rajtjel okozott őrületes káoszt a brit F4-en Zandvoortban

    Molnár Martin is ott állt a rajtrácsán annak a futamnak, amit a hibás lámpajelzés által okozott hatalmas rajtbaleset miatt végül elhalasztottak.

    A brit Forma-4-es bajnokság ezen a hétvégén a szigetországon kívüli egyetlen fordulóját teljesíti Zandvoortban, a három verseny közül az első pedig máris kivételes magyar sikert hozott, hiszen a Virtuosi Racing pilótája, Molnár Martin hatalmas esőben a harmadik helyen ért célba, ezzel első dobogóját szerezve a sorozatban, ahol idén debütált.

    A magyar versenyző az időmérőt a negyedik helyen zárta, a fordított rajtrács értelmében pedig a második futamra így a kilencedik pozícióba állhatott fel – míg a pole-ból az F1 Academy éllovasa, Abbi Pulling várta a piros lámpák kialvását – ami nem nagyon akart eljönni, ugyanis August Raber lelassuló autója miatt kétszer is megismételték a felvezető kört. Amikor pedig végre eljött, abból a teljes autósportszezon bizonyosan egyik legnagyobb őskáosza kerekedett.

    A brit F4 procedúrája szerint az öt piros lámpa egyszerre gyullad ki, majd egyszerre alszik el, ezzel megadva a rajtjelet. Ezúttal ez nagyon hirtelen megtörtént, egy másodperc sem telt el a lámpák kigyulladása és kialvása között, amire a mezőny azonnal reagált. Azonban valamilyen hiba nyomán a piros lámpák a következő pillanatban ismét kigyulladtak! Erre néhány versenyző, főként a mezőny elején azonnal megállt, a többség azonban ezt már nem vette észre, vagyis óriási káosz alakult ki a rajtrácson, több ráfutásos balesettel. Molnár Martin a célegyenes külső oldalán, a pályán kívülre lehajtva kimaradt a kalamajkából, egy autóhoz azonban a mentőcsapatnak kellett érkeznie a célegyenesben – arról szerencsére nem érkezett hír, hogy bárki megsérült volna.

    A brit F4 YouTube-csatornája az összes futamot közvetíti, ezt a videót azonban nagyon gyorsan törölték – ám a rajtbaleset pillanatait sikeresen kimenekítették szemfüles X-felhasználók.

    A történtek után már nem próbálkoztak meg a futam újbóli elindításával, ehelyett átütemezték azt vasárnap reggel 8:10-re. A sorozat rövid közleményben csupán annyit mondott, egy a pályán történt műszaki hiba okozott balesetet a rajtnál, ezért kellett módosítani a programot.

  • Kiss Norbert a Nürburgringen versenyzik, Molnár Martinért is szurkolhatunk a hétvégén

    Kiss Norbert a Nürburgringen versenyzik, Molnár Martinért is szurkolhatunk a hétvégén

    Kiss Norbert a legendás német pályán, a Nürburgringen ül volán mögé, Molnár Martin pedig Zandvoortban a brit F4 mezőnyében. Autósport programajánló a hétvégére.

    Kamion Eb, Nürburgring

    Kiss Norbert magabiztosan halad az újabb címvédés felé a kamion Eb-n, a következő pálya a híres Nürburgring a bajnokságban.

    Nem kellene ezt csinálnia – világbajnok honfitársa aggódik Norrisért

    Brit F4, Zandvoort

    • július 12. péntek: időmérő 12:55-
    • július 13. szombat: futam 9:50-
    • július 13. szombat: futam 15:30-
    • július 14. vasárnap: futam 13:40-

    Molnár Martin a bajnokság első felében nyolc dobogós eredményt gyűjtött az újoncok mezőnyében, amelynek értékelésében a harmadik helyen áll jelenleg.

    Olasz F4, Mugello

    • július 12. péntek: időmérő 17:20-
    • július 13. szombat: futam 11:20-
    • július 13. szombat: futam 18:55-
    • július 14. vasárnap: futam 11:20-

    Formula Regional European, Mugello

    • július 13. szombat: időmérő 8:30-
    • július 13. szombat: futam 13:55-
    • július 14. vasárnap: időmérő 8:30-
    • július 14. vasárnap: futam 14:00-

    WEC, Interlagos

    • július 13. szombat: időmérő 19:30-
    • július 14. vasárnap: futam 16:30-22:30

    IndyCar, Iowa

    • július 13. szombat: időmérő 21:45-
    • július 14. vasárnap: futam 2:00-, közvetítés: MATCH4
    • július 14. vasárnap: futam 18:15-, közvetítés: MATCH4

    NASCAR, Pocono

    Cup Series

    • július 13. szombat: időmérő 18:45-
    • július 14. vasárnap: futam 20:30-, közvetítés: MATCH4

    Xfinity Series

    • július 13. szombat: időmérő 16:30-
    • július 13. szombat: futam 21:00-, közvetítés: ARÉNA4

    Truck Series

    • július 12. péntek: időmérő 20:30-
    • július 12. péntek: futam 23:30-, közvetítés: MATCH4

    Titkos trükknek köszönheti látványos feltámadását a Mercedes?

  • Féltávnál 8 dobogó Molnár Martin mérlege a brit Forma–4-ben

    Féltávnál 8 dobogó Molnár Martin mérlege a brit Forma–4-ben

    A silverstone-i hétvégével véget ért az idei brit Forma–4-es bajnokság első fele. Molnár Martin öt forduló után az újoncok értékelésében a harmadik helyen áll, innen várja az egy hónap múlva következő folytatást.

    Silverstone-ban, a motorsport és a Forma–1 bölcsőjében zárult a brit Forma–4-es bajnokság idei szezonjának első fele. Molnár Martin, a sorozat történetének első magyar versenyzője egy dobogóval gyarapította mérlegét az újoncok értékelésében, amelynek harmadik helyéről várhatja az idény egy hónap múlva következő folytatását.

    Silverstone-ban is folytatódott Molnár Martin dobogós sorozata a brit F4-ben

    A Virtuosi Racing pilótájának hétvégéje jól indult, hiszen az első szabadedzésen a 8. időt autózta, a felszáradó pályán, folyamatosan változó körülmények között zajló időmérőn azonban csak a 18. időt érte el, ami nehéz helyzetbe hozta a hétvége folytatására. Az első futamon a 17. helyről (itt a második legjobb időmérős kör számít) rajtolva hamar felzárkózott a 11.  helyre, a hajrában azonban veszített két pozíciót, amikor kihátrált egy előzésből, mert a riválisa becsukta előtte az ajtót. Az újoncok értékelésének harmadik helye azonban így is összejött, amivel a rookie összetett második helyére lépett előre.

    A vasárnapi folytatás ugyanakkor már nem alakult kedvezően, ami annak tükrében, hogy Martin mindkét versenyt a 18. helyről kezdte, és mindkét futamon biztonsági autós fázis rövidítette a versenyidőt, nem meglepő. Közvetlenül a második futam rajtja után négy autó keveredett balesetbe, amit negyedórás biztonsági autós fázis követett, így mindössze 5 perc maradt versenyzésre. Ez alatt nagy előrelépést nem lehetett elérni, így Martint a 16. helyen intették le.

    A hétvége utolsó versenyén a Virtuosi pilótájának nem sikerült jól a rajtja, emiatt visszaesett az utolsó helyre. Ezután 7 percet ismét a Safety Car mögött vonatozott a mezőny, majd jöhetett 11 percnyi versenyzés, aminek a végén Martin a 17. pozícióban ért célba.

    Molnárt, Martin, Virtuosi, Silverstone
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    „Összességében jól sikerült a szezon első fele, de nem úgy zártuk le ezt az időszakot, ahogyan szerettük volna. Viszont az olyan napokból lehet a legtöbbet tanulni, mint amilyen a silverstone-i hétvége utolsó napja. Az egy hónapos szünet után erősebben térünk majd vissza az idény második felére” – értékelt a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője.

    Molnár Martin a szezon első felét a harmadik legjobb újoncként zárta, innen várja a hollandiai Zandvoortban következő július 13-i folytatást.

  • Silverstone-ban is folytatódott Molnár Martin dobogós sorozata a brit F4-ben

    Silverstone-ban is folytatódott Molnár Martin dobogós sorozata a brit F4-ben

    Molnár Martin sorozatban ötödik, összességében nyolcadik dobogóját szerezte az újoncok értékelésében a brit Forma-4-es bajnokságban a silverstone-i versenyhétvége első futamán. Eredményének köszönhetően a Virtuosi Racing magyar versenyzője feljött a második helyre az újoncok értékelésében.

    A szezon egyetlen dupla versenyhétvégéjének második felvonásával Silverstone-ban zárul a brit Forma–4 idei kiírásának első fele. Az előző négy versenyhétvége során Molnár Martin már hét alkalommal állhatott fel a pódiumra az újoncok között, így azzal a céllal érkezett a legendás versenypályára, hogy újabb trófeákat zsebeljen be az egy hónapos szünet előtt.

    A mezőny a pénteki napon esős körülmények között kezdte meg a hétvége programját. Martin az első szabadedzésen a nyolcadik, a második szabadedzésen pedig a tizennyolcadik helyet szerezte meg, az első nap végén pedig pozitívan értékelte az elvégzett munkát és bizakodva várta a szombati folytatást.

    Molnárt, Martin, Virtuosi, Silverstone
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    A szombati napra – amelyen a kvalifikáció és az első futam szerepelt a programban – a Virtuosi Racingnél esős időre számítottak. A magyar idő szerint 10 óra 30 perckor kezdődő időmérőn azonban felszáradó pálya fogadta a mezőnyt, amely még a Martinnál jóval rutinosabb versenyzőknek is komoly kihívást jelentett. A változó körülmények között a 15 éves magyar tehetségnek sajnos nem sikerült átmentenie a múlt heti időmérős formáját Thruxton-ból, így végül a tizennyolcadik helyet szerezte meg.

    A délutáni futamon szokás szerint az időmérőn elért második legjobb kör alapján állt fel a rajtrácsra a mezőny, Martin így a tizenhetedik helyről várta, hogy kialudjanak a piros lámpák. Jó rajtot követően az első körben egészen a tizenegyedik pozícióig jött fel, amikor mondhatni már szokásos módon érkezett egy biztonsági autós fázis. Az újraindítást követően a tizedik helyért harcolt, ám az előtte autózó versenyző bezárta előtte a kaput, ami miatt tempót és két pozíciót veszített. A folytatásban már nem történt helycsere Martin szempontjából, így végül a tizenharmadik helyen intették le, az újoncok értékelésében pedig újra felállhatott a dobogó harmadik fokára, ami azt jelenti, hogy sorozatban öt, összeségében már nyolc dobogós helyezést ért el az újoncok között. Ezzel az eredménnyel a Virtuosi magyarja az újonc értékelés összetett harmadik helyéről a másodikra lépett előre.

    Folytatás vasárnap magyar idő szerint 12:15-től a második, 16:40-től pedig a harmadik futammal. A teljes első versenyt alább lehet visszanézni.

  • Az F1 bölcsőjében, legendás pályán zárja a szezon első felét Molnár Martin

    Az F1 bölcsőjében, legendás pályán zárja a szezon első felét Molnár Martin

    Ezúttal nincs pihenés, Molnár Martin a szezon egyetlen duplahétvégéjének második felvonásával zárja le az idény első felét a brit Forma–4-ben. A Virtuosi Racing magyar pilótája már várja, hogy a minden szempontból a Forma–1 hangulatát árasztó Silverstone-ban versenyezzen, ráadásul ugyanazon a körön, amelyen három héttel később a Brit Nagydíjat is rendezik.

    Mindössze egy héttel a thruxtoni negyedik forduló után a szezon féltávjához érkezik a brit Forma–4-es bajnokság, amelynek idei ötödik versenyhétvégéjét Anglia, egyben a világ egyik leghíresebb pályáján rendezik. Silverstone-t alighanem egyetlen autósport-kedvelőnek sem kell bemutatni: 1950. május 13-án – a később megszokottá vált vasárnap helyett szombaton – itt tartották a történelem első Forma–1-es futamát, amelyet Giuseppe Farina, a sportág történetének első világbajnoka nyert meg 2 óra 13 perc és 23 másodperc alatt. A versenyen azóta is egyedülálló módon a brit királyi család is tiszteletét tette.

    Molnár Martin először állhatott az újoncok dobogójának második fokára a brit F4-ben

    Silverstone a kezdeti évek után sokáig felváltva adott otthont a Forma–1-es Brit Nagydíjnak Aintreevel, majd Brands Hatch-el, de 1987 óta ez a verseny otthona. Hosszas terjedelemben lehetne sorolni, hogy milyen emlékezetes, az autósport történelmének szerves részét képező momentumok játszódtak le itt Max Verstappen és Lewis Hamilton 2021-es ütközésétől kezdve utóbbi 2008-as esős győzelmén át Michael Schumacher 1999-es lábtöréséig, 1998-as furcsa győzelméig, vagy 1995-ös, Damon Hill-lel történt ütközéséig.

    És persze nemcsak a gazdag történelem lengi körbe a pályát, hanem a jelenben is folyamatosan érezni az F1-es jelenlétet, hiszen 5 csapatnak is 45 km-en belül található a központja – az Aston Martinnak egyenesen a pálya bejáratában –, de a Williams (65 km) és a McLaren (124 km) főhadiszállása sincs nagyon messze. Amellett, hogy Silverstone-ban folyamatosan zajlik a motorsportos élet, időről időre a Brit Nagydíjon kívül is feltűnnek F1-es torpedók a pályán, hiszen a brit csapatok legtöbbje itt szokta bejáratni az új modellt, és forgatási napokon, valamint fiatal pilótákat tesztelve is rendszeresen birtokba veszik annak 5891 méter hosszú aszfaltcsíkját, vagy valamelyik rövidebb konfigurációt.

    Merthogy Silverstone-ban a Grand Prix-pálya mellett két kisebb körön is rendeznek versenyt – a National nyomvonalra a brit F4 is ellátogat majd szeptemberben –, ám most, a brit hosszú távú bajnokság betétfutamaként az F4-es mezőny is a leghosszabb, Forma–1-es futamokon is használt pályán csaphat össze.

    „Eléggé más lesz ez a pálya az eddigiekhez képest, mert egyiken sem voltak ekkora bukóterek, egyedül Donington hasonlít ebből a szempontból Silverstone-ra. Nemcsak a bukóterek, hanem maga a pálya is nagyon széles, ami jót tehet a versenyzésnek, szerintem lesznek izgalmas pillanatok, az egyenesekben a szélárnyékozás is nagy szerepet fog játszani, illetve számos előzési pont található a pályán” – összegezte Martin, hogy mi vár rá és a többi pilótára ezen a hétvégén.

    Molnár Martin, Virtuosi
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    Azért lehetnek persze hátulütői is annak, hogy a Grand Prix-pályát használja a mezőny. „Mivel nagyon hosszú, Forma–4-es autóval több mint 2 perc egy kör, ha baleset történik és jön a biztonsági autó, egyetlen mögötte megtett körrel is legalább 3 percet veszítünk majd a versenyidőből. Mivel a 20 perces futamokba amúgy sem fér bele sok kör, remélhetőleg minél kevesebb baleset lesz, hogy a lehető legtöbbet tudjunk versenyezni.”

    Mivel az idén ez az első – a másik Zandvoort lesz – olyan versenyhelyszíne a brit F4-nek, amelyen Forma–1-es futamot is rendeznek, óhatatlan felmerül az összehasonlítás a királykategóriával. Ez Martint is foglalkoztatja, de mint mondja, mintha két teljesen külön pályán mennének. „Nagyon más azért a Forma–4-es autókkal körözni Silverstone-ban. Remek példa erre a Copse-kanyar, amelyet az F1-esek gázelvétel nélkül, 300 km/órás tempóval vesznek be, mi pedig a lassabb tempó ellenére még egy kicsit fékezünk is. Úgyhogy a leszorítóerőben tapasztalható különbségek miatt össze sem lehet hasonlítani a két sorozatot. De ennek tudatában is érdekes menni a pályán, hiszen látjuk, hogy az F1-es autók milyen elképesztő tempót visznek át ezeken a kanyarokon.”

    „Emellett természetesen azt is érzékeljük az infrastruktúrában és egyéb dolgokban, hogy ez egy Grand Prix-pálya, de ezen az ember nem gondolkozik, hanem a saját feladatára koncentrál. De persze bizsergető érzés látni az Aston Martin F1-es csapatának gyárát meg kamionjait a pálya bejáratánál, és érezni, hogy az egész közeget átjárja a motorsport. Más érzés ebből a szempontból itt versenyezni.”

    Molnár Martin, Virtuosi
    Fotó: Jakob Ebrey Photography

    A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője a thruxtoni hétvégéről a jó időmérős tempót szeretné átmenteni Silverstone-ra, ahol folytatná remek sorozatát, hiszen az utóbbi négy versenyen egyaránt felállhatott az újoncok dobogójára, összesen pedig már 7 top 3-as helyezésnél tart az újonc értékelésben.

    Az 5. versenyhétvége menetrendje (magyar idő szerint):

    Péntek
    12:40 – 13:20: 1. szabadedzés
    17:10 – 17:55: 2. szabadedzés

    Szombat
    10:30 – 10:50: időmérő edzés
    13:10 – 13:30: 1. futam

    Vasárnap
    12:15 – 12:35: 2. futam
    16:40 – 17:00: 3. futam

  • Molnár Martin először állhatott az újoncok dobogójának második fokára a brit F4-ben

    Molnár Martin először állhatott az újoncok dobogójának második fokára a brit F4-ben

    Küzdelmes hétvégét teljesített Molnár Martin a brit Forma–4-es bajnokság idei negyedik fordulójában, azonban az eredmények szempontjából kedvezően alakult számára a thruxtoni hétvége.

    Három futam, három újoncdobogó Molnár Martin mérlege a brit Forma–4 idei negyedik hétvégéjén, Thruxtonban. A Virtuosi Racing magyar versenyzője ráadásul pályafutása során első alkalommal ízlelhette meg, milyen a dobogó második fokára állni, a hétvége utolsó futamán ugyanis eddigi legjobb összetett eredményét elérve a második legjobb újonc lett. A 15 esztendős sportoló ennek köszönhetően feljött az újonc értékelésben a 3. helyre.

    Az ultragyors aszfaltcsíkon Martin idei legjobb időmérős szereplésével kezdte a hétvégét és a 9. időt autózta, aminek köszönhetően a fordított rajtrácsos második futamon a 4. rajtkockát foglalhatta el. Az első versenyen a 13. helyről indulva – itt az időmérőn elért második leggyorsabb körök számítanak – eddigi legjobb rajtját produkálta, amivel javított három helyet, ám messzire nem jutott, mert az egyik versenytársa kivágta a gumiját.

    Molnár Martin, Virtuosi Racing, Thruxton
    Martin 24-es rajtszámmal / Fotó: Jakob Ebrey Photography

    „Kicsit szerencsétlenül alakult az első futam. Miután az egyik versenyző fejtetőre állt, nem szakították félbe azonnal a versenyt, hanem csak beküldték a biztonsági autót. Én ekkor már defektes gumival haladtam, és a piros zászló megjelenésével esélyem nyílt volna büntetlenül kereket cserélni, de a pályabírók tévesen betereltek a bokszutcába, miközben a rajtrácsra kellett volna felsorakoznom. Egy pilótának ilyenkor nincs választási lehetősége, követni kell az instrukciókat, úgyhogy én is így tettem, viszont emiatt az újraindításnál csak a bokszutcából eredhettem a többiek után, majd az élmezőny tempóját autózva öt kör alatt utolértem az előttem levő bolyt, végül pedig előznöm is sikerült egyet. Utólag a versenyigazgató elismerte, hogy a pályabírók rosszul döntöttek, de már nem volt mit tenni” – összegzett a két vetélytársa utólagos kizárása miatt így is újoncdobogón és az újoncok között leggyorsabb körrel záró Martin.

    A második futamon a negyedik rajtkockából rajtolva esély kínálkozott arra, hogy a Virtuosi magyarja az élmezőnyben végezzen. Baleset miatt ezen a versenyen is kétszer rajtolt el a mezőny, Martin pedig hatalmas csatákat folytatott a riválisokkal, de a tempója nem volt az igazi, így hátraesett. Az újoncdobogó azonban ez alkalommal is összejött.

    „Én is hibáztam, a beállítás sem volt tökéletes, így nem tudtam azt a tempót autózni, amit vártam, úgyhogy minden összejött. Biztos, hogy lesz még olyan, hogy ennyire elölről fogok tudni rajtolni, akkor majd kihasználjuk a lehetőséget” – tekintett előre a magyar versenyző, aki a hétvége záró futamán idei eddigi legjobb eredményét elérve a 8. helyen végzett, ami az újoncok között a második pozíciót jelentette.

    Molnár Martin, Virtuosi Racing, Thruxton
    Megvan az első második helyért járó trófea / Fotó: Jakob Ebrey Photography

    „Sajnos az utolsó futam igencsak rövidre sikerült, mert eleve 15 percesre kurtították a sok csúszás miatt, ráadásul biztonsági autó mögül rajtoltunk, mert még szállították el a BTCC-futamon balesetet szenvedett autókat. Ezután jókat csatáztam, de aztán a versenyben vezető Deagen Fairclough kiesése miatt ismét beküldték a Safety Cart, és többet már nem is indították újra a versenyt.”

    A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője 117,5 pontjával az újoncok értékelésében a negyedikről előrelépett a harmadik helyre, és mindössze 2,5 pont a hátránya a második, 18,5 pont pedig az első helyezettel szemben.

    A brit F4 következő fordulóját június 14-től 16-ig rendezik Silverstone-ban.