Címke: F3

  • Idő előtt ért véget az F3 mai vesrenye, Vesti nyert

    Idő előtt ért véget az F3 mai vesrenye, Vesti nyert

    A Formula 3-as mezőny is elérkezett a második hétvégéjéhez, ismét a Red Bull Ringen. Most azonban esős körülmények fogadták a fiatal versenyzőket.

    Frederik Vesti indult a pole-ból, meg is tartotta első helyét a rajt után, mögé pedig Beckmann jött föl.
    Mindeközben a harmadik helyről induló Sargeant a 7. helyre esett vissza.

    Beckmann nem sokáig örülhetett a második helynek, Zendeli megelőzte őt.

    Az 5. körben Smolyar törte meg autóját, ezért virtuális biztonsági autót kapott a mezőny.

    A 9. körben Novalak kapott bal hátsó defektet, ami miatt pályára küldték a safety cart, noha a versenyző a defektes gumival még beevickélt a boxba.

    Nem sokkal az újraindítás után újabb kiesés miatt (Fernandez) előbb pályára küldték a biztonsági autót, majd megszakították a versenyt.

    A mezőny a boxutcában sorakozott fel, arra várva, hogy újra lesz-e indítva a futam, de végül teljesen lefújták a versenyt.

    A csonka verseny így Vesti-Zendeli-Beckmann dobogót hozott. David Schumacher 12., Enzo Fittipaldi 15., Sophie Flörsch pedig 19. lett a 30 fős mezőnyben.

  • Flörsch: nem csak magam miatt tértem vissza

    Flörsch: nem csak magam miatt tértem vissza

    Hónapokkal azután, hogy borzasztó balesetet szenvedett, Sophia Flörsch ismét visszatért a versenyzés világába. Motivációja komplikáltabb, mint elsőre hinnénk.

    „Ha nemet mondtam volna, sokan arra fogták volna, azért, mert nő vagyok. „Nem elég kemény. Tipikus lány”, ez lett volna az ítélet. Ez nem csak nekem fájt volna, hanem nők motorsportban betöltött szerepének. Sokan még most is úgy gondolják, egy nő nem lehet olyan gyors, mint egy férfi. Vagy kemény, vagy makacs.”

    A sztereotípiák továbbra is megnehezítik saját, és sorstársai előrejutását, de reméli, ő már bizonyította elkötelezettségét. Utal arra is, hogy a sportot befolyásoló régivágású férfiak felfogása az igazi akadály a nők előtt.

    „A probléma az, hogy sok évvel ezelőtt az F1 a férfiak világa volt. Kemény munka volt vezetni az autókat és emberek haltak meg. Korábbi generációk még ma is úgy látják a sportot, ahogy akkor volt. De sokat változott. Ha egy prezentációt kell tartanom, mindig megmutatom, ahogy Charles Leclerc 250-nel vesz be egy jobbost Suzukában, mindezt egy kézzel, miközben megigazítja a tükrét. Szóval ő meg tudja csinálni egy kézzel a nők meg egyáltalán nem? Nem hiszem, hogy ez így lenne.”

    Flörsch tavaly visszatérésével bebizonyította, hogy szembe tud nézni a démonaival. Olyannyira, hogy Makaóban is rajthoz állt, korábbi balesete helyszínén. A Laureus ezért „Az év visszatérője” díjjal jutalmazta meg.

    „Több lehetőségem van a baleset miatt. Mindig az a lány leszek, aki balesetet szenvedett. Az emberek pedig kíváncsiak, meddig jutok el. Vagy ez, vagy csak tudni szeretnék, hogy túléltem a dolgot és jól vagyok.”

    Idén az F3-ban kapott ülést, a W Seriesben pedig továbbra sem kíván részt venni.

    „Az a mód, ahogy a W Series akar egy nőt az F1-be juttatni, nem igazán helytálló. Az autó valahol az F3 és az F4 között van. A következő lépés az lenne, ahol én is vagyok, itt azonban minimum 610 ezer font kell egyetlen szezonhoz (szemben a W Series félmilliós fődíjával – a szerk.).”

    Szeretem a motorsportot, ahogy van, és a legjobbak ellen akarok küzdeni. Szeretném, ha másként lenne, de a férfiak jobbak. Ezért akarok győzni vagy veszíteni közöttük, hogy tanuljak tőlük.”

  • ESportból ismert versenyző lesz David Schumacher csapattársa

    ESportból ismert versenyző lesz David Schumacher csapattársa

    A Charouz Racing System bejelentette, hogy F1 eSports versenyzőt igazoltak. A csapat egyik versenyzője a Formula 3-as bajnokságban Igor Fraga lesz.

    A 21 éves japán-brazil Fraga David Schumacher és Niko Kari csapattársa lesz idén.

    Ez lesz az első alkalom, hogy egy F1 eSports versenyző igazi versenyzői ülést kap és F1-es versenyhétvégén szerepelhet.

    Fraga 2017-ben finalista volt a Formula One eSports Series bajnokságban, 2018-ban a Williams eSportsnál versenyzett, 2019 elején pedig megnyerte a McLaren Shadow Projectjét.

    Ettől függetlenül azonban nem most ül majd először valódi versenyautóba. A 2017-18-as NACAM Formula 4 bajnokságban negyedik lett, tavaly harmadik lett a Formula Regional European Championshipben, jelenleg pedig vezeti a Toyota Racing Series bajnokságot.

    Így ha jól számoljuk, már 20 szuperlicensz pont birtokosa, ha pedig megnyeri a Toyota Racing Seriest, máris 30 pont birtokában lesz. Így egy F3-as negyedik hellyel már F1-es szuperlicenszhez is elegendő pontja lehet.

    „Nagyon várom, hogy csatlakozhassak a Formula 3-as mezőnyhöz a Charouzzal.” – mondta Fraga a bajnokság weboldalának. „Ez egy versenyképes bajnokság és nagyon profi környezet.”

    „Közös eseményeken szerepelni az F1-gyel, őrület belegondolni! Alig várom, hogy elkezdődjön a szezonom.”

    „Az idei év a tanulási folyamatról szól. Persze a cél mindig az, hogy futamot nyerjek, de nem becsülöm alá az előttem álló kihívást. Mindent beleadok majd és nyomom neki, hogy elérjem a céljaimat.”

    Fraga a szezon előtti teszten, március 1-3-án, Bahreinben ülhet majd először F3-as autója volánja mögé, míg a szezon ugyanitt kezdődik majd, március 20-22-én.

    https://www.instagram.com/p/B74ZL1Ch2mv/

  • Az F2 után immáron az F3-ban is láthatunk egy Schumachert

    Az F2 után immáron az F3-ban is láthatunk egy Schumachert

    Ralf Schumacher fia, David 2020-ban a Formula 3-ban fog versenyezni a Charouz csapatánál.

    Michael Schumacher unokaöccse a tavalyi idényzárón, Szocsiban debütált a sorozatban a Campos színeiben, és idénre kapott teljes szezonos szerződést. Mindez azt jelenti, hogy a család most már az F2-ben és az F3-ban is képviselteti magát, előbbiben ugye Mick Schumacher révén.

    „Nagyon boldog és hálás vagyok, hogy teljes egészében felléphetek az F3-ba a Charouz-zal” – mondta a fiatal német. „A tavalyi év végén két eseményen vehettem részt, ez jó felkészülést biztosított az előttem álló évre. Több mindent kell tanulnom az autóról, mivel nincs túl sok gyakorlási időnk a versenyhétvégéken. Szerintem előreléphetünk idén, én a lehető legelőrébb próbálok majd végezni.”

    A Charouz a többi versenyzőjét is bejelentette. 2020-ban náluk szerepel majd a tavaly többször is dobogóra álló, tapasztalt Niko Kari, illetve a Formula Regional European Championship 3. helyezettje, Igor Fraga.

  • Marko a legmagasabban jegyzett Red Bull juniorok helyzetéről beszélt

    Marko a legmagasabban jegyzett Red Bull juniorok helyzetéről beszélt

    A Red Bull versenyző akadémiájának vezetője, Helmut Marko a jelenlegi juniorjaikról beszélt egy interjú keretein belül.

    Az energiaitalosok számos remek pilótát adtak a Forma-1-nek, elég csak Vettelre, Ricciardóra vagy Verstappenre gondolni. Ám a holland óta nem igazán jött az utánpótlás, ezt mi sem mutathatná jobban, mint az a tény, hogy Ricciardo távozásakor a korábban kirúgott Kvyatot kellett visszahozni a Toro Rossóba, hiszen onnan Gasly lépett fel az ausztrál helyére. Vagy az is egy jó példa, hogy amikor Kvyat távozott, szintén egy ex-juniort kellett leszerződtetni Brendon Hartley személyében. Ezen tények alapján tehát kimerülni látszik a Red Bull fiatal pilóta programja, de Marko erről hallani sem akar.

    „A programunkban még mindig van néhány nagyon nagy tehetség, beleértve Yuki Tsunodát. Ez a fiú mindössze 158 centiméter magas, de mindenki kedvence” – mondta az osztrák a Motorsport.com hasábjain. „Ott van nekünk Jüri Vips is, aki 4. lett az F3-ban, pedig nagyon sokszor volt balszerencséje. Idén a japán Super Formulában versenyez majd, ahol ő volt a leggyorsabb a teszteken.”

    A kisebb kategóriákban is vannak Red Bull támogatottak: „Denis Hauger ott van, ő egy erős norvég pilóta. Tavaly 13 vagy 14 versenyt nyert az F4-ben, és szerintem most fellép az F3-ba. Az új-zélandi Liam Lawson és Mick Doohan fia, Jack is itt fognak versenyezni.”

  • Habsburg a Remusszal az oldalán vág neki Makaónak

    Habsburg a Remusszal az oldalán vág neki Makaónak

    Habsburg Ferdinánd megérkezett a 66. Makaói Nagydíj helyszínére, és készen áll rá, hogy a REMUS Performance Sport Exhausts támogatásával célba vegye az F3 Világkupa dobogóját.

    A 22 éves pilóta, aki még nem vezette versenykörülmények között a 2019-es Formula 3-as autót, amelyben hamarosan Makaó utcáin köröz majd, kiemelt partnerségi megállapodást kötött az osztrák prémium sportkipufogó-rendszer gyártó vállalattal a Formula 3-as versenynaptár legizgalmasabb és leglátványosabb eseményére, és készen áll rá, hogy szembeszálljon a kihívással.

    “Megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen rangos osztrák márka nevét viselhetem a versenyautómon, az overallomon és a sisakomon,” mondta el Habsburg. “A REMUS neve az évek során összeforrt számos top csapat, versenyző és bajnokság nevével , és midig is szerettem volna részese lenni ezen örökségnek”

    A REMUS a DTM versenysorozat főtámogatói közé tartozik, ahol Habsburg az idei év folyamán az R-Motorsport színeiben egy Aston Martin Vantage DTM autóval állt rajthoz.

    Eredményes bemutatkozó szezonja arra enged következtetni, hogy fényes jövő áll előtte a bajnokságban, azonban nem tudta megállni, hogy ne térjen vissza az F3-as futamra melynek megnyeréséhez oly közel került 2017-ben.

    “Amikor karnyújtásnyira kerülsz a győzelemtől, egyszerűen nem tudsz túllépni rajta. Ha nem próbálkozom meg újra, a makaói győzelem örök tüske marad számomra, és nem szeretnék ezzel a tudattal élni. Egy éves kihagyás után van némi pótolnivalóm, elsősorban azért mert az új F3-as autó más mint amivel tavaly versenyeztem, de minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy felkészüljek az előttem álló kihívásra.”

    A 2019-es FIA Formula 3 autó leginkább a korábbi GP3-as autókra hajaz, azonban jóval nehezebb elődjénél, a makaói speciális körülmények miatt megnövekedett leszorítóerő pedig nagyobb tapadást nyújt a versenyzők számára a gyors kanyarokban. Az idei évben bevezetésre került DRS is újdonságnak számít, de az még egyelőre kérdéses, mennyi előnyt jelent ez előzés szempontjából a szűk utcai pályán.

    “A valenciai hivatalos teszten már vezettem az autót, és bár az özönvízszerű esőzés nem könnyítette meg a dolgomat, mégis jó volt valamennyire kiismerni az autót,” magyarázta Habsburg. “Emellett jó volt együtt lenni az ART csapattal – úgy érzem, remek hét áll előttünk. A siker kulcsa a Pirelli gumik kezelésében rejlik. Az időmérő edzés mindig is kulcsszerepet játszott Makaóban, és úgy tűnik idén ez még nagyobb kihívást jelent majd mind a versenyzők, mind a csapatok számára.”

    Habsburg kihasználva másik osztrák partnere, az AVL által nyújtott lehetőséget, annak csúcstechnológiájú szimulátorában, valamint az ART saját szimulátorában készült a versenyre. Itt az adatok elemzése és a szakértő segítségnek köszönhetően még jobban kiismerhette az autót, amellyel hétvégén rajthoz áll majd.

  • 13 éves kiscsaj indul 2020-ban egy F4-es bajnokságban!

    13 éves kiscsaj indul 2020-ban egy F4-es bajnokságban!

    A 13 éves Juju Noda jövőre a dán Formula 4-es bajnokságban indul, és célja, hogy megdöntse Max Verstappen rekordját, aki 16 évesen 2014 májusában megnyerte az első Formula 3-as versenyét, akkor a világon a legfiatalabbként.

    A Noda név ismerősen csenghet a Forma-1 rajongóknak is, hiszen Juju édesapja az a Hideki Noda, aki 1994-ben három versenyen indult a Larrousse csapattal. A kislánynak van már némi tapasztalata Formula 3-as autóval is, de a szabályzás szerint 15 év a minimum korhatár, hogy ilyen autóval indulhasson. Ez azt jelenti, hogy legelőbb 2021-ben indulhat F3-ban, így jövőre a dán Formula 4 remek terep lesz arra, hogy felkészítse őt majd erre a szintre.

    A japán 13 éves kiscsaj már versenyzett hasonló technikával is mint egy F3-as autó, részt vett hazájában a 17 éven aluliak bajnokságában. Természetesen édesapja csapatánál versenyzett, a Noda Racingnél.

    Egy tavalyi videó Jujuról, akkor még csak 11 éves volt.

  • David Scumacher részt vesz az FIA Formula 3 szezonzáróján!

    David Scumacher részt vesz az FIA Formula 3 szezonzáróján!

    A Campos Racing bejelentette, hogy David Schumacher is csatlakozik a csapathoz az FIA Formula 3 szezonzáró hétvégéjén, Szocsiban.

    Ralf Schumacher fia Alessio Deledda és Sebastian Fernández csapattársa lesz, a Monzában megsérült Alex Peroni helyén.

    Így aztán két aktív Schumacher is feltűnik majd a paddockban, hiszen a Formula 2-ben pedig Mick Schumacher versenyez.

    David tavaly második lett Formula 4 UAE bajnokságban, idén pedig három győzelmet szerzett a Formula Regional European Championshipben.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jelentős csapathoz csatlakozhatok, mint a Campos Racing.” – mondta David. „Ez lesz az első alkalom, hogy ilyen autót vezetek, szóval reálisnak kell lennünk, és arra kell fókuszálnom, hogy a lehető legtöbbet tanuljak.”

    „Örömmel üdvözlök egy olyan tehetséges versenyzőt, mint David.” – mondta a Campos Racing elnöke, Adrian Campos. „Biztos vagyok benne, hogy ő határozottan egy ígéretes, briliáns jövő előtt áll a motorsportban. Az a célunk, hogy segítsük a karrierje fejlődését.”

  • Peroni hazamehetett a kórházból, de kihagyja a szezonzárót

    Peroni hazamehetett a kórházból, de kihagyja a szezonzárót

    Alex Peroni, ausztrál Formula 3-as versenyző Monzában komoly látványos balesetet szenvedett. Autóját megdobta egy rázókő, így az a levegőbe emelkedett, meg is pördült ott párszor és végül a gumifalban állt meg.

    A versenyző saját lábán hagyta el a helyszínt, de végül kórházba szállították csigolyatörés miatt.

    Mint kiderült, a kórházból már kiengedték, de ki kell hagynia az F3 következő, egyben záró fordulóját.

    Peroni esetében műtétre nem volt szükség, azonban 30 napig gerincmerevítőt kell hordania.

    „A baleset során Alex agyrázkódást és hátsérülést szenvedett, mikor autója a levegőbe emelkedett egy rázókő miatt.” – mondta a versenyző menedzsere, David Quinn. „Bár Alex jó hangulatban van és szívesen folytatná a versenyzést, amint csak lehet, a prioritás az, hogy teljesen felépüljön, amihez viszont kell egy kis idő.”

    „Ezért mindenkinek, Alexet is beleértve, türelmesnek kell lennie.”

    Peronit visszaszállították Tasmániába, ami egy 30 órás út volt Milánóból.

  • A szombati F3-as baleset megváltoztatta Gasly véleményét a haloról

    A szombati F3-as baleset megváltoztatta Gasly véleményét a haloról

    Pierre Gasly haloról alkotott véleményét Alex Peroni tegnapi balesete változtatta meg.

    A 19 éves ausztrál Formula 3-as versenyző autóját a tegnapi versenyen Monzában megdobta egy rázókő, olyan mértékben, hogy az autó és sofőrje magasra röppent a levegőben, többször is megpördült ott, végül a gumifalon és némileg a drótkerítésben landolt.

    Peroni saját lábán hagyta el a helyszínt, de később annyi azért kiderült, hogy csonttörést szenvedett.

    „Azt kell mondjam, sosem rajongtam a haloért.” – mondta Gasly az eset után. „Látva ezeket a képeket, azt hiszem, ez egy jó indok arra, hogy miért jó mégis használni.”

    „Sosem fogjuk megtudni, mi történt volna (Peroni esetében) enélkül (halo nélkül), de nem is akarjuk elképzelni.”

    Korábban pedig nem volt jó véleménnyel a haloról a Toro Rosso versenyzője.

    „Macerás tőle kiszállni és beszállni az autóba.” – mondta.