Címke: F3

  • Egy F3-as versenyzőt vádolnak azzal, hogy intim képeket kért rajongóitól

    Egy F3-as versenyzőt vádolnak azzal, hogy intim képeket kért rajongóitól

    Tegnap a Twitteren pattant ki egy újabb botrány, miután pár felhasználó azzal állt elő, hogy az egyik F3-as pilóta intim képeket kért tőlük.

    Nemrég a Forma-1 is szembe találta magát efféle helyzettel, ugyanis miután Nikita Mazepin leszerződtetését bejelentette a Haas, több hölgy is felszólalt az orosz ellen. Ezután a 21 éves pilóta az Instagram-oldalára töltött fel egy olyan felvételt, amin egy hölgyet fogdos. Természetesen ebből is botrány lett, sőt a Haasnak és a Forma-1-nek is nyilatkoznia kellett. A rajongók viszont nem voltak ezzel megelégedve, így megalkották a #WeSayNotToMazepin mozgalmat, hogy így tiltakozzanak az orosz jelenléte ellen.

    Most azonban az alsóbb kategóriákban ütötte fel a fejét ez a probléma. Tegnap ugyanis nagy visszhangot kaptak azok a bejegyzések, amiben több lány képernyőfelvételekkel bizonyítva kiírta, hogy milyen atrocitás érte őket.

    Amaury Cordeel, a Campos Racing versenyzője ugyanis rájuk írt privát üzenetben, majd gyorsan a tudtukra adta szándékait. Egy Emma nevű felhasználó elmondta, hogy intim fotók küldésére biztatta őt a belga pilóta, majd miután ennek nem tett eleget, tovább bombázta üzeneteivel. Azóta a lányt letiltotta a 18 éves versenyző, sőt fiókját is privátra állította.

    A hölgy ekkor üzenetét az F3-as bajnokság hivatalos platformjának és a Campos Racingnek címezte. Feltette azt a kérdést, hogy szerepelhet egy olyan pilóta a sorozatban, aki lányoktól (legfőképp kiskorúaktól) kér intim képeket privát üzenetben. Hivatalos válasz azonban nem érkezett.

    ,,Formula 3, egyet értetek azzal, hogy ilyen történjen a bajnokságotokban? Csak mert Amaury Cordeel a versenyzői státuszát kihasználva úgy gondolja, hogy megengedheti magának azt, hogy lányoktól és olykor kiskorú lányoktól intim fotókat kérjen.”

    ,,Mi a helyzet veled Campos Racing?”

    Ezután egy Valou nevű felhasználó is megosztotta azt, hogy milyen beszélgetést folytatott le a versenyzővel.

  • A súlyos balesete után visszatérő Correa célja a Forma-1

    A súlyos balesete után visszatérő Correa célja a Forma-1

    Juan Manuel Correa ezen a hétvégén Barcelonában tért vissza a versenyzéshez.

    Correa részese volt annak a 2019-es horrorisztikus F2-es balesetnek Spában, amely Anthoine Hubert életét követelte. A 21 éves ecuadori-amerikai versenyző túlélte a balesetet, de súlyosan megsérült a lába. Kis híján amputálták a jobb lábát, de ő nem engedte: minden esélyt meg akart adni magának egy későbbi visszatérésre. Számos műtéten esett át, és még nem régiben is csak kerekesszékben vagy mankóval láthattuk.
    Most azonban Forma-1-es hétvégén, Formula 3-ban szállhatott újra versenybe.

    „Néhány hónappal ezelőtt ez még lehetetlennek tűnt számomra” – mondta Correa az EFE hírügynökségnek Barcelonában.

    „Inkább arra koncentráltam, hogy egyáltalán újra tudjak járni, de jött a fokozatos javulás, és a legutóbbi műtéteim, most pedig itt vagyok és készen állok a versenyzésre, egy évvel és nyolc hónappal később” – mosolygott.

    Correa nem tűzött ki célt 2021-re, mert „a legfontosabb, hogy visszatérjek”.

    „Küzdök azért, hogy elérjem azt a szintet, amin a baleset előtt voltam” – vallotta be. „Megpróbálom a lehető legjobban felgyorsítani a folyamatot, ugyanakkor folytatom az orvosi rehabilitációmat is.”

    „Az, hogy újra versenyzem, még nem jelenti azt, hogy a lábaim tökéletesek. Még mindig nagyon nagy orvosi kihívás előtt állok” – tette hozzá Correa, aki Sergio Pérez edzőjével dolgozik együtt.

    „Nagyszerű munkát végeztek” – folytatta.

    Correa reméli, hogy a következő lépés a Formula 2-ben való indulás lesz – mielőtt ismét végső célja, a Forma-1 felé fordulna.

    „Ha a legtöbb szakértőt megkérdezted volna, hogy készen állok-e arra, hogy itt legyek, azt mondták volna, hogy ez őrültség” – mondta. „Most az a szándékom, hogy a következő szezonban már (újra) a Formula 2-ben legyek.”

    „Talán egy-két évet eltöltök ott, megpróbálom megnyerni a bajnokságot, és 2023-ra vagy 2024-re átléphetek a Forma-1-be. Könnyűnek hangzik, de nem ez olyan egyszerű.”

    „De hé, ez volt az álmom, és azt hiszem, el is tudom érni” – mondta Correa. „Látom magam előtt, ahogy a Forma-1-ben vezetek és normálisan járok.”

  • Cáfolják a vádakat Mick Schumacher F3-as bajnoki címe kapcsán

    Cáfolják a vádakat Mick Schumacher F3-as bajnoki címe kapcsán

    Mick Schumacher 2018-ban megnyerte a Formula 3-as Európa-bajnokságot.

    A 30 versenyes (10 versenyhétvége) szezon első felében úgy tűnt, hogy simán Daniel Ticktumé lesz a bajnoki cím, miközben Schumacher féltávig, 14 verseny során mindössze kétszer tudott dobogóra állni. Spában azonban fordult a kocka és a további 16 versenyből 11-en állt dobogóra, ebből 8 győzelem volt.

    Sokan furcsállták Schumacher hirtelen pálfordulását, legfőképpen Ticktum, aki ennek anno hangot is adott, és azt is mondta, hogy a Schumacher név miatt is hátrányban van Mickkel szemben.

    Schumacher korábbi premás csapatfőnöke, René Rosin most cáfolta az összeesküvés-elméleteket.

    „Ezek a kommentek nem pontosak” – idézi Rosint a gpblog.com a GP Racing cikke alapján. „Ha valaki megkérdőjelezte az autó, vagy a motor szabályosságát, annak óvást kellett volna benyújtania. De senki nem tette.”

    Rosin szerint csupán arról volt szó, hogy Schumacher nagyon sokat fejlődött 2018 második felében.

    „Mindig top pozíciókért küzdött, de sosem jött az az eredmény, amire szüksége volt. Azt mondtuk neki, hogy ‘Mick, versenyről versenyre csináld, ne gondolj a bajnokságra; ha a bajnokságon agyalsz, akkor nehezebb lesz’. Azért nyertük meg a bajnoki címet, mert Mick és a csapat nagyszerű munkát végzett.”

  • Esett a hó az F3-as teszten, a szomszédban

    Esett a hó az F3-as teszten, a szomszédban

    Április 4-et mutat a naptár, és húsvét is van, mégis vannak helyek, ahol egészen téli oldalát mutatja az időjárás.

    Nem csak Bánkúton esett a hó, hanem a szomszédban, a Red Bull Ringen is. Ami azért különösen érdekes, mert a Formula 3 mezőnye épp ott tesztel. Ez a látvány pedig eléggé kontrasztban áll azzal, hogy múlt hétvégén az F1-es mezőnynek pedig homokviharral kellett megküzdenie Bahreinben.

    Nem extrém azonban a hómennyiség, a teszt gond nélkül tudott folytatódni.

  • Racingline.hu Podcast: Mire lehet számítani idén F2-ben és F3-ban?

    Racingline.hu Podcast: Mire lehet számítani idén F2-ben és F3-ban?

    Tudjuk, hogy egyre népszerűbbek a Forma-1 rajongók körében a junior bajnokságok is. Nem csoda, hiszen ezekből kerülnek ki a jövő F1-es versenyzői, idén például három versenyző is érkezett F2-ből a mezőnybe!
    Így aztán ebben az epizódban azt beszéljük meg, hogy mire, illetve kikre lesz érdemes odafigyelni idén Formula 2-ben és Formula 3-ban.

    A mikrofonnál: Jámbor Máté és Boa Bence

    Egyetértetek a meglátásaikkal? Valamit másként gondolsz? Oszd meg velünk – kulturáltan! – Facebookon, kommentben!

    A Racingline.hu Podcast epizódjai már elérhetők az alábbi platformokon:

     

  • Pérez elárulta, egyszer már elutasította a Red Bull

    Pérez elárulta, egyszer már elutasította a Red Bull

    A Red Bull újdonsült pilótája, Sergio Pérez felelevenített egy régi történetet, mely szerint akár már sokkal korábban a bikások versenyzőjévé válhatott volna.

    A mexikói a Ferrari akadémiájához tartozott, mielőtt a McLarenhez igazolt volna 2013-ban. Egy évvel később csatlakozott a Force Indiához, azóta először vált csapatot.

    A Red Bull Pérezzel 2007 (és Mark Webber) óta emel saját akadémiáján kívüli pilótát a nagycsapathoz.

    „2007-ben meghívtak egy tesztre.” – meséli a mexikói. – „Nem ment jól. Volt egy kis gondom az üléssel, mert a térdeim hozzáértek a kormányhoz, és nem tudtam kanyarodni. Eléggé a többiek mögött végeztem.”

    „Azt hittem, állíthatok az ülésen és folytathatom. De amikor visszamentem, egyszerűen elküldtek. Nem kaptam még egy esélyt. Minden a köridő alapján dőlt el.”

    „Ezután a Formula 3-ban a Red Bull versenyzői ellen vezettem a bajnokságot. Odamentem Helmuthoz Silverstone-ban, és megkérdeztem, hogy van. Azt mondta, le fognak győzni. Erre további szép napot kívántam neki.”

    A Red Bull pilótái, Jaime Alguersuari és Brendon Hartley végül valóban előtte végeztek a bajnokságban, de mexikói támogatói így is elintézték, hogy a GP2-ben indulhasson, ironikusan Christian Horner csapatánál, az Ardennél.

    Onnan is esélye lehetett volna a Red Bullhoz kerülni, de Pérez végül 2010-ben a Ferrarival írt alá.

    „Ki tudja, mi történhetett volna, milyen lehetőségeim lettek volna? Mindig segít, ha az ember egy ilyen program része.”

    „Rendkívül hálás vagyok (Dietrich) Mateschitz-nek, Helmutnak, Christiannak, Adriannak és az egész Red Bull családnak, hogy nekem adták ezt a lehetőséget.”

    „Őket az eredmények érdeklik. Nekem pedig korábban senki sem adott nyerő autót, most ennek meg kell felelnem.”

  • Correa megtette az első lépést az elképesztő visszatérése felé

    Correa megtette az első lépést az elképesztő visszatérése felé

    Juan Manuel Correa 2019-es horrorbalesetét követően újra versenyautóba fog ülni idén: a Formula 3-ban fog versenyezni, az ART színeiben.

    Elképesztő, hogy ilyen rövid idő alatt felépült lábsérüléséből, de azért így is vissza kell szoknia, tehát privát tesztet szerveztek neki a Paul Ricard versenypályán.

    A tesztet követően így összegzett közösségi oldalán: „2021. február 15. 533 nappal Spa után először ülhettem be egy formaautó volánja mögé. Nehéz szavakkal leírni, hogy ez mit jelent nekem. Annyit tudok mondani, hogy köszönöm annak, aki idáig támogatott. Anthoine Hubert velem volt ma” – utalt ezzel arra, hogy abba a balesetbe keveredett bele, melyben a francia életét vesztette.

  • Russell és Leclerc inspirálja a tavalyi F3-as bajnokot

    Russell és Leclerc inspirálja a tavalyi F3-as bajnokot

    A Formula 3 tavalyi bajnokaként Oscar Piastri abban bízik, hogy hasonló utat fog bejárni, mint Charles Leclerc vagy George Russell.

    Ezzel egész pontosan arra gondolt, hogy F3-as (vagy Russellék esetében GP3-as) bajnokként érkezve a szeretné azonnal megnyerni az F2-t, hogy ezután nagyobb eséllyel felléphessen az F1-be.

    A 19 éves ausztrál az Alpine akadémiájának tagja, a Formula 2-ben pedig a Prema színeiben versenyez majd.

    „Az eredeti tervünk az volt, hogy két szezont teljesítek az F3-ban, de végül nem ez valósult meg” – utalt győzelmére. „Tudom, hogy Charles és George megcsinálták a GP3-at, majd az F2-t, utána pedig felléptek az F1-be. Szóval szeretném azt hinni, hogy remélhetőleg bejárhatom én is ezt az utat, ha megnyerem az F2-es bajnoki címet. Viszont csak a Formula 2-re koncentrálok, és ha összejönnek a továbbiak, az csak bónusz.”

    Piastri Mick Schumacher helyére érkezett a Premához, Robert Shwartzman pedig marad a csapatnál. A Haas 2021-es üléséért is versenyben lévő orosz kemény dió lesz, ezzel tisztában van Piastri.

    „Nem állítottam fel konkrét célokat” – folytatta az ausztrál. „Nyilván nagyon erős csapattársam van Robert Shwartzman személyében, arra számítok, hogy a bajnoki címért fog harcolni. Ha meccsben leszek vele, vagy többször győzöm le, mint ő engem, akkor nagyon jó helyen leszek a bajnokságban. Nyilván szeretnék szerezni pole pozíciót és győzelmet. Tavaly nyertem futamot, de pole-om nem volt, szóval az jó lenne, de semmi különös nincs ezzel kapcsolatban.”

  • Elhalasztják az F3 jerezi tesztjét

    Elhalasztják az F3 jerezi tesztjét

    A Formula 3 bejelentette, hogy az idei első előszezoni tesztjüket elhalasztják. Az esemény február 25-26-án lett volna Jerezben, ám az Egyesült Királyságból történő beutazásokra vonatkozó korlátozások miatt későbbi időpontra költözik a két tesztnap. A tilalmat egész pontosan március 2-ig hosszabbították meg, így az angliai székhelyű csapatok nem tudnának elutazni a helyszínre.

    Az elhalasztott jerezi teszt lett volna az első a három tervezett tesztalkalom közül. A második eseménynek Barcelona ad otthont (március 16-17-én), a harmadiknak pedig Spielberg (április 3-4-én).

    A valódi szezon pedig csak májusban rajtol majd az F3-asoknál, éppen Barcelonában. Egyébként a katalán pályán rendezték volna a Forma-1 előszezoni tesztjét is, de végül az Bahreinbe költözött.

  • A Red Bull korábbi fenegyereke, Ticktum még egy évet marad az F2-ben

    A Red Bull korábbi fenegyereke, Ticktum még egy évet marad az F2-ben

    Ticktum a DAMS-tól a Carlinhoz szerződik át, ahol egy jelenlegi Red Bull junior, Jehan Daruvala csapattársa lesz.

    Tavaly egy győzelemmel és másik három dobogóval a brit 11. helyen végzett az összetettben. Ticktum már korábban is állt a csapat alkalmazásában a ma már nem létező F3-as Európa-bajnokságon, illetve a Makaói Nagydíjon indultak együtt.

    „Három produktív nap áll mögöttünk a csapattal, a Bahrein óta már a csapat részének érzem magam. Könnyen együtt tudtunk dolgozni, már tudom is, milyen céljaink lesznek az év eleji teszteken.”

    Az említett gyakorlás az év végi alkalomhoz hasonlóan Bahreinben lesz, közvetlenül a Forma-1-esek tesztje előtt, március 9-től 11-ig.

    „A Carlin egy futamgyőztes autó, szeretnék erre építeni. Szeretném, ha már a szezon elején olyan helyzetben lennék, hogy a bajnokságért küzdhetek majd. Alig várom, hogy elkezdődjön a szezon.

    Ticktum a Red Bulltól való távozása után a Williams kötelékébe tartozott mint fejlesztőpilóta. A Szahír Nagydíjon azonban nem ő, hanem Jack Aitken kapott lehetőséget, a szabadedzéseken pedig Roy Nissany vezetett.

    A brit istálló tulajdonosváltása után pedig még nem közöltek információt a fiatal pilótáik sorsáról.